Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-07-11 / 28. szám

Zsinati Híradó 1993. július 11.

4. A gyülekezeti lelkészi állás betöltése

3.8.4.1. A gyülekezeti lelkészi állás betöltése jelölő presbiteri üléssel kezdődik.

3.8.4.2. A jelölő presbiteri ülést az egyházmegyei elnökség hívja össze írásban, személyre szóló meghívással. A presbiteri ülésen az esperes vagy az egyházmegyei felügyelő elnököl.

3.8.4.3. A presbiteri ülés határoz a lelkészi állás betöltésének módjáról, amely történhet:

a) meghívást követő választással,

b) kettős vagy hármas jelölést követő választással,

c) pályázatot követő választással.

3.8.4.4. Eljárás a lelkészi állás meghívással történő betöltése esetén:

a) A meghívás előkészítése úgy történik, hogy a presbitérium dönt a meghívandó lelkész személyéről.

b) Érvényes határozat esetén az esperes a presbitérium által meghívott lelkész nevét bejelenti a püspöknek, és meghívhatóságának megállapítását kéri. A püspök nyilatkozik, hogy a meghívandó lelkész nem áll meghívhatóságát kizáró vagy korlátozó ítélet hatálya alatt, és ezt 14 napon belül közli az esperessel.

c) A meghívhatóságot megállapító határozat esetén az esperes a meghívandó lelkészt megfelelő rövid határidővel nyilatkozatra hívja fel, hogy a meghívást elfogadja-e.

d) Ha a meghívási eljárás hat hónapig eredménytelen, az egyházközség pályázatot köteles kiírni.

3.8.4.5. Eljárás a lelkészi állás kettős vagy hármas jelöléssel történő betöltése esetén:

a) A választás előkészítése úgy történik, hogy a jelölő presbiteri ülés legalább két, legfeljebb három lelkész személyére tesz javaslatot. Háromnál több jelölt esetén a presbitérium szavazással dönt a jelöltek személyét illetően. A presbitérium a többes jelölésnél elfogadhatja az esperes vagy a püspök által javasolt lelkész személyét is.

b) A jelöltekkel kapcsolatban az esperes a püspöktől a 3.8.4.4.b) értelmében személyükre nézve választhatóságuk megállapítását kéri.

d) Az esperes a jelölt lelkészeket megfelelő rövid határidővel nyilatkozatra hívja fel, hogy a jelölést elfogadják-e.

e) A jelölteket a presbitérium bemutatkozó szolgálatra hívhatja meg.

f) Másodszori eredménytelen jelölési eljárás után az egyházközség pályázatot köteles kiírni.

3.8.4.Ó. Eljárás a lelkészi állás pályázattal történő betöltése esetén:

a) A pályázati hirdetményt legalább három alkalommal az országos egyházi lapokban kell közzétenni.

b) Eredményes pályázat esetén az esperes a püspöknek bejelenti a pályázaton részt vevő lelkészek nevét, és a 3.8.4.4.b) értelmében választhatóságuk megállapítását kéri. A választható pályázók a lelkészválasztáson jelöltként szerepelnek.

3.8.4.7. A gyülekezeti lelkészi állás betöltése közgyűlésen történik.

a) A közgyűlési az egyházmegyei elnökség hívja össze. A közgyűlésen az esperes vagy az egyházmegyei felügyelő elnököl.

b) A közgyűlésen az elnök előterjeszti a jelölt vagy jelöltek nevét.

c) A közgyűlésen a választás hivatalos szavazólapokon titkosan történik.

d) A szavazást addig kell folytatni, míg az egyik jelölt legalább ötven százalék plusz egy szavazatot nem kapott. Amennyiben ez nem történik meg, a gyülekezeti lelkészi állás betöltésének eljárását elölről kell kezdeni.

3.8.4.8. Az egyházközség hibájából történő második eredménytelen választási eljárás után az egyházmegyei elnökség kezdeményezi az egyházközség átminősítését. Amennyiben a lelkészi állás betöltése egyéb okok miatt eredménytelen marad, helyettes lelkész kiküldéséről kell gondoskodni.

MAGYARÁZAT A TÖRVÉNYTERVEZETHEZ

3.8.4.4.b) „A püspök nyilatkozik..."

A püspöknek a lelkészválasztások feletti ún. diszkrecionális jogát egészen 1966-ig nem törvények szabályozták, hanem szabályrendeletek. Így nem említi az 1891—94-es Egyházi Alkotmány sem. Viszont a Dunántúli egyházkerület 1898-ban a lelkészek alkalmazásáról alkotott szabályrendelete a lelkészválasztási eljárás során a 18. §-ban előírja, hogy az esperes a jelöltek „neveit a 17. §. értelmében való ellenőrzés végett a püspökhöz folterjeszti.” Ez a 17. §. felsorolást tartalmaz, ki nem jelölhető lelkészi hivatalra. így többek között az, aki egyházi hivatal viselésére jogerős ítélettel képtelennek nyilváníttatott, aki nem magyar honpolgár és a magyar nyelvet nem bírja, aki ellen elrendelt vizsgálat van folyamatban, vagy „aki a lelkészi hivatalt vesztegetés, etetésitatás, szerénytelen ajánlkozás, megtévesztés, fenyegetés vagy izgatás útján keresi”.

Ugyanígy nem az 1934—37-es Egyházi Törvények, hanem az 1941-es, a lelkészválasztásról szóló egyházegyetemi szabályrendelet ismeri, hogy „a püspök a megválaszthatóság kérdésében határoz” (25. §.), de a megválaszthatóság megtagadása itt is pontosan szabályozott esetekre terjed ki. A lelkészi hivatalra nem volt jelölhető az, aki hivatalvesztésre ítéltetett, akinek oklevele elévült, aki megválasztása érdekében az egyházi tisztség méltóságával össze nem férő módon korteskedett, stb. A tizenhárom kizáró ok mellett egyházi közérdeknek számító ok miatt is ki lehetett zárni a jelöltet, de ebben a püspök nem egyedül döntött: „Az előző §-ban felsorolt okok korlátain kívül is kizárhatja az egyházkerület elnöksége a pályázók bármelyikét fontos egyházi közérdekből egy, külön erre a célra az illetékes egyházkerületi közgyűlés által választott állandó bizottság meghallgatása után” (35. §.). Ezen pontos szabályozás alapján kaphatta meg a pályázó

a „bizonyítványt a működési helyére illetékes püspöktől arról, hogy a pályázó nem áll választhatóságát kizáró vagy korlátozó ítélet hatálya alatt" [28. §. (d)].

Az 1953. évi V. te. emelte a rendeleti szabályozásról törvényi szintre: „Ha az egyháztanács a meghívás mellett döntött, és a meghívott személyre vonatkozólag érvényes határozatot hozott, az esperes az egyháztanács által meghívott lelkész nevét bejelenti a püspöknek, és meghívhatóságának megállapítását kéri. A püspök a meghívhatóság kérdésében határoz, és határozatát legkésőbb 14 nap alatt közli az esperessel" [1953. évi V. te. 34. §. (1)]. A törvény a kizáró okokat nem sorolja fel. de a szabályozást továbbra is az 1941-es lelkészválasztási szabályrendelet határozta meg. Igazolja ezt pl. egy 1956. december 4-i keltezésű Választhatósági bizonyítvány: „Az 1953. évi V. te. 34. §-a alapján igazolom, hogy H. K. lelkész, akit a D. egyházközség tanácsa a másodlelkészi állásra meghívni javasol, nem áll választhatóságát kizáró, vagy korlátozó ítélet hatálya alatt. D. Ordass Lajos püspök.”

1966-os törvényeinken a diktatúra torzítása itt is megmutatkozik: „A püspök a választhatóság kérdésében határoz. Határozatát a helyi gyülekezet kívánságának szem előtt tartásával, a közegyházi érdekekkel összefüggésben hozza meg. Határozatát nem indokolja, döntését megfellebbezni nem lehet" [ET. II. te. 46. §. (2)]. Ez a nem szabályozott, kontroll nélküli korlátlan hatalom a lelkészválasztások felett idegen elem egyházunk jogi életében, a püspöki szolgálat hierarchikus irányban történt kiterjesztése. Következményeiben pedig a püspök és lelkészek közöt egy nemkívánatos függőségi viszonyt teremtett. amikor mindenkinek tudnia kellett, hogyan kell egy elvárásnak megfelelően saját érdekében viselkednie.

IX. CÍM:

AZ EGYHÁZKÖZSÉG LELKÉSZEINEK BEIKTATÁSA

3.9.1. Az egyházközség megválasztott lelkészeinek beiktatása istentiszteleten és egyházközségi közgyűlésen történik, a lelkészmeghívó vagy lelkészválasztó közgyűlés napjától számított legkésőbb harmadik vasárnapon.

3.9.2. A gyülekezeti lelkészt, a gyülekezeti másodlelkészt, a hitoktató lelkészt, a helyettes lelkészt és a diakónus lelkészt az esperes, rendkívüli esetben az esperes által megbízott lelkész iktatja be.

3.9.3. Segédlelkész beiktatását a gyülekezeti lelkész végzi istentisztelet keretében.

X. CÍM:

AZ EGYHÁZKÖZSÉG LELKÉSZEINEK ÁTHELYEZÉSE

3.10.1. Az egyházközség választott lelkészének áthelyezése

a) fegyelmi ítélet alapján,

b) egyházi közérdekből történhetik. Mindkét esetben az egyházkerületi törvényszék illetékes és hoz

a) jogerős ítéletet,

b) határozatot.

3.10.2. A fegyelmileg áthelyezésre ítélt lelkész a jogerőre emelkedés napjával viselt lelkészi állásából elhelyezettnek tekintendő és a püspök rendelkezése alatt áll. A püspök az áthelyezésre ítélt lelkészt a lehetőségekhez képest scgédlelkészi vagy helyettes lelkészi állásban helyezi el.

3.10.3. Egyházközségben megválasztott lelkész egyházi törvényszéki eljárással fegyelmi vétség nélkül is áthelyezhető abban az esetben, ha az egyházkerületi törvényszék jogerős határozattal megállapítja az egyházi közérdeket. Ez esetben az eljárás és az áthelyezés költségeit

a) az egyházkerület fizeti, ha az egyházközség vétkessége nem állapíttatik meg, s az áthelyezésre való közegyházi érdek fennforgását az egyházkerületi törvényszék ilyen vétség nélkül állapította meg,

b) az egyházközség fizeti, ha az egyházkerületi törvényszék az egyházközség vétkességét állapította meg abban, hogy a gyülekezeti lelkész áthelyezése egyházi közérdekké vált,

c) a lelkész terhére megállapítani nem lehet.

3.10.4. Az egyházkerületi törvényszék jogerős áthelyező határozatának rendelkeznie kell:

a) az áthelyezés határidejéről,

b) arról, hogy a lelkész milyen jellegű állásba helyezendő át, valamint

c) arról, hogy eddigi javadalmát meddig és milyen mértékben élvezheti.

3.10.5. Az áthelyezési eljárást az egyházkerület elnöksége indítja meg.

MAGYARÁZAT A TÖRVÉNYTERVEZETHEZ

Lelkész áthelyezésére egyházi törvényeink diktatórikus eltorzulása előtt bírósági eljárás nélkül nem kerülhetett sor. így tükrözi ezt az 1934/37-es törvényeket kiegészítő, 1941-ben hatályba lépett lelkészválasztási szabályrendelet is: „Az egyházi törvényszék kimondhatja, hogy a lelkészt egyházi közérdekből át kell helyezni. Az áthelyezést az egyházi törvényszék abban az esetben rendeli el, ha az ET. VIII. te. 148-150. §§. szerint lefolytatott eljárás alapján megállapítást nyert, hogy a lelkész és az egyházközség közötti viszony annyira megromlott, hogy az egyházközségnek és lelkipásztorának békés és eredményes együttműködése nem várható és ennélfogva a lelkésznek eddigi állásában megmaradása az egyházi közérdekkel nem egyeztethető össze."

Az 1953-as törvény is még ezt a jogi szemléletet tükrözi: „Gyülekezeti lelkész áthelyezése a) fegyelmi alapján, b) egyházi közérdekből történhetik. Mindkét esetben az egyházkerületi

törvényszék illetékes és hoz (a) jogerős ítéletet, (b) határozatot” (V. t. c.

42. §.).

Az 1966-os, hatályos törvénykönyvünk tette lehetővé a gyülekezeti lelkész áthelyezését az ún. „egyházkormányzati úton”, tehát bírósági eljárás nélkül: „Gyülekezeti lelkész egyházkormányzati úton való áthelyezése egyházi közérdekből történhet, ha a püspök megállapítja az áthelyezés szükségeségét” (II. t. c. 51. §.). Az esetleges fellebbezés felülbírálása is gyakorlatilag az áthelyezést kezdeményező püspök hatásköre. „Amennyiben az egyházi közérdekből történt áthelyezést a lelkész nem fogadja el, a püspök a lelkészt alkalmazásából kilépettnek, állását pedig megüresedettnek jelenti ki.”

Ez a törvény a kiszolgáltatottság, a fenyegetettség légkörét emelte törvényi szintre. Az új törvényekben visszaállítandó a régi elv, hogy lelkész áthelyezésére bírósági eljárás nélkül ne kerülhessen sor.

(A törvénytervezetet ismertette Zászkaliczky Péter, a 3. sz. bizottság elnöke)

fanácsko/ik a Zsinat

A/ igchirdetö: l amásy 1 amás

A Teológiai Bizottság segítsége a törvényalkotáshoz

A lelkészek felavatása, ordinálása, kiküldése a 3. sz. bizottság törvénytervezetében szerepel. Ehhez nyújt teológiai hátteret a bizottság elnökének, ár. Hafenscher Károlynál összefoglalása, melynek a tárgyra vonatkozó részét közöljük:

Lényegében két vélemény összeütközéséről, máskor összeelegyítéséről van szó:

A) Az egyik vélemény mindent a Szentírásbol akar levezetni, olyat is, ami egyszerűen nincs a Bibliában. A Bibliában nincs evangélikus lelkészek kiküldéséről szó. Az Újszövetségben nincs olyan történelmi múlt és történelmi helyzet, amiben modellértékű szolgáló struktúrát találnak a mai egyház számára. Az evangélium hirdetésének ügye megtalálta a korban szükséges kereteket, de azt másolni egyszerűen lehetetlen.

B) A másik vélemény a tradíciót veszi figyelembe, sőt a XVI. századi reformáció világát és helyzetét, azt hivén, ezt kell kopírozni a 20. században is. Nem feledhetjük, hogy e reformáció egyházaiban a struktúrát jelentősen meghatározta a nyugati kereszténység római változata. Az ettől való szabadulás és az ezzel való folytonosság keresése egyaránt kimutatható az egyház struktúrális kérdéseiben. „Notlage” volt ez a javából, akár a püspök- és papszentelésrc gondolunk Luther feladataként, akár a teológiát nem végzett, sohasem ordinált Kálvin szerepére. Zwingli pap volt, a római egyházban ordinált pap, Mclanchthon egyetemi tanár, de nem volt lelkész. Mindnyájan az evangélium továbbadásának szolgálatát próbálták a maguk módján, biztosítani. - Javaslatom, hogy a mai sok tekintetben

gyökeresen új helyzetben figyelembe kell venni a biblikus hátteret és a tradíciót egyaránt, de a mai szituációra tekintettel kell fogalmazni, hogy emberek hitre jussanak és abban megmaradjanak, ezt a célt kell szem előtt tartanunk, amikor egyházi szolgálatról beszélünk. Nem kell igazolni mindent a múlttal - akár az első, akár a tizenhatodik század jelenti a múltat - mi a 20. század végén vagyunk...

1. A koncepció kialakítása a mi dolgunk 1993-ban, tiszteletben tartva az általános keresztény hagyományokat akár az 1. századtól akár a 16. századtól élnek azok, de a kopírozás szándéka nélkül. A mai és holnapi világba küldetünk, ezt kell érzékeltetni es föltétlenül funkcionális megfogalmazásra kell törekednünk, nem visszatekintő, hanem a jövőbe néző iránnyal.

2. A lelkészavatás-szentclés-ordináció megszokott hármasában és szóhasználata helyett a lelkészi szolgálatra kiküldést javaslom, ebben benne van az a misszió jelleg, ami az előző háromból hiányzik (mind a három statikus állapotot sejtet, funkció helyett).

3. Az egyetemes papság nem elv, hanem a Kijelentés alapján megvallott látásmód és gyakorlat. Nemcsak a Reformáció találmánya és nem is a Felvilágosodás Európájának demokratikus egyházi berendezése - az egész populus Dei, Isten szent papi népe és ez már a keresztségkor kihirdetendő...

4. A lelkészi szolgálatra küldésnél én is azt a variációt tartom jónak, hogy a lclkészvizsga előtt lelkészjelöltnek nevezzük a végzett kollegát, és a lelkészvizsga után történjék a kiküldés a lelkészi szolgálatra.

Igehirdetés június 27-én, a vasárnapi istentiszteleten

ITim 1,12-17

A MI DAMASZKUSZI UTUNK

Új fordítású Bibliánkban e szakasz a kővetkező összefoglaló cím alatt szerepel: Pál, az Isten bűnösöket megmentő kegyelmének példája. - Mindezt azonban két szóban is össze lehet foglalni: az apostoli mester.

Ez az első hallásra szokatlan és elgondolkodtató cím valóban nagyon tömören összefoglalja ennek a szakasznak a mondanivalóját: azt, hogy Saulból, a hit dolgában mindent félreértő és elrontó kisinasból hogyan lett Isten csodálatos munkája nyomán minden porcikájában szakavatott mester: Pál apostol. Ismerjük jól Pál apostol történetét: az általa jónak vélt és Isten parancsának tartott buzgóságát, amellyel üldözte és halálba kergette a keresztyéneket. Ismerjük a damaszkuszi úton történteket, amikor Jézus keresztbe állt előtte az úton, és valami irtózatos mélységen át megismertette magát vele. Ismeijük ezt a csodálatos történetet és folyamatot, amelyről maga Pál is többször személyes bizonyságtételként beszél. Ismerjük az ő megtérését, megfordulását, pálfordulását.

Ez az igazi, a valódi, a hamisítatlan pálfordulás, nem pedig az a sok, a lényeggel éppen ellentétes cselekedet, amellyel az évszázadok során ezt a gyönyörű szót megterhelték. Ma is lépten-nyomon hallani rádióban, televízióban, olvasni újságban ezt a szót, de egészen más értelemben, mint amit az Pál életében jelentett.

Ma a pálfordulást arra értik, ha valaki kitartóan hangoztat egy véleményt, odaáll valakinek a pártjára, elkötelezi magát valami mellett, azután hirtelen, talán érdekből, előnyből vagy haszonból az ellenkező véleményt kezdi el hangoztatni, átáll a másik oldalra. így a pálfordulás kifejezés mára majdnem azonos jelentéstartalmú lett a köpönyegforgatás szóval, mert akik használják, nem tudják, mi is van e szó mögött, ők nem ismerik Pál apostol damaszkuszi úti megtérésének történetét. Mert abban az úgymond „eredeti” pálfordulásban egészen más történik. Igaz ugyan, hogy Saul nagyon is elkötelezte magát a farizeus eszme mellett, igaz ugyan, hogy zsidó oldalon állt, és nemcsak hogy kitartóan hangoztatta véleményét, hanem ennek ha kellett, tüzzelvassal is megpróbált érvényt szerezni, de önmagától sohasem változott volna meg a véleménye, hiszen sem érdeke, sem haszna nem kívánta, hogy feladja meggyőződését, hitét, amit a többség képviselt. Itt az történt, hogy maga az Ur Jézus Krisztus lépett közbe, ő állt keresztbe előtte, ö vette a kezébe, ő kényszerítette megállásra, megfordulásra, egyik útról a másikra térésre.

Ez az egyik lényeges különbség Saul pálfordulása és a mai értelemben használt pálfordulás között, hogy ott a damaszkur szí úton nem ember cselekszik, nem emberi elhatározás vagy döntés születik, hanem ott Jézus cselekszik.

Ez az igazi pálfordulásnak a legfőbb ismérve, hogy ahhoz az embernek semmi köze, sőt az ember még rugódozik is ellene, nem akarja, egy porcikája sem kívánja, mégis megtörténik, mégsem tudja tovább járni a maga útját, mert ezen az úton Jézus kényszeríti megállásra és megfordulásra.

A másik lényeges különbség pedig az, hogy azok, akik ma pálfordulást emlegetnek, azok egyik emberi eszmétől a másikhoz fordulásról, egyik embertől, szervezettől a másik emberhez, szervezethez való odaállásról beszélnek, Pál apostol esetében azonban másról van szó: arról, hogy az ember a maga gondolatai és elképzelései helyett ezután Jézusra hallgat, saját magától, önmaga felöl Jézushoz, Jézus felé fordul.

Ez a megfordulás pedig teljes hátraarcot, száznyolcvan fokos megfordulást jelent, azt jelenti, hogy hátat fordítok mindannak az emberi célnak, ami felé eddig törtettem, az egész emberi elképzelésemet kárnak és szemétnek ítélve, a hatam mögé vetem - úgy, hogy hátraarcot csinálok. Jézus akaratából megfordulok és arccaí Jézus felé nézek, tőle várom a tanácsot, az útmutatást, akinek eddig hátat fordítottam - őfelé megyek, akitől eddig csak távolodtam.

Ez a két lényeges különbség van tehát a mai értelemben használt pálfordulás és Saul damaszkuszi pálfordulása között, hogy egyrészt nem az ember, hanem Jézus cselekszik, másrészt ott egyértelműen Jézus felé fordulás történik.

Azért jó ezt tisztázni önmagunk számára, hogy jól értsük ennek az igének a felénk szóló személyes üzenetét és kötelezését : a hit dolgában kisinasból mesterré váláshoz, ahogy Saulnak, úgy nekünk is pálfordulásra van szükségünk!

Az első lépés ezen az úton tehát voltaképpen nem is lépés, hanem megállás, megtorpanás, annak a döbbent felismerése, hogy minden rugódozásom, ellenkezésem, kitömi akarásom ellenére maga Jézus vett a kezébe.

Ezt élte át Saul is és ezért a pillanatért ad hálát immár Pál apostolként, amikor ezt írja igénkben: „hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem”, mintha azt mondaná: hálát adok, hogy Jézus a kezébe vett és nem hagyott a magam útján járni, hálát adok, hogy az ő keze vezérelt, terelgetett, pásztorolt és vigyázott reám, hálát adok, mert az ő keze nélkül megmaradtam volna mindvégig kétbalkezes kisinasnak és sohasem lett volna belőlem igazi mester, hálát adok, mert az ő észretérítő és szívenütő keze nélkül a saját céljaim után futó, önző, erőszakos ember maradtam volna, és számomra életem végéig elérhetetlen és érthetetlen dolog maradt volna, hogy mit is jelent az: szolgálatra rendelt apostoli mester.

Hiszen úgy indult minden - írja Pál Timóteusnak -, hogy „előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam” - buzgó, de hibát hibára halmozó kisinas, mondhatni: sarlatán.

Gondolkodjunk el Pál apostolnak ezen a kíméletlenül őszinte mondatán: vajon mi kimondanánk-e ? vajon észrevesszük-e

a kísérteties hasonlóságot? egyáltalán mérlegre tesszük-e ily módon is megingathatatlannak vélt hitéletünket?

Mert ha igen, akkor szinte megsemmisítőén hull ránk a döbbent felismerés: mennyire kisinas vagyok a hit „szakmájá- j ban”!

Itt ugyanis nem egyszerűen olyan mindennapi káromlásról szól Pál apostol, amit úton-útfélen hall az ember, ha valami nem sikerül, ha rossz az idő, ha elrom- j

ük az autó, vagy ha éppen semmi baj, csak

úgy megszokásból jön ki az ember száján, hanem a káromlás itt azt jelenti, hogy az Isten nevében, az Isten nevét felhasználva, amögé bújva, azzal mintegy takarózva próbálom érvényesíteni a saját érdekemet és elgondolásomat, ami távolról sem Isten célját szolgálja és akaratát valósítja meg, hanem csakis és kizárólag az enyémet.

Ettől azután vérszemet kap az ember, ahogyan Pál apostol is, aki őszintén ír Sa- J ul-voltáról: „az övéit üldöző és erőszakos ember voltam.” Immár nemcsak hogy a saját célom volt a döntő, amit rettentő nagy bűnként és Isten-káromlásként magának Istennek a céljávál azonosítottam, hanem odáig süllyedtem, hogy Isten igaz tanúit is sárba tiportam és meggyilkoltattam, akik valóban az Isten útján jártak, mégis az én utamban voltak.

„Hitetlenségemben tudatlanul csele- | kedtem” - fejezi be a mondatot az apostol.

Hát ez lenne a mentség mindenre? minden üldözésre, erőszakosságra és kegyetlenségre? - nem tudtam, mit teszek, kivel teszem, mi lesz a vége! ? Nem! - az egyetlen „mentség”, amelyet Isten beszámít, a bünbánat, az őszinte töredelem, amelynek boldog felismerése Pál apostol ajkan sokszor megfogalmazódik,'és most Timóteusnak is leírja: a bűnösök közül az első én vagyok!

A kisinasból mesterré válás hosszú útján a megdöbbenés és megtorpanás után ez az egyetlen, a legszükségesebb és legnagyobb íépés - mondhatnánk, a mestervizsga -: a bűnösök közül az első én va- ! gyök!

Nem ő, nem a másik, aki bár jó és igaz úton jár, a céljaim érdekében, önző Isten- j káromlóként mégis nekem kell megleckéztetnem, és ha kell, erőszakos és kegyetlen módon, esetleg alattomosan móresre | tanítanom, nem, nem ö a bűnös, hanem elsőképpen én magam, aki a külvilág számára észrevétlenül, ám mégi«/sokkal alja- j sabbul tudok gondolkodni, szólni és cselekedni, mint akin példát statuálok.

Nem,nemőabünös,haneqién,afő,az j elsőrangú, a zászlóvivő, a bűnben minden j bűnös között a legelső, nem a jóban va- ! gyök az első, ahogyan azt hangoztatni és | mutatni szeretem, mert ha a jót meg js , teszem, csak haszontalan szolga maradok, hanem első a bűnösök között, a bűn- 1 ben vagyok - ez a hit mestervizsgája!

Ez a mestervizsga, amely ellentétben j j minden érettségi, egyetemi és doktori j j vizsgával, szigorlattal, nem a legmaga- : 1 sabb, legfényesebb pontot jelenti, hanem : a legmélyebbet, a legsötétebbet, de aki ezen a vizsgán megfelel, az a legmagasabb osztályzatot kapja, és bizonyítványába, mesterlevelére az kerül, mint Pál apostolnak: Istentől irgalmat nyertem, Jézus Krisztus megkönyörült rajtam!

Ekkor válik világossá, hogy mindvégig, még a magam választotta, hamis, félrevezető és Isten-káromló úton is Jézus kezében voltam: kézbe vett és kezében tartott engem, hogy valóban mesterré te- ' gyen.

Nem engedte, hogy magam barkácsoljak, hogy rövidzárlatos gondolkodásommal, félértékű szavaimmal és téves cselekedeteimmel a hit dolgában önmagam próbáljak valamiféle kétes eredményt elérni.

Nem engedte, hanem kézbe vett, összetört, mélységbe taszított és alázatra nevelt, hogy megláttassa velem: én is bűnös vagyok, nem is akármilyen.

Nem engedte, hanem ráébresztett, hogy ebből a mélységből a szabadulásnak nincs más útja, csalás egyedül az ő megtartó kegyelme, a kegyelem ösztökéje, amely mindvégig ott volt Jézus pásztori kezében, még akkor is, sőt főleg akkor, amikor rugódozásommal a végsokig próbáltam kitartani saját emberi gondolatom és önös emberi szándékom és célom mellett.

így vált belőlem tudálékos kisinasból . hit dolgában tudós mester, s mindez azért - mondja Pál -, hogy Jézus „elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik hinni fognak benne”.

Akarsz-e, Testvérem, ilyen példa lenni másoknak, amilyen most az apostol volt neked? Akarsz-e a hit dolgában mestervizsgát tenni és mesterlevelet szerezni? Akarsz-e ügyefogyott kisinasból szakavatott mesterré lenni?

Ha igen, engedd, hogy Jézus a kezébe vegyen: engedd, hogy melységekbe taszítson, újra meg újra megpróbáljon, azután fogadd el, hogy rajtad kegyelmet gyakoroljon. .)

Fogadd el és ismerd meg ezt a nagy titkot, és hűséggel harcold meg a hit nemes harcát, hogy ió tanítvány légy, ahogy Ti- > móteust is kéri az apostol, fogadd el, is- i merd meg és harcolj rendületlenül, hogy a | tanulóévektől kezdve a mestervizsga lété- , teléig hálaadással mondhasd minden napon : kezébe vett és kezében tartott mind- > végig az én Krisztusom! j

Ennek érdekében legyen ez a mai is- , tentiszteletünk egyenként a mi damasz- , kuszi utunk, a mi pálfordulásunk - s fo- ! gadjátok ezt az igehirdetést bizonyságtételül egy olyan embernek a szájából, aki r a golgotái kereszt ellenére is sokszor pró- , balta meg mégis végigjárni a damaszkuszi utat, de az ösztöke ellen rugódozni neki is lehetetlen volt, a pálfordulást, a megtérést sohasem spórolhatta meg, s j tudja, ezután is naponta rászorul Isten , Jézus Krisztusban adott kegyelmére és szeretetére. Ámen.

Tamásy Tamás 1

I

í,