Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-15 / 46. szám

UVI4U Köszöntjük Szentágothai Jánost n. FASOR NAPOK \ v Október 31-én töltötte be 80. életévét Szentágothai János akadémikus professzor. Köszöntése november 14-én volt a Magyar Tudományos Aka­démián. Egyházunk vezetősége táviratban köszöntötte őt ez alkalomból. Mi is hozzájárulunk a köszöntéshez az alábbi cikkel, mely az Educatio című lap körkérdésére adott válasza volt. A kérdések a következők: 1. Helyesli-e, hogy a hitoktatás a rendes tanítási órák között tanított fakultativ tárgyak sorában helyet kapjon az általános és középfokú iskolák tanrendjében? 2. Ki finanszírozza az önkormányzati iskolákban folytatott hitoktatást? 3. Milyen föltételek mellett látná helyesnek a jelenlegi önkormányzati iskolák egyházi tulajdonba kerülését? 4. Ki finanszírozza az egyházi tulajdonban működő iskolák fönntartását ? 5. Milyen eredmények várhatók attól, ha az egyház nagyobb szerepet kap az ok látásban? a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban 1. Természetesen helyeslem, hogy a hitoktatás a rendes tanítási órák között tanított fakultatív tár­gyak közt helyet kapjon az általá­nos és középiskolák tanrendjében. Enyhén szólva is furcsának vé­lem, hogy olyan pedagógusok és szülők, akik a pártállam idején - igaz, egzisztenciális fenyegetettség mellett - olyan tudománytalan, korszerűtlen, sőt ostoba tévtano- kat prezentáltak a nevelésükre bí­zott ifjúságnak, mint a „tudomá­nyos szocializmus”, marxista-leni­nista történelem és álfilozófia stb., most hirtelen félteni kezdték az if­júságot a keresztény vagy zsidó vallás tanításaitól és erkölcsi elvei­től. Biztos vagyok benne, hogy se­melyik Magyarországon létező történelmi egyház nem tanít vallá­soktatás címén olyan nyilvánvaló obskurantizmust, mint amit az el­múlt 45 évben az állam oktatáspo­litikájában képviselt. Mégis, a tel­jes biztonság érdekében az állami vagy önkormányzati iskolákban nyújtandó vallásoktatást az alant részletezendő feltételekhez köt­ném. A szülők kizárólagos prerogati- váját képezi, hogy gyermekeik hit­oktatásáról rendelkezzenek. Azok­nak a gyermekeknek a részére, akiknek a szülei hitoktatást nem kívánnak, a hitoktatás óraszámá­val egyenlő társadalmi magatartás és erkölcstan című tárgyat kellene rendszeresíteni. A más vallású, vagy ateista fel­fogással szembeni toleranciának minden vallási és vallásfelekezeti oktatásban kiemelt szempontnak kell lennie. Mind az iskolai hitoktatásban, mind a helyette oktatott „nem val­lásos jellegű” erkölcstanban tilos a tudomány által elfogadottal ellen­tétes (obskurantista, mágikus stb. világszemléletből folyó) állításokat képviselni: pl. a világegyetem, bolygónk és az élőlények keletke­zésével ellentétes elméleteket (pél­dául az USA-ban ismert kreacio- nalista és más hasonló fundamen­talista elveket) hangoztatni. A zsi­dó és keresztény történelmi feleke­zetek és egyházak a világ fejlett részén mindenütt ésszerű kompro­misszumra jutottak e kérdésekben a modern tudományos világkép­pel. Az állami és önkormányzati is­kolákban természetesen tilos bár­mely vallás közkeletű szimbólumai (pl. a falra függesztett keresztek) és (a hitoktató órákon kívül) bármi­lyen imádság felmondatása, illetve szerepeltetése. 2. Az önkormányzati és állami iskolákban nyújtandó hitoktatás, illetve hitoktatást pótló tárgy anyagi feltételeit az oktatási költ­ségek keretében célszerű biztosí­tani. 3. Minden olyan iskolát, amely 1948 előtt egyházi (felekezeti) tu­lajdonban volt, előbb-utóbb át kell adni az egyházaknak (felekezetek­nek) az esetben, ha ezt az egyházak (felekezetek) kívánják, ha ebben iskolai oktatást óhajtanak folytat­ni és ennek feltételeit a maguk ré­széről meg is tudják teremteni. Ha­táridőt itt nem szabnék, végső ha­tárnak talán 15 évet jelölnék meg. Ha az állam 1988 előtt olyan nagy­méretű beruházásokat és átépítése­ket eszközölt volna, hogy éssze­rűbb az eredeti helyett más, a cél­nak megfelelővé tehető épületet átadni, erre tárgyalásokban kell módot találni. Mindenesetre bizto­sítandó, hogy jól és magas színvo­nalon működő állami vagy önkor­mányzati iskolák ne essenek e fo­lyamat áldozatul. 4. Az egyházi (felekezeti) tulaj­donba került iskolák fenntartása az illető egyházak (felekezetek) fel­adata, viszont az oktatott (nevelt) gyermekek utáni ún. „fejkvótát” az állami vagy önkormányzati költ­ségvetés keretében kell biztosítani. 5. Az egyházak (felekezetek) ál­tal fenntartott iskolák biztosan je­lentősen hozzájárulhatnak egy er­kölcsi értékekben kiegyensúlyo­zottabb fiatal generáció felnöveke­déséhez és ezen keresztül egy sok- arcúbb - demokráciára alkalmas valódi pluralitásos társadalom kialakulásához. A fentebb említett feltételeknek minden, a „fejkvótá­ra” igényt tartó iskolának meg kell felelnie. 1992. október 2-a és 3-a meghitt találkozásnak tervezett és tündök­lő kétnapos ünnepségsorozattá alakult családi együttlét időszaka volt a fasori evangélikus templom és a Budapesti Evangélikus Gim­názium történetében és jelenkori életében. Az október 2-i nap a fasori evangélikus templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen dr. Harmati Béla püspök­elnök egykori diáktársunk végezte az igehirdetést a Példabeszédek könyve 29,18 alapján és szellemé­ben, az orgonát pedig a nagyhírű orgonaművész Peskó György, ugyancsak egykori diáktársunk és iskolánk tanára szólaltatta meg, méltón folytatva zseniális atyjá­nak, egykori szeretve tisztelt taná­runknak Peskó Zoltán orgonamű­vésznek művészetét és életművét. Ezt követte a Gimnázium dísz­termében dr. Prágay Dezső pro­fesszor, az Amerikai Magyar Öregdiákok Buffalo Csoportja tagjának tartalmas előadása Kö­rösi Csorna Sándorról. A nap záró fénypontja iskolánk volt és jelenlegi növendékeiből ala­kult ének- és zenekar, valamint a közülük kiválasztott tehetséges szólisták szolgáltatta hangverseny, Peskó György és Bence Gábor ta­nárok vezetésével, rendezésével és saját közreműködésükkel is. Kitűnő volt az a magas előadói színvonal, amelyet ezek a fiatalok képviseltek a zeneművészet biro­dalmában, egyben visszatükrözve az őket nevelő és tanító mesterek eredményes munkáját. Az október 3-i nap eseményei „történelmi”-nek mondhatók: A Budapesti Evangélikus Gimná­zium volt Növendékeinek Egyesüle­te újraalakulása. Iskolánk zsúfolásig megtelt dísz­termének közönségét dr. Gyapay Gábor igazgató köszöntötte meg­hatódott szavakkal, hiszen ő maga is egykoron 8 éven át iskolánk diákja volt. A következő szavak sem voltak mentesek a meghatódottságtól, hi­szen ő is - ‘mint mindannyian a jelenlevők - iskolánk öregdiákja: dr. Cselőtei László professzor, aka­démikus, a Fasori Öregdiákok Ba­ráti Köre leköszönő vezetőségének elnöke. Meleg szavakkal emléke­zett vissza újból funkcionáló isko­lánk eddigi történelmére, valamint a 37 éves tetszhalálból történt fel­támadásunkat megelőző folyamat áldozatos harcaira, amelyeket alapvetően az előd Baráti Kör tag­jai vívtak meg Isten segítségével immár eredményesen. A következőkben dr. Vitális György főtitkár számolt be a Bará­ti Kör elmúlt időszakának esemé­nyeiről, szinte filmkockákkénti valószerűséggel. Túlzás nélkül mondható, hogy Vitális főtitkár - nőmén est omen - nevével fémjel­zett „vitalitása” nélkül talán nem is ünnepelhettük volna a mostani II. „Fasori Napok”-at. Valóban, az ő odaadó, szinte enzimatikus hatású eijesztö életvitele generálta harcunkat, amelynek eredménye­ként ismét él rajongásig szeretett Alma Materünk! A leköszönő vezetőség pénzügyi státusát dr. Pósfay Miklós főpénz­tárosunk tárta elénk mindany- nyiunk teljes megelégedésére. Eredményes és korrektül pontos munkásságát szívből köszönjük és rendkívül nagyra értékeljük. A leköszönés aktusa után követ­kezett az új vezetőség megválasztá­sa. A választási folyamat elnöki tisztét Ivánkái András iskolatár­sunk mint korelnök vette át és irá­nyította. A szavazást megelőzően dr. Haitsch Gyula iskolatársunk a Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiuma tanácselnöke ismer­tette a leendő egyesületünk alap­szabályát, amelyet a jelenlevők teljességében elfogadtak. A hoz­zá és Gyapay igazgatóhoz inté­zett kérdésekre kielégítő válaszo­kat kaptak a kérdezők. Legna­gyobb megnyugvással Gyapay igazgató prognosztikus válaszát fogadták a jelenlevők: folyamat­ban van és jó irányban halad is­kolánk ismét 8 osztályossá törté­nő alakulása. A titkos szavazás eredménye­ként álljon itt az újonnan válasz­tott tisztikar névsora: Tiszteletbeli elnök: Wigner Jenő, tiszteletbeli külföldi társelnök: Bogsch Árpád, tiszteletbeli belföldi társelnök: Cselőtei László, Elnök: Peskó György. Társelnökök: Gyapay Gá­bor, Nagy Béla Antal, Szegő Mik­lós. Alelnökök: Bendes Aladár, Kappel György, Liptay György, Móritz Péter, Paulik Pál és Simon Róbert. Főtitkár: Vitális György. Titkár: Szabó István. Ifjúsági tit­kár: Pócs Miklós, aki az 1991-ben először érettségizőket képviseli. Főpénztáros: Pósfay Miklós. Pénztáros: Kollár Tamás. Szám- vizsgáló Bizottság elnöke: Szu- chovszky Gyula. Számvizsgáló Bi­zottság tagjai: Lukács József és Székely Tamás. Peskó György megválasztott el­nök, édesapjára is emlékezve meg­ható szavakkal mondott köszöne­tét a bizalomért. A választást követően megható aktusok résztvevői lehettünk: a ro­konok és adományozók jelenlété­ben felavattuk és megkoszorúztuk Körösi Csorna Sándor a nagy ma­gyar orientalista, valamint isko­lánk egykori világhírű növendéké­nek Neumann János matematikus­nak Barth Károly és felesége, Ilona asszony által készített, a Villányi­hegységből származó kréta idősza­ki zuhánya-bányai mészkő talap­zaton nyugvó mellszobrát. A szoboravató megemlékezése­ket dr. Gyapay Gábor iskolánk igazgatója és dr. Vajda Ferenc is­kolánk fizika tanára mondotta. Ezt követően dr. Vitális György főtitkár koszorúzási beszéde után Szabó István titkár helyezett el ko­szorút az I. és II. világháborúban elesett, illetve elpusztult iskolatár­saink emléktáblájára. Az ünnepségsorozat szelleme és tartalma bizalommal tölt el mind­nyájunkat, hogy szeretett Alma Materünk évszázados hagyomá­nyokon alapuló humanista érzés­világa révén a volt és jelenlegi ta­nárok, a volt és jelenlegi tanítvá­nyok közötti összetartozási, test­véri kapcsolat örökéletű és meg­bonthatatlan. Bendes Aladár Béthel Evangélikus Missziói Otthon Piliscsaba Hk4 Budapest fekvése - ä külföl­di látogatók szerint is - csodálatos, méginkább a környéke. A pilisi er­dők között olyasmi lepi meg a vá­rosból elkívánkozót, amiről a fő­városban csak álmodozni mer; tiszta levegő, csend, amelyet csak a madarak éneke tör meg, mosoly az utcán, az üzletben barátságos emberek szólítják meg az ide érke­zőt. Itt nincs miért elidegenedésről beszélni. A svájci ihletésű, hegyektől kö­rülvett faluban Piliscsabán, már a két világháború között vásárolt telket a FEBE Diakonissza Egye­sület. Építkezni kezdett, sátrakat állított fel és evangélizációs konfe­renciákat rendezett. Sok-sok ál­dott alkalmat őriz erről ma is az idősebb generáció emlékezete. A Diakonissza Egyesület kény­szerű megszüntetése után, egyhá­zunk úgy tudta megtartani ezt az objektumot, hogy szellemi fogya­tékos gyermekek gondozásának szép, de nehéz szolgálatát vállalta át az akkori kommunista államha­talomtól. Idillikus környezetben, de nem erre a célra létesített épüle­tekben, csatorna és vízvezetékhá­lózat nélkül. 1989-ben nyilvánvalóvá lett, hogy ez így nem tartható fenn to­vább. A szellemi fogyatékos gyer­mekek jobb elhelyezését vállalni tudta Budai Szeretetotthonunk és néhány állami intézet. Egyházunk vezetői akkor úgy határoztak; legyen újra Béthel, ré­gi rendeltetésének megfelelően | Missziói Otthon. Akkor még nem 'tudtuk, hogy Piliscsaba a közeli • jövőben egyedülálló rangot kap. ' A Pázmány Péter Akadémia, itt a volt szovjet laktanya épületeiben kívánja működtetni bölcsészkarát, J szomszédságában Távközlési Ok­tatóközpont létesül. Piliscsaba bel­területének európai arculatát pe­dig Makovecz Imre világhírű épí­tész gondolta ki, azt a tervet, mely­nek megvalósulása révén Piliscsa­ba akár az 1996-os Világkiállítás egyik látványossága lehet. Nem mellékes az sem, hogy a jelenlegi | községháza visszakerül a piaristák tulajdonába és a század elején ké­szült épületből ismét római katoli­kus missziós ház lesz. Az úgyneve- I zett ligeti iskolában pedig - amely | az angolkisasszonyoké volt - szep­tembertől már három nővér ismét I résztvesz az oktatásban. Mi az evangélikusok már régen túlvagyunk á 'tervezés',' a beindulás fázisán., A száz Xő.-fogadására ,aL- kalmas Otthon az anyagi források­tól függően folyamatosan épül. Elsőként a telep belső csatorna­hálózata készült el új emésztők tele­pítésével, mert az utcában még nincs csatornahálózat. Ezt követte a gondnoki lakás és a lebontásra nem kerülő régi nővérszállás tatarozása, ahol az egyik régi épület bebútoro­zásával együtt el tudunk helyezni ötven főt. A nagy beruházás azon­ban ebben az évben az új konyha, ebédlő, gondnoki iroda és kiszolgá­ló helyiségek felépítése volt. Mindez 15 millió Ft-ba került, mely összeg­ből a Bajor Evangélikus Lutheránus Egyház az 1991. évi Fastenopfer adományával — 200 000 DM-mel járult hozzá. A fennmaradó kb. 5 mFt a Magyar Evangélikus Egy­ház hozzájárulása. Azok a bajor evangélikus testvé­reink, akik a Fastenopfer-en kívül sokféle céladományukkal (szór­ványgépkocsik, kisbuszok, máso­lógépek, továbbtanulási és üdülési lehetőségek) segítenek minket azért, hogy szolgálatunkat jól vé­gezhessük, talán nem is mérik fel, mennyi jót tettek és tesznek ve­lünk. Az pedig külön ajándék, hogy személyes találkozások során igaz barátokra leltünk. Szeretnénk a jövőben' abból, JámitJ'nekünk adott az Isten,.-többet adni mint eddig. A testvéri kapcsolatok már régiek, mégis külön ajándék a most hivatalosan is megvalósuló bajor-magyar testvéregyházi kap­csolat. Végül szeretném kifejezni, hogy Missziói Otthonunk mindenkié. Az elmúlt három évi szolgálata alatt az. Országos Ifjúsági munka, a FÉBÉ konferenciák, KIÉ veze­tőképző, ún. EKE konferenciák, egyházmegyei és gyülekezeti alkal­mak, keresztyén orvosok és kere- kasztalbeszélgetések vallástala­nokkal, hitoktatóképző, lelkész­konferenciák itt találtak olyan csendes helyre, ahol meghallhatták az Úr szavát. Konferenciák közöt­ti szünetekben pedig szívesen fo­gadtunk külföldi csoportokat. A Nürtingen-Enzenhart-i Gyü­lekezettől fatemplomot kaptunk ajándékba, amit a helyszínen ma­gunk bontottunk le és szállítot­tunk Piliscsabára. A templom száz új székét egy svájci gyülekezet ado­mányából vásároltuk, a harang a Johanniták ajándéka. Reménységgel nézünk előre, mert az Űr velünk van. Segítő ke­zei azok a testvérek, akik nem hagynak minket magunkra. BolJa Árpád Méltóan az egyház eredeti szolgálatához A Szolnokon megjelenő Új Néplap október S-i számában beszélgetést közöl dr. Harmati Béla püspökkel. Ennek egy részét közöljük, a közérdeklődésre való tekintettel:- A múltban és a jelenben több példa volt és van rá, hogy minden felekezet lelkészei közül többen részt vettek a politikai élet­ben, a parlamenti csatározásokban. Püs­pök úr hogyan vélekedik erről a kérdésről?- Van ilyen lelkész, volt is, a jövőről nem tudok nyilatkozni. Mindenesetre az egyházi törvények olyan szabályt tartal­maznak, hogy aki időlegesen politikai szereplést vállal, mint például országgyű­lési képviselő, vagy olyan munkát végez, ami kapcsolatban van a politikával, azt időlegesen szabadságolják, az egyházi szolgálatból ki kell lépnie. Nagyon sok helyen ez azért átszíneződik. Természetes, hogy a médiumok számára sokszor na­gyon jelentős, hogy egy-egy csendes vagy hangosabb tüntetésen valaki lelkészként szólal meg. Biztos, hogy ez egyéb jogon történik, nem az egyház küldi oda. Mint egyház, nem javasoljuk az egyik vagy má­sik párthoz csatlakozást. Ez óhatatlanul megosztaná a gyülekezetét, ahol biztosan jó néhány párt hívei megtalálhatók. Ha sza­bad ezt mondanom, az egyház hivatalosan egyik pártot sem támogatja, ugyanakkor támogat minden jó szándékú törekvést A helyi önkormányzatokban szeretnénk együttműködni, nem pártoldalról, hanem a helyi, ott élő emberek oldaláról, olyan kér­désekben, amik kapcsolatban állnak az egy­házzal. Ilyenek az oktatási, kulturális, szo­ciális problémák. Több olyan lelkészünk van, aki a helyi önkormányzatokban szere­pet tölt be. — Ha jól értettem, személy szerint sem ért egyet azzal, hogy a pártpolitikai csatározá­sokban a lelkész hivatása gyakorlójaként részt vegyen.- Óhatatlan, hogy egy pártpolitikai csa­tározásban ne legyen valaki egyoldalú egy párt javára. Egy lelkésznek nem ez a felada­ta, vagy ha ezt véli annak, akkor fel kell adnia az egyházi dolgát. Sevilla magyar tornyai és a reménység pavilonja Nem titkolt jóérzéssel vallhatjuk, hogy az 1992-es EXPO ideje alatt a magyar pavilon hét tornya nagyobb érdeklődést váltott ki, mint Sevilla egyébként lenyűgöző és méltóságot su­gárzó gótikus tornyai. A pavilon látogatói, még az utolsó héten is 2-3 órás sorban állás közben bőven tűnődhettek a hét torony szim­bolikus üzenetéről. Bizonyára más és más kép állt össze a látogatókban e tűnődés során. Néhány sorban szeret­ném megosztani az olvasókkal 3 órás várakozásom alatt született gondola­taimat. A tornyokon megjelenő szimbólu­mok: kereszt, csillag, félhold nyilván­valóan tükrözik azt a vallás-, egyház- és szellemtörténeti hátteret, amely a magyar kultúrát formálta és amelyet a magyar kultúra sok vonatkozásában ma is hordoz. Az épület és a tornyai elsősorban azonban arra a szorításra emlékeztet­nek, amelyben népünk él Kelet és Nyu­gat, Észak és Dél küszöbén. A pavilon eszünkbe juttatja a magyar sors szorí­tását, melyből nincs szabadulás, amely elől, ahogy a költő is mondja, nem le­het elmenekülni. Az emberi állapotból (a teremtés megromlásából) természe­Természetesen történelem van mögöt­tünk. Volt egy egypártrendszer, amelyben díszképviselőként néhány egyházi ember is ott ült a Parlamentben. Az a parlament nem az volt, mint a mai, ott a képviselők szava nem az volt, mint ma. Mostantól előre nézve kell ezt a kérdést kezelni. Biz­tos vagyok benne, hogy akad még lelkész, aki a politikai pályával kacérkodik. A je­lenlegi helyzet olyan nagy munkalehető­séget ad bárkinek, aki lelkész, hogy bár­miféle társadalmi ügyben egyházon belül lehet bőségesen teveicenykedni, akár he­lyi, akár országos szinten. Például én a Magyar Környezetvédelmi Egyesületnek vagyok alelnöke, amely pártoktól függet­len, mérsékelten zöld csapat, és elsősorban szakmai jellegű. Mi demonstrációk és kü­lönböző kiabálások helyett inkább szak­mai kérdéseket szerettünk előtérbe he­lyezni. Nagyon nagy súlyt helyezünk arra, hogy a környező országok magyar peda­gógusai számára környezetvédelmi kur- zusokat szervezzünk. Azt kell mondanom, hogy egy ilyen szolgálat méltóbb az egy­ház eredeti hivatásához és különleges kül­detéséhez, mint a pártpolitika.- Köszönöm a beszélgetést! Szathmáry István tesen más számára sincs horizontális kiút, de ezt a mi sorsunk különösen is világossá teszi. Az épület megálmodója és megalkotói, számomra legalábbis, kifejezték azt az igazságot, hogy amint a bizánci hét torony foglyai számára legyőzhetetlenek voltak a falak, né­pünk és az emberiség számára is az igazi megoldás, az igazi szabadulás nem az embertől, hanem csakis az „iga­zi mélységből” és „igazi magasságból” jöhet. A tornyok, ha kell, szimbólumo­kon keresztül is, a magasságba, a gyö­kerek a mélybe mutatnak. A pavilon­ban a látogatók figyelmét látható gyö­kerek terelik a láthatatlan mélység felé. Tovább haladva, a tér szorítására utaló zárt pavilonban megszólal az idő szorításának üzenete a Szentírás lapjai­ról: „Mindennek rendelt ideje van..." Mozdulhat-e az ember egyáltalán ebben a szorításban? Mélységbe kutat­hat, magasságban merenghet, de iga­zán tehet-e valamit? E szorításból még­is csak van kivezető út - üzeni a pavi­lon egyik felirata. „Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz" (Máté 7,14). Ezen az úton a horizontális (teremtményi) szorítás és a vertikális (teremtői) megközelíthetet­lenség erői együtt vannák. Ezen az úton tapasztalhatjuk Pál apostol felis­merését: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétsé- geskedünk, de nem esünk kétségbe; ül­dözöttek vagyunk, de nem elhagyatot­tak, letiportak, de nem pusztulunk el; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is látható­vá legyen testünkben (2Kor 4,8-10). Ezzel az élménnyel meggazdagodva látogattam meg - úgyis mint a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Taná­csa megbízottja - a Crossroad nevű kanadai székhelyű nemzetközi missziói szervezet pavilonját, melynek neve: A Reménység Pavilonja. Ott a modern média eszközei jelenítik meg az üdvtör­ténetet, az emberi állapotot és a szaba­dulás egyedül Krisztusban adott lehe­tőségét. Amit a magyar pavilon főleg a művészet nyelvén sugallt, azt ez a pavi­lon a Szentírás, az egyház és a XX. század képi technikájának nyelvén be­szélte el. Beszélt fél esztendőn keresztül a Krisztusban megjelent szabadulásról azokhoz a százezrekhez, akiket első­sorban az egyes országok csodái von­zottak Sevillába. Vegyes gondolatokkal és érzésekkel készül országunk a 1996. évi Budapesti EXPO-ra. Azt kívánom, hogy a fenti üzenet a mi sajátos vallási és kulturális hagyományainknak, adottságunk megfelelő formában a Budapesti EX- PO-n is megjelenjen. Dr. Béna Zoltán Ünnep Béren A Cserhát hegység festői szépségű ma­gaslatai között meghúzódó kis község: Bér evangélikusai örömmel, lelkesen ké­szültek és ünnepelték a Reformáció 475. évfordulóját. A kis település apraja, nagyja együtt volt a két éve felújított szép templomban. A lelkész köszöntése és a Reformáció Him­nuszának eléneklése után kisgyermekek: Karaba Mónika, Ocsovszki Adrienn, Kon- csek Réka, Urbán Magdolna verssel, az általános iskola felsőtagozatosai: Mihalik János, Krajcs Gábor, Szaniszló Béla, Tala- bér Annamária jelenetben, Luther Márton életéből vett képekkel emlékeztettek a re­formátor munkájára. A gyülekezet kánto­ra: Makkai Bettina Reményik verset, Ru­ga Jánosné presbiter feleség Károli Gás­párról, ill. a magyar bibliafordítás törté­netéről olvasott fel. Maczó László polgár- mester a Reformáció örökségéről, törté­nelmi hatásáról szólt, Bér község őseinek szép példáival buzdítva a jelenben élőket, hogy egység és ne széthúzás jellemezze a lakosságot. A4 ünnepélyt megtisztelte jelenlétével: Mihalovits Lászlóné és menye: Mihalovits Györgyné. A köztiszteletben állt dr. Miha­lovits Samu evangélikus esperes Béren szolgált a század első felében. Végül a Reformációban kapott lelki ajándékokért, a kézbe kapott Szentírásért igeszolgálatban adott hálát a lelkész és kö­szönte meg minden résztvevő szerető együttmunkálkodását. Klucsik Jánosné A BÁCS-KISKUN EVANGÉ­LIKUS EGYHÁZMEGYE 1992. november 14-én, szombaton HAR- TÁN tartja rendkívüli közgyűlését, melyen dr. Harmati Béla püspök beiktatja az újra megválasztott el­nökséget KÁPOSZTA LAJOS esperest és DUDLA IMRE egyházmegyei felügyelőt, valamint az újonnan választott egy­házmegyei presbitériumot. Minden érdeklődőt szeretettel vá­runk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom