Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-06-14 / 24. szám

Evangélikus Élet 1992. június h.----------- NAPRÓL NAPRA —---------v A VASÁRNAP IGÉJE Sz ent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet. Ézs 6,3 VASÁRNAP Amikor pedig elhurcolnak és átadnak tite­ket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek, abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Mk 13,11 (Zsolt 46,8 Jn 3,1-8 Róm 11,33-36 Zsolt 145) Min­denre az ember nem tud felkészülni. Az élet során rengeteg a nem várt helyzet, esemény. Ki az közülünk, aki ne aggód­na talán még ezekben a percekben is? Hogyan lesz majd, miként fog végződni? E kérdések emberi bizonytalanságai­ban élünk. Jézus szava megnyugtat, még a legnehezebb, reménytelennek tűnő állapotban sem kell aggódni, mert velünk van! A Szentlélek ajándéka élő, eleven erő, ami ott és akkor azt adja szánkba, szívünkbe, amit mondani és tenni kell. Alkalmatlanságunkat nem nézi, de váija a hi­tünk rátekintő bátorságát. HÉTFŐ Simeon mondta: meglátták szemeim üdvössége­det, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izraelnek. Lk 2,30-32 (Zsolt 51,20 4Móz 6,22-27 lKor 10,23—11) Milyen öröm érezhető ennek az idős embernek a szavaiban. Valóra vált az ígéret, amit Istentől kapott ő és az egész világ. Jézusban Isten szeretete lett láthatóvá egyszer s mindenkorra. Modern korunkban, ahol a legapróbb dolgokat is láthatóvá tudjuk tenni a technika segítségével, látjuk-e a nagyot, a leghatalmasab­bat, a legcsodálatosabbat? A tényeket megmásítani nem szabad, a sötétséget Isten elűzte, a világ Világosságával. Ezért magasztaljuk mi is a hatalmas Istent. KEDD Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod. Mt 6,10 (Mik 5,3 Péld 1,20-28 lKor 11,2716) A Miatyánk kérése naponta hangzik el ajkunkról. Határokkal szétszab­dalt világunkban, ott, ahol falakat építünk népek között, ahol emberek szinte nem is egy nyelven beszélnek a család­ban, - óhaj és vágy e kérés. Isten országa nem e világból való, de ha akarata szerint élünk, valóságos részesei, meg- tapasztalói vagyunk ajándékainak, egy más ország polgá­rai. Mi az ő akarata? A jó cselekvése, mai nam feladatunk becsületes elvégzése a kijelölt helyen, ahová O állított. SZERDA Aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. ÍJn 5,18 (Zsolt 5,13 Ef 4,1-6 lKor 11,17-22) Szülői szeretet óvó intése: vigyázz magadra! Hányszor indítottak így óvodába, iskolába, munkahelyre, az életbe. Igénk nem csak ezt a féltő szeretetet tolmácsolja, hanem azt a tényt is közli, hogy Isten gyermekeiként járha­tunk életútainkon - védett állapotban vagyunk. Dönté­seinkért azonban magunknak kell vállalnunk a felelőssé­get. Legyen ott állandó kérdésként szívünkben: Jézus mit szól hozzá? Őszinte válaszunk, amelyet előtte hozunk meg, így lesz megtartó és megvédő erővé a gonosz minden erejé­vel szemben. CSÜTÖRTÖK E világ bölcsessége bolondság az Isten előtt Mert meg van írva: „Meg fogja a bölcseket ravaszsá­gukban.” lKor 3,19 (Ézs 55,9 Ézs 44,21-23 lKor 11,23—27) A bölcsességért imádkoznunk kell, hogy a kü­lönböző helyzetekben használhassuk azt. Az igazi bölcses­ség Istentől jön, ezért nekünk is különbséget kell tennünk a világ szerinti és az Isten szerinti között. A felülről jövő bölcsesség tiszta, békességszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes. Nem részrehajló és nem képmutató (Jak 3,17). A felsorolás alapján a gyümöl­csök felismerhetők és lemérhető, hogy mi melyeket terem­jük. Biztos alapra, vagy ingoványra építünk. Ő ad bölcses­séget azoknak, akik kérik Tőle! PÉNTEK Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán fut­nak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat! Úgy fussátok, hogy elnyeljétek! lKor 9,24 (Ézs 35,3 Ef 1,3—14 lKor 11,28-34) Rohanó élet országút- ján folyik küzdelmünk. Elindultunk a startponttól és a cél felé igyekszünk. Mindenkiben ott van a vágy, hogy elnyerje a versenydíjat. Ez határozza meg a felkészülés nem könnyű időszakát is. Nem egyedül futunk. Jézus ott fut mellettünk, biztat, erősít és sokszor a vállára vesz a próbáló küzdel­mekben. Nélküle elérhetetlen vágyálom a cél. Egy verseny­nek csak egy győztese lehet, aki a dobogó legmagasabb fokára állhat. Ez az isteni üzenet különböző kategóriákban mindenkit győzelemre akar segíteni. Ez a csodálatos kegye­lem ad erőt és kitartást, hogy fussunk és nyeljünk. SZOMBAT Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész | világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mk 8,36 (2Móz = 20,15; Ez 1,4-6. 22-28; lKor 12,1-11) Régi ismerősökkel találkozva, sokszor előkerül a kérdés: hogy vagy, mi van veled? - ilyenkor felsoroljuk az elért eredményeket, a meg­tett utat. Dicsekszünk sikereinkkel, vagyonúnkkal, há­zunkkal, autónkkal, gyermekeinkkel, s mindennel, ami irigylésre méltó lehet a másik számára. Eredményekben gondolkodó világunk számára Jézusnak új üzenete van. Milyen úton jutottál ide? Mit kellett anyagi jólétért, karrie­rért áldoznod? Egészséget, becsületet, hitet, családot? - I mindent. A halk kérdésre adott válaszunk a magunk szá- I mára fontos, mert belőle így sarjadhat ki egy új szemlélet, I Kis János I M ÚJ ÚTON Jézus új útra hív. Erre rezonál az ember, mert az újban van valami hívogató. A régi, a megszokott sokszor fojtogat. Sürgetve az időt, türelmetlenül vátjuk sorsunk új szakaszát. De az az új út, amire Jézus hív, nem körülményeink vál­tozását jelenti. Aki ezt váija, csa­lódni fog. A Jézus útját járó ember életében külsőleg, látszólag nem változik semmi. Éli életét, mint a többi ember. Munkahelyén a meg­szokott ügyeket intézi tovább, fáj, ha megbántják, és örül annak, ami szép és jó. Mégsem marad minden a régiben, mert Isten életújító munkáját életünk benső szférájá­ban kezdi el. A régi prófétai ige így mondja: új szívet ad. Külső körül­ményeink megváltoztatására sok energiát fordítunk. Ebben az igyekezetben minden siker újabb kudarcot jelent, mert a megvál­tozott körülmények nem teljesí­tik reménységünket. Segítséget csak Jézus belső változást adó szeretete adhat, amely új útra hív. Ennek az új útnak egyik jellegze­tessége, hogy az ember elismeri és magára nézve feltétlenül kötelező­nek tartja Isten akaratát. Nem a tüágá'áütóüótftiájáéít, függetlensé­géért harcol. Nem saját elgondolá­sai szerint rendezi dolgait. Nem mások tanácsa, nem a korszellem befolyásolja döntéseit. A belső megújulás Isten akaratára mond igent, amely nem átláthatatlan, kusza paragrafus-gyűjtemény, ha­nem világos, egyszerű beszéd, amit Augustinus így summázott: sze­ress és tégy, amit akarsz. Isten akarata nem előírások ka­lodájával korlátozza az embert, hanem boldogságunkat munkálja és védi. A családi élet öröme töb­bet ér egy futó kalandnál. Egy gyermek mosolya többet ér, mint egy autó. Másokon segíteni na­gyobb öröm, mint másokat legá­zolni. Erre az új útra hiv minket Isten, amelyen nem könnyű járni. Jézus sohasem csalogatta színes ígére­tekkel követésére az embereket. Aki meggondolatlan lelkesedéssel indulna utána, azt figyelmezteti, hogy nehéz útra vállalkozik. Mert mindig könnyebb alkalmazkodni a környezethez: sodortatni és vitetni magunkat. Nehezebb szemben az árral és önmagunk kívánságával követni Jézust. Legyen elég mindnyájunk szá­mára Isten kegyelme, hogy ezen az új úton elinduljunk, járjunk és cél­ba érkezzünk. Madocsai Miklós Még engem is „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mtassa meg végtelen türelmét azoknak, akik hinni fognak benne...” lTim 1,15-16. Egyszer egy férfi megszólitotta dr. Parkért, az evangélizátort - aki éveken át Londonban hirdette az evangéliumot - és elmondta neki problémáját: „Számomra megfejt­hetetlen titok, hogy az Úr Jézus miért éppen Júdást választotta ki egyik apostolául. Hiszen tudnia kellett, hogy Júdás szégyenletes módon el fogja árulni és ellenségei­nek kiszolgáltatni. Nyíltan kimon­dom, hogy én ezt képtelen vagyok felfogni.” - „Nos, valóban érthe­tetlen”, válaszolt Parker egy kis szünet után, „de, tudja, én még nagyobb rejtély előtt állok.” - A kérdező kiváncsian kérdezte: - Miféle rejtélyről beszél?” - „Arról, hogy Jézus Krisztus még engem is megszólított és hivott magához, pedig nagyon bűnös voltam,” hangzott a válasz. Sok olyan dolog olvasható a Bibliában, amiket nem, vagy csak később érthetünk meg. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen ezek is alátámasztják azt, hogy „Bizony, a’ ti gondolataitok nem az én gon­dolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr.” (Ézs 55,8.) Ezért aztán nem nagyon értjük azt sem, miért bánik Isten az emberek­kel úgy, ahogyan mi nem tennénk. Mert ha nekünk kellene dönte­nünk emberekről, bizonyára ke­ményen és szeretetlenül ítélkez­nénk felettük. Nemcsak Parker számára, hanem az Úr minden gyermekének megfoghatatlan örök, csoda marad, hogy az Atya szerette, szereti őket, és nem taszí­totta el őket magától, pedig egykor ellenségei voltak mind. Ugye, ked­ves olvasó, Téged is megdöbbent, ha belegondolsz, hogy egyáltalán nem is érdemelted meg Isten túl­áradó szeretetét? Hogy Júdás mégis a veszedelem felé futott, az nem sa Úr Jézuson múlott. Jézus ugyanis Júdást má­sok elé helyezte: kedvezett neki, mikor apostolává választotta. 0 Téged is megszólít és hív. Mentő szeretetével mindenkin sze­retne segíteni. Nem lehetsz annyira bűnös, hogy ne hívna, és nem le­hetsz olyan jó, hogy ne lenne Rá szükséged. Göllncr Pál Ne sírj magyar úr! Vorkuta, 1951. Egybehangzó megállapításaink szerint a japánokról ez volt a mi magyar véleményünk: Ázsia krémje! Viselkedésükön, embertiszteletükön semmit sem változtatott, hogy 25 évre elítélt rabszolgák voltak ők is. Volt katonai rangjuk szerint szólították egymást a táborban is. Mi magyarok is. nagyon kényesek voltunk viselkedés-módunkra. Mint egyetlen anyaországi magyar pap, nagyon kértem társaimat, hogy ezt az egyetlen fegyvert ne dobják el maguktól. A fenti dátum idején másodfokú dísztrófeával (teljes testi lerongyolódás) vol­tam kórházban. A harmadfokú már a halál. A jószívű orvos éjszakára mindig elküldött a betegkonyhára, hogy amennyire lehetséges, kissé erősítsenek. Burgo­nyát hámoztam, káposztát szeltem, halat tisztítottam, felmostam. A konyha vezetője még nálamnál is vékonyabb, alacsonyabb kis japán volt, aki szépen beszélt németül, pár szót magyarul és érthetően angolul. Ábrándozva dolgozgat­tam abban a tudatban, hogy a munka végén egy teletányér burgonyapüré vár olajjal, sült, vagy főtt hallal, vagy rénszarvashúsból készült fasirozottal, amit csak a betegek kaphattak. Amint így gondolatban már élveztem a tányérnyi ételt, hangos kiabálásra lettem figyelmes: „Magyarcki pán, magyarcki pán”! Magyar úr, Magyar úr! Mosolyogva keltem fel a szokatlan megszólításra, de közben arra gondoltam, csak nem forrázta le magát ez a jólélek?... Állt a hangdoboz mellett (nem rádió, csak hangot közvetítő doboz volt) és rámutatott: ez a tiétek! Akkor kaptam észhez, megmeredve álltam és elkezdtem remegni: Gyurkovics Mária énekelt Moszkvában: . .ott nincsen tél sem kikelet, nincs szerelem, nincsen féltés, nincsen onnan visszatérés sohasem...” Amikor eddig jutott, átfutott rajtam vala­mi szörnyű sejtés: ez nekünk, magyar raboknak szól, ötezer kilométer távolságban Hazánktól. Olyan hangos sírásban törtem ki, mint mikor 19 éves koromban Édesanyám koporsója mellé kellett állnom!... A dallam elszállt, de a szöveg gyilkolt és egész testemben reszketve folytatódott a férfizokogás... A kisjapán csak nézett, nézett, aztán felnyúlt hozzám, hogy átölelje nyakamat. Úgy szorítottuk egymást, mint két idegen világba szakadt évek-utáni testvértalálkozókor az egy- másralelt testvérek... Aztán megszólalt magyarul: „Ne sírj magyar úr, haza fogsz majd menni, nem lesz a Tundra a temetőd”!... Akkor még csak három év volt mögöttem és még négy évet kellett várnom, hogy elénekelhessem: „Ez út hazámba visszavisz”... Én még otthagytam a kisjapánt, hiszem, hogy hazakerült, de ezt a testvérszívet őrzöm halálomig! Böröcz Sándor A SZENTHÁROMSÁG TITKA János 17,1-10 Mai ünnepünk nem akkor válik igazán tartalmassá, ha emberi gon­dolatokba próbáljuk zsugorítani az értelmünk számára felfoghatat­lan titkot: a Szentháromság titkát. A hitben előttünk járók sokszor és sokféleképpen mondták már el: ezt a titkot nem megérteni, hanem imádni kell. ezért is külön öröm számomra, hogy mai igénk egy imádság. Jézusé, aki a gecsemáné kertjében térdre borulva beszélget az Atyával. Jézus főpapi imádsága elsősor­ban nagyhéten szokott elénk ke­rülni. Ugyanakkor ökumenikus al­kalmaink, imahetek is idézik, hi­szen a főpap Jézus maga könyörög népének egységéért, s a közös misszió szolgálatáért. Most e könyörgés kezdő szaka­sza tárul elénk, amely első olvasás­ra bonyolult mondatfüzérnek tű­nik, tele nehéz teológiai szakszó­val. Valójában a hihetetlen gaz­dagság teszi, hogy először nem ért­jük. Mindaz ami elhangzik Jézus ajkáról, nem más, mint Isten szere- tetének áradása. A szeretet, amely él az Atya és a Fiú között, s amely­nek megajándékozottjai vagyunk mi is mindahányan. Oda-vissza áradó, élő, meleg szeretetkapcsolat van az Atya és a Fiú Jézus Krisztus között. Súrló­dásokhoz, nézeteltérésekhez szo­kott gondolkodásunk szinte fel sem tudja fogni ezt a csodálatos harmóniát. Nem is biztos, hogy elemeznünk kell, inkább élvezni mindazt, ami ebből az összhangból fakad: hiszen a tökéletes kapcsolat minden rezdülése a mi érdekünket, a mi ÉLETÜNKET szolgálja. A csöndes, meghitt beszélgetés nem kisetab tényeket .említ: Isten kezében van életünk, övé vagyok, s nem másé, (embereké, sorsé, ter­mészeti erőké, s a gonoszé), és az atyai kéz melege, ereje Jézus keze által közelivé, érezhetővé vált. Az atya és a Fiú közös, megvalósult terve a halandó ember örök élete. Elhangzik a keresésünket, kutatá­sunkat, érdeklődésünket biztató szó: Kijelentettelek, kinyilatkoz­tattalak, bemutattalak az embe­reknek. Jézusnak ez a mondata mindenkori bátorítás: ami fontos, ami életbevágóan szükséges, meg­ismerhető, megtudható az Istentől. Elmondta számunkra a legfonto­sabbat, érdemes hát utána járni. Jézus azzal zárja ezt a szakaszt, hogy aki elindult ezen az Istent kereső úton, az rajta keresztül kap­csolatba került, és kerül az Atyá­val. Nem jelent ez problémamentes életet, amire Jézus ebben az imád­ságban később konkrétan utal. Egy valamit azonban biztosan ígér: imádkozom értük, ez az az imádság, amely tartja, s megtartja életünket. Ez volt tartója a sátán rostájára került Péternek, s ez a szükséges és elégséges feltétele a keresztyény életnek: rábízni ma­gunkat értünk imádkozó Urunk összekulcsolt kezére. A főpap (pontifex...) szerepe a hídverés. Jézus az igazi, az imád­kozó főpap aktív élete, és meg nem szűnő könyörgése felépítette a sza­kadék fölé azt a hidat, amely lehe­tővé tette, hogy Krisztus testvére­ként újra a mennyei Atya gyerme­kei legyünk, és gyermekeiként él­hessünk. Isten Lelke tegye élővé szá­munkra Szentháromság vasárnap­ján az Atya és a Fiú értünk szóló személyes beszélgetését. ifj. Hafenscher Károly IMÁDKOZZUNK! Jöjj Szentlélek Isten, vezess minket Jézus útján az Atyához! Ámen Hitoktatókat képző tanfolyamot tartunk idén is a Teológián augusz­tus 8-16 között. A vidékiek a Lel­késznevelő Intézetben kapnak elhe­lyezést és ellátást napi 250 Ft téríté­sért. A családoknál lakók kérhetnek csak ebéd-vacsora ellátást. A jelent­kezéseket kéijük a Pesti Esperesi Hi­vatalba küldeni (1152 Budapest, Ju­hos u. 28.). A Nagybörzsönyi Gyülekezet keres a július 1-én megüresedő lelkészi ál­lásába lelkészt vagy levelező teoló­giát végzett munkatársat. A rendben tartott templom és parókia, továbbá Budapest közelsége jó továbbtanulá­si lehetőséget is biztosít. A jelentke­zéseket kérjük a Budai Esperesi Hi­vatalba küldeni (1114 Budapest, Bocskai út. 10.). A FÉBÉ Egyesület evangélizáló kon­ferenciát tart gyülekezeti tagok számá­ra Piliscsabán július 10-12-ig. Jelent­kezni lehet Madocsai Miklós címén Bp. 1015. Ostrom u. 15. Részvételi díj: napi 200 ft. A BUDAI EVANGÉLIKUS SZE­RETETOTTHON Eü. Gyermekottho­nába és Öregotthonába felvesz gyógy­pedagógus-tanárnőt, gyógytornászt, és érettségizett leányokat, - az utóbbiak továbbtanulását elősegítjük. Vidékiek­nek szállást biztosítunk. - Jelentkezni levélben 1029. Budapest, Báthori L. u. 8. címen, - telefonon: 176-85-90 szá­mon lehet. Kéijük a munkás, - de az imádkozó kezeket is Otthonunk szol­gálatáért. MEGHÍVÓ A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Tanítóképző-Intézetben 1932. évben végzettek 60. éves találkozójára. 1992. év június hó 20-án szombaton a volt T aní tóképző-1 ntézet (Miskolc, Dayka G. u. 4.) épületében. Előtte az ev. templomban 8.30 h-tól. A találkozóra volt tanáraink legközelebbi családtagjait, gyermekeit, özvegyeit, unokáit is meghívjuk. Egyházunk Diakóniai Osztálya eb­ben az esztendőben is megrendezi Evangélizációs Konferenciáját 1992. július 6-9-ig Gyenesdiós-Kapernaum- ban, azok számára, akik részesei ill. érdeklődői a szeretetszolgálati mun­kának. Részvételi díj: 700 Ft, ami a helyszí­nen fizetendő. Jelentkezni lehet június 20-ig a követ­kező címen: ifi. Kendeh György, 1134 Budapest, Kassák u. 22. A jelentkezés után részletes progra­mot küldünk! Az Evangéliumi Aliánsz évi rendes közgyűlését tartja június 26-án, pénte­ken 17 órai kezdettel Budapest VI. kér. Felső Erdősor 5. sz. alatti metodista imateremben. Minden érdeklődőt sze­retettel várunk! FARÁD Egyházzenei áhítat volt Rogate va­sárnapján a farádi evangélikus temp­lomban. Közreműködött Erdélyből a nagyszalontai református gyülekezet 50 tagú énekkara, valamint a csornai „Bár­dos Kórus” Nagy Kálmán karnagy ve­zetésével. Hitet ébresztő versekkel a nagyszalontai testvérek gazdagították az istentiszteletet. Az ige szolgálatát Arany Sándor nagyszalontai ref. lelkész és Szűcs Kálmán farádi lelkész végezte. GYÖMRŐ 1992. május 10-én konfirmációs-is­tentisztelet keretében vettünk búcsút Vancsó József lelkipásztortól, aki 50 évi szolgálat után nyugdíjba vonult. 32 évi gyömrői szolgálatát először dr. Halmai Gézáné köszönte meg Remé- nyik Sándor erdélyi költő csodálatos versével. Ezt Garádi István búcsúsza­vai követték. Beszédében egy tavaszi rét képével egy szép Kodály zenére írt éneket idézett: „Megy a Pásztor se­lyemfüves tarka réten át...” Végül Mester Lászlóné gyülekezeti felügyelő Bibliai idézettel köszönte meg Vancsó József szolgálatát. Május 17-től Foltin Brúnó péteri lel­kész végzi a helyettesítést, az istentisz­teletek vasárnaponként 15 órakor kez­dődnek. SIÓFOK A németországi Gusztáv Adolf Se­gélyegyesület májusi lapja kiemelt cikkben foglalkozik a Makovecz Imre tervezte siófoki templommal, i ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1992. Június 14. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. német istentisztelet: dr. Zsig­mondy Árpád; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Vigh Ilona. D. Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván. II. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. de. fél 11. Takács József. Csillaghegy, Hl. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter, de. 11: (úrv.) Bre- bovszky Éva, du. 6. Zászkaliczky Péter.VII. Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Fodor Viktor. VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony Sándor n. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Ker­tész Géza. Vin. Vajda Péter u. 33. de. fél 10. Kinczler Irén. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Kinczler Irén. X. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet, du. 6. Missura Tibor. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Erzsébet. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács József. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Újpalota XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus istentiszte­let. Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Hafenscher Károly. Rákos­szentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. Kultúrház u. de. fél II. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prod ám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula. Rá­koscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László. Rákoskeresztúr, XVD. Pesti út III. de. fél 11. Marschalkó Gyula. Rákosli­get, XVH. Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László. Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVm. Rá­kóczi út (Református templom) de. háromne­gyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy is. tér de. 10. Széli Bulcsú. XIX. Kispest, Wekerle-telep, de. 8. Széli Bulcsú. Pestszent- erzsébet, XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rozsé István. Budaörs, Ref. Imaház de. 9. Rozsé István. Istentiszteletek a Balaton partján 1992. június 14. Balatonfenyves du. 6. Balatonföred (ref. fehér templom, német nyelvű) du. 6. Bala­tonszárszó (ref. templom) de. 8. Balatonsze- mes du. 2. Fonyód du. 4. Keszthely de. 11. Kötcse de. 9. Kővágóőrs de. 11. Révfülöp de. 10. Siófok de. 11. Somogyvámos de. 11. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPÉN az oltárterítö színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Ef 3,8-12; az igehirdetés alapigéje: Jn 17,1-10. EK Kérés. Keresem-megvételre „Viasko- dásunk fehér ördögökkel” címen 1948- ban megjelent könyvecskémet. Júdás levelének magyarázatát tartalmazza. Ha akad valakinél megmaradt s felesle­ges példány, kérem szíves értesítését: Scholz László, 1111 Budapest, Budafo­ki út 45. IV. 16. ORGON ASÍPOK készítését vállaljuk rövid határidőre tel: 252-9377, 251-3766. 47 éves 170 cm magas, elvált vegyi­gépésztechnikus vagyok. Feleséget ke­resek, aki három felnőtt gyermekemet és engem szeretni tudna. Békességre, nyugalomra vágyom. „Szeretet, megér­tés” jeligére. Vállaljuk templomtornyok festését, homlokzatok felújítását, villámhá­rítók szerelését és egyéb magasban végzendő munkákat alpinista tech­nikával. Juhász János, 2114 Valkó, Béke u. 27. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (920057/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 300 Ft, egy évre 600 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom