Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-10 / 19. szám

Evangélikus Élet 1992. május 10. Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. 2Kor 5,17 VASÁRNAP Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Mt 5,9 (Mik 5,4; Jn 15,1-8; ÍJn 5,1-4; Zsolt 148) Tudunk-e békét teremtem, otthon a csa­ládban, munkahelyen? Vagy talán napokig vagy hetekig pattanásig feszült légkörben, harcban állunk környeze­tünkkel? Mennyi feszültséggel terhelt az életünk. Le tud- juk-e vezetni ezeket a feszültségeket, mint a villámhárító, vagy szabadon létrejöhetnek a gyilkos kisülések? Érdekes, amit az Úr mond, boldogok akik békét teremtenek, mert az istenfiúság állapotában vannak. Crak azok tudnak igazi békét teremteni, akik Isten fiai, az 0 gyermekei, mert a gyermek örökli szülei tulajdonságát. Ha már felülről szü­lettél, akkor boldog lehetsz, ha meg nem, ne keresd magad­ban a békességet, mert az felülről való. Mi veleszületetten a harag fiai vagyunk. HÉTFŐ Jézus mondja: Aki énbennem marad, és én őben­ne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Jn 15,5 (Ézs 48, 18; Ef 4,17-24; lKor 1,18-25) Ez a kettős kötés biztosítja számunkra az éltető nedvek áramlását, ahogy az Úr olyan világosan mondja a szőlőtő és szőlővessző hasonlatával. A vessző a szőlőtő nélkül halott. Ha a mi kapcsolatunk megszakad Jézussal, lelki értelemben, akkor lelki halottak vagyunk. Mi csak a test cselekedeteit tudjuk tenni, de Vele közösségben, gyü­mölcsöt terem az életünk. „A Lélek gyümölcse pedig; sze­retet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás Gál 5,22-23. KEDD Jézus mondja; Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Mt 18,20 (lKir 8,29. Jób 38,31-38. lKor 1,26-31) Az egyház és gyülekezet célja és értelme, hogy ő ott legyen közöttünk. Mózes azt mondja az Úrnak „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket” „Móz 33,15 Egyszerűen Isten népének, értelmetlenné válna az élete az ő drága jelenléte nélkül. Ha nem a gyülekezet nevében, ha nem a magunk nevében, hanem az O nevében való hittel jövünk össze, akkor ő ott van közöttünk. Ez egészen bizonyos, mert minden szava igen és ámen. Én olyan sok­szor tapasztalom ennek valóságát, olyan sokszor átélem jelenlétinek hatalmát, amikor meghajtom előtte fejemet. SZERDA Jézus mondta a meggyógyítottnak: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad.” Mk 5,19 (Zsolt 31,8; Lk 20,27-39; lKor 2,1-5). Akit megszabadított az Úr megkötöző zsarnok kezéből, az szeret szüntelenül az ő megnyugtató jelenlétében maradni. Az Úr azonban elkül­di, menj a tieidhez, ott légy az én bizonyságtévőm. Nagyon sokszor szeretnénk másutt kezdeni, mert tudjuk: otthon a legnehezebb. Szeretteink előtt nyitott könyv az életünk, mégis, ne féljünk, mert ha valóban ő szabadított meg, és Ő vitte végbe az életem nagy változását, akkor az valósá­gos és örök szabadítás. CSÜTÖRTÖK Mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örökéfetet, amely az­előtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. 1 Jn 1,2 (Zsolt 78,4; ApCsel 17,22-34; 1 Kor 2,6-9) Az sokak sze­mében hihetőnek tűnik, hogy a földi élet lenyűgöző valósá­ga a teremtő Isten műve. Azt is sokan látják, hogy az élet régen keletkezett és ki tudja meddig tart még. Az azonban képtelenségnek látszik, hogy az idők végtelenjébe nyúlik, hogy örök. De nem is ebben a formájában lesz örök, hanem Isten mindeneket újjá teremtő hatalma által. Az apostol így tanúskodik; „Mi pedi£ láttuk” igen a szemta­núk bizonyosságával, ahogy Tamás a szem es a kéz bizo­nyosságával győződik meg a megjelent „örökéletről”: „Én Uram és én Istenem”. Ezekkel a szavakkal borul le a feltámadott Jézus Krisztus előtt. PÉNTEK Az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézus­ban jó cselekedetre teremtett. Ef 2,10 (Ézs 29,16; Gál 6,14-18; lKor 2,10-16) „Ha valaki a Krisztusban van, új teremtés az”. Isten Krisztus által helyreállítja a megromlott teremtést. Olyan boldogító reménysége ez hitünknek, hogy az ő szeretete újra kiformálja az istenképű embert. A bűn felismerhetetlenségig elroncsolta rajtunk az O vonásait, de ! Krisztus által újjászul minket. Krisztusivá tesz bennünket, j nem azért, hogy ebben tetszelegjünk, hanem hogy megcse- lekedjük az O akaratát SZOMBAT Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, j azoknak minden javukra szolgál. Róm 8,28 (Zsolt 86,2; Gál 5,1-6; lKor 3,1-4) Nehéz ezt az Igét elfogadni, amikor ■ az életünk nyomorúságokban, szenvedésekben vergődik. Visszatekintve láthatjuk azonban, hogy Isten mennyi ál­dást tud kihozni a szenvedések kohója áltál. Egyik legdrá- : gább üzenete ez az Úrnak, vele szivére ölel minket. Akik > szeretik Őt! Igen, akik szeretik őt, azoknak van szeme meglátni, nem elpusztítani akar, hanem metszőkés van a kezében, amivel tisztogat és alázatban tart. Sokszor elveszi : a jót, hogy a legjobbat, Önmagát ajándékozhassa nekünk. j Ittzés István CSORDULTIG VAGYOK ÖRÖMMEL 2Kor 7,4 „Csordultig vagyok örömmel”. Meghökkentő Pál apostolnak ez a val­lomása. Ritkán hallani ilyet, hiszen oly sok jajjal-bajjal van tele világunk és egyéni életünk is. Nem kell különösebb tudományos felmérés ahhoz, hogy be­lássuk: öröm dolgában behozatalra szorulunk. Megvásárolt percnyi örö­meink valójában nem oltják a lélek „örömszomját”. A tartós örömhiány pedig beteggé teszi az embert. Hol lehet örömforrásra találni? A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol szeretet van, ott van öröm. - Öröm nem ott van, ahol sok a pénz. A hata­lom birtoklása, sikerek halmozása sem ad igaz örömöt. Az öröm nem külső körülmények függvénye. Anyagi jólét biztosíthat kényelmes életet, de örömöt nem. Tudással el lehet jutni a világ jobb megismeréséhez, de örömhöz nem. Jel­szavakkal lehet gyűlöletet felkorbá­csolni, de örömöt fakasztani nem. Ká­bítószerekkel lehet mámort előidézni, de örömöt nem. Öröm csak ott van, ahol szeretet van. Pál apostol szíve azért telt meg csor­dultig örömmel, mert személyesen átél­te, megtapasztalta Krisztus iránta való szeretetét abban, hogy Jézus érte is meghalt a Golgotán. Aki azért örömöt keres, Jézust keresse. Jézus a „nagy örömszerző”. Születé­sekor is nagy örömöt hirdettek az an­gyalok az ijedt pásztoroknak. Első nyilvános fellépése alkalmával a názá­reti zsinagógában „az Úr kedves esz­tendejének” örömhírét állítja küldetése központjába. Erről az örömhírről szól piinden szaya.és gyógyító csodája. Bú­csúbeszédében ezt a teljes örömöt hagyja örökül tanítványainak, s feltá­madása óta erről az örömről tanúskod­nak követői. A keresztyénség nagy családjában nekünk „névre szóló” elkötelezettsé­günk, hogy ezt az Isten szeretetéből születő örömöt megéljük, hiszen az „evangélikus” azt jelenti, hogy öröm­hír-hordozó”. Ez az öröm nem eufória, nem feldobott hangulat, hanem egysze­rűen a szeretet légköre, amelyben jó élni. Erre utal Jézus példázatában a menyegző örömére szóló meghívás, amely egyúttal az eljövendő üdvösség­nek képe. Erre az örömre biztat János apostol is a Jelenések könyvében: Örüljünk és örvendezzünk, mert eljött a Bárány menyegzője! Nem kell tehát ijedten számolni a rohanó éveket. Eb­ben a reménységben örvendezők lehe­tünk. Teljék meg szivünk csordultig örömmel, mert Jézus szeretett minket és önmagát adta értünk (Gál 2,20). Fogyasztói társadalomban élünk. Ez sajnos azt is jelenti, hogy öröm­fogyasztók vagyunk. Jézus szándéka ezzel szemben az, hogy a tőle kapott örömeinket továbbadjuk. Pál Filemon- ról úja, hogy általa sokak szive megvi- dámodott. Azért ne' egymás kárára, bosszúságára, szomorúságára, hanem egymás örömére éljünk. Madocsai Miklós A Magyar Biblia Alapítvány (a Magyar Bibliatanács alapítványa) örömmel tájékoz­tatja tagjait, ill. az Alapítvány céljaira befi­zetni szándékozókat, hogy az APEH engedé­lye alapján az alapítványi hozzájárulás ösz- szege továbbra is leírható az adóalapból. Tájékoztatásul közöljük az Alapítvány fo­rint- és devizaszámlaszámát, melyeket az OTP XIV. kér. fiókja, Nagy Lajos leír. útja 19-21. vezet: a forintszámlaszáma: 536- 026730-0, devizaszámlaszáma: B 96 323, pénzforgalmi jelzőszámuk: 218-98141. KERES AZ ISTEN! Máté 18,11-14 Jubilate! = örüljetek! szólít fel bennünket a mai vasárnap. De van 1 ok az örömre? Annyi rosszat hallunk mostaná- ! ban. Szinte nincs egyetlen nap sem, hogy a rádió, a TV, az újságok ne tudósítanának olyan események­ről, amelyekben Uyen és hasonló [ szavak találhatók: ...kirabolták, cserbenhagyták, leütötték, megöl- I ték... Ezek mögött az esetek mö- : gött általában csak egy-egy ember . tragédiája rejtőzik. Amikor pedig ilyeneket olvasunk-hallunk, hogy i életszínvonal csökkenése, árak ! emelkedése, munkanélküliség, há­ború, földrengés, árvíz, környezet- f szennyezés, radioaktív sugárzás, akkor már többeket, esetleg orszá­gokat vagy az egész emberiséget > veszélyeztető események híre jut el hozzánk. Mindezek hallatán cso­da-e, ha nem repes a szívünk az j örömtől? Az elmúlt években, évtizedek­ben sokszor tettük fel a kérdést, ha ! végignéztünk a templomba járó gyülekezeti tagokon, vagy ha sta­tisztikát készítettünk, hol vannak a többiek? A statisztikák szerint szinte minden gyülekezet lélekszá- ma csökkent. Az urbanizációs fo­lyamat következtében sokan vá­rosba költöztek, de létszámnöve­kedés ott sem volt. Keserűen álla­pítottuk meg, hogy a legtöbb he­lyen egy korosztály, a középnem­zedék hiányzik a gyülekezetekből. Nemcsak megállapítottuk, hanem - ha szomorúan is - leírtuk őket, mint akik elvesztek a gyülekezet, egyben az Isten számára. Nem így az Isten! A mai példá­zat egy örömhírt közöl. Azt akaija tudtul adni, hogy Isten számon tart minden embert, nem úja le az eltévelyedettet, hanem keresi. Nem azért megy utána, hogy számon- kéije, büntesse. Nem korbáccsal keres. Ismeri az ember elveszett voltát. Tudja, hogy nem találja a visszautat. Egyedül van. Magá­nyában vagy keserűen begubózik, vagy agresszíven mások életét ke­D. WELTLER JENŐ a Lutheránia karnagya temetése istentisztelet kereté­ben lesz a Deák téri templomban, május 10-én, vasárnap du. 3 órakor. A hamva­kat tartalmazó urnát du. 5 órakor helye­zik el a Kelenföldi templom kolumbáriu- mában. FARÁD Nagypénteken úrvacsorái istentisz­telet keretében a sokféléi összesereglett nagy gyülekezet előtt a farádi községi énekkar előadta a Máté passiót Hor­váth Győző tanár-karnagy vezetésével. Húsvétkor a gyülekezet újonnan meg­választott felügyelőjét Németh István­Dercsényi Balázs-Foltin Brúnó-G. Györffy Katalin-Hegyi Gábor-R. Zászkaliczky Zsu­zsanna—Winkler Gábor: EVANGÉLIKUS TEMPLOMOK MAGYARORSZÁGON ...Nekem adatott minden hatalom... Máté 28,18 Zalai tájak dombjai gyönyörködte­tik szememet. A lankák, a fenyők, a völgyekben meghúzódó apró falvak mesebeli tájként tárulnak elénk. De ezen a tájon is csak olyan emberek él­nek, akiknek szive a mindennapok gondjai miatt kérges. Vendégként szol­gálok e kicsiny gyülekezetben. A régi, üres parókia ad otthont a gyülekezeti alkalomnak. S az alkalom után szólok az imavezérfonal feladatáról, arról, hogy rovatunk miként erősítheti egy­házunkban a közösséget, az összetarto­zás érzését. Másnap vendéglátóm azzal fogad, hogy máris van imatéma. Egy testvér járt nála korán reggel, s az életében meglévő belső feszültségekről vallott. Azt kérte: imádkozzunk azért, hogy Isten hatalma növekedjen ebben a vi­lágban. Nincs nyugodt lelkiismerete, bűneit szeretné lerakni, de a meditációk és az autogén tréningek, az új szellemi áram­latok kínálta vonzónak tűnő jelensé­gek, az agykontrollos gyakorlatok nem oldják belső feszültségét. Úgy tűnik számára, mintha Isten hatalma deval­válódott volna. S valóban azért kell imádkoznunk, hogy bennünk növekedjék Krisztus hatalma. Az 0 kezében van minden hatalom, de mi kiszakítjuk magun­kat az Ő kezéből. Nem nála, hanem másnál keresünk nyugalmat. Nem tőle, hanem mástól várunk segítsé­get. Oly zengzetes neve van korunk megannyi lélekkel foglalkozó prakti­kájának, hogy könnyen elcsábulunk, áldozataikká válunk. Nem Krisztus hatalmával van a hiba. A hiba a bennünk lakó bűn. Krisztus hatalma végtelen, mindent átfogó, nem gyengülő. A mi hitünk gyenge, a mi hozzá való kötődésünk lazult meg. Mert nem Ő az első, a leg­fontosabb, a leginkább meghatározó az életünkben. Azért imádkozzunk, hogy- legyen szemünk, szivünk és hitünk Krisztus hatalmának meglátására, el­fogadására;- Krisztus lakjék szívünkben, s ne engedjünk a lelket zaklató erőknek;- lelki és szellemi irányzatok kaval- kádjában se veszítsük szem elől Krisz­tus életet adó szeretetét;- komolyan bízzunk a kegyelemben, s a Krisztusért kapott bűnbocsánatot el tudjuk fogadni. S hordozzuk imádságunkban e zalai kicsiny gyülekezet tagjának ügyét is, hogy szivét és lelkiismeretét nyomasztó terheket a legjobb helyre, Krisztus ke­resztjéhez tudja letenni. if], Bence Imre A TEMPLOMÉPÍTÉSZET MAGYAROR­SZÁGON ámtt viselő sorozat harmadik köte­te 70 evangélikus templomot mutat be 208 oldalon. A Magyarországon található evangélikus templomok között viszonylag kevés a közép­kori és nagy részük a XIX. század folyamán épült. Zömmel ezek közül kerültek ki azok, amelyek a könyv képanyagát szolgáltatják, de nem feledkezhetünk meg a szecessziós és mo­dem templomokról sem. A könyv előszavát a Magyarországi Evan­gélikus Egyház püspök-elnöke, DR. HARMA­TI BÉLA úr úja. A hagyományokhoz hiven a kötet tanul­mányokkal kezdődik, melyeket a 70 templo­mot bemutató 370 színes kép követ az egyház- kerületek rendje szerint. S végül nem marad­hatnak el az épületek történetét ismertető mű­leírások és különböző mutatók sem. A könyv jellemzői: mérete: 234 x 293 mm; terjedelme: 208 oldal, 370 színes és 50 fekete- fehér képpel, 3 térképpel; kötése: cérnafű­zött, keménytáblás, fóliázott védőborítóval. Bolti ára: magyar nyelven, vászonkötésben: 1500,-Ft, Relutex kötésben: 2500,- Ft, angol nyelven, vászonkötésben: 1950,- Ft, Relutex kötésben: 2950 - Ft, német nyelven, vászonkötésben: 1950,- Ft, Relutex kötésben: 2950,- Ft, Megjelenés: 1992. novemberben. Tisztelt Olvasónk! A TEMPLOMÉPÍTÉSZET MAGYAROR­SZÁGON című könyvsorozat következő kö­tetére a befizetés módja az alábbi: 1. Ha 20% engedménnyel kívánja megvá­sárolni a kötetet, akkor kérjük, hogy a meg­rendelő szelvényen tüntesse fel „E” betűvel szives igényét. A kiadó az újságkivágáson lévő pontos címre elküldi önnek a csekket, vagy csekkeket és azon fogadjuk megrendelését. Kedvezmény (20%) esetén: magyar, vászon: 1200,- Ft, magyar, Relutex: 2000,- Ft, angol, vászon: 1560,- Ft, angol, Relutex: 2360,-Ft, német, vászon: 1560,- Ft, német, Relutex: 2360,- Ft Tehát 20% kedvezmény esetén a kiadó saját költségén postázza a megrendelt könyvet, il­letve könyveket. Előleg esetén: magyar, vászon: 500,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, magyar, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1500,- Ft utánvét, angol, vászon: 950,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, angol, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1950,- Ft utánvét, német, vászon: 950,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, német, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1950,- Ft utánvét, Előlegbefizetés esetén viszont utánvéttel plusz postaköltséggel kapja kézhez a könyvet, vagy a könyveket. Amikor csekkünket megkapta, kérjük a csekk hátoldalán lévő „A feladónak az összeg rendeltetésére vonatkozó közleménye” rovat­ba tüntesse fel a könyv jelzéseit (rime, nyelv, kötés, esetleg példányszám). Déri Erzsébet Hegyi Gábor, főszerkesztő a kiadó vezetője A kiadó rime: 1145 Budapest, Róna u. 174. Pénzforgalmi jelzőszám: MHB 222-88882- 10841 MEGRENDELŐLAP Kérem, hogy a Hegyi és Társa Kiadó könyveinek csekkjét, illetve csekkjeit a következő címre küldjék: Megrendelő neve: ...................................................:.......................................... Cí m: .................1............................................................................. ■............... (a láírás) IGÉJE serí ti. Másokat vádol és nem akar­ja tudomásul venni, hogy* nem őt hagyták el mások, hanem ő té­vedt el. A példázatbeli pásztor maga Jé­zus, aki maga megy az elveszett után. Meg akar találni, vissza akar vinni. Ezért hív, ezért szólít, ő mindent megtett azért, hogy egy se vesszen el. A mögöttünk levő ün­nepek, a golgotái kereszt és az üres sír mindennél fényesebben beszél arról, hogy a jó pásztor Jézus a végsőkig elment az elveszettekért. Mindent megtett azért, hogy az el­veszett újra visszakerüljön a Vele való közösségbe, hogy megtalálja helyét az atyai házban. Persze van elrejtőző ember is, akit hiába hív, hiába keres. Jól érzi magát, megszokta az Istentől való elszakadottságban. De Jézus hív és keres minden eltévelyedettet. Ab­ban van az öröme, ha megtalálja azt, aki elveszett. Mert tudja, az elveszettnek szüksége van arra, hogy valaki rátaláljon és vissza se­gítse a nyájhoz, mert egyedül nem képes erre. Sok a rossz hír mostanában, ír­tam bevezető mondatomban, amely elveszi az örömünket. De van egy jó hír is! Ez hatalmasabb a sok idegtépő, lelket sanyarító tu­dósításnál. És ezt maga Jézus mondta: a mennyei Atya nem akarja, hogy egy is elvesszen az övéi közül. Ezért keres, ezért hív. Meg akar tartani sok veszély és szívet fájdító esemény között is pásztori szeretetében és gondosko­dásában. S mi odasimulhatunk ha­talmas kezébe, amely megtart, véd és vezet mindenkor. Ebben az élet­ben is és egykor majd elsegít az üdvözöltek seregébe. Puskás János IMÁDKOZZUNK! Urunk! Légy áldott, hogy keresel minket. Szükségünk van Rád, szerete- tedre és bocsánatodra. Köszönjük, hogy hívsz minket magadhoz, hogy Veled jár­hassunk boldog örömben. Amen. nét és pénztárosát Szalay Lászlóméi, ik­tatta be szolgálatába a gyülekezet lel­késze. RÁBASZENTANDRÁS Virágvasárnap délután felemelő szép ünnepe volt a gyülekezetnek. A zsúfo­lásig megtelt templomban a farádi köz­ségi harminc tagú énekkar előadta a Máté passiót Horváth Győző tanár­karnagy vezetésével. Énekkel, zenével, szavalattal, jelenettel gazdagították az ünnepet Farádról Káldy Andrea, Kiss Rita, Tompos Ildikó, Tóth Aliz, Szűcs Péter. Sopronnémetiből Bojtos Ildikó, Elek Veronika, tanulók. Rábaszent- andrásról a hittanos gyermekek szere­peltek Szűcs Gábor tanító-kántor veze­tésével. Az igehirdetés szolgálatát Szűcs Kálmán farádi lelkész végezte. A kétórás ünnep után gazdagon terített asztalokhoz szeretetvendégsegre hívták a hatalmas gyülekezetét. A Magyar Protestáns Közművelődé­si Egyesület Természettudományi Szakosztályában május 12-én, kedden 17 órakor Böszörményi Dalma tart előadást a Hospiz-mozgalom és határai Magyarországon címmel. (Bp. VIII. Múzeum u. 17. OMIKK klub). MEGHÍVÓ A Fasori öregdiákok Baráti Köre 1992. május 22-én pénteken 16.00 órai kezdettel a Budapesti Evangélikus Gimnázium dísztermében (Budapest VII., Gorkij fasor 17-21.) rendezendő MŰSOROS DÉLUTÁN keretében baráti találkozót tart, melyre önt és hozzátartozóit tisztelettel meghívja. A műsor keretében fellépnek a fasori Evangélikus Gimnázium és a Deák-téri Evangélikus Leánygimnázium volt diákjai. Bevezetőt mond: DR. CSELŐTEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémikus, a Baráti Kör elnöke. A belépés díjtalan, adományokat köszönettel veszünk. FASORI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE A Bethánia C. E. Szövetség Debre­cenben a Kálvin tér 17. sz. alatti gyüle­kezeti teremben 1992. május 16-án, szombaton 10-16 óráig csendesnapot tart, melyen Ablonczy Dániel, a Szövet­ség elnöke és Farkas János titkár szol­gálnak. Mindenkit szeretettel hívunk, várunk és megvendégelünk. A Kirándulók ökumenikus Missziói Összejövetelén 1992. május 10-én va­sárnap délután 4 órakor a pesthidegkú­ti ref. templomban (II. kér Hidegkúti út 64.) a Wyclif Bibliafordító világmoz­ISTENTISZTELETI REND Budapest, 1992. május 10. L Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. német istentisztelet; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Vigh Ilona O. Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván n. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor Pesthideg- kút, □. Báthory u. 7. de. fél 11. Takács József Csillaghegy, Dl. Mátyás kir út 31. de. 10. Donáth László Óbuda, III. Dévai Bíró M. térde. 10. Lengyel Anna Újpest, IV. Leib- stück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Brebovszky Éva; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 3. Temetési si ten tisztelet dr. Harmati Béla; du. 5. szere­tet vendégség: Dobos Károly VII. Gorkij fa­sor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Fodor Viktor Vili. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc; déli 12. magyar istentisztelet: Ker­tész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál KAbánya X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás X. Kerepesi út 69. de. 8. Selmeczi János Kelenföld XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor; de. 11. (úrv.) Missura Tibor du. 6. Missura Tibor XI. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Erzsébet Búdabegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás; de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás; du. fél 7. Takács József XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XTV. Lőcsei út 32. de. 11 (úrv.) Selmeczi János XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László Újpa­lota XV. Hártyán Köz du. 5. ökumenikus istentisztelet Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. BoUa Árpád Rá­kosszentmihály XVI. Hősök tere de. 10. Kar­ner Ágoston Cinkota XVI. Kultúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás Mátyásföld, XVI. Pro- dám u. 24. de. 9. Szalay Tamás Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Detre János Rákos­csaba XVn. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111; de. fél 11. Detre János Rákosliget XVII. Gő­zön Gy. u. de. 11. Kósa László PestszendA- rinc XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán Kispest, XIX. Bajcsy Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú XIX. Kispest, Wekerle- telep, de. 8. Széli Bulcsú Pesfszenterzsébet XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Győri János Sámuel Csepel XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György Budafok XXII. Játék u. 16. de. 11. Rozsé István Budaörs, Ref. Imaház de. 9. Rozsé István Törökbálint Szt. István út de. 9. Rozsé István Budakeszi de. 8. HÚSVÉT UTÁNI HARMADIK VASARNAP az oltárterítö színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: IThessz 5,16-24; az igehirdetés alapigé­je: Mt 18,11-14. galom munkáját ismerteti egy külföldi kiküldött, továbbá „A kárpataijai ke­resztyének élete és bizonyságtétele az elmúlt 40 év alatt” címen hallunk be­számolót. PILISCSABAI CSENDESHETEK az EKE (Evangélikus Keresztyének az Evangéliumért) rendezésében: május 31-től június 6-ig; augusztus, 2-től augusztus 8-ig; augusztus 23-tól augusztus 29-ig Jelentkezni lehet: Bethel Missziói Ott­hon, 2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8. Tel.: 26/35-218. Május 9-én, szombaton 18 órakor a Deák téri templomban a HERFORDI FÚVÓSOK hangversenye Praetorius, Gabrieli, Schütz műveiből. Közreműköd­nek: a Herfordi Evangélikus Egy­házzenei Főiskola ének- és zeneka­ra, Uwe Karsten Gross (orgona). Vezényel: JÜRGEN HAUG. A belépés díjtalan. SZÜLETÉS Lupták György és Hanvay Mária lelkészeknek Dóra nevű 4. gyermekük született 1992. április 16-án. Apróhirdetés Szellemi munkát végző felvidéki evangéli­kus fiatalember lakáslehetőséget keres, lehet gondozásért is. Tel.: 176-1780. Az esti órák­ban. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÓS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (920052/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi tenesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 300 Ft, egy évre 600 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom