Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-04-19 / 16. szám
_______________________Semmiképpen ne tágíts attól, ho gy Krisztus halálodat és bűnödet magára vette. _______________________Hiszen Krisztus feltámadását ép pen ezért kaptuk ajándékba. Ha nem élek vele, megkárosítom az én Uramat, mert megbénítom húsvéti győzelmét. Luther BKÄRSBEBESEZSi 1 i ' A TARTALOMBÓL’ HÚSVÉT - ÖRÖMHÍR- az élőknek- a halálban- a betegeknek- próbában, csüggedésben Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.” . János 11,25 HARMADNAPON... { i Ha nem az ünnepi számban olvassuk, vagy halljuk , I ezt a címet viselő időhatározói szót, már akkor is i elsőre húsvétra gondolunk, Jézus Urunk feltámadásának dicső ünnepére. Bibliát ismerők jól tudják, hogy ' Jézus ezzel a szóval jelentette be már jó előre - három | ízben is - tanítványainak, mi is fog vele történni: „halálra ítélik és átadják a pogányoknak, hogy kigúI nyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad. Az övéi hitték is ezt meg nem íj is. Vitatkozni nem volt bátorságuk, vagy nem akartak I Mesterükkel. Vajon, azóta is, sokan nem hasonló l| gondolatokkal vannak szívükben: hiszik is, meg nem I is ezt az örömhírt? Sok mindent elhiszünk a Bibliából, ] de a Jézus feltámadását és főleg annak a bennünket is nagyon közelről érintő konzekvenciáit, hogy ti. lesz feltámadás és hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem, iogy Ő a „zsenge”, a halottak közül az elsőszülött? Jgyan kérem!? Megfáradt, vagy sokszor racionalizmusba hajló keresztyénségünkben ma is ez a botrány- I kő. Bárhol végeztek még keresztyének között felmé- J rést: legkevesebb százalékban a feltámadásban hittek és hisznek. Pedig ezen múlik minden! Pál apostol sem i hagy kétséget egyetlen pillanatra sem: „ha a halottak- : nak nincs feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. ! Ha pedig Krisztus nem, támadt fel, akkor üres a mi f igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis ! tanúinak is bizonyulunk... Ha Krisztus nem támadt I fel, semmit sem ér a hitetek, még bűneitekben vagy- i tok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban i hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk { a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltób- 1 bak vagyunk.” Ezen a hiten áll, vagy bukik az egyház, - ahogy ezt ; eleink is tömören megfogalmazták. Jó lenne éreznünk és vallanunk, hogy itt nem csupán valami szépen j megfogalmazott hittételről, dogmáról van szó, hanem ! Krisztus feltámadásának az egész életünkre kiható, j azt teljesen átformálni képes jelentőségéről! Mert a „harmadnap” mindenek előtt Isten nagy ; igenlése az élethez, ami ellentétben van minden más, i akár a nirvána utáni őszies vágyódással. Pál így kiált j fel a feltámadásról szóló hatalmas bizonyságtétele végén: „Elnyeleteti a halál diadalra!" vagy az új fordí- ' tás szerint: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol ! a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” Ezt a kitörő felkiáltást csak akkor tudjuk valame- j lyest is értékelni, ha gondolunk arra a sötét háttérre, I amiből ez a győzelem kiemelkedik. Ez pedig nem más, | mint a halál félelmetes győzelme. Minden idealizálás- I tói mentesen látja ezt a valóságot akár a természetku- * tató, az orvos, a zoológus, vagy fizikus. így van ez akkor is, ha mindent igyekszünk'megtenni az élet mentéséért, hosszabbításáért: ha törvényeket alkotunk örökölhető bajok gátlására, ha elősegítjük a I születéseket, ha egyre kiterjedtebb szociális hálóval gondozzuk a rászorulókat, talán a szegényeket, ahol a legnagyobb a halandóság. A tudomány lázasan fáradozik azon, hogy oly hosszúra nyújtsa az életet, amint az csak lehetséges, örülünk minden olyan műtétnek, beavatkozásnak, aminek következtében még 1 évekre életben tarthatunk olyan embereket, akikről úgy látszott, hogy már a halál zsákmányai. - De végül mégis a halál győz. Olyan a halál, mint a feltartóztat- I hatatlan lavina, amelyet az ember úgy próbál feltar- I tóztatni, hogy gerendákat igyekszik a talajba be- í ágyazni és rá deszkákat erősít. A lavina azonban mindenen keresztül hömpölyög. És ebben nem az a I nyomasztó, hogy mindnyájan valószínűen kínos ha- j Iái, vagy halálküzdelem felé rohanunk. Sajnos, a mai I nemzedék a halált szinte magától értődőnek és természetesnek tekinti. A súlyos nem maga a halál, hanem az az árnyék, amelyet a mindent fenyegető elmúlás egész jelen életünkre rávet. A Babits Mihály által fordított és összeállított „Ámor sanctus” kötetben az ismeretlen középkori költő így énekel a múlandóságról: „Ki az emberélet ! ,lapját olvasod, halld a végzet ahhoz mily glosszát adott: gyengét úgy, mint'izmost a vad halál biztos prédául | kapott. - Codrust úgy, mint Croesust, szolgát, szabadot, I ' soványát, kövéret, urat és rabot leüt egy ütéssel s harca végeztével koporsóba dob. - Nézd a kis virágot: alig született! Nyomd rá végső csókod, amíg teheted. Ezt vedd tanulságnak, milyen hiúságnak véld az életet!" E sötét háttéren tudjuk igazán felmérni, mit is jelent életünkre a „harmadnap” eseménye! Nem kevesebbet : az egész világhelyzetet, benne életünket új alapra helyezi. „Ámde Krisztus feltámadott elsőként a halottak közül!” Ez pedig azt jelenti - hogy a használt képben maradjunk -: egy Valaki Isten erejében a lavina elé vetette magát és az nem tudta maga alá temetni, mert erősebb volt annál. Ő az Egyetlen, aki - nem úgy, mint mi valamennyien - nem esett ki az Atyával való közösségből. Aki a végső pillanatban kivette a pálmát a halál kezéből. Ennél fogva mindazok, akik a Feltámadottal találkoztunk, vagy találkozunk, többé nem az örök megsemmisülés éjszakája felé kell haladnunk, hanem a fény, a világosság, az élet felé! Az életé az utolsó szó! Igaz ugyan, hogy a halál és a betegségek dandárja gátolja az élet meg- és fenntartása érdekében végzett minden munkánkat, ezzel azonban csak rövid időre szakad meg az a fejlődés, amelyik az élet végső győzelme felé vezet. Akik hisznek, a Győztes oldalán küzdhetnek, ha valahol bevetik magukat annak érdekében, hogy élet támadjon és tartassék meg! A „harmadnap” eseményében való hit ott tűnik ki leginkább, ahol ez a hit elveszett. Az eltűnő és hiányzó hit következményei pedig beláthatatlanok. Ahol az emberek - akár egy nemzedék - megszűnnek hinni a harmadnap eseményében és ezen át az örökéletben, fokozatosan megszűnik az e világra vonatkozó valamennyi hite is. öngyilkos nemzedékké válik, amelyiknek annyi ereje sem lesz, hogy továbbplántálja magát. Ahol eltűnik a húsvéti hit, ott egyre jobban jelentkezik a születések csökkenésének réme. Nem vagyunk ebben mi magyarok már évek óta érdekeltek? Nem csökken már évek óta a népességünk? Az a döbbenetes, hogy ezzel a szomorú visszássággal belsőleg összefügg valamennyi többi probléma is: magán- és közéletünk, házasságaink, családi életünk<nem szenvednek-é feldúlt állapotban? Még a halálunk is nem fordult-é fonákjára? Nem csak e világi jelentőségű? Nem veszítette el örökkévaló oldalát? A „harmadnap” nélküli embernek a halál csak annyiban ellenség, amennyiben zavaija és csökkenti a földi élet élvezetét. De a születésnek is csupán e világi jelentősége van. Nem az a fontos, hogy a szülés minél simábban menjen végbe, hogy lehetőleg gazdag legyen a babakelengye, hogy a gyerek lehetőleg tisztes testsúlyú legyen, hogy naponként megfelelően gyarapodjék stb? Egy mai iljú férj legtöbb esetben pontosan tudja, hogy felesége a szüléskor mily bámulatosan kevés vért veszített, de azt sokszor nem tudja, hogy a választott keresztszülő mely egyházhoz tartozik, van-e egyáltalán hite, vagy éppen ateista-e. De a „harmadnap” hite nélküli emberek az öregséggel, az idősekkel szembeni magatartásukban is hasonlóan viselkednek. Ahol az örökkévalóságban való hit hiányzik, ott az előrehaladott érett kor fokozatosan veszíti el a maga értékét és lesznek megfáradt szüléink, öregjeink csupán könyörületünknek, vagy szociális gondozásaink tárgyaivá. Az egyik evangéliumi híradás szerint az asszonyok harmadnap reggelén elindultak Jézus sírja felé, hogy tisztességet tegyenek a halottnak. Ezt a vágyukat nem tudták teljesíteni, mert Jézusnak hült helye volt a sjrban. De ez a negatívum lett a legnagyobb örömhírré: aki megfeszíttetett, feltámadott, nincsen itt! Menjetek, mondjátok el ezt a hírt mindenkinek! Ő él! Bizony, erre a hitre van szükségünk 1992-ben is! Ezt a harmadnapi nagy örömhírt kell meghallanunk és a szívünkbe vésve, megújulnunk. Mert nincs kétségem afelől, hogy csak e hitre szert téve fog nemzedékünk ismét örülni az életnek, kezei munkájának! Az örökkévalóságban való hit ad igazi értelmet a házasságkötéseknek, a gyermeknemzésnek és a gyermekszülésnek, mert a húsvéti hitű embernek a gyermekáldás istentiszteletté lesz, amiért érdemes az anyaság és apaság minden áldozatát minden körülmények között vállalni. A húsvéti hitben a nehézségeket, megpróbáltatásokat is megtanuljuk az Isten kezéből elvenni. Olyan gyermek- és ifjúsereg, amelyet újra az örökkévalóság számára igyekszünk nevelni otthonainkban és iskoláinkban - ha nem teremti is meg a mennyet a földön, de biztosan másként fog tekinteni az életére és más szemmel fogja nézni és más szemmel fogja hordozni a szülőket és időseket! Istenünk sok ajtót nyitott napjainkban az egyházak számára. A „harmadnapnak” az ősi, de örökké aktuális jóhírével menjünk be a nyitott ajtókon! Ezt a diadalmas hírt hirdessük egyre hangosabban és bizonyos zengéssel, bizton tudva, hogy erre van legnagyobb szüksége megfáradt, sok mindenből kiábrándult, zilált, vajúdó - de hisszük szép reményekkel kecsegtető - korunknak! Ezzel az örömhírrel munkálkodjunk szeretett egyházunk külső-belső megújulásán! Zárkózzunk fel e jóhír szolgálatára gyermekek és szülők, ifjak és öregek, gyülekezetek, mindazok, akik szeretik az élő Urat, vagy akik talán éppen útban vannak az üres sír felé „harmadnap” reggelén! Lábossá Lajos AZ EURÓPAI PROTESTÁNS NAGYGYŰLÉS LEVELE az európai keresztyénekhez, gyülekezetekhez és egyházakhoz i. 1. Üdvözletünket küldjük budapesti nagygyűlésünkről, amely Európa minden részéről összegyűjtött bennünket, a reformátori egyházak képviselőit. Nagy örömünknek adunk kifejezést a felett, hogy a vasfüggöny összetört és a totalitárius hatalom összeomlott. Az európai országok összetartozása alapján a jövő most a szélesre nyitott határokkal váratlan lehetőségeket, de ugyanakkor veszélyeket is rejteget. Mint a reformátori tradícióban élő keresztyének és egyházak, közösen kívánjuk Európa jövőjéért viselt felelősségünket számbavenni. 2. A hangok és víziók sokféleségében közösen valljuk, hogy Jézus Krisztus egyháza Isten Igéjéből él, és hogy a bűnösök megigazulásá- ról szóló tanítás Isten kegyelméből egyedül a hitben a bibliai bizonyságtétel középpontjában áll. így először azt a kérdést kell feltenni, hogy mi a jelentősége ennek a tanításnak ma. A megigazulás alapján új, tökéletes, szabad kapcsolatba kerülünk Istennel. Ez egyúttal a valódi szabadság és az emberekkel való közösség forrása is. Ez az eljövendő Isten Országába vetett reményünk alapja és záloga. A meg- igazuláshoz Isten Igéjének hallgatása és a sákramentumok vétele segítségével juthatunk. 3. Budapesten közösen dicsőítettük Istent, hallgattuk az evangélium üzenetét, éltünk az úrvacsorával és kerestük Isten akaratát. Megosztottuk egymással tapasztalatainkat, és ezáltal megismertük Krisztus igazságának erejét. Ez az igazság a megbékélés. Ebből élnek az egyes keresztyének és ebből él az egyház. Megtéréshez vezet és megszabadít a bűn és vétek terhétől, általa szabaddá leszünk Isten és a felebarátok számára. Összeköt a határokon túl élő testvérekkel, forradalmasítja gondolkodásunkat, és felkelti bennünk a készséget a világért való felelősségvállalásra. Az egyházakban és az egyházak között közösséget teremt. 4. Állandó és sürgető feladatunk, hogy a reformációban újra felfedezett igazságot megváltjuk, azt, hogy Isten az istentelenelmek is megigazulást ad, hogy mindenben Ot féljék, szeressék és Benne hízzanak. A megbékélést hirdetjük, elbeszéljük Isten nagyszerű tetteit és emlékeztetünk az igazságosság és béke országára, amelyet Isten megígért és megvalósít. n. 5. Budapesten elmélyülten gondolkodtunk arról, milyen következtetést kell nekünk és egyházainknak az evangélium közösen felismert igazságából levonni. Különösen fontosnak látjuk a következőket: 6. (a) A megbékélés igazlelkű- ségre buzdít és kötelez bennünket, és szabadságot ad, hogy nyilvánosan megváltjuk bűnünket. Ugyanakkor az elé a kihívás elé állít, hogy kritikus kérdéseket tegyünk fel társadalmunknak a bizonyság- tételről és szolgálatról. Jelenleg Közép- és Kelet-Európa egyházainak helyzete foglalkoztat bennünket. Ott a múltban az alkalmazkodás és annak megtagadása között vagy fogsággal és vértanúsággal kellett számolni, vagy pedig a hatalmi apparátussal való bűnös ösz- szefonódásra került sor. Itt az a kérdés, hogy hol és miért maradtunk adósok a megszabadító igazsággal. A múlttal való becsületes szembesülés nemcsak az áldozatok és bűnösök kedvéért, hanem az evangélium melletti hiteles tanúságtétel céljából is szükséges. A döntő szempont itt az, hogy milyen lélekkel tesszük ezt: úgy, hogy ne sértsünk meg senkit könnyelműen, hogy időt adjunk egymásnak, hogy felismerjük a múlt feldolgozása lehetőségének a határait és hogy lehetséges legyen a megbocsátás. Azonban a nyugati egyházaknak is szól a kihívás, hogy bíráló szemmel vizsgálják meg saját útjukat az alkalmazkodás és ellenállás között. 7. (b) Európában szekularizált társadalomban élünk. Itt bátran, képzelőerővel és szeretettel kell elfogadnunk a misszióra szólító kihívást. Óvunk az egyház hatalmi igényeihez való visszatérés illúziójától, amely sohasem gyökerezett az evangéliumban. Inkább az a dolgunk, hogy arról tanúskodjunk az emberek előtt, hogy kicsoda Krisztus ma számunkra. 8. (c) Krisztus-hirdetésünk próbaköve, hogy az evangélium jó hírt hoz-e a szegényeknek és reményt ad-e a veszélyben lévő természet számára. A gazdasági, politikai és szociális szempontból hátrányos helyzetben lévők nyomorúsága és a megfordíthatatlan környezet- rombolás arra kényszerít bennünket, hogy ellene mondjunk az eluralkodó önző és expanzionista életmódnak, követeljük a szociális különbségek kiegyenlítését Európában és a világban, és szálljunk síkra a természet védelméért és a mai és jövő nemzedékek élethez való jogáért. 9. (d) Emlékezetbe idézzük a hívek, valamennyi hívő egyetemes papságáról szóló bibliai, reformátori tanítást. Ma a megkeresztel(Folytatás a 3. oldalon)
