Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-12 / 15. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 57. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1992. ÁPRILIS 12. VIRÁGVASÁRN AP ÁRA: 12 Ft Krisztus a te Királyod, kit Isten egyenest neked ígért, s kinek tulajdona vagy, hogy csak ö uralkodjék rajtad, - lélekben, nem testi értelemben, ö vált s szabadít meg mindentől, ami eddig megterhelt, legyűrt és fogva tartott. Luther ti i I IN MEMÓRIÁM KAPI BÉLA Virágvasárnapi csend Zsolt 22,2-9 A mai vasárnap igéi Jézus Krisz­tus jeruzsálemi bevonulását mond­ják el. Ez a zsoltár már Urunk szen­vedését, kínhalálát tárja elénk. Sok gyülekezetben ezen a vasárnapon is, passióolvasó istentisztelettel csendesedik el az Isten népe. Sokfé­le módon kifejezhetjük magunkat: írással, beszéddel, zenével, jelekkel, hallgatással. Ez utóbbi nagyon ha­tásos lehet. A nyüzsgő, mozgó élet közepén elhallgat valaki. így fejezi ki J. S. Bach János passiójában Krisztus halálának a beálltát. A felfokozott zene közben csend. Elnémulnak az énekesek, a hang­szerek. Csend. A passiót hallgató gyülekezet beledermed a csendbe. A nyüzsgő életünkben, amely még a böjt csendjét is megrontotta, le­gyen ilyen csönd virágvasárnap, a szenvedés hete, a megváltás napja. Figyeljünk Jézusra. Urunk megszentelte ezt a zsol­tárt, hogy a kereszten ezt idézte: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem.” 2. vers. Nem az én fájdalmam zsoltára ez. Nem az én gyötrelmeimnek a sírása ez, mint egykor Izráel népe ajkán. Ez a zsol­tár Jézus Krisztust hirdeti. A költői szépséggel megirt jajgatás az értünk szenvedő Krisztusra mutat. Az egy­kori kedvelt ének, a szenvedő em­ber éneke, most minden szenvedő vigasztalásának a forrása lett Krisztusban. Katonák, asszonyok, Jeruzsálem leányai, János a szeretett tanítvány döbbenten ismerték fel, az ezer éves zsoltár szavait hallva. Jézus szenve­dését látva, hogy Isten cselekszik itt. „Bizony Isten Fia volt ez.” Mt. 27,54. Böjti elcsendesedés, megér­kezés az ünnephez. „Értem tette ezt Jézusom”. Fájó szívvel hiszem, tu­dom,...” 208. ének 2. v. Lenyűgöző ebben a zsoltárban az Atya és Krisztus egysége. Urunk a szenvedés közben így gyötrődik: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem.” Később pedig így könyörög: „Ne légy távol, erős­ségem, siess segítségemre.” 20. vers. Thumeysen csodálatosan ragad­ja meg ennek a zsoltárnak a tartal­mát egy képpel. Olyanok vagyunk Isten színe előtt, mint lapos torony- ház tetején az ember. Egy kéz tolja az embert a tető széle felé. S amikor már már zuhan az ember, nem ma­rad más lehetősége mint megfogni a taszító kezet: „Én Istenem...” „Ne légy távol tőlem...” Ezt tette Urunk is a kereszten. Ezt mondja el minden igehirdetés. Isten megítél bűneim miatt, de nincs más lehetőség, mint Hozzá menni. A keresztről szóló beszéd bolondság, ha kívülről nézem az eseményeket, de ha belekapaszko­dom az én megmentőmbe, akkor üdvösség lesz számomra. Beszélnek a böjti vasárnapok: Is­ten áldása legyen böjti, nagyheti el- csendesedéseinkben, hogy sok él­ménnyel érkezzünk az ünnephez. Látva magunkat: „De én, csak fé­reg vagyok...” S lássuk meg az előt­tünk járókat is: „Benned bíztak őseink, bíztak és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenül­tek meg. Uram légy hozzám is irgalmas.” Szabó Vilmos Három és fél évtizede annak, hogy elhunyt D. Kapi Béla evangélikus püs­pök, az egykori Dunántúli Egyházke­rület főpásztora. Emléke még ott él régi ismerősök szívében. Akik igazán is­merték, a szó legnemesebb értelmében hitvalló püspökként tartották számon. 1879. augusztus 1-jén, Sopronban született, ahol édesapja a helyi tanító­képző zenei tehetséggel megáldott igaz­gatójaként tevékenykedett. Elemi isko­lai és gimnáziumi tanulmányait hely­ben végezte. Már gimnazista korában kitűnt irodalomesztétikai és történelmi érdeklődése. Az érettségiző licista a nyolcadik osztály végére választás elé kerül: az ifjú tudományos ambíciókat rejteget, egyetemre kíván pályázni. Vé­gül mégis a lelkészi hivatást választja. A teológiát Sopronban végzi, s tanul­mányai befejeztével - 1900 őszén - ösz­töndíjjal Rostock és Halle egyetemén hallgat (a teológiai szaktárgyak mel­lett) gazdaságtant, történelmet és sta­tisztikát. Ottani stúdiumait Gyurátz Ferenc püspök megszakítja. Hazake­rül, és előbb nemesdömölki (ma Cell- dömölk) segédlelkésszé nevezi ki püs­pöke, majd rá 4 hónappal Pápára kerül mint püspöki titkár, ám az adminiszt­ratív munka valahogy nincs ínyére. Eközben megnősül: feleségében, Hege­dűs Katinkában mindhaláláig hűséges társra talál. 6 gyermekük születik. 1905. január 8-án Körmenden lel­késszé avatják. 12 évet tölt Körmen­den. Itt iskolát létesít. 1910-ben megin­dítja a Harangszó című evangélikus néplapot, amelyet azóta is emlegetnek. 1916-ban elfogadja a szombathelyi gyülekezet meghívását. Mielőtt azon­ban végleg elhagyná Körmendet, meg­tudja, hogy Gyurátz püspök nyugdíjba vonulásával őt választották a Dunán­túli Egyházkerület püspökévé. Ekkor mindössze 37 éves volt. 1924-től jelenik meg szerkesztése révén a Belmissziói Munkaprogram, amelyet Ravasz László református püspök model érté­kűnek tekintett. Életének következő jelentős forduló­pontja 1928. Ekkor kerül Győrbe. Ge- duly Henrik püspök 1937-ben bekövet­kezett hirtelen halála után egyházunk rangidős főpásztora. így tehát nem csupán a Dunántúl, hanem Magyaror­szág egész evangélikussága is az ő kor­mányzása alá került. A második világháború idegtépő gondjai személyes életét és egyházkor­mányzó bölcsességét egyaránt próbára teszik. Az 1944/45-ös tragikus fordulat során határozott tiltakozását fejezi ki az antiszemitizmus brutalitásai ellen. Egészségi állapota megromlik. Az 1945-1948 közötti rövid, de konfliktus- terhes időszakban érzi, hogy bizalmat­lanok vele szemben a politikai élet kép­viselői, mindenekelőtt a kommunisták. 1948-ban saját elhatározásából nyug­díjba vonul. Élete hátralévő 9 esztendeje folya­mán is fáradhatatlanul dolgozik, bár többnyire - kénytelen-kelletlen - asz­talfiókja számára. Csaknem utolsó le- helletéig szolgálta egyházát, mígnem - 1957. április 2-án - el nem szólította az élők sorából az Egyház Ura. Egész életében töretlen munkabírás­sal írta könyveit. Érdemes ezekről is említést tenni. Még tanulóéveiben jelent meg teológiai szakvizsga dolgozata („A munkáskérdés és a keresztyén erkölcs­tan”), valamint Az ember tragédiájának világnézete (1903). Körmendi tartózko­dásától számítandó egyházirodalmi munkásságának fokozott kibontakozá­sa. 1908-ban jelent meg az Ad astra „A művelt társadalom kérdéseiről”. Hitvé­dő hajlamáról pedig két korai kiad­ványban tett bizonyságot: Hitünk igaz­sága (1909) és Az én vallásom a Krisztus vallása (1914). Ez utóbbi műve miatt - közel egy évtized múlva - mozdítják el Vasvármegye Kultúregyesületének el­nöki székéből és indít ellene egy újságíró nyilvános sajtótámadást. Számos szépirodalmi kiadvány ke­rült ki kezei alól körmendi, szombathe­lyi és győri lelkészsége idejéből. Ilyen a Bizonyságtevés (Egyházi beszédek, 1925.) és a Békesség címet viselő medi- tációs kötet (1928). Szépprózai munkái között foglal helyet az Isten hárfása c. regény Gerhardt Pál életéről (1933) és az Olthatatlan fáklya Bornemisza Pé­terről (1942). Számomra legmaradan­dóbb tanulmánykötete a Kegyelem és élet (1940). Életművének egyik legmo- numentálisabb darabja ez. E könyvén belül keresendők főbb irodalmi tanul­mányai. Legmarkánsabb az evangéli­kus Berzsenyiről írt esszészerű mélta­tása. Arra is volt ideje és energiája, hogy tankönyvet szerkesszen elemi iskolások részére („Szeptembertől júniusig”, 1936.). S még hány érintetlenül hagyott apróbb nyomtatvány lappang porlepte életművének fátyla alatt! Életrajzában említettem, hogy nyug­díjas éveit sem töltötte tétlenül. 1947/ 48-ban Egyetemes és magyar protestáns egyháztörténet készül, majd A Dunán­túli Evangélikus Egyházkerület 50 éves története. E monografikus műve Gyu­rátz Ferenc püspökségéről is eleven ké­pet fest. Megír - a kilenc száműzetésre ítélt év alatt - még három regényt, s 1955/57 között elkészül a Lámpás az oltár zsámolyán című, még mindig ki­adatlan emlékirata. Jelen sorok szerző­je ezt a művét korszakos jeletőségűnek tartja. Hagyomány szerint halála előtt ezt mondta: Én a kegyelem ajtaján zörge­tek. Számára az élet kegyelem, s a ke­gyelem pedig élet... Megrendítő önval­lomás! Amint végigfutom soraimat, arra döbbenek rá, hogy csak apró morzsá­kat gyűjtöttem életéről és sokszínű munkásságáról. Mennyi információval lehetne még gazdagítani róla való isme­reteinket! Évfordulónk - a szokásos megemlé­kezés emelkedettségén túlmenően - kö­telez. Kapi Béla megismerésére és az egyéniségében szunnyadó parázs élesz- tésére, példájának követésére. ifj. Tompó László EURÓPA PROTESTÁNS EGYHÁZAINAK KÜLDÖTTEI BUDAPESTEN Egy hétig tanácskozott hazánk fővárosában az Európai Protes­táns Nagygyűlés. Ezzel Budapest ismét Európa egységének, a meg­békélésnek, az egymásért viselt fe­lelősségnek kiinduló állomása lett. A megnyitó istentisztelet a Kál­vin téri templomban volt. Az ige­hirdetést dr. Harmati Béla püspök a nagygyűlés bibliai vezérgondola­ta alapján végezte: „Testvéreim, fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7) Úgy szoktuk Európa történel­mét olvasni, mint „keresztyén” kontinens múltját, amelyik elfo­gadta, befogadta a keresztyénsé- get, Krisztus tanítását. Ez az Ige fordítva mondja: Nem az a dolog lényege, hogy mi, Európa országai befogadtuk Krisztust, hanem ott kell elkezdenünk a gondolkodást, mit is jelent, hogy Krisztus foga­dott be minket. A mostani böjti időben a szenvedés, a kereszt útján járó Jézusra figyelünk, aki a régi római birodalomban a mai időkre és a jövőre nézve is meghökkentő fogalmazásokban Isten országát hirdette meg, - mondta a püspök. Európának nem elsősorban az anyagiakban, pénzben, tőkében van hiánya, hanem kevés a lelki, a spirituális „vagyon”. Hiányzik a mások megbecsülése és megértése, a békességkeresés, a tolerancia... Az a Krisztus hív magához, foga­dott be Isten országába, aki képes hídként összekötni az embereket egymással és Istennel, Keletről és Nyugatról, Északról és Délről. Istentisztelet után úrvacsoraosz­tás volt, majd'a 4 tagú elnökség egyik tagja Heinrich Rusterholz a svájci Evangélikus Egyházszövet­ség elnöke nyitotta meg a nagy­gyűlést, kiemelve, hogy nagy do­log, hogy olyan országban jöttünk össze, ahol a visszaszerzett szabad­ságnak örvendenek. Dr. Antall József miniszterelnök szólt ezután az egybegyűltekhez. Beszédében többele között ezeket mondta: „Különös megtiszteltetés nekem, hogy katolikusként, de ökumenikus szemlélettel, inter- konfesszionális szemlélettel szól­hatok Önökhöz. Számunkra a ma­gyarság, az európaiság és a keresz­ténység egyet jelentett. Közös el­kötelezettséget a lelkiismereti sza­badságért, az emberi szabadságjo­gokért.” Szólt ezután azokról az értékekről, melyek közösek, ke­resztény értékek, s ma külön is fe­jet hajtunk a protestáns értékek előtt. A nyugati keresztyénség mai értékei mellett szólt a keleti keresz­Az ember természetesen nem elégedett meg azzal, hogy megtapasztalhatja az általa feltételezett magasabb rendű vi­lág létezését, hanem évezredek óta tö­rekszik a szellemek, démonok, holt lel­kek és a többi másvilági lény erejét, képességét és természet feletti lehetősé­geit hatalmába keríteni, irányítani és ezzel a saját és mások életét, jelenét, jövőjét, sőt halál utáni életét befolyá­solni ;, az emberek sorsát és a történe­lem menetét előre meghatározni és ha lehet, meg is változtatni. Ha ezt valaki mások javára gyako­rolta vagy gyakorolja, akkor fehér má­giáról; ha mások kárára, akkor fekete mágiáról beszélnek. Eredetileg az ókori Perzsiában a papi rend tagjait nevezték mágusoknak. Az ő feladatuk volt ugyanis a varázslás, jóslás, szellemidé­zés és csodák produkálása. A szóhasz­nálat azután általánossá vált. Termé­szetesen fennmaradtak azok az elneve­zések is, amelyekkel egyben a mágusok ügyködését is jelezték. így vannak: ja­vasok, sámánok, varázslók, vajákosok, boszorkányok, alkimisták, szemfény­vesztők, bűvészek, kígyóbűvölők, hip­notizőrök*, csodadoktorok, álomfej­tyénség értékeiről is és valamennyi értékünk bölcsőjének nevezte meg „azokat a tanításokat, amelyek a Szentföldről elindulva megalkot­ták a zsidóságtól és az európai gö­rög-római kultúrából táplálkozó kereszténységet.” Nemzeti és poli­tikai értelemben teljesen függetle­nek és szuverének vagyunk, csu­pán gazdasági téren és számos szo­ciális kérdésben vagyunk kény­szerpályán... Ezért közös keresz­tény felelősségre van szükség, hit­re, a humanizmus tanításaira, az egymásért való szolidaritásra, a nagy keresztény értékek közös megváltására, mert csak ez segíthet bennünket át ezeken a kritikus év­tizedeken, amelyek előttünk áll­nak. Ebben kell megfogalmaznunk a közös keresztény felelősséget. A gyülekezeteknek szervezett al­kalmak között szólnunk kell a Nemzeti Sportcsarnokban tartott záró evangélizációról is. Vala­mennyi rendező egyház ill. feleke­zet egy-egy igehirdetője szólt. Egy­házunk részéről Szabóné Mátrai Marianna igen nagy hatású bi­zonyságtételéből közlünk néhány gondolatot. Ézs 58,12 alapján ar­Sokszor ütötte meg a fülemet ez a fél­mondat a március 21-i papné csendesnap szüneteiben és a búcsúzkodás perceiben. Szívmelengető félmondatnak éreztem, mert nemcsak azt jelentette, hogy a lelkész házaspárok közös szolgálatának problé- máit-áldásait keretbe foglaló „Együtt a Forrásnál” című tematika valóban szólt azokhoz, akik jelen voltak, de talán maga az együttlét, az azonos szolgálatban élők - égők találkozása is fontos lehetett. Mintegy 100 papné „zsibongott” a talál­kozás örömében ezen az első, szépnek igazán nem mondható (már ami az időjárást illeti) tavaszi napon a Fasori Gimnázium díszter­mében. Szebik Imre püspök nyitó szavai után Szabóné Mátrai Mariann hirdette az igét a fáradt, eltikkadt papnéknak: Jöjjetek a forráshoz! Rövid bemutatkozás után (nem kis feladat ez 100 embernél!) Pintér Jánosné orosházi papné élete bizonyságtételével be­szélt arról a sorsközösségről, amelyet akkor vállal egy asszony, ha lelkészhez köti életét. Sok öröm, bánat, lelkesedés és lázadás kiséri ezt az utat, de ha a Forrásnál együtt újra és újra töltekeznek, meg lehet maradni. Ez volt a megbeszélés végkövetkeztetése is. A délutáni programban Gáncs Pétemé nagytarcsai papné vallott az együttes szol­gálat számtalan öröméről és gondjáról, a kis család (házaspár és gyerekek) és a nagy család (gyülekezet) feszültségéről és a fe­szültség oldási lehetőségeiről, a nyitott pa­pi otthon terheiről és áldásairól. Buzditot­tők, látnokok, halottnézők, kártyave­tők, tenyéijósok, hasbeszélők, esőcsi­nálók - hogy csak a legismertebbeket említsem. Ezek közül némelyek már csak a cirkuszból, vagy vásári mutatvá­nyosként ismertek, de a mai vallásos irányzatokban is találkozunk velük - megváltozott formában talán - válto­zatlanul azonban igényüket tekintve, hogy ti. hatalmuk van a másvilági erő­kön. A mágikus világszemlélet is változat­lan : a világmindenség mögött a jó és a gonosz istenség áll - segítőktől körül­véve harcuk alakítja az emberek sor­sát és a világtörténelmet, s ha átmeneti­leg hol az egyik, hol a másik győz, aranykor vagy vaskor köszönt az em­beriségre. Lényegük és erejük kiárad, beleköltözik az anyagba, az emberi lé­lekbe - létrehozva az anyag és a lélek végtelen körforgását ezen és a másvilá­gon. Az ember akkor lehet .biztonság­ban, ha a jó erőit birtokba veszi, a go­nosz erőit pedig kivédi. Ehhez titkos eszközöket is felhasználhat, mint pl. az alkimisták** a bölcsek kövét, aminek a segítségével közönséges anyagból ara­nyat tudtak „csinálni” (transzmutáció). ról szólt, mit várhatnak tőlünk, gyülekezeteinktől, egyházainktól az emberek? Ézsaiás mondata sze­rint alapvető tudnivalóként ezt ír­hatjuk: „itt építő embereket ta­lálsz!" Beszélt a „romos Európá­ról”, ahol háborús nyomok mellett romos lelkek, romos életek, romos emberarcok, vágyak, gondolatok, érzések és erkölcsök találhatók. Mit válaszolhatunk ezekre? „A ro­mok felépíthetők”, a romokon élet lesz, befalazzák a réseket. Itt van a hely templomainkban, gyülekeze­teinkben, ahol már dolgoznak, épí­tenek, elkezdődött a helyreállítás. „Akiké Krisztus ereje, akik hozzá tartoznak, azok dolga az építés. Krisztus kezével, Krisztus erejével. Egy fontos feliratot vigyünk haza magunkkal, valahol legbelül, nem látható helyen, a lelkünk mélyén. Én csodálkozom legjobban, mégis tudom, építő vagyok. Rések befa- lazója, Építő, aki romokat tesz új­ra lakhatóvá, fejezte be igehirdeté­sét. Az est szép jelenete volt a Her- mons-együttes tánckoreográfiája egy Bach koralelőjátékra. Tóth-Szöllös Mihály ta társait a rendszeres, közös imádságra, amiből jöhet erő ehhez a valóban sokrétű és bizony nagyon nehéz szolgálathoz. Asbóth Lászlóné, az oroszlányi gyüleke­zet papnéja az „Együtt a reménységben" című témát azzal vezette be, hogy remény­ség nélkül nem is lehet élni, de szolgálni még inkább nem. A reménység alapjául szolgál mindenek előtt a tradíció, őseink hite és tapasztalata megtanítja nékünk, hogy Isten a múltban is munkálkodott. Reménységre bátorít a jelenben az a sok lehetőség tanulásra, ismeretszerzésre, szol­gálatra, amellyel Isten ma megajándékoz bennünket. Jövő reménységünket táplál­hatja az az ige is: „az egyházon még a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni” (Mt 16,18). A csendesnap a fasori templomban úr­vacsora! istentisztelettel zárult, ahol Bá- lintné Varsányi Vilma erősítette papnétest- véreit a Forrás üdítő vizével: az igével és a szentséggel. Bárcsak többször lenne... így igaz. Fontos, hogy egyházunk szolgálatának háttér-munkásai (akik sokszor igencsak aktiv szolgálatokat is végeznek) újra és újra töltekezhessenek, egymás hitéből, tapaszta­lataiból, kudarcaiból és eredményeiből épüljenek, örülünk, hogy e törekvés mö­gött egyházunk egésze is ott áll. Mindkét kerület püspöke jelenlétével is ezt húzta alá. Bárcsak többször lenne... Legyen! Hafenscher Kifolyni A Biblia mutatja meg nekünk, hogy Isten jónak teremtette a világot (lMóz 1,4.10.12.18.21.25.31), a go­nosz, a rossz az Istentől elszakadás következtében jelentkezett (lMóz 3). Isten büntetése, hogy az ember a te­remtményt imádta (Róm 1,18-25.), de a tudatlanság ideje lejárt (ApCsel 17,22-31). Maguk a keleti mágusok („a három királyok”) is Jézushoz mennek (Mt 2,1-12). Ezért véget ért a mágikus (okkult) világszemlélet korszaka. A sokat vitatott parapszi­chológia a mágikus (okkult) jelensé­geket, mint az emberi lélek, koráb­ban ismeretlen képességeit, ill. beteg­ségeit vizsgálja. Nincs szüksége az emberiségnek titkos tudományokra, mert élete, sorsa és boldogulása (üd­ve) a teremtő Istentől függ, akit így szólíthatunk meg: „Mi Atyánk ... (Mt 6,9-13), s Jézus Krisztus bátorí­tását újra megszívlelhetjük: „Kérje­tek, és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert, aki kér, mindaz kap, aki ke­res, az talál, és aki zörget, annak nyitnak ajtót.” (Mt 7,7.8.) Rözse István * hipnotizőrök: akik gondolat- és aka­ratátvitellel foglalkoznak. ** alkimista: aki a középkorban titkos kémiával, „vegytannal” foglalkozott. Bárcsak többször lenne... VALLÁSI IRÁNYZATOK MAI VILÁGUNKBAN A mágia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom