Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-03-15 / 11. szám
Evangélikus Élet ‘ 57. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1992. MÁRCIUS 15. BÖJT 2. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft Nem félek a kísértéstől. Hiszen arra való az, hogy a hitem megerősödjék, felebarátom pedig az én megkísérlésemben és győzelmemben vigasztaló példát lásson Luther A TARTALOMBÓL EMLÉKEZÉS KIVÁLÓ EPERJESI TANÁROKRA SZÜLETÉSNAPI BESZÉLGETÉS SZÉPFALUSI ISTVÁNNAL MÁRCIUS IDUSA Gondolj, Uram, irgalmadra Zsolt 25,8-14 A vállalkozások korát éljük. A lehetőségek széles kapui nyílnak mindenki előtt. Melyik utat válasszam? melyik lesz az, amely jót hoz, nemcsak mára, hanem áldása elkísér. Melyik az az út, amelynek jó következményei, mint boldogságot adó örökség marad gyermekeimre? Még ennél is izgalmasabb kérdés, amikor már kiderül, hogy rossz utat választottam. Utolértek a bűneim. Hogyan tudok innét tovább menni? Szégyenkezve megyek az utcán, mert arra gondolok, hogy a hátam mögött összenevetnek az emberek, az elrontott cselekedeteim miatt, mert nyilvánvalóvá lettek bűneim. Nem merek, nem tudok a családban sem felszabadult lenni, hiszen ők is szenvednek miattam elrontott útjaim miatt. Hogyan tovább? Van ilyen helyzetből tovább? Van-e gyógyulás, vagy csak az idő múlásában reménykedhetünk? Majd más is téved. Ilyen mélyponton lévő szívnek jön böjt második vasárnapjának az igéje: „Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.” Amikor a bűneim miatt tévedtem el, az egyedüli jó út abűnbo- csánat útja. Amíg megmagyarázom, hogy nem tehettem mást, nem tudtam, hogy ez lesz a következmény, nem akartam ilyen fájdalmat okozni. Amíg titkolom: nem is én tettem. Addig egyre súlyosabb teher nehezedik rám. Egyre kilátástalanabb lesz a kiút. Egyre többen sértődnek meg nem csak az egy bűnömért, hanem úton, a bűn útján a folyamatos hántások miatt, hazugságok miatt. Egyre inkább magamra maradok. Már senkinek sem merem elmondani a gyötrelmeimet sem. Erre az állapotra jön Isten a bűnbocsánattal. Ez Jézus Krisztus keresztjében lesz teljessé, de az ünnep felé vezető úton már készíti Urunk ajkunk imáját, hogy kérjük az Urat: „Gondolj, Uram, irgalmadra.” Zsolt 25,4. Urunk irgalmából egy jó úton indít el bennünket. Egy olyan úton, amelynek ez a jellemzője: jó. Jó nekem is, és jó azoknak is akikkel találkozom. Ezt az utat azonban csak alázattal lehet végigjárni. Isten igéjére figyelve, parancsolatait megtartva. Ezt az utat gőgösen, a magam feje után járva nem lehet megfutni. Engedjük, hogy vezessen Isten igéje. A templomból kijövet, ne felejtsük el amit Urunk a szívünkre helyezett. Ezek az igék legyenek az útmutatóink a mindennapokban. Pál apostol az egész élet útját úgy látja, és erre inti a gyülekezetei is: „.. .azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” Róm 6,11. Ez tudat, hogy nem én viszem az életemet, hanem bennem élő Krisztus a bűnbocsánattal, a jó út közben, alázatosságban őrzi a szívemet. Sok út áll előttem, de ha az Isten útját keresem, akkor nem felejthetem el, hogy az 6 útjait a szeretet és hűség kövei szegélyezik. A felgyorsult világunkban, a nagy forgalomtól ezek az utakat jelző szegélyek beporosodnak. A nagy forgalom miatt megszélesítik az utakat. Isten útjainak a jeleit léire tolják, önfeledten rohannak az emberek az önmegvalósítás útján. Elfelejtve a szeretetet és a hűséget. Mennyi könny marad ezen az úton édesanyák, édesapák, hitvesek, gyermekek, munkatársak szemében. Testvér, Isten útját a szeretet és hűség szegélyezi. Aki megmarad az Úr ösvényén, az boldog lesz. Nem fél ha éjszaka egy autó áll meg a háza előtt. Az Istentől vezetett élet még az ellenséggel szemben is védelmet élvez. Az Úr ezen az úton itt a földi életre is békességet ígér. Sőt az Úr ígéretet, mint örökség a gyermekeinknek is szól. Ezt is öröklik. Böjt második vasárnapja: „Gondolj, Uram irgalmadra”, Jézus Krisztusban mutatja meg Isten az ő bűnös embert mentő irgalmát. Figyeljünk erre a cselekedetre, inkább így fogalmazok, reménykedjünk benne. Kérjük a böjti úton Isten vezetését az életünkre, s 0 az új szövetségét adja, amelyről Pál apostol így ír: „Mert megvagyok győződve, hogy halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemség, sem jelen valók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 8,38-39). Uram, amikor nagyon mélyből kiáltok, emlékezz irgalmadra, add bűneim bocsánatát, most az úton is, hogy jó útra térjek. S add majd az utolsó napon Jézus Krisztusért a bűnbocsánatot. Tedd áldottá böjti csendességemet, vándorlásomat és megérkezésemet. Szabó Vilmos 1848 két evangélikus vezéralakja: Petőfi Sándor és Görgey Artúr Böjti gondolatok Böjt idején belépünk a templomba. Észrevesszük, hogy lila az oltárterítő. Miért? Külsőség csupán, vagy van valami mélyebb értelme is?... A lila oltárterítő Ádventben és Böjtben a gyülekezet bűnbánatának a jelképe. Más böjti szokásaink is vannak, ennek kapcsán szeretnék szólni általában a külsőségek, szokások mélyebb értelméről. Valljuk meg, fenyeget bennünket, hogy sokszor a lényeget hagyjuk el. Talán sokan már nem is tudják, hogy temetőinkben a sírfelirat eredetileg így hangzott: „itt nyugszik Istenben...” A mondat elvágásával most már csak ennyi maradt: „itt nyugszik...” Amilyen mély tartalmú a régi felirat az Istenben való nyugalomról, annyira üres a megmaradt csonka mondat, hiszen Isten nélkül nincs nyugalom sem életben, sem halálban. Sokan megvetik és elhagyják a külsőségeket, mondván : a belső, a hit a fontos, és azzal nem kell hivalkodni. Böjt az elcsendesedés ideje. Vessük fel ebben a csendben a lélekmérő kérdést : a külsőségeket elhagytuk, de mi maradt belül? Jézus is hasonlót kérdezett tanítványaitól a tenger lecsendesítése után: „Hol van a ti hitetek?” Van amikor a Biblia is ostorozza a csak külső istentiszteletet. Ézsaiás 29,13-ban ezt olvassuk: „.. .ez a nép csak szájával közeledik hozzám.. .de szíve távol van tőlem.” Viszont ha a szív tele van bűnbánattal, a Megváltó iránti hálás szeretettel, az külsőleg is megnyilvánul. Az evangélium szerint a bűnös asszony drága kenetet tölt Jézus lábaira. - Az egyház kétezer éves története mutatja, hogy az istenfélő művészek, építők mindig a legszebbet adták Istennek (templomok, oltárképek, egyházi zene stb.). Luther nem volt ellensége a külsőségeknek. Szívesen állított minden művészetet az evangélium szolgálatába. Vessük fel a böjti kérdést, szokásaink elhagyása mögött nem a lélek benső üressége áll-e? Vegyünk egy pár gyakorlati példát. Csak felsorolom őket távirati stílusban: asztalbontás után a gyerekek megköszönik az ebédet édesanyjukat megcsókolva. Névnapon levél, virág, telefon vagy látogatás. Ha ezek elmaradnak, az csak külsőség? Az is külsőség vagy „szokás”, hogy vasárnap templomba megyünk. De ha nem megyünk, vajon az csak egy mellékes szokás elhagyása? Nem inkább a lélek benső elidege- nülése Istentől, templomtól, gyülekezettől? További kérdések: elhagyható külsőség-e az étkezés előtti ima, igei tartalmú kép vagy falimondás lakásunkban? Vagy a csukott énekeskönyv és csukott ajak az istentiszteleten? De ne folytassuk: ki-ki magát kérdezze meg, mi mindent hagytam el, ami látszólag szokás, külsőség, de mögötte lelkem üressége, szivem keménysége rejtőzött. Böjti gondolataim másik csokra ezt a címet viselhetné: böjt és a csend. A Nagyhetet hívják csendes hétnek is. De az egész böjt csendességre hiv. Túlságosan is tele van ez a világ zajjal, lármával, és a szivünk is. Ez a belső lárma, örömök és gondok lármája, amelyben elvész az ige szelíd üzenete. De a legveszélyesebb lárma nem a gondokból fakad vagy az örömökből, hanem a mentegetőzésből. Amikor mindenért más valakit okolunk. Es még ennél is veszélyesebb az a lárma, amellyel az ige ellen tiltakozunk: én nem vagyok olyan, nem vagyok bűnös, nem kell a Megváltó. Tiltakozunk a fénykép ellen, amelyet a Biblia mutat rólunk. Túl sötét ez a kép. Péter is tiltakozott, amikor azt mondta: én nem tagadlak meg soha... Aztán jött a nagy bukás Nagycsütörtök éjjel. Mikor a kakas megszólalt, akkor kezdődött a nagy csend Péter életében, még pedig úgy, hogy kiment és keservesen sírt. Számunkra is így lesz böjt a csend és a bűneink miatti gyógyító sírás ideje. Végül böjt úgy áll előttünk mint a megújulás ideje. Milyen jó, hogy éppen tavaszra esik, amikor bokrok, fák bimbózó rügyek hirdetik a nagy csodát: van élet a halálból, van új élet, újrakezdés. De az új - a lelkűnkben nem magától támad. Hogy te megújulhass, szabad légy, új életben járhass, azért Valaki nagy árat fizetett, életét adta. Jézus földbeesett gabonamagként elhalt és így termett sok gyümölcsöt. Es ez az örömhír böjt legfontosabb üzenete. De erre az üzenetre magadtól soha nem jutsz el, csak ha olvasod naponta a Bibliát, ha újra meg újra hallod a gyülekezetben az evangéliumot: Jézus életét adta érted is, hogy neked új életed, megújulásod lehessen. Gáncs Aladár Régi énekek - új március Az embert nagyrészt a gyermekkora, az ifjúsága határozza meg, és még az olyan esetekben is, mint az ünnepeink, s ez az oka annak, hogy március 15-éhez közeledve, minduntalan egy régi ének csendül fel a fülemben és a szivemben. A „dunántúli énekeskönyv” 501. énekéről van szó, amelynek ezek az első sorai: „Népek hatalmas Istene, Nemzeteknek egész serege, Dicsőíti szent nevedet. Lakhelyet nekik te adtál, S hogy azt szeressék, te oltottál Szívükbe honszeretetet. Nekünk is e hazát Lakhelyül te adád, Őseinket Te vezetted, Segítetted, Szent hitedre térítetted. Nemzetünknek története, Ezredéves hosszú élete Nagy hatalmadat hirdeti; Hogy annyi vész, viszály között, Megfogyott bár, de meg nem törött: Jóságodnak köszönheti...” Nagyrészt evangélikus iskolákban töltöttem el a tanulóéveimet, tehát egy olyan egyházias környezetben, ahol még a nemzeti ünnepekkor is az istentisztelet állott a középpontban, és olyan hitbelihazafias tartalommal, mint ez a részben idézett ének, amelynek szerzője a 19. század magyar evangélikus istentiszteleti élet egyik megújítója, Karsay Sándor (1814-1902). A püspök pedig azokat az evangélikus-protestáns hagyományokat követte, amelyeket az evangélikus prédikátor, Rimay János (1570 körül—1631) kezdett el („Ó kedves nemzetem, hazám, édes felem! Kivelszerelmetes mind tavaszom s telem, Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem, Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem." - „Kiben kesereg...” című vers befejező strófája.) Ennek a vonulatnak a folytatói: az evangélikus Berzsenyi, a református Kölcsey, az evangélikus Petőfi, a református Arany - hogy csak a nagyokat említsük meg, és ez már eleve azt hozta magával, hogy Karsay püspök és kortársai nem tudtak, de nem is akartak másképp gondolkodni, vallani, énekelni Istenről és a hazáról. E gondolkodásnak az alapja bibliai és ezért nagyon egyszerű: Isten a történelem Ura; ő irányítja a népek, a nemzetek életét, ő emel fel és Ő büntet, ha a „fiák” letérnek a helyes útról, de Ő az is, aki - ha a „fiák fiai” megtérnek és Hozzá fordulnak - lehetőséget ajándékoz egy új életre. Ezt énekli meg - himnuszi magasságokban - a soproni Zábrák Dénes (1852-1913) is: „Örökségül e szép hazát Atyáinknak s nekünk adád S őrzéd, hogy meg ne döntsék Zúgó vihar s ezer veszély, Vér- s könnyözön, melyről beszél A sok dicső s bús emlék. Néped Véded, S bétakarod; erős karod nyugszik rajtunk; Zengvén téged áld ma ajkunk! Áldunk, hogy Krisztus egyháza, Bár ős falát szélvész rázza, All s épül bércen, síkon. A sűrű éjjelt elű- zéd. A hit s szabadság szent tüzét Meggyújtád oltárinkon. Tavaszt Fakaszt Igéd napja, - ragyogtatja nagy hűséged; Végy ma tőlünk dicsőséget! S bár vétkeztünk, te népedet Önkebleden melengeted, Atyai kézzel áldod..." (Az említett énekeskönyv 503. éneke.) Szomorú érdekesség: ezek - és a többi, hasonló - énekek kimaradtak újabb énekeskönyveinkből: sajnos, „nem volt szükség reájuk”, mert ellene mondtak a hivatalos történelemszemléletnek, de hogy híveink, egyházunk és egyházaink ezt az Isten-, egyház- és hazaszere- tetet megőrizték szivükben, annak az a jele, hogy ezek a régi énekek újból felfénylenek a korunkbeli új márciusokban. Dr. Vámos József ADY ENDRE A FÖL-FÖLDOBOTT KŐ Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad. Messze tornyokat látogat sorba, Szédül, elbusong s lehull a porba, Amelyből vétetett. Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint. Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar. Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan, Kicsi országom, példás alakban Te orcádra ütök. És, jaj, hiába mindenha szándék, Százszor földobnál, én visszaszállnék Százszor is, végül is. VALLÁSI IRÁNYZATOK MAI VILÁGUNKBAN így nevezik magukat azok, akiknek világgyűlése 1991-ben zajlott le Magyarországon. Sokan ismerik őket a házról házra, a lakásról lakásra járó; úton-útfélen ismeretleneket leszólító; üzletek, középületek bejáratánál traktátusokat áruló módszerükről. Szentháromságtagadásuk is közismert. Charles Taze Russel (1852- 1916), az ügyes pittsburghi üzletember, egy szakadár adventista csoporthoz csatlakozott, amelyik 1872/73-ban várta a világ végét. Ez azonban elmaradt. Erre fel alakította ki tanait: 1872-ben járt le a 6000 éves világkorszak, amit a 7. évezred, a millinium (az „ezeréves birodalom” Jel 20,1-6) követ. 1874-ben meg is kezdődött, egyelőre a mennyei lények számára, láthatatlanul. 1878-ban megkezdte uralkodását Jézus, s ezért össze kell gyűjteni az igazi hívőket. Ez az „aratás” (Jel 14,15) 40 évig tart majd. Folyóiratot ad ki: Őrtorony, amely Isten királyságát hirdeti. 1914-ben kellett volna véget érnie a „pogányok idejének” (Lk 21,24) s helyreállnia Isten királyságának. Ismét elmaradt. Halála után Joseph F. Rutherford vette át az irányítást. Kialakítják a „vezető testület"-et Brooklynban. Ez jelenJehova tanúi ti az egyetlen összekötő kapcsot Isten és „igazi” követői közt. Irányításuk által válhat az ember igaz tanúvá. Tanításukkal nem lehet vitatkozni: minden teológiai és tudományos magyarázatot elvetnek - kivéve azt, ami igazolja felfogásukat. Ezért nem lehet velük tisztázni az Ige üzenetét, csupáncsak egyetérteni tanításukkal, noha az „utolsó idők” beteljesedésére egyre újabb számítgatásokba kezdenek, mint 1914-ben is, amikor sem Isten királysága helyre nem állt, sem a Harmagedón-i végső harc le nem zajlott (Jel 16,16), amelyben pedig minden politikai, gazdasági és társadalmi rendnek, szervezetnek, egyesületnek, de különösen a történeti egyházaknak meg kellett volna semmisülniök, utána helyreállnia a paradicsomnak a földön; miközben 144000-en a mennyországban üdvözöltek volna (Jel 7,4). Miután Jézus Krisztus visszajö- vetele „ismételten elmaradt”, a számítgatás tovább folytatódik s ezzel csak a fanatikusok szemében nem sikerül lejáratni Isten igéjének a „végső dolgokra” vonatkozó igazságát. Következő időpontok: 1925, 1975 és mostanában 2000. Isten törvényeinek megtartását is „sajátosan” értelmezik. Ennek következtében pl. elvetik a vérátömlesztést. Szervezetüket nem egyháznak, sem gyülekezetnek, hanem Őrtorony Biblia- és Traktátus Társaságnak nevezik. Tagjai csak aktív bizonyságtevők lehetnek. Az új belépőnek egy másik új betérőt kell hoznia. Felnőtt korban, bemerítkezéssel keresztelked- nek meg s úrvacsorával csak a 144000 elpecsételthez tartozók élhetnek. A helyi „szervezetek” a kis létszámú tanuló csoportokból állnak, amelyek rendszeresen a „király- ság-terem”-ben jönnek össze. Az elmúlt évtizedekben a katonai szolgálat megtagadása miatti üldözések idején példásan segítették egymást, kívülállókkal szemben azonban szeretetlenek. Sarkallja mindez a kedves Olvasót a Biblia egyre alaposabb megismerésére, figyelmeztesse arra, hogy az idő Isten hatalmában van s bátorítson mindnyájunkat az örömhír továbbadására: .....úgy sz erette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Ne feledjük el böjt 2. vasárnapjának igéjét sem: Reminiscere... „Gondolj Uram, irgalmadra és kegyelmedre. ..” (Zsolt 25,6) Rözse István
