Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-02-23 / 8. szám
] A Kerepestarcsai Evangélikus Papnék és Johannita Szeretetotthon hatévtizedes szolgálata A magyarországi evangélikus papnék első konferenciájukat 1926-ban tartották, ahol számbavették szolgálatuk lehetőségeit és feladatait. Ennek alapján 1928-ban szövetségbe tömörültek. Az Evangélikus Papnék Országos Szövetségének alapszabálya két kiemelt fontosságú határozatot tartalmazott: 1. özvegy papnék segítése, gondjaik hordozása, 2. papnék képzése. Az özvegy papnék részére létesítendő otthon eszmei elindítója, megvalósítója Blatniczky Pálné Jezsovics Lídia országos főtitkár volt. 1929. áprilisában megvásárolták az 1. sz. képen látható épületet dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök segítségével, aki egy évre szóló kölcsönt juttatott. Az épület célszerű átalakítása és berendezése sok időt vett igénybe. Az építkezés munkálatait Sándy Gyula műegyetemi tanár, Schulek János építész, Er- hardt József főmérnök ellenőrizték és tanácsaikkal segítették. A templom oltárát Lingel Károly és János bútorgyárosok készítették. Az oltárképet Vladár Ilona festette, a harmóniumot Győry Vilmosné adományozta. Az Otthon fenntartására egyes papi családok hálás gyermekei Istenben boldogult édesanyjuk emlékére 500-500 pengős alapítványt tettek. A megnyitás ünnepélyes alkalma 1931 őszén volt, az esemény nagy nyilvánosságot kapott: eljött és szolgált Geduly Henrik, a Tiszai Egyházkerület, Raffay Sándor, a Bányai Egyházkerület, Kapi Béla, a Dunántúli Egyházkerület és Kis István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Öröm és hálaadás volt; Istennek különös csodája, hogy megvalósulhatott abban a nehéz gazdasági helyzetben az Evangélikus özvegy Papnék Otthona. Nem véletlenül került az épület homlokzatára: „Erős vár a mi Istenünk!” 1932. május 15-én tartották'az első istentiszteletet az épületen belül kialakított imateremben; ettől kezdve kedves menedékhely lett az idetelepült hívek és másvallásúak számára. A II. világháború idején az Otthon mint szeretetintézmény a budapesti Svéd Királyi Követség oltalma alá került. Épületkárok keletkeztek, de élelmezési gondok nem voltak. Személyi veszteség nélkül élték át a nehéz időket. 1950. március 6-án az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége - kényszerintézkedésre - feloszlott, ezzel az élessé vált politikai helyzetben a háttér megszűnt. Az Otthon épülete az Országos Egyház tulajdona lett, és ügyeinek intézését - egyházi felsőbbség rendelkezése alapján - a Budapest-Cinkotai Egyház- község vette át. A Papnék Szövetségének megszűnése nem jelentette a papnék félreállását. Szolgálatuk az Otthonban nem szűnt meg, sőt helytállásuknak, áldozatvállalásuknak olyan bizonyságait nyújtották, amelyek arról tanúskodtak, hogy sem lelkesedésben, sem a terhek hordozásában nem történt változás: továbbra is szívügyük volt az Otthon. 1964-ben az épület halaszthatatlan tatarozása a Lutheránus Világszövetség jelentős segítségével valósult meg. ’ 1991. május 20-án új épületszárny átadására került sor, ugyancsak jelentős külföldi segítséggel (2. sz. kép). Ezen az ünnepségen a Szeretetotthon új nevet vett fel: Evangélikus Papnék és Johannita Szeretetotthon néven szolgál tovább Isten dicsőségére és a rászoruló idős testvérek megsegítésére. 1991. november 24-én hálaadó istentiszteleten emlékezett Otthonunk az intézmény 60 éves szolgálatáról. Isten színe előtt emlékeztünk mindazokra, akik a nemes szolgálatból az elmúlt 60 évben részt vállaltak. Az Otthonnak jelenleg 34 lakója van, ebből 14 elfekvő beteg. A gondozónők erejükön felüli munkát végeznek megfelelő segédeszközök hiányában, türelmük példamutató. Reményeink szerint ez év tavaszán elkezdődik az épület csatornázása, ehhez a Johannita Rend 10 000 DM segítséget ígért. Kerítést szeretnénk javítani és új járdát építeni. Valljuk, hogy „mindeddig megsegített minket az Úr” és hisszük, a jövőben is így lesz. ő méltat arra, hogy eszközei lehetünk országa építésében, eszközei ebben a rohanó világban mentő szeretetének. Bácskai Magdolna otthonvezető Karácsonyi ajándék Ezen az ünnepen, megtelik a szívünk Isten ajándékával, örülünk Jézus Krisztus születésének. Boldogságunkat azzal is kifejezésre juttatjuk, hogy egymást is megajándékozzuk. Nagy volt az öröm sok családban, amikor a színes csomagolópapírok közül, a vártnál nagyobb ajándék került elő. Ezt a boldogságot élte át a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet is. Evek óta álmodtuk már, hogy imaházunkban a régi harmóniumot ki kellene cserélni. Számolgattunk, tervezgettünk, de az épülő Szeretetotthonunk munkái, kiadásai mellett, nem gondolhattunk erre. Jl*aui ■* a ' r" Nagyon sok alkalmat tartunk ebben a teremben.-Minden reggel áhítatra, jövünk vasárnap reggel, most már - liturgikus istentiszteletre, majd délután és este. S úrvacsorái alkalmainkat is itt tartjuk. Három éve a termet szépen kifestettük, de a hangszer maradt a régi. Ezen a Karácsonyon meglepően nagy ajándék került a gyülekezet karácsonyfája alá. Albert Pál presbiter testvér, feleségével, Gáspár Gizellával, egy elektromos orgonát ajándékozott a gyülekezetnek. Húsz regiszteres, két ma- nuálos, pedálos, digitális hangolású orgonát. Testvéreink ezt a hangszert Kecskeméten 390 000 Ft-ért vásárolták, mely a szó szoros értelmében meglepetés volt a gyülekezet számára. Karácsony második ünnepén, a zsúfolásig megtelt teremben, az egyházmegye esperes-lelkésze, Káposzta Lajos áldó szavaival állítottuk szolgálatba az orgonát. Most, mikor e sorokat írom, már többször megcsodálhattuk szép hangját, a gyülekezet nevében megköszönöm ezt az ajándékot, s kérem Istent, áldja meg életüket, s áldja meg gyülekezetünket, szeretetével, békességével, irgalmával. Szabó Vilmos Suomi, ha elfelejtenélek... Nemrégiben cikk jelent meg a finn Kotimaa című egyházi lapban ezen a címen: Magyarországot nem szabad elfelejteni! Simo Koho tamperei lelkészt vallatják benne magyarországi néhány hónapos tanulmányútjáról egy teljes, szépen illusztrált oldalon. A megrajzolt kép rólunk, egyházi életünkről, problémáinkról és törekvéseinkről hűséges. A finnek számára lelkiismeret-mozdítónak szánták a címet, észlelvén, hogy az utóbbi időkben mintha elfeledkeztek volna rólunk a sok karjalai, inkeribe- li, észt cikk mellett. Teljesen érthető, sőt minket is ismeretanyaggal bővítő olvasnunk egyre többet a határon kívül került, s most egyre szabadabb hitbeli életre ébredő véreikről, akik nekünk is rokonaink. Elkapom a feldobott labdát, s én is megkérdem magunktól, miért, hogy oly keveset írunk északi testvéreinkről, akikkel pedig kitágult külföldi tájékozottságunk mellett is még mindig a legbővebb a kapcsolatunk. Valamikor azt számolgattuk, hogy hány lelkészünk járt már Finnországban, - ma inkább azt vehetnénk számba, hogy ki nem volt még közülünk Suomiban. Finn-magyar testvér- gyülekezeteink száma messze meghaladja a társadalmi testvérvárosi kapcsolatok számát. Nem egyének, de gyülekezeti, énekkari csoportok kölcsönös látogatásai dúsítják programunkat. Hol vannak ezekről a beszámolók, az élmények, az események, amelyekkel egymást gazdagíthatnánk? Stipen- diánsaink ma is ki-kijámak. Hol van a beszámolójuk? Siófoki templomunk finn eredetével joggal büszkélkedünk. Ám ki számolt be a többiről? Kettőt sem említek még, mert a többi tíz zokon venné. S a rész-segítségek, amik legalább a kezdeti lökést megadták, vagy a hiányzó befejezést oldották meg. A megújulás lendületében nincs már róluk mondanivalónk? A Kotimaaból említett magyar riport mellett még jobban felkeltette figyelmünket több belső - és igen tanulságos - sorozatuk megindítása. „Az én Bibliám” megindító cikkét az a Soisalon-Soininen Ilmari írta, akire méltán lehetünk büszkék, hiszen egykor soproni sti- pendiánsunk volt, s ma is tökéleteSoisalon-Soininen Ilmari professzor sen beszél magyarul. A helsinki egyetem ótestamentom-szakos professzoraként ment nyugdíjba, s ma is nemzetközi szinten híres szeptuagintatudós. (A Szeptuagin- ta az ótestamentomnak az a legendássá vált görög fordítása, amely az őskeresztyének első bibliája volt.) A megindult sorozatok ilyen tárgykörben jelennek majd meg: az én hazám - az én egyházam - az én Európám. K. E. Közéleti konfliktusok (Folytatás az 1. oldalról) egyház igényét, erkölcsileg, jogilag korrektnek tartják, de csak akkor adják át az épületet, ha erre majd őket a vitás esetekre létrehozott bizottság kötelezi. Kérdésünkre, hogy akkor mi a tartalma erkölcsi-jogi egyetértésüknek, azt válaszolták, hogy nem tesznek semmit az ügyben az egyház ellen, nem íratnak cikket, nem keltenek hangulatot, csak éppen nem segítenek gyorsítani a folyamatot. Ők nem kérték, kapták az épületet, ezért sem tiltakoznak, de nem adják, vegye el, aki adta. - Ahogy mondani szokták: nincs kommentár. Végül, ha szabad így fogalmaznom, van élményem az asztal másik oldaláról is. Hivatali munkámban adódott, Hogy ügy éftéiri, vá-~ lóban példaértékűen adtunk vissza a legnagyobb történelmi egyház egyik fővárosi egyházközségének egy korábban egészségvédelmi célra kijelölt épületet. Csupán az okozott némi késedelmet, hogy a folyamatok felgyorsulása miatt az épület még a jogelőd nevén volt, a visszaadáshoz Intézetünk kezelői jogát a tulajdonlapra be kellett jegyezni. A néhány hónapos csúszás közben olyan dörgedelmes levelet kaptam az egyházközség jogi képviselőjétől, hogy mosolyognom kellett. Változnak az idők. Persze az egyházközség lelkészei, a hívek boldogan fogadták az épület visz- szaadását, az új lehetőségeket. Mindnyájunkat próbára tevő, valóban történelmi időket élünk. Egy-egy döntés évtizedekre kihat emberek, közösségek életére. Úgy kell hibákat, bűnöket, torzulásokat jóvátenni, hogy ne ejtsünk újabb sebeket, ne kövessünk el igaztalanságokat és az egyház és képviselői számára a további lecke: a legnagyobb feszültségekben, ellentétekben is megmaradni Krisztus követőjének, összeegyeztetve az elvi szilárdságot, határozottságot, bölcsességet, a békesség szolgálatával, a szeretet parancsával. Frenkl Róbert Keresztúry Dezső ESTI IMÁDSÁG Ó, milyen vak homályba futnak kik nélküled indúlnak útnak. A kezemet nézem: leszárad; szivem sívó homokkal árad. Valamikor kézen vezettél; szökni akartam, nem engedtél, csend volTsipvlffi^n és a csendben szavad szólt csak, mindennél szebben. Én Istenem, hívj vissza engem! Magam maradtam, eltévedtem. Légy bátorságom, bizodalmám; ó, légy úrrá megint Te rajtam! KÖSZÖNTÉS SZÉPFALUSI ISTVÁN bécsi magyar evangélikus lelkészt 60. születésnapja alkalmából február 20-án, csütörtökön du. 5 órakor az országos egyház székházában köszöntötte egyházunk elnöksége. Nevét különösen is ismertté tették D. Ordass Lajos püspök műveinek gondozása és a három kötet kiadása, valamint szociológiai tárgyú munkái: Pótszigorlat, Lássátok, halljátok egymást (az ausztriai magyarságról). Köszöntötték Szépfa- lusiné Wanner Mártát, aki műfordításaival járult hozzá a magyar irodalom külföldi megismertetéséhez. A negyedik király Népfőiskolái előadás Sárszentlőrincen 1992. január 8-án V olt messze keleten, Ázsiában, Ázsiának is a legkeletibb részében egy kicsi ország, s annak volt egy | szegény királya. Ennek a királynak már az apja is, sőt a nagyapja is király volt, s ők is szegények voltak. Élt azonban bennük a reménység, hogy egyszer megszüle- | tik egy nagy király, minden királynál bölcsebb és | igazságosabb: a királyok királya. Ennek a királynak í a születését egy minden égitestnél ragyogóbb csillag megjelenése fogja jelezni. Apáról fiúra szállt ez a re- [ ménység, s történetünk szegény királya is várta a csillagot, a híradást a királyok királya megszületéséII r°*‘ Nem is várta hiába. Egy napnyugta után, éppen a legsötétebb éjszakában felragyogott a szemet kápráztató fényesség. Sokan még álmukból is felébredtek, így a mi királyunk is. Nyomban tudta, hogy ez a | fényesség nem jelenthet mást, mint a nagy, igazságos , király megszületését. Útra készülődött késlekedés nélkül, hogy minél előbb találkozhasson a királyok királyával. Kicsi volt az országa, szegény maga is. Nem rakha- ! tott szekérre gazdag ajándékokat, nem indulhatott fényes kísérettel. Csak egyszerű tarisznyáját vette, diót, mogyorót, aszalt gyümölcsöt tett bele, szegény 1 földje termését. Lépesmézet, melyet méhei gyűjtöttek. Vállára terítette kopott subáját. Állatbőröket szedett j batyuba, melyeket meleg pokrócba kötött, öreg lovára ült, melyen országát is járta, és elindult a ragyogó i csillag irányába, öreg lova poroszkált, amennyire erejéből telt, de a csillag csak lassacskán látszott köze- [ ledni. Amikor már nagyon elfáradt maga is, meg a lova | is, betért egy útszéŰ fogadóba. Az tele volt vándorok- í kai. Minden asztal körűi zajongó vendégek ültek, ő | maga behúzódott egy sarokba, de onnan is látta, hogy Í * a fogadó közepén, a puszta földön egy koldusasszony vajúdik. A gyötrő fájdalom végül is egy apró porontyot termett. Pólya nélkül, takaró nélkül megveszi az I Isten hidege ezt az apróságot! A szegény király kibon- I tóttá batyuját, s meleg takarójába bugyolálta a dider- I gő csecsemőt. Úgy helyezte a koldusasszony ölébe. Megpihenve, folytatta útját. Egyre hidegebb tájakra ért. Egyre több kékre fagyott emberrel találkozott. Állatbőreit szétosztogatta, hadd adjanak egy kis meleget a dermedt vándoroknak. Egy útszélen fekvő betegre subáját is ráterítette. A jártányi erejét is már elveszítettnek nagyobb szüksége volt a subára, mint neki, aki - ha lassan is -, mégis a ragyogó fényesség felé igyekezett. Egy útkeresztezésnél pompás karavánnal találkozott. Három gazdag király vonult megrakott szekérrel, izmos tevék karavánjával. Próbált csatlakozni hozzájuk - észrevehetően ők is a ragyogó csillag felé meneteltek -, de hát öreg lova nem tudta tartani az iramot. Hamarosan lemaradtak. Megint csak magánosán rótta az utat. Egy szakaszon még az övénél is szegényebb országon haladt keresztül. Az embereknek betevő falatjuk se volt. Dióját, mogyoróját, aszalt gyümölcsét szétosztotta közöttük. Á lépesmézet puffadt hasú kérege- tő gyerekeknek adta. öreg lovának is elfogyott az ereje, s egy pihenő után már lábra állni sem tudott. Ott kellett hagynia az útszélen kinyúlva. Gyalog is folytatta útját, mert vonta ellenállhatatlanul az előtte ragyogó világosság, az igazságos, bölcs király születését hirdető csillag. Pedig egy helyen már majdnem visszafordulni is kényszerült, mert olyan igazságtalan országba ért, ahol a gazdagok hatalmaskodtak, s a szegényeknek semmi joguk nem volt. Kényre-kedvre bántak velük. Szegény vándort se akartak átengedni határukon. „Jaj, de nagy szükség lenne már az igazságos, nagy király érkezésére!” - sóhajtott szíve mélyéből a szegény király. - Még mindig messze ragyogott az a nagyon fényes csillag. így érkezett el a tenger partjára, ahol egy kikötőben hatalmas hajót ringattak a hullámok. Bámészkodó tömeg nézte, hogyan hajtanak megkötözött rabokat a gályára, hogy evezőpadokhoz láncolva az ő erejükkel kerüljön meg ez a hajó távoli földrészeket. Egymás nyakába borult síró emberpárra lett figyelmes a szegény király. Megesett rajtuk a szive, és megtudakolta bánatuk okát. Anya és fia siratta a hirtelen halállal elragadott férjet és apát, aki után csak nagy adósság maradt rajtuk. A szívtelen hitelező gályarabnak adta el a fiút, hogy pénzét visszakapja. Királyunknak annyira szívébe markolt a fájdalom két ember keserű sorsán, hogy maga vállalkozott gályára menni a fiú helyett. Hiszen ő úgyis egyedül van. Ütána nem sír senki. Anya és fia még örülhetnek egymásnak. A gálya gyomrában már a csillag se látszott. Egybefolytak a napok, a hónapok és az évek is. Akiknek letelt a büntetésük: a három év, az öt év, a tíz év is, szabadultak. Királyunk körül kicserélődött az evezősök csapata. Lassan azt se tudták róla, mióta van ott, miért van gályapadhoz láncolva. Egy jobbérzésű hajcsár mégis partra tette. Nagy város tömkelegében találta magát. Úgy tetszett, ünnepet ülnek. Talán a templomdombra vonulnak. A menet élén különös ember haladt: tépett, véres, összetört férfi. Még roskatagabb volt, mint ő valaha is. „Ki az? Hová viszik? Miért báhnak így vele?” - kérdezte egy közelállót. „Királynak mondta magát. Szúrós gallyakból csináltak neki koronát. Most viszi trónját a magaslatra”, - hallotta csúfol- kodva. Abban a pillanatban bizonyossá lett, hogy most látja meg a királyok királyát, ő az, akit reménykedve vártak már elődei, s aki elé ő is elindult vágyva a vele való találkozást. „És most nincs semmim, amit neki adhatnék!” Ez már nemcsak a szívéből tört fel, hanem hangosan is kimondta. Mások is hallották. Mellette éppen egy asszony állt sudár növésű fiával. Ez nagyon átérezhette bánatát, mert bátorítón, útba igazítón mondta neki: „Egyszer - amikor éppen ezt a fiút szültem fogadó földjén, sarki hidegben - valaki meleg takaróba bugyolálta az újszülöttet. Akkor nekem is fájt, hogy én nem tudok semmit sem adni érte. Az idegen azzal vigasztalt: valamit mindenki adhat. Add neki a szívedet! A szívem azóta is azé az emberé!” Ez a bátorítás - felködlő emlék? - ölelte a tömegbe a szegény királyt, sodorta egyre feljebb, egyre előbbre, egészen a trónusig. Térdre hullott a kereszt előtt, arcát tenyerébe rejtve suttogta: „Királyok Királya! Legiga- zabb és legcsodálatosabb Úr! Nincs semmi másom, csak a szívem. De azt egészen Neked adom!” Felnézni nem mert, de megérezte, hogy aki fenn függ tövisko- ronásan, látja őt és megérti. Elfogadja ajándékát. Talán könnyét, vérét is hullajtja fejére. Régi legendából: Csepregi Béla MEGHÍVÓ Szeretettel értesítjük a Papné Testvéreket, hogy 1992. március 21-én, szombaton 10 órai kezdettel a Fasori Gimnáziumban (Budapest, Gorkij fasor 17-21.) csendesnapot, testvéri találkozót tartunk. A csendesnap összefoglaló címe: Együtt a forrásnál. Program- Jöjjetek a forráshoz (Nyitó áhítat: Jn 7, 37-38.)- Együtt a sorsközösségben (előadás megbeszéléssel.)- Közös ebéd.- Együtt a szolgálatban (előadás megbeszéléssel.)- Együtt a forrásnál (istentisztelet és úrvacsora a templomban: Ézs 49, 10 és Jn 4,14.) Az útiköltséget és az étkezés díját az Országos Egyház fedezi. Valamennyi aktív, nyugdíjas és özvegy papné testvérünk jelentkezését szeretettel várjuk az Északi Püspöki Hivatalba, (1085 Budapest, Üllői út 24.) március 6-ig. Budapest, 1992. január 29. Dr. Harmati Béla s. k. ' Szebik Imre s. k. püspök püspök m i/j riirm f iit 1 v im wmu N'iiMWWlliii
