Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 57. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1992. FEBRUÁR 23. HATVANAD VASÁRNAP ÁRA: 20 Ft ■i ■ Jaj azoknak, akik Rólad, Istenem hallgatnak! Mert bár beszélhetnének, de némák maradnak! Augustinus ■■■■■■■■■ VALASZRA VÁRVA A TARTALOMBÓL SUOMI, HA ELFELEJTENÉLEK. PAPNÉK OTTHONA A NEGYEDIK KIRÁLY ÍGY IS LEHET RÁDIÓZNI Az „éter hullámai” is segítik a jó hír terjedését Nagy vihart kavart hazai közvéleményünkben ez év elején a Rádió és a Televízió műsorpolitikájában bekövetkezett változás, melyet minden előké­szítés nélkül, szinte váratlanul zúdítottak rá a hallgatókra és a nézőkre. Az egyházi műsorok elhelyezése váltotta ki sok-sok hivő, valamelyik egyház­hoz vagy a zsidó hitközséghez tartozó ember tiltakozását. Március 12-én lesz 15 esztendeje annak, hogy a Lutheránus Világ- szövetség genfi központi irodájába egy megdöbbentő hír érkezett: az etiópiai „forradalmi kormány”, a közel 14 esztendő óta fontos szol­gálatot végző és az „Evangélium Hangja” nevet viselő nagyteljesít­ményű rádióadó tevékenységét azonnali hatállyal megszüntette és annak minden berendezését és épületét lefoglalta. Ez az adóállomás, amelynek adásait egész Afrikában, Közel- Keleten, Dél- és Kelet-Ázsiában jól lehetett fogni, a Lutheránus Vi­lágszövetség tulajdona volt, annak a felépítéséhez es fenntartásához majdcsak a világ minden evangéli­kus egyháza hozzájárult. A Világ- szövetségnek az 1957. esztendő­ben, Minneapolisban tartott nagy­gyűlése javasolta ennek felállítá­sát, ezt későbbi gyűlések megerősí­tették és megszavazták. Működé­sét 1963 végén kezdte meg. Az „Evangélium Hangja” nevű adóállomás a különböző nyelve­ken tartott igehirdetés kisugárzása mellett több olyan műsort nyúj­tott, ami eltért más hasonló adók szolgálatától. így az adások 70%- át olyan oktatási programok ké­pezték, amelyek bármely valláshoz (vagy egyikhez sem) tartozó hall­gató számára hasznosnak bizo­nyultak. így szakelőadások hang­zottak el a gazdaságosabb földmű­velésről, helyes gyermeknevelésről, egyes műsorszámok a hallgatók egészségügyi ismereteit gazdagí­tották, sőt az analfabéták oktatása is része volt e szolgálatnak. Ez volt Afrika egyetlen rádióállomása, amelynek a külföldi eseményekről beszámoló híreit nem cenzúrázta egyetlen hatóság sem. így, amikor a szudáni kormány és a dél-szudá- ni felkelők közt 10 éven át folyó harc beszüntetését a küzdő felek kihirdették, az érdekeltek ezt addig nem hitték el, amíg „Az Evangéli­um Hangja” a hírt meg nem erősí­tette. Az etiópiai keresztények leg­nagyobb egyháza, a kopt orthodox egyház istentiszteletei és tanítási munkája számára az adó vezetősé­ge - ökumenikus szellemben - in­gyenes időt bocsátott rendelke­zésre. A Lutheránus Világszövetség megpróbált tárgyalásokba bocsát­kozni a „forradalmi kormány” képviselőivel, de azok hajthatatla­nok maradtak. Már új nevet is ad­tak az adóállomásnak. „A Forra­dalom Hangja”. Persze, ezzel az „államosítással” nem szűnt meg az Evangéliumnak az „éter hullámain” való terjeszté­se Afrikában és Ázsiában. Mivel az adásokat úgyis különböző álla­mokban (Tanzániában, Mada­gaszkár szigetén, Dél-Indiában, Kamerunban és egyebütt) felállí­tott stúdiókban készítették, azok tovább működtek és az államosí­tás után az lett a Lutheránus Világ- szövetség feladata, hogy olyan adóállomásokat találjon, amelyek azokat kisugározzák. Ez legtöbb esetben - főleg kisebb teljesítmé­nyű helyi adók felhasználása révén - sikerült is és ebben a formában mind a mai napig folytatódik „Az Evangélium Hangjá”-nak a szol­gálata. * Már korábban szinte hasonló sorsa volt egy másik evangéliumi rádióadónak, amelyet egy, egykor Közel-Keleten munkálkodó misz- szionárius fia, Ralph Freed alapí­tott. Ő a második világháborút kö­vető években, az akkor még füg­getlen és szabad város státusát él­vező Tangerben (ez Gibraltárral szemben van, ma Marokkóhoz tartozik) egy rádióadót szerzett meg, hogy annak a segítségével - elsősorban arab nyelven hirdethes­sék az evangéliumot, hiszen arab országokban nem működhetnek keresztyén misszionáriusok; egyes helyeken kiküldött vagy helyben kiképzett lelkipásztorok legfeljebb a régen ott élő vagy az utóbbi időkben odakerült keresztyéneket gondozhatják. Később más nyel­veken is megkezdődött a tangeri rádióban az ige hirdetése. Mikor azonban Marokkó, amely régen francia gyarmat volt, elnyerte függetlenségét, bekebelez­te Tangert és Ralph Freed rádióál­lomásának - amely magát „Trans World Radio”-nak nevezte - a mű­ködését nem engedélyezte. így az a veszély fenyegetett, hogy a Föld­közi tenger medencéjében élő né­pekhez egyáltalában, vagy csak rit­kábban jut el az evangélium békes­séget hozó üzenete. De az Úristen nem engedte en­nek a munkának a megszűnését. Ralph Freed és támogatói a „Trans World Radio” számára otthonra találtak Monte-Carló- ban, ahol egy, még Franciaország német megszállása idejében épült rádióadó-berendezése szinte fel­használatlanul állt. Ennek földraj­zi fekvése és kiépíthető technikai kapacitása lehetővé tette nem csak a megkezdett munka folytatását, hanem annak kiterjesztését is. így magyar adások megkezdésére is adott lehetőséget a „Trans World Radio” új helye. A magyar szolgá­lat kibővült azzal, hogy norvég hit­testvéreink vállalták heti 30 perc magyar adás költségeinek a viselé­sét, amely lehetővé tette, hogy az akkor már Norvégiába visszatért, volt magyarországi misszionárius, Seland Bernhard és az ugyancsak Norvégiában szolgáló magyar lel­kipásztor, Terray László, 1963 ok­tóber elején megkezdjék a mind­máig tartó, hétvégi magyar adások előkészítését. Ma ezek az adások szombatonként és vasárnaponként délután 17.35-kor (1992. március 29-étől 17.30-tól) hallhatók a 41. méteres rövidhullámsávon. A Monte-Carló-i adó rövidhul­lámon ma már szinte minden euró­pai és sok észak-afrikai, valamint ázsiai nyelven sugároz ki evangéli­umi műsorokat; a legutóbbi kimu­tatás szerint 36 nyelven. Ezeket nem kívánjuk mind felsorolni, de érdekesség kedvéért megemlíthe­tünk néhányat. A Monte-Carló-i adó ma albán, örmény, fehérorosz, berber, perzsa, kazah, kirgiz, ko­reai, kurd, macedón, török, ukrán, űzbég és vietnami nyelveken köz­vetít keresztyén műsorokat. Tudnunk kell azonban, hogy Monte-Carló-ba való átköltözése óta a „Trans World Radio” má­sutt is megvásárolt vagy felépített nagyteljesítményű rádióadókat, így Ciprus szigetén, a dél-afrikai Sváziföldön, Ceylon szigetén, a Dél-Amerika északi partjai előtt fekvő Bonaire szigeten és a Csen­des-óceánban fekvő Guam szige­ten. Ezen hálózat révén az evangé­liumot a világ legsűrűbben lakott országainak szinte minden népe hallhatja. Amikor a múltban ismertettem a „Trans World Radio” munkáját, sokszor megkérdeztek hallgatóim, hogy miből tartják fenn a rádió­adókat és az adásokat? Erre egy­szerű felelni: a misszió ügye iránt felelősséget érző emberek önkéntes adományaiból! Amint említettem, az 1963 óta folyó hétvégi magyar adásokat norvég hittestvéreink tartották fenn 28 esztendő óta, akikhez ha­marosan csatlakoztak finn bará­taink is. Bár Magyarországról a múltban nem lehetett pénzado­mányt külföldre küldeni, hallga­tóink között mindig voltak olya­nok, akik szerették volna támogat­ni a rádiómisszió munkáját. Kézi­munkákat küldtek a magyar adá­sok norvégiai címére, amelyeket azután gyülekezeti karácsonyi vá­sárokon vagy egyéb időkben tar­tott missziói ünnepélyeken norvég barátaink megvásároltak. Az így befolyt összegek bizonyságot tet­tek a magyar hallgatók felelősség- érzetéről. Reméljük, hogy ez a bi­zonyságtevés a jövőben is folyta­tódhat, az ismertetett vagy más formában. Amint hallgatóink azt olvashat­ták, 1992 júliusától a hétvégi ma­gyar adások műsorszerkesztője Gáncs Péter nagytarcsai lelkész lesz és az adások többsége Ma­gyarországon fog készülni. To­vábbra is Pátkai Róbert londoni magyar evangélikus lelkész készíti elő és mondja mikrofonba a szom­batonként 17.50-kor (március 29- étől 17.45-kor) kezdődő áhítato­kat vagy tanításokat. Ezt a szolgá­latot amerikai evangélikus hittest­véreink adományai tartják fenn. Ha az evangélium terjedésének az ügyéért imádkozunk, ne felejt­kezzünk meg rádiómisszióért is imádkozni, hiszen a rádióadások­nak nagy szerepük van abban, hogy a jó hír a világ minden népé­hez eljusson. Pósfay György Szerkesztőségünkbe is érkeztek és még érkeznek is a levelek. Eze­ket olvasom és keresem a papírra vetett mondatok között azt a lelki- állapotot, azokat az érzéseket, me­lyek tollat adtak az emberek kezé­be, hogy leírják tiltakozásukat, vagy kérésüket, aszerint, hogy ki­nek milyen a vérmérséklete, úgy reagált az eseményekre. Áz egyik levélíró felháborodását így fejezi ki. „A Rádió adásai így olyanokká váltak, mintha mikrofon nélküli helyiségben folynának az egyházi adások. Nagyon kevesen tudják fogni. Az hazugság, hogy kis anyagi ráfordítással a rádiókészü­lékek átalakíthatók URH-vételre. Nem alakíthatók át, ezt a szomszé­domban lévő szakember állítja. De miért kellene átalakítani. Emlékez­tet az állampárt fondorlataira." Van, aki az üggyel kapcsolato­san a médiák műsoráról általában rossz véleményt hangoztat. Az egyházi műsorok lehetétlenítése helyett „a Rádió és TV szerkesztő­ségének inkább azon kellene fára­doznia, hogy szűkebbre vennék azt a sok erkölcstelen filmet." Vannak, akik védelembe veszik a2t a mott­Amint ez várható volt, az 1992- es évben nemcsak a gazdasági gon­dok erősödtek fel, hanem a külön­böző világnézeti, erkölcsi felfogá­sok miatti társadalmi feszültségek is. Igen fiatal még a pluralista de­mokrácia, nem alakult ki a külön­bözőségek tolerálásának evidens gyakorlata. Az ellentétek felszínre kerülésekor nem a lehető legjobb kompromisszum keresése a jellem­ző, sokkal inkább az erőszakosko­dás, a saját érdek minden áron ér­vényesítése. Az egyházak sem ke­rülik el a csapdákat, mi is elszok­tunk attól, hogy egyenrangú part­nerként vegyünk részt a társada­lom egészét érintő kérdések megol­dásában. A világi sajtó számára többnyire nem a pozitív kibonta­kozás, hanem a negatív szenzáció, a konfliktusok mélyülése jelenti a prioritást. Mindezt élesen mutatja néhány, közelmúltbeli, egyházun­kat közvetlenül érintő konfliktus A legnagyobb vihart - még nem ért véget - kétségkívül a tömeg­kommunikáció egyházi műsorai körüli vita kavarta. Egyben ez mu­tatta leginkább, évtizedek mennyi feszültsége, keserűsége, indulata, előítélete... nyilvánul meg egy-egy kirobbant vitában, színeződve na­pi politikai érdekekkel, törekvé­sekkel. Nem véletlen, hogy végül maguk az egyházi vezetők is szük­ségesnek érezték elhatárolódni po­litikától, pártoktól, lényegében tá­mogatóiktól, hangsúlyozva, hogy együttes erőfeszítéssel, jószándék­kal megoldandó, szakmai jellegű kérdésekről van szó. Nyilvánvaló­vá vált ugyanis - nem kérdőjelezve meg, hogy politikai pártok őszin­tén támogatnak egyházi érdeke­ket -, vannak kérdések, amelyek alkalmasak arra, hogy az egyházi érdek támogatása révén a pártpoli­tikai befolyás növekedjék, vagy akár konkrét célok realizálódja­nak. Nem a pártok jószándékát, jogait vonjuk kétségbe, csupán azt danivalót, melyet az egyházi adá­sok sugároznak társadalmunknak. Nyolcvanéves idős asszony teszi fel a kérdést, miért érdemel elsőbbsé­get az a műsor, amit az egyházi adás helyébe tettek, majd így foly­tatja: „az idős embereknek már csak az öröm helyett üröm legyen, .. .csők fél óra volt, meg is eléged­tünk vele. Hát éz duplán bosszantó; egyszer mert hiányzik, meg így na­gyon lenézettnek érezzük magunkat a műsorral együtt." Nem egy levél tükrözi azt, amit valaki így fejezett ki: „Nem szabad belenyugodni, hogy a keresztyénség újra háttérbe és ki­szolgáltatott helyzetbe kerüljön." Mit tükröznek ezek a levelek? Először is azt, hogy az egyházak rádió- vagy tv-adásait a hívő em­berek, az egyházak népe feltétlenül igényli. Nem légből kapott, indo­kolatlan kérése az egyházaknak, ami a nyilatkozatokban megfogal­mazódott, hogy több adást kér­nek. Vasárnaponként a két isten- tisztelet, ill. mise - egy protestáns és egy katolikus - hétközben pedig négyszer félóra a minimum a Rá­dió műsorszerkezetében. A levélírók különböző ötödön kifogásoljuk, hogy egyébként eset­leg helyes álláspontjukat egyházi ügy kapcsán akarják érvényesíteni. Az egyházak - legyen szó bármi­lyen ügyről - a megbékélést, a fe­szültségek enyhítését kell szolgál­ják. Úgy vélem mindezeken túl, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház számára az igazi kihívást az jelenti, hogy rádióban, televízió­ban, az élet minden területén élni tudjunk a mindenképpen növekvő lehetőségekkel. Magam nagyon szeretném, ha az evangéliumot közvetlenül és közvetve hirdető, sokakhoz szóló színvonalas rádió- és tv-műsorok születnének. Ezek hiányát éreztem az egyházi oldal legnagyobb gyengéjének a vitában. Bízom benne, hogy érik az új bor, amely szétfeszíti majd a régi töm­lőt. Többek között a fiatal és idős lutheránus írók, művészek, a mé­dia iránt fogékony lelkészek be­kapcsolása a műsorkészítésbe hoz­hat frissülést, új színt. A másik két konfliktus, amivel foglalkozom, már kizárólag a mi egyházunk ügye. A Deák téri gimnázium 1992. évi újraindításának története pél­daértékű eseményként kezdődött és súlyos konfliktussá vált. Miért? Nehéz rá egyértelmű, tisztességes választ adni. Hiszen az épület min­dig egyházi tulajdonban volt, tehát így egy konfliktusforrás eleve ki van zárva. Hiszen az egyház a tör­vény szellemében odáig ment el, hogy minden jelenleg ott tanuló diák és ott tanító tanár érdekeit messzemenően kész volt figyelem­be venni. Hiszen a pedagógusok az előkészítő tárgyalásokon együtt­működési szándékról tettek tanú­ságot, a kerület polgármestere alá­írta a szándéknyilatkozatot az is­kola átadásáról. Hol és miért romlott el mégis hirtelen a helyzet? Figyelembe vé­ve a világi sajtó néhány cikkét, ala­fejezik ki, hogy fájdalmas az, aho­gyan ezt a kérdést elintézték. Sem az egyház vezetőivel, sem semmifé­le „közvéleménykutatásban” nem érdeklődtek, nem tárgyaltak az ér­dekeltekkel. Emberek örömét, bol­dogságát könnyű elrontani, nehéz lesz helyrehozni. A legsúlyosabb, ami e sorokból kiolvasható, hogy emberek újra azt érzik, amit negyven esztendő keserves idején beléjük súlykoltak: elbánnak velünk, lenézettek va­gyunk, újra kísért a „másodosztá­lyú állampolgárság”. Jól tudjuk, hogy nem erre vezet társadalmunk útja. Akkor mégis miért csinálják? Február 9-i számunkban közre­adtuk mind a Rádióval, mind a Televízióval folytatott levelezést és a tárgyalások anyagát. Világossá vált, hogy még csak elkezdtük a megbeszéléseket. ígéretünk van ar­ra, hogy folytatólagos konzultá­ciók lesznek. Kéréseinket - külö­nösen a Rádiónál(!) - még távolról sem válaszolták meg. Nem va­gyunk elégedettek azzal a kis lépés­sel, hogy március 29-étől a Kos­suth középhullámon közvetítenek egy istentiszteletet vagy misét. Be­szélni kell még a műsorok techni­kai, műszaki szükségleteiről épp úgy, mint az egyházak részéről a személyi feltételek biztosításáról. Várjuk a meghívást, várjuk az cgyéttefttlű VSláSít kéréséttíkré! posnak tűnik a feltételezés, hogy a tantestületben kerekedett felül egyfajta egyházellenesség, amit fé­lelmek is motiválhattak, ha ezek nem is bírtak reális alappal. Ezért változott meg a légkör és született végül olyan megoldás, amelynél az adott helyzetben nehéz lenne kor­rektebbet elképzelni. És mégis ez a megoldás igazából senkinek sem jó. Nem jó az iskolának, hiszen egy tanév után végleg el kell hagyja az épületet, szemben az eredeti elkép­zeléssel, amely minden jelenlegi diáknak lehetővé tette volna tanul­mányai befejezését az iskolában és feltehetőleg a tanárok többsége hosszú távra is megmaradt volna. Nem jó az egyháznak sem, hiszen egy évig mindössze két gimnáziumi osztályról kell magas színvonalon gondoskodnia - ami sajátos peda­gógiai gondot jelent -, közben szervezve a végleges iskolát. Mégis, elrontott helyzetben is, csak a tisztességes kompromisz- szum az egyetlen járható út. Ez teszi lehetővé mindkét fél számára az átmeneti nehézségek áthidalása után az új kezdetet. Talán az eset legfőbb tanulsága, hogy a toleráns magatartás, a má­sik fél megbecsülése mellett a saját álláspont markáns megjelenítése elsődleges fontosságú. A következő esetet - volt egyhá­zi ingatlan visszaigénylése - csu­pán egy vonatkozása miatt emlí­tem meg, nem is nevezve meg az épületet. Minisztériumi és egyházi illetékesek, valamint a jelenlegi ke­zelő képviselői ültünk össze, hogy a korábban jogilag már tisztázott egyszerű helyzetben éljünk a tör­vény adta lehetőséggel és közvet­len megállapodás révén mielőbb kapja vissza egyházunk a szá­munkra igen értékes ingatlant. Meglepetésünkre a tulajdonosi jo­gokat gyakorló vállalat úgy nyilat­kozott, hogy teljesen elismerik az (Folytatás a 3. oldalon) Közéleti konfliktusok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom