Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-16 / 7. szám

Evangélikus Élet 57. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1992. FEBRUÁR 16. HETVENED VASÁRNAP Keresztyén lennék, ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ha a keresztyének a nap 24 óráján át keresztyének lennének Gandhi ÁRA: 12 Ft A TARTALOMBÓL MOST ÉLNI KÜLDETÉS ÖKUMENIKUS IMAHÉT VECSÉSEN AMIT A NÉPFŐISKOLÁRÓL TUDNI KELL Találkozás a német protestáns egyházak vezetőivel Eisenachban Deák téri iskolánk épülete Ha lenne evangélikus Elemző szótár, abban a templom és az is­kola egy fogalomként szerepelne. A reformáció során és evangéli­kus egyháztörténelmünk sok év­százada alatt elválaszthatatlanná vált a templom és az iskola. Felépí­tésében is, emberileg is, lélekben is. A lelkészek tanítók is voltak, is­kolákat szerveztek, tudósokat ne­veltek. A tanítók teológiai tanul­mányokat végeztek, gyülekezete­ket gondoztak. Az egyháztörténé­szek tudják csak, hogy mely tan­könyvek szerzői voltak tudós lel­készek, s milyen egyházi énekeket éneklünk ma is, melyeket a refor­máció vándortanítói szereztek. Nehéz időkben a sekrestye volt a tanterem, vagy az iskola az isten­tisztelet helye. * Ezt a történelmi folyamatossá­got szakította meg a világi hata­lom. Négy évtizedig nem volt egy­házi iskolánk. Most újra vannak. Megünnepelhettük a Fasori Gim­názium újjászületését, majd a sop­roni Berzsenyit, örülünk az induló nyíregyházi középiskolánknak, s a többieknek, melyeket az Országos Presbitérium bejelentett. Mi jön ezután? Az egyház visz- szakapta második karjait, az isko­lát. Átölelhetjük a világot. Jöhet­nek az elemik, az óvodák. Temp- lombajáró apróságok, megmaradó házasságok, büntetlen előéletek és csak bocsánatos bűnök. Hálát adunk és tapsolunk. Ezt hívják eufóriának. Jogos, indokolt, ám kritikátlan öröm. Az öreg tanár jogán, aki még egyházi iskolában kezdhettem, s ilyenek már nem lehetünk sokan, hadd figyelmeztessek. A templom és az iskola nem tíz- parancsolat, nem a szeretet himnu­sza, hanem földönjáró papok, taní­tók, püspökök, óvatos gyülekezet, Péter és Júdás, eredendő bűnnel ter­helt ártatlan gyerekek, eminensek és bukottak, torzsalkodó felekeze­tek, ravasz állam és guruló pénz. Ebben a közegben létezett es élt minden hajdani egyházi iskolánk, gimnáziumok, tanító- és tanítónő­képzők, elemi iskolák. Őrizték, és az egymást váltó generációkkal új­ratermelték papjainkat, tanítóin­kat, presbitereket, az egyházhoz hű világiakat, az Ige hallgatóit. Az is­kolák megtöltötték a templomokat, s a templomok visszaigazolták az iskolát. * A tavalyi evangélikus naptár be­mutatta negyven évvel ezelőtti evangélikus gimnáziumainkat. Va­lamennyiről felsőfokon szóltak a beszámolók. Okkal. Könnyebb vagy nehezebb dolguk lesz-é a nagy reményekkel induló egyházi iskoláknak ? Áz állam viszo­nyulása, a társadalom fogadása, in­frastruktúra és hétköznapok, a szü­lői háttér, a tanárok ereje, a tanulók reagálása ugyanaz-é, vagy változott az elmúlt hosszú évtizedek alatt?! Ha igen, milyen irányban? Az iskolák működtetésének anyagi feltételeiből ötven évvel ezelőtt is komoly részt vállalt az állam. Abban a rendszerben azon­ban, ahol égyütt szedték az állami és egyházi adókat, az államsegély állami jellege eltűnt. Ma az állami hozzájárulás meg­Templom és iskola határozóbb, mint régen, de félel­metes. Gondolnak-e erre az egyházke­rületek, a fenntartók, a gyülekeze­tek, a hívek, az iskolák, - miköz­ben hallelujázunk, bár könyvelé­sünk bevételi rovata „ha kapók­kal van tele?... Akkoriban voltak erős támoga­tóink. Földbirtokosok, gazdag polgárok, s nem kevés volt az egy­házra hagyott örökség sem. Diák­otthonok újultak meg a szuppliká- ciókból, számos helyen kapta meg az iskola valamelyik nagy ünnep offertóriumát, s a szegény-asszo­nyok fillérjeiből ki lehetett meszel­ni az iskolát. Hol van a tavalyi hó? A földbir­tokosokat elsodorta a történelem, gazdag polgárok még nincsenek, a visszaigényelt házakat nem iskolai célokra szánják azok, akiket egy­kor megrövidítettek. Adomány és ajándék? Egyes embereket ez éltet­het, de erre iskolát alapozni veszé­lyes. Már ötven évvel ezelőtt is ta­láltam füleden gombot az offertó- riumi perselyekben. * ötven évvel ezelőtt oktatási és nevelési eredményeinket nagyban segítette az a szendéiét, mely akkor „az” iskolákat övezte - hovatarto­zás nélkül. Ha akkoriban valamiféle tekin­tély-listát készítettek volna, a taní­tók, tanárok bizonyára megelőzik az adott település legsúlyosabb polgárait és tisztviselőit. Az iskola a templom szárnyai alatt maga is asylum, a tanári kar erkölcsi testület, ha oktatási és ne­velési kérdésekben megszólal, azt akár végszónak is lehet tekinteni. Az elmúlt negyven évben az is­kola „hivatalból” nem volt tagja semmiféle hatalmi vagy jogkörrel rendelkező testületnek. Áz állami sem. Az iskola és a pedagógus má­sodrendű kategóriává változott. A megtépázott keresztfának nem köszönnek előre az emberek. Ezt öröklik a társadalomtól az induló evangélikus egyházi isko­lák. Nincs szolgálati lakás, egyházi énekkar, mellékes múzeumóri ál­lás, kántorizálás, illetményfa, kö­zös kert és gyümölcsös, valamit tenni a sovány kenyérre. Nincs kétségem, hogy az induló evangélikus gimnáziumok tanári helyeire bőségesen lesz pályázó. Nehezebb feladatokra vállalkoz­nak, mint mi ötven évvel ezelőtt? Ugyanarra. Könnyebb lesz a dol­guk? Nehezebb! * Egyházi iskoláztatásunk eredmé­nyességét néhány év múlva majd a tanulók nyugtázzák. A továbbta- . nulók, a becsületesek, a helytállók, az erkölcsösek, az egyházban meg­maradók. Őket váljak vissza a szü­lök, s be nem vallottan az állam is. Ezért van ez a hihetetlen nagyságú túljelentkezés induló iskoláinkba. Ötven évvel ezelőtt sem volt más a feladat. Fél évszázad után azon­ban változott a csatatér, más az ellenség és újak a katonák. Azok a gyerekek, akiket fél év­százada tízéves korban a gimnázi­umba hoztak, ünnepélyesen és evangélikus keresztszülőkkel ke- reszteltettek meg, a gyülekezet előtt konfirmáltak, s betéve tudták a bibliai történeteket. A mai jelentkezők nagy részét a nagymama vitte el megkeresztelni a szomszéd faluba, s valamelyik nagyvárosban konfirmáltak. Még ez is dicséretre méltó. Mi olyan tanulókat kaptunk, ahol a tiszta szobában feltűnő he­lyen volt a Biblia, vagy egy Luther- kötet. Ma olyan gyerekek kopog­tatnak, akiknek szülei az egyházi esküvőt valamilyen távoli helyen tarthatták. Két megnyomorított generáció kapaszkodik az egyházi iskolába, megváltást vár, miközben maga is vírushordozó. A molnár lisztes lesz. Mindig is voltak nevelési gond­jaink, bukások, hiszen tanulni „ar­cunk verejtéke”. Nem volt azonban országunk a heroin tranzitútja, nem árulták a pornókazettákat, a homoszexuáli­saknak nem volt bejegyzett egye­sülete, s a jelesemet nem kérdője­lezte meg egyetlen egyetem sem va­lamiféle felvételivel. Nem állt szándékomban hajdani iskoláinkat, s a fogyó öreg tanáro­kat heroizálni. Azt hiszem, nem is tettem. Nem állt szándékomban induló iskoláinkat megijeszteni, a fiatal Timóteusokat megrettenteni. De szeretném, ha tudnák, mire vállal­koznak. Medvegy Antal Az újra egyesült német protes­táns egyházak vezető testületének (Evangelische Kirche in Deutsch­land) elnöksége és munkatársai tartották évi tanácskozásukat a történelmi múltú, egykori határvá­rosban, Eisenachban. Eisenachban tanult egykor a re­formátor, Luther Márton. Ma is sokak zarándokolnak el Kotta Or­solya házába, amely több évtizede múzeum, ahol Luther kisdiákként lakott, s szép hangjával gyönyör­ködtette a ház asszonyát. A város magaslati dombján található Wartburg vára, ahová Luther ál­ruhában tért vissza. György lovag­ként élt itt, szakállt növesztve, hogy a császár bérencei ne talál­hassanak rá, és életére ne töijenek. Közben kilenc hónap alatt lefordí­totta az Újszövetséget görög nyelvről szép, ékes, irodalmi érté­kű német nyelvre. így adták az egyszerű emberek kezébe a Szent­írást, akik maguk győződhettek meg a reformáció igazságáról a Biblia fényében. A gyűlés napirendjén szerepel­tek többek között olyan kérdések, mint az Erdélyből betelepülő né­metek sorsa, a korábbi Szovjet­unió területéről érkező németajkú lakosság jövője, és más országok­ból jövő menekültek ügye. Külön fontossággal beszélték meg a kelet­német tartományi egyházak hely­zetét. örvendetes, hogy egyre több lelkész vállal szolgálatot az ország nyugati területéről a súlyos lelkész­hiánnyal küzdő keleti protestáns egyházakban szerényebb anyagi juttatás mellett is. Nagy gondot jelent az elvilágiasodás mértéke s mélysége a korábbi NDK területe­ken, amely fokozott missziói fele­lősségre készteti a helyi egyházköz­ségeket. Dr. Klaus Engelhardt, az EKD újonnan megválasztott elnöke, karlsruhei püspök, méltán érzi fel­adatának nagyságát és nehézségét, amikor naponta időszerű kérdé­SZÁNDÉKNYILATKOZAT 1992. január 30-án dr. Biszterszky Elemér közigazgatási államtitkár jószolgálati tevékenységével tárgyalást folytattak a Budapest, V. kér. Deák téri Iskola ügyében az V. kerület önkormányzat részéröl Mihályi Gábor polgármester, a Fővárosi önkormányzat részéről Sáska Géza, az Oktatási Bizottság elnöke, az Evangélikus Egyház részéről dr. Harmati Béla, valamint az Iskola képviselői. A Deák téri Iskola kérdéseinek megoldása a következő módon képzelhető el a Felek szerint: 1. Az V. kerületi önkormányzat az iskola épületét 1993. augusztus 30-ig teljes egészében átadja az Evangélikus Egyháznak. A Fővá­rosi önkormányzat a VIII. kerületi, az V. kerületi önkormányzat az MKM segítségével a Deák téri Általános Iskola számára önálló iskolaépület biztosítására megoldást keres 1993. szeptem­beréig. 2. Az V. kerületi önkormányzat az 1992. szeptemberétől újrainduló Deák téri Evangélikus Gimnázium két első osztálya számára a kerületben megfelelő helyet biztosít. 3. A Deák téri Általános Iskola továbbra is helyet biztosít a meg­egyezések alapján az egyház hitéleti és kulturális tevékenységére. Dr. Biszterszky Elemér MKM Sáska Géza Fővárosi önkormányzat Dr. Várnai András né Deák téri Általános Iskola Mihályi Gábor V. kerületi önkormányzat Dr. Harmati Béla Evangélikus Egyház Csatlakozik: VIII. kér. önkormányzat PAPNÉ CSENDESNAP A BUDAPESTI FASORI GIMNÁZIUMBAN A papnék számára 1992. március 21-én 10 órai kezdettel csendesnap lesz a Fasori Gimnáziumban (Bu­dapest, Gorkij fasor 17-21). A csendesnap összefoglaló címe: Együtt a forrásnál Program: Nyitó áhítat (Jn 7, 37-38) Együtt a sorsközösségben (előadás megbeszéléssel). Közös ebéd. Együtt a szolgálatban (előadás megbeszéléssel). Együtt a forrásnál (Ézs. 49,10 és Jn. 4,14). (Istentisztelet és úrvacsora a temp­lomban.) Az útiköltséget és az étkezés díját az Országos Egyház fedezi. Vala­mennyi aktív, nyugdíjas és özvegy papné jelentkezését szeretettel váija az Északi Püspöki Hivatal (Buda­pest, Üllői u. 24.) március 6-ig. sekkel kell szembesülni a társada­lom és a médiák nyüvánossága előtt (pl. menekültek ügye, abor­tuszkérdés, ,,Stasi”-probléma). A magasrangú grémium külön programként tűzte napirendjére a középkelet-európai változásokat s azok értékelését. Joachim Jauer történész, a német televízió inten­dánsa, aki a középkelet-európai változásokkal korábban a helyszí­neken tartózkodó riporterként, ké­sőbb történészként foglalkozott, mélyreható elemzést adott az el­múlt négy évtized eseményeiről, s a változást kiváltó tényezőkről, amelyek között elismeréssel szólt a magyar kormány s akkori külügy­minisztere sorsfordulót hozó ha­tárnyitásáról. Általában is nagyra értékelte a magyar nép kezdemé­nyezését, s az átalakulás közbeni türelmes helytállását. A cseh testvéregyház képvisele­tében Jakob Trojan teológiai pro­fesszor tartott előadást országa gondjairól (munkanélküliség, nö­vekvő bűnözés, morális elbizony­talanodás, szellemi önállótlanság) és egyháza sürgető feladatairól (utánpótlás biztosítása, szellemi színvonal növelése, identitás erősí­tése, struktúra kialakítása). E sorok írója magyar evangéli­kus egyházunk helyzetét ismertet­te, melynek során szólt a múlt fel­dolgozásának fontosságáról, szol­gálatunk tartalmának tudatosítá­sáról, teológiai tisztánlátás szüksé­gességéről. Új feladataink között pedig a hitoktatást, általában az ifjúsági munka új lehetőségét emlí­tette. Korlátáinkról is beszélt: nagy a lelkészhiány, az átalakulás­sal járó külső keretek bővülése is lassabb ütemben megy végbe a kí­vántnál. Ismertette a zsinat mun­káját s célkitűzéseit. Megannyi kérdés záporozott az előadók felé, amelyek részletes megválaszolása még a magánbe­szélgetésekben folytatódott. Még azt a kérdést is felvetették, hogy miért engedi egyházunk lelkészek képviselőkként való működését, ha oly nagymértékű a lelkész­hiány. Természetesen elfogadták azt az érdemi választ, hogy a pro­testáns hagyományokkal összefér­hetetlennek bizonyulna a lelkészek személyi szabadságának korláto­zása, s egyéni döntéslehetőségük csorbítása. Az 1992. esztendő német nyelv- területen a Biblia éve. Ebből az alkalomból televíziós istentisztele­tet közvetítettek az eisenachi György-templomból, ahol Johann Sebastian Bachot is keresztelték. A Biblia-év célkitűzése a Könyvek könyvének jobb megismerése, rendszeres olvasása, az igében való elmélyedés, s ennek következtében elkötelezett Krisztus-követés. Az igehirdetés Isten igazságosságát hangsúlyozta Róm 1,16—17 alap­ján, szembeállítva vele az emberi igazságosságot, amely mindig egyéni indulattal is telített, s való­jában soha nem valósítható meg teljességgel. Vélt vagy jogos sérel­meink nem a történelem kohójá­ban izzanak igazsággá, hanem Is­ten minden értelmet meghaladó igazságosságában oldódnak fel a bűnbocsánat jegyében. A német televízió egyébként minden vasárnap közvetít katoli­kus vagy protestáns istentisztele­tet. A Biblia-év központi ünnepsé­gét ugyanezen vasárnap, január 26-án délután rendezték Stuttgart­ban. A hatalmas kultúrházban mintegy négyezer főnyi közönség előtt tartott ünnepség igen változa­tos, missziói szándékú alkalom volt. Tánckar mutatta be a terem­téstörténetet és a bűnbeesést; Krisztus boldog napjáról oslói mo­dern „Gospel-song” kórus énekelt átütő erővel; kabaré-színész belső komolysággal tett bizonyságot Krisztusról; fiatal, vonzó háziasz- szony tanúskodott arról, miért gyűjtött bibliakört egybe az ottho­nába; püspököket kérdeztek meg arról, hogy miként olvassák a Szentírást egyéni csendességük­ben. Minden megszólaló és műsor- részlet egyet sugallt: vedd és ol­vasd Isten igéjét! Meggyőző volt a két és fél órás program; reménység szerint nem marad eredmény nél­kül a Biblia-nyomtatás városában. Ma is igaz: egyedül az Ige nyithat­ja meg hitünket s szolgálatunkat németföldön éppúgy, mint magyar hazánkban. Szebik Imre Iskoláink államosítása - 1948 Lapunkban örömmel számolunk be államosított egyházi iskoláink visszavételéről. Ebben az évben a működő budapesti és soproni gimnázium mellett újra indulnak a nyíregyházi, a budapesti Deák téri és az orosházi gimnáziumok. Az iskolák visszakérését sok helyen kisérik viták. Emlékezve a múltra, közöljük az Új Harangszó országos evangélikus hetilap 1948. szept. 5-én megjelent számá­ból az alábbiakat: Egyházunk búcsúja az iskoláinktól Egyházunk egyetemes felügyelője, püspökei is egyházkerületi felügyelői az alábbi iratot intézték voltfelekezeti tanítóinkhoz is tanárainkhoz most az új iskolaév kezdetén. Magyarországi Evangélikus Egyházunk szá­zadokon keresztül Isten engedélyével élt, sőt pa­rancsának engedelmeskedett, mikor óriási áldo­zatokkal iskolákat létesített és tartott. Volt idő, mikor a közoktatás szolgálatát hazánkban egé­szen az egyház, s volt idő mikor szinte teljesen evangélikus egyházunk végezte. Hálát adunk Istennek, hogy ezt a nagy szelle­mi és nemzeti szolgálatot mindeddig végezhet­tük. Néki köszönjük meg kedves iskoláinkat is. Régen összedőlt vályogfalu, vidéki népiskolák; ezek is a kultúra csarnokai voltak. Emeletes, modern, városi általános iskoláinkat és szép gimnáziumainkat; híveink áldozatkészsége hordta tégláikat, igeszolgálatunk kerete volt mindahány. Istennek köszönjük meg iskoláink munká­sait, tanítóinkat és tanárainkat is. Hálával gon­dolunk a reformáció korának hős és hűséges lelkitanítóira. Hétköznap betűvetésre, vasárnap Isten nagyságos dolgaira tanították népünket. S vértanú is került belőlük. Tisztes oskolameste­rekre, akik zsúfolt létszámú osztatlan iskolák­ban a kultúra fáklyáiként égtek el. Derék lévi­tákra, akik leánygyülekezeteink papjai és taní­tói voltak egy személyben. Tudós tanárainkra, akik százados és új, de egyformán drága közép- és felsőfokú iskoláinkban nevelék nemzetünk ér­telmiségét. Köszönjük Istennek pedagóguska­runk egymást váltó staféta-sorait. Századokon keresztül nemzedékek seregét oktatták hitünk igazságaiban, a tudományokban s nevelték fel egyházunk és hazánk számára. Iskoláinkat most az állam vette birtokába s pedagógusaink ezzel állami alkalmazottak let­tek. Köszönettel adózunk a mostani pedagógus­nemzedéknek is. Lelkiismeretes jó munkájának köszönhető, hogy az evangélikus iskola általá­ban mindenütt mindvégig elsővonalbeli iskola lehetett. Irántatok való keserűség nélkül bocsátunk el benneteket. Kérünk Titeket, vessétek ki ti is szivetekből szórványos és esetleges helyi sérel­mek fájó érzéseit. Az evangélikus egyház most immár nem ellenőrző hatóságotok is, hanem csak szerető édesanyátok. Új szolgálati viszonyotokban Isten áldását kívánjuk munkátokra. Úgyanannak a közösség­nek szolgáltok továbbra is, végezzétek a régi lélekkel és töretlen hűséggel. Szeretettel kö­szöntjük azokat, akik kántor-minőségben to­vábbra is hivatalos kapcsolattal működnek egy­házunkban. Mindnyájatokat pedig arra kérünk, hogy evangélikus keresztyén életetekkel legye­tek továbbra is példák a gyülekezetben. Neveljétek gyermekeinket isteniélelemre, egyház- és hazaszeretetre és önkéntes munkavál­lalás szíves többletével segítsetek a hitoktatás­ban, vasárnapi iskolai, ifjúsági, belmissziói és egyéb egyházi munkában népünket szolgálni. Mert az egyetemes evangéliom-szolgálat mindenkire kötelező értelmében rátok is vonat­kozik, ezután is vonatkozik Krisztus nagy pa­rancsa: „Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket...”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom