Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-22 / 47. szám

Építsük újjá templomunkat! A csornai evangélikus gyüleke­zet presbitériuma 1991. augusztus 1-jén megtartott közgyűlésének fő témája a templom felújítása volt. | Azzal mindenki egyetértett, hogy a leromlott állapotban levő temp­lom renoválása elodázhatatlan. A nagy kérdés az volt - hogyan? Kevesen vagyunk, kicsi a gyüleke- I zet. Mégis az Úr szinte parancsot | adott: Építsük újjá templomun­kat! Ez volt a presbiteri ülés jeligé- I je, s ez lett az építési alapítvány 1 elnevezése is. Erőt és biztatást adott Nehémiás I próféta szava: „Maga a menny Is­tene ad nekünk sikert, és mi az 0 | szolgáiként kezdjük el az építést.” S elkezdtük a munkálatokat. Az anyagi háttér megteremtése I érdekében először a gyülekezet tagjainál kopogtattunk, majd a külföldre került hittestvéreinknél, megyei és országos intézményeink­nél. Kérésünk meghallgatásra ta- | Iáit, ügyünk mellé álltak. Most, az újjáépítés befejezése I előtt hittel vallom, hogy Isten meg­hallgatta imádságunkat. Az „Épít­sük újjá templomunkat” alapít­ványba gyűltek az adományok, közben éreztük, miként fog össze kis gyülekezetünk, hogyan alkot imádkozó hátteret. Erre nagy szükség volt, mert néha bizony erőt vett rajtunk a csüggcdés. Bár a tervezésnél igyekeztünk felmérni erőnket, de a fokozódó infláció és az előre nem látott költségek miatt pénzünk gyorsan fogyott. Már úgy láttuk, hogy ebben az évben csak a külső tatarozást tudjuk elvégez­ni, s akkor újabb adományok ér­keztek. Segítettek környező gyüle­kezetek: Farád, Szilsárkány, Ka- járpéc, Vadosfa... Komoly ado­mány érkezett Ausztráliából, kint élő hittestvérünktől, s más gyüle­kezetünkből elköltözőitektől is. Isten megszégyenítette kishitűsé­günket, megmutatta kimeríthetet­len gazdagságát. - Holland testvér­gyülekezetünk is megismerte gond­jainkat, s meghívta a csornai Bárdos Kórust ötnapos hollandiai hangver- senykörútra. A perselypénz összegét felajánlották templomunkra. Vál­lalták a megszervezést, a kórusta­gokat otthonukba fogadták. Fá­radhatatlanul igyekeztek azon, hogy utunk sikeres legyen. Négy templomban énekeltünk: Nijme- genben evangélikus, Overasseltben és Maldenben római katolikus, Heumenben református templom­ban. Az ökumené gyakorlása példa lehet számunkra. A gyülekezetek egymást múlták felül az adakozás­ban. A közel 9000 gulden adomány meghaladta reményeinket. Megta­pasztaltuk a különböző felekezetek közötti testvéri kapcsolatot, tud­ván, hogy egy Urat szolgálnak. - Jó volt köztük lenni! A csornai ev. gyülekezet templo­ma megújult köntösben várja hí­veit. Készülünk a hálaadó isten- tiszteletre. Szeretném hinni, hogy a torony fényes sisakjának messze mutató keresztje csak eszköz lesz az apos­tol felhívására: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá...” Nagy Kálmán gyülekezeti felügyelő KALME Már megint egy rövidítés, egy ismeret- I len betűkapcsolat! Mi az értelme? Mit kell megtudnunk felőle? Lehet, hogy már sze­repelt lapunkban ez a rövidítés, de arra nem emlékezem, hogy különösebb magya- I rázat lett volna mellette. A Lutheránus Világszövetség egy bizottságának német neve alapján született a rövidítés. Kommu- nikations Ausschuss Lutherischer Minder­heitskirchen in Europa a bizottság neve és magyarra fordítva ezt jelenti: Európai (lutheránus) evangélikus kisebbségi egy­házak kommunikációs bizottsága. A kom­munikáció újabb idegen szó, de már annyit halljuk, hogy talán megértjük. Eredeti je- I lentése közlés, híradás, de ma már ezzel a szóval jelöljük az írott sajtót éppúgy, mint I a rádió és TV közléseit, híradásait. Ennek a bizottságnak tehát az a feladata, hogy a I kis evangélikus egyházak sajtóit és sajtósa- I it összefogja, segítse, képezze és továbbké- I pezze. Háromévenként tartja „nagygyűlé- ■ seit”, amikor megválasztja elnökét és a I bizottság tagjait, akik a kisebbségi egyhá- Izakat képviselik. Ma már több, mint 20 I kisebbségi egyház tartozik a KALME ha- I táskörébe. Azért nem lehet pontos számot I mondani, mert ma Európában a volt Ju- I goszlávia és a volt Szovjetunió területén legyre-másra alakulnak utódállamok és [azokon belül különböző, így evangélikus | egyházak is. Ezeknek az egyházaknak nagy | része Európa keleti, déli és kis részben nyu- | gáti területein élnek. Legutóbb 1989-ben | nálunk volt a KALME ülése, Dobogókőn. | Most a soron következőt Rómában tartot- | ták meg és ezen egyházunk sajtóját dr. | Nagy István és e sorok írója, ketten képvi- [seltük. A hatnapos ülésen mindenekelőtt | ismerkedtünk a helyi, olaszországi evangé- | likus egyház életével. Előadások és megbe- | szélesek voltak egy mai - egész Európát [ érintő - kérdésről, a migrációról. Ezzel a | szóval jelöljük azt a hatalmas vándorlási [hullámot, melyet ma hazánkban is, de az [egész földrészen tapasztalhatunk. Ezeken kívül beszámolókat hallgattunk meg né­hány előre felkért résztvevőtől főként az „új” egyházakról és kommunikációs prob­lémáikról. ígéretet teszek arra, hogy e be­számolók alapján ismertetni fogom e ki- i sebbségi evangélikus egyházak életéről ka­pott értesüléseimet. A római ülésen három évre választot­tunk új KALME-bizottságot és elnököt. Elnökké újraválasztottuk Paul WEILAND lelkészt, az osztrák evangélikus sajtóosz­A megválasztott új K AI .M K.-hizottság tály vezetőjét. A bizottságban egyházun­kat dr. Nagy István képviseli. A következő három év prioritásait a KALME munkájában a nyomtatott egy­házi sajtó, a rádió és TV munkájára való képzésben jelöltük meg. 1993 márciusá­ban Budapesten lesz egy média-konzultá­ció egyházi vezetők részvételével. Az egy­házi kommunikáció számos, az új techni­kával összefüggő kérdéseit is felvállalja a KALME a következő időben. Az ülés befejezése utáni napon a római evangélikus templom­ban vettünk részt isten­tiszteleten és előadást hallgattunk meg a 173 éves jubileumát ünnep­lő gyülekezet életéről a fasizmus idején. A KALME munkájáról igyekszünk ezután is tu­dósítani olvasóinkat. Tóth-Szöllős Mihály ’ A türelem és a megértés szellemében Evangélikus óvónők országos találkozója volt Piliscsabán október 16—18-ig, ahol hét város evangélikus óvónői jöttek össze tapasztalatcserére. A szervező Muntágné Bartucz Judit lelkész Orosháza, Soltvadkert, Várpalota, Balassagyarmat, Szarvas, Celldömölk és Győr evangélikus óvoda képviselőit köszöntötte. A háromnapos fórumon bibliai történetek és ezek magyarázatai szerepeltek. Ebben a témakörben feldolgozásra kerültek az óvónők és az óvodák képviselői részéről, a József életéről szóló történetek. A közös megbeszélések kapcsán megvitatásra kerültek azok a módszerek, és gyakorlati alkalmazá­suk, melyek az óvodás korban a gyermekek számára érthetők és feldolgozhatok. Tanulságosak voltak számunkra Kovácsáé Takácsházi Zelma, Mária és Márta történetéről elmon­dott gondolatai. Lacknerné Puskás Sára a Győri Evangélikus Általános Iskola és Óvoda hitoktatója beszámolt eddigi tapasztalatairól és a két intézményben történő további hitoktatás feladatairól és elképzeléseiről. Az előadások és a tájékoztató után beszélgetések alakultak ki az előadott témákban. Megfogalma­zódott, hogy az evangélikus hitéletben a gyermekek számára alapvető kérdés az egymás iránti szeretet, a tolerancia, a megértés tisztelete. A témakörökben az óvodák képviselői rendkívül hozzáér­tően szóltak. Érződött a felelősségérzet, a gyermekek iránti szeretet. Mária néni, nyugdíjas óvónő, szokott kedvességével és meséivel tette a résztvevők számára még bensőségesebbé a találkozót. A nap keretét a reggeli és az esti áhitat adta meg, Gadó Pál és felesége szolgálatával. A háromnapos találkozó hasznos és értékes ismereteket, tapasztalatokat adott mindannyiunk számára abban a reményben, hogy az evangélikus óvodák gyorsan és elfogadottan épülnek be a magyar óvodarendszer szerves részeként, elismert intézményeként. Garai Béláné a Győri Evangélikus Óvoda vezetője Zenei főhajtás Weltler Jenő emléke előtt jenkivel össze nem téveszthető jelensége volt életünknek. kJ Csak szeretni lehetett. lelkesedéssel teli derűje ellenáll­hatatlan volt. Életemet sok szál fűzte hozzá, mely elszakítha­tatlan fonattá növekedett. Zenei, hitbeli, baráti, rokoni kap­csolatunkat a szolgálat közös feladatai egymásratalálássá tet­ték! Elvesztése saját megpróbáltatásom idejére esett. Temeté­sén kórházi kimenőként vehettem részt. Ő hívott elsőnek a Lutherániába. Bach isteni magasságú szakralitását ő tette élő élményemmé. Bach passióinak, kantá­táinak, h-moll miséjének, Magnificat-jának megrendítő szép­ségű előadásai a templomi zene szerelmesévé tett életre- szólóan. De mindennek a csúcsa az volt, amikor Bach Korál­jait vezényelte. Úgy, ahogy senki más! Bach prédikációs-ihle- tésű zenéjének minden tüzével, sirnivaló mélységével, fájdal­mas gyönyörűségével. Jenő bácsi varázslatos iskolája nél­kül nem jutottam, nem juthattam volna soha el addig a törek­vésig, hogy az operaházból is templomot kellene csinálni! Hálát adok Istennek az ő szolgáló életéért. S ezzel még igazi, hűséges egyházzenei életéről alig-alig szóltam... Ami legjob­ban hiányzott belőle: a .szerepelni vágyó művészek" ismert hiúsága. Művészete is túlmutatott önmagán. Nem lehet felada­tom az ő életének megmérése. Elfogultságom is tiltja ezt. Legjobban az hatott meg művészi és nevelői munkájában, hogy „mindenes" mert lenni -, és féltőn szerető, szervező, lelkesítő derűje mindenkit összekarolt. Nem szólt bele persze a belőlem kicsikart munkáimba soha, de súgni, sugallani, rávezetni min- ■ denkinél jobban tudott, a „szent végeredmény" érdekében. A Lutheránia Ének- és Zenekarának irt kantáta-sorozatom ihletője, kieszközlője, s az új ötletek sugallója ő volt! Amikor Harmati püspök egy operaházi előadás szünetében: •egy „új Deák téri Szokolay-est" megrendezésére kért, - első percben tudtam, hogy ez csakis „Weltler Jenő bácsi emléke előtt tiszteleghet." A „hívásnak" különösen azért örültem - felépülésem után -, mert egy Mátyás-templomi szerzői est után „lutheránus lelkem" szívesen kiénekelném. A november 29-i (vasárnap esti) zenés áhítat műveimmel a múltat is felidézi. A Luther Kantátával Jenő bácsival közös németországi turnén voltunk, ahol az istentiszteleteken feleke­zeti különbségre nem adva: „közös úrvacsorán" vettünk részt „egy emberként". Egy emlékezést azonban ősbemutató nélkül el sem tudtam képzelni. így született meg Weltler Jenő emlé­kére a KORÁL-REQU1EM. Isten éneklömesteréért egyházi népénekek nyomán, bibliai szövegekre Károli Gáspár fordítá­sában, vegyeskarra, bariton szólóra, csembalóra, orgonára és zenekarra; - hét tételben. Jenő bácsira kedves „koráljaival", ismert evangélikus éne­keink szabad-feldolgozásaival stílusosan igyekeztem emlékez­ni. A zenekari korálelöjáték előkészíti „Az én időm, mint a szép nyár" kezdetű tételt, mely az elmúlás érzésén túl -, kicsengésében a „vár hazám a mennyekben" érzését erősíti, sőt a záró ütemekben az élő Ige is megszólal: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él!" Ezt a „Mélységből kiáltok hozzád. Uram!" zsoltár-szövegű kö- nyörgő-ének bariton-szólója követi. A requiemek végítélet- hangulatához a „Térj magadhoz, drága Sion"-t választottam. Ez apokaliptikus korálfantázia, melyben az Ige a hegyek, vizek mozgása által utal a végítéletre, s ez a hangulat a gálya­rabok idejét is egyszerre idézi. A harmadik korái: „Győzhetet­len én kószálom", mely nagypénteki hangulatú, Krisztus ke­reszthalálát idézve. Passió korál-osztinátó a formája. Ezt a húsvéti-feltámadás éneke követi: „Krisztus feltámadt!" A megváltás hallelujája ez a tizenkettedik századi ének. (Ezt kivéve minden korái magyar!) Ez a gyors korál-rondó nem zárhatná a művet - gyászzenéröl lévén szó -, de nem is nélkü­lözheti, mert nekünk a „halál is nyereség" Krisztus által! A záró Epilógus igéje: „Mostan bocsátód el. Uram, a te szolgádat", melyet a Mózes Könyve ismert „Aroni Áldása", Amen-kódával zár. E művel Bach művészete előtt is szeretnék főt hajtani, Jenő életének igazi értelmet adó Óriása előtt! Jenő bácsi már életében jó kezekre bízta életművének foly­tatását: Kamp Salamonra. Nagy örömöm, hogy az együttessel „újra találkozhatott" életem. Isten áldja meg egyházunkat! Adjon a mai nehéz időkhöz erőt minden igaz hívének! Erős vár a mi Istenünk! Szokolay Sándor A hit- és erkölcstani nevelés programja és lehetőségei a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban Evangélikus Élet 1992. november 22. A keresztyén erkölcsre való ne­velés igénye, amely már az iskola 1806-os „alapítólevelében” is meg­fogalmazódott, s a gimnázium mű­ködésének egyházi irányítása ide­jén (1806-1948) mindig is érvényes volt, napjainkban ismét, jóllehet még korántsem teljes intenzitással, de újra jelentős hangsúlyt kap. Az e nélkül felnőtt nemzedékek erkölcsi ismeretanyaga és élet- szemlélete ugyanis nyilvánvalóan hiányos, olykor torz. Ennek pótlá­sa, illetve korrekciója csak a legif­jabb nemzedékek, az iskolakezdő korosztályok rendszeres és folya­matos hit- és erkölcstani oktatása során kezdődhet el. Gimnáziumunk a jelen tanévben - az Egyház és az Önkormányzat között létrejött Megállapodás ér­telmében - csak az 1992/93-as tan­évre, már az egyház által felvett elsőéves tanulókat vonhatja be az órarend szerinti, illetve az órán kí­vüli hit- és erkölcstani nevelésbe, a keresztyén életszemlélet kialakítá­sának folyamatába. Úgy vélem, hogy iskolánkban ezen a szűkített ösvényen, a „keskeny úton” - az első hónap­ban megvalósított program sze­Urunk, lelkesíts a Lélekkel! Közeledünk az egyházi esztendő végéhez. Nemsokára ádventet vá­runk. Sorban kigyulladnak a lán­gok a koszorúkon. Milyen sok üzenet van ebben az ősi keresztyén szimbólumban! Láng, készenlét, szeretet-melegség, világosság, csonkig-égő áldozat és az örökéle­tet jelképező koszorú, korona. Ez csak az egyházi év kezdete. Mennyi lelki „vitamin” van a többi ünnep üzenetében? ...De vajon evangélikusságunk megbecsüli-e ezeket a kincseket? Vajon nem sodródik-e maga is el, akaratlanul is a radikális protestantizmus irányzatai felé, amelyek a „belső lényegre” teszik a hangsúlyt? A megújulásra, a Lélek ajándékai­ra. .. de hát nem éppen az egyházi esztendő ünnepei, s azoknak üze­netei teszik-e kézzelfoghatóvá szá­munkra mindezeket! Nemde a lu­theri reformáció szelektált igazán az ünnepek között, s tette helyére az üdvtörténetileg legfontosabba­kat? Nemde a mi evangélikus teo­lógiánk vallja a Szentírást a legte­kintélyesebb forrásnak, nem a mi- énk-e a megtérés ajándéka, hiszen Luther azon kevés nagyok közé tartozik, akit a személyes újonnan- születése késztetett azokra a dön­tésekre és kiállásokra, melyekből reformációt munkált a Szentlélek! Sokán mégis úgy néznek egyhá­zunkra, mint megfáradt, megköve­sedett történelmi képződményre, s ugyanakkor irigykedve gondolnak az újabb és újabb mozgalmakra, mondván ott van igazán élet! Megfáradni lehet, de ez nem a KERESZTURY DEZSŐ Csak annyi Nem kellene több, csak annyi, hogy ama végső napon, mikor számot kell majd adni, ne érjen oly hántolom, mire rá sohasem szolgáltam, míg vezetett az a kéz, melyet követtem bátran, hogy életem legyen egész. lényegünk. Megfeledkezni lehet kincsekről, de nem kell elveszíteni azokat, főleg nem elkótyavetyélni! Sokat hallani manapság, hogy nem a külsőség, nem a vallásosság számít, hanem a belső hit! Most pedig éppen azt kell hangsúlyoz­nunk, hogy nagyon is ez számít. Nagyon is az számít, hogy já­runk-e templomba, hogy szeret­jük-e gyülekezetünket, hogy be­csületesen vállalunk-e anyagi áldo­zatokat a fenntartásáért. Ne csak cifra és szép szavakat mondjunk, hanem vállaljuk örömmel a terhe­ket is! Vajon családnak nevezhető-e az a „közösség”, ahol csak köteles­ségtudatból vált szót apa és anya, gyermek és szülő?! És van-e rossz család?! Ezek szerint nincs! Csak rossz szülők, és torzan kialakított szülő-gyermek viszony van! Evangélikus egyházunk nagy családját becsüljük meg! Milyen jó, hogy nekünk nem az innen- onnan beáramló mozgalmak hatá­sára kell lelkesednünk, hanem ez a lényegünkhöz tartozik. Milyen jó, hogy nem kampányokkal kell élet­ben tartanunk egyházunkat, mert az evangélium az élő forrás. Mi­lyen jó, hogy a mi Szentlélekhez való viszonyunkat nem az egyes lelki ajándékok torzított kihangsú­lyozása igazgatja, hanem a ki-' egyensúlyozott, becsületes egyházi élet, hitvallásunk, s hogy semmi él ne kallódjon - az egyházi esztendő ünnepei, történetei, üzenetei. Ezek évről évre előhozzák, ádventet, a böjtöt, a föltámadást és a pünkös­döt. így nálunk nem kell várni egy- egy újabb mozgalomra, mely érté­keket emel ki az üdvtörténetből! Evangélikus egyházunk rendje rendszeresen kínálja a lehetősége­ket! Csak élni kell vele. Élni vele, nem mereven, de szükség szerint! Ezért most reformáció és ádvent között kérhetjük az Istent, „Urunk! Lelkesíts a Lélekkel! Mindjárt egy konkrét javaslat! Sokaktól hallottam, hogy jó lenne egyszer egy országos evangélikus találkozót rendezni. Mikor? Talán 1993 pünkösdjén. A Lélek ünne­pén ! Az evangélikusok ünnepén! Győri János Sámuel rint - megtettük az első lépése­ket. Az öt osztályba járó mintegy másfélszáz gimnazista számára ugyanis az alábbi szervezett tan­órai, illetve alkalmi együttléteket biztosítottuk: 1. Számukra a tanítási nap az osztályban minden reggel közös imával kezdődik és zárul. Százöt­ven tanulónk tehát minden reggel ezzel a fohásszal kezdi a tanulást: „Mennyei Atyám, hálát adok az elmúlt éjszakáért: nyugalmam is, nyugtalanságom is áldás lehet ke­zedben. Ezért Rád bizom maga­mat, minden gondomat. Segíts fel­adataim teljesítésében. Ámen.” Az utolsó órát ezzel az imával fejezik be : „Hálát adok Neked az elmúlt órákért. Sikert is, sikertelenséget is tégy áldássá életemben. Segíts a nap hátralévő részében dicsősé­gedre élni. Ámen.” Az idegen nyelveket intenzíven tanuló osztályok a tanult - angol, francia, német, orosz - nyelven mondhatják el az imát. 2. Mind az öt osztály számára - órarendbe állítva - heti két órában a felekezetek, tehát az evangélikus, a református, a római és a görög- katolikus egyházak által felkért hitoktató lelkészek tartanak hit­tanórákat. Ezeken a tanulók tan­menet szerint tanulnak Biblia­ismeretet, és elsajátíthatják a ke­resztyén erkölcs alaptörvényeit. 3. Hetente egy alkalommal, szer­dánként tanítás előtt 20 perces reg geli áhítaton vehetnek részt. Az áhí­tat rövidített liturgia szerint ének­léssel kezdődik, s igemagyarázat és közös imádság után ismét éneklés­sel zárul. A „kántori” szolgálatot egy jól zongorázó diákunk látja el. A gimnázium tanárai, és felnőtt dolgozói számára egy: A keresz- tyénség alapjai c. előadás-soroza­tot szerveztünk, amelynek előadó­ja Bozorády Zoltán esperes úr. Az első alkalommal a tantestületnek csaknem a fele hallgatta meg az előadást, amelyet a továbbiakban beszélgetés is követ. . ..Az első lépéseket tehát'meg­tettük. A lehetőségek adva van­nak. Szeretnénk hinni, hogy fel­nőttek és tanulók egyaránt élnek majd a lehetőségekkel. További terveink szerint a tan­testület és a fiatalság részére a nagy­templomban ún. „csendes napo­kat” is kívánunk szervezni. Ezekre - előadóként - neves egyházi szak­embereket is meghívunk, s a gimná­ziumban tartjuk meg az Ökumeni­kus Ifjúsági Találkozót is. Tudjuk, érezzük, hogy ez az el­ső, a kezdeti év a legnehezebb. De hisszük, hogy aki ezt a feladatot ránk bízta, erőt is ad a megvalósí­táshoz. Az is biztató, hogy a jövő tanév­ben az Evangélikus Gimnázium­ban már tíz osztály, csaknem az iskola felét kitevő 300 diák számá­ra lesznek adottak a fenti lehetősé­gek. Dr. Bánszki István igazgató Ünnepélyes búcsú és érkezés Sok-sok ember gyülekezett szeptember 26-án, szombaton délután a ménfőcsanaki evangélikus templom előtt. Nagy ünnep volt ezen a napon a győr- újbaráti-ménfőcsanaki-tényői evangélikus gyüleke­zet életében. Nyugdíjba távozó lelkészünket, Luplák Gyulát búcsúztattuk, és köszöntöttük az érkezőt, Hanvay Lászlót. Lupták Gyula hét éve szolgált a három községet magában foglaló gyülekezetben. A politikai üldözte­tések után vállalkozott - mint nyugdíjas - erre a nehéz szolgálatra. Fiatalos lendülettel, mindig készséges szívvel végezte feladatát a felnőttek és gyerekek köré­ben. Egyéniségével megnyerte a gyerekek szívét Isten iránt, ezért az évek folyamán többszörösére nőtt a hittanosok száma az előzőnél. Új feladatként a diakonisszák nevelését is rábízták a múlt évben. Mindenben mellette állt kedves felesége is, aki szintén részt vett ebben a nemes szolgálatban. Piroska néni szeretetével és szelíd szavával elbűvölte a vele kapcsolatba kerülő embereket. Örülhetünk, hogy két ilyen nemes szívű ember hirdette Isten igéjét közöttünk. Az istentiszteleten Bárány Gyula esperes meleg sza­vakkal méltatta munkájukat. Az igehirdetésben Pál apostol Efezusbeliekhez írt levelének 3,17. versét vette alapul: „Lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetek­ben”. Ezzel az igével kifejezte mindazt, ami a távozó lelkészt jellemezte. Krisztusba vetett hite adott erőt neki az élet göröngyös útjain és a lelkészi munka újrakezdésénél is. Az esperest követően a gyülekezet felügyelőjének, Szabó Györgynek a köszönő szavai következtek, majd a volt konfirmandusok verssel, zenével, virággal és egy Bibliával búcsúztak a lelkész­től. Mindegyik gyerek örömmel vett részt a búcsúzta­tó műsorban, amellyel megköszönték a tisztelendő bácsi szolgálatát és irántuk érzett szeretetét. Ezután Melkovics Imre, a gyülekezet másodfelügyelője fejezte ki háláját a gyülekezet nevében az itt végzett szeretet­teljes szolgálatért. Gyula bácsi kömtyezve köszönte meg a barátságos szavakat, a köszöntéseket és a féléje áradó szeretetet. Az istentiszteleten ezután Hanvay László átvette a gyülekezet meghívólevelét, amellyel őt lelkészéül fo­gadta a gyülekezet. A Jövel Szentlélek Úristen kezde­tű ének után az esperes beiktatta őt az új hivatalába. A jelenlevő lelkészek egy-egy igével áldották meg és Isten áldását kérték munkájára. „Nékem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszített a világ és én is a világnak.” (Gál 6,14.) - válaszolt a lelkész ezzel az igével az igehirdetésben a gyülekezet tagjainak és az őt köszöntőknek. A beiktatás közgyűléssel folytatódott. Itt került sor a megjelent lelkészek és a plébánosok köszöntőire. Köztük volt Pócza Zoltán egyházmegyei felügyelő is, aki Krisztus áldását kérte a nyugdíjba távozó, a beik­tatott lelkész és feleségük életére és munkájára. La- borczi Zoltán, a gyülekezet volt lelkipásztora szintén hálát adott Istennek azért, hogy itt köszöntheti lel­késztársait. Az egyházmegyei fiatalok nevében ifj. Magassy Sándor és kis énekkara köszöntötte a volt szomszédot, Hanvay Lászlót és családját. A közgyű­lés berekesztése után a vendégek és a gyülekezet tagjai átsétáltak a visszakapott iskolaépülethez. A felszente­lés és a hálaadás után itt került sor a vendéglátásra, amelyet a gyülekezet ügyes asszonyai és férfiai nagy­szerűen megszerveztek. Estébe nyúló beszélgetéssel, kellemes hangulatban telt el a délután, ahol Laborczi Zoltán felidézte az iskola történetét is. A vendégségen jelen volt a tényői polgármester és az iskolaigazgató is, hiszen az ottani evangélikus gyülekezetben is Han­vay László szolgál. A kellemes órák után mindenki boldogan távozott haza. Istennek legyen hála ezekért az órákért! Pécsingerné Németh Enikő (Átvéve a Hegyalja c. újság IV. élf. 9. számából, 1992. október)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom