Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-11-15 / 46. szám
Evangélikus Elet 57. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1992. NOVEMBER 15. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI UTOLSÓ ELŐTTI ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP VASÁRNAP ÁRA: 12 Ft Az istentelenek tehát éppen úgy feltámadnak, mint a hívők. Csakhogy ezek életre, amazok ítéletre. Luther A TARTALOMBÓL II. FASOR NAPOK BÉTHEL EVANGÉLIKUS MISSZIÓI OTTHON KÖSZÖNTJÜK SZENTÁGOTHAI JÁNOST A REFORMÁCIÓ 475. ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPLÉSE A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa a jubileumi megemlékezést ez évben a Kálvin téri református templomban tartotta meg. Méltó volt a megemlékezés a kerek évszámhoz. Kár, hogy a rádióban és televízióban nem kapott méltó helyet. Az ünnepélyről az alábbiakban számolunk be. Dr. Kenéz Ferenc református lelkész mondott bevezető fohászt és köszöntötte a megjelenteket. Igét olvasott és imádkozott dr. Viczián János a MEÖT elnöke. Az ünnepi igehirdetést dr. Hecker Frigyes metodista szuperintendens tartotta. Zárószót és áldást mondott. dr. Hegedűs Lóránt református püspök. Mi most az évfordulóra emlékezve Szebik Imre püspök ünnepi előadását közöljük. A reformáció aktualitása A reformáció 475. születésnapját ünnepeljük. Protestánsokként büszkék vagyunk eleinkre. Hithősökre, akik életük kockáztatásával formálták a történelmet. Luther Mártonra, az addig névtelen ágos- tonrendi szerzetesre, aki aligha sejtette, hogy híres 95 tételének kiszö- gezésével új korszakot nyit az egyháztörténelemben 1517 október 31-ének estéjén. Kálvin Jánosra, aki megpróbáltatások tüzében, kudarcok keserűségében sem adta fel belső meggyőződését, amikor így vall: Tudván tudom, hogy nem a magamé vagyok, szívemet áldozatul ajánlom fel Istennek. Büszkék vagyunk magyar reformátorokra, akik életüket tették fel a reformációra. Az akkori történelmi nagy Magyarország különböző részein bukkannak fel. Menekülnek, hogy szolgálhassanak. De mindenütt otthagyják a lángot, amely tovább világít a szívekben. Mégis ezen az ünnepen nem csupán a protestáns öntudatot akarja Isten erősíteni bennünk, hanem hálát kíván ébreszteni szívünkben az evangélium felfedezéséért, azért a belső felszabadultságért, amelyet elsőként Luther Márton élt át: Isten nem a mi szánalomra méltó életünket, botlásokkal s bukásokkal teli mindennapjainkat nézi, hanem Krisztusért, az Ő ártatlan szenvedéséért és haláláért elfogad s igazzá tesz. Ezért keresztyénekként abból a hitből élhetünk, hogy Krisztusért szeret minket az Isten. Az igaz ember hitből él, hitből is fog élni. Fides facit personem. A hit formál, a hit tesz igazán személyiséggé- vallották eleink. Amilyen a hitünk, olyanok cselekedeteink, olyan az életünk is. Keresztyén gyülekezet, szeretett testvéreim! A reformáció felismerései közül ezen az estén essék hangsúly a solus Christus, az egyedül Krisztus tanítására. így kérdezünk arra, hogy mit jelent ma Krisztus személye spirituális, ökumenikus és missziói szempontból? Széttöredezett társadalomban legyen közösségünk a Krisztusban Nem kívánok társadalmi diagnózist felrajzolni, hiszen ez szociológusok feladata. Bizonyos azonban, hogy századunkban fokozott mértékben figyelhetők meg a közösségromboló erők. Illyés Gyula egy alkalommal a technika veszélyeire hívta fel így a figyelmet: „Al- larich hordái nem űzték úgy szét az emberi közösség tagjait, mint Watt és Edison lángelméjének angyalhadai." Az ember nyugtalan egzisztencia. Nyugalmát nem a transzcen densben keresi, hanem felfokozott mobilitás igénnyel - élve a technika kínálta eszközökkel is - száguld az országutakon vagy a légben, önző individualitása a személyiség önmegvalósításában artikulálódik. Szempontjai közül a másik igényeit véglegesen kiradírozza. Önmagába hajló görnyedt gondolatokkal pedig nem lehet egészséges társadalmat építeni, mert a fel- fokozottan önző ember mielőbb maga is beteg, széttöredezett lesz, atomizált személyiséggé válik. A széttöredezett társadalom tagjai egy irányba néznek, de alig egymásra. A médiumok szédítő közlési kényszere odatapasztja őket a mindig változó képernyő színes világa elé, de saját mindennapi fiaskójukat nincs idő egymásnak elmondani, vagy belső érzelmi viharaik vulkánszerű kitöréseit sem tudják megosztani mással. így azután az első emocionális fellobbanás családi széthullás veszélyével fenyeget. Töredezik a társadalom... A felgyorsult életforma és a növekvő elvárások intenzívebben fárasztanak mindnyájunkat. Környezetünk átalakulása különösen sok bizonytalansági faktort hordoz. Mindez szembefordíthat embereket, akik korábban jó barátságban éltek. Érdekek ütközése tovább morzsolja összetartozásunk tudatát. Töredezik a társadalom... Ebben a széttöredezett társadalomban élünk keresztyénekként. Hitünk a Krisztussal való közösségünk által lesz nyilvánvaló. A közösség összetartó, kohéziós, erőt kisugárzó valóság. Krisztus maga hordozza. Gyakran szólunk arról, hogy egy-egy közösséget meghatároz néhány markáns egyéniség szilárd jellemével s rendkívüli tehetségével. Ez a felismerés a maga részigazságában aligha kérdőjelezhető meg, mégis a Krisztus közösségét Ő maga hordozza. Amint a hatalmas folyamok hosszú uszályainak rakományát nem egyszerűen a teherhajók szállítják hanem a víz az, amely a szállító eszközt és a szállítmányt egyaránt fenntartja. Krisztus közösségében a rendkívüli egyéniségek éppúgy rászorulnak Krisztus hordozó hatalmára, mint a közösség többi tagjai. A közösség tanácsol. Az ember könnyen belekerül vélt igazságának kusza szövevényébe, amelyből nem talál kiutat. Krisztus igéje, a testvér tanácsa kiszabadíthat a magunk készítette kelepcéből. Ezért nem lehet egyedül, magunkba zárkózva keresztyénnek lenni. Jézus nem véletlenül mondja: ahol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, ott vagyok közöttük... Krisztus közössége az ige és a szentségek - vagy ha tetszik: a sak- ramentumok közössége. Nem érdekszövetség, nem földi célközösség, nem vallásos kft, hanem Krisztus igéin tájékozódni kívánó, abból élni akaró és szentségeiben részesedni, gazdagodni szándékozó közösség, koinónia, communio. Ő a fej, mi a tagjai. Ezért összetartozunk egy szétszakíthatatlan, organikus közösségben. Krisztus közössége a széttöredezett társadalomban rendezettségével példg lehet, kisugárzásával melegíthet, segítőkészségével bajokat enyhíthet, szolgálatával építhet. Bárcsak fel tudna használni minket a változó időben a soha nem változó Isten, a történelem Ura földi és örök céljai megvalósítására. gondolkodású) vagy egyáltalán nem lesz keresztyén. Eljön az a nap, amikor a protestánsok megértik, hogy a katolikusokkal fel kell venniök a kapcsolatot. S el kell jönnie a napnak, amikor katolikus testvéreink megértik, hogy a protestantizmus több és más, mint csupán a katolikus hit tagadása. 1904-ben e szavak egy megvalósíthatatlan látomás naiv igéi voltak. De ma is aktuálisak, s késztetnek a Krisztussal való egység keresésére, érte való imádságra és örömteli megvalósítására. Széttöredezett egyházban legyen egység a Krisztusban Széttöredezett bibliaértelmezés tényszerű valóságában összpontosítás Krisztussal a misszióra, küldetésünk betöltésére A reformációt gyakran érte vád, az egyházszakadás vádja. Közel öt évszázad távolából aligha lehetne adequat etikai minősítéssel e kérdést megválaszolni. Annyi azonban bizonyos, hogy nem Luther lépett ki a katolikus egyházból, hanem X. Leó pápa sújtotta átokbullával. Érdemes Hans Lilje német püspök, az LVSZ korábbi elnökének szavait idéznünk: „Vannak egyházszakadások, amelyeket nem lehet bűnből, vagy a megbánás készségének hiányából eredeztetni, hanem csak az evangélium igazságá iránti engedelmeskedni akarásból." Az egyház széttöredezettsége tény és fájdalom. Túl az 1054-s egyházszakadáson a reformáció egyháza sem tudott egy szervezet külső keretei között együttmaradni. Későbbi évszázadok pedig további széteséshez vezettek. E rövid előadási idő keretét szétfeszítené a protestáns felekezetek kialakulásának elemzése, hadd idézzem azonban magát Kálvint, aki remélte az úrvacsora körüli vitában a reformáció egységének megvalósulását, s ezt írta Thomas Cranmer canterbury érseknek, re- formátori gondolkodású egyházfőnek, hogy ezért az egységért „kész lett volna átkelni tíz tengeren”. Napjaink vajúdó világában tengeren túli szekták özöne és keleti vallások rajongóinak tábora tizedeli sorainkat. Ördögi módszerek nem idegenek fegyvertárukban, csakhogy megnyerjenek maguknak tájékozatlan s tétova lelkeket. A széttöredezett egyház másik szimptómája az egy-egy felekeze- ten belül élő kegyességtípusok ki- békíthetetlennek tűnő ellentéte. Isten teremtésbeli gazdagságának sokszínűségéhez tartozik személyiségünk másmilyensége. Ebből adódik, hogy hitünket is más-más formában éljük meg. Nem ez a ke- gyességi forma, még csak saját hitünk vélt vagy tényleges igaza sem tart meg minket, hanem az a Jézus Krisztus, akinek kegyelmére s bűnbocsátó szeretetére mindnyájan rászorulunk. Előtte kivétel nélkül „koldusok vagyunk, ez az igazság!” (Luther,) Ha azonban ezt az egységet nem tudjuk odaélni a közönyösek növekvő tábora és az üres tekintetű nihilisták sűrűsödő serege elé, miért is és honnan kapnának Szentlélek-lángot, hogy aztán maguk is másként gondolkozzanak és új életet éljenek. A széttöredezettség ellenére is az egyház egysége Krisztusban adott. Luther a reformáció kiélezett helyzetében is így vall erről: „A katolikus egyházban megtalálható Isten igéje, az apostoli szolgálat és mi tőlük fogadtuk el a Szentírást, a keresztséget, az úrvacsorát, és az igehirdetés szolgálatát. Mit tudtunk volna egyébként mindezekről? Ezért a hitnek, a keresztyén egyháznak, Krisztusnak és a Szent Léleknek is náluk jelen kell lennie. Tehát azt kell mondanunk: hiszem, hogy a pápaság alatt is megmaradt a keresztyén egyház.” A II. Vatikáni Zsinat pedig elismeri, hogy „.. .azok, akik a hit által a keresztségben megigazultak és a Krisztus testébe betagolódtak, megilleti őket a keresztények megtisztelő neve, és joggal ismerik el őket a katolikus egyház fiai az Úrban testvéreikként." Erre a testvéri közeledést előmozdító értékelésre különösen szívesen utalunk napjainkban, amikor a hittani kongregáció legutóbbi tanulmánya „Az egyház mint közösség” címmel más megvilágításba helyezi a Rómán kívül álló keresztyéneket. Összetartozásunk nem taktikai megfontolásból ered, nem is emberi okoskodás gyümölcse. Kevés lenne nagy nevű teológusok egyetértése is. A Krisztusban való egység bibliai gyökerű. Amikor még nem volt sem nagy skizma, sem reformáció, Jézus már akkor azért imádkozik: hogy mindnyájan egyek legyenek övéi. Pál pedig Efezusi levelében így ír: egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek. Kísértésünk, hogy a vajúdó világ új lehetőségeket kínáló környezetében önmagunk újraszervező- désével foglaljuk el magunkat, s megfeledkezzünk a Krisztusban való összetartozás, a benne való egység megéléséről, az érte való imádkozásról. Széttöredezettségünkben is tanúskodnunk kell a Krisztusban való egységről, arról a lelki és láthatatlan egyházról, amelynek minden népből és valamennyi felekezetből vannak hívei, akiket a Szent Lélek toboroz, gyűjt egybe, hívogat hitre, szólít szolgálatra és rejti el bennük az üdvösség ígéretét. Széttöredezettségünkben is törekednünk kell a Krisztusban való látható egység kiábrázolására is. Lehetetlen, hogy keresztyén egyházak úgy éljenek egymás mellett, mint sötét éjszakában ha tengeri hajók találkoznak, s úgy mennek el tova egymás mellett, hogy egyik sem tudja, mi rejtőzik halványfényű sziluettjük mögött. A Krisztusban való egység őszinte nyitottságában, a másiktól tanulni mindig kész magatartás alázatával élhetjük meg az összetartozás örömét. Az ökumené krízis-korszakában érdemes Marc Boegner francia református egyházi vezető szavaira figyelnünk; aki nagybátyja, Fallot lelkész - hagyatéka között az alábbi jegyzetet találta, amely őt mélyen megindította: 1. Az egyház vagy katolikus - tehát egyetemes lesz, vagy egyáltalán nem lesz egyház. 2. Az egyes keresztyén vagy protestáns lesz (tehát evangéliumi A 21. század vagy nem lesz, vagy vallásos lesz - vélte Malraoux francia író és politikus a 60-as évek elején. Világunk kétségkívül oly mértékig veszélyeztetett - gondoljunk csak az ökológiai mutatókra - hogy háztartásában csak keresztyén erkölcsi normák figyelembevétele mellett gondolható az élet továbbplántálásához szükséges feltételrendszer biztosítása. Nemes altruizmus, lemondás, áldozathozatal, mértékletesség megvalósítása nélkül elképzelhetetlen a jövő, maga az élet. Nyilvánvaló, hogy ilyen etikai követelményrendszer puszta ismerete nem elégséges a társadalmi közgondolkodásban való megjelenéséhez. Túl az intellektuális belátás szükségén, a krisztusi energia- forrás elfogadása és használata elsődleges. Arra küldettünk, hogy Krisztusra mutassunk, Hozzá vezessünk. Mai protestantizmusunk azonban a természetes sokféleség, a pluralizmus jegyében a széttöredezett igeértelmezés állapotában van. Az égyik oldalon a közélet prófétái a napi politika kérdéseiben merülnek el, s akaratuk ellenére is háttérbe szorul szolgálatukban a spiritualitás igénye, a Jézusra mutatás. A másik oldalon ott találjuk a vallási fundamentalizmus híveit, akik saját látásuk igazának szorító gyűrűjében szenvednek, s könnyen a kizárólagosság igényének kísértésébe esnek. Ettől már csak egy lépés a vallási fanatizmus, amelyet a római tudósok klubja az emberiségre leselkedő első számú veszélyként jelölt meg. A protestantizmus a tolerancia, a türelem légkörében éledt újjá ebben a hazában. Természetes, hogy van szavunk a mindennapok sokszor izzó feszültségű kérdéseiben, de küldetésünk tartalma a Krisztusra mutatás. Nyilvánvaló, hogy minden jellegű tudományos kutatás negligálása egyfajta naiv hitféltésből fakad. Krisztust, a mi Urunkat nem kell félteni. Őt az Atya igazolta halálában és feltámadásában. Úgy vélem, hogy egyházaink missziói szolgálata a mai magyar társadalomban a legfontosabb. Amikor a szociológusok világnézeti felmérések alapján arról szólnak, hogy magyar népünk 40%-a nem vallásos, nincsenek sem ismeretei, sem élményei a hit világából, akkor újra kell értelmeznünk, mit jelent a modern világ médiumok adta lehetőségei között Krisztusról tanúskodni. Bizonyos vagyok abban, hogy a keresztyén egyházaknak minden munkája, minden szolgálata a missziói küldetés felől nyer értelmet. Nem az erőszakos térítés szektás megnyilvánulására gondolok, hanem a Krisztusra mutatás fontosságát hangsúlyozom Egy olyan korszakban, ahol önmagunkat nem tudjuk reprodukálni, szabad szólnunk az élet to- vábbplántálásának isteni parancsáról. Egy olyan világban, ahol nő a brutalitás és burjánoznak a szélsőséges nézetek, szomjazik a lelkünk a jézusi szeretet és segítőkészség, a megbocsátás és az ellenség szeretetének igéire. Egy olyan világban, ahol a részérdekek előtérbe kerültek az egész társadalom előrehaladása helyett, szólnunk kell Isten globális gondoskodásra tanító akaratáról. Merjünk szólni, merjük továbbadni és próbáljuk megélni Jézus szavát! - széttöredezettségünkben is. Nincs szomorúbb látvány, mint a széttört virágváza. Jelképezi esendőségünket, múlandóságunkat, olykor hiábavaló fáradozásunkat. Minden gész eltörött - énekli Ady Endre költő. Isten azonban a széttöredezett társadalomban közösségre hív Krisztussal. . A széttöredezett egyházban egységre hív a Krisztusban. A széttöredezett bibliaértelmezések sokféleségében Krisztusról való tanúskodásra biztat. Mert Ő tud egyedül misszionálni, szíveket magához téríteni. Vele széttöredezettségünkben is újra egésszé, egészen emberré lehetünk. Szebik Imre A Déli Evangélikus Egyházkerület rendes közgyűlését 1992. november 20-án, pénteken du. 2 órakor tartja az Üllői úti imateremben. A megnyitó istentisztelet igehirdetését Táborszky László esperes végzi. * Az Északi Evangélikus Egyházkerület rendes közgyűlését 1992. november 25-én, szerdán de. 11 órakor tartja a budavári evangélikus templomban. A megnyitó istentisztelet igehirdetését Varga György esperes végzi. * Az Országos Egyház közgyűlését 1992. december 5-én, szombaton de. fél 11 órakor tartja az Üllői úti imateremben. A közgyűlésekre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.
