Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-11-01 / 44. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 57. ÉVFOLYAM 44. SZÁM---------------------------------------------------------------------------------------------------------------1992. november 1. E földön semmim sincs, SZENTHÁROMSÁG J---------------------------------------------------------------------------------------------------ünnepe utáni de ott fenn kincsem van: , —■ 20. VASÁRNAP *-----------------------------------------------------------------_________________ Krisztus, aki ölében tart ________scsupa-kegyelme árnyékában szárnyával ________________ betakar. Lu ther ÁRA: 20 Ft A 350 éves finn Biblia A Magyar-Finn Társaság és az Evangélikus Teológiai Akadémia közös rendezésében ünnepség volt az Akadémia nagytermében. Laila Lehi- koinen, az ELTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének finn vendégprofesszora finn nyelven tartotta előadását, melyet C sepr égi Márta egyetemi adjunktus tolmácsolt. Előadásából néhány részletet közlünk. „Ahogy mindenütt Európában, Finnországban is a reformációhoz kapcsolódik a bibliafordítások kezdete. Az első ismert finn bibliafordító Mikael Agricola, a finn irodalmi nyelv atyja. 1548-ban az 6 fordításában jelent meg az első finn Újtestamentum. A fordításban Agricolát a reformációnak az az elve vezérelte, hogy legyen mindenkinek lehetősége a saját nyelvén olvasni és hallani Isten igéjét. Agricola célja a teljes Biblia lefordítása volt, ezt a célt azonban nem érte el. Az Újtestamentumon kívül haláláig az Ótestamentumnak mintegy ötödét tudta lefordítani, többek között a teljes Zsoltárok könyvét...” Agricola Újtestamentumának megjelenése után mintegy száz évvel később 1642-ben „befejeződött a munka és július utolsó vasárnapján minden finn templomban hálaadó istentiszteletet tartottak annak örömére, hogy megjelent az első finn nyelvű teljes Biblia, az a mű, melynek jubileumáról mi is megemlékezünk most. A fordítást Kristiina-Biblia néven ismerik, mivel az akkori svéd királynőnek, Krisztinának ajánlották...” „Az első finn Bibliát majdnem 300 évig használták, mivel a következő, eredeti nyelveken alapuló hivatalos fordítás csak az 1930-as években készült el... Az első teljes Bibliát a maga korában jól sikerült munkának tartották. A későbbi koroknak is az a véleménye, hogy nyelvileg minden addig megjelent finn irodalmi mű fölött áll. Ezért lehetett nagy hatással a finn irodalmi nyelv fejlődésére, valamint megteremtette a nemzeti öntudat kialakulásának alapját... Hivatalosan még ma is ez van használatban a finn templomokban, de néhány hónap múlva át fogja adni helyét a legújabb fordításnak... A legújabb hivatalos fordítás most készült el, a Zsinat ez év januárjában hagyta jóvá. Augusztusban jelent meg, de hivatalosan csak ádventben, az egyházi év elején kezdik el használni. Egy olyan bizottság készítette, melyben az evangélikus és az orthodox egyház képviselői foglaltak helyet.” Még két előadás hangzott el e témakörben. Szíj Enikő egyetemi docens A finnugor nyelvemlékekről, Ruzsiczky Éva kandidátus pedig A Biblia fordítása címmel, Európa számos nyelvére elkészült fordításokat összegezte. A budapesti Kalevala Baráti Kör Kalevala-kórusa Gerenday Endre karnagy vezetésével adott elő finn énekeket, és Für Éva, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára kecskeméti tanítványaiból alakult kamaraegyüttessel Sibelius-művet adott elő. A 350 éves évforduló tiszteletére Budapesten, Sopronban és Győrött ünnepi hangversenyeket is tartottak, melyeken a fentieken kívül a Sibelius Akadémia kuopioi egyházzenei részlegének Kamarakórusa szerepelt Jorma Hannikainen vezényletével, finn és magyar művek bemutatásával. tszm A TARTALOMBÓL A MAGYAR EGYHÁZAK HELYZETE ERDÉLYBEN A FORRADALOM UTÁN NÓGRÁDI NAPOK MIT JELENT NEKEM A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE? Megtartjuk a reformációt?! Sok evangélikus gyülekezet, sok evangélikus egyháztag vallja büszkén: „Megtartjuk a reformáció ünnepét! Megtartjuk a reformációt!” Még akkor is, ha ez hétköznap, még akkor is, ha jelentőségét sokféle más emléknappal homályosítják, mint például a takarékosság napjának október 31-re való helyezésével. Lényegét tekintve fordítva van: nem mi tartjuk a reformációt, hanem a reformáció tart minket. Protestáns egyházainkat az a hagyomány élteti, amelyik Luther Márton 1517. október 31-én Wittenbergben kiszögezett 95 tételének bibliai mondanivalóját emeli magasra: Krisztusért üvdözülünk Isten kegyelméből hit által. A négy rövid tételben megfogalmazott, sokszor emlegetett összefoglalás a „solus Christus, sola Scriptura, sola gratia, sola fides”” „egyedül Krisztus, egyedül a Szent- írás, egyedül a kegyelem, egyedül a hit” lényege az, amit Pál apostol így űrt a korintusi gyülekezetnek: „...nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat...” Augusztinusz egyházatya, akire Luther is gyakran hivatkozott, a 4-5. században élt teológus mondta egyszer: „si comprehensis non est Deus” - azaz: „amikor úgy érzi az ember, hogy megragadta az Istent, akkor az éppen nem Ő”. Ezt a gondolatot lehet a reformációval kapcsolatban is alkalmazni. Amikor úgy érezzük, hogy a kezünkben van, a mienk, a hatalmunkban van, a birtokosai vagyunk és egyedüli örököseiként bánunk vele, akkor a reformáció éppen nem a mienk, mert ezzel a gőgös birtokos-tudattal éppen szemben állunk vele. Hiszen nem a világ felett, a világgal és az emberrel szemben álló Istent, hanem a kegyelmes, Krisztusban hozzánk hajló, emberré lett csodát hirdetjük. A történelem tanúsága szerint nem volt még emberi kultúra, nép vagy töyzs, amelyiknél ne találtak volna valamilyen vallást. Azaz kimondhatjuk, embernek lenni annyit jelent, mint keresni az Istent, kutatni a múlt, jelen és jövő végső kérdéseire a választ, honnan jöttünk, mi az értelme az életnek és mi lesz velem a halálon túl. Az ember, mint „homo religiosus”, azaz vallásos lény, minden korban kereste és keresi az Istent. Ez a keresés elmehet egészen az istentagadásig, hiszen az ateizmus az ezzel a kérdéssel való birkózást jelenti. A reformációban viszont azt az evangéliumot, örömhírt hirdették meg, amit a reformátorok fölismertek Isten kinyilatkoztatásából: nem az a nagy dolog, hogy az ember keresi az Istent, hanem az, hogy az Isten keresi az embert. Istennek ez az emberkereső szeretete nem kényszerítő, az ember egyéniségét, akaratát, személyiségét, döntését semmibe vevő közeledés, hanem hitre hív. Szívünk és fejünk, érzéseink és gondolkodásunk Jézust igenlő, tanítását megélő, szeretetét és bocsánatát továbbadó tanítványokká akar tenni. Abban a reménységben tarthatjuk meg reformáció ünnepét, emlékezhetünk meg a 475 évvel ezelőtt történt eseményekről, hogy Isten egyházat megtartó és tisztító kegyelme valóságát megtapasztalhatjuk gyülekezeteinkben és életünkben. Dr. Harmati Béla REFORMÁCIÓI ISTENTISZTELET 1992. október 31. 18 óra a Kálvin téri református templomban Fohászt és köszöntőt mond: dr. Kenéz Ferenc református lelkész Igét olvas és imádkozik: dr. Viczián János baptista lelkész, a MEÖT elnöke Igét hirdet: dr. Hecker Frigyes metodista szuperintendens Előadást tart: Szebik Imre evangélikus püspök Zárszót és áldást mond: dr. Hegedűs Lóránt református püspök Közreműködik: a Ráday Kórus - vezényel: Máté János Luther kiszögezi a 95 tételt a wittenbergi vártemplom ajtajára PRÁGA 1992 Az Európai Egyházak Konferenciája 10. Nagygyűlése Európa még mindig tanul - vagy csak tanítani akar? Sok szó esett már a EEK prágai konferenciájáról. Az istentiszteleti életről, a külső keretekről, a nehezen megfogalmazott üzenetről, az új Központi Bizottságról. A kiértékelések kiemelték, hogy nagyon nehéz, csaknem viharos helyzetben ülésezett ez a magas, nagytekintélyű testület, arról is hallottunk, a legnagyobb eredmény az volt, hogy egyáltalán létrejött és együtt maradt. Az én dolgom most, hogy valamit a tanulmányi és sajtómunkáról írjak. Az előbbi a plenáris üléseken, az utóbbi a munkacsoportokban folyt. Minden plenáris ülésen résztvettem, az előadásokat meghallgattam, az én munkacsoportom a Médiák szolgálata az egyházban (Sajtó-Rádió-Televízió) témával foglalkozott. Néhány alapvető megállapítás: Túl vagyunk azon a szakaszon, amikor Európa csak tanítani akart. Azelőtt természetes volt, hogy az a kontinens, ahol arányszámban a legtöbb keresztény élt, ahol a legrégibb volt az ún. keresztény kultúra, ahol a legtöbb teológiai főiskola működött és ahonnan a legtöbb hittudós kerjilt ki, az a földrész tanítani akarja a többit. Küld és képez tanárokat, misszionáriusokat, meghatározza a világkereszténység stratégiáját. S ha gyökereiben kisázsiai is a kereszténység (Jeruzsálem, Antiochia), a nagy fókuszok itt vannak: Konstantinápoly (Európa és Ázsia határán?) Róma, Genf, Wittenberg, Canterbury - nemcsak Canberra 1991. után jelentkezik a déli Félteke és-követeli, hogy saját hangját hallathassa - már az 1950-es évek végétől nem tekintik természetesnek, hogy Európa és az európai kereszténység tanít - a többi Földrész, s a rajtuk élő keresztények (különböző arányban és háttérrel) csak tanulhatnak. - A forgalom kétirányú ma már. Európa és a rajta élő kereszténység hajlandó elfogadni is, adni is. Már nem igaz, hogy az európai egyházak nem hajlandók tanulni, nem tanultak történelmükből és nem kívánnak másoktól elfogadni. Az európai kereszténység ma újra tanul, megpróbálja feldolgozni, mit jelent új helyzete és miként szolgálhat tovább a jövőben, a kereszténység nagy világcsaládjában, saját színét megőrizve, de nyitottan a többi 5 vagy 6 kontinens felé. Lehet, hogy ősi tapasztalat, amit a rómaiak így fejeztek ki: amikor hangosak a fegyverek, csendesek a múzsák (Inter arma silent musae). Vagy legalábbis a teológiát nem szabad a múzsák hatáskörébe utalni. Mert a balkáni háború napjaiban, 15 éve dúló írangol konfliktus idején, a Baltikum pattanásig feszült helyzetében, a még európai országokhoz számító FÁK déli részén folyó polgárháborúk heteiben ülésezett az EEK Nagygyűlése és az egymással háborúban álló országok keresztény képviselői le tudtak ülni egymással a tárgyaló asztal mellé. Itt egy olyan keresztény többletről kell beszélni, ami valóban nem természetes. Az egyházak egyáltalán nem voltak passzívak és némák és ha motiválta is az egyes felszólalásokat az a háttér, amiből jött az előadó vagy felszólaló, lényegében mindenki átélhette a csodát: Isten tud egyesíteni - és a Krisztusban új, más közösség jelentkezik. Nemzeti és felekezeti határokat átlépve hangzott az evangélium. A morálisan sérült, létszámában megcsappant, mindenhonnan megbírált európai egy- házak hallgattak Isten igéjére és hallgattak egymásra is! v Mindvégje „egy tanulási folyamat" részesei voltunk. A leköszönÖ elnök II. Alexij pátriárka, a főtitkár a svájci FischerNátfogó jelentésben számolt be a 9. Nagygyűlés (198^) óta eltelt idő eseményeiről éppen erre az időre esik az új európai helyzet kialakulása, Németország egyesítése* a volt Szovjetunió széthullása, a balkáni háború kitérése, új államok színrelépése, egyházi világszervezetek világgyűlései (Curitiba 1990.-LVSZ, Canberra 1991. EVT)-a volt prágai Ke- resztyény Békekonferencia gyakorlati megszűnése. Az EEK együtt maradt. Volt miről beszámolni... Tanultunk az egyes földrészek képviselőinek beszámolóiból : különösen éles kritikát kapott az európai kereszténység a latin amerikai, az afrikai es a Csendes Óceán térségéből érkezett vendégtől. Ugyanez elmondható egy környezetvédelmi előadásról is (Inge- mar Hedström svéd professzor). - A munkacsoportok (20 különböző) lényegében három témával foglalkoztak: egy több kultúrájú Európa életének elemzésével keresztény szempontból; egység, misszió, szolgálat mai módon ebben az Európában. Igazság, béke és a teremtettség védelme ma. - A jövő Európáját nagyon különböző módon képzelik el - Kelet Európával együtt vagy nélküle, politikailag demokráciában, gazdaságilag szabad, de ellenőrizhető piacgazdaságban. Közös európai házról beszéltek, amelynek kapui és ablakai nyitva vannak, a menekülteket, kivándorlókat befogadja, a munkanélkülieket emberi szinten tartja, a különböző nemzeteket ellenséges érzület nélkül tűri. Európa legyen önkritikus, némítson el minden új gyarma- tosítási, imperialista vagy totalitarianus hangot. k __ A k eresztények dolga, hogy Isten elé állítsa az öreg kontinenst és lelket öntsön belé. A médiákról vitázó csoportban egyfelől az egyház által is igénybe vehető legmodernebb eszközökről volt szó (a műhold-adásoktól a teljesen komputerizált szerkesztőségekig). Óriási különbségek jelentkeznek e téren Európa északi, déli, nyugati és keleti részén. Másfelől a hírközlés, továbbítás tisztaságáról, tartalmi gazdagságáról, a sajtó-etika evangéliumi értelmezéséről, bemutatva, hogy nem uralkodhat a pénz, a gazdasági hatalom és az ellenséges indulat. Minket nem a környezetünk határoz meg végső soron, hanem az ügy, aminek szolgálatában áll az egyházi hírközlés. Itt is volt tanulnivalónk egymástól és megszívlelendőnk a jövőre nézve. Dr. Hafenscher Károly MEGHÍVÓ A soproni Evangélikus Egyházközség 1992. október 31-én szombaton a Nyugat-magyarországi és burgenlandi protestáns gyülekezetek részére a reformáció 475. évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletet és hangversenyt rendez, amelyre tisztelettel és szeretettel meghívjuk. 11 órai kezdettel istentisztelet és úrvacsora. Szolgálnak: Dr. Gustav Reingrabner burgenlandi szuperintendens, Dr. Márkus Mihály református püspök, Szebik Imre evangélikus püspök. 15 órai kezdettel ünnepi kórus-hangverseny. Közreműködik: a zenebarátok szombathelyi kórusegyesülete Horváth Imre karnagy vezetésével, Csizmadia Béla - orgona. Igeszolgálat: Dr. Gustav Reingrabner szuperintendens. A______1 £ •=! 1 1 i fl
