Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

Evangélikus Elet 1992.. szeptember 20. GYERMEKEKNEK 3. Végül egy kis bibliaforgatás. Elolvasásra vár: ApCsel 1-9. fejezet. NAGYOK: Nektek nagyobb részt adunk fel. ApCsel teljes könyve. (1-28. fejezet.) Mindkét korosztálynak ajánlatos az egyházi ünnepek szépségeibe, rejtelmeibe belepillantani, mert sok-sok feladat ebből Tesz. A téma összefoglalva: Szentlélek Isten. Találkozunk az Evangélikus Élet hasábjain beharangozott napon és helyen. Aki nem olvassa, lemarad! Az Úr áldása kísérje munkátokat! Börőnte Márta JÁTÉK Betűkirakó A játék ugyanaz, mint a múlt héten, de most nem neveket kell kirakni a betűkből, hanem a Bibliában szereplő városo­kat. Ez már nehezebb. Egy-egy város annyi pontot ér, amennyi a betűk értékéből összeadódik. Egy betűt annyiszor lehet csak felhasználni, ahányszor a sorban szerepel. Termé­szetesen az új városnévhez ismét fölhasználhatod az összes betűt. Próbálj meg minél több bibliai várost írni. A csillago­kat tetszés szerinti betűként használhatod. JKAÁN + EIÓUSL + EPA + M 18439 6238651 4842 2 4 A megoldásokat a gyerekrovat címére küldjétek! Határi­dő szeptember 29. KÉSZÍTETTÉK Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás. Cím: 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. N em hiszem, hogy alkotóművésztől elhangzott már olyan kérés, hogy a műbe, amelyet hazánk­nak készít, szeretné beépíteni a magyar föld ásványait, köveit. Gilbert Albert világhírű ötvösművész-éksze­rész ezt tette. Szép tervével, elgondolásával hazánk iránti megbecsülését akarta kifejezésre juttatni és ezzel is erősíteni azt a kapcsolatot, amely a közeljövőben a Vámegyed és Carouge (Genf) testvérvárosi szerződé­sével létrejön. Ajándéka: a képen látható „Szent Ist- ván-emlékkereszt”. Átérezve, hogy a magyarság szá­mára mit jelent István király - a tiszteletére készített 110 cm magas aranyozott bronz keresztbe - első kirá­CSODÁK Eső után Peti kutya és Cirmi cica ámulva nézték a felhőket, és köz­ben annyira elgondolkodtak, hogy észre sem vették: az okos béka eltűnt.- Nahát, biztosan igaza volt a kis brekkencsnek - mondta egy kis idő múlva Peti kutya. - Nézd csak, Cirmi, az a felhő milyen gyorsan úszik az égen!- Hát persze, hiszen elkezdett fújni a szél is - mondta Cirmi okoskodva.- Jó, jó de a színe már nem is hasonlít a tejszínhabhoz, hanem szürke mint Csabi Csacsi az istállóból.- Tényleg! Én rosszat sejtek. Ideje lesz hazaindulnunk.- Igazad van, menjünk! Már az eső is csepereg. - Mondta Peti beleegyezően. Alig tettek pár lépést, az eső máris úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, így hát futásnak eredtek. Már a falu határában voltak, amikor az esőcseppek egyre kisebbek lettek, mire befordultak az utcájukba, már el is állt az eső.- Húúú, brrr, de kifáradtam! - rázta meg magát Cirmi.- Hi, hi, úgy nézel ki, mint egy felborzolt toliseprű! - puk- kadozott Peti kutya a nevetéstől.- Te csak ne vigyorogj, ha látnád magad, nem nevetnél így. - vágott vissza Cirmi.- Hapci, kühüm, kühüm! Min nevettek ennyire, ilyen nagy zivatar után? Mindketten a hang irányába fordították a fejüket, de senkit sem láttak.- Az árok felöl jött a hang. - Mondta Peti.- Igen, már látom, az a barna faághoz hasonló valami! - kiáltott fel Cirmi.- Méghogy én, faághoz hasonló?! Kikérem magamnak, én a Nagy Földigiliszták ősi leszármazottja vagyok! - kiabálta sértődötten a gilisztahölgy.- Ezer bocsánat, ha megsértettük, kedves gilisztakis­asszony! Bőrig áztunk és egymáson nevettünk. - Udvariasko- dott Peti kutya.- Ahogy az imént hallottam, a kedves kisasszonynak nem tett jót, ez a hirtelen jött eső.- Hát ami igaz, az igaz, eléggé prüszkölök, de fel kellett jönnöm ide a talajból, mert különben megfulladtam volna. - Mondta a Nagy Földiek leszármazottja, most már egy kicsit kedvesebben.- Hogyhogy megfulladt volna? - kérdezte Peti és Cirmi egyszerre.- Azért mert a járatainkat elöntötte a víz.- Akkor miért bújt a föld alá? — kérdezősködött tovább Cirmi.- Én nem odabújtam, hanem ott lakom! De ilyenkor, mikor hirtelen elered az eső, a talaj felső rétege annyira átázik, hogy kénytelen vagyok feljönni a napfényre, mert különben nem kapok elég levegőt. Most már sietnem kell, a nap is előbújt a felhők mögül. - Ezzel a giliszta, bámulatos gyorsasággal fúrta be magát, ismét a földbe. Cirmi Cica álmélkodva nézett a gyorsan eltűnő furcsa állatka után.- Látod Peti, milyen jó nekünk, hogy mi élvezhetjük a napsugarat, futkározhatunk a mezőn, nézegethetjük a felhő­ket! Szegény giliszták pedig ott dideregnek a földben, és egy nagy vihar a lakásukat is tönkreteheti.- Nem is biztos, hogy dideregnek, és ha akarják, a napfényt is láthatják, hiszen nekik.éppen az,a.dolguk,hogy, fellazítsák.. a talajt a növények számára, néha előbukkannak, de igazán a'júfatdtkban érzik jől'trt'dgúkát.'“ 'l'1J- Tudod Peti, elcsodálkoztam azon, hogy mennyi érdekes dolgot alkotott Isten. De jó lenne valamennyit felfedezni! ORSZÁGOS BIBLIAI ÉS HITTANVERSENY 3. forduló Ha kezetekbe vesztek egy naptárt és előre lapozgattok néhány oldalt, látjátok, hogy lassan szeptember végét ír a kalendárium. Itt az ideje, hogy postára adjátok címünkre (MEVISZ) a 2. forduló megoldásait. A füzetre írjátok rá a teljes neveteket! Már várjuk az ötletes megoldásokat; eddig ebben nem szűkölködtetek. Ha már lapozgatjuk ezt a képzeletbeli naptárt, menjünk tovább. A 3. forduló ideje közeleg. Idejét, helyét az Evangéli­kus Életben tesszük közzé, ezért az első feladatotok, hogy rendszeresen vegyétek kezetekbe egyházunk újságját. A to­vábbi feladatok: KICSIKNEK: 1. Menjetek el a vasárnapi istentiszteletre és tágra nyílt szemekkel fedezzétek fel a templomotokat! Figyelmetek különösen az oltárra terjedjen ki. 2. Vegyétek elő az énekeskönyvünket! A 786-os es 787-es oldalon lévő szimbólumokat tanulmányozgassátok. Csak az egyházi esz­tendő jelképeit kell nézegetnetek a hozzá tartozó igével és a megfelelő oldalon lévő képekkel. (11 darabot találtok.) Egy kis segítség, pl. koronák csillaggal PETER HANDKE Dal a gyermekségről Mikor gyermek volt a gyermek, karját lóbálva járt, folyónak hitte a patakot, folyamnak a folyót, és tengernek ezt a pocsolyát. Mikor gyermek volt a gyermek, nem tudta, hogy ő gyermek, mindenben lelket érzett, és egynek érzett minden lelket. Mikor gyermek volt a gyermek, semmiről sem volt véleménye, nem voltak szokásai, gyakran ült törökülésben, nekifutás nélkül ugrott, forgó volt a hajában, és nem fintorgott fényképezés közben. FULOP ES BIBI Márk 1,40-45 Sziasztok! Láttátok a King Kongot? Én nem, mert nem engedték. Azért se alszok! Mérgemben elővettem a zseblám­pámat, és a takaró alatt szörnyeset olvastunk Bibivel. Volt egy ember, akit szörnyeteggé változtatott egy betegség. A lepra. Nem is egy ilyen beteg ember volt. És sajnos van még- ma is. De most csak ez az egy ember a fontos. Mindenki félt tőle, mert csúnya volt és veszélyes. Akit csak megfogott, az mind elkapta tőle a szörnyűséget. A lepra gyógyíthatatlan, ezért az emberek messze elkerülték a leprásokat. Nem tudom, hogy, de ez az ember találkozott Jézussal. Jézus ezek szerint nem futott el, sőt, meg is érintette a beteget. És Jézus a leprást meggyógyította!- Mit tehetnék érted, hogy köszönjem meg? - kérdezte az ember, mert nagyon boldog volt. Jézus szigorúan ráparan- csolt: . - Vigyázz, senkinek el,nf mondd! ^mi v^led törtqit, titok. A ’tőszóiét egyedül Istené. Néki’tudod,'mivél tartozol... . ^És akkor az az ember .elfutott. De ahová csak ment, minde­nütt elmondta, mi történt vele. Szegény Jézus meg nem mehetett sehova, mert a rengeteg ember még a pusztába is követte őt. Miért nem fogadott szót a meggyógyult leprás Jézusnak? És miért volt az rossz, hogy mások is meg akartak gyó­gyulni? SZilöjy 2>I3I PRÓBÁLD MEG! Gyöngyfűzés. Fadarabba szöget verünk, amelyre egy karikát akasztunk. így rögzítjük a szálakat, hogy össze ne akadjanak. íme, néhány szép minta. Gilbert Albert ötvösművész ajándéka FIATALOKNAK „Ha az Ür akarja és élünk...” Jak 4,15/á egyik öröme a szombat délután Amikor visszakaptuk a volt egy­házi iskolát, ifjúságunk elhatároz­ta, hogy „ha az Úr akarja és élünk” a nyáron több napos Ifjú­sági Konferenciát rendezünk. Ter­vünket imádságainkban hordozva július 24-26-ig megtarthattuk a ta­lálkozót. Balassagyarmati, ipoly- szögi, csesztvei, szécsényi, mohorai és a szügyi fiatalok harmincán vol­tunk együtt. Gyülekezéskor örömmel tűztük ki az első keresztyének itt látható szimbólumát, a halat, mely alatt a nevünk volt olvasható. A reggeli és esti áhítatok a hitről szóltak, me­lyeket a gyülekezet lelkésze tartott. Felhívta a figyelmünket a Zsid 11 alapján arra, hogy mennyire kap­csolódik az első keresztyének jele az ige üzenetével: amint a hal nem tud víz nélkül élni, úgy nem élhet a keresztyén ember hit nélkül. Pén­teken iskolánk igazgatója, Nagy Pál, községünk történetét ismer­tette. Utána „Evangélikus va­gyok” címen a lelkész felesége tár­ta fel előttünk egyházunk múltját, őseink hitének harcát. Este bibliai vetélkedőt tartottunk, melyen mindenki nagy buzgósággal dolgo­zott. Ezt a szolgálatot Bérces Ildi­kó és Osztrozics Katalin ifjúsági tagok állították össze. Szombaton Deme Károly, salgótarjáni lelkész a Krisztus követő életről tett bi­zonyságot, előadása mély hatással volt mindnyájunkra. Délután Se­ben István galgagutai lelkész „Ho­gyan tovább?” címen szeretettel szólt és adott útmutatást a keresz­tyén életvitelhez. A Konferencia volt, amikor a közeli hegyre (Du­dáska) kirándultunk. Itt játékos, sportos vetélkedők színesítették a programot. A lelkész gitárkísérete mellett új énekeket is tanultunk. Az esti áhítatot ebben a szép kör­nyezetben tartottuk, melynek szol­gálatát Cservenák Anna ifjúsági ta­gunk végezte. A tábortűznél ör­vendező és hálás szívvel zengett szívünkből az ének! Vasárnap a záró istentiszteleten együtt vettük az Úr szent vacsorá­ját. Hálát adunk azért a megta­pasztalásért, hogy imádságot meg­hallgató Urunk van, Aki úgy ál­dotta meg együttlétünket, hogy ne­héz volt elbúcsúzni egymástól. Kovács Mária A harmadik Vasi Zenei Tábor Ebben az évben a Jer, dicsérjük Istent kezdetű énekünk foglalta össze egyhetes munkánkat, mely­nek során Isten dicséretében kí­vántunk néhány lépést tenni a gyü­lekezetek hasznára, s a magunk örömére. Zügn Tamás körmendi lelkész szervezte és vezette a tábort. Kér­dőíveken, jelentkezési lapokon elő­re tájékozódott a résztvevők felől, s végül 8 csoportban került sor hangszeres oktatásra. Döntően billentyűsökön (harmonium, orgo­na) de volt - többnyire második hangszerükként - gitáros tanuló- csoport és furulya-fuvola csoport is. Ä 47 résztvevő, akik között győ­riek és budapestiek is voltak, négy szólamra osztva belekóstolt az énekkari munkába is. Augusztus 2-től 8-ig két lelkész, egy lelkészi munkatárs, két zeneta­nár, két teológus, valamint Csiz- mazia Béla soproni és Somogyi Éva alsósági kántor oktatott, illetve felügyelt a gyermekek munkájára, akik őszinte igyekezetét az olvasó előtt érzékelteti, hogy egy részük a gyakpjlást választotta nemegy­szer, kánikulai időben, fürdőzés helyett. A körmendi gyülekezet és filiái - Hegyháthodász, Katafa, Szar­vaskend - természetbeniekkel is je­lentősen hozzájárultak a kielégítő napi ellátáshoz. Zügn Tamás fele­sége is segített a Körmendről kijá­ró Nagy Kálmánné szakácsnőnek és Giczi Nikoletta konyhai önkén­tes mellett szükség szerint került a tábor lakói közül ügyes segítség az étkeztetéshez. - Orimagyarósdon egyre alkalmasabb lesz a hely egy- egy ilyen tábor gazdasági felada­tainak ellátására és az elszállásolás megoldására. A jelentkezők számán kívül két dolog örvendeztetett bennünket. Először, hogy újra együtt lehet­tünk azokkal is, akik első táborun­kig hangszer közelébe sem kerül­tek, viszont azóta gyülekezetükbén rendszeresen szolgálnak istentisz­teleteken. Szépen játszanak néhány koráit. Tulajdonképpen ez az ami­ért a táborokat terveztük, szervez­zük. Reméljük, ebben az évben is sikerült ezen az úton, a gyülekezeti, istentiszteleti éneklést segitő úton néhány indító, segítő mozdulatot együtt megtennünk. Kérjük a szü­lőket, nemkülönben a gyülekezete­ket is, hogy teremtsék meg ezeknek a gyermekeknek a folytatás lehető­ségét. Türelmesen, biztató szóval segítsék továbbhaladásukat. Örömünk volt azután a „hang­verseny”. Abban a másfél órában versenyeztek egymással két kéz szorgalmas ujjai, amikor a Korál- iskola első darabját billegették, amikor a négyszólamú korálokat játszották és Bach kis F-dúr prelú­diumában is. Isten dicséretére igye­keztek. Úgy, mint a gitárosok, vagy furulyások, a rábapatyi trom­bitás, és a gitár mellett éneklő leá­nyok. Végül a kórus énekelt. Azaz az egész tábor, gyerekekkel együtt a vezetők. Öt nap alatt három mű­vet tanultunk meg. Befejezésül a Jer dicsérjük Istent énekeltük 4 szólamban, kísérettel. Velünk együtt örülhettek a szülők, akik hallhatták. A tábor idején, reggel-este, az egyházmegye lelkészei és egy teoló­gus tartottak áhítatot, mely alkal­mak hangsúlyozottan, példák se­gítségével is Isten dicséretére irá­nyították a figyelmet. - Délutá­nonként fürdéssel hűsítettük ma­gunkat, ami a napi 7 órás prog­rammal lekötött idő mellett, a nagy melegben különösen is jól esett. Nehezen lehetett végét szab­ni, akárcsak az utolsó estén a tá­bortűznek. Rácz Miklós PÁLYÁZAT A MEVISZ költségvetéséből pályázatot Ér ki evangélikus ifjú­sági közösségek, gyülekezeti if­júsági közösségek, gyülekezeti ifjúsági körök, MEVISZ-cso- portok számára. A pályázat cél­ja a közösségi ifjúsági munka támogatása, feltételeinek javítá­sa. A pályázatnak tartalmaznia kell a közösség - nevét, címét, létszámát,- eddigi tevékenységének le­írását,- terveit,- anyagi helyzetének leírását. Az elbírálásnál előnyben ré­szesülnek azok, akik az alábbi célok valamelyikére kívánják fordítani az elnyert pénzt: 1. közösség szervezésének elő­segítése, 2. programok szervezése, 3. tárgyi feltételek biztosítása (vetítő, hangszerek stb.), 4. kiadvány megjelentetése, 5. szociális jellegű munka vagy annak szervezése, 6. erdélyi, kárpátaljai, felvidé­ki kapcsolatok tartása. A szétosztásra kerülő összeg max. 150 000 Ft. A pályázato­kat a kibővített elnökség őszi ülésén bíráljuk el. Beküldési batáridő: 1992. szept. 30. Elbírálás és visszajelzés: 1992. okt 3I-ig lyunk működéséhez és a magyar történelemhez kötődő területről kívánta beépíteni a kőanyagot. A kiválasztás - melyre dr. Szabó Zoltán professzor, a veszprémi egyetem tanára vállalkozott, - nem volt könnyű, hi­szen nem dúskálunk ásványi kincsekben. De nem is az érték volt a fontos, hanem az, hogy földünk, né­pünk történelmének tanúi legyenek, mint a süttői vörösmárvány, a Dunakanyarban található andezit, gránitkövek, kőzetdarabok a recski kőfejtőből, fél­drágakövek. A keresztszárak kereszteződésébe zemp­léni jáspisból Magyarország térképét alakította ki, közepébe pedig apró gyémántokból kirakott kis ke­resztet helyezett ezzel is kifejezve a kereszténységért ezer éve küzdő kis ország iránti tiszteletét. Az ajándékozás és a testvérvárosi kapcsolat kiala­kulásához hozzátartozik, hogy a Várnegyed polgár- mestere a Genf környékén élő magyarok, elsősorban dr. Luka László közvetítésével kapcsolatba került Ca- rouge-nak, Genf történelmi elővárosának polgármes­terével s ennek a találkozásnak eredménye Gilbert Albert ötvösművész-ékszerész kiállítása a budavári Hadtörténeti Múzeumban. A kiállított tárgyak, ék­szerek értéke nemcsak a művészi elgondolásban és kivitelezésben rejlik, hanem az alapanyag kiválasztá­sában is: ékszerek, asztali «díszek anyagai a tenger mélyéről származó különböző formájú és színű gyön­gyök, a föld ősidejéből származó kövületek, gyöke­rek, megkövesedett fák, skarabeusok, „meteoriták”, kagylók, csigák... A kiállítás legszebb, csodálatos da­rabja a Hadtörténeti Múzeum tüzértermében a „Szent István-emlékkereszt" volt, amely augusztus 20-án vég­leges helyére, a Mátyás templom oltárára került. Emlé­kezetesek maradnak a Művész mondatai is, melyeket a kereszt gondolatáról, történetéről, saját érzéseiről mondott a kiállítás megnyitásakor. A sok szépséget feltáró és rendkívüli élményt nyújtó kiállítás szeptember 20-ig tekinthető meg. (Hadtörté­neti Múzeum, Bp. I. kér. Tóth Árpád sétány 40.) Sebeiken Pálma „Egy lángot adok, ápold, add tovább...”- Székely János halálára ­1992. augusztus 24-én hirtelen elhunyt marosvásár­helyi otthonában az erdélyi magyar irodalom egyik fáradhatatlan munkása, Székely János. Szívbetegsége ragadta magával. Kezéből kihullott ugyan a toll, szelle­mi és erkölcsi nagysága révén, amely a próza virágos mezején és a dráma katartikus elmélyülése által csillant fel, azonban továbbra is kortársunk lehet. Igen értékes életművet hagyományozott az utókorra. Pályája műfordításaival vette kezdetét (1953), majd verseskötettel kezdett kiteljesedni (1955). Az ötvenes évek derekától haláláig több mint húsz kötete jelent meg a Kriterion gondozásában és hazai kiadók segítsé­gével. Olvasói figyelmét méltán bilincselhették le olyan drámái, mint a Caligula helytartója, a Hugenották, az Irgalmas hazugság, vagy Dózsa Györgyről írt sikeres, sokszor játszott történelmi darabja. Székely János legalapvetőbb írói élménye a kisebbsé­gi sors vállalásának belső kényszere, amely mintegy kiegészül a kialakult emberi és közéleti valóság elvisel- hetőségének vagy éppen elviselhetetlenségének szörnyű dilemmájával. A lezártnak sohasem tekinthető kérdés- felvetésre - az anyaországban és kisebbségi környezet­ben - természetesen többféle válasz adható. Nem csu­pán említett, néhol egyháztörténelmi hátterű drámai alkotásai, hanem csiszolt esszéi és olyan kisregényei is erre a kérdésre próbálnak lényegében válaszolni, mint Az árnyék, a Soó Péter bánata és A nyugati hadtest. Szerepvállalásának, összmagyarsága szolgálatának megéltsége magában hordozza századunk erdélyi ma­gyar irodalmi műveltségének klJbszikusnak mondható hagyományait. Művészetébe beleolvad a transszilvá- nizmus közösségformáló fegyelmezettsége, történelmi epizódok iránti érzékenysége Reményik Sándor, Áprily Lajos mély patriotizmussal átszőtt költészetétől és Ta­mási Áron, Nyirö József prózaművészetétől Kányádi Sándor, valamint Sütő András magyarságáig. Ezért le­het mostani szerény emlékezésem méltóságteljes mottó­ja Reményik Sándor házsongárdi sírfelirata: „Egy lán­got adok, ápold, add tovább...” Emléke maradjon velünk. Ifj. Tompó László

Next

/
Oldalképek
Tartalom