Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-02 / 31. szám

Evangélikus Élet 1992. augusztus 2. GYERMEKEKNEK SZOMORÚ NAPOK Hosszú gyaloglás után Cin-pusztába érkez­tek. Sátrakat vertek és letelepedtek. Hama­rosan nagy szomorúság érte itt őket. Mózes még hosszasan álldogált a barlang be­járata előtt. A gyászolók már mind elmentek. Áron is. ő már napok óta nem érezte jól magát. Egyedül volt Mózes. Nővérére gondolt. A hosz- szú útra, amit együtt tettek meg. Vitáikra és nagy szeretetükre. Mirjám már nem jöhet velük az úton. Teste örökre itt pihen Edóm határában. Mózesnek most újra eszébe jutott a régi történet, amit annyiszor hallott. Hogy mentette meg őt nővére. Hogy osont a nádasban, hogy a gyé­kényből készült kosárra vigyázzon. Milyen ötle­tesen beszélt a fáraó lányával. Mózes elmosolyo­dott. Mélységes hálát érzett. A gyász napjai gyorsan teltek. Csendesen állt a tábor. Nagy volt a hőség és egyre kevesebb a viz. Az emberek már morgolódni kezdtek. Ők még kis gyermekek voltak akkor, amikor Mózes botja vizet fakasztott a sziklából. Sokan még nem is éltek akkor. Egy reggel aztán összegyűl­tek és lázadozni kezdtek.- Bárcsak elpusztultunk volna mi is azokkal, akik eddig meghaltak.- Miért hoztatok ki minket Egyiptomból?- Szomjan fogunk halni! Mózes már jól ismerte ezt a jelenetet. Nem is nagyon félt már. Elindult Áronnal a kijelentés sátra felé. Tudta, hogy mi fog történni. Valóban megjelent az ÚR. Minden a megszokott rend szerint zajlott. Talán a gyász tette, talán az, hogy annyiszor élte már át az ÚR közelségét, Mózes most még csak meg sem rendült. Szinte közöm­bös maradt, hideg szívvel hallgatta Isten szavait. Aztán vette a botját. Elindult a szikla felé. Szinte már érezte a víz illatát. Kétszer ütött rá a sziklá­ra, de nem kételkedett abban, hogy sikerülni fog. Hol volt már az az ifjúi szorongás, hogy az ÚR valóban segít-e? Inkább úgy érezte, mintha ő maga tenné meg a csodát. A víz feltört a sziklá­ból. Az emberek megéljenezték Mózest. Micso­da remek vezérünk van! Senki nem dicsérte Is­tent. Mindenki Mózesről beszélt csak. Mózes fáradt volt. Bántotta a ricsaj. Visszament a kije­lentés sátrához. Áront is ott találta»4tt-Iegalább csend volt. Hirtelen megszólalt az ÚR:- Nem tartottatok szentnek Izrael népe előtt. Hideg maradt a szívetek és hagytátok magato­kat dicsérni. Mózes és Áron megszégyenülten hallgatta Is­ten szavát. Bizony igaz volt.- Ezért nem mehettek be arra a földre, amit ígértem a népnek. Mózes érezte, hogy hiába a kérlelés. Istent nem lehet büntetlenül semmibe venni. Fölsegí­tette Áront. Bátyja már nagyon nehezen moz­gott. Elindultak vissza a táborba. A nagy bünte­tés ellenére Mózes valami felszabadultságot ér­zett. Miközben az ÚR beszélt hozzájuk, miköz­ben a kemény szavakat mondta, aközben újra átélte azt a boldog torokszorulást, ami azelőtt mindig elfogta, amikor az ÚR-ral beszélt. Sátrá­ba érve, Józsuét hívta magához. A fiatalember szerény tisztelettel lépett be. Mózes szeretettel nézte. Vajon őt fogja Isten utódjául kijelölni? Aztán kiadta a parancsot:- Menjetek el követségbe Edóm királyához! Mondjátok meg, hogy át akarunk kelni az or­szágán! IMÁDSÁG GYEREKEKNEK Utazás Hosszú utat tettünk meg. Sok helyen megálltunk. Ismeretlenekkel találkoztunk. Érdekes volt velük beszélgetni, hiszen ők egészen mások, mint mi. .. .Érdekes városokat, épületeket láttunk. -f' Egy hatalmas templomban szólt az orgona. A piacon festők álltak és műveiket kinálgatták. A tengerparton halászokat láttunk. Hogy lehet, hogy te mindenkit ismersz? Mindenhol otthon vagy, ahol emberek élnek? Jó lenne üzenni Veled annak a koldusnak, aki mellett eljöttünk és nem adtunk neki semmit. Tegnap értünk haza. Annyira furcsa újra itthon lenni. FIATA. LÓKNAK Hogy ez a beszámoló kicsit késve jelenik meg, jelentős részben az én hibám. De jobb később, mint soha. Talán még időben olvashatjátok abból a szempontból, hogy kedvet kaptok Ti is a színjátszásra — akár egy-egy tábor programjaként, akár az évközi alkalmakat így színesebbé téve. KIE-s Emmaus 92 tavaszán Sokak előtt már ismeretes a Kecskeméti Református Egyház­nak utóbbi években épült Emma- us-háza. Úgy hírlik, hogy biblikus nevének elnyerésében nem kis sze­repet játszott az a körülmény, hogy e szép konferenciai telep is „mintegy hatvan futamatnyira” fekszik a hírős várostól (kb. 12 km). Emmaus adott otthont 1992. ápr. 3—5. a II. KIÉ Színjátszó Sze­mináriumnak. Egyesek riogatni akartak min­ket Emmaustól: Hogy találtok majd oda? —, hiszen köves út vé­gig oda nem vezet, különjárat sem indul. Ámde már a meghívón ott volt Fábry Szabolcsnak, a bizott­ság elnökének pontos útmutatása: Kecskemétről Lakitelek felé indu­ló vonattal a harmadik megálló neve: Nyárlőrinci Szőlők, ott kell leszállnod. További biztatást adott Szeverényi János KIÉ titkár a je­lentkezéseket elfogadó értesítése­ken: A megállónál várni fogunk benneteket! Aki pedig, miként én is negyedmagammal az autót vá­lasztottam, Kecskemét kellős kö­zepén bátran bekopoghatott a lel- készi hivatalba, ahol Varga László nagytiszteletű úr szives készséggel igazított útba: Az aluljárón átha­ladva egyenesen a 44-es úton Laki­telek irányában pontosan a 14-es km-nél térjetek le az autóval jól járható dülőútra. Megtaláltuk. Akácos-nyárfás ligetek között ha­ladva, legelésző birkanyáj tért ki szelíden kocsink elől, pásztoruk pedig karjával mutatta a helyes irányt nekünk. Kies dombhajlat után feltűnt Emmaus-Otthonnak hívogató fehér fala. A szépen beke­rített telep vezetője, Bölcsföldi András készséggel ismertette a ház beosztását, rendjét. Megtelt a ház, a tornác, az udvar vidámsággal, nevetéssel, barátsággal, — hiszen soraink között norvég KIE-sek is voltak,; sőt svéd, holland és USA- hflfcMKWpgfiV ji-Jpjp egyj&özülük a magyar társalgást is lelkesen vál­lalta. Szobabeosztás, kicsomago­lás után máris felkerült a falra a szeminárium programját ismertető napirend: Áhítat, előadás, stilus- helyzet-szituációs gyakorlatok, kreatív Bibliamunka, pantomim­bevezetés, csoportjáték, tánc, énektanulás. Kiscsengö jelezte az előadások kezdetét, a nagyobbik harangocska pedig étkezésre szó­lított. A közös feladatok megol­dását megbeszéltük. Szívesen osztottuk meg egymással tapasz­talatainkat, ötleteket nyertünk. Sok gondolatébresztőt nyújtott nekünk a Covenant Players ke­resztyén színjátszó társaság ven­dégjátéka. A mintegy 30—40 perces elő­adásukat méltán jutalmazta taps­sal a hallgatóság, hiszen a számuk­ra nehéz nyelven, magyarul beta- nultan adták elő. A beszélgetések, véleménycserék, a játékok, elszakadni nem akaró együttlétek az éjszakába nyúltak, és azt jelezték, hogy az órák gyorsan telnek és máris elérkezik a búcsúzás ideje. Előtte még vasárnap délelőtti istentisztelet közös szolgálatokkal, szívből jövő óhajjal: „Mint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, a forrás vizéhez; Úgy kívánkozik az én lelkem tehozzád. Istenem, tehozzád, Istenem!" Búcsúebéd után lelkes taps kö­szönti az otthon kedves vezetőit, szakácsnőjét (régi KIE-st), utána szárnyrakelés, kézfogások, ölelé­sek, integetés: Isten áldjon, vi­szontlátásra ! Igen, jó volt együtt­lenni, jó lesz — ha Isten éltet — újból találkozni! Hiszen a KIÉ Krisztus missziói parancsát kíván­ja minden munkájában szolgálni, - ha kell és lehet, színjátékkal is, hogy Jézust mutassa meg evangé­liumi küldetéssel közel- és távollé­vőknek egyaránt. Bizonyára az Otthon kertjében már pompáznak a tulipánok, nárci­szok, jácintok és nemsokára akác­favirágnak édes illata lengi körül a telepet. Tető alatt van már az újabb 50 személyt befogadni tudó iker­szárny, modern felszereléssel, ma­dárének hallatszik a fákon, fürge nyúl ugrándoz gyorsan a fák közé, szelíd nap önt le meleget a magas­ból és szívem megtelik az Énekek Éneke szerelmesének szavával: Mindenestől szép vagy, én kedves Emmausom! Kőhegyi István KÉSZÉI ISTVÁN Eltéphetetlen ing S nagy Szövő a mindenség szövőszékén szakadó szálakból szőtte bordád. A múlandóság gyolcsából szőtte inged. Vértezhet állig a keménység, boríts páncélinget a mellkasodra, kevély, konok páncélzatán alattomban, orvul ott rág a rozsda. Hogy fuldokolsz az idő behorpadó páncélzatában: e rozsdás vértezetben! Hányd le hívságaid, csillogva is komor mellvértedet. Legyél szabad, mezítelen! Valahol van a Nagy Mezőkön jii trail i '/n<i?N •* -jíj egy taTpátátí$f!VS§félfen, ahol a szélben szárba szökve boldogan ing, bólong a len. A fürkész ujjú sors lenből: a végtelen lenvászonából az öröklétet varrja rád. Csupasz halandóságodra szőjön a szél eltéphetetlen inget örökzöld levelekből: az örökzöld öröklét hervadhatatlan illatából... Megjelent az Átkelés c. kötetben. Vörösmarty Társaság, 1990. „Ballag már a vén diák...” 150 éve született Csengey Gusztáv B allag már a vén diák” — hányszor csendül fel ez a dal. Minden szava a végzős tanulók érzé­seit, az iskola iránti szeretetét fejezi ki. Több mint száz éve éneklik ezt hazánkban. Német eredetű ez a dal, mégis magyarnak érezzük, hála kitűnő fordítójának, Csengey Gusztávnak. A költő 150 évvel ezelőtt, 1842 augusztus 8-án született. A szabadságharc idején még kisgyerek volt. Édesapja azonban később sokat mesélt azokról az időkről. Sopronban járt kezdetben iskolába. Később a nagykőrösi gimnáziumba került. Igaz, hogy Arany János ekkor már nem tanított ott. Legjelesebb tanít­ványai azonban felismerték az újonnan idekerült Csengey Gusztávban a tehetséget. Biztatásukra sok verset írt. Különösen komoly figyelmet keltett a Fo­goly lengyel című zsamokellenes költeménye. (Mind­máig ez Csengey legismertebb verse.) Érettségi után a pesti teológiára járt. Egyetemi hall­gatóként szerkesztette a Gyermekbarát című lapot. 1866/67-ben Jénában folytatta tanulmányait. Számos német verset fordított magyarra. Ekkor ültette át ma­gyarra a „Ballag már a vén diák”-ot is. Ez a műfordí­tás Csengey legnevezetesebb alkotása. Hazatérése után Aszódra került. Tanítás mellett fejtett ki jelentős irodalmi munkásságot. Versei kö­zönségsikert arattak. „Csengey még a nyelv külső forma tekintetében is Arany követője, gondos, válasz­tékos magyarsággal ír” — állapította meg később Bruckner Győző egyetemi tanár. Több regényt is alko­tott. Ezek közül legismertebb az 1872-ben megjelent „Mocsarak királya”, ami angol történelmi témát dol­gozott fel. Munkássága elismeréseképpen 1877-ben felvették a Petőfi Társaság tagjai közé. 1886-ban lett az eperjesi teológiai akadémia tanára. Négy évvel később vette feleségül Bartha Lenkét. Hit­veséhez sok szép verset írt. A teológiai főiskolások megszerették és tisztelték Csengey Gusztávot. Élményszerű történelem órákat tartott, amelyeken megjelenni — Gömöri János igaz­gató visszaemlékezése szerint — a diákok számára „becsületbeli kötelesség volt”. „Éljen Csengey!” — kiáltásokkal fogadták őt tanítványai, valahányszor a tanterembe lépett. Az eperjesi kollégium március 15-i ünnepélyein Csengey Gusztáv verseit szavalták. A diákok számára nagy élményt jelentett az, hogy saját tanáruk műveit adhatják elő. 1908-ban pedig az eperjesi mártírok emlékművének leleplezésekor Csengey verse különö­sen nagy hatást keltett: (aláhúzások az eredetiben M. L.) „Ti vértanúk nem haltatok hiába! — Nem nektek, ez nekünk vígasztalás: Felnyílt tinektek már az ég világa, Minket tanítson a tapasztalás. Mi a jövőnek szól, az örök eszmét A vérítélet nem törölte el...” A kollégium e népszerű költőjét sajnos Eperjesen kívül kezdték elfelejteni. 1874-ben jelent meg utoljára kötete (!) Igaz, hogy a Luther Szövetség 1912-ben kiadta Csengey válogatott verseit „Vallásos költemé­nyek és énekek” címmel, de ez sem keltett olyan vissz­hangot, mint azt várni lehetett volna. Csengey tudományos munkássága is jelentős volt. (így 1909-ben könyve jelent meg „Izráel története” címmel.) A teológiai akadémiának többször volt dé­kánja. Harmincéves eperjesi tevékenység után, meg­becsülés közepette vonult nyugalomba 1916-ban. Sajnos, nyugdíjas évei zaklatottak voltak. Jött az államfordulat és Csengey 1919-ben Miskolcra mene­kült. Itt sokáig nem volt állandó lakása. A Népkertbe ült ki és ott vetette papírra gondolatait. Később körülményei rendezettebbek lettek. 1922- ban a soproni teológia adta ki „A nikolsburgi béke” című történelmi munkáját. 1923 novemberében pedig ünnepélyes keretek között emlékeztek meg írói jubi­leumáról. Az idős költőt Geduly Henrik püspök és mások köszöntötték. Két év múlva halt meg, 83 éves korában. Sajnos, Csengey Gusztáv neve az irodalomban meglehetősen feledésbe merült. Most az évforduló kapcsán jogos az igény, hogy művészetének értékeit újból fedezzük fel. Jó lenne, ha válogatott műveit újból kiadnák. Többet kellene foglalkoznunk a kitű­nő teológiai tanárral és költővel, a „Ballag már a vén diák” fordítójával. Dr. Merényi László Templomi hangverseny A közelmúltban az ózdi evangélikus templomban a Nagybátonyi Kamarazenekar és a cambridge-i kórus adott nagysikerű hangversenyt. A megjelenteket — kü­lön is a vendégeket - Tóth Melinda lelkipásztor köszön­tötte nagy szeretettel, örömének is hangot adva aziránt, hogy a két együttes megtisztelte az ózdi komolyzenét szerető híveket. Kerékgyártó Mihály A hangversenyen készült felvételeken a cambridge-i kórus és a Nagybátonyi Kamarazenekar egyes tagjai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom