Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-12 / 28. szám

Evangélikus Elet 1992. július 12. • • Ökumenikus kórházkápolna Sopronban \ A soproni gyülekezetünk több mint 60 évvel ezelőtt az akkori vá­rosi Erzsébet közkórházban ka­pott egy evangélikus imatermet dr. Király Jenő kórházigazgatótól, egyháza iránti jóindulatából, amit Ziermann Lajos lelkész fel is ava­tott, de a második világháború után már nem szolgált egyházi cé­lokat. Ezért örültünk annak a lehető­ségnek a többi egyházzal együtt, hogy a kórház területén, egy csen­des helyen, amolyan „béke szige­tén” felépülhet egy ökumenikus kápolna. A gondolatot melengető egykori kórházigazgató dr. Rác: Attila még megérhette az 1990. évi alapkötetét^, de az 1992. június 14-i szentelesi ünnepséget már nem. Megvalósult sokak vágya ha­zai és külföldi adományozók segít­ségével, dr. Bárány András terve alapján, a kápolnakuratórium tag­jainak sok tusakodó ülésezésével dr. Tóth Péter osztályvezető főor­vos elnökletével. A kápolna-szentelő istentisztele­ten szolgálatot végeztek: dr. Pápai Lajos római katolikus, Szebik Imre ■ I „Istenünk, Szent Fiad által jó I hírt hoztál nekünk. Töltsds meg szí- I vünket hálával, hadd siessünk ezzel I a boldog üzenettel az emberek kö­I R pl E^zel á^bévezető imádsággal ad­I m hírül egy * tájékoztató papír, hogy 1992. niájus 1-2-án Piliscsa- bán Egyházmegyei Presbiteri Ta­lálkozó lesz a Pest megyeieknek.. Nagy izgalommal készültünk gyülekezetünkből hárman is a ta­lálkozóra, lelki épülést, lelki „iz­galmakat” remélve és nem csalód- I tunk. A találkozó úrvacsorái istentisz- I telettel indult, amely jó alapot biz- I tosított az igehirdetések, beszélge- I tések teljes őszinte befogadására, a I közös beszélgetésekben való rész- [ vételre. A bibliatanulmányok, I amelyeket első és második nap is I Simonfay Ferenc lelkész tartott az I ApCsel 1. és 2. része alapján, szá- I momra megdöbbentő felismeréssel I végződtek: mennyire nem ismer- I jük Mennybemenetel ünnepének I és Pünkösdnek jelentőségét. Első- I sorban nem úgy általában, hanem I nekem, az én életemben mit jelent I ez a két ünnep? Hogyan gyűjt ösz- I sze Isten, ha céljának az a legmeg- I felelőbb és hogyan szór szét, és I hogyan küld el, ha ez a módja igéje [ hirdetésének. Valóban ez a kérdése a mai em- I bernek is, amikor megáll csendben I imádságban Isten előtt, vagy gyöt- I rődve önmagát marcangolva, saját I helyét keresve egyházában, a világ- I ban: „Mit tegyünk atyámfiai, fér- Ifiak?”... Annyi bennem a’tettre- I készség, de mit tegyek? S a válasz, I ó milyen egyszerű: „Térjetek I meg!” S akkor kivilágosodik előt- ■ ted mindennapjaid tennivalója, I hogy ne légy rosszban a családod- I dal, ne veszekedj a szomszédoddal, [ légy segítőkész a gyülekezeti mun- I kában, imádkozz országos gond- [ jaink megoldásáért.., s egyre tágul I a kör a tennivalóid között, de i előbb „térj meg!”. Jelent-e számunkra a megtérés I annyit, amennyit apáinknak jelen- f tett? Meglátszik-e rajtunk napon- j ként megharcolt hitünk? Csapó­dik-e hozzánk környezetünk, mert valamit megérzett rajtunk? Azt az . erőt, amit csak az az ember hordoz ’ magában, aki naponkénti kapcso- I latban áll Istenével és így ember­társaival is. Nagy felüdülést jelentett szá­munkra a 15-ös liturgia megtanu- ' lása is. Több éneklés kellett volna, I megtörni az olyan hosszú, bár na- ’ gyón érdekes történelmi beszámo­lót, mint amit dr. Smidéliusz evangélikus és dr. Márkus Mihály református püspök. Szebik Imre, egyházkerületünk püspöke beveze­tő mondataiban egyértelművé tet­te, hogy mit jelent ma számunkra az ökumenikus gondolat és miként realizálódhat egy ilyen jellegű ká­polna szolgálatában. Majd elhang­zott szentelő imádságában lehet­tünk egyek: „Örök Isten, irgalmas Atyánk! Nagy a te dicsőséged: túl­árad az égen és földön... Még na­gyobb a te irgalmad, amellyel el­jöttél a világba, és üdvösséget sze­reztél minden teremtményednek egyszülött Fiad által. Ezért, a te végtelen irgalmadért kérünk: ne vesd meg kezeink munkáját, ha­nem használd fel üdvözítő akara­tod szolgálatában ezt a kápolnát és mindazt, ami benne van. Gyújtsd össze benne a te népedet, nemze­dékről nemzedékre.” Az imádság füzérébe belekerültek a betegek, akik műtét előtt idejöhetnek kö­nyörögni erőért és gyógyulás után hálát adni. Belekerültek orvosok és ápolók, akik a betegek egészsé­géért és életéért küzdenek. „Hir- dettesd benne tisztán a te evangéli­umodat, és nyisd meg előtte a hall­gatók fülét és szívét.” Amikor most megindul a kápolnában a lel­készek szolgálata, hirdetjük-e tisz­tán az evangéliumot és tudjuk-e, hogy minden ide érkező beteg az új szövetség vétővel tisztulhat meg bűntől új életre? De még tovább szántott püspö­künk „imádság ekéje”: „Tekints mindazokra, akik téged keresnek ezen a helyen. Szánd meg azt, aki élete terhét teszi le előtted. Szen­teld meg azt, aki szíve örömét tálja színed elé, és üdítsd fel azt, aki erőt vár tőled. Bocsásd meg bűnét an­nak, aki hozzád tér és adj bősége­sen annak, aki áldást kér.” Majd következett a szentelő, felavatást közvetítő áldás: Az Úrnak szentelt legyen ez a kápolna... Áldott le­gyen mindenki, aki átlépi küszö­bét, hogy az örök és irgalmas Is­tent imádja. A kápolna-szentelés keretében többen mondtak köszöntő szava­kat, amit a forgatókönyv „polgári beszédek”-nek jelölt. Á Népjóléti Minisztérium képviselője, dr. Ba­ranyai Tibor kórházi orvos-igazga­tó köszöntése hangzott el többek között. Az ünnepséget felemelően keretezte a Rasztovics Ferenc által vezetett ének- és zenekar. A Roisz Vilmos művész adományozta elektromos orgona hangja befolyt a zenei élménybe. Tudjuk, hogy lesznek betegek, akik nem tudnak a kápolnába jönni és rászorulnak a be­tegágy melletti lel­kipásztori szolgá­latra. De aki idejö­het a kápolnába, érezze meg annak az áldott lehetősé­gét, hogy közös­ségben lehet a tes- tet-lelket gyógyító Úrral és a gyógyu­lásra szorulókkal! Szimon János A fotókat Lobenwein Tamás készítette Presbiteri találkozó László tartott „Presbitérium és lel­kész” kapcsolatáról. Már több megbeszélést engedett Mekis Adám acsai lelkész „Presbitérium és gyülekezet” című előadása. Jól- -rssett halláni, Tiógy az egyházme­gyében hoi^'hofyaff 'iíÖlgo^ik a Presbitérium, hogyan is választják ki igazán az ideális tagokat. Külön műsoron kívüli „csemegének” szá­mított Baranyai Tamás domonyi lelkész a pénz és az egyház kapcso­latának agyonhallgatott „szé­gyellt” témájának történelmi átte­kintése egészen napjainkig. Né­hány szót hadd szóljak még a be­szélgetésekről, amelyeket Koczor Tamás lelkész ügyesen irányított. Igazi lelki élmény volt hallani tár­sainknak arról, mi volt az elmúlt év legnagyobb bánata, öröme, s hogy látja egyházunk jövőjét és benne önmagunkat. Ismétlésről szó sem lehetett, így negyvenféle- képp hallottunk egyetlen monda­tot: megtalálni az utat az ifjúság felé. Úgy érzem: sok ilyen őszinte, közös találkozásra lenne szükség, ahol lelkek és lelkészek találkoz­nak Isten színe előtt azzal a re­ménységgel, hogy a küldetésük va­lahol közös: elcsendesedni Isten színe előtt és figyelni a küldő szóra. De ha meghallottuk a küldő szót, ne késlekedjünk! Isten nem holnap akar elküldeni, hanem ma... Fischlné dr. Horváth Anna HARKA pünkösdi életjelei Pünkösd előtti vasárnapon a halált jelképező hősi emlékmű előtt álltak meg Harkán, protestáns lelkészek, az egykori lelkész fiának, Gosztola Lász­lónak szervezése nyomán, igeolvasás után imádkoztak, megemlékezve azok­ról, akik hazájukért életüket áldozták. Jó tudnunk„Szentlélek, drága hű Vi­gasztaló!” (É: 246,1) Pünkösd vasárnapjának délutánján sor került a kis gyülekezet (80 lélek) több tagjának kérésére az első szeretet- vendégségre, melyen több mint 40-en ültek a gyülekezeti teremben szépen megterített asztalok mellett. Pantzer Gertrúd ny. tanítónő meghatott sza­vakkal mutatott az egykori leánykor tagjaira, akik most közel 50 év után itt ülve gyermekeik és unokáik körében, hallgatják az unokák szavalatát és ze­néjét, mellyel a pünkösdi szeretetkö- zösséget mélyítik, erősítik. A szomszédban, a gyülekezet házá­ban falumúzeumot rendeztek be, mely­ben megelevenedik a régi Harka mun­kaeszközeiben, iskoláiban, egyházi éle­tében... Több évvel ezelőtt jelent meg egyébként Schindler András Harkáról szóló könyve. A Sinsheimben élő nyug­díjas pedagógus hosszú kutató munka után adta ki külföldön a díjat nyert úttörő művét, melyben kifejezésre jut a szülőföld szeretete és egy nyugati ha­társzélen fekvő falu gazdag élete. Bár a mostani maroknyi gyülekezet egytize- de a kitelepítés előttinek, kirajzolód­nak benne a pünkösdi életjelek. Az el­múlt évtizedben parókiarenoválás, ha­rangvillamosítás ennek állomásai töb­bek között, de a feladatok egyre nőnek a renoválások vonalán. Öröm, hogy az egykori harkai testvérek távol régi ha­zájuktól gondolnak volt gyülekezetük­re és templomukra felelős szeretettel. De a döntő mindig ez: az igehallgató és igeolvasó, gyermekeit hitben nevelő he­lyi gyülekezet termi a Szentlélek gyü­mölcseit, melyek mindenkor pünkösdi életjelek! Sz. J. FÉBÉ NAP BELEDEN Hálás örömmel gondol vissza a bele- di gyülekezet május 17-re, Kantáte va­sárnapjára. Sok szerető hívás és ígéret után ezen a napon Túrmezei Erzsébet, a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület főnökasszonya Taschner Er­zsébet diakonissza testvérrel megláto­gatta a beledi egyházközséget. Biblia­órai, majd istentiszteleti szogálatokat végeztek a gyülekezetben. A délutáni szeretetvendégségen az igemagyarázat­hoz fűzött verseivel mélyítette az áhíta­tot Erzsébet testvérünk. Taschner Er­zsébet pedig két alkalommal is ismer­tette a Éébé Diakonissza Egyesület egy­házunkban végzett áldásos tevékenysé­gét. Megalakulásától kényszerű felosz­latásáig. Örömmel hallhattunk azután a beszámolóban az újjászerveződés utáni évek most kibontakozó új lehető­ségeiről, sőt a megvalósulásokról is. Az Úr csodásán működik! Bizonyára éb­reszt indíttatást sokakban; szolgáló­leányként szolgálni az Urat. Imádko­zunk ezért mi is* itt is, Beleden is! A műsor keretében Mór testvérek: Melinda és Andrea Túrmezei verseket szavaltak. A szeretetvendégség műso­rához kapcsolódott négy konfirman­dus kislány: Jakab Tímea, Király Gert­rúd, Tóth Ildikó és Móritz Adrienn furulyaszáma. Ez utóbbi kislány is és Német Gyuláné Zongor Gizi néni is a saját verseikből is szavaltak, illetve ol­vastak fel őszinte örömünkre és épülé­sünkre. Túrmezei Erzsébet testvérünk­nek sok munkája akadt verseskötete dedikálásával. Várakozáson felül vásá­rolták meg legutóbbi kötetét s vitték magukkal fiatalok és idősek egyaránt. Szeretettel és őszinte hálával búcsúz­tunk a Testvérektől, akik számára az esti étkezést s az éjszakai szállást répce- laki otthonában a testvéri szív melegé­vel együtt Smidéliusz Ernőné biztosí­totta. Z. L. • • Ünnepélyes találkozás Különleges találkozásra gyűltek össze a tabi evangélikus gyülekezet és Sérsekszöllős község volt lakói pünkösd első ünnepén. Közel 45 év után találkoztak azok a volt német nemzetiségű sérsekszöllősi lakosok, akiket a II. világháború után kitelepítettek, illetve szétszó­ródtak a világ minden tája felé. Legtöbben Németországból jöt­tek, de voltak itt Ausztriából, Amerikából és Kanadából is. Zokogva borultak egymás vállá­ra azok, akik több mint 45 év után találkoztak. Szívszoritó, de egyben felemelő érzés is volt, amikor régi iskolatársak, környék- és falu­beliek megismerték egymást. Senki nem szégyellte a sírást. Pálmai István, nyugdíjas tanár, a sérsekszöllősi gyülekezet közvet­lenül a kitelepítés előtti kántorta­nítója, valamint Heinrich Reitin- ger, Johann Appel németországi la­kosok és Szili Lászlóné tabi lakos szervezésével gyűltek össze hála­adó istentiszteletre a tabi gyüleke­zettel. A gyülekezet szeretetven­dégséget rendezett Verrasztó Sán­dor lelkész és felesége irányításával a gyülekezeti teremben. Igaz ba­rátsággal kínálták a finom falato­kat a vendégeknek. A két ünneplő gyülekezeten kívül szép számmal voltak itt a környékből ismerősök és rokonok is. Zsúfolásig megtelt a tabi temp­lom. A lelkész az istentiszteletet német és magyar nyelven tartotta. A szószéki igehirdetés után Pálmai István a gyülekezet volt levita- kántortanítója köszöntötte a ven­déglátó tabi gyülekezetét. Megem­lékezett a volt sérsekszöllősi gyüle­kezetről, mint éneklő, imádkozó és templomos gyülekezetről. Felidéz­te a közöttük eltöltött idő kedves emlékeit. Előkerültek a zsebken­dők, amikor emlékeztetett a 45 év előtti utolsó istentiszteleten el­hangzott szavaira: „Elvonulnak majd a sötét és zivataros fellegek, és a vihar után megkezdődik az újjáépítő élet”. A szétszóródott gyülekezet életében is bekövetke­zett ez az építő munka. Megható volt személyes vallomása, mellyel volt gyülekezete búcsúztatta. Az összejövetelt még bensősége­sebbé tette Pálmai Péter tanuló ideillő németül mondott verse, va­lamint a Verrasztó lelkész házas­pár gyermekeinek ének- és zene­száma. Az ünnepi istentisztelet kö­zös úrvacsoravétellel zárult. A sérsekszöllősi temetőben Heinrich Reitinger müncheni la­kos megemlékezett a község alapí­tásáról. Kiemelte, hogy 1908-1912 között települtek ide a német nem­zetiségű lakosok, és alapítottak a már itt élő sérseki magyar testvé­reikkel önálló községet, immár Sérsekszöllős névvel. Kérte az itt élőket, olyan békességben éljenek együtt, mint amilyen békességben pihennek a halottak itt a temető­ben. Koszorút helyeztek el kegye­leti megemlékezésként az elhuny­takra Johann Appel és Emmerich Ledig Bietigheim-Bissingen-i lako­sok. Sérsekszöllős lakossága Fábri Gézáné polgármesternő vezetésé­vel zeneszóval várta a vendégeket; és a volt iskolateremben látta ven­dégül az ide érkezőket. A terített asztal mellett felidéződtek a régi kedves emlékek. Az ünnepség nehezen ért véget, hiszen sokan meglátogatták régi házukat. Fájó szívvel búcsúzott mindenki szülőfalujától és a szíves vendéglátóktól, hogy Balatonföld- váron közös ünnepi vacsorán ve­gyenek részt. Felszabadultan ün­nepelte meg mindenki a boldog vi­szontlátást. A kedves együttlét jó hangulatban éjfél utánig tartott. Nehéz volt a búcsúzás. Az időseb­bek úgy intettek búcsút volt tanító­juknak, hogy talán az életben már nem is látják egymást. A betegség miatt távolmaradóknak adj on az Úr jó reménységet és vigasztalást. Isten áldja meg együttlétünket. Az Ő végtelen nagy szeretetével kísérje minden résztvevő útját. Pálmai István t A csctncki templom Június második szombatjára Blázy Árpád gödöllői helyettes lel­kész és a rozsnyói születésű Rud- nay Károly nyugdíjas tanár kirán­dulást szervezett Szlovákiába. Utunk során, melyen a gödöllőiek mellett veresegyházi, isaszegi test­vérek is részt vettek, két szép felvi­déki várost tekintettünk meg: Rozsnyót és Csetneket. Rozsnyó városa messziről úgy fest „mint kolduskalapba vetett krajcár”. Körös-körül hegyek öve­zik: a Kálvária és a Pozsálló. A városba megérkezve utunk az evangélikus templomhoz vezetett. Nagy szeretettel fogadott bennün­ket Vecán János helybeli lelkész, aki néhány éve gondozza a mint­egy hétszáz lelkes gyülekezetét. El­mondta, hogy tanulmányait Sop­ronban végezte, több Magyaror­szágon szolgáló lelkésztestvérével együtt. Ahogy más evangélikus templomunk, úgy ez is II. József 1781 -es Türelmi rendelete nyomán épült 1784-1786 között. A nagy­méretű templom, a kőszegi temp­lomunkhoz hasonlóan, a rendele­tet követve sem toronnyal, sem ha­ranggal, sem nyílt utcáról egyenes bejárattal nem rendelkezik. Beszá­molt szolgálatának örömeiről és nehézségeiről, s érdekőldött a Gö­döllőn folyó gyülekezeti munká­ról. Ezt követően lelkészünk meg­köszönte a szívélyes vendéglátást és átnyújtotta a gödöllőiek ajándé­kát. Majd megtekintettük a város nevezetességeit, a Tűztornyot, a püspöki palotát és székesegyházat, az egykori ferencesrendi templo­mot, kolostort és evangélikus gim­náziumot. Idegenvezetőnk, Károly bácsi sok érdekességet mesélt a „Sajó menti Athénról”. Innen Csetnekre mentünk, Ma­Kirándulás a Sajó mentén darász Viktor, a híres magyar fes- tőművész szülővárosába, A: Rozs* nyótól tizenhét kilométerre fekvő kisváros Európa-szerte híres a XIV. századi gótikus, (ma evangé­likus) templomáról. Belsejében gyönyörű, eredeti freskókat látha­tunk. Ikonográfiái szempontból ritkaságszámba menő, a történel­mi Magyarország területén egye­dül itt látható a Volto Santo fal­kép. A freskón Krisztus hosszú köntösbe öltözött, keresztre feszí­tett alakja látható, mellén kereszt­tel. Balról, a kereszt mellett világi öltözetű férfialak térdel és hegedül. A helybéli nyugdíjas lelkésztől, Száraz Zoltántól megtudhattuk e szokatlan kompozíció eredetét. A legenda szerint Krisztus kereszt­je az itáliai Luccába került. Egy mellőzött, agg hegedűs hangszerén játszva kéri Jézus segítségét. A helybéli jómódú takácsok által felöltöztetett szobor, meghallgatja A templom oltára A templom belseje a kérést és leejti egyik aranycipő­jét. E gazdag ajándék a szegény muzsikust lopás gyanújába keveri, amiért halálra ítélik. A vérpad felé tartó hegedűs ártatlanságát azon­ban maga a Keresztre Feszített igazolja azáltal, hogy eléje veti a másik cipőjét is. E freskó előképe Luccában látható, mely később egész Európában elterjedt. Igen szép a templom mennyezetének hálóboltozata, az 1454-ből való keresztelő medence, melyet a Bri­tish Museum szeretett volna meg­szerezni. Láthattuk Szlovákia leg­régibb orgonáját, mely az idén lesz ötszáz éves. Bár az időjárás nem kedvezett, <t sok szép látnivaló kárpótolt ben­nünket. Hazafelé, távolról meg­csodálhattuk Krasznahorka büsz­ke várát. Egy újabb gyülekezeti ki­ránduláson talán ide is eljutunk majd. Gebe Márta MEZŐLAK Tóth Sándor lelkész és felesége Molnár Jolán hálaadással emlékeztek 50. házassági évfordulójukon az együtt megtett útra és a családi életük­ben megkapott kegyelemre. A nagy kiterjedésű gyülekezet híveinek kö­szöntését Tompa Lajos békási gondnok mondotta, kihangsúlyozva, hogy a közöttük 54 éve szolgáló lelkész-házaspár Krisztus Urunk követésében, a mindenki iránti szeretetben példamutatóan élt és arra kérte Urunkat, hogy még tovább is tartsa meg őket kegyelmében a gyülekezet számá­ra is. Nagyacsádon a társgyülekezetben egy héttel előbb ugyancsak istentisz­teleten vette körül a hívek ragaszkodó szeretete a jubiláló házaspárt. László Imre gondnok és Licsauerné Gyenge Katalin tanárnő köszöntötték őket a hívek nevében. Mindkét helyen örömkönnyeket hullatva ajándé­kozták meg az ünnepeiteket. A lelkész megköszönte a feléjük áradó és őket körülölelő szeretetet és ragaszkodást Isten iránti hálával, Krisztus Urunk szeretetével ígérte a további szolgálatot is. „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” Heinrich Keitinger, Pálmai Peter, Pálmai István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom