Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-05 / 27. szám

jovungtUKUt izici iroi. JULIUÖ D. A SOPRONI LICISTÁK BALLAGÁ SA A DEÁKKÚTNÁL lelkésziktatás - két nyelven „Itt lobogott a Deákkúti vármegye zászlaja egykor...” Görög Tibor evangélikus lelkész, a Líceumi Diákszövetség elnökének szavait hallgatom is­kolánk zászloavató ünnepélyén, az ifjúság fe­szülten figyel: Szeressétek ezt az iskolát, tanári karát, tartsatok meg bennünket is jó emlé­ketekben, s ha majd barátra lesz szükségetek, jöjjetek hozzánk, hiszen mi ezután is szeretni fogunk benneteket. Ezt a zászlót pedig átadjuk nektek. Vigyázzatok rá ti is olyan tisztelettel, és őrizzétek... az iskolának ezt a szimbólumát." A lelkész megáldja a zászlót, de a fenti mondato­kat nem a Líceumi Diákszövetség elnöke, hanem az egykori maturandus mondta. Görög Tibor Vili. osztályos tanuló szólt így társaihoz a Deákkútnál 1936. június S-i búcsúbeszédében; ám ezek a gondolatok ma is időszerűek. Elhan­gozhatnának itt, a zászlóátadáskor éppúgy, mint ahogy elhangozhattak volna akár egy hó­nappal ezelőtt, május 9-én az iskola ballagásán a soproni erdő fái alatt. Minden diákballagás megható a maga sajá­tos hangulatával, de a miénk, soproni licistaké különösen az. Nemcsak azért, mert az evangéli­kus líceum diáknemzedékeit összetartó baráti szellem, iskolahűség már-már legendás, nem­csak azért, mert évtizedek óta a természet ölén búcsúznak egymástól és tanáraiktól a gimná­zium érettségi előtt álló diákjai. A „titok” mélyebb gyökerű, valahol a múlt­ban, a hagyományokban és a mai szivekben ke­resendő a megfejtése. A mindenkori elsősök év­ről évre újra megkérdezik: „Miért ballagnak a berzsenyista negyedikesek a Deákkútnál?” S ilyenkor elmondom, hogy 70 évvel ezelőtt az első egyetemes öregdiák találkozón Hermann Lajos, a Líceumi Diákszövetség alelnöke így kezdte prédikációját: „Szülőföldem szép hatá­rában van egy forrás. Aki abból iszik - úgy mondják az nem tudja elfelejteni azt a földet, az visszatér oda. Sokszor ittam én is abból a forrásból. Nem is tudom elfelejteni szülőfölde­met.” E szavak hatására támadt Hetvényi Lajos tanár úrnak, a Líceumi Diákszövetség (1918) alapítójának az a gondolata, hogy ezentúl (1922) a líceumból távozó diákok a Deákkútnál búcsúzzanak az alma matertől. S azért, hogy soha ne felejtsék az iskolát, és megőrizzék szi­vükben a líceumi szellemet -, igyanak a deákkú­ti forrás vizéből Haubner püspök serlegéből. 1922. július 8-án már használta is a serleget az ifjúság, s azóta mindig iszik egy búcsúzó diák a forrás vizéből. (A háború idejen elveszett Haub- ner-serleg helyébe 1982-ben az öregdiákok újat ajándékoztak az iskolának). A diák-kíváncsiság tovább faggatja a múltat: Miért éppen a Deák­ká thoz megyünk? Miért a forrás környéke a ballagási ünnepély színhelye? S ekkor - a tanár szavai nyomán - a mai kisdiákok képzelete fel­idézi azokat a napsugaras májusi júniusi régi reggeleket, amikor az egész líceumi ifjúság ki­vonult a Lővérek egyik legszebb, legkedvesebb helyére, a Deákkúthoz. Az egykori Deákkúti Vármegye selyemzászlaja alatt fegyelmezett rendben haladt az ifjúság tanáraival együtt a búcsúvétel színhelyére, az erdő mélyén, a kies völgyben rejtőző Deákkúthoz. A mai licista is megtanulja, hogy ehhez a kedves helyhez másfél­százados hagyomány fűzi iskoláját; diákelődei­nek megszokott kirándulóhelye volt ez a forrás, ezáijt oevezlék deákok kútjának. A magyar yjsft-; let, a magyar tánc, a magyar zene és a magyar nyelv ápolására 1827-ben (az 1825-ös ország- gyűlés hatására) e nemzeti mozgalom részeként alakult a Deákkúti Vármegye nevű ifjúsági egyesület. Ez az egyesület be akarta emelni az iskolai élet kereteibe az alkotmányos közélet (megye, egyház) intézményes formáit. Maguké­nak érezték az erdőnek ezt a részét: rendbe hoz­ták a kutat és környékét. Az ifjúsági egyesület minden tavasszal itt tartota eseménynek számitó híres majálisát. A mai diákok a Magyar Társaság ülésein, előadásokat készítve és hallgatva, részleteseb­ben megismerik a Deákkúti Vármegye történe­tét. S a felsősök már nem kérdezik: Miért a Deákkútnál? Ők már tudják, érzik, a kút is a diák-múlt része, az alma mater történetének egy darabja. Közel 110 éve megszűnt a Deákkúti Várme­gye, de áll a kút, a diákballagások színhelye. 1922—1948-ig a líceumi maturandusok az erdő­ben tartották a búcsúztatót, „itt találkozott a lelkűk a Deákkúti Vármegye régi tagjainak szellemével.” (Németh Sámuel). 1960-ban' — Prőhle Jeni és Tóth Ferenc liceumi tanárok ja­vaslatára - a Berzsenyi Dániel Gimnázium fel­újította a régi szokást, s azóta a ballagok újra a forrásnál búcsúznak az iskolától és a várostól. A gimnáziumunk híres arról, hogy ezen a máju­si szombaton a volt diákok szivét is vonzza az erdő, a Deákkút, hiszen a licisták közismert összetartását, jó diákszellemét a sok, közös él­mény is erősiti, ápolja. Az 1918-ban érett öreg­diák éppúgy ott van a hajdani majálisok színhe­lyén ballagáskor, mint a néhány éve végzett ta­nítványunk. Együtt a régi és mai diákok nagy családja. „Itt lobogott a Deákkúti Vármegye zászlaja egykor, szelleme mostan is int: ifjú, szeresd a hazát!" A kőtáblán a régi felirathoz (DEÁKKÚT LÉGY FORRÁSA SOKÁ ÁRTATLAN ÖRÖMNEK) a fenti sorok kerültek. A hazasze­retetre buzdító szavak a líceum neves öregdiák­jától,,^, ,djt, Profilt jgjfp(g ,(ig\f?tpínj; .Vfflfrtcjl, valók. Iskolánk berzsenyista diákból lett tanára (lám, ez is hagyományos szokás nálunk), dr. Grüli Tibor az érettségizők nevében tíz évvel ezelőtt köszönt el az alma matertől, s akkor arról vallott, hogy mit jelent számára az ősi iskola: „Emlékezést, emlékeket, történelmet, kö­tődést a múlthoz, a hagyományok őrzését, tiszte­letét." „Ballag már a vén diák..." (Ezt a dalt is liceumi diák, Csengery Gusztáv fordította né­metből, és innen terjedt el az egész országban.) Hallom a dalt, a dallamot és belül újra átélem azt a napfényes délelőttöt a Lővérekben, május­ban az erdő mélyén. Körben, a fák alatt, a dom­bon mindenütt vendégek, szülők, rokonok, diá­kok. Lent a völgyben, a kútnál a ballagok állnak. Az ifjúsági zenekar hangjaira érkeztek a forrás­hoz. Bordó szoknya, fehér blúz, sötét öltöny, magyaros tarisznya, virág... Megil letődött al­sósok, meghatódott szülők..., madárcsicsergés, majd fölcsendül a Himnusz dallama. „ Úgy élj, hogy visszanézhess. "„Jeleket hagyj a világban”, „llgy élj, hogy minden pillanatod méltó legyen a felidézésre." — (Hankiss János: Hogy legyen mire emlékezni). Majd előlép az iskolától megváló negyedike­sek szónoka - Rozmán Orsolya - és meghatódva búcsúzik a szeretett alma matertől, az igazgató úrtól, tanáraitól, tanulótársaitól, a szülőktől, s mindattól a sok emléktől, ami az iskolai éveket olyan felejthetetlenné teszi, „öregbítsétek líceu­munk hírnevét!” - hangzik a kérése az elsősök­höz. Az iskolai kamarakórus; Mendelssohn Búcsú az erdőtől című művét énekli. „ Valami, valami szép örökre elszállt, elenyész..." mondja Benke Éva-Garai Gábor szavaival. -S erre rímelnek Mastalir Márta mondatai, aki az iskola ifjúságá­nak nevében búcsúztatja a maturandusokat. „A szeretet soha el nem fogy..." Talán elő­ször hangzik fel a soproni erdő fái alatt a szere­tet dicsérete (lKor 13). Most JKLaiHpérth GtfWaaz'évanSgélikus gim­názium igazgatója.-lép jl. mikrofonhoz.. Isten, haza, család, iskola - a beszédének vezérmotívu­mai. „őrizzék meg az igazat, szépet és jót, amit az iskola adott..." „A másik ember tisztelete és megbecsülése legyen az önök ismertetőjegye!" hz utolsó intelmek még útravalóul. De van a szónoknak egy-egy szeretetteljes szava a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, keresztszü­lőkhöz is. Végezetül - ismét a ballagókhoz for­dulva - arra kéri őket, hogy őrizzék meg lel­kűkben az iskolát, amelynek kapuja a volt nö­vendékek előtt mindig nyitva áll. A kamarakórus „Forrásköszöntő”-je után Szebik Imre püspök táviratának szövegét ismer­hetjük meg, aki személyesen nem lehetett jelen a ballagásunkon: „Szeretettelgondolok a sopro­ni gimnázium ballagó negyedik osztályosaira. További életútjukra Isten gazdag áldását és sikert kívánok." Érkezett még távirat, jókívánság a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimná­ziumból és a Budapesti Evangélikus Gimná­ziumból is. Újra a kamarakórus énekel: Juhász Gyula Búcsú című versét Szabó Miklós zenésítette meg. „Mielőtt innen végképp elmegyek, Szeretnék el­köszönni, emberek..."-Száll a dal az erdő mé­lyén. Hány diáknak és hány szülőnek a szeme ho- mályosodik el a meghatottság könnyétől? Az iskola volt diákjai és a Líceumi Diákszövetség nevében dr. Magassy Lajos köszönti a ballagó- kat: „1948-ban érettségiző társaim nevében én búcsúztam el iskolánktól. Örülök annak, hogy visszatért líceumunk első évében - amikor az evangélikus egyház visszakapta iskoláját újra szólhatok az érettségizőkhöz, közöttük - a fiamhoz” - A szeretet erejétől szólva az öreg­diák is Pál apostolt idézi. Ezután megható jele­netet látunk. A serleget egy elsős licista nyújtja az öregdiáknak. Majd dr. Magassy Lajos a fiá­nak, ifi. Magassy Lajosnak nyújtja at a friss forrásvízzel telt serleget, aki iszik a forrás vizé­ből, mely jelképezi az előző nemzedékek és a most végző diákok között megvalósuló össze­tartozást. Ezután az „édesapa - öregdiák” föl­veszi az iskolából távozó tanulókat a Líceumi Diákszövetség tagjai közé. Ifj. Magassay Lajos a maturandusok nevében megígéri, hogy hűek lesznek az ősi iskolához és méltóvá válnak annak szellemi örökségére. Foh- ner Bernadett IV. oszt. tanuló átadja az iskola­zászlót a nyomukba lépő harmadik osztály tanu­lóinak, s egy emlékszalagot köt fel a lobogóra. A Szózat hangjai zárják a lélekemelő ünne­pélyt, amelyet „nem felejtenek el azok, akik részt vettek rajta” (idézet egy régi évkönyvből). - (Köszönet e szép ünnepély rendezőjének, Var­ga Etelka tanárnőnek.) Ezután a ballagok, a tanárok, rokonok ren­dezett sorokban - a Lővérekből - visszatérnek a gimnáziumba, ahol megkoszorúzzák (a ha­gyomány szellemében) az első- és második világ- háborús áldozatok - egykori diákok - emlék­tábláját, majd még egyszer körbejárják a líceum épületét, a tantermeket. Búcsúznak az iskolától, egymástól. Hogy is mondta az a régi maturandus 1936. június 5-én? „Hát fel a fejjel, és előre az élet iskolájának... Induljunk hát, kéz a kézben! Is- tenhozzád iskola, tanáraink, iskolatársaink, drá- '. %aemlékeink...!"(Görög.Tibor), -J ,,,.. í I IQYiqlqm r KIÚta Egyházzenei élet Kelenföldön Bensőséges, szinte családiasnak mondható templomi hangversennyel zárta június 11-én este idei munkaévét a kelenföldi gyülekezet ének- és zenekara. Nem volt zsúfolásig teli templom, de telten szólt a kórus és tisztán, zengőn. Jókedvű örömük indokolt volt, hiszen nagyszerű, ered­ményes esztendőt tudhattak maguk mögött. A sok-sok templomi és hazai vendégszolgálatot betetőzte május első napjaiban München környékén több gyülekezetben való fellépésük. A német út után május 17-én mutatták be idehaza műsorukat Bencze Gábor karnagy vezetésével. Mocskónyiné Tallér Edit vezető szaktanár véleményét kérdeztük az ének- és zenekar szerepléséről. Ezeket mondta: „A májusi hangversenyen összegyűlt szépszámú közönség igen gazdag zenei élményben részesülhetett, ugyanúgy mint ma este is itt ezen a kedves alkalmon. Akkor a két-kórusos Pachelbel és Schütz műveket hallhattuk mértéktartó tempóban, kiegyensúlyozott hangzással. A német úton termé­szetesen a magyar művek voltak hangsúlyosak. így Gárdonyi Zoltán: Szelíd szemed Űr Jézus - korái vegyeskari feldolgozása, amely a kórus régi repertoár darabja. Megragadó volt az átélt, bensőséges előadás. De ugyanezt mondhatom Sulyok Imre két művéről is. „A farizeus és a vámszedő” példázatának elbeszélő előadása valóságos evangélizáció- ként hatott. A 130. zsoltár szövegére komponált »A mélységből kiáltok hozzád« kezdetű művet - amint hallottuk - még a hadifogságban szerezte Sulyok Imre. Megrendítő kóruszene ez, amelyet a vonószenekar és orgo­nán pedig maga a szerző kísért. Szokolay Sándor közkedvelt darabja - »örvendjetek az Úrnak« - mellett Kodály Zoltán 114. genfi zsoltára Sulyok hangszerelésében a múltkori hangverseny egyik felemelő csúcs­pontja volt. Sulyok Imre előadta még g-moll prelúdiumát is. Kár, hogy nevével ritkán találkozunk a rádió orgona-muzsikás programjaiban. Talán külföldön még többet játsszák műveit, mint idehaza.” A mostani évzáró hangverseny kimagasló műsorszáma J. H. Quanz egyik fuvolaversenye volt, melyet Kendeh Zsolt szólaltatott meg nagy­szerű technikával, a zenekar pompás kíséretével. A jó hangulatú nyitó tétel után a középső tétel átélt komolysággal, a zárótétel pedig óriási tempóval, virtuóz módon került előadásra jelezve a művésznövendék tehetsége mellett a zenekar képességeit, összeforrottságát. Sulyok Imre ebben is vállalta a kontinuó szerepét. Öröm volt látni őt a sok fiatal között lelki fiatalságával. Az énekkar elnökétől, Ittzés Andrástól tudtuk meg, hogy az együttes ez idén is megrendezi zenei táborát június 27-étől Kalaznón (Tóina m.). Ugyanis az ottani elárvult műemlék templomot ők gondozzák és szívesen énekelnek, zenélnek benne az érdeklődő helybelieknek. Azt gondolom, a patinás Lutheránia mellett csendben bontakozik ki egy létszámban ugyan kisebb, de művészi ambíciójával attól el nem maradó budai kórus és zenekar: Kelenföld együttese. B. L Az elveszejtett magyarok emlékére REQUIEM-címmel ad jótékony célú emlékhangversenyt a Hon­véd Együttes Férfikara 1992. július 4-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Mátyás-templomban. A hangverseny fővédnöke Paskai László esztergomi bíboros prímás és azon többi egyházak vezetői is részt vesznek. Műsoron magyar és nyugati gregorián dallamok, Liszt művek, többek között Liszt: Requiem-je. Kedves búcsúzó negyedikes tanítványaink, kedves szülők, kedves kollégáim és minden tisztelt kedves vendégünk! Itt állunk a Deákkútnál, ahonnan diáknemzedékek sora indult és indul - mint mondani szokták - a nagybetűs Életbe. Hetvényi Lajos az iskola volt tanára javasolta a század elején, hogy ide az „ártatlan örömök forrásához” jöjjön búcsúzni az érettségi előtt álló ifjúság. Emlékezve az 1827-ben megalakult Deákkúti Vármegyére. Itt állunk tehát és először búcsúzó negyedikeseinkhez szólok. Mögöttük van kedves kisasszonyok és fiatalurak a gyermekkor, benne 12 év iskolai tanulás. Az elmúlt évek biztosan nemcsak örömöt hoztak, hanem néha szomorúságot is. Biztos vagyok benne, hogy ha innen gondolnak vissza, mégis szép volt, 10-20 vagy még több év múlva pedig egyenesen gyönyörűnek látják majd a diákéveket. Először tehát magáról a búcsúról szólok; ha bölcselkednék mondhatnám, hogy az egész életünk búcsúzkodás. Folyton elmúlik valami, elválunk régi ismerősöktől, társaktól. Mégis ez a mai ballagás az igazi búcsúzkodás. Sokan ugyan továbbtanulnak majd, de az már más, ott már felnőttek lesznek. így nemcsak az iskolától, tanáraiktól, társaiktól búcsúznak hanem végleg a gyermekkortól is. Másodszor, ezen utolsó alkalommal szeretném mégjgyszer lelkűkre kötni azt, amit eddig is próbáltunk az ifjú szivekbe beleplántálni. Őrizzék meg az igazat, szépet és jót amit az iskola adott és felejtsék el azt, ami esetleg nem volt ilyen! Ne feledjék magyar hazánk iránti kötelességüket! Kiírva látják itt a forrásnál id. D. dr. Prőhle Károly sorait: Itt lobogott a Deákkúti vármegye zászlaja egykor, Szelleme mostan is int: Ifjú szeresd a hazát! Most már felnőttként vegyék vállaikra a terheket! Lehet, hogy ami magyar az nem olyan zsép, mint ami másé; lehet, hogy ami magyar nem olyan jó, de MAGYAR. Szeressék és becsüljék a drága magyar földet, amelyért őseink véreztek! Ismertessék és szerettessék meg gyermekeikkel és majdan unokáikkal is! Óvják és szeressék édes magyar nyelvünket! Vigyázzanak rá és az idegen nyelvek tudósa még csak fokozza ennek az egyetlennek az értékét! Tartsák számon a 15 millió magyart, legyen mindig kedves szavuk a magyarul beszélőkhöz, ne csak külfildön hanem itthon is! A másik ember tisztelete és megbecsülése legyen az Önök ismertetőjegye! Legyen kedves mosolyuk ott, ahol békétlenség van; simogató kezük, ahol valami fáj, vigasz­taló szavuk ott, ahol szomorúság vert tanyát; de legyen csengő kacagásuk és felhőtlen örömük is az örvendezők között! Szeretném lelkűkre kötni, hogy az előbb elmondottakat könnyebben megteszik ha segítséget fentről várnak. Teremtő Istenünk és Megváltó Jézusunk Szent Leikével támogatja és erősíti azokat, akik az 0 nevében járnak. Tudom, hogy Önök közül sokan megismerték már az evangéliumot. Először őket kérem, mutassák meg életük példájávtu, hogy Jézus az út, az igazság és az élet. Azokat, akik még nem jutottak el Istenhez arra kérem, hogy ne legyenek elutasítók, legyen a szivükben őszinte várako­zás és keresés!­A továbbiakban a körülállókhoz szólok. Köszönöm a kedves szülök szeretetét és hadd mondjam, hogy felnőtt a kislány és a kisfiú, íme itt a kész kisasszony és fiatalember. Utalnék az évnyitó hasonlatára; a gyermek egy ezüstserleg, lámfiám már majdnem fényes és a tartalma is értékes. Lassan bizony tovább kell adni. Úgy lesz a továbbiakban majd az Önök gyermeke, hogy másé is lesz. Köszönöm a nagyszülők szeretetét és aggódását, a keresztszülők és minden rokon és ismerős támogató segítsé­gét. Köszönöm kedves kollégáimnak, hogy nevelték és tanították fiataljainkat, alsóbb éveseinknek pedig azt, hogy társak voltak és maradnak. Most pedig Önöknek kedves búcsúzó tanítványaink köszönöm, hogy taníthattuk Önöket és azt a szeretetet amit kaptunk a négy év során. Személy szerint az igazgató is hálás azért, hogy ezen első esztendőben, amelyet a Líceum élén töltöttem a legna­gyobbak, az érettségizők között mindig találtam olyat aki segített, aki megtette amit kellett, sőt még annál többet is, hiszen ez a több az értékes. Köszönöm a mostani kedves szavakat is. Befejezésül kérem, hogy őrizzék meg lelkűkben az iskolát, az Alma Matert, mely­nek kapuja volt növendékei előtt mindig nyitva áll. Legyetf az Úr áldása mindany- nyiunkon! Dr. Lampérth Gyula igazgató Kétnyelvű meghívót hozott a posta, szlovákul és magyarul hangzott a hívás: a sajógömöri gyülekezet lelkészét, Rusznyák Dezsőt 1992. május 30-án a de. 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében iktatja hivatalába Dusán German, a Rimái Evangélikus Egyházmegye esperese. Sajógömör, az egykori Gömör megye névadó faluja, ahol Mátyás király megkapáltatta á főurakat, alig 15 km-re fekszik a magyar határtól. Ebben a faluban született néhai ószövetségi professzorunk, dr. Deák János... Az iktatás is két nyelven folyt. Az énekeket ki-ki anyanyelvén énekelte, s felváltva - hol szlovákul, hol magyarul hangzott a szertartás, az igehir­detések, sőt a köszöntések is. A kezdő oltári szolgálatot Ludovit Kováé felsőszeli, Biró Zsuzsa rimaszombati és Ján Bakalár batizovcei lelkészek végezték, az iktatásban az esperesnek Ján Rajtók losonci és Ján Bakalár lelkész segítettek. A köszöntők sorában a már említetteken kívül ott voltak a hanvai, a tornaijai és a gömörszkhárosi református lelkészek, Szöllős Sándor csucsomi baptista prédikátor, Július Madarás betléri, Strompf Lóránt tornaijai evangélikus lelkészek, valamint Lóczy György, a helyi gyülekezet felügyelője. Köszöntött még Tóth Melinda ózdi lelkész is. Közreműködött - többek között - a jelenlévő budapesti teológusok hattagú kamarakórusa is. A gyülekezet - úgy tűnt - nem fáradt el a több mint három órán keresztül tartott ünnepen. Elgondolkodtató a szlovák testvéregyház lelkésziktatásának az a moz­zanata, hogy a beiktatandó lelkésznek nem a lelkészi meghívólevelet és az egyházközség pecsétjét nyújtják át, hanem az oltári Bibliát, a gyü­lekezet Ágendáját, a keresztelő kancsót, a paténát és a kelyhet. Szol­gálatának eszközeit. Szószéki igehirdetést e sorok írója tartott. Textusa a meghívón is szereplő ige volt: „más fundámentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely Jézus Krisztus...” (lKor 3,11). Témáját így foglal­hatom össze: Evangélikus keresztyén tanításunk és igehirdetésünk tartal­ma, új életünk gyülekezeti közösségünk alapja a Krisztus keresztje. S a kereszt nem elválaszt, hanem összeköt. „Ha belenyugodunk abba, hogy egy gyülekezetben ellentét van az elmúlt időszakban hűségesek és a most visszatérők között, akkor tulajdonképpen abba nyugszunk bele, hogy „szögesdrót” húzódik Krisztus testén át... Ha nincs békesség szlovák evangélikusok és magyar evangélikusok között, akkor szögesdrót megy át Krisztus testén. Hiszem és hirdetem, hogy Jézus nincs a kereszten, feltámadt és él, kihúzta drága testéből a szöges drótokat. S a világnak azon a pontján, ahol a kereszt áll, nincs többé elválasztó kerítés, azonos oldalon állnak/egymással közösségben élnek az övéi!” Imádságos szívvel kísérjük figyelemmel az új lelkész szolgálatát, s bízunk abban, hogy Sajógömörben nem halkul el az anyanyelven hirde­tett evangélium. Zászkaliczky Pál ÚJ LELKÉSZ MEDGYESEGYHÁZÁN Régen várt esemény színhelye volt 1992. május 17-én, vasárnap délután 4 órakor a medgyesegyhá- zi gyülekezet temploma. Ekkor ik­tatta be Táborszky László esperes, püspökhelyettes a gyülekezet egy­hangúan megválasztott lelkészét, Halasi Lászlót, aki 1991 szeptem­berétől segédlelkészként szolgált a .medgyesegyházi gyülekezetben;, m A gondosan ápolt kertben álló, szép templom megtelt a hívekkel és a lelkésziktatásra érkezett közeli és távoli vendégekkel. A közeli gép­kocsiparkolóban és az utcákon el­helyezett autók is jelezték, hogy sokakat megmozgató, ritka ese­mény történik a templomban. Táborszky László Kol 4,17/b alapján tartott igehirdetésében el­mondotta, hogy sokan régóta vár­ták ezt a napot, amikor az évek óta üresedésben levő lelkészi állást be- tölthetjük. Sok nehézséget kellett leküzdeni, hogy megtörténhessék gyülekezet és lelkész egymásra ta­lálása. Most ez megtörtént. Éppen ezért ünnep ez a mai nap, a gyüle­kezet és a lelkész számára egy­aránt. Hangoztatta: „A lelkész dolga, hogy hirdesse az igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő. Hirdesse tisztán és igazán, határo­zottan, de nagyon alázatosan, sze­líden. A lelkész tiszte, feladata a szolgálat, nem az uralkodás.” A gyülekezetei figyelmeztette, hogy „csak akkor igazán gyüleke­zet, ha maga is szolgál. Szolgálja az Urat - örvendezéssel”. Kérte: „Szeressétek egymást. Ne legyen közöttetek pártoskodás. Fogadjá­tok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket.” „Lelkész és gyülekezet egyaránt Krisztus elhí- vottja. Egyazon örökség váromá­nyosa.” Az ünnepélyes iktatás után 9 lel­kész és 3 gyülekezeti munkatárs egy-egy igével áldotta meg Halasi Lászlót, majd együtt énekelték az ősi egyházi imádságot, a Confir- mát. A beiktatott lelkész Ézs 40,31 alapján hirdette az igét. Megren­dültén mondotta el, hogy ő is sok­szor és sokféleképpen megtapasz­talta Isten megsegítő, megerősítő kegyelmét, ha bízott benne. Biza­lom, hit nélkül senki se vátja, hogy átélheti, megtapasztalhatja a pró­fétai ige valóságát. Kérte a gyüle­kezetét, hogy továbbra is támogas­sák őt szolgálatának végzésében. Az istentiszteletet ünnepi köz­gyűlés követte, amelyen többen köszöntötték az újonnan beikta­tott lelkészt: Fabulya András fel­ügyelő a medgyesegyházi gyüleke­zet, Horpácsi Ignác kanonok, a helyi római katolikus, Nagy D. Je­nő a helyi református, Kovács Pál igazgató lelkész a békéscsabai, Lászlóné Házi Magdolna a nyu­gat-békési egyházmegye és a pusz­taföldvári gyülekezet nevében. Ifj. Kendeh György mint egykori medgyesegyházi helyettes lelkész szólt a gyülekezethez és lelkészé­hez. Táborszky László esperes a kelet-békési egyházmegye elnöksé­ge, lelkészi munkaközössége és gyülekezetei nevében üdvözölte Halasi Lászlót. A jelenleg Halasi László lelkész által gondozott csorvási gyüleke­zet nevében Bencsik András fel­ügyelő, a gerendási gyülekezet ne­vében Mezőfi Erzsébet gyülekezeti munkatárs köszöntött. A közgyűlés után a gyülekezeti házban a medgyesegyházi gyüleke­zet megvendégelte az ünnepi alka­lom résztvevőit. Legyen az újonnan beiktatott lelkészen és a medgyesegyházi gyü­lekezeten Isten gazdag áldása! Táborszky László Sajtóosztályunk dolgozói június 5-6-án meglátogatták Becsben az osztrák evangélikus egyház hasonló intézményét. Tanulmányozták a bécsi sajtóosz­tály munkáját, fóleg számítógépes rendszerét és érdeklődtek kiadói munká­jukról. Paul Weiland, az osztály vezetője mutatta be munkájukat és eredmé­nyeiket. A jól sikerült tanulmányút hozzájárult a kapcsolatok elmélyítéséhez.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom