Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-06-28 / 26. szám

jo,v urige vw,uä JCsiei lyaz. uiniuö zö. Évzáró a nagytarcsai óvodában „ő a fény, mi színei...” A jól ismert Zinzendorf-ének fenti sora a nagytarcsai Evangéli­kus-Keresztyén Óvoda mottója, melyet az óvoda tervezett emblé­májában is olvashatunk. Első íz­ben adunk hírt az Evangélikus Élet olvasóinak a nagytarcsai egyházi óvoda életéről, melyben az első egyházi csoport zárta a tanévet. A területen egyházi iskola műkö­dött az államosításig, tavaly ősszel viszont működő óvodát kapott vissza az egyházközség az önkor­mányzattól. Mivel a faluban egy másik helyen is működik óvoda, megvan a szülők szabad választási lehetősége, milyen szellemű neve­lést akarnak biztosítani gyerme­keiknek. Az első tanévet egy csoporttal mintegy húsz gyermekkel kezdtük, öröm, hogy 25 fővel fejeztük be. Jó volt látni a tanévzáró műsorban, hogy milyen természetességgel épül bele a gyermekek játékába, énekeibe a keresztyén tartalom. Ugyanilyen természetességgel vál­tottak át a magyarról az angol nyelvű éneklésre, mert ez a csoport heti két alkalommal az angol nyelv alapjaival ismerkedhetett játékos formában. Ősztől már két csoporttal foly­tatjuk a munkát mintegy 40 gyer­mekkel. Öröm, hogy missziói kisu­gárzása is van már óvodánknak, hiszen az induló új csoportnak a fele a katonai lakótelepen élő csa­ládokból kerül ki, akik korábban teljesen elszigetelten éltek az egy­háztól. A nyár se lesz „üresjárat”, hiszen komoly összefogással fel szeretnénk újítani az épületet. Az Óvoda Alapítvány KRESZ-pályát épít az udvaron a gyermekeknek. Szeretnénk, ha öröm lenne gyer­mekeknek ebbe az óvodába járni és a gyerekeken keresztül is szeret­nénk a családokat összefogni, be­építeni a gyülekezet nagy családjá­ba. Ez a keresztyén óvoda felelős küldetése, missziói esélye nap­jainkban. Szeptember első vasárnapjára tervezzük az ünnepélyes tanévnyi­tót és „névadót”: a bibliai ihletett- ségű „Szivárvány” nevet tervezzük felvenni abban a reményben, hogy a keresztyénség gazdagságából táplálkozva sokszínű, gazdag élet­re tudjuk elindítani a ránk bízott kicsinyeket. Nem feledve mottónk elkötelező örömüzenetét: „Jézus a fény, mi színei!” Gáncs Péter NÉGY LELKÉSZNŐ EGY TRABANTTAL Ismerőseink közül néhányan megütközve, némi aggodalommal fogadták a hírt: Trabanttal uta­zunk négyen együtt a lengyelorszá­gi Bielsko Bialá-ba az első közép- kelet-európai lutheránus női kon­ferenciára. Egy kis szorongás ben­nünk is volt, hiszen Szlovákia he­gyei közé vezetett utunk. Bírja-e a tele Trabant az emelkedőket, nem lesz-e valami műszaki hibája? Az utazásra szép napsütéses májusi időt kaptunk ajándékba, az út pe­dig - itt-ott ugyan hófödte csúcsok közt - gyönyörű folyóvölgyekben vezetett. A Trabant kiállta a pró­bát. Más lehetőség híján még Bi­elsko Bialábán is naponta* vitt1- hozott bennünket szálláshelyünk és a konferencia helyszíne között. A konferencia megrendezésének gondolatát a megváltozott közép- kelet-európai helyzet vetette fel. A Lutheránus Világszövetség és az eddig is szervezetten dolgozó evan­gélikus nőszövetségek elérkezett­nek látták az időt, hogy az egykori keleti tömb országaiban élő evan­gélikus nőkkel szorosabb kapcso­latot építsenek ki és segítséget nyújtsanak az új körülmények közt, reménység szerint, kiszélese­dő evangélikus női munkának. Tizenegy evangélikus egyházból 39-en jöttünk össze a kölcsönös tapasztalatcserére, egymás megis­merésére és új tervek készítésére. A konferencia lehetőséget adott számunkra, hogy közelebbről meg­ismerjük egymás helyzetét és a jelen lehetőségeit. Meglepődve tapasztal­tuk, hogy mennyire más egyháza­ink helyzete, lehetőségei a régi keleti tömbhöz tartozó országokban. A litvánok éppen csak a kezdetnél tartanak. Alig vannak gyülekezeti helyiségeik, kevés a lelkészük. A lengyelek kiterjedt szociális mun­kát végeznek. Szervezett tanácsadói szolgálaton keresztül jogi, pedagó­giai, orvosi segítséget nyújtanak a családoknak és az egyedülálló nők­nek. A sziléziai egyházban a női munka már 30 éves múltra tekint vissza, de az elmúlt évtizedekben csak titokban végezhették. Ma hét­végi üdüléseket szerveznek bibliata­nulmányozással, sátormissziós al­kalmakon egész héten főznek a résztvevőknek. A szlovák egyház­ban a belmissziói munka egyik szekciója a nők között végzett szol­gálat. Elszoruló szívvel hallgattuk az egyre fogyó szász egyház küldöt­tének beszámolóját. S lehetne foly­tatni a sort az észtekkel, jugoszlá- vokkal, szlovénokkal, erdélyi ma­gyar evangélikusokkal. Más or­szág, más egyházi helyzet. Ugya­nakkor valamit megéreztünk: mindnyájunkat összekötnek nem­csak a közelmúlt közös nehézségei, de az évszázadok közös kulturális, történelmi öröksége is. Ahogy tré­fásan megjegyeztük néha: mind­nyájunknak valami köze volt a régi monarchiához, mely évszázadokon át éreztette hatását - jó és rossz értelemben egyaránt - egész Közép- Kelet-Európában. Bepillantást nyertünk a lengyel evangélikus egyház életébe. Ma­roknyi evangélikusság (2 ezrelék!) él itt óriási katolikus tömbben. Többségük a nyugati országré­szen, Sziléziában. Intenzív kate- chetikai munkát végeznek, amit 80%-ban nők vállalnak. Ahogy előzőleg említettem, sokirányú sze- retetmunkát is folytatnak. Lel­késznőiket azonban, éppen a kato­likus többség miatt, nem szentelik fel. 1989-90-ben hozott törvény ál­talános vallásszabadságot biztosít minden egyháznak. Azóta meg­nőttek a lehetőségeik* - Ahogy mondták: a lakosság nagy része kritikus' az egyházakkal 'szemben, fél minden klerikális befolyástól, a negyven év alatt passzívakká let­tek. Noha a máshonnan jöttéknek az volt a benyomásuk, hogy a len­gyelek általánosságban valláso­sabbak a többi kelet-európainál. Az utolsó napon kirándulást tet­tünk Auschwitzba és Krakkóba. Az első mindnyájunk számára meg­döbbentő és elrettentő látványt nyújtott. Több mint kétszáz hektá­ron - Auschwitzban és Birkenauban - ott maradtak a régi épületek, ba­rakkok, bennük a szörnyű múlt em­lékei. Precíz logikával megszervezett emberirtás folyt itt. Európa minden országából voltak itt áldozatok. Krakkót, mi magyarok, különö­sen is közel éreztük magunkhoz. A régi lengyel főváros számos ma­gyar vonatkozású emléket őriz. Nagy Lajos királyunk leánya, Hedvig lengyel királyné lett. Hozo­mányából épült a hires Jagelló Egyetem. Báthori István erdélyi fe­jedelem és lengyel király lengyel származású felesége hamvait a wa- veli székesegyház őrzi. Ugyancsak itt található a hazánk 1686. évi tö­rök alóli felszabadulását segítő So­bieski János síremléke. Csak né­hány ez a közös lengyel-magyar múlt emlékeiből. A konferencia befejezésekor vezetőinkP^W^érték^ próbáSjuk ; megfogalmazni távirati stílus- * ban: mik a céljaink, mihez kér­nénk segítséget. A magyar „táv­irat” így hangzott: „Kérjük, se­gítsenek minket a materializmus legyőzésében, az egyháztól elide­genedett emberek közt város­missziót végezni és megszabadí­tani az embereket a céltalanság­tól Jézus Krisztus segítségével. Köszönjük.” Mindnyájunkban az az elhatá­rozás fogalmazódott meg: szeret­nénk egyházainkban tapasztala­tokban meggazdagodva még több hűséggel szolgálni... Sárkány Tiborné A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány ösztöndíjasai Az 1991-ben létrejött alapítvány sokféle célja közül a legfontosabbnak a tehetsé­ges (4,5-es vagy annál jobb átlagú, illetve egy-két tárgyból különösen kiemelkedő eredményeket felmutató), hátrányos helyzetű protestáns középiskolások, tanárjelöl­tek és nálunk tanuló kisebbségi magyar diákok (akik vállalják a hazatérést) tánroga- tását tartotta, tartja. A március elsején az egyházi sajtóban (Evangélikus Élet, Reformátusok Lapja) megjelent pályázat eredményeként a következő diákok kap­tak - most három hónapra - havi 3000 ill. főiskolásként 4000 forintos ösztöndíjat: Iván Marietta (Szentgotthárd), a budapesti Evangélikus Gimnázium, Dézsi Edina (Edelény), a miskolci Kilián Gimnázium, Moncz Attila (Bp.) és Józan Gábor (Bp.), a budapesti Református Gimnázium, Balog Beáta (Bököd), Csonka István (Pápa) és Bartolich János (Balatonfüred-Makó) a pápai Református Gim­názium, Vidovenyecz Krisztina (Békéscsaba), Molnár Roland (Ajka), és Lukács Eszter (Balf) a soproni Evangélikus Gimnázium, Szabó János (Mezőberény), a békési Szegedi Kis István Gimnázium, Bovier Hajnalka (Dunapataj), Végh Gizel­la (Orgovány), Szitás Ildikó (Dévaványa) és Mikola Borbála (Kecskemét) a kecskeméti Református Gimnázium, Kozma Katalin (Kadarkút), a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium tanulói, valamint Vincze Éva (Kalotaszentkirály), a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója. Az ösztöndíjakat Für Lajos nemzetvédelmi miniszter, a kuratórium elnöke adta át május 23-án, Budapesten. Ösztöndíjainkat a jövő félévre is meghirdetjük (felté­telei a fent megadott újságok számaiban előzetesen megismerhetők). Az ösztöndi­jak számát szaporítani fogjuk s szeretnénk a támogatandók körébe bevonni a kisebbségi és szórványmagyarság otthon tanuló középiskolás gyermekeit. (Ilyen irányú lépés volt az is, hogy alapítványunk 74 000 forinttal támogatta erdélyi testvéreinket abban, hogy az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem balaton­kenesei tanulmányi hetén részt vehessenek. (Reméljük, hogy a szeptemberi pályá­zat olyan iskolákban és családokban is visszhangot vált ki, ahonnan most - meglepetésünkre - nem érkeztek pályázók. A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány számlaszáma (közönségszolgála­ti szám): Kultúrbank Rt. MNB - 219 - 93040. Címe: 1083 Budapest, Baross u. 113/a., T. L. A TRANS WORLD RADIO (Monte Carlo) norvég hittestvéreink által fenntartott magyar adásainak JÚLIUSI programja 17.30—17.45-ig a 31 m-es rövidhullámon (9435 kHz) július 4. szombat - missziói negyedóra: Kunos Jenő 5. vasárnap - áhítat: Pósfay György 11. szombat - Gémes István sorozata 12. vasárnap - áhitat: Gáncs Aladár 18. szombat - „Levelesláda”: Pósfay György 19. vasárnap - áhítat: Antal Béla 25. szombat - gyermekműsor Pilisről: Keveházi Lászlóné 26. vasárnap - áhítat: Marschalkó Gyula Sztehlo-emléknap Gicen A Veszprém megyei Gic község általános iskolája és diákotthona Sztehlo Gábor nevét viseli. Kertjé­nek falán emléktábla őrzi névadó­jának emlékét és nevét. Sztehlo Gábor halálának hetében (1974. május 28.) ünnepi napokat rende­zett az iskola Vock József igazgató és lelkes tanári karának szervezésé­ben. Az első napon kiállítás megnyi­tása, bemutató foglalkozások s a TV által készített Gaudiopolis film bemutatása szerepelt. A második napon komoly szakmai előadások hangzottak el. Ancsel Éva szólt „Az emberi összetartozásról”, s Merényi Zsuzsa „Sztehlo Gábor pedagógiai munkásságáról” cí­men. A harmadik napon Sztehlo Gá­bor egykori mentett gyermekei­nek, a „Sztehlo gyermekeknek” összejövetele volt, gazdag prog­rammal. Az Intézet mostani nö­vendékei adtak megkapó műsort Sztehlo Gáborra emlékező napló­jegyzetekből (Fóti Pál London­ból), jól válogatott versmondások­Koren Emil beszél a Sztehlo-emléktábla előtt ból, a növendékek szintes citerajá- tékából. Mai költők sorainak hallatán merengtem el azon, vajon hogyan tudják megeleveníteni Gábor egy- kor-volt feledhetetlen alakját azok, akik nem is ismerhették, amikor az egyik szavalótói hallom ezeket a Pilinszky-sorokat: „Szem­közt a pusztulással - egy ember lépked hangtalan - nincs semmi­je. ..” Igen, ez volt ő, s ezt tanúsí­totta 1600 megmentett gyermek és 400 felnőtt a fél évszázad előtti vér­zivatar idején, s ilyen idői távlat­ban is közülük szervezetten tu­dunk mintegy nyolcvanról, akik­nek jó része évről évre összejön baráti beszélgetésre s emlékezni. Nem volt semmije, de szívét mér­hetetlen szeretet feszítette. Megkoszorúztuk Sztehlo Gábor emléktábláját (Füzéky Bálint), s köszöntöttem a jelenvolt közel harminc egykori „Sztehlo-gyerme- ket”. Visszaemlékeztem arra, hogy nehány hete a „holocaust” emlék­napján, az Új Városháza nagyter­mében felkértek arra, hogy a Yad Vashem kitüntetettjei között gyújtsak emlékgyertyát a világhá­ború hatmillió, köztük hatszázezer magyar elpusztította emlékére. Miközben lángot fogott a gyertya kanóca, arra gondoltam, hogy Sztehlo mentettjei nem pusztultak el, s íme most ők áldoznak Sztehlo emlékének. Ti mind megmaradta­tok - muzsikált bennem a boldog tudat, amikor végignéztem a meg­hatott arcokon. Emlékfákat is ültettünk, s a szép tujafák őrzik ennek a közösségnek emlékezését és termő törekvéseit. Az ültetők között elsőnek ifj. Sztehlo Gábor ültette el emlékfáját, aki feleségével együtt Svájcból kü­lön erre az alkalomra jött haza, s hasonlóképpen Fóti Pál London­ból, aki az egykor mentettek nevé­ben ültetett. A harmadikat én ül­tettem Gábor emlékére. A fák mel­lett művészi tűzzománc táblák őr­zik az ültetők emlékét, s ezeket mind a gici intézet növendékei ké­szítették, hirdetve ezzel az ő meg­becsülésüket és szeretetüket a név­adó iránt. Az együttlétet megtisztelte jelen­létével Dörnbach Alajos is, aki a Soros Alapítvány kuratóriumának tagja. Érdeklődéssel hallgatta a Sztehlo Alapítványról szóló beszá­molót, amit a Kuratórium titkára, Füzéky Bálint teijesztett elő, és ta­nácsokkal, javaslatokkal segítette a munkát. Ifj. Sztehlo Gábor emlékfát ültet A Kuratórium ünnepélyesen átadta az Alapítvány ez évre meg­szavazott segélyét három intézet­nek: a Budai Evang. Szeretetott­honnak, - amit Filippinyi Jánosné vett át, - a Cseppkő utcai nevelő- otthonnak, s a Gici Intézménynek,* - amit az igazgató, Vock József vett át. Ugyancsak ő köszönte meg azt a mikrobuszt, amit a Svédor­szágban élő egykori „Sztehlo-gyer- mek”, Rodosi Péter hozott aján­dékba különböző svéd klubok ál­tal összegyűjtött adományként. Az igen meleg baráti beszélge­tésben együtt volt közösség, külö­nösen annak immár külföldivé vált tagjai tanulgatták a régi magyar népi hangszer, a citera használatát, amin az intézet növendékei adtak elő magyar dalokat a délelőtt folyt műsor keretében. Egyházunk közvetett diakóniai termékévé vált a „Sztehlo Alapít­vány” s az egykor Sztehlo Gábor által mentett gyermekek évente összegyűlő kései közössége. Koren Emil Á soproni licisták nagy ünnepéről A templomban Molnár Emő titkár az ajándékozó okirat szövegét ismerteti a zászlóátadás közben Az idei Pünkösd kétszeresen is nagy ünnepe volt a sop­roni Berzsenyi Dá­niel Evangélikus Líceum mai és egy­kori diákjainak. Különösen a licis- ta és berzsenyista öregdiákok ké­szültek hetek óta nagy örömmel és várakozással a Soproni Líceumi Diákszövetség pünkösdvasárnap­ra meghirdetett éves közgyűlésére és az öregdiákok találkozójára. Az idén 435 éves ősi iskolát ta­valy nyáron, 43 év múltán kapta vissza egyházunk. A szeptemberi ünnepélyes tanévnyitó keretében 53 jelenlevő licista és berzsenyista öregdiák újra életre hívta az öreg­diákok eredetileg 1918 júniusában megalakított baráti társaságát, a Líceumi Diákszövetséget. A közgyűlés a szombat délután megtartott baráti találkozóval kez­dődött, ahol több öregdiák szólt az iskolával kapcsolatos emlékeiről és tett javaslatot a szövetség jövő­beni munkájára. A baráti találkozót követően a mai licisták adtak sokáig emléke­zetes, szívet melengető, szép gála­műsort az öregdiákok tiszteletére. A közel 40 szereplős műsorban el­hangzott szavalatok, dalok, zene­számok, kórusművek, népi táncok mind-mind a mai utódok tehetsé­gét, rátermettségét bizonyították. Hálás köszönetünk a felejthetetlen élményért! Este a soproni evangélikus templom hívta az öregdiákokat, ahol a testvériskola, az egykori evangélikus tanítóképző volt igaz­gatójára, Hamar Gyulára emlékez­tek a jelenlevők - köztük nem egy volt tanítványa - a születésének 111. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepi hangversenyen. A színvonalas zenei emlékműsort baráti vacsorák, osztálytalálkozók követték. Ezek egyikén köszöntöt­ték hálás tanítványai dr. Benkő Lászlót, a kiváló nyelvészt, az isko­la vojt tanárát 80. születésnapja al­kalmából. E helyen is Isten gazdag áldását kérjük életére, munkájára! Pünkösd vasárnapjának regge­lén a legalább külső homlokzatá­ban megfiatalodott ősi Alma Ma­ter várta egykori diákjait. Szomo­rúan láttuk, hogy a tavaly felava­tott második világháborús emlék­táblán öt újabb aranyba vésett név olvasható. Mintegy 150-200 licista és ber­zsenyista öregdiák kísérte az iskola új zászlaját az ősi iskolából az ősi templomba, a zászlót az öregdiá­kok adományozták a mai utódok­nak. Az istentisztelet oltári szolgála­tát Szimon János helyi igazgató­lelkész végezte, a pünkösdi evangé­liumot Görög Tibor volt óbudai lelkész, a szövetség elnöke hirdet­te. Prédikációjában szólt a Szentlé­lek ajándékáról, az első pünkösd­ről és azokról a változásokról, amik azóta az egyházban végbe­mentek. Meghatottan szólt arról az öregdiák lelkésztársáról, aki ugyanezen a szószéken 1948-ban fel merte emelni a szavát az ősi líceum államosítása ellen és hűsé­ge, állhatatossága miatt évtizede­ken át súlyos megpróbáltatást és megalázásokat kényszerült elvisel­ni. Az öregdiákokat arra emlékez­tette, amit az Alma Matertől, taná­raiktól és a soproni gyülekezettől kaptak. „Mindezért a sok jóért egyetlen szóval tudunk csak hálát adni: köszönjük”. A prédikációt követően megál­dotta az iskola új zászlaját és azzal az intelemmel adta át a mai licis- táknak, hogy óvják azt és féltő sze­retettel vigyázzanak rá. Az ünnepi istentisztelet zárószolgálatát Kiss János kapolcsi lelkész végezte. Az ünnepi istentisztelet után ke­rült sor a Diákszövetség éves köz­gyűlésére. A megjelenteket Görög Tibor elnök köszöntötte. Szólt a szövetség fő célkitűzéseiről, az is­kola nemes hagyományainak, va­lamint a barátságnak az ápolásá­ról. Javaslatára a jelenlévők néma felállással emlékeztek tanáraikra és meghalt osztálytársaikra. Az el­nöki megnyitó végén ajándékot adott át az iskola volt tanárának, a közel 90 éves Lackner Kálmán­nak. Molnár Ernő titkár beszámoló­jában részletesen ismertette az első évben elvégzett feladatokat, a szer­vezés nehézségeit. Örömmel szólt arról, hogy a szövetség tagjainak száma már meghaladja a 300-at. Az elkövetkező év fő feladatának a közel 2000 berzsenyista öregdiák megszervezését jelölte meg. Köszö­netét mondott a tagok áldozat- készségéért, aminek révén lehetővé vált a második világháborús em­léktábla és az új iskolazászló elké­szítése. A titkári beszámolót köve­tően került sor Hollósy Eleknek, a számvizsgáló bizottság elnökének jelentésére, majd Kőrös László pénztáros adott tájékoztatást a szövetség anyagi helyzetéről. A felszólalók sorát dr. Lampérth Gyula igazgató nyitotta meg, aki az iskolának ajándékozott új zász­lót köszönte meg. Letenyei Lajos a volt osztályfőnökök emlékének megörökítését javasolta, id. Ma- gassy Sándor pedig dr. Kamondy Zoltán tanár emlékiratainak ki­adására tett előterjesztést. A kül­földön élő licista öregdiákok nevé­ben Leitner Endre ajánlotta fel készségüket szemléltető iskolai anyagok beszerzésére. Az elnöki zárszóban a köszönet szava hangzott el Baranyai László öregdiák, az emléktábla alkotója felé, majd az elnök bejelentette, hogy a szövetség a jövő évi köz­gyűlését előreláthatóan 1993. má­jus utolsó vasárnapján tartja Sop­ronban. Az esős idő ellenére nagyon szép, emlékezetes pünkösdöt töl­töttünk idén Sopronban. A Szentlélek az újbóli találkozás és az emlékezés örömével töltöt­te be szívünket. Reméljük, hogy jövőre még többen találkozha­tunk. Mersich Endre A Nagy tárcsái Óvoda emblématerve

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom