Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-06-07 / 23. szám
DICSÉRJÉTEK AZ URAT! Evangélikus Élet 1992. június 7. Szolgálat az egyházban Az 1992-ik esztendő jubileumi év a pilisi gyülekezetben. Idén ünnepeljük a kétszáznyolc éves templom orgonájának 200 éves jubileumát. Ezt a figyelemreméltó évfordulót szeretnénk emlékezetessé tenni különféle zenei eseménnyel. A készülődés az ünnepre már két évvel ezelőtt megkezdődött. A németországi Herfordból, mely testvérgyülekezetünk, Jürgen Haug, az Egyházzenei Főiskola karnagya, nyári szabadságát arra áldozta, hogy egy munkatársával teljesen felújította orgonánkat: kitisztította, új játékasztalt és egy új sípsort épített bele. önzetlen munkáját befejezve így búcsúzott: Veletek szeretnénk ünnepelni! Még mindig a készülődéshez tartozik, hogy gyülekezetünk új kántora, Csikós Ildikó az ifjúsági énekkar mellé újraszervezte a nagymúltú gyülekezeti énekkart, melyet évtizedeken keresztül a tavaly elhunyt Csilló Mihály kántorunk vezetett. Az idősebb tagok mellé fiatalok sorakoztak, sőt a kórus fúvós hangszerekkel is kiegészült. Húsvétkor már a gyülekezet a teljes kórus igényes szolgálatában gyönyörködhetett. Jubilate vasárnapján az ünnepi istentiszteletre a herfordi egyház zenei főiskola fúvószenekara messzire hangzó szép toronymuzsikával hívogatta a gyülekezet tagjait. Az orgonánál ezen az istentiszteleten Uwe Gross, a főiskola igazgatója, orgonaművész ült, kísérte a gyülekezet énekét, váltakozva a fúvószenekarral. Kórus, zenekar, orgona és a gyülekezet éneke visszhangozta az igehirdetés alaphangját: Dicsérjétek az Urat! A délelőtti programot még egy hangulatos térzene is gazdagította a templomkertben. Este 7 órakor került sor a templomi hangversenyre. A jubiláló orgona teljes szépségében mutatkozott be. Uwe Gross igazgató művészi tolmácsolásában gyönyörködhettünk Bach és Frescobaldi zenéjében. Az énekkar és a fúvószenekar a régi mesterek mellett Ízelítőt adott a modern muzsikából is. Jürgen Haug valóban ünnepi programot állított össze, és a nagy gyülekezetét magával ragadta karmester és zenekar művészi összmunkája. Ez a nap valóban „együttünneplés” volt. Leírom az első szót és máris hallom a 80 éves id. Kendeh György tiltakozását: Miért írsz? Kérlek, hogy ne írjál rólam. Aztán az ember engedelmeskedik, leteszi a tollat és hetekig nyugtalanítja, hogy miért nem írta meg - egy hónapja is őrá hallgatva - azt a pár sort. Vagy talán jobb is így, hogy akkor nemcsak hogy nem készült beszélgetés, de a már januárban esedékes köszöntő sorok sem fogalmazódtak meg? Mert most a köszöntés mellett meg tudom köszönni azt is, amire az akkor oly nehezen megértett (vagy talán igazán meg sem értett?) kétszer is kimondott „nem”, a szelídségében is oly határozott szó megtanított: Van ideje a hallgatásnak is. Hiszen a hallgatás bizonyos esetekben, nem jelenlét nélküliség. Példa erre id. Kendeh György lelkészi szolgálata, emberi .tartása. A tiszta evangéliumot hirdette mindig a valóban Krisztusban élő ember erkölcsi tartásával. Ez jellemezte életét a próbás évek, hosszú évtizedek alatt is, amikor a kelenföldi gyülekezetből jogtalanul eltávolították és internálták. Ez jellemezte életét a talán legnehezebb időben, a kamutpusztai kiteleptés- kor is. És ezért tudta később a száműzetést példa értékű munkára változtatni a nevével együtt emlegetett kistarcsai Özvegy Papnék Otthonában. Megkésett köszönetét mondhatunk azért a munkájáért most is, amit ott végzett, ahová az első hívásra, visszatért, hogy idős korára rácáfoló energiával teremtsen rendet. Ment, mert szükség volt rá. A zenei események azonban nem korlátozódnak erre az egy ünnepi alkalomra. Június 14-én Trajtler Gábor orgonaművész ad hangversenyt a pilisi templomban. De készül a gyülekezet kántora és Haluszka Klára tanárnő, okleveles kántor is önálló orgonaestre, és készülnek az énekkarok is egy estét betöltő műsorral. Reménységünk szerint őszre újra működni fog a háborúban a toronnyal, együtt megrongált óra is, mely szép harangjátékkal is jelzi majd az idő múlását. Örömünket beárnyékolja, hogy a fél évszázadon át az orgonánál szolgáló Csilló Mihály kántorunk ezen az ünnepségsorozaton már nem lehet közöttünk! Keveháziné Czégényi Klára Mint ahogyan szükség van őrá az Ordass Lajos Baráti Társaságban is. Vajon hányszor tette meg az utat Keszthelyre vagy Gyulára, hogy a Társaság által kiadott folyóirat és a könyvek példásan kerülhessenek az olvasók kezébe? Hálát adunk Istennek, hogy jelen van közöttünk fáradhatatlanul, tanácsaival, sziklakeménységében is oly sok szeretetet adó életével. Jelen van emberek előtt meg nem hajló gerincével. Sokszor észrevétlenül, csendben, az Ügyért, Krisztus ügyéért mindent megtéve, sokaknak erőt adva. Mert jelenlétének észrevétlensége - Pilinszky szavaival élve - „á legfőbb erő és legáldásosabb realitás közöttünk egy olyan korban, ami a publikálás, fölülkerekedés, az erőtöbblet és önmutogatás meddő káprázatá- ban él.” Jézus sokszor sziklákhoz hasonló emberi életek példáin keresztül tanít minket. A sziklák úgy tűnik megkö- zelíthetetlenek, pedig nem azok. ők segítenek mind följebb és följebb jutni. Keménységük tisztaságot, egyfajta biztonságot jelent. És, ha találkozunk velük, annyira magunkénak érezzük őket, hogy szinte elképzelhetetlen lenne hiányuk. Nehéz járni egy sziklás vidéken. Sokan ezért inkább választják a könnyebbnek tűnő utakat. Aztán a mocsár váratlanul lehúz. Az oly könnyű, látszólag könnyen célhoz vivő út veszélyeket rejt. És akkor jövünk rá, hogy a nehezebb irány a biztosabb. A sziklák jelen vannak. Szelek, viharok nem ingatják meg őket. Nagy László A lelkészavatás (ordináció) Jézus Krisztus missziói parancsán alapul (Mt 28,18-20). Ahogyan Jézus küldte tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot, úgy küldi az egyház a megfelelően felkészült tagjait lelkészi szolgálatra. Isten az egyház népét és tagjait Jézus Krisztus által külön és együtt arra rendelte és küldi el, hogy bizonyságot tegyenek szavukkal és életükkel Annak üdvözítő cselekedeteiről, aki elhívta őket az ő csodálatos világosságára (lPt 2,4-9). Isten népének ez az egyetemes papsága azt jelenti, hogy minden hívő önmagát, gondolkodását és életét mintegy élő áldozatul odaszánja Istennek és ezzel együtt embertársainak (Róm 12,1-2; 15,7). De nem jelenti azt, hogy minden hívőnek megbízása és felhatalmazása van az evangélium nyilvános hirdetésére. Ehhez az egyháztól külön megbízást és felhatalmazást kell kapnia. Jézus nem tette minden hívő feladatává az ige nyilvános hirdetését, sőt némelyeket, akik erre vállalkoztak volna, elhárított, vagy kemény választás elé álltott (Lk 9,57-62; 14,25-35; Mt 10,37-39; 16,21-26; 19,16-30). Követői közül csak némelyeket választott apostolává (Mt 28,18-20; lKor 15,1-9; Ef 4,11). Az apostolok küldetése, szerepe és feladata, amelyet a feltámadott Úrtól közvetlenül kaptak, mint működésének, halálának és feltámadásának tanúi, egyedülálló és megismételhetetlen az egyházban. De az evangélium nyilvános szolgálatára vonatkozó küldetésüket továbbadták. Mivel különbség van a lelki ajándékok és szolgálatok között, és Isten Szentlelke nem mindenkit rendelt apostollá, tanítóvá vagy lelkipásztorrá (lKor 12,4-6,29; Róm 12,4-8), az apostolok és utódaik különös gonddal választották ki azokat, akiket a Teremtő Isten és a Szentlélek alkalmassá tett az apostoli szolgálat folytatására (lTim 3,1*7; 5,22; 2Titb 2,2-26; Tit 1,5-9). Ezeket maguk mellé vették, felkészítették a szolgálatra, és kézrátétellel utódaikká tették. Ezek után az apostolokhoz hasonlóan egész életüket az evangélium szolgálatára szentelték, és Krisztus rendelkezése szerint „az evangéliumból éltek”, vagyis ez lett kizárólagos élethivatásukká (lKor 9,4-14; Gál 6,6; lTim 5,17k). Az evangélium apostoli szolgálatának rendje korok és körülmények szerint változott és változhat, de az egyház Jézus Krisztus missziói parancsa alapján mindig és mindenütt gondoskodott az apostoli szolgálat folytatásáról. Az evangélikus egyház a hivatalos és nyilvános igeszolgálatot a lelkészi hivatás keretei között gyakorolja, és a lelkészavatást Jézus Krisztus missziói parancsa alapján és az ő nevében végzi azzal a meggyőződéssel, hogy ezáltal maga az élő Úr küld el és állít az apostoli szolgálat folytonosságába. A lelkészavatás tehát nem a hívők egyetemes papságának átruházása, hanem az apostoli küldetés továbbadása. Míg az egyetemes papság gyakorlása feltételezi a világi hivatásban maradást, a lelkészavatás az evangélium szolgálatát kizárólagos élethivatássá teszi, amelynek elkötelezése kiterjed a lelkész egész személyére és életének egész idejére. A lelkészavatás nem emeli a lelkészt a hívek fölé egy magasabb papi rendbe (ezért nem beszélünk pappá szentelésről), nem ruházza fel nagyobb hatalommal, hanem nagyobb felelősséget és szolgálatot bíz rá (Mk 10,40-45). A felavatott lelkészek személyes és közös feladata Krisztus népének gondozása és vezetése a szeretet és megértés, a szolgálat és kölcsönös segítés, a példás élet és önfeláldozás leikével. Apostoli küldetésükből folyó közös feladatuk a felmerülő tévedésekkel és bizonytalanságokkal szemben az evangélium tisztaságának megőrzése, kiváltképpen pedig az elkülönüléssel és széthúzással szemben az egyetértés és egység munkálása az egyházban. A lelkészi szolgálattal járó nagyobb feladat és felelősség fokozott mértékben teszi szükségessé a szolgálatra alkalmasság vizsgálatát. A lelkészjelölt alkalmasságát a püspök és a tanárok a teológiai tanulmányok során is figyelemmel kísérik, de vizsgálatát az avató püspök ünnepélyesen megismétli a lelkészavatásnál az avató kérdésekkel, valamint a hitvallás és a lelkészi eskü elmondatásával. A lelkészavatás fő része azonban mégsem az alkalmaság vizsgálata és az elkötelezés vállalása, hanem Krisztus küldő parancsának átadása és a könyörgés Szentlélekért. Mert Jézus nemcsak kötelez a szolgálatra, hanem meg is ígéri, hogy ad Szentleiket szolgáinak, és velük marad a világ végezetéig (Mt 28,20; Lk 24,49; Jn 12,26; 20,22). (Az Agenda lelkészavatásról szóló részének bevezetése.) PERIKÖPAREND 1992/93 Az 1992/93. évi egyházi esztendőben a vasárnap délelőtti istentiszteletek igehirdetés! alapigéje az agenda A-sorozata epistoiája és az oitári ige az A-sorozat evangéliuma. A délutáni vagy esti istentisztelet igéje szabadon választott az A-sorozat ószövetségi, a zsoltársorozat vagy a heti ige közűi. Szebik Imre s.k. Dr. Harmati Béla s.k. püspök püspök Tessedik-ünnep Szarvason Május 3-án, a vasárnap délelőtti ünnepi istentisztelet keretében emlékezett meg a Szarvas-Újtemplo- mi Gyülekezet Tessedik Sámuel születésének 250. évfordulójáról. Neves vendégek szolgáltak ekkor Szarvason: Pintér János esperes és Roszik Gábor lelkész az oltár körüli szolgálatot látták el, dr. Tőkés István kolozsvári teológiai professzor hirdette Isten igéjét 5Móz 31,6 alapján. Mindnyájunkat bátorított és erősített az igehirdetés, melyben Tessedik állhatatossága és küzdelmei között Istentől nyert ereje újra példaként állt előttünk. Az ünnepi közgyűlés keretében dr. Andrásfalvay Bertalan művelődés- és közoktatásügyi miniszter tartott ünnepi megemlékezést Tessedik Sámuel munkásságáról. Hangsúlyozta, hogy nemzetünk felemelkedéséhez elengedhetetlenül szükséges az egyház munkája a felnövekvő ifjúság nevelésében. Ünnepünket gazdagította három énekkar szolgálata is. Az istentisztelet offertóriumát a Kristályvíz Alapítvány javára - melyet Szarvas város egészséges ivóvízzel való ellátásának megteremtésére hozott létre Deme Zoltán Szarvas-újtemplomi lelkész - ajánlotta fel a nagyszámú gyülekezet. Ponyva alatt thiél gilgáli kereskedő óvatosan hajolt le a bethesdai ciszterna vizéhez. Vizestömlője száját a víz alá szorította, és szórakozottan figyelt a víz alól feltörő buborékokra. Ősz szakálla vége a vizet érte, de ezen nem segíthetett, mert két kézzel fogta a tömlőt. Szája hangtalan szavakat mormolt, arcán aggodalom felhőzött, ezüstös haját százfelé zilálta a hajnali szellő. Tompa nyögéssel emelte ki a megtelt tömlőt a ciszternából. Bekötötte a zárózsinórral, üggyel-bajjal vállára lendítette, és megindult szekere felé. A ponyvával letakart kocsi magasra tornyozott terhével állott az öszvérek mögött a hajnali napsütésben. Ithiél arca hirtelen megsápadt a rémülettől. A kocsi túloldalán, a kerekek közül két barna lábszár árulkodott egy hívatlan vendégről. A következő pillanatban kivörösödött arccal ordított a kereskedő.- Nem takarodsz onnan te csirkefogó, te filiszteus! Tolvaj, gazember! Pusztítson el Adonáj, te kutyáknak unokája!! A kocsi mögül ijed képpel bámult ki Sumri, a félkezű bethesdai koldus. Sunyi szemtelenséggel vigyorgott.- Nem akartam lopni tőled, atyám. Csak azt néztem meg, hogy ponyvádjól le van-e kötözve. Sok csirkefogó jön most a városba, Isten pusztítsa el őket - tette hozzá kenetteljes arcátlansággal.- Akik közül az egyik díszpéldány te vagy, - dör- mögte Ithiél sötéten. Jól sejtette. A ponyva túlsó sarkát szabadon lengette a szél. A háncskötél a hátsó kerék mellett feküdt. Ithiél legyűrte mérgét. A ponyvát újból megerősítette. A tömlőt felrakta az ülésre, övére erősített tüszőjéből kivett egy 2 ash-os pénzdarabot, és a koldus elé vetette. Sumri boldogan vigyorgott. Pillanatok alatt eltüntette az alamizsnát, miközben szája pazar bőséggel ontota a jókívánságokat.- Áldott légy uram és a te kenyereid is. Szaporítsa az Úr ivadékaid számát ezerszer ezerre. Legyen jószerencsés mai üzletkötésed, és mézespogácsáid kerüljenek a főpapok asztalára! Ithiél komor arccal indította el szekerét. A város fala előtt néhányszáz méterrel megállóit, körülnézett, hogy nincs-e közelben valaki. Aztán beszólt a ponyva alá.- Meglátott?- Nem, Atyám - hangzott a fojtott hangú válasz, - de egy cipót elvitt a senkiházi. Ithiél legyintett.- Az a fontos, hogy nem látott meg. Életedbe kerülhetett volna. A ponyva meglebbent. Sűrű barna szakállú fiatalember nézett ki alóla. Magas homloka alatt okos barna szemek csillogtak. Ithiél arcának kemény vonásait meglágyitota az apai büszkeséggel vegyes szeretet. Végigsimította fiának összekuszált dús haját.- Tamás, - mondta neki búsan, - miért is vagy te a tizenegy, vagy már ismét_ tizenkettő között, akiket halálos gyűlölettel üldöz a szanhedrin papi tanácsa? A fiú nem válaszolt. Töprengve bámult a jeruzsálemi nagytemplom kimagasló oromfalára.- Pedig te más sorsot érdemelnél, - folytatta keserűen az apja. A tudós Elám rabbitól megtanultad a betűvetést és a szent írásokat. Kenyérdagasztó perzsa rabszolgánktól megtanultad a médek és perzsák nyelvét. Két nyelven beszélsz, ezért neveznek Kettősnek. És most... nyomorultabb vagy az utolsó vízhordó rabszolgánál. Pillanatnyi hallgatás után szólalt meg Tamás.- Atyám, gazdagabb vagyok a császárnál is, mert láttam az én Uramat és Istenemet. Láttam az egek egébe emelkedni. Áldó kezét most is a homlokomon érzem.- De mit érsz vele, - vetette közbe komoran Ithiél, - ma este talán már Pilátus börtönében ülhetsz.- Nem értesz Atyám - szakította félbe türelmetlenül a fiú, - nem az életemet féltem, hanem az ügyet, amit ránk bízott. Amíg velünk élt az Úr és szertejárt Izráel- ben, bármikor kész voltam Vele meghalni, csak az bánt, hogy az én népem Nélküle fog meghalni, elveszni, ha nem hallja meg tőlem, meg a többi tanítványtól a szabadító evangéliumot!- Te azt hiszed, hogy a főpapok engedélye nélkül taníthatsz Izráelben ? - kételkedett Ithiél.- Hát ha Izráelben nem - szólott szenvedéllyel Tamás -, akkor előttem van Perzsia, Napkelet, sőt az egész világ. Sokfelé kell hirdetnem a Megváltót. Csak azt nem tudom - vált bizonytalanná a hangja -, hogy hogyan? Mit mondjak? Hogyan merjek nekifogni? A Mennybemenő azt mondta, hogy: „.. .erőt kaptok, ha a Szentlélek eljön reátok, és akkor tanúim lesztek a föld végső határáig." Megcsuklott a hangja: - Csak erőt adjon az Úr a szólásra, bölcsességet a tanításra. Az erős lelket újítsa meg énbennem.- Csitt! - szólott aggodalmasan Ithiél, - jönnek a jerikói farizeusok. Rejtőzz el! Tamás sóhajtva tűnt el a ponyva alatt. A kocsi bedöcögött a Juh-kapu árkádjai alá. Az őrálló légionárius a kocsi elé lépett. Ithiél barátságosra erőltetett arccal nyújtott át neki egy pirosra sült cipót. A katona elmosolyodott, és intett, hogy mehet tovább a kereskedő szekere. Délben még mindig hatalmas embertömeg hullámzott a templomtéren. Ithiél elégedetten tekintett végig a nyüzsgő nagyünnepi sokaságon. Áruján majdnem teljesen túladott. Mézes pogácsáit a szent gabonakéve megáldási szertartása után szinte percek alatt elkapkodták a hosszúsüvegű, istenfélő perzsák. Csengő dénárral fizettek érte. Izráel fiain kívül szinte a fél világ képviselve volt a téren. Párthusok, médek, arabok és rómaiak egyforma alázatai hajtottak térdet a hálaadás perceinek fenséges áhítatában Izráel Istene előtt. Csák a fia sorsa aggasztota a kereskedőt. Tamás még hajnalban elsurrant azzal, hogy felkeresi a tanítványokat. Azóta híre-hamva sincs. Távoli moraj ütötte meg a fülét. Hangos, zúgó szélroham süvöltött át a tér felett. Váratlanul jött, tejfehér ködöt sodort magával. Ithiél ijedten kapott a sátorponyva felé. A szélvihar amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen enyészett el a templom mögött. A rémült tömeg felordított. Sokan a földre vetették magukat, senki sem tudta, mi volt ez? Útárna süket csend támadt. Szaladó léptek zaja hangzott a templom mögül. Egy kis csoport sietett a tér közepére. Ithiél felismerte Pétert az élen, aki vendége volt egyszer a Názáretivel. Péter arca ragyogott az örömtől. Az emlékezés Kövének kőlépcsőjéről kiáltott a sokasághoz.- Atyámfiái, Testvérek! Nálunk volt az Úr ebben a zúgó szélben. Ma teljesedett be Jóéiprófétálása az idők teljességéről: „Kiöntöm Lelkemet minden testre, és prófétáinak a ti fiaitok..." Isten Szendéikét vettük mi, akik a názáreti Jézus tanítványai voltunk, Őt hirdetjük, a Megfeszítettet, a Feltámadottat, Izráel és az egész világ Messiását. Térjetek meg bűnbánattal, keresztel- kedjetek meg örvendezéssel, és ti is veszitek a Szentlélek ajándékát! Idegen nyelven kiáltott szavak követték másunnan a szózatot. Tógás rómaiak kapták fel a fejüket erre. A tér túlsó oldalán más beszéd hallatszott. Csíkos burnuszú arabok gyülekeztek a hang gazdája körül. Ithiél sátra előtt mozgolódni kezdtek a hosszúsüvegű perzsák, és egy harmadik hang felé szaladtak ismerősen, örömmel. Ithiél szive megremegett a hang hallatára. A médek és perzsák jellegzetes sárga köntösei között egy ismerős varratlan köntös fehérlett. Sűrű barna szakáll, dús haj keretezte a beszélő ember lelkes arcát, értelmes szemében a megajándékozottak öröme égett. Szava meggyőző erővel csendült a sóvárgó szemmel figyelő idegenek felé. Két ismerős szó elért belőle Ithiél füléig:.. .Jézus, .. .Messiás! Tamás feléje fordult a perzsák közül. Mosolyogva intett apjának, és kereszt jelét rajzolta a levegőbe. Aztán küldő mozdulattal mutatott a tér közepére, Izrá- elfiainak nagy csoportjára, akik a Halásztól hallgatták az igét. Ithiél tétova léptekkel indult el Péter felé. A késő délutáni napfény aranyba vonta az alsóváros házait. Szapora léptekkel kocogtak az öszvérek a szekér előtt. Ithiél gilgáli kereskedő hazafelé tartott a nagy ünnepről. Mellette ült a fia is. A kereskedő ősz haján még nem száradt meg a keresztelő víz. De tekintetében az újjászületett ember derűs békessége honolt. Közeledték a kapu-őrség házához. Ithiél keze megrándult a ponyva felé.- Fiam, - szólott parányi aggodalommal a hangjában, itt a ponyva, rejtőzz el alája. Tamás feléje fordult. Megindult szeretettel nézett apja ráncos, hűséges szemébe. Elmosolyodott. Nevető szemében a felszabadult ember öröme csillogott. Csendes válaszában már ott volt a Lélektől vezetettek biztonsága.- Krisztus tanúja nem bújik ponyva alá. A lenyugvó nap biztató ragyogással mutatott Perzsia felé. H. Németh István Megkésett köszöntés
