Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-05-19 / 20. szám
'• VV±-,>Liiigciir\uj j_,icí isai.iviHjuo iá'.'----NAPRÓL „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.” Zak 4,6 VASÁRNAP „Ezt mondta nekem: Szolgám vagy Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet." Ézs 49,3 (Róm 8,16-16; Jn 14,23-27; ApCsel 2,1-8; Zsolt 118,1-14.) Isten dicsőségéhez hozzátartozik a golgotái kereszt is. Ezért szolgái sem kerülhetik ki a keresztet. Istenhez tartozásunkat nem éppen a siker, a szerencse, a jólét jelzi, követi, hanem a hit, mely a felhőkön túl levő napot is látja, és az belső békesség, amelyet sem baj, sem gond nem vehet el. mert biztos alapra épül: a Szentlélek adta bizonyosságra. HÉTFŐ „Ez az a nap, amelyet az ÚR rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!" Zsolt 118.24 (ApCsel 8.39; Mt 16,13-19; Kor 12,4-11; Zsolt 118.15-29.) A Szentlélek, vagyis Isten jelenléte nem tűri meg a kedvetlenséget, életuntságot, a reménytelenséget. Lélektelen és lelketlen nem lehet a keresztyén. Van oka és joga az örömre: nem szegény fiótás, hanem Istenben gazdag. Nem bezárt rab, hanem szabad ember. Bűneink felett sírhatunk - de Isten megajándékozó bőkezűségén csak vigadozhatunk. KEDD „De népét megoltalmazza az ÚR és Izráel fiainak erőssége lesz” Jóéi 4,16 (Zsid 6,18-19; ApCsel 2,22-39; lMóz 24,1-28) Nagy ígéretek birtokosai vagyunk, s erre bízvást építhetünk. Történelmi tapasztalatok sokasága van mögöttünk: az egyházon a poklok kapui sem vehetnek diadalt. Veszedelemben védemezőnk, küzdelemben erősségünk az Úrban való hitünk. Ne tántorodjunk el tőle semmilyen körülmények között! SZERDA „Tudjuk pedig, hogy aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül, vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” 2 Kor 9,6-7 (ApCsel 10,34/a,36- 43; lMóz 24,29- 49) V. NAPRA ---------Hogy volt-e személyes pünkösdünk, azt egyebek között adakozásunkból is ellenőrizni lehet. Hogyan adsz? - és megmondom, ki vagy: Szentiélekben gazdag, vagy lelketlen névleges keresztyén. Ám bőséges termés csak ott lehet, ahol nem takarékoskodtak a vetéskor. Ne feledjük: Isten nem takarékos, a maga Lelkét adja övéinek! CSÜTÖRTÖK „Isten ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt.” Jób 28,24 (Jel 14,7 ApCsel 4,8-21; lMóz 24,50-67) Elrejtőzni előle - lehetetlen. Titokban tartani valamit - kába képzelet. Úgy tenni, mintha nem lenne - ostobaság. De hitben járva tudhatjuk: nem kerülünk ki látóköréből. Tekintete van rajtunk bárhová sodor is sorsunk. Szelíd szeme ránkíapad, hogy kisérjen, velünk legyen. Jövel Szentlélek! PÉNTEK „Jézus mondja: Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi is egyek vagyunk.” Jn 17,22 (Gál 3,1-5; lMóz 25,19-34; Zak 8,16.) Isten dicsősége az ő igéje, amit Jézus továbbadott, s az Ő szeretete, amellyel bevon bennünket az Atya és Fiú közösségébe. Jézus imádsága most összeölel, egybefon, eggyé tesz. S így a jövendő jelenné válik a hitben. Megvalósul az egység a szeretetben és ez lesz a pünkösdi ember dicsőséges feladatává: építse és őrizze tovább ezt az egységet. SZOMBAT „Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az ÚR Izráel házának tett. Mind beteljesedett.” Józs 21,45 (2 Kor 1,20; ApCsel 8,14-25; 1 Móz 27,1-29.) És ma talán kevésbé tartja meg Isten szavát övéinek, mint valaha Izráelnek? ígéretei beteljesednek. Várjuk hát bizonyossággal és szent türelemmel a valóra válás napját. Az üdvösség a beteljesedés, amikor Isten lesz minden mindenekben. Övé a dicsőség! Bencze Imre ÉLŐ VÍZ „AZ AJÁNDÉKOZÓ BŐVÖLKÖDIK" „Pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szahaditásom a föld határáig.” Ézs 49,6 A Jézus példázatában szereplő gazdag ember nem arra adta talentumait, hogy azokat takargassák, földbe ásva őrizzék, hanem arra, hogy kamatoztassák. Mt 25,27. Isten ótestamentumi választott népét se azért tüntette ki javaival, hogy az öncélúan élvezze azokat, hanem arra, hogy szolgáljon velük a többi nép között. „Kevésnek tartom, hogy Jákob törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgáim, hanem a pogány ok világosságává teszlek, hogy eljusson szahaditásom a föld határéiig." Isten ajándékát mindig szolgálatra kapjuk. Továbbadva azok sohase fogynak, hanem mindig szaporodnak. „Aki bőven osztogat, gyarapszik, más meg szűkén méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővölködik, és a ki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld 11,24-25. „A szeretetet szét kell osztani!" - írta Garai Gábor költő. Walther Lüthi svájci igehirdetőnek van egy nagyon kifejező képe erre az Istentől megszabott rendre: Hátsó udvarban lakó asszony mondta el, hogy hozzá közvetlenül sohasem jut el a napsugár. De a napos oldalon lakó szomszédja rendszeresen úgy állítja be ablakát, hogy a visszaverődő napsugár a fénytelen lakásba is bevilágítson. így dolgozik Isten közöttünk. Igazságának és jóságának napfényét nem mindenkinek adja közvetlenül, hanem sokszor a szomszéd közvetítését is felhasználja. Akié Jézus, azé a világ világossága. Őt igazán nem sajátíthatjuk ki csak magunknak, hanem inkább eszközül kell szolgálnunk arra, hogy rajtunk áthatolva minél többek napsugara legyen. Aki nem vetíti fényét a szomszédjára, az maga is hamarosan elveszíti. Aki Krisztust megtalálta, az megmenekült az örök haláltól. Az örökéletet azonban csak úgy tudja megtartani, ha tovább adja, ha másokat is részesít Jézus javaiban. Jakab apostol azt mondja, hogy aki „bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, az lelket ment meg a haláltól, és és sok bűnt elfedez.” Jk 5,20. Jakab apostol is a kapott fény továbbadására utal. Ugyanúgy, mint Pál apostol, aki Isten munkatársainak nevez bennünket. Mindketten ugyanazt teszik, mint az egyház Ura, amikor munkásokért könyörög Isten aratásába. Jézus az elhívott tanítványokat is nyomban emberhalászatra küldi azzal a felhatalmazással, hogy minden népet tanítványává tegyenek. Nekünk se szabad megelégednünk az eddigi eredményekkel - annál is inkább, mivel elég szerények is azok. Jézusnak sokkal többre van igénye: minden népre és minden nemzetre, világosságának a föld határáig történő ragyogtatására. Nem érezzük-e kitüntetésnek, elkötelezésnek, hogy Jézus övéiről is mondja: „Ti vagytok a világ világossága”? Mt 5,14. IMAVEZÉRFONAL Tanító példaadás „Uram, taníts minket imádkozni!” Lk 11,1 A jó példa mindig vonz. Megkívántává magát. Azért van, hogy kedves óvónők, odaadó pedagógusok neveltjei első benyomásra maguk is óvónők, tanítónők, tanítók szeretnének lenni. Elgondolkoztató, hogy a tanítványok fenti kívánsága is akkor támadt szívükben, amikor imádkozni látták Mesterüket. „Történt, egyszer, hogy Jézus valahol imádkozott, és amikor befejezte. így szólt hozzá az egyik tanítványa: Uram. taníts minket imádkozni." Látták, mit jelent Jézus számára az imádság, és maguk is kívántak részesedni annak erőiben és áldásában. Ezért most, amikor több alkalmon keresztül imádságleckét kívánunk venni Jézustól, először azt szeretnénk felidézni magunk előtt: mit jelentett Jézus számára az imádság. Elsősorban az Atya igazi ismeretét. „Istent soha senki nem látta csak az Egyszülött Fiú.” Jn 1,18. Ez nemcsak arra vonatkozott, hogy „az Ige Istennél volt, és Isten volt”, Jn 1,1, hanem utalás ez az imádkozó Jézusra is. Elnézik nekem imádkozó testvéreim, ha ennél a megállapításnál ótestamentumi utalásra is hivatkozom, amely nem érthető másra, csak az Egyszülött Fiúra: „Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység felett... és már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadoztam mindenkor, játszadoztam földje kerekségén...” Péld 8,27-30. Kit ne indított volna, kit ne indítana Jézus imádsága az Atya közelségének ilyen átélésére? Jézus imádsága tükrözi az Atyával való teljes közösségéi. „Én és az Atya egy vagyunk.” Róm 10,30. Ezzel az egységgel alapozta meg Jézus a tanítványokért, a tanítványok, sőt minden későbbi hívő egységéért való imádságát is: „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én öbennük, és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél engem és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” Jn 17,22-23. Kire ne hatna az érte való imádság? És kit ne indítana Isten elé és egymás felé Jézusnak ez a forró könyörgése? A Jézus példájával dokumentált egységért való lankadatlan imádságra? Vagy mi azt gondoljuk, hogy maradhatunk tétlen szemlélői, önző haszonélvezői Jézus imádságának?' Imádkozzunk: Valljuk meg nagy szégyenkezéssel reménytelenségünket, közönyünket, mulasztásainkat, sőt akadályvoltunkat az egyház egysége tekintetében. Kérjük az egység Lelkét, a hívők „tökéletes eggyélételének” buzgó munkálását az evangélium hiteléért, Jézus küldetése teljesüléséért. Uram, taníts minket imádkozni! Csepregi Béla PUNKOSD VASARNAPJANAK IGÉJE JÖVEL, SZENTLÉLEK ÚRISTEN ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. május 19. ApCsel 2,1-13 Egyházi ünnepeink közül, melyeken Isten üdvösséget szerző cselekedeteiről emlékezünk meg, a racionálisan gondolkodó emberiség Pünkösd ünnepével nem tudott mit kezdeni. Karácsonyt, Isten emberrétételének ünnepét a szeretet ünnepévé tette. Húsvétot, Jézus feltámadását, az újra éledő természet, a tavasz ünnepévé degradálta, sok-sok népi hagyománnyal ékesítve. De nem tudta a Lélek ünnepét racionalizálni. Bár ehhez az ünnepkörhöz is tartozó meglehetősen sok népijáték - pünkösdi király- vagy királynőválasztás - fűződik, de ezek tartalma - az ideiglenesség, a bizonytalanság - arra enged következtetni, hogy sokszor félreértették, vagy rosszul értelmezték Isten cselekvését. Be kell látnunk, hogy nem csak korunk embere tanácstalan, érteden a Szentlélek kitöltetésével kapcsolatban. Az eseményekről szóló tudósítás az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben arról is tájékoztat, hogy azok aki ott voltak az első Pünkösdkor Jeruzsálemben, „...nagy zavarban kérdezgették egymást: mi akar ez lenni?...” S azóta is, ahol Isten köztünk élő és munkálkodó Szentlelke által valami olyat tesz melyet az értelmünk számára nehéz megmagyarázni, ott van ez az értetlen kérdés: mi akar ez lenni? Mi is történt az első Pünkösdkor? A tanítványok Jézus mennybemenetele után együttmaradtak... vártak... imádkoztak. S közben eltelt tíz nap! A várakozás keserves időszaka alatt nem történt semmi. De kitartásuknak, várakozásuknak, engedelmességüknek meg lett a jutalma: kapták a Lélek ajándékát. Pünkösd elhozta a tanítványok életébe a „rombolva alkotó vihart”. Mert le kellett rombolódni bennük, gondolkodásukban, hitükben, elképzelésükben mind annak ami hamis Messiás-kép, hamis Isten-kép volt. Hogy úgy fogadják el Jézust Isten Fiának, Szabadítónak, ahogy Ö azt megmutatta, illetve megvalósította. Amikor kapták a Lélek ajándékát, megnyílt a szemük, a lelkiszemük, láttak és értettek. Nem uralkodott rajtuk a mindent elhomályosító köd, hanem értették Isten cselekvését. Az első pünkösd óta már nem csak egyes kiváltságosok ajándéka, hogy a Lélek által élő és személyes kapcsolatba kerüljön a menynyei Atyával, hanem minden ember kiváltsága. Isten a Szentlélek ajándékát azért adta, hogy mindenestől megszentelődjünk. Hogy minden ember aki Krisztusban hisz a Lélek templomává legyen. S bárhol élünk, bárhová megyünk, Istent mindenhová magunkkal vigyük. Sokan próbálják ma is úgy élni keresztyén életüket, hogy hitüket egy-egy templomhoz, vagy kiemelkedő ünnephez kötik. S aztán amint tovább mennek hitüket otthagyják, keresztyénségüket nem élik. Hasonlít ez ahhoz, az ószövetségi pogány népeinél fellelhető hithez, hogy Istent csak helyhez, területhez kötötten lehet imádni, mert csak ott van hatalma. A Szentlélek eljött, hogy mindenhol és mindenkor velünk legyen, s általa kapcsolatunk legyen az élő Istennel. Hogy hitünk harcát kísértéseinkkel szemben Vele közösségben vívjuk, hogy örömeinket Ő szentelje meg. Fülledt, nyári hőségben, amikor telítődik a levegő gépkocsik kipufogógázától, gyárkémények szenynyet, vegyianyagokat tartalmazó füstjétől, hogy tudjuk várni egyegy kiadós vihar, erős szél érkezését, melyben megtisztul a levegő! Ki ne érezné egyházunkban lévő „fertőzött légkört”, vádaskodást, türelmetlenséget, a maga igazához végsőkig rakaszkodást! De lehet ezen a pünkösdön is imádságunk: Jövel Szentlélek Isten! Add szívünkbe a bűntudat és a bünbánat alázatát ás űjjáteremtő erőd viharát, hogy aztán új látásra jutva a Lélek tüze töltsön be! Ámen Bálint László I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós de. 10. német istentisztelet; de. 11. (úrv.) Balicza Iván du. 6. meditációs istentisztelet Széchey Bela II. Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván II. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. de. fél 11. Konfirmáció: Kőszeghy Tamás Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. fél 10. Donáth László Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. |h. Nagy István Újpest, IV. Lcibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter de. 11. (úrv.) Konfirmáció: Pintér Károly— Zászkaliczky Péter du. 6. Zay Balázs VII. Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán du. 5. Szcretetvcndégség, Szabóné Mátrai Marianna VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. II. Rédcy Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. 10. Fabiny Tamás. X. Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Szabó Lajos Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Bencze Imre de. 11. (úrv.) Bencze Imre du. 6. Missura Tibor XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor Buda-hegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Böröcz Enikő de. 11. (úrv.) Böröcz Enikő du. fél 7. Kőszeghy Tamás XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifj. Kendeh György XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Szabó Lajos Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László Újpalota, XV. Hártyán köz (Zöld klub) du. 5. ökumenikus Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. Karner Ágoston Cinkota, XVI. Kultúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás Rákoshegy, XVII. Tesscdik tér de. 9. (úrv.) Detre János Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út III. de. fél 11. (úrv.) Kosa László Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Detre János Pcstszcntlőrinc, XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán Kispest, XIX. Bajcsy-Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú Kispest, XIX. Wekerle-telcp de. 8. Széli Bulcsú Pestszenterzsébet, XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Csepel, XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rözse István Budaörs, Ref. imaház de. 9. Rőzse István Törökbálint, Szt. István út du. fél 5 Rőzse István Budakeszi, de. 8. Kőszeghy Tamás Pünkösd ünnepen az oltárterítő színe: piros. Az istentisztelet oltári igéje: Jn 14,23-31. Az igehirdetés alapigéje: ApCsel 2,1-13. Pünkösd vasárnap. A pünkösd a Szentlélek kiárusításának ünnepe és így az Egyház születésnapja. Az Egyház ezen a napon lép érezhető módon a világ történetébe. Ekkor lesz nyilvánvalóvá a Szentlélek munkájának egyházi és személyes jellege. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN. Pünkösd ünnepén, május 19-én, vasárnap 7.05-kor egyházunk félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet: NOBIK ERZSÉBET szarvasi lelkész. HAZAI ESEMÉNYEK Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek hamvainak újratemetésén, május 4-én, Esztergomban Evangélikus Egyházunk képviseletében dr. Harmati Béla püspök-elnök vett részt. DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT május 26-án 18 órakor MAROSVARI PÉTER Bach-, Krebs- és Stanley-múveket orgonái. A belépés díjtalan. MEGHÍVÓ Isten iránti hálával értesítem, hogy Szebik Imre püspök 1991. május 25-én, szombaton de. 10 órakor a Bécsi kapu téri templomban diakónuslelkésszé avat. Benkö Ferenc BUDAFOK A Tétény-Promontor ünnepi rendezvények keretében a budafoki evangélikus templomban hangverseny lesz május 18-án, szombaton du. 6 órakor. Közreműködik Trajtler Gábor egyházzenei igazgató, orgonamüvész és Schulz Katalin operaénekes. Veszprém megyei ifjúsági csendesnap lesz május 18-án, pünkösdszombaton fél 9 órai kezdettel Veszprémvarsányban. Vezető: Zászkaliczky Pál. Szeretettel várjuk a szomszéd egyházmegyék ifjúságát is. Május hó 19-én este 6 órakor meditációs, ökumenikus istentisztelet lesz a bécsikaputéri templomban, amelyre szeretettel várnak minden közösségi élet után érdeklődőt, a Fébé szeretett testvéreit és a fiatalokat is. Az istentisztelet utáni rövid előadás és megbeszélés címe: a keresztyén közösségek és rendek különleges hivatása. „A páli levelek családképe” címmel dr. Cserháti Sándor evangélikus professzor tart előadást május 23-án, csütörtökön 19 órakor. (Bp. V. Március 15. tér I. 1. Keresztény-Zsidó Társaság, Országos Családszövetség, Márton Áron Társaság.) Tavaszi lepravasárnap Bár a leprások évi világnapjául a Nemzetek Szövetsége január utolsó vasárnapját jelölte meg, de a világ több országában az ottani viszonyoknak megfelelő vasárnapra szervezik meg a Lepramisszióról szóló megemlékezést. Mivel hazánkban a tél közepére esik, a magyarországi Lepramisszió támogatói sokan az idősebb korosztályhoz tartoznak, akik a téli időben nehezen közlekednek, ezért május 26-án vasárnap du. 4 órakor a csepeli Baptista Imaházban (Tanácsház utca 35. sz.) ökumenikus lepravasárnap lesz. Ez alkalommal egyebek között videón bemutatásra kerül a Thaiföldön folyó lepramissziós munka, melyet évek óta támogat a magyar Lcpramisszió. A csepeli Baptista Imaházhoz a Boráros térről induló helyiérdekű vasúttal a Tanácsház térig kell menni. sova-Bclgrád és vissza, 8400 Ft-tól 10 330 Ft-ig. Érdeklődés Varga Józsefné Deák téri presbiternél 188-2388 telefonszámon. Halálozás Valentinyi János, a Domonyi Gyülekezet 18 esztendőn át szolgált felügyelője súlyos, de keresztyén türelemmel és az örök élet reménységében viselt szenvedés után, életének 65. évében elhunyt. Családja, a helyi és a szomszédos gyülekezetek nagy részvétele mellett április 29-én helyeztük földi nyugvóhelyére. Ravatalánál Példabeszédek Könyve 3,13-15 alapján hangzott a vigasztalás igéje. Apróhirdetés Gyártókat keresek vallási, kegyeleti kegytárgyak magas színvonalon való elkészítéséhez, valamint kőfaragó szerszámok készítőit. Tel.: 06-89/24-723. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület zenei szakosztálya pünkösd hétfőn tartja összejövetelét a Kálvin téri templomban az este 6 órakor kezdődő istentisztelet keretében. A Magyar Prostentáns Közművelődési Egyesület rendezésében május 22-én, szerdán fél 6-kor TÁTRAI VILMOS hangversenye lesz az Evangélikus Gimnázium dísztermében (VII. Gorkij fasor 17-21.) A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület pedagógiai szakosztálya rendezésében május 23-án, csütörtökön du. 2 órakor „Hivatástudatra nevelés a protestáns iskolákban” címmel beszélgetés lesz az Evangélikus Gimnázium dísztermében. Az összejövetelen jelen lesznek a ma működő protestáns iskolák képviselői. Aldunai hajóút június 19-24 között Budapest-Újvidék-Kazánszoros-Or-Evatigélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telelőn: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fónyszedő Központ Kft. (910043/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 91.20020 PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA elnök-vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 300 Ft, egy évre 600 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk visszal