Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-07-14 / 28. szám
Különös, ha egy evangélikus templom egy középkori remete nevét viseli. Még különösebb, ha szebbnél szebb szobrok, mellékoltárok díszítik. A nürnbergi Szent Sebaldus-templom ilyen: a város polgárai annak idején azzal a kikötéssel csatlakoztak a reformációhoz, hogy templomaikban megőrzik a szobrokat és a képeket, hiszen azokért sokat dolgoztak az ősök, és kiváló művészeket hívtak városukba elkészítésük végett. (Dürer, Veit Stoss. Adam Kraft, stb.) Sebaldus nevét sem hagyták el, miért is ne szeretnék a jámbor életű dán királyfit, aki ilyen messzire jött betegeket gyógyító remetének? Mi budaiak ennek a Sebaldus-gyülekezetnek a vendégei voltunk egy héten át, lévén Budavár és a Sebaldus templom már évek óta testvérkapcsolatban, s miután már több csoportos látogatásra sor került, most tágabb körű ismerkedésre, barátkozásra adott alkalmat a nürnbergiek vendégszeretete. Meghívták ugyanis eg) észak-német nagyközség gyülekezeti küldöttségét is, az egykori NDK területéről és a programokat úgy szervezték, hogy mindenki mindenkivel ismerkedjék, barátkozzék az összetartozás és testvériség jegyében. Csodálatosan meleg, fáradhatatlan és ötletes volt a Sebaldusgyülekezet vendéglátása. Megmutattak mindent, amit csak egy hél alatt lehet, a város legszebb templomait, múzeumait, régi sírkertjét, az egyház diakóniai intézményeit, a környéket, a frank szőlőhegyeket meseszerű középkori városkáikkal; a Hattyúk hegyének ökumenikus kolostorát - ahol lutheránus apácák (nem diakoniszszák!) élnek a Benedek-rend regulái szerint és mindegyik végzi tanult szakmája szerinti munkáját, többnyire házon kivül, az Óra et labora jelszóhoz méltón - láttunk operaelőadást; és az adott hét két ünnepén más-más családnál ebédelvén az ottaniak személyét és életmódját is megismertük. (Mondhatnám: tejbe-vajba fürdettek bennünket. Ám ez kevés a valósághoz viszonyítva. Mert tejszínben, pariéban, eperben, spárgában fürdettek bennünket. Igaz, hogy ez a táj a spárga őshazája, de így is csemege.) Mint a kártyát, úgy keverték meg a két vendégcsoportot, s ennek köszönhetően valóban egyberázódott a sok távolból jött és annyi mindenben különböző, ám hitében összetartozó ember. A vendéglátó gyülekezet lelkes igyekezetét mutatja, hogy a kiránduláshoz készségesen előállt hét-nyolc autó - vezetőik aznapra szabadságot kértek munkahelyükön -, és hogy a naponta rendezett gyülekezeti estéken is mindig jelen volt 30-40 fő a vendéglátók közül. (Úgy tűnt, hogy a Sebaldus-gyülekezetnek ez a magja igazi közösség: ezek a testvérek minden szabadidejüket együtt töltik, gyerekeik, családtagjaik is barátok, számon tartják egymás gondját-baját, tudják, kit kell ápolni, kórházban látogatni; egyszóval úgy összetartoznak, ahogy nálunk legfeljebb a legközelebbi rokonok.) A testvéries légkörben sikerült feloldani az északról jött csoport lehangoltságát is. Ők a társadalmi átalakulás nyomasztó körülményeit, az egyelőre bizonytalan jövő szorongását még erősebben érzik mint mi. A csoportban többen voltak munkanélkü-A nürnbergi Sebaldus-templom liek - és senki sem tudhatta, nem lesz-e az, mire hazatér; jónéhányan beszéltek felejthetetlenül fájdalmas emlékekről az elmúlt évtizedekből; és valamennyien először találkoztak a „nyugati világgal” (mely Nürnberg óvárosában szerencsére szerény és mértéktartó, legalábbis a turistamentes májusi fagyok idején). Mi budaváriak, akik a nürnbergiek tavaly őszi látogatása óta már baráti kapcsolatokat ápoltunk, sűrű levélváltással egybekötve, őszinte és otthonos körbe érkeztünk. A levelek azóta is jönnek és mennek. Barátaink pedig mosolyogva emlegetik, mennyire (eltek - úgy ezredéve - őseik a magyaroktól. A szomszédos Lőrinctemplom azért kapta a nevét, mert Lőrinc napján esett meg ama - számunkra - oly gyászos emlékű Lech-mezei csata, s úgy vélték, Lőrinc (Laurentius, római diakónus, vértanú, (III. sz.) őrködött a város fölött. Most meg repeső örömmel várnak bennünket. Mi is őket. Változnak az idők. Van még remény, hogy egyszer beköszönt az egész földre a „hószín szárnyú béke”. Bozóky Éva A búcsúzó teológusok Ha június - akkor tanévzárás! Évről évre figyelemmel kíséri egyházunk népe Teológiai Akadémiánk évnyitó és évzáró ülését, mert szívébe zárta a teológusokat. Ez sokoldalúan megmutatkozik, most többek között abban, hogy a zuglói templom zsúfolásig megtelt teológusok szüleivel, tiszteletbeli doktorok volt gyülekezeteinek híveivel, az 50 éve végzettek családtagjaival valóban szép nagy gyülekezet volt. Az istentisztelet igehirdető szolgálatát dr. Harmati Béla püspök Jn 1,14 alapján tartotta. Confessióra, hitvallásra van szükségünk a racionalizmus és irracionalizmus között élve. Fenyeget az irracionalizmus veszélye: elragadnak érzelmeink, gyűlölet, harag viszály és indulatok vesznek körül és ömlenek, mint a láva. A racionalizmus veszedelme közelebb van. Kell gondolkodni, de nem a rideg ész irányítja csupán életünket és a világot. A két szélsőség között az Isten szerinti bölcsesség az, ami bennünket irányít és megtart. Az Ige testté lett, legyen testté a teológusok munkáján keresztül is. Dr. Muntag Andor dékán egy mozgalmas és eseményekkel teli tanévről adott számot a teljesség igénye nélkül. Isten türelmes és hosszútűrő - erről bizonyosodhattunk meg a tanév folyamán is. Szivébe belefut az egész világ. Több erőt, lehetőséget, értelmet és képességet adott, mint amennyit megérdemeltünk. A tanári kar munkájáról megemlékezett, mert igen intenzíven szolgáltak egyházunk minden fórumán. A zsinat előkészítésében is. Beszámolt a tanulmányi eredményekről, arról, hogy a vizsgákat szigorúbban vették minden szinten. Bizony ennek következtében néhányan félév ismétlésre kényszerülnek. A tanári kar a vallástanár-képzés tervével foglalkozik és ennek alapján indul majd az a fontos képzés, - egyházunkban a Teológiai Akadémia lesz a gazdája. Erős a nyelvoktatás, modern nyelvek közül az angolt és németet tanítják intenzíven. Örömmel jelentette, hogy befejeződött a könyvtár feltöltése. Az Üllők úti országos könyvtárból a volt teológiai fakultás valamennyi könyvét átköltöztették. Búcsúztak az ötödévesek. Nevükben Fatalin Helga szólt arról, hogyan formálódott hitük, közösségi életük az együtt töltött idő alatt, hogyan érezték az Úristen közelségét és mit jelentett nekik tanáraik hűsége. A végzősök névsora: Babka László, Fatalin Helga, Koczor György, Kovács László, Kustra Csaba, Magy ar Melinda, Nagy Zoltán, Rohn Erzsébet, Sipos Márta, Sulyok Anna és ugyancsak befejezte tanulmányait Alpár Geyza. Áldással bocsátották őket a lelkészi szolgálatba. ötven éve végzett lelkészeket tüntettek ki „aranydiplomával”. Öröm volt látni,milyen szép számmal őrizte meg Isten őket addig szolgálatuk útján. Bachát István, Józsa Márton, Laborczi Zoltán, DOKTOROK AVATÁSA Matuz László, Pásztor Pál, Síkos Lajos, Szekeres Elemér. Tekus Ottó, Virág Gyula, dr. Zoltay Gyula vette át a dékán kezéből diplomáját. * * * Az ünnepi ülés második részében doktorokat avattak. Dr. Pásfay György Géniben élő lelkésztársunk eredményes doktori vizsgát tett és „summa cum laude” fokozatot ért el. Az ünnepélyes doktoravatás az ősi latin nyelven folyt. Utána sokan fejezték ki örömüket, hogy ezzel a lépéssel még közelebb került az Akadémiához is. gyülekezeteinkhez is. (Dolgozatának rövid ismertetésére később visszatérünk.) Három tiszteletbeli doktor avatás is megtörtént. Scholz László és Veöreös Imre ny. lelkészek és dr. Strausz Gerhard bajor egyházlotanácsos kapott tiszteletbeli doktori címet. Scholz László székfoglalójában elmondta, hogy még pályája kezdetén foglalkozott a gondolattal, hogy doktori értekezést ír. Témája volt: Luther, mint igehirdető. Á dolgozat ugyan nem készült el a közbejött események miatt, de a téma ingerlő volt számára. Luthernél a tudományos és a gyakorlati írásmagyarázat egészen közel került egymáshoz, ezzel együtt a tanítás az élettel kerül közelségbe. Az igehirdető a jóhírt hirdeti, azt, hogy Isten Krisztusért igazzá tesz. A törvény komor háttér, melyen az evangélium kivilágít. Ne tegyük újra Mózessé, a jó hírt az egyház helyett senki más nem hirdeti. Luther az élőszóval hirdetett evangéliumot részesíti előnyben. Fontos a szó, vigyázni kell a szóra. Veöreös Imre székfoglaló előadását „A Biblia ihletettsége - János evagéliuma lényében” címen tartotta. Jézus búcsúbeszédeiben a Segítő-Szentlélek (mostani Bibliánk Pártfogónak fordítja) kulcsot ad kezünkbe az inspiráció, a Biblia ihletettsége problémájához. Nem szó szerinti ihletetésből született a Szentírás. János evangéliumának anyaga is a gyülekezeti hagyományokban formálódott, egy olyan területen, mely kívül esett az első keresztyénség (ö vonulatán. E hagyományban mélyedt el a negyedik evangélium írója tanítványaival együtt. Ám ebben az egész történeti folyamatban a tanácsadó Szentlélek működött. Hasonló csoda, hogy ez az egyáltalán nem Isten diktálására írott, nagyon is emberi módon alakult szöveg, a Szentírás, tizenkilenc évszázad óta sem veszített hitébresztő erejéből, s élők és holtak millióinak lett életük szövétneke. Dr. Strauss Gerhard röviden ismertette írásban elkészült dolgozatát. Ennek lő mondanivalója ez a kiemelt mondat volt: „A missziónak az egyházban diakóniának kell lenni, a diakóniának misszióvá kell válni” A tartalmas, gazdag ünnepi ülés után még sokáig folyt a beszélgetés fiatalok jövőjéről, doktorok jövendő munkájáról. Evangélikus Élet 1991. július u. A felavatott doktorok A pápalátogatás - evangélikus szemmel ÖKUMENIKUS KÖZELEDÉS HAZAI ÉS VILÁGSZINTEN A huszadik század egyik legjelentősebb egyháztörténeti „eseménye” a keresztyén egységmozgalom (ökumené), vagy ahogyan római katolikus testvéreink nevezik: ökumenizmus. A protestantizmusban 1910-től szokták számítani a mozgalom erőteljes megindulását - ez a korszak 1948-ig terjed - az Amszterdamban tartott Egyházak Világtanácsa első világgyüléséig. Közben már 1925-től egyes orthodox egyházak is részt vettek ökumenikus törekvésekben (Stockholm - a N. Söderblom által összehívott gyakorlati keresztyén életre irányuló egységmozgalom). A Római Katolikus Egyházban a II. Vatikáni Zsinat összehívásától (1959), illetve az Ökumenizmus című dekrétum megjelenése (1964) idejétől beszélhetünk ökumenikus közeledésről. A merev elzárkózástól, sőt elutasítástól nagy utat tett meg Róma amíg eddig jutott. A jelenlegi helyzetet legegyszerűbben így lehet világviszonylatban és hazánkban is jellemezni: Sokkal előbbre vagyunk, mint 50 esztendeje voltunk, de sokkal hátrább, mint amiért Jézus Krisztus imádkozott: „Hogy mindnyájan egyek legyenek”. Nagy események tanúi lehettünk ebben a században a világkeresztyénség nagy családjában. Mindenki ismeri például, hogy 1054-től, az ún. nagy szkizma (szakadás) óta a keleti és nyugati keresztyénség egymás kölcsönös kiátkozásának állapotában volt. 1965. december 7-én Rómában és Isztambulban a katolikus és orthodox egyház kölcsönösen feloldotta az egymásra kimondott anathémát. Kevesebben tudják, hogy egy még régebbi szakadás is áthidalásra került korunkban. Tizenöt évszázad után megszületett a kapcsolat az alexandriai kopt patriarchátus és Róma között. A kapcsolatokat még XXIII. János kezdeményezte, VI. Pál ősi ereklyék visszaadásával folytatta, II. János Pál pedig fogadta III. Senuda ,,pápa” küldöttségét (az első évezred jelentős részében minden püspököt pápának neveztek, csak a VIII. századtól használja Róma kizárólagos értelemben ezt a címet). Négy teológiai jellegű konferenciát tartottak eddig. Ami minket közelebbről illet, hogy a gyökeres fordulat a II. Vatikáni Zsinaton történt meg az anglikán és protestáns keresztyénség irányában. Róma reálisan számol azzal, hogy más keresztyén egyházak is vannak, meri használni hivatalos dokumentumokban is a többes számot: egyházakról, nemcsak elszakadt testvérekről, vagy közösségekről beszél. A II. Vatikáni Zsinaton más egyházak hivatalos küldöttei is jelen lehettek, majd a Zsinat befejezése után megindultak a hivatalos kétoldalú (bilaterális) és többoldalú (multilaterális) párbeszédek, az ökumenikus dialógusok. A bilaterális dialógusok közül az első és mindmáig legeredményesebb a Vatikán és Lutheránus Világszövetség között 1967 óta folyó párbeszéd. Az első dokumentum az úgynevezett Máltai Riport már 1972- ben megszületett, melyből kitűnt, hogy az egyház és evangélium leglényegesebb kérdéseiről mertek és tudtak is beszélni. A következő fázistól kezdve könyv alakban is megjelent tanulmányokban is olvasható a közös munka eredménye: az Úrvacsoráról, a Lelkészi Hivatalról, az egységmodellekről, a jövőről szóló dokumentumok ezek. Két nyilatkozat látott napvilágot az Ágostai Hitvallás 450:, Luther születésének 500. évfordulója alkalmából (1980., 1983.). Mindkettőt részletesen ismertettük evangélikus sajtónkban csakúgy, mint a Közös Bizottság munkáját 1973- 84 között, hiszen e sorok írója tagja volt a 7-7 tagú Közös Bizottságnak ezekben az években. Nagy jelentőségű az anglikán egyházzal folytatott dialógus, amely egyfelől nyilvánvalóvá tette, hogy az anglikánok nem tartják egyszerűen protestánsoknak magukat, másfelől a pápai primátusság és a női papság (ordináció) kérdésében szinte áthidalhatatlan nehézségek támadtak. A közelmúltban záródott egy szakasz a Római Katolikus-református párbeszédben, amelyben az egyházfogalom állott a középpon tbap,,,. (19&4-1990),, Ugyancsak egy dialógusszakasz eredményes zárótanulmányt produkált az Egyházak Világtanácsa és a Római Katolikus Egyház Közös Munkacsoportja részéről, ebben a helyi és az egyetemes egyház kérdése és az igazságok hierarchiája téma tanulmányi eredménye olvasható. Baptistákkal, methodistákkal, pünkösdi mozgalmakkal. Krisztus Tanítványaival (Disciples of Christ, Európában alig ismert egyháztest) folyik rendszeres párbeszéd. A Római Katolikus Egyház aktívan vett részt 25 éven át noha nem EVT-tagegyház - a Hit és Egyházszervezet Bizottságban, amely a keresztség-úrvacsora lelkészi szolgálat (BEM paper) ún. Limai dokumentumot tette közzé. E szűk keretben csak megemlítjük, hogy e dialógusok során mindig kifejezésre jut, hogy az egység ügye nem csupán szakértők ügye, hanem minden keresztyén ember gondja, hiszen az Isten egész népe (a Populus Dei) érdekelt benne. A tartalom tükrözi, hogy alapvető kérdések kerülnek elő, nem akcióegységre törekszenek csupán, hanem a hitbeli egységet fedezik fel, ami Jézus Krisztusban adatott. A közös bizonyságtétel, a misszió, az erkölcs aktuális társadalmi és világgazdasági kérdései is előkerülnek, csakúgy mint az emberi jogok, nevelésügy, megújulás, új spiritualitás a lelkészi és nem lelkészi elem szolgálata az egyházban. Minden fél számára világos, hogy konkrét megtérés nélkül nincs tovább lépés, ami azt jelenti, hogy nem egymás vádolása, hanem önmagunk megítélése, a másik megértése a közeledés útja, csakúgy, mint saját azonosságunk tudata és megélése egyfelől nyitottság a másik felekezet felé, másfelöl szinte kötelező irányelv. Az igazi közeledésben nem hallgatják el a jelentős eltéréseket sem udvariasságból, vagy felületességből, de egy olyan légkör alakulhat ki, amiben egymást még bírálni és tanácsolni is lehet, mint ahogyan egy jó légkörű családban is. Azt is meg kell vallani, hogy az egység munkálása meghaladja emberi erőnket, ezért kell könyörögni Szent Lélekért, hogy legalább ne legyünk akadályok ebben az egységteremtő munkában, sőt felhasználhasson hídépítő munkájában. Az én reménységem szerint még a sokak számára problematikus pápalátogatás is pozitívan viheti előbbre a közeledés ügyét. Híres evangélikus teológus ősünk Bengel szavaival vallom: Gaudium in Domino parit veram aequitatem - Közös Urunkban való örömünk nyit utat a valódi egyenlőséghez. Hafcnscher Károly BUDAVÁRIAK - NURNBERGBEN TEOLÓGUSOK BÚCSÚJA -FELVÉTELI VIZSGÁK UTÁN Talán nem hiábavaló néhány gondolatot papírra vetni most, nyár elején, a lezajlott felvételi vizsgák után. Amit itt leírok, elsősorban a Teológiai Akadémiára jelentkezettek ügye, de lehet, hogy más iskolába felvettek, fel nem vettek és hozzátartozóik is érthetnek belőle. Csak az nem tudja, milyen nehéz dolog a felvételi vizsga, aki nem vett részt rajta, vagy akinek nem kellett döntenie felvételizők ügyében. Nem ezzel szokták kezdeni, most mégis ezzel kezdem: nem egyszerű dönteni, kit veszünk fel. és kit nem. Nem egy esetben bizottság is nehezen, fájó szívvel kénytelen elutasító döntést hozni. Kétségtelen - főiskola, sőt egyetem lévén - nem mellékes a tudás. Vajon elegendő-e a közepes, vagy annál is gyengébb(!) érettségi? Bírja-e majd a teológiai tanulmányokat az, aki szakközépiskolából jött, és ráadásul alig van gyülekezeti, egyházi ismerete? Szabad-e felvenni olyant, akit néhány nappal, vagy akár néhány hónappal ezelőtt kereszteltek meg, vagy konfirmáltak? A kijelölt vizsgaanyag számonkérése mellett számításba kell venni a nyelvkészséget, a magyar nyelv és helyesírás ismeretét, az általános műveltséget; hallgatni kell arra, aki pályaalkalmasság, képesség szempontjából vizsgálja meg a jelölteket - és azokra, akik személyes beszélgetésben igyekeznek megismerni mindenkit, aki arra gondolt, hogy lelkészi pályára készül. Nem lehet mellékes a bizottság tagjaival folytatott néhány perces beszélgetésben szerzett benyomás sem, és az sem, hogy az újra jelentkezők mennyit fejlődtek mindezekben a dolgokban. Akik véleményt nyilvánítanak a döntés felett, vagy bírálják azt, azoknak érdemes mindezekre is gondolni. Akiknek „nem sikerült" a felvételi vizsga, azok gondolják meg: egyáltalán ezt a pályát kell-e választani? Elegendő volt-e a felkészülés? Nem kell-e még 1-2 évet várni, jobban bekapcsolódni a gyülekezet életébe, többet olvasni a Bibliát, hittankönyveket, kátét, többet beszélgetni a lelkészszel, részt venni konferenciákon? Nem kell-e jobban belegondolni, mennyi testilelki megerőltetést jelent a lelkészi szolgálat végzése? Általában jó lenne ezeknek a testvéreknek levonni vételi vizsgán szerzett tapasztalatuk iikigáit. Akik felvételt nya ld j/ok sem gondolhatják. hogy most mar minden rendben van. Az első két félév próbaidő. Itt bizonyítani kell, hogy alkalmasak a tanulásra és a lelkészi szolgálatra készülésre. Meg kell gondolni, hogy a teológia szent tudó mány (a régiek így nevezték: sacrosancta theologia, azaz a legszentebb teológia), amelyet minden másnál komolyabban kell venni. Aki a teológia tanulmányaiba kezd, annak minden erejét megfeszítve, minden idejét felhasználva kell tanulnia - és akik tanítják, számon kérik az ismereteket, azok Isten előtt felelősek a tanításéri és számonkérésért. Ezért az első vagy második félév végén a felvettek egyik-másika megkaphatja azt a minősítést, hogy jobb, ha valami más pályán próbálkozik. A gyülekezeteknek, lelkészeknek, és a keresztyén családoknak, a hallgatók hozzátartozóinak is nagy feladatuk van: imádságaikkal, figyelő-számonkérő szeretetükkel ott kell állniuk azok mellett, akik a Teológián tanulnak. Sok függ a családtól, gyülekezettől, az egész otthoni környezettől, a háttértől is. Felvételi vizsgák után érdemes mindezekről elgondolkozni. Muntag Andor Sok a szolgálati lehetőség társadalmunkban A honvédség is igényli a lelkészi szolgálatot Nem új dolog, amit a cím kifejez. Sokat írunk a témáról. Mégis új az, hogy a társadalomnak az a rétege, amit honvédségnek, katonaságnak mondunk, egyre erőteljesebben jelentkezik azzal az igénnyel, hogy lelkipásztori szolgálat legyen abban a testületben, ahol fiatalok nevelődnek, készülnek fel nemcsak a haza védelmére, de a felnőtt életre is. Korábban már írtunk arról, hogy kapcsolatfelvétel történt a Honvédelmi Minisztérium és az egyházak vezetői között. Most június 18-án ennek továbbépítésére meghívást kaptak a római katolikus, református, evangélikus és az izraelita felekezet vezetői, hogy egynapos látogatás során körüljárják azokat a honvédségi intézményeket, melyekben különösen helye van a lelkipásztori szolgálatnak. Egyházunkat dr. Harmati Béla püspök képviselte. Raffay Ernő politikai államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy már folytatnak szociológiai felméréseket a honvédségben, mennyire valós az igény a vallásgyakorlásra. Külföldi tapasztalatszerzésre is sor került, Angliából, Németországból és Ausztriából gyűjtötték ezeket, sőt foglalkoztak a korábbi tábori lelkészi szolgálat megismerésével is. Bejelentette az államtitkár, hogy Für Lajos miniszter is egyetért azzal, hogy újra bevezessék a tábori lelkészi szolgálatot a honvédségben és erősödjenek a kapcsolatok. Előkészületek folynak az 1990. IV. törvény (Vallásügyi Törvény) módosítására, hogy a csoportos vallásgyakorlás lehetősége törvényes legyen, felekezetenként egy-egy munkatársai kérnek majd, aki segít tanácsadóként a kérdésekben való eligazodásban. A látogatók ezután három intézményt kerestek fel. Először a Központi Katonai Kórházban jártak, mely a honvédség legnagyobb egészségügyi intézménye és itt megtekintettek egy osztályt, valamint a kórház területén folyó rekonstrukciót, mely kb. két év múlva fejeződik be és alkalmassá teszi a kórházat helikopteres sebcsültfogadásra is. A Budapesti Helyőrség parancsnokánál, Elkán Károly vezérőrnagynál folytatott beszélgetés után a Katonai Fogdát és a Budapesti Önálló Őrezred körletét látogatták meg. Mindhárom intézmény azt mutatta, hogy nagy a kihívás, sok a munkaterület a seregen belül is. Kifejezésre jutott, hogy nemcsak a betegek és a büntetés alatt állók pásztorolását kell felvállalni, hanem a honvédség teljes egészét - a sorkatonáktól a ténylegesekig, - a honvédoktól a tábornokokig, azok családtagjait is beleértve. Nagy a kihívás, ha arra gondolunk, hogy valamennyi felekezet lclRészhiánnyal küszködik. De meg kell oldani. Még sok kérdés tisztázására van szükség, de igyekezni kell. m ii még ebben az évben az összes égé'/szügyi és büntetés-végrehajtó intezmén • ben meg akarják indítani a szolgáltnál A honvédség messzemenően felkészültnek látszik az elfogadásra, kérdés, hogy az egyházak milyen ütemben tudnak megfelelni a kihívásnak. Bennünket még egy dologra indíthat ennek a kapcsolatnak erősödése: a zsinatnak foglalkoznia kell majd a honvédség keretei közt végzendő lclkipásztori szolgálattal. T.
