Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-08-04 / 31. szám

Evangélikus Élet 1991. augusztus 4. iftS GYERMEKEKNEK F____I ATALOKNAK JÁKOB JUHAI A csúnya Leának végül több gyer­meket adott Isten, mint a szépséges Ráhelnek. Jákob családja nagyra nőtt. Lassan gondolnia kellett arra, hogy a vagyonát is gyarapítsa. Egy napon így szólt apósához, Lábánhoz:- Régen szolgálok már nálad. Isten rajtam keresztül gazdaggá tett téged. Gondolnom kell most már a magam javaira is. Lábán megrémült. Szörnyen fu­kar volt, de mindig is tudta, hogy egyszer elérkezik ez a nap.- Mit adjak neked? - kérdezte elszorult torokkal.- Ne adj nekem semmit - felelte Jákob -, de egyet tegyél meg! To­vább őrzöm a nyájadat, de ezentúl minden foltos kecske és fekete bá­rány legyen az enyém.- Rendben van - szólt Lábán de ez csak holnaptól érvényes.- Legyen, ahogy akarod - nagy­­lelkűsködött Jákob. Lábán szaladt a fiaihoz.- Gyorsan válasszátok szét a nyájat! A fekete bárányokat és a foltos kecskéket mind szedjétek ki és tereljétek el három napi járó­földre! Nehogy egyet is benne hagyjatok! A fiúk ugyan csodálkoztak ap­juk kívánságán, de megtették, amit kért. Másnap Jákobnak csak fehér bárányokat és tiszta kecskéket kel­lett kihajtania a karámokból. Lá­bán vigyorogva nézte vejét. Tudta, hogy újra becsapta. Jákob azon­ban nem keseredett el. Jól ismer­te az állatokat. Tudta már, hogy ő győzött. Vesszőket fogott, a késével csíkokat faragot rájuk és odaállította az itatóhoz, hogy a juhok és a kecskék jól lássák. Ez azonban csak hókuszpókusz volt. Jákob jól tudta, hogy gyak­ran lesz a fehér bárányoknak is fekete utódja és a tiszta színű kecskéknek foltos kicsinye. Ami­kor megszületek a barikák és a kiskecskék, akkor Lábán meg­döbbenve látta, hogy a szépek és egészségesek, mind tarkák. Volt ugyan néhány fehér bárány és tiszta kecske, de azok mind sat­nyák voltak. Alig akart hinni a szemének. A furfangos Jákob meggazdagodott. Hatalmas nyája lett néhány év alatt. Lábán pedig világosan látta, hogy veje az Isten áldottja. Ez azonban nem csök­kentette kapzsi dühét. MI VAGYOK ÉN? A második tárgy után így alakul­tak a pontszámok: 10 pontos: Bánki Renáta - Várpa­lota Kohuth Jolán - Dabas-Gyón 9 pontos: Megyes Ilona - Akasztó Beledi hittanosok Sinkó Laura - Tét Hrabovszky László - Békéscsaba Jansik Balázs - Pilis Korim Katalin - Békéscsaba Maulis Judit - Békéscsaba Aradszki Tímea - Békéscsaba Hegedűs Márton - Nyíregyháza 8 pontos: Gombár Éva - Kiskőrös Némethy Kálmán— Bp. XII. Hegyi Emőke - Soltvadkert 7 pontos: Zalán András - Bp. VIII. Fancsali GyBK 6 pontos: Illés Adél - Egyházas­­dengeleg Gyarmati Tibor - Békéscsaba 5 pontos: Dunaegyházi Ifjúsági Kör Mészáros Szilvia - Homokbö­­döge 4 pontos: Zalán Eszter - Bp. VIII. 3 pontos: Kisberkes Emília - Inke Csillag Gábor - Molnaszecsőd Oberling Zsanett - Bököd f 1 pontos: Bárány Nikoletta - Bé­késcsaba 4. tárgy 1. Vizeket mozgattam. - 2Móz 17. 5-6 2. Bizonyítani tudtam, hogy az ÚR az Isten. - 4.1-5 3. Néha vedleni is tudnék. - 4.3 4. Eredetileg egyszerű pásztor­­kellék voltam, de fényes pá­lyát futottam be. - 4.2 után gyakran 5. Igaz, hogy nem én csaptam, de ott voltam majdnem mind a tíznél. - pl. 7.19 6. Gazdámat az ÚR tette a nép vezetőjévé. - 3.10 7. Mózes szerencsére inkább az ÚRra támaszkodott, mint rám 8. MÓZES BOTJA vagyok. 5. tárgy 1. Engem mindig visznek. 2. Jézus fölöslegessé tett. 3. Én is viszek valakit. 4. A tetőről ereszkedtem a föld­szintre. 5. Négyen hoztak, de egy olyan vitt haza, aki nem hozott. 6. Kapernaumi vagyok. 7. Felettem vitázott Jézus az írástudókkal. 6. tárgy 1. Egyszer szép éneklést hallot­tam, pedig ez ritka nálunk. 2. Majdnem halált okoztam. 3. Nem cseréltem gazdát",' mégis keresztyén családba kerül­tem. 4. Csak a földrengés után hasz­náltak volna. 5. Lakóhelyem Filippi. 6. Gazdámmal a börtönt őriz­zük. 7. tárgy 1. A tizenkettőből én voltam az egyik. 2. Elég nekem a maradék is. 3. Megtöltöttek, hogy ne legyen szétszóródott étel. 4. Kenyereket és halakat tettek belém. 5. Később otthagytak, hogy ki­rállyá tegyék, aki megtöltött. A megfejtéseket a lap dátuma utáni keddig kell postára adni. A megol­dásra rá kell írni, hogy melyik meg­határozás után született meg. A cím: Koczor Tamás 2373 Da­bas-Gyón, Luther u. 14. A gimnáziumok abban az időben nemcsak érettségit adó iskolák voltak, hanem egy életre meghatározó él­ményt is jelentettek. Olyan szeretettel a mi nemzedékünk­ből bizony kevesen beszélnek a régi alma materről, mint ahogyan nagyapáink, apáink emlékeznek: a soproni licisták, a fasori öregdiákok, vagy éppen a bonyhádiak. Erről a gimnáziumról hallottam legtöbbet „mesél­ni” és a történeteket hallgatva bennem is feléledt a nosztalgia. Ha nem is egy konkrét gimnázium, de az akkori légkör után. Persze nem a szigorúság hiányzott - melyik diáknak hiányozna? - hanem mindaz, amit csak egy tradíciójára, közösségére, tanáraira büszke diákság jelenthet. Ezért is vettem kézbe kíváncsian Kolta Lászlónak „A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium” című „Isko­lák a múltból” sorozatban megjelent könyvét. Érde­kelt, hogy mindaz, amit nem iskolatörténetként, ha­nem inkább úgy mondanám: iskolaélményként hal­lottam, érezhető lesz e ebben a kismonográfiában. Az igazat megvallva a könyv első fele kötött le igazán, ami a háború utáni pár évvel, tehát az államosítással le is zárult. Vagyis az az időszak, amikor még ezt az iskolát Evangélikus Gimnáziumnak és nem „Állami Petőfi Sándor Általános Gimnáziumnak” nevezték. A sárszentlőrinci kisgimnáziumtól, melyben 1806 októberében kezdődött a tanítás, végigkísérhetjük a könyvben, hogy miként is alakult meg 1870-ben a bonyhádi algimnázium, majd Gyalog István, akkori igazgató kezdeményezésére és kitartó mnkájának eredményeként 1908-ban a nyolc osztályos főgimná­zium. Az avatóünnepségen Sántha Károly igy köszön­tötte versében az új főgimnáziumot: KÖNYV A BONYHÁDI GIMNÁZIUMRÓL „A kis mustármagocskából mi lett? Magas sudárfa, roppant épület. Nagy iskola, vagy főgimnázium; Magyarságnak védvár a, azilum, Tudomány és hit temploma, A Szép, Igaz és Jó ékes otthona." Nem véletlenül születtek meg ezek a sorok. Hiszen ahogyan a könyv szerzője is írja: „Még ma is monu­mentális hatást kelt a 64 méter hosszú egyemeletes épület. Tágas térség választja el az utca zajától a tantermeket, de az épület arányait is kiemeli.” Sántha Károly versében szinte előre is mutat, ami­kor a „magyarság védváráról" szól. Bizony abban a városban, ahol az 1941-es népszámláláskor az összla­kosság 31%-a német nemzetiségűnek vallotta magát, el lehet mondani, hogy a gimnázium nem lett a pán­­germán agitáció és fajelmélet szószólója. Az 1936-ban megalakuló Bonyhádi öregdiákok Szövetsége Korit­­sánszky Ottó elnöklete és Kunszt Henrik titkársága idején, 1939 júliusában tartott közgyűlésén hitet tett az iskola „magyar szelleme mellett”. Majd 1941-ben azt írták: „Maradjon ez az iskola a magyar kultúra bástyája”. Az alkalmi költemény szerzője a gimnáziumról úgy is ír, mint az „Igaz és Jó ékes otthonáról". Az igazat r TJ sorozat indul ma, amelyet már régen beharangoztam. Parancsolatok kérdőjellel - lehetne a címe. ^ Egy-egy élethelyzet fölidézte bennem, ismerőseimben a parancsolatok egyikét-másikát. Az adott helyzetben hogyan értelmezzük azt, hogyan tudjuk megtartani? Nem ígérem, hogy a parancsolatok sorrendjében jönnek majd a cikkek, mindenesetre az elsővel kezdjük. A másik írást egy bakonycsernyei 16 éves lánytól kaptam. Örömmel számol be arról, hogy otthont talált az ifjúsági körben. Mindkét cikk ösztönözzön titeket megosztani kérdéseiteket, tapasztalataito­kat, élményeiteket. Hiszen ez lenne rovatunk egyik célja: közösséget építeni az újságon keresztül is. Címem a régi: Bencze András, Székesfehérvár 8000, Pintér K. u. 31-33. IMÁDKOZNI VAGY DOLGOZNI? A közelmúlt egyik ifjúsági óráján át­menetileg néhány új taggal gyarapo­dott közösségünk. Bemutatkozásként csak annyit mondtak, hogy ők keresz­tyének. Hallgatták éneklésünk, imád­ságunk, beszélgetésünk, és egy jó óra telt el, mire megszólaltak. Kemény kri­tikát kaptunk: beszélgetéseinkből, imádságainkból világosan kitűnik, hogy Isten igéjének állandó tanulmá­nyozása és akaratának szüntelen kere­sése helyett mindenféle „hétköznapi” dologgal foglalkozunk, munkáról, ta­nulásról, sőt még szórakozásról is szót ejtünk. Szerintük mindezekkel nem kell, sőt nem is szabad törődnie egy keresztyén embernek, ehelyett állan­dóan imádkoznunk kellene. Megdöb­bentő kritikájuk elől ne térjünk ki: va­jon igazuk van-e? Nézzünk magunkba: gyakran kétar­­cúak vagyunk. Van egy „vasárnapi” ünnepélyes, templomi arcunk és gon­dolkodásunk, melyet akkor mutatunk, amikor a templomban vagy ifjúsági órán Isten igéjére figyelünk. Másik ar­cunk a „hétköznapi”, templomon kívü­li arc. Az igére figyelés gyülekezeti al­kalmain vagy az egyéni elcsendesedés idején kívül mintha nem igazán szá­molnánk Isten akaratával, ajándékai­val, és nem ezek szerint rendezzük be életünket. Nézzünk most Jézusra: neki mindig egyetlen arca volt. Ő ünnepnap és hét­köznap ugyanúgy élt, gondolkodott: élete minden pillanatában Isten előtt tudta magát. Ha mi, akik Krisztushoz tartozunk, szintén életünk minden pil­lanatában Isten előtt tudjuk magun­kat, nemcsak akkor keressük akara­tát, amikor éppen kezünkben van a Biblia. Munkában, tanulásban, szóra­kozásban egyaránt Isten előtt va­gyunk, és a Szentírás szívünkben és értelmünkben életre kelő igéjének ere­jével és útmutatása szerint kereshetjük Isten akaratát, mindig az adott hely­zetben és pillanatban. A mi küldeté­sünk nem pusztán a Biblia állandó ta­nulmányozása, ennél sokkal több: Is­ten előtti felelősséggel a mindennapok aprópénzére váltani Isten életet adó és átformáló igéjét. Óra et labora! Imádkozzál és dol­gozzál! Ezt a mondatot biztosan isme­ritek a Légy jó mindhalálig című könyvből. Nyilas Misi iskolájának jel­mondata volt. Ez a mondat nagyon fontos. Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd. 3,1.) így a munkának és az imádságnak is Istentől rendelt ideje van. Nem Isten akaratát, hanem a saját magunkét teljesítjük, ha akkor is imádkozunk, amikor a kezünk mun­kájára volna szükség, vagy akkor is dolgozunk, erőlködünk, amikor vi­szont imádkoznunk kellene. Jézusnál az imádság és a cselekvés nem egymás ellen, vagy egymás helyett, hanem egy­mást kiegészítve történt és történik ma is: értünk is, érted is. Vendégeink kér­dése égjen bennünk: Vajon mi hasonli­­tunk-e ebben Jézushoz? Vajon hasonlí­tok-e ebben Jézushoz? Kovács László (most végzett teológus) JOBBAN ÉRZEM MAGAM Baj volt velem. Valójában nem érdekelt, egyáltalán nem hatott meg más gondja. Örültem, ha kötekedhet­tem valakivel. Akkor csak úgy voltam. Arra gondol­tam, hogy a családomon kívül - kellene valahová tartozni. Olyan társaságot képzeltem el, ahol képesek megváftaztaftHTKaptam persze ötleteket: menjek bu­liba talán,- vagy járjunk minden este biciklizni. Á, nem! Aztán hívtak konfirmációs órára, de nem mer­tem elmenni, nem jártam el. Sokáig tartott, míg végre rászántam magam egy ilyen alkalomra. Emlékszem, milyen nehéz volt elmennem a szá­momra legelső ifjúsági órára. Nehéz volt, igen; nehéz. Hiszen (ott) ki tudja, mit szólnak majd hozzá, ha megjelenek? Elindultam itthonról, a gyomrom egy CSpmóban volt. Akkpr azt,hittem: a látásból, oéyről, sőt talán barátként is ismert gyerekek viselkedése okozta bennem azt a feszültséget. Most már tudom: azon a napon megragadott valami. Muszáj volt „ki­próbálnom” Jézust. így utólag persze örülök, hogy nem a technokolos zacskóhoz nyúltam. Azt az ifiórát is énekkel kezdtük. Természetesen egy dalt sem ismer­tem, és inkább csak olvastam a szövegeket. A szöve­gekben pedig ott voltak a tartalmak. Keresni kezdtem a környéken egy helyet, ahol egyedül maradhatok. Az első adandó alkalommal félrevonultam, és elkezdtem mindenfélén gondolkodni. Nem sokáig tartott ez, egy félóra múlva véletlenül ránéztem a Bibliára. Újszövet­ség akadt a kezembe, először csak nézegettem kívül­ről, aztán forgattam a lapokat, beleolvastam. Nem igazán értettem, amit a Biblia mondott, de azt tud­tam, amit most olvasok, segít majd elfogadni a világot olyannak, amilyen. Végtelennek, veszélyesnek és szép­nek. Szépnek benne az embereket, akik körülvesznek. Azóta amikor tudok, részt veszek ezeken az alkal­makon. Egyre jobban szeretem a Földet azzal a sok gyönyö­rű csodával, amelyeket a hátán hordoz. És egyre job­ban érzem Jézust, aki megváltott engem és mindenkit. Köszönöm, most már jobban érzem magam! Hagymási Borbála és jót sokféleképpen lehet érezni. Volt azonban olyan időszak is, amikor az evangélikus gimnázium életében az igaz és a jó nemcsak egyfajta erkölcsi tanítás to­vábbadását jelentette, hanem a bizony nem kockázat­­mentes cselekvést is. Kolta László említést tesz arról, hogy 1944 végén egy munkaszolgálatos századot búj­tattak a gimnázium épületében. A könyvben ezzel az eseménnyel kapcsolatban bár nincs megemlítve az akkori igazgató Rózsa Sándor szerepe, mégis úgy ér­zem, hogy egy Aszódról 1945. IX. 6-án kelt, neki szóló levelezőlap dokumentum értékű lehet: „Mélyen tisztelt Igazgató Úr! Annak a zsidó munkásszázadnak vagyok a vezetője, amelyik 1944. nov. 28-29. és 30-án Bonyhádon a gim­názium épületében talált menedéket. Az Ön akkori magatartása igazi derék, jóindulatú magyar emberé volt és éppen ezért, ha az Igazgató Úrnak az igazolás­nál reánk szüksége van, úgy a 101/311. zsidó század tagjai készségesen állnak rendelkezésére. Az Isten áldja meg Önt akkori tettéért. Igz tisztelettel Weiner Mihály" Most, amikor annyi ellenvetés van az egyházi isko­lákkal szemben, jó elgondolkodni ezeken a tényeken. Hiszen nemcsak nosztalgiából kell élesztgetni isko­láinkat. Nemcsak a megszépülő emlékekben élnek a diáktársak, tanárok, hanem a tényekben is. Melyek azt mutatják, hogy a hit látható jelei, az emberség, becsületesség, miként formálták az ott tanuló diáko­kat. Ezekre az értékekre pedig a mai társadalomban nagyon nagy szükség lenne. Nagy László Megjelent a „VEZESS” 3. száma Ifjúsági módszertani újság Felelős szerkesztő: Szeverényi János Szerkesztők: Dr, Sóstai Judit Béndek Kati Müller Mónika Ablonczy Margit Bölcsföldi András Szerkesztőség: 1111 Budapest, Bercsényi u. 14. III/2. Felelős kiadó: KIÉ NEMZETI SZÖVET­SÉG Készült a Laminat Gm gqm t«i dozásában Békéscsaba, 1991. június Megrendelhető piros csek­ken, a szerkesztőség címén Előfizetés egy évre 120,- Ft Megjelenik negyedévente Ára: 30 - Ft SZÁMUNK SZERZŐI Ablonczy Margit reformá­tus lelkész Győri János Sámuel evangé­likus lelkész Marton Tamás műszerész Zászkaliczky Pál matemati­kus Pintér Krisztina ápolónő Pintér Tamás főiskolai hall­gató Menich Zsuzsa evangélikus lelkész Fabiny Tamás evangélikus lelkész Szeverényi János evangéli­kus lelkész Szobonya Ági tanuló Márkus Gábor egyetemi ta­nár Sóstai Judit jogász BOLYAI-EMLÉKÜLÉS AZ AKADÉMIÁN A Bolyai János Alapítvány és a Bolyai Universitas Alapítvány az Appendix megjelenésének 160. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségén olyan tudós emlékét, munkásságát idézték, aki­nek neve korán túljutott az országhatáron. A XIX. század legna­gyobb magyar matematikusának munkája, mely magyar nyelven „A tér abszolút igaz tudománya” címmel jelent meg, az egyetemes tudomány része lett. Bolyai János 1802-ben született Kolozsvá­ron, a bécsi hadmérnöki akadémián tanult: kiváló matematikus, gondolkodó, vívó, virtuóz hegedűs volt. Bár egészségi állapota miatt korán nyugdíjazták és visszavonultan élt, Marosvásárhe­lyen, majd domáldi birtokán, tudományos munkásságát haláláig folytatta. Az emlékülés célja éppen sokirányú tudományos munkásságá­nak ébrentartása volt. Szentágothai János akadémikus „Bolyai János és a magyar tudomány” c. előadásában feledésbe menő munkásságára hívta fel a figyelmet, Pungor Ernő akadémikus Bo­lyain keresztül mutatta be a magyarok szerepét a világ tudomá­nyos haladásában. Gazda István a Matematikatörténet jövőjére mutatott Bolyai munkássága tükrében, Nagy Ferenc A Janus-arcú gondolkodó Euklidész és Neumann között c. előadásával keltette fel a figyelmet a tudós nemzetközi értékelésére. Az Akadémia könyvtárának főigazgatója. Rózsa György az MTA Bolyai-gyújte­­ményét mutatta be. Igen najjy érdeklődéssel fogadta a hallgatóság Barabás Sándor „A Bolyaiak városa, Marosvásárhely és a Bolyai kultusz” címmel tartott előadását. A Bolyai Universitas-ról Ma­­kovecz Imre építőművész beszélt. Bánffy György színművész Bolyai János műveiből, a mához is szóló, most is érvényes, előremutató gondolataiból mutatott be részleteket. Az emlékülés legfőbb értéke, hogy a magyar tudóst, Erdély szü­löttét az egyetemes tudomány kimagasló alakjaként mutatta be, és felhívta a figyelmet a matematikában és filozófiában is maradandót adó hagyaték mielőbbi feldolgozásának és kiadásának fontosságá­ra. Nemcsak a meghívó idézte Bolyai János elévülhetetlen sorait, de az előadások is ezt erősítették meg: „Már most nem durva erővel, hanem műveltséggel kell igyekez­nünk kitűnni...” Schelken Pálma A szám tartalmából 3. old. Útmutató 4. old. Tanuljunk egymástól 5. old. Reményik Sándor: Kegyelem 6. old. Kirándulásszervezés 7. old. Ifjúsági körök újságjai 8. old. Áll, ridegen, odakünn (vers) 9. old. Erdélyi László: Szivet adj. Uram! 10. old. Mi módon őrizheti meg az ifjú az Ö útját, ha nem a Te ’beszéded indgtartása által 11. old. Erőt adj a megfáradtnak 12. old. Szüntelen imádkozzatok 13. old. Szerelem-szeminárium 14. old. Tudod-e? Hírek 15. old. A REFISZ 1991-92. évi programterve 16. old. ökumenikus Keresz­­t(y)én(y) bál Debrecenben 17. old. Felekezetek, egyesületek, kegyességi irányzatok Készítsétek az Úrnak útját! 18. old. Egy kárpátaljai ifjúsági megbeszélés közös gyümöl­cse 19. old. Szövés a szabadban 20. old. Egymás terhét hordozzá­tok! Könyvajánlat 21-23. old. Akarsz-c játszani? Énekem az Úr

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom