Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-07-14 / 28. szám

Evangélikus Élet 1991. július 14.

iftS GYERMEKEKNEK jg, JL

FIATALOKNAK

JAKOB MEGSZERZI AZ ÁLDÁST

Ézsau talán már régen elfelejtette, hogy eladta az elsőszülöttségi jogát, amikor eljött az áldás napja.

Izsák bizony már nagyon megöregedett. Nem látóit már, csak heverészett a sátorban. Érezte, hogy lassan a halála közeledik. Magához hívatta Ézsaut: .- Fiam. lassan eljön a halálom. Meg akarlak áldarii

úgy. mint engem megáldott apám. Lőj nekem valami vadat, aztán készíts jó falatokat! ' 1

Ézsau vette az íját és a nyilait és elindult. Igen ám, de Rebeka mindent hallott. Szaladt Jákobhoz. \ Gyere gyorsan Jákob! Eljött az áldás ideje. Ézsau már elindult, hogy vadat lőjön apádnak. Hozz gyorsan két kecskegidát a nyájból! Hamar elkészítjük és te mehetsz be az áldásért.

A probléma csak ott volt, hogy a vak Izsák könynyen felfedezhette a csalást, hiszen Ézsau szőrös volt, Jákob pedig csupasz. Rebeka ezért föladta az idősebb fiú ruháját a fiatalabbra, a gidák szőrét pedig Jákob kezére és nyakára tette. így ment be Jákob apjához. Izsák megszólalt:- Már itt is vagy, fiam? Hogy találtál ilyen hamar vadat?- Istened, az ÚR hozta elém, apám! - válaszolta Jákob.

Izsák gyanút fogott. Vakon meresztgette a szemeit. Gyere ide, fiam, hadd tapogassalak meg, hogy te vagy az én Ézsau fiam?

Jákob odament, de a torkában dobogott a szívé. Izsák megfogta, de nem fedezte fel a csalást.- A hang ugyan Jákobé, de a kéz Ézsaué. Megáldotta a csalót. Jákob tudta, hogy nem időzhet sokáig, hiszen azonnal itt van a bátyja. Nem várta meg, amíg apja megeszi a sok finomságot, kimenekült a sátorból.

Hamarosan megérkezett Ézsau. Lelkesen készült az áldás ünnepére. Amikor megtudta, hogy már késön érkezett, iszonyú bosszút fogadott. Izsák is meg volt rendülve, de nem tehetett semmit. Az áldás az Isten áldása volt. Jákob lett az ÚR áldottja.

MI VAGYOK ÉN?

A játékunkban már csak tárgyak maradtak. Mielőtt a hatodik ember utáni pontlistát közölném, hadd kérjelek Titeket, hogy a tárgyakra való tippeléseteknél jelöljétek meg a személyt, akihez kapcsolódik, vagy a történetet, amiből a tárgy való. Lássuk tehát a pontok alakulását a hatodik ember után:

28 pontos: Donáth Ferkó - Ózd

26 pontos: Aradszki Tímea - Békéscsaba

24 pontos: Hegyi Emőke - Soltvadkert 23 pontos: Zalán Eszter - Bp. VIII.

21 pontos: Zalán András - Bp. VIII., Jansik Balázs - Pilis

19 pontos: Beledi Hittanosok

18 pontos: Oberling Zsanett - Bököd, Hegedűs Márton - Nyíregyháza

17 pontos: Ördög Zsuzsanna - Békéscsaba. Kohuth Jolán - Dabas-Gyón, Csillag Gábor - Molnaszecsőd, Szabó Mihály - Bököd, Hrabovszky László- Békéscsaba, Maulis Judit - Békéscsaba. Rákospalotai hittanosok

16 pontos: Bárány Nikoletta - Békéscsaba

15 pontos: Korim Katalin - Békéscsaba, Dunaegyházi Ifjúsági Kör

14 pontos: Bánki Renáta - Várpalota, Babinszki Andrea - Békéscsaba, Molnár Miklós - Békéscsaba

12 pontos: Kisberkes Emília és Vera - Inke. Gyarmati Tibor - Békéscsaba

11 pontos: Fancsali GyBK, Lázár Krisztina - Bököd, Hegedűs Zoltán - Nyíregyháza

10 pontos: Kovács Orsolya Ászár

9 pontos: Borsos Pál - Békéscsaba, Némethy Kálmán - Bp. XII.. Marthon Ildikó - Bököd

8 pontos: Benke Sándor - Ajka

6 pontos: Sink« Laura - Tét, Gombár Éva - Kisköröd Nyisztor Krisztina - Békéscsaba \

3 pontos: Kurcsics Romána és Nikolett - Várpalota.'

2 pontos: Mészáros Szilvia - Homokbödöge

L tárgy :

1. Szeretem a nagy körforgásokat. - A parittyát úgy használták, hogy körbe forgatták, majd egy kellő pillanatban az egyik zsinórját elengedték, így a kő kirepült belőle.

2. Ellenségem leggyakrabban az oroszlán és a medve. lSám 17,37

3. Bőröm 5-6 centiméter széles. - A parittyának ebben a részében volt a kő.

4. Köveket hajigálok. - 17,49

5. Egy gyerek kezében veszedelmessé válhatok. - 17,50

6. Isten eszköze voltam Góliát legyőzésében. - 17,47

7. Dávid, a gardám, bátor fiú volt. - 17,32

8. DÁVID PA^ITTYÁJA vagyok.

2. tárgy

1. Általában tüzelésre használtak.

2. Azelőtt éltem is.

3. Koronaként ritkán kerültem fejre.

4. Testvéreim Pétert is melegítették.

5. Szúrós a természetem.

6. Gonosz játék eszköze voltam.

7. Szinte mindijn feszületen ábrázolnak. *

3. tárgy

1. Egyszer egy víz partján álltam meg.

2. Kerekeim bizony nagy utat tettek már meg.

3. Szívesen felveszek még valakit.

4. Örömmel hallgatom, ha régi írásokat olvasnak fel rajtam.

5. Általában feketéket szállítok.

6. Országomból nem sok társam járja meg az én utamat.

4. tárgy

1. Vizeket mozgattam.

2. Bizonyítani tudtam, hogy az ÚR az Isten.

3. Néha vedleni is tudnék.

4. Eredetileg egyszerű pásztorkellék voltam, de fényes pályát futottam be.

5. Igaz, hogy nem én csaptam, de ott voltam majdnem mind a tíznél.

5. tárgy

1. Engem mindig visznek.

2. Jézus fölöslegessé tett.

3. Én is viszek valakit.

4. A tetőről ereszkedtem a földszintre.

6. tárgy

1. Egyszer szép éneklést hallottam, pedig ez ritka nálunk.

2. Majdnem halált okoztam.

3. Nem cseréltem gazdát, mégis keresztyén családba kerültem.

7. tárgy

1. A tizenkettőből én voltam az egyik.

2. Elég nekem a maradék is.

A megfejtéseket a lap dátuma utáni keddig kell postára adni.

A levelezőlapra - amin a megfejtés van - rá kell írni. hogy melyik meghatározás után jöttetek rá. hogy miről van szó.

Cím: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón Luther u. 14.

A két sorozat újabb tagjai mellett ma egy Kis János verset olvashattok, melyet képhasználata tesz ideillővé. A vers írójáról is érdemes megemlékeznünk. Kis János (1770-1846) evangélikus lelkész, később püspök volt. A Soproni Magyar Társaság egyik megalakítója; az akadémiai alapszabályok kidolgozásában is részt vett, 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is választották. Énekeskönyvünkben is több fordítását s néhány saját énekszövegét is megtalálhatjuk.

NYARALUNK

Néhány szó a kirándulásról

A természetjárást sokan úgy képzelik, hogy özön mennyiségű ételt és egyéb felesleges használati tárgyat bepakolnak az autóba, kirobognak az erdőhöz. A legtöbb erdő határán fellelhető „Természetvédelmi terület” táblával semmit sem törődve behajtanak az erdei úton, közben mindenen keresztültaposva addig meg sem állnak, míg meg nem találják a számukra megfelelő területet. A jármű megáll, mögötte összetiprott növények láthatók. A „kirándulók elégedetten kiszállnak a gépkocsiból, amely bűnös szerkezetből gyakran csöpög a benzin vagy az olaj. Bömböltetik a magnót, tüzet raknak. Helyüket hónapokig jelzik üres konzervdobozok, féligrágott almacsutkák. A gondolatmenet folytatódhatna, de a további részleteket az olvasó képzeletére illetve tapasztalatára bízzuk. Ezt a fajta kirándulást a túrázók „pangásnak” nevezik.

A túrázás izgalams és élményekben kifogyhatatlan, akár gyalog-, vízi vagy barlangtúráról van szó. Mi személy szerint a gyaloglás hívei vagyunk. Mivel a természet sokféle, és a tapasztalatlan ember számára veszélyes is lehet, ezért ajánlatos a kirándulni vágyó csoportba beépíteni egy olyan személyt, akinek megfelelő ismerete és tapasztalata van.

Néha egyébként a túravezető is kevés ahhoz, hogy a csoport ne tévedjék el. Ennek több oka is lehet: (1) A térkép rossz. (2) a terepet az erdőgazdaság úgy átalakította buldózerekkel, hogy új térkép kinyomtatására lenne szükség. Egy jól felkészült túravezető azonban ilyenkor sem esik kétségbe. A dombvonulatok és vízfolyások iránya segíti a tájékozódásban. Vagy előkapja az iránytűt és a tájolót, s térkép helyett ezek segítségére támaszkodva kivezeti társait az erdő sűrűjéből.

TEOLÓGIAI KISSZÓTÁR

Istenhez sok út vezet - állítják a vallástörténészek. Különböző népek más-más módon keresték Istent, gazdag és szerteágazó az örökség, melyben a mai istenkereső válogathat.

Európában a görög és a zsidó-keresztyén örökség a meghatározó. Azévszázadok során a kétféle hagyomány hatott egymásra, határuk elmosódott, egy ponton azonban ma is határozottan különböznek: a görög örökség szerint az istenismeret forrása a körülvevő világ, a természet és az emberi közösség, a-zsidó és-a keresztyén tapasztalat szerint pedig Isten szava," személyes kijelentése. Az előbbi számára elsődleges a mindenki által megragadható LÁTVÁNY, s a belőle nyerhető ISMERET, az utóbbi szerint első a teremtő SZÓ, és a megszólított-elhívott ember személyes TAPASZTALATA.

Míg a látványból nyerhető ismeret elvileg mindenki számára hozzáférhető, Isten szava célzott és személyes. Ő maga döntötte el, hogy Ábrahámtól kezdve miért éppen a kis sémi nép nemzedékeit szólította, hívta újra és újra. hogy miért pont Mózest, Jónást Ézsaiást, és Jeremiást ruházta fel különleges megbízással. Az emberré lett Isten is személyesen hívott követésre, s azóta ki-ki a maga anyanyelvén hall - ha Isten üzen - hívó szót.

Maga anyanyelvűn - mindenkit azon a személyes hangon, melyre legmélyebb énje rezonál. Mindenkit másképp. Hangozhat „közönséges” emberi szó, felizzhat bibliai mondat, szivén ülhet verssor vagy prédikáció, megállíthat esemény, elönthet érzelem - az elhívó Isten választottja életének közepébe lép. Olyan útra hívja, melyek értelmét nem lehet a környező világ lényeiből megragadni, mely nem egyértelmű és nem mindenki számára megragadható, amely személyes, mint a meghívott és a Meghívó.

Akit Isten elhív, annak nincs sok útja Istenhez. Egy útja van, amelyen Isten megérkezett hozzá, s amelyen elindította, hogy járjon.

Csepregi András

Ilyen túravezető mindenki lehet. Térképet, iránytűt, tájolót bárki beszerezhet, és használatukat is könnyen megtanulhatja. Csodálatos úgy járni az erdőt, megmászni kisebb-nagyobb csúcsokat, hogy ismerem, hogy bátran letérhetek még a jelzett turistáittakról is. Az erdő életét, a természet csodáit ilyenkor figyelhetjük meg igazán. Azt azonban kóborlásaink során se feledjük el, hogy minden élőlénynek ugyanúgy joga van élni, mint nekünk! Ha rácsodálkozunk pl. egy növényre, ne az legyen az első dolgunk, hogy leszakítjuk és begyüjtjük, hiszen eredeti szépségét úgy sem tudnánk megmutatni így senkinek. Tudjuk, a természet ma már nem kimeríthetetlen kincsesbánya. A gyűjtésnek fontos szabályai vannak. Gerald és Lee Durell Az amatőr természetbúvár c. könyve a legjobb segítségünk lehet az élőlények megismerésében, életmódjuk megértésében, és benne a gyűjtéshez is hasznos tanácsokat olvashatunk.

Végezetül a kirándulni indulóknak természet iránti szeretetet, élményekben gazdag túrázást kívánunk: Horváth Zoltán és Varga Krisztina

Kis János:

MARKALF

Markalf, kinek feje tökkel ütött nem volt,

Egykor hegyes helyen többekkel gyalogolt.

Valahányszor hegyről alá kellett menni,

Lassan járt, jókedve búcsút látszott venni,

S viszont ha mely völgynél másik hegy kezdődött, Gyorsan indult s szokott jókedve visszajött.

Hogy tudsz, monda neki egy utas, így tenni,

Völgynek szomorúan, hegynek vígan menni? Szokásommá vált az, monda ő, barátom:

Lementemben én már azt a hegyet látom,

Mely a völgy fogytával viszont következik,

S orcámról a nyájas vígság elrejtezik.

S hegyre felmentemben azon gondolkodom,

Hogy közel lesz a völgy, s gyorsan kapaszkodom.

Jó s balszerencsédben hogy mértékletes légy Te is, ha eszed van, mint Markalf tett, úgy tégy: Jósorsodban rettegj az ellenkezőtől;

Ha szenvedsz, mjnden jót várj a jövepdqtpl,.^,

Mártinké Károly:

Az áldozatok Isten szolgái

Részletek a könyv előszavából

„Felesleges időtöltés lett volna kutatómunkába kezdenem annak lényszerű megállapítására, hogy Isten magyar szolgái közül hányán érezték bőrükön az 1956-os magyar forradalom eltiprását követően az önkény velük szemben táplált dühét, hiszen anélkül is állíthatom, nagyon sokan voltak.

Közülük az egyik, a 39 esztendős Gulyás Lajos levéli református lelkész, 1957. december 31-én bitólán fejezte be életét...

Szeretném, ha Olvasóim megértenék azt, hogy miért válhattak könyvbeli alanyaimmá Isten szolgái közül olyanok is, akik nem tartoznak a legtöbb szenvedést átéltek közé. Álláspontom szerint ugyanis áldozat az az evangélikus teológiai hallgató is, akinek a hatodik félév lezárása után törte ket.. életünk

ISTEN KÖZELÉBEN

Remem ik S;in< l >i

ÚJ REMÉNYI K-KÖTET

Egy konferencia szünetében történt. Vagy negyven évvel ezelőtt. Valaki váratlanul nyitott be Júróczy Zoltán püspök szobájába. Magában ült az asztal mellett. Egyedül. Az érces hangú, mindig katonás tartású evangelizátor csendes volt és magába roskadt. Nem az imádság és meditáció áhitatos pillanatában lepte meg. Mint aki sok mindenen elgondolkozik, merengőn magába nézett. 'Fáradt, nagyon fáradt volt. Megroskadt ember. - Úgy vélem, nagyon hasonlíthatott ahhoz a Reraényik Sándorhoz, akinek a fényképe az év elején megjelent új verséskötet címlapján látható. Nem azért, mert arcszerkezetükben volt valami hasonlóság. Termetük, fellépésük nagyon különbözött egymástól. A magány pillanatában, amikor az utat szegélyező akácok „szúrós szemű kísértetek”nek tűnnek - és „tövis, tövis, tövis mindenfelől” - nagyon azonosak. Azonosak, mert megroskadtan is Isten közelében látjuk őket. Azonosak, mert - ugyan másképpen - mindketten megszólítanak: „Lángot adok, ápold, add tovább!”

Nem véletlenül éledt fel bennem a püspökkel kapcsolatos, másoktól hallott emlék. Az új Reményik-kötet egyik újdonsága, hogy Turóczy Zoltánnak azt az igehirdetését is olvashatjuk benne, amelyet ötven évvel ezelőtt, az 1941. október 24-én elhunyt erdélyi költő ravatalánál mondott el a kolozsvári evangélikus templomban. A 130. Zsoltár 6. verse alapján beszélt. „Hitét nem úgy örökölte papi és egyházi ősöktől - mondotta Reményikről -, hanem úgy harcolta ki személyes tusakodásban.” „Az amit a kegyelemről írt költeményében megírt, áz a színtiszta evangélium véres veríték közt kiharcolt hitvallása.” Az új kötet annyiban nem új, hogy megtaláljuk benne ugyanazokat az istenes verseket, amelyeket Imre Mária gondos, figyelmes válogatása alapján évekkel ezelőtt „Jelt ád az Isten” címfelirattal jelentetett meg sajtóosztályunk. Mégis új, mert közli Reményik 1919-es alig ismert Rilke-fordításait. „A Stundenbuch minden verse - írja a rövid előszóban - így az itt közöltek is istenkereső vallásos versek, bár a szó

tágabb értelmében.” „Látunk itt vergődő véres szárnyakat - és rettentő erejű felszárnyalásokat.”

Új a kötetben Járosi Andor „Reményik és Rilke” címen írt, egykor a „Pásztortűz” Reményik-számában megjelent tanulmánya. Reményik mai jelentőségére mutat rá, amikor egybeveti őt Rilkével. Ma - Ady szavaival - egyfajta „Isten-kereső lármában” élünk. Az Isten-keresés jellemezte Rilkét is. Lenyűgöző a spiritualitása. Ez ragadta meg s jellemezte Reményiket is eleinte, de - Rilkével ellentétben - „a vallásos világnézet felépítésétől eljutott a legmélyebb keresztyén hitig: Én bűnös ember vagyok. Ezt a mondatot ő írta le. Nem külső hatásra, Szentlélek indítására.” „Nem önmagában való értéknek nézte a nemzetet, magyarságot, kultúrát s népi életet: Erdélyt, hanem Isten markába esett megtérésre és újjászületésre elhívott és elrendelt földnek.”

Járosi tanulmánya csupa késztetés: olvassuk újra Reményik verseit s ne tévesszük össze a bennük fellobbanó lángot a ma

nagyon sokféle értelemben hangzó „spiritualitással”. A Rilkéjével se, akinek - amint erre Kassner pontosan rámutatott - „nem volt bűntudata és sohase volt benne emberi részvét, mégcsak szociális érzéket se hordozott szívében.” Amíg Járosi Andor tanulmánya elgondolkoztat, Korén Emil életrajzi mozzanatok és személyes élmények felidézésével, Reményik istenes versei (óbb motívumainak szívünket megragadó megszólaltatásával megírt - és igazán nagyon szépen fogalmazott - bevezetése kedvet ébreszt: ápoljuk a lángot és adjuk tovább.

Új a kötetben végül a hozzácsatolt hat fénykép. Számomra - személyes okból - külön örömöt jelent a Reményik-villa filagóriája előtt 1936-ban készült felvétel; hiszen Karácsony Benő, Járosi Andor és Reményik Sándor mellett mi ketten is ott állhattunk Koren Emillel.

Benczúr László

(Az Unikornis Kiadó és az Evangélikus Sajtóosztály közös kiadása, 1991.)

té lelkészi pályáját az akkor oly nagyhatalmú Állami Egyházügyi Hivatal; az a zsidó fiatalember, akit rabbiként való felavatása előtt küldött a hatalom börtönbe; vagy az a fiatal lelkész, akinek a forradalom idején tanúsított hősies magatartása miatt abban a tudatban kellett elhagynia rajongásig szeretett hazáját, hogy amíg csak él, aligha térhet oda vissza még látogatóként sem, vagy ha mégis, legjobb esetben is börtönbe zárják...

Hálásan fogadtam azt a támogatást, amelyet dr. Harmati Béla evangélikus püspöktől, Bazsó Béla református lelkésztől, a Református Egyház Szeretetszolgálatának vezetőjétől, dr. Fábián Jánostól a Budavári Nagyboldogasszony(Mátyás-) templom kanonokjától, és nem utolsó sorban könyvem többi alanyától kaptam...

Most, hogy munkámat elvégeztem, arra kérem Istent, általa pedig Önöket, hogy fogadják szeretettel és megértéssel ezt a könyvemet.”