Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-03-10 / 10. szám

Egyházi iskoláink szervezeti és felügyeleti kérdéseiről egy rádióműsor kapcsán Tenyérnyi helyre, alig néhány km2-re zsugorodott össze Jézus zenvedéstörténete. A bibliaolvasó tudja, hogy ez a tenyérnyi hely I eruzsálem és legközvetlenebb környéke. És hogy áttekintésünk ít egyen a vidékről, bele kell lapoznunk régi, történelmi időkbe, t nagy király, Dávid kitűnő stratégiai és politikai érzékét dicséri, íogy Jeruzsálemet elfoglalta a jebúsziaktól, s a hegyre épített rődöt birodalma fővárosává tette. Nevéhez fűződik a városfalak negerősítése, paloták építése, keleti pompával berendezett udvar­­artása, és legfőképpen az a gondolat, hogy alkalmassá teszi a 'árost az istentiszteleti kultusz középpontjára. Ezért hozatta ide i frigyládát, és szigorú intézkedéseket tett a templomépítés előké­­zületeire. A templomot azonban fia, Salamon építette meg. Öt halomra épült a majdnem tégla alaprajzolatú ősi város, ímely Észak-Dél irányban két enyhén lejtő hegyhát oldalaira elepült. Ám a hegyhátakat haránt is barázdálta egy-két kisebb 'ölgy. A környezetből azonban erőteljesen kiemelkedett az öt lalom a maga 7-800 m-es magasságával. Keleten a Kidron völ­gye szinte szakadékszerűen kísérte a 12-14 m-es városfalat, Délen i Himnon völgyéből kellett felkapaszkodni a falakhoz, s Nyuga- Se on is völgy kísérte az erődítést. A völgyben tekereg ma is a íebroni országút. Északon, ahonnan a lejtők indulnak, volt legse- T jezhetőbb a város. S noha terjedelme nem ütötte meg az ókori % netropolisok nagyságát, e vidék bevehetetlennek szánt citadellá­­'a ául építette ki Dávid. Ám a környező népek, s lóként a nagyhatalmak szemétyen min­­ienkor szálka volt a zsidók fellegvára, s amikor csak módját e ijthették, újra meg újra szinte földig rombolták. Utolsó nagy e Dusztulása Kr. u. 70-ben történt, s annyira, ahogyan Jézus jöven­­)1 dőlte: „kő kövön nem maradt benne”. Ezek a rombolások ered­ményezték azt, hogy napjainkra teljesen megváltozott a város a terepviszonya. A törmelékekkel, romokkal feltöltötték a völgye­­j két s csak sejteni lehet az ősi város alaprajzát. Mélyen a hordalé­­j kok és töltések alatt alussza álmát az Üdvözítő Jeruzsálemé is, amely felett egykor keserves könnyeket ejtett. Különös, hogy se háborúk, se pusztítások, se földrengések nem r tudták végleg letörölni a térképről. Valami megmagyarázhatat- 1 lan akarat ismételten újraépítette, s ma három történeti vallás ■ álmodja ide kegyhelyeit. A szanaszét épült keresztyén templomok > a föld alól feltárt emlékek az Üdvözítővel kapcsolatos locusokat i rögzítik. Megváltozott tehát a világ a szent helyek körül. S ha • nincs is okunk kételkedni a kutatók felfedezéseiben, a leghívebb : útikalauzunk mégiscsak a Szentírás marad. Jóllehet semminémű . földrajzi igénnyel nem íródtak sorai, mégis az eredeti állapotokat rögzítette. Olykor csak egy-egy szó, egy-egy gondolat erejéig. A Szentírás alapján próbáljuk megkeresni a régi jerikói utat, a Kidron völgyét, az Olajfák hegyét a Getsemánéval, s a hegyek ölén pihegő kedves kis falut, Bethániát. Jézus Jerikó felől jött leruzsálembe. Kissé sietve, hiszen üzentek érte Mária és Márta, hogy barátja, Lázár halálán van. Jerikó egynapi járóföldre van leruzsálemtől, mélyen a Jordán völgyében. Az út kietlen, sivár, gyűrött, szakadt hegyek között kanyarog. Szamarak, öszvérek és emberek taposták ki az ösvényt, amely riasztó környezetben keres­te a hágókat, hogy egyre feljebb kapaszkodjék a szent városig. Hozzávetőlegesen 1200 m szintkülönbséget kellett legyőznie az utasnak. Amilyen sivár az utat kísérő környezet, úgy változik meg nagy hirtelenséggel a tájék, amint az Olajfák hegyének gerincéhez érke­­:ik az ember. Az enyhe lejtőn üdezöld pázsit, citrusfélék, pálmák, űhegyes tuják és olajfák ligete, egyszóval egy hamisítatlan medi­­errán festmény fogadja az utast, aki rendszerint a délutáni órák­ban érkezett. A Földközi-tengerbe fulladó Nap aranyfénye szinte élemeli a szem elé bukkanó várost. Páratlan panoráma az Olajfák legyéről. Pusztán a völgyet kell átívelni a tekintetnek, s mivel kissé magasabban vagyunk, tökéletes a rálátás az aranyban fürdő templomra, palotákra s lapostetejű házakra. Ezt és így látta Jézus is, s ne csodálkozzunk, hogy látva borzal­mas jövendőjét, kicsordultak a könnyei. A város falai, a Mória hegyére épült templom mintha a völgyből nőtt volna ki. Meredek, megmászhatatlan sziklákra épült. Lenn a völgy mélyén szikla­ágyában fuldokolva rohant a Holt-tenger felé a Kidron. Délután­tól a falak árnyékában haragos, fekete a vize, egyebekben kék és zöld, fehér fodrokkal szegélyezett a gallérja. Az utasnak, aki Jerikóból érkezett, le kellett ereszkednie a hegy enyhe lejtőjén, át kellett lábalnia a csörtető Kidronon, s az Arany- vagy Juh kapun keresztül bejutnia a városba. Magát a völgyet a patakról nevezték el és noha messze Északon kezdődik, itt legalább ezer méteren keresztül híven kíséri Jeruzsálemet. A patak jobb „partján” emel­kedik tehát a várhegy, bal partja ősidőktől kezdve temető volt. Itt temették el a prófétákat, királyokat. S itt alul, közel a Kidronhoz, az Olajfák hegyének tövében van a Getsemáné-kert. Bethánia túl van a hegyen. A város tornyaiból látható is. A völgyből nem, mert hegyek közé rejtőzött. Alig néhány futam­­nyira, egy óra járásra van Jeruzsálemtől. Csak gyalogszerrel volt megközelíthető. S akik Jerikóból tartottak a faluba, mint Jézus, azok a hegy tetején lévő elágazásnál vették útjukat a bájos falucs­kába. Jézus gyakran járt itt, szerette a bethániaiakat, s őt is szerették, kiváltképpen Mária, Márta és Lázár. Utolsó éjszakáját mégsem Bethániában töltötte. A páskabá­­rányt is Jeruzsálemben fogyasztotta tanítványaival, s innen a kö­zelben lévő Getsemáné-kertbe ment. Ezt a helyet jól ismerte Júdás is. Noha hűvös volt az éjszaka, Jézus haláltusájában mégis verej­tékben fűrdött. Lukács Írja, hogy verejtéke olyan volt, mint nagy vércseppek. Itt, e nappal csodálatos környezetben kezdődött az Isten fiának drámája. Mert már gyötrődése közben, az éjszaka kellős közepén fáklyák rőt fénye mellett katonai csapat és szolgák kíséretében megjelent Júdás. Itt csattant el az áruló csók, itt rántotta elő Péter riadtában kardját, itt kötözték meg az Urat, miközben a megrettent tanítványok szétrebbentek. E borzalmas éjszakai jelenet óta összeszorul minden keresztyén szíve, ha a Get­­semáné nevét kiejtik. Még egyszer találkozunk az Olajfák hegyével. Jézus innen hagyja el a Földet mennybemenetelekor. Ma persze egy megváltozott világ fogad bennünket e néhány km2-en. A Mória hegyen, a templom helyén a Szikladóm s az El Aksza az iszlám kultuszát, a karcsú tornyok keresztyén emlékhe­lyeket idéznek, míg a Siratófal - a templom maradványa - s a zsinagógák az ősi vallásról tanúskodnak. Befalazták az Aranyka­put is. A falak ugyan újraépültek, ám a Kidron völgyéből eltűnt a patak. A völgy szintje is megemelkedett, a város ide hordta törmelékeit. Talán az Olajfák hegye őrizte meg leginkább a két­ezer éves múltat. Enyhe lejtőjén göcsörtös törzsű fák, maroknyi koronával. Olajfák. Hosszúéletűek, némelyik ezer esztendőt is megél. S ha nem is idegen a környezettől, de templomok, kolosto­rok, keresztyén és mohamedán épületek emlékeztetnek a gyötrő­dés kertjére, s a mennybemenetelre. S túl a hegyen? Túl a hegyen, mint gyermek anyja ölében piheg változatlanul Bethánia, a szere­tett kis falucska. Rédey Pál Január 23-án elhangzott a Kossuth rádióban egy közéleti kerekasztal beszélgetés „Iskolaszék és iskolaalapítás" címen. A beszélgetés eredetileg a Keresztény Értelmiségiek Szövet­ségében zajlott le december 12-én. A nyilatkozók által felve­tett gondolatok egy egész cikksorozatot megérdemelnének, most azonban csak két, zsinati szabályozásra váró kérdésre szeretném a figyelmet felhívni. Amikor 1988-ban megkezdődött a Budapesti Evangélikus Gimnázium újjászervezése, nem lehetett remélni, hogy né­hány éven belül újabb iskolákat is visszakaphat egyházunk, természetes volt tehát, hogy a gimnázium fenntartó, kor­mányzó és felügyeleti hatósága az Országos Egyház lesz, ennek minden szervezeti, felügyeleti, anyagi konzekvenciájá­val. Megmozdult az ország cvangélikussága, itthon és messzi idegenben mélyen a zsebükbe nyúltak az öregdiákok, segít­séget adtak külföldi testvéregyházak, s egyúttal a legkülönfé­lébb irányzatokhoz tartozók megfogalmazták igényeiket, elvárásaikat az iskolával szemben. Megtörtént az iskola irányításának megszervezése is. Ter­mészetes, hogy a közel 40 évi szüneteltetés utáni újraindítás­nál csak a felülről történő szervezés jöhetett szóba. így az­után mindenki belekerült az Országos Presbitérium által kijelölt 21 tagú Igazgatótanácsba, aki az iskola újjászületésé­nél bábáskodott, illetve aki fontos tisztséget visel egyházunk­ban. A tantestületet nem képviselte senki, hiszen ekkor még nem volt tantestület, üres helyeket viszont hagyni kellett volna számára is, hogy „alulról" választott tagja is legyen ennek a grémiumnak. Furcsa, hogy ezzel szemben a diákság képviselőjének eleve hagytak helyet, még furcsább, hogy azt máig sem töltötték be. A szülök képviselőinek sem jutott szék az Igazgatótanácsban. Egy ekkora létszámú és ilyen összetételű Igazgatótanács természetesen nem tudhat egy iskolát kormányozni, nem is ez a feladata. Erre a célra egy öttagú Intézőbizottságot ho­zott létre saját kebeléből az Igazgatótanács. (Tagjai az egyik kerületi felügyelő, az egyik püspök, a gimnázium igazgatója, az Országos Egyház jogásza és pénztárosa.) Feladatának megfogalmazása ellentmondásos, egyszer úgy tűnik, végre­hajtó szerve az Igazgatótanácsnak, annak útmutatásai sze­rint dönt napi kérdésekben, máskor úgy, hogy fölötte áll annak. Összetétele elvileg is igen magas szintű, a gyakorlat­ban még magasabb. A tantestület - a rádióban elhangzottak szerint „a szuverenitás forrása" - ebben a közvetlen irányító szervben sem kapott helyet, így a két fölöttes irányító szerv­nek még a munkájáról, döntéseiről sem szerez tudomást számos esetben, legfeljebb kerülő utakon, nemhogy hangot adhatna véleményének, elképzeléseinek, érdekeinek. Ha most néhány éven belül több evangélikus gimnázium - esetleg egyéb tanintézet - újjászervezésére kerül sor, legelő-Pilinszky János PANASZ Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne. így hívogatlak szótalan: jtz örök hftUga^kp^Q _ jnov/í cgn idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Körös-körül a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád Istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! J Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad. Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak. A Magyar Néprajzi Társaság pályázatán Koppány János ny. tótkomlósi lelkész „Rend és szokások a tótkomlós! szlovák evangélikus istentiszteleten” c. dolgozatát megyei szinten I. díjjal, országos szinten III. díjjal és oklevelekkel jutalmazták. Koppány János azon lelkésztársai emlékének szen­telte ezt a dolgozatot, akikkel 40 évvel ezelőtt, a szo­­rongattatás nehéz napjaiban, megalakították azt a homiletikai munkaközösséget a „Viharsarokban”, amelybe hetenként jöttek össze. Más és más gyüleke­zetek parókiáin készültek a vasárnapi és ünnepi isten­tiszteletek igehirdetéseire. - Isten rendelte számukra ezeket az alkalmakat, mivel magukban gyengék vol­tak. - Tetszett az Istennek az erőtlenek szolgálatával népét nyomorgattatásában és üldöztetésében vigasz­talni. Lelkészi Munkaközösség a „Viharsarokban” szőr azt kell eldönteni, hogy mindegyiknek az Országos Egyház legyen-e a „fenntartó, kormányzó és felügyeleti ha­tósága”, vagy pedig újra az egyházkerületek töltsék be (a középiskolák esetében) ezt a szerepet, amint azt az 1934/37- es zsinati törvény szerint az államosításig tették. Ennek anyagi vonatkozásai is vannak: most az ország evangélikus­­sága egy iskola javára adakozik, a külföldi segítséget egy iskola kapja. Több iskola esetén nagyon oda kell figyelni a központi pénzforrások igazságos elosztására, a gyengébbek nagyobb mértékű támogatására, ne legyen kedvenc és mos­tohagyerek. Még fontosabb az iskolák irányításának megszervezése, újragondolása. Nem ülhet az egész országos egyházi elnök­ség, a teológia dékánja vagy az országos egyházi pénztáros hat-nyolc, egymástól több száz kilométerre levő iskola igaz­gatótanácsában, még kevésbé a sűrűbben ülésezni kénytelen intézőbizottságokban. Alacsonyabb szintre, egyházkerületi, egyházmegyei szintre kell vinni ezeket a szerveket, hiszen fölöttük úgyis ott'van az Országos Presbitérium, ahol a fent említett és más magas egyházi tisztségviselők megtehetik észrevételeiket a fontosságuk miatt odáig feljutó kérdésekkel kapcsolatban. Megszervezendő még az iskolák felügyelete is. A jelenleg érvényben lévő, bár be nem tartott szabályzat szerint a Buda­pesti Evangélikus Gimnázium felügyelői az országos felü­gyelő és az öregdiákok által az Igazgatótanácsba delegált képviselő. Ettől a szakmailag tarthatatlan állapottól a ko­rábbi, 1941/42-ben rendezett megoldáshoz kellene visszatér­ni, amikoris az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő mun­káját egyetemes tanügyi előadó, illetve kerületi tanügyi előa­dók segítették. Ezek nagy gyakorlatú tanárok, igazgatók voltak, az egyetemes tanügyi előadó lehetett főállású, s egy­ben kerületi előadói tisztet is elláthatott. A gondolatsort kiváltó rádióműsor sok más érdekes, meg­vitatásra érdemes kérdést fölvetett, most azonban csak ezek­re a szervezeti kérdésekre akartam az iskolák megindításá­ban és fenntartásában érdekelt egyházi közvélemény figyel­mét felhívni, különösképpen azokét, akiknek majd a zsina­ton ezekben a kérdésekben állást kell foglalniuk. Schulek Mátyás a Budapesti Evangélikus Gimnázium tanára Utólag az Öböl-háború elleni egyházi tiltakozásról A különböző egyházak, egyházi szervezetek már jóval a háború kitörése előtt figyelmeztették a nyugati országok kormányait a súlyos áldozatokra és veszélyekre. A tiltakozásban, figyelmeztetésben a leg­inkább érintett egyházi szervezet, az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa igen jelentős részt vállalt, a háború megakadályozásához, sok máshoz hasonlóan mégsem volt elegendő. - A pápa békefclhívá­­sairól a tömegkommunikációs eszközök nálunk is beszámoltak. A Lutheránus Világszövetséghez nem tartozó Missouri Zsinat Evangélikus Egyház (2,6 milliós taglétszámú elnöke) a háború megin­dításának másnapján az amerikai politika támogatására szólított fel, mivel az az iraki agresszió felszámolására irányul. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az emberek közötti ellenségeskedés az Istennel szemben való mélyebb ellenségeskedésre utal, amelyen csak Isten segíthet. Az LVSZ vezetőinek felhívására február 17-én, böjt első vasárnap­ján a tagegyházak béke-imanapot tartottak. Ezen megemlékeztek Földünk minden olyan területéről, ahol ellenségeskedés pusztít, így az Öböl-háború mellett a Baltikumról, Dél-Afrikáról, Libériáról, Eitópiáról stb. így történt a mi gyülekezeteinkben is.) Az LVSZ egy 350 ágyas kórházat tart fenn Jeruzsálemben, ahol 200 keresztyén és mohamedán palesztin dolgozik, ezt felkészítették egy esetleges iraki t vegyi támadás áldozatainak ellátására. Az Amerikai Evangélikus Egyház világszolgálata 25 ezer dollárt bocsátott a Közel-Keleti Egy­házak Tanácsának rendelkezésére, hogy segítse a menekülteket. Az egyház vezetői aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy az Öböl­háború miatt egyes, katasztrofális éhínséggel fenyegetett afrikai or­szágok kevesebb támogatást fognak kapni. Az Egyházak Világtanácsa Canberrái nagygyűlésének résztvevői is követelték a háború befejezését. A jelenlévő, különböző egyházakat képviselő több mint harminc amerikai püspök arra szólította fel a tagegyházakat, hogy biztosítsanak menedéket a fegyveres szolgálatot megtagadóknak, (lwi - szp) Felvétel a Teológiai' Akadémiára Evangélikus Egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényü­ket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve az Akadémia Dékáni Hivatalának (Budapest XIV., Rózsavölgyi köz 3.1141) 1991. május 15-ig nyújtsák be. Áz akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellé­kelni: 1. Születési bizonyítvány; 2. A legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány; 3. Orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanul­mányokra és lelkészi pályára alkalmas; 4. Keresztelési bizonyítvány; 5. Konfirmációi bizonyítvány; 6. Kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait; 7. Esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges az illetékes lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmas­ságáról, aki a folyamodónak az utóbbi időben a lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra" megjelöléssel az egyházkö-' zségi lelkész által is hitelesíthető. Áz akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászo­ruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság dön­tését felvételi vizsga előzi meg. A felvételi vizsga anyaga a következő: írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga-következik, mindkettő a kötelező anyag ismeretéből áll. 1. Általános bibliaismeret; 2. Luther Márton Kiskátéja; 3. Az Evangélikus Énekeskönyv és a II. és III. osztályos evangélikus hit­tankönyvben levő énekversek ismerete; 4. Dr. Sólyom Jenő: Hazai egyháztörténelcm... valamint D. Dr. Pröhle Károly: Az evangélium igazsága c. tankönyv anyagának ismerete; ’5. Dr. Fabiny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet; 6. Az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor, a Theológiai Szemle és a Diakónia 1990. évi és ezévi anyagának vázlatos ismerete; 7. A magyar történelem; 8. Magyar nyelv és irodalom. A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelentkező forduljon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához; a jelentkezőknek tájékoztatást küldünk a felvételi vizsga időpontjáról és anyagáról. Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb, majd húsvét ünnepén is olvassák fel a gyülekezetekben. MALÉTER SÉTÁNY Létezik-e jelenleg Magyarorszá­gon valahol Maiéter Pálról elneve­zett utca, tér stb. - nem tudom. Arról viszont bizonyságot tehetek sokszáz „ötvenhatossal” együtt hogy a múltban volt ilyen: harmincnégy esztendővel ezelőtt, 1957 forró nyarán. Képtelenségnek tűnik. Teljes kapacitással üzemelt akkor az 56- os magyar népfelkelés megtorló gépezete. Miképpen kerülhetett volna e szabadságharc nagy kato­nájának, a Kilián laktanya legen­dás hősének neve egy közterület megjelölésére! És mégis, valósággá vált az abszurdum: létezett akkor egy Maiéter sétány. Nem jelölte zománcozott névtábla fehér ala­pon fekete betűkkel. Felirata csak fejekben és szívekben volt, mégpe­dig a tököli internáló táborban, ahol a júliusi nagy „begyűjtés” kö­vetkeztében vagy ezerötszázan ra­boskodtunk az ország minden me­gyéjéből. A helyiségek zsúfolásig megtel­tek az internáltakkal. Szorong­tunk, a kifejezés szó szerinti értel­mében. Békés megyei evangélikus emberrel, második világháborús frontkatonával beszélgettem ott egyszer, aki harcolt Sztálingrádnál is és a harctéri élet-halál küzdel­met, állandó életveszélyt elviselhe­­tőbbnek minősítette internáló tá­borunk zsúfoltságánál, mozgás­korlátozottságánál. Szobánkban, többemeletes ágya­kon hatvanan feküdtünk. Éjjel. Napközben - a hajnali ébresztőtől az esti takarodóig-szigorúan tilos ' volt ágyra feküdni. Szerencsés esetben néhányan leülhettünk a földszinti ágyak szélére, vagy sike­rült stokedlire szert tenni, egyéb­ként pedig álldogálhattunk nap­hosszat (Pápa környéki népi szólás szerint: „mint szamár a Sionon”). Mozgásra, járkálásra alig volt le­hetőség, kivéve mikor napjában egyszer a lépcsőházban felcsattant a harsány kiáltás: sé - ta! - Lezú­dultunk a lépcsőkön, ki az udvar­ra, és ott - géppisztolyos rendőrök tág gyűrűjébe fogva - katonai me­netgyakorlatokat végeztünk ve­zényszóra. Örültünk ennek a haj­szolt, kurta mozgási lehetőségnek, jóllehet a valódi sétához semmi kö­ze nem volt, messze lévén attól, mint Makó Jeruzsálemtől. Csodálatosképpen alkalmunk nyílt a feszültségeket oldó, meg­nyugtató, pihentető, igazi sétára is. Szobánk mellett, a folyosóról több száz internáltat magába fogadó, hatalmas terem nyílt, ahova - a nap meghatározott óráiban - át­mehettünk, kedvünkre sétálgat­hattunk, beszélgethettünk a termet hosszanti irányban átvágó széles sugárúton. Akinek jó füle volt, hallhatta nemegyszer barátnak a barátjához intézett szavait.- No, én sétálok egy kicsit. Te nem jössz?- Hova?- Hát a Maiéter sétányra, ide a szomszédba. így, spontán keresztelte el a tag­ság volt hadügyminiszterünk nevé­ről a nagytermet megfelező, ké­nyelmes utat, gondosan ügyelve arra, hogy ez a történelmi és föld­rajzi elnevezés illetéktelen fülekbe ne jusson. Az internáló tábor után e táboiv nál zártabb, valódi börtönök kö­vetkeztek számomra, melyekben aztán már nem nyílt mód hosszú sétákra, „hogy ne mondjam” an­­dalgásra, mint azon a tököli Maié­ter sétányon. S amikor végre - évek múlva - megtárult előttem a márianosztrai börtön kapuja, tu­lajdonképpen csöbörből vödörbe jutottam. Az országos börtönből kilépve börtönországba értem, ám az előbbinél vitathatatlanul tága­sabb térre. Az országnyi tömlöc szürkesé­gében újabb évek jöttek hosszú­hosszú sorban, és midőn már há­rom évtizeddé tömörültek, még to­vább tágult a tér. A történelem Ura leomlasztotta a börtönfala­kat, a gépfegyveres őrök tornyai­val^ együtt. Én pedig szüntelenül hálaadás­sal éneklek szívemben az Istennek (Kol 3, 16).- Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat... Tágas térre állítottad lábamat (Zsolt 31, 8-9). Sághy Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom