Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-03-03 / 9. szám

zvangeiiKus iuei 1991. március 3. Ahol a hittan kötelező tananyag „Ahol szerelttel tanítunk, ott öröm sarjad" - olvasható egy pesthidegkúti általános iskola osztálytermében, amely mellett a falon - az ép­pen aktuális nemzeti címer helyett - örökérvé­nyű golgotái kereszt függ. Ez az első, és egyetlen általános iskola Magyarországon, ahol keresz­tyén szellemben folyik az oktatás, és a hittan kötelező tananyag. Pillantsunk most bele ennek az intézménynek az életébe. A hittanórát Kecskés Anita evangélikus hit­­tantanárnö vezeti:- Hogyan kerültél ebbe az iskolába?- Az egyetemen magyar, népművelés, könyvtár szakot, majd az Evangélikus Teológia levelező tagozatát is elvégeztem. Ezután kerül­tem ide, ahol a napközi mellett hittant tanítok.- Hogyan tudod megtartani az ökumeni­kus szellemet a különböző felekezetű gyere­kek hittanjában?- A tantervet három részre osztottam. Elő­ször a Teremtő és gondviselő Istennel ismerked­nek a gyerekek az élő- és élettelen világon ke­resztül. Ezután a családi életet tárgyaljuk, majd az egyházi esztendőt tekintjük át. Jézus életét ebbe ágyazzuk bele. A hittan másik fö centruma a bibliaismeret. Láthatod, hogy ez minden te­kintetben egységes tanítás. Egyébként párhuza­mosan a papoknál tartanak saját hittant is, ahol a saját egyházuk tanításával ismerkednek a gye­rekek. Hittankönyvet nem tudok a kezükbe ad­ni, ezért az előadáson van a hangsúly. Mindenki tiszteletben tartja a másik hitét. Az iskola igazgatónője Kőszeghy Tamásné, evangélikus papné, aki több évtizedes pedagó­giai szolgálat után került az intézmény élére. . - Igazgatónő, kérem beszéljen az iskola múltjáról! . - Iskolánk tavaly szeptemberben kezdte a tanítást kísérleti jelleggel. A Katolikus Nagy­­családosok Szervezetéből alakult Iskolaszék harcolt az épületért, melyet az Ady-ligeti lakta­nya katonái segítettek rendbetenni. Először ka­tolikus, majd keresztyén, végül az ökumenikus név mellett döntöttünk. Nem egyházi iskola, hiszen az egyházak nem támogatnak bennünket. Állami tanterv szerint tanítunk, tehát a különb­ség csak a tanári kar világnézetében áll.- Milyen a felekezeti összetétel?- A tanári kar csak hat pedagógusból.áll. Véletlenszerűen kettő-kettő katolikus, reformá­tus, evangélikus. Tehát teljesen ökumenikus. Egyelőre csak első két osztályunk van, erre épí­tünk rá a jövőben. Tanulólétszámunk hetven, ebből tíz református, három evangélikus, a többi katolikus. Ezek a számok nem jelentenek egyen­lőtlenséget, mert a lakossági arány is ilyen.- Mi a napi programjuk, és hogyan tartják a kapcsolatot az egyházakkal?- Az állami iskoláktól abban különbö­zünk, hogy heti két hittanóra van a tanter­vűnkben, és heti egy hittanóra a lelkészi hi­vatalokban. Az étkezéseket, a tanítást imád­sággal kezdjük, ráhangolódunk a napi fel­adatokra. Az egyházi ünnepeket közösen ün­nepeljük meg. Minden hónap első hétfőjének reggelén istentiszteleten veszünk részt, min­dig más egyház templomában. Ádventi és böjti időszakban ezt minden hétfő reggelén beiktatjuk a programunkba. Ilyenkor a szü­lőkkel különösen tartjuk a kapcsolatot, hogy a gyerekek tanítás után a családban is a kö­zeledő ünnepre figyeljenek.- Hogyan lehet ide bejutni a tanulóknak?- Ebben az évben nem szelektáltunk. Min­denkit felvettünk. A kisdiákok között van veszé­lyeztetett is! A válogatás csődje, hogy a beteg környezetű gyerek nem tud ily módon bekerülni Jézus gyülekezetébe, megszólítva a szülőket is. „Nem ifz egészségeseknek van szükségük orvos­ra. hanem a betegeknek!" Egyházi újságokban hirdettünk, de most óriási lett az igény. A szü­lőkkel való beszélgetésnél döntünk a felvételről. Tegnap járt itt egy anyuka, aki többször kifej­tette nézeteit ateista álláspontjáról, de szeretné, ha gyermeke ide jöhetne, hiszen: „ itt nem fog semmi rosszat tanulni!" Az ilyen gondolkodás­­mód nem előny a felvételin, és ez a kisdiák sem­miképpen nem foglalhatja el a helyet attól, aki valóban ide akar jönni, hogy keresztyén légkör­ben tanulhasson.- Milyennek látja az iskola jövőjét?- Egyre kevesebb lesz az általános iskolai korra érett gyerek. Az iskolák felnek ettől a mélyponttól, és valósággal csalogatni kell majd a tanulókat. Ezért mindenképpen valami mást kell adni. Az állami iskolákban sok az osztály­­összevonás, ahol ilyenkor tanári státusz szűnik meg! Nekünk pedig könyörögnünk kell, hogy adjanak még egy fizetett státuszt. Tanáraink heti harminc órát tanítanak! A mi példánkat követve indulni fog több ilyen jellegű iskola. Az igényt jelképezi, hogy például Foton már több­száz szülő jelentkezett a meghirdetésre. Mi re­méljük, hogy az alapítványunkra.befolyt pénz­ből építkezni tudunk, hiszen már most kicsi ez az épület. Titokban remélem, hogy az egyház ránk fogja áldozni az év valamelyik vasárnapjá­nak ofTertóriumát. Mindenképpen van jövője ennek a kezdeményezésnek!- Sok áldást kívánok a tervek megvalósítá­sához és a munkához! Menyes Gyula (Folytatás az 1. oldalról) ki székfoglaló eleven gyülekezeti életet igénylő, a szunnyadó lelkek felébresztésére irányuló munkát kért és ígért. „Gyülekezetekben él az egyház” - hangzott a tétel tanításként, fi­gyelmeztetés és intés gyanánt. Hangzott akkor is, amikor néha valamiképpen a szomorú ellentétét tapasztaltuk: gyülekezetekben hal az egyház... Hiszen évszázadokon keresztül nem fordult elő, ami az utóbbi évtizedek kínzó fájdalma, tompán sajgó döbbeneté: török­­dúlás idején, va\lásüldözések terhei alatt, kivándorlásoktól sújtottan, világháborúkban vérezve a ma­gyar nép, a magyar reformátusság soha nem jutott arra a sorsra, hogy többet temessen, mint keresztel­jen! (...) Presbiteri és konfirmandus csen­desnapokon, gyülekezetközi alkal­makon, országos református talál­kozókon, a tervezett magyar refor­mátus világtalálkozón, ökumeni­kus összejöveteleken - az alkalma­kat áron is megvéve - fedezzük fel ismét az egyház örök, szent valósá­gát, annak-egyetemes voltát, térben és időben egyaránt végtelen távla­tait! „Gyülekezetekben él az egy­ház”: kíséreljük meg a tételt megfordítani. Ne a gyülekezet­ből közelítsük az egyházat, ha­nem az egyház egésze felől a mindennapi gyülekezeti életet: a gyülekezet éleiét az egyház egye­temességének fényében formáljuk ismét élővé! (...) A szunnyadó lelket felébreszteni, az anyaszentegyház szolgálatába ismét beállítani: a legszentebb kö­telességemnek tartom. A zsinat új törvénye értelmében a tisztségekre történt választások hat évre szólnak. Mindegyik beik­tatáson egyházunkat is képviselte dr.- Harmati Béla és Szebik Imre püspök a Kálvin téren, a többie­­ken Szebik Imre püspök volt jelen és köszöntötték a beiktatottakat. T. TISZTELET A HALHATATLANOKNAK „Engem az örök témák érdekelnek: születés, szerelem, szenvedés, halál, hit és hivatás: Ezek nem évülnek el, nem napi aktualitások, életünk elodázhatatlan kérdései és állomásai. Ezért azokhoz az emberekhez, müvekhez vonzódom igazán, akiket ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak, akik a lehetséges földi válaszukért cserébe az életüket adják... ” (Huszárik Zoltán) Főhajtás, megemlékezés, szemelvények olvasó­könyv-alakban - ez a breviárium. Egy kicsit imádságos könyv is, segítője elmélkedésnek. Ezúttal: könnycsepp. Ideje van: ez évb'en már tíz esztendeje lesz, hogy meghalt Huszárik Zoltán. S ha élne, a tavasszal lenne hatvan éves. Szép könyv ez a Huszárik Breviárium. Soroljam, mi .minden van.benne? írások,,képek őróla és.ötőle.Meg­­illetődötten kell forgatni az oldalakat. Csaknem négy­százat. Sok? Kevés? Elég? Lehet-e egyáltalán FÍúszá­­rik Zoltánról eléggé sokszínűén, elég elevenen, hitele­sen írni? Milyen sokszínű egyéniség! Micsoda sokol­dalú tehetség! Legtöbben a filmművészre emlékeznek - remekművek e filmek, bár, sajnos, kevésre volt ele­gendő életideje -, ám gyönyörűen rajzolt is, rendezett színházban, rádióban, televízióban. S akkor még nem szóltam sem arról, mi mindent csinált azokban az években, amikor szegény parasztfiú létére kulákként kilökték a filmművészeti főiskoláról (hány remekmű­vet veszített így a magyar film...), sem pedig arról, mennyi tudást, milyen hatalmas ismeretet halmozott föl magában, minden művészet értő szeretetét... Nekem magamnak is fájdalmasan hiányzik Huszá­rik Zoltán. Mindig sietett, sebbel-lobbal járt-kelt, jött­­ment, mintha űzött lett volna mindig (tudott megpi­henni is, odahaza). Kevéssel halála előtt találkoztunk: rajzokat hozott. Kevés szót váltottunk, máris sietett tovább. Ha csak sejtem, hogy e földi létben utoljára találkozunk, dehogyis engedem el! Visszatartottam volna. így látom őt magam előtt, kivált, ha lehunyom a szemem. írhatnám: ha lesütöm a szemem. Miért is nem tudtuk öt megtartani? Egy filmszerepe különösen a szívemhez nőtt. Szere­pelt is bizony filmekben, olykor baráti hívásra, s talán a megélhetésért. Ö alakította Ablakost pályatársának, Szabó Istvánnak Budapesti mesék című filmköltemé­nyében. Jelkép az a villamos, amely a mese közép­pontjában áll - eleinte csakugyan állt, míg megindí­tották: két kezükkel tolták az emberek. Csakhogy egy darab sín hiányzott. Nincs mit tenni. Vagy mégis? Odafeküdt Ablakos, azaz Huszárik Zoltán a síndarab helyére, hadd menjen a villamos, hadd menjen az élet. A többieké - az övé árán. Az élet villamosa. Ilyen ember volt Huszárik Zoltán. Volt? Nem: ö ilyen. Mert ő halhatatlan: Ez az élmény az enyém, szívemben őrzöm, és vala­hányszor Huszárik Zoltánra gondolok, mindig eszembe jut. Lám, most sem tudtam elhallgatni, pedig a Breviáriumban nincs benne. Nincs? Már hogyne volna! Más szavakkal ugyan, de ezt mondják el most mindazok, akik szóltak róla életében vagy szólnak MTI fotó - Friedmann Endre „Az az érzésem, hogy a magam viszonylatait a természet erőivel sikerült valamennyire harmonikussá tennem. Órákig el tudok nézni egy követ, egy levelet, egy bogarat. A természet megbízhatóbb közeg, mint az ember. A természet törvényei kegyetlenek, ugyanakkor mégis emberszabásúbbak. Azok a misztériumok, amelyeket az ember átél, a természet műhelyében úgy vannak jelen, hogy abban semmi hivalkodás nincs. Úgy szeretnék élni, mint egy gesztenyefa, amely virágzik, megtermi a maga gyümölcsét, szétfeszíti burkát, és maximum egy koppanással ad hangot annak, hogy élt. ” (Huszárik Zoltán) azóta. És így rajzolódik ki Huszárik Zoltán a saját szavaiból, leveleiből, képeiből, írásaiból - valamennyi művéből. Ez az ő öröksége. Amit nekünk adott és amit ő kapott. Mindkettőről szól ö maga is. Mit hozott a szülő­földről, hazulról, a szülői házból: ez az örökség hallik ki azokból a megrázó sorokból, amelyekben egyetlen fiára emlékezik az édesanya, özvegy Huszárik Jánosné született Pálinkás Mária. Kicsi házban lakik Do­­monyban ez a csupaszív Öregasszony. Nem tisztelet­lenségből nevezem így, nem is kora miatt - nyolcvan­egyedik évében van, bizony mondom: kevesebbnek vélném -, csupán egy Huszárik-film ihleti a szót: Tisz­telet az öregasszonyoknak. Költői film: amióta isme­rem Huszárik nénit, azóta értem, azóta érzem ezt a filmet. Csupa fájdalom ez az Édesanya - és csupa szeretet. Fiát, menyét, unokáját nagyon szereti - és nagyon szeret mindenkit, aki szereti Huszárik Zoltánt. Egy­szerű asszony, egyszerű emlékező írása is - de mindent tud az emberről, az emberekről. Tőle örökölte á tu­dást, az emberismerétet és a szeretetet egyaránt Étu­­szárik Zoltán. Csupa jóság, szeretet és hit. Evangéli­kus. (Álltunk egymás mellett a domonyi temetőben, a sírnál; sokan voltak ott, ki virágot hozott, ki koszo­rút, én csak egy imádságot. Huszárik néni egy könny­cseppet - és sok szeretetet.) írhatnék ez alkalommal Huszárik Zoltán filmjeiről is. A legszebbről, a Szindbádíól. A legkeserűbbről, a Csontváryró\. A legköltőibbről, az Elégiáról. A leg­több szeretetet sugárzóról: Tisztelet az öregasszo­nyoknak. De hadd írjak - most először nyíltan - egy kisfilmjéről, amelyet kevesen láttak és ismernek. Vizs­gafilmje volt, Játék a címe. Néhány perc az egész. A helyszín: börtöncella. Két rab a priccsen. Rácsos ablak a falon. Az égen örök útját járja a Nap. Amikor fénye ideér, fölpattannak a rabok és a rács árnyékán, a fénykockákon játszani kezdenek. Sakkot. Aztán tovább megy a Nap, s ök élik rabéletüket tovább. Azt hiszem, sejtem, mikor játszódik ez a kis mese. 1956-ban. Rövid élet adatott Huszárik Zoltánnak, pedig na­gyon szerette az életet. Utolsó filmjében kigúnyolta a halált. Nem is tudta legyőzni őt, még ha körünkből kiragadta is. Hitt az életben Huszárik Zoltán. Az Életben. Az Igazságban. Az Útban. Meghalt? Él. Halhatatlan. Zay László TELLER EDE A BUDAPESTI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUMBAN A magyar származású amerikai atomtudós legutóbbi magyaror­szági látogatásakor középiskolás fiatalokkal is találkozni kívánt. Az eseményre január 30-án Gimná­ziumunk dísztermében került sor, ahol diákjainkon kívül a Lauder Javne iskola és a Trefort Gimná­zium tanulói is jelen voltak. A vi­lághírű vendég érkezését nagy vá­rakozás előzte meg, hiszen köztu­domású, hogy személyében száza­dunk egyik legkiemelkedőbb fizi­kusát tisztelhetjük, akinek mun­kássága a mai fizikai világkép ki­alakulásához jelentékenyen hozzá­járult. A 83 éves professzor 1935 óta él az Egyesült Államokban, ennek el­lenére akcentus nélkül és választé­kosán beszéli közös anyanyelvűn­ket. Szinte szavanként hangsúlyo­zott, hosszú szünetekkel szagga­tott beszédét a jelenlevők nagy fi­gyelemmel követték. Csak arról kí­vánt szólni, amiről a fiatalok halla- 4 ni szerettek volna, ezért a hallgató­ságot kérdések feltevésére szólítot­ta fel. A diákok éltek a lehetőség­gel. Az itt elhangzott kérdések nem lehettek Teller professzor számára újszerüek, vagy meglepőek, az el­múlt évtizedek során valószínűleg számtalanszor kellett már hason­lókra válaszolnia. Mégis, gyakor­lott előadóként azt a hatást tudta kelteni, mintha mondanivalóját most fogalmazná meg először, mondatai nem voltak rutinsze­­rűek. Szavaiból egy rendkívül tartal­mas, eredményes életpálya körvo­nalai bontakoztak ki. Néhány ne­vezetesebb eseménnyel részleteseb­ben is foglalkozott. Lenyűgöző volt olyan történeteket hallgatni, melyek ilyen mondatokkal kez­dődtek, mint például: „Egy szép napon beállított hozzám Szilárd Leó és azt mondta: „Teller úr ké­rem, elvinne-e engem kocsival Einsteinhez,” vagy: „Enrico Fermi egyszer azt mondta nekem, hogy meg lehetne csinálni a magfúziót.” Ezek és hasonló mondatok annak­idején tudománytörténeti, sőt vi­lágtörténelmi eseménysorozat kez­detét jelentették, nélkülük mai vi­lágunk is talán más lenne. Ugyanis az első idézett mondat elhangzása után (1939-ben) Teller és Szilárd meglátogatták Einsteint, aláírat­tak vele egy előre megfogalmazott levelet, amelyet később Roosevelt elnökhöz juttattak el. Ennek kö­vetkezményeképpen indulhatott meg Amerikában az atomenergia kutatása az ismert eredményesség­gel. Fermi professzor figyelemfel­hívása és véleménynyilvánítása nélkül pedig Teller Ede talán nem vált volna a fúziós bomba megszál­lottjává és nem alakult volna ki idejében Nyugat és Kelet között az az erőegyensúly, amely évtizede­ken át mégiscsak alkalmas volt a világbéke fenntartására. A már említett tudósokon kívül a professzor szólt Heisenbergről is, akinek tanítványa volt és Neu­mann Jánosról, iskolánk volt nö­vendékéről, akivel különösen jó barátságot tartott fenn. Olyan em­berek emlékét hozta közel hoz­zánk, akiknek neve már fogalom­má vált és életművük az emberiség közös kincse. Amikor az atombombával és a hidrogénbombával kapcsolatos te­vékenységéről faggatták, válaszait mindig a fizikai alapok megvilágí­tásával vezette be. Világos, egysze­rű szavakkal és szemléletes hason­latokkal érzékeltette az atommag és az energiatermelő folyamatok lényegét, így az a kisdiák, aki tanul­mányai során még nem jutott el idáig, megérthette, miről is van szó. Csupán egyetlen kérdésre nem kaptunk egyértelmű feleletet: hisz-e Istenben, vagy nem. Ő, aki talán mindenkinél mélyebbre ha­tolt az anyagi világ megismerésébe és megértésébe, ebben a racionális értelmen kívül eső kérdésben nem adhatott egyszerű választ. Hosszú élete folyamán az alakult ki benne, hogy igazán hinni csak munkájá­nak értelmében tud, abban, hogy amit véghezvitt, nem jelentéktelen. A világot egy szimfóniához hason­lította, ahol Isten a karmester, a tudós pedig a kottát igyekszik megfejteni, de azt, hogy mit értünk azon, amikor azt mondjuk, Isten, nem tudja pontosan megmagya­rázni. Tudományos hasonlattal is élt, ugyanis a mikrovilág különbö­ző jelenségeit egyszer részecskék­kel, más esetben hullámtermészet­tel lehet magyarázni. Hasonlóan az embernek is kettős természete van: anyag is, lélek is, nem lehet kizárólag egyiknek, vagy másik­nak felfogni. Azonban nem telje­sen világos számára, hogy mi a kettő viszonya egymáshoz, az esz­méket és érzelmeket legjobban a vallás fogalmaival tartja megvilá­gíthatnak. Valószínűleg még so­ká nem fogytak volna el a kérdések és még másnapig is maradt volna hallgatóság, de egyórás beszélgetés után az idős tudós megköszönve a kérdéseket és a figyelmet, hires bükkfabotjára támaszkodva el­hagyta a termet. Azt gondolom, az elhangzottakból nem ugyanaz a gondolat tette mindenkire a legmé­lyebb benyomást, de valamiben egyetérthettünk: rendkívüli szemé­lyiséggel találkozhattunk ezen az emlékezetes napon. Dr. Vajda Ferenc FELVÉTEL A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁRA v Evangélikus Egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián törté­nik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve az Akadémia Dékáni Hivatalának (Budapest XIV., Rózsa­völgyi köz 3. 1141) 1991. május 15-ig nyújtsák be. Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: 1. Születési bizonyítvány; 2. A legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány; 3. Orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkalmas; 4. Keresztelési bizonyítvány; 5. Konfirmációi bizonyítvány; 6. Kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körül­ményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait; 7. Esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány; A felvételhez szükséges az illetékes lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lel­késznek az ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodó­nak az utóbbi időben a lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvény­nyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság döntését felvételi vizsga előzi meg. A felvételi vizsga anyaga a következő: írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga következik, mindkettő a következő anyag ismeretéből áll. 1. Általános bibliaismeret; 2. Luther Márton Kiskátéja; 3. Az Evangélikus Énekeskönyv és a II. és III. osztályos evangélikus hittankönyvben levő énekversek ismerete; 4. Dr. Sólyom Jenő: Hazai egyháztörténelem..., valamint D. Dr. Prőhle Károly: Az evangélium igazsága c. tankönyv anyagának ismerete; 5. Dr. Fabiny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet; 6. Az Evangélikus Élét, a Lelkipásztor, a Theológiai Szemle és a Diakónia 1990. évi és ez évi anyagának vázlatos ismerete; 7. A magyar történelem; 8. A magyar nyelv és irodalom; A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelentkező forduljon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához; a jelentkezőknek tájékoztatást küldünk a felvételi vizsga időpontjáról és anyagáról. Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb, majd húsvét ünnepén is olvas­sák fel a gyülekezetekben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom