Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-11-17 / 46. szám
EH jftS GYERMEKEKNEK Jf(, A KI LOPTA EL A SERLEGET? József néhány perc múlva összeszedte magát. Letörölgette könnyeit és megmosta az arcát. Amikor visszatért a terembe, testvérei már az asztalnál ültek. Elkezdődött a hatalmas lakoma. Egyiptomi szokás szerint külön szolgálók tálaltak a vendégeknek és a házigazdának. Mindenki bőségesen kapott, de Benjámin tányérjában ötször annyi volt, mint a többiekében. József az asztalfön ült és nézte a többieket. Látszott rajtuk, hogy régóta éheztek már, derekasan faltak a jobbnál jobb ételekből. József alig evett, csupán az előtte levő díszesen megmunkált, drágakövekkel kirakott poharát emelte az ajkához. Szívesen nézegette ezt a serleget. Ahogy azonban most a vörös drágakőben gyönyörködött, amiben megtörtek a terem pompázó fényei, hirtelen ötlete támadt. Magához intette háza felügyelőjét és valamit a fülébe súgott. A lakoma lassan véget ért. A testvérek jócskán a pohár fenekére néztek már. A mondatok egyre zavarosabbá váltak. Egyikük sem érezte már annyira veszélyesnek a helyzetüket, mint amikor ide jöttek. Másnap útnak indultak. Meghatódva vették észre, hogy az állataik már meg vannak rakodva. Felszabadultan beszélgettek már, hiszen végül minden jóra fordult. Igaz, hogy ez a furcsa főúr nehezen érthető dolgokat tett, de hát ilyenek az egyiptomiak. Néhány nap és újra otthon lesznek. Kiértek a városból. A házak lassan eltünedeztek. A sivatag vette körül őket. Egyszerre lódobogást hallottak. Kis lovascsapat nyargalt utánuk. A karaván kicsit félrehúzódott, hadd menjenek. Megdöbbenve vették észre, hogy éppen őket veszik körül a katonák. Aztán megismerték vendéglátójuk felügyelőjét. A felügyelő rájuk kiáltott:- Miért fizettetek rosszal a jóért? Gazdám serlegét, amiből inni szokott, elloptátok! Rosszul tettétek, amit elkövettetek!- Távol legyen tőlünk, hogy ilyet tettünk volna - válaszolt remegő hangon Rúben. - Hiszen emlékszel, még azt a pénzt is visszahoztuk, amit a zsákjainkban találtunk. Hogyan lophattuk volna meg jótevőnket. Akinél megtalálod, haljon meg, mi pedig rabszolgái leszünk uradnak. rabszolgája. A zsákokat letették a földre. Kezdték kibontani. A legidősebbtől indult a legfiatalabb felé. Minden zsáknál könnyebb lett a testvérek szívén levő kő. Már-már fellélegeztek, amikor Benjámin zsákja következett. Róla nem gondolta volna senki, hogy lopna. Amikor a felügyelő belemarkolt a gabonába, hirtelen megváltozott az arca. A fiúk egymásra bámultak döbbenettel és rettegéssel. A felügyelő ott állt, kezében a díszes serleg, amit Benjámin zsákjából húzott elő. A csodálatos vörös köveken ragyogva tört színeire a nap fénye. KINEK SZÓLTAK EZEK A MONDATOK? - Bibliai totó - 2. forduló -1. „Hol vagy?" 1 A báránynak, akit a jó pásztor keresett. 2 Ádámnak, akit Isten keresett. x Sámsonnak, akit a felesége keresett. 2. „Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” 1 Jézusnak mondták a tanítványai a hajóban. 2 Jeremiás kérdezte Jósiás királytól, x Áron kérdezte Mózestől. 3. „Te is a galíleai Jézussal voltál.” 1 Kajafás mondta Nikodémusnak 2 Péter mondta a magdalai Máriának x Egy szolgálólány mondta Péternek 4. „Menj föl kopasz!” 1 Mózes mondta apósának, Jetrónak. 2 Elizeusnak kiabálták a gyerekek, x Ilyet senkinek nem mondtak. 5. „Kémek vagytok!” 1 József mondta testvéreinek. 2 Pálnak és Szilásznak mondták Filippiben. x Józsuának és Kálebnek mondták a kánaániak. 6. „Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Urnák Lelkét?” 1 Szatírának. 2 Anániásnak. x Demeter, efezusi ötvösnek mondja Pál. 7. „Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt?” 1 A, farizeusok mondják Jézusnak. 2 Absalom mondja Dávidnak, x Ábrahám mondja Istennek. 8. „Szabad-e szombaton gyógyítani?” 1 Péter kérdezi Jézustól. 2 A'zsinagógában kérdezik Jézustól, x Józsué kérdezi Mózestól. 9. „ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?” 1 Jézusnak mondják a zsidók. 2 Izsáknak mondják az egyiptomiak: x Sodorna lakói mondják Lotnak. 10. „A sok tudomány őrültségbe visz.” 1 Fesztusz mondja Pálnak. 2 Salamon mondja a népnek, x Mózes mondta Áronnak. 11. „Emberfia, edd meg, amit itt találsz!” 1 Pétert biztatja így az Úr, amikor a tisztátalan ételeket elé teszi. 2 Ezékielnek mondja Isten, x Jézusnak mondja egy vendéglátója. 12. „Gyertek, vessünk sorsot!” 1 A Jónást szállító hajó tengerészei egymásnak. 2 Bábel tornyának építői egymásnak. x A Jézust megfeszítő katonák egymásnak. 13. „Semmi rosszat nem találtunk ebben az emberben.” 1 Pilátus mondja a főpapoknak. 2 István vértanúról mondják a zsidóknak. x A farizeusok mondják a szadduceusoknak . Pál perében. +1 „Aki fél és retteg, az térjen vissza!” 1 Gedeon katonáinak szól ez a felszólítás. 2 Jézus mondja tanítványainak, x Mózes mondja a kémeknek. Beküldési határidő: 1991. november 27. A levelezőlapra, amin bekülditek, írjátok rá: 2. forduló! Cím: Koczor Tamár. 2373 Dabas-Gyón. Luther u. 14. „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.” (2Kor 5,10.) A leplezetlenség félelmét csak az oldja föl, hogy azon a bírói széken Jézus ül. Az a Jézus, aki a betegek gyógyítására, bűnösök feloldozására jött. Az a Jézus, aki nemcsak életünk felszínét, hanem mélyét is ismeri. Az a Jézus, aki nemcsak azt látja, menynyit hibázunk, hanem azt is, menynyire nehéz döntenünk, mennyi érv szól erre is meg arra is, sokszor legszívesebben átadnánk a döntés felelősségét, ha lehetne. De nem lehet. Megyek hazafelé. Egyszer csak elém áll két srác. „Adj egy húszast” - mondják fenyegetve. Adjak-e vagy ne adjak? Kérdezzem-e, miért, mondjam-e, hogy italra nem adok? Vagy dugjam nevetve oda: Nesze, haver, idd meg az egészségemre!? Melyik lopás? Ha adok, engedve az erőszakosságnak, és nem költhetem más, hasznosabb dologra a pénzt, vagy ha megtartom magamnak, pedig Jézus azt mondta: aki kér tőled, annak adj! (Mt 5,42) Beállít az irodába egy férfi. Nincs munkahelye, s az alkalmi munkák is, így tél fele, megfogyatkoznak. A válás után elvesztette lakását is, szüleihez van bejelentve, de velük rossz a kapcsolata, így a pályaudvaron éjszakázik. Pénz kellene... Adnék is rögvest, ha nem lenne olyan sok rossz tapasztalatom, hogy amit mondanak, fele hazugság, vagy amit kapnak, elisszák a legközelebbi kocsmában. Más oldalról, ha tíz közül egy igazat mond, és rászorul a segítségre, szörnyűség, ha elutasítom. Lopás ez, hiszen amim van, azéri kaptam, hogy segítsek. S amikor csendben ismét átgondolom az egészet, kellett volna-e adnom, vagy nem, megdöbbenek hogy amiből a leggazdagabb vagyok, amiből minden veszteség nélkül adhattam volna - Isten üzenetébői - semmit nem adtam át. Meg. akadt a figyelmem annál, amit kérnek, s nem jutottam el odáig, amire igazán szükségük van. És elgondolkodtam: összejövünk hetente ifjúsági órákra, istentiszteletekre, karácsonykor elmegyünk a kórházba kis ajándékokat adni a betegeknek, némelyek öregeket is látogatnak olykor-olykor vagy a hitoktatásból veszik ki részüket, de mikor lesz már valóban nyitottá a gyülekezel az evangéliumra szorulók felé - anyagilag és lelkileg egyaránt. Bcncze András KOVÁCS NÓRA JÁTÉK Ma kötözködni akartam, gonoszkodni, hogy nyugton hagyjanak, hogy mégse hagyjanak. Ma azt akartam, ne értsenek, szerettem volna, ha értitek. Majdnem bántottalak benneteket, de valami mégis lefogta a kezem. Leültem és leírtam, leírom, hogy leülöm a bűnöket, ha kell, ha vannak, csak szabadnak gondolhassam magam megint. TEOLÓGIAI KISSZÓTÁR HIT Néhány előzetes megjegyzést kell tennünk, mielőtt a hit fogalmáról szólunk. Az evangélikus teológiában ennek a szónak központi jelentősége van. Luther rövid,, jelszószerű formában úgy foglalta össze döntő felismerését, hogy „egyedül kegyelemből, hit által lehetünk igazak Isten előtt”, s ezzel a fogalmazással egyszerre adott a hit kifejezésének különös rangot és veszélyes félreérthetőséget. A tömör megfogalmazások sorsa általában a félreértés és a félremagyarázás; a fentié különösen, hiszen a hit szót már kezdettől, tehát a bibliai időktől fogva több, eltérő értelemben használták. A különböző értelmű használat legjobb példája, ahogyan két újszövetségi író, Pál és Jakab beszél ugyanannak az ősatyának, Ábrahámnak a hitéről. Pál Ehhez a vershez engedjetek meg néhány szót. Talán megbotránkoztat titeket, hogy miért kerül be egy ilyen vers az evangélikus lapba. S ha nem küllemét, hanem tartalmát bíráljátok, hadd mondjam el, miért. Mert egyre-másra tapasztalom, hogy könnyedén mondjuk: vallom magam bűnösnek. S olyan jó lenne, ha valóban szeretnénk bűneinktől szabadulni, ha vonzana a vágy, hogy egyszer végre tiszták legyünk. (B. A.) Ábrahámban az ígéretben bízó hit példáját látja, s idézi lMóz 15,6-ot: Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt (Róm 4,9). Jakab is idézi a fenti verset, de hozzáteszi: akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? (Jk 2,20) Míg Pál Ábrahám történetének arra a pontjára néz, amikor Isten hívásának engedelmeskedve elindult, mert hitte az ígéretet, Jakab az oltárra figyel, melyen az kész lett volna feláldozni fiát, s levonja a következtetést: látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által (2,24). Jakab címzettjei a hit szót csonkult jelentésében használták, csupán értelmi meggyőződésre gondoltak, nem számoltak annak mindennapi következményeivel, s ezt a csonkult látást kellett Jakabnak kiegészítenie és a cselekedetek; Pál számára magától értetődő volt, hogy a hívő ^brahámban q bj^lppL ijj^g^r^li a tettet is: elindul az ígéret földje felé. Luther közvetlenül Páltól tanult a hitről, s az számára a mód, ahogyan az ember elfogadja Isten üdvözítő cselekedetét. Ha megfogalmazását tovább tömörítjük, arra juthatunk: „egyedül Isten által lehetünk igazzá”, s Isten tettét a hit közvetíti felénk. A hit kiegészítést nem kívánó értékének és belső egységének tudatában beszélhetünk a továbbiakban a hitről mint bizalomról, mint ismeretről és mint hűségről. Csepregi András KULTURÁLIS ÉLET REMÉNYIK BABITSRÓL ötven éve hunyta le szemét mindkettő. Előbb Babits - 1941. augusztus 4-én. Néhány hónappal később - október 24-én - Reményik. Szenvedésből, betegségből bőven kivették részüket mindketten. Szeptember 23-án ezt írta Járosi Andor Kolozsvárról: „Reményik Sándor nagyon rosszul van. Súlyos idegkúrán megy keresztül. Komplikáció állt be. Csütörtökön elaludt, hétfőig teljesen eszméletlen volt. Miskolczy mellett most már Hajnal is lejár: tüdőgyulladástól félnek...” Az év elején, január 11-én, még Babitsnak ajánlott versében kérte: „Maradj velünk utolsó orom...” „Maradj velünk sugárzó Fény-torony...” Előző évben, Reményik Sándor 50 éves születésnapja ünneplése és utolsó előtti kötetének, a „Magas feszültség”-nek megjelenése alkalmából „Az erdélyi költő” címen Babits írt róla tanulmányt. A szenvedés akácsorral szegélyezett útján - hol „szúrós szemű kísértetek a fák” - két egymástól nagyon eltérő költő figyel fel egymásra. Az egyik sokhúrú hárfán játszó filozófus, „poéta doctus”. A másik hangja monoton, mint a vadvizek zúgása. Mondanivalója viszi az értől az óceánig. Az egyik megtörtén is tökéletes formájú antik váza. A másik dércsípte őszi falevél, akiért Jézus lehajolt, hogy felvegye és töviskoronájába tűzze. Babitsot az érdekli: miként vált az emberi helytállás költészetté. Reményik azon ámul, miként tudott Babits keresztfájának éjjelén hozzá méltó klasszikusokkal társalogni, „máig legnagyobbnak” megmaradni. „Fény-torony” című, Babitsnak ajánlott versében Reményik őszintén megvallja, hogy Babits költészetének márvány csarnokát ugyan bejárta, de fel nem fogható maradt számára. „Költői művészetet tanulni tőled meddő harcnak véltem.” Nem a költői tökély szakmai törvényeit szeretné ellesni tőle. Más érdekli: „Szeretném megtanulni Művész, Tőled: hogyan fogsz ki a szenvedésen?” Hogyan lehetséges, hogy „hajnalra keresztfádról rózsa hull?” A „Magas feszültség”gel azonos évben, 1940-ben jelent meg Babits „Jónás könyve”. Hogyan lehetséges, hogy valaki „zárt ajakkal, néma hanggal” ilyen fenségesen nagyot kiáltson? Hogyan lehetséges, hogy Babits, aki egész életében Jónásként „rühellte a prófétaságot”, „roppant fegyvertelen” létére, mélységből kiáltó prófétává váljon, „sugárzó Fény-toronnyá? „Honnan van benned most is az erő? S vájjon mibe kapaszkodsz?” - kérdi költötársától, az előtte járó nagy nemzedék utolsó Fároszától. Nem tudom, találkozott-e valaha személyesen Babits Rcményikkel. „Az erdélyi költő” című tanulmányában minden esetre ezt írja: „Régi olvasója vagyok Reményik Sándornak, BABITS REMÉNYIKRŐL sőt Magyarországon alighanem én vagyok legrégibb olvasója.” A tanár szigorú lelkiismeretességével elemzi költészetét s annak egy sajátos titkára figyeltet fel. Ez a titok ma, amikor Imre László és Imre Mária gondozásában megjelentek Reményik válogatott és kiadatlan versei mellett levelezésének szemelvényei is, még figyelmet keltőbb. Mi ez a titok? Babits ráérez arra a mély összefüggésre, amely Reményik furcsa szerelmi költészete és sajátos erdélyi hivatástudata között áll fenn. „A magános költőhöz közelebb van tán a haza, mint máshoz: minden emberi dolog között ez van legközelebb” - írja Babits. Imre László ezzel kapcsolatban a legkifejezőbb Reményik-sorokat idézi: „Ez így rendeltetett: / Hogy ne lehessek soha senkié, / És ne lehessen enyém senki se. / És legyek mégis a mindenkié, / És legyen enyém az egész világ. / Ó, árvasággá szűkült végtelen, / Ó, végtelenné tágult árvaság. / Babits utolsó versét „már csak testben élve, már csak nyaláb fájdaloméként Reményik „verses levelére” írta válaszul. „Versed édes és kegyetlen. Úgy hangzik mint a trombita a nyomorék vitéz fülében...” Babits Reményik-tanulmánya nem édes és nem kegyetlen. Tapintatosan igazmondó, s nagyraértékelő elismeréstől áthatott. Lényege: nem költészete teszi nagy emberré, hanem embersége teszi nagy költővé. Babits maga ezt szebben így fejezte ki: „A költő Reményik évei nehéz évek voltak... A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s költői értékei emberi értékek. Ember, erdélyi ember és magyar.” „Fiúcskák: Sándorka nagy költő!” - mondotta egyszer - Babits értékelésével egy kicsit ellenkezve - Járosi Andor a maga sajátos közvetlenségével. Babits ugyanis ezt írta a „Magas feszültség” verseit elemezve: „...úgy látom, hogy ez a költői szerénység és igénytelenség mélyen hozzátartozik a költő jelleméhez.” Mi is kérdezhetjük: Honnan vette az erőt Babits, hogy „kifogva a szenvedésen” Fény-toronnyá, hogy némaságra kárhoztatva is, „poéta doctus”- ként is Kiáltó Szóvá váljék? Honnan vette az erőt Reményik Sándor, hogy korával és önmagával egyaránt küszködve Kiáltó Szóvá váljon, s Kiáltó Szóként is költő, nagy költő legyen? A két kérdésre talán egyazon felelettel szolgál az a két sor, amellyel „Magasfeszültség" című kötetét ajánlotta, s Járosi Andor útján éppen abban az időben küldte ki hozzám Bázelbe, amikor Hitler bevonult Párizsba: „Fogadj be így ahogy vagyok, Ó, Őszöm, Békességem, Jézusom.” Benczúr László SZÉCHENYIRE EMLÉKEZTEK SOPRONBAN Szoborkoszorúzás Döblingben Széchenyi István születése 200. évfordulója alkalmából rendezett és januárban megkezdődött emlékezések sorából kiemelkedik a Magyar Nemzeti Múzeum, a Soproni Múzeum, és a Széchenyi István Emlékmúzeum három napos történészkonferenciája. Környei Attila múzeumigazgató sem gondolta, hogy október 7-9-én az ország legtávolabbi városaiból is ennyi múzeumvezető, szakmabeli érdeklődő jelenik meg a Lővérekben. A konferenciát Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum h. főigazgatója nyitotta meg, majd Czennerné Wilhelm Gizella Az ősgaléria-portrétól a reprezentatív arcképig c. színes előadása után Rózsa György (MNM) beszélt a Széchenyi-képről. Körmendy Kinga „A Széchenyi iratok sorsa” c. kitűnően megalapozott előadásában a legnagyobb magyar életének és működésének a kézirattárakban és levéltárakban őrzött kéziratairól beszélt. Széchenyi iratainak gondozója, kutatója nemcsak a szakmabeliek figyelmét hívta fel az előkerülő értékek megbecsülésére. Előadásában a Széchenyi kéziratok és más emlékek sorsa, vándorlása és felkutatása során az országban (és határon túl) veszendőbe mehető értékek felismerésére és biztonságba helyezésének szükségességére is rámutatott. Jelentéktelennek hitt feljegyzések, írások, tárgyak, kapcsolatok - történések elindítói, feltárói lehetnek. „...Az ünnepi megemlékezések sora és az érdeklődés juttassa el az érintetteket arra a felismerésre, hogy a Széchenyivel kapcsolatos tárgyi és írásos dokumentumok fennmaradása, szakszerű megőrzése, a kutatók és érdeklődők számára való feltárása csak a közintézményekben biztosított". E szükségszerűségnek egyik példájaként említette a nagycenki Széchenyi István Émlékmúzeumot. Egy kutatómunkát nem lehet befejezettnek tekinteni. Ezt példázzák a konferencián elhangzott, több, eddig ismeretlen adatot, eseményt feltáró előadások, például: Hermann Róbert (Hadtört. Int.) ismeretlen adatai Széchenyi 1848-as működéséről. Vörös Károly (Tört. Tud. Int.): Társadalmi struktúra-társadalmi mobilitás, Basich Beatrix (MNM): Széchenyi Magyarországa, Dienes Istvánná (Közi. M.) Széchenyi és a Fiumei vasút, Őze Sándor; (MNM): A Széchenyi-kultusz, vagy Asker ez Éva (Soproni M.): A polgári enteriőr Nyugat-Magyarországon az 1830—1850-es években, jól jelenítette meg a kort, amelyben Széchenyi élt, alkotott és amely Döblingbe, a döblingi tragédiához vezetett. A konferencia résztvevői egyik délelőtt megtekintették a nagycenki kastélyt, a Széchenyi Emlékmúzeum nagyértékű gyűjteményét, az épületegyüttest, a parkot. Harmadik napon Kismarton-Bécs útvonalon Döblingbe látogattak, ahol a Soproni Múzeum közreműködésével elhelyezett Széchenyi szobrot megkoszorúzták. Meg kell említeni a konferencia jó előkészítését, Környei Attila múzeumigazgató és munkatársa, Tóth Imre gondos rendezését. Ez vonatkozik a Lőverekben lévő szállásra, ellátásra (Hotel Maroni) és a vele szemben lévő Hotel Siesta világos, szép előadótermére is. (A konferencia, melyen oly jelentős szerep jutott a sokirányú kutatómunka feltárására, útmutató lehet az egyházi értékek kutatására, hiszen az evangélikusság történetében - éppen a soproni évszázadokat figyelemmel kísérve - sok jelentéktelennek látszó adat, tárgy, valójában meghatározó, komoly dokumentumok további feltárását segítheti elő). Schelken Pálma
