Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-01-06 / 1. szám

NYELV ES SZÍV... Igehirdetés a soproni Magyar Társaság jubileumán (Alapige: Efezus 4,29 és Máté 12,34. Énekek: 57, 460) KERESZTYÉN GYÜLEKEZET! KEDVES TESTVÉREIM! A soproni evangélikus gyülekezet és az ősi Líceum diákjai ma nagycsaládi ünne­pet tártanak. Mi, öregdiákok, hazajöt­tünk, álmaink kedves városába, ahol an­nak idején kisdiákból ifjúvá és felnőtté serdültünk. Mosta kettőszázéves Nemes Magyar Társaság hívott minket haza. Az országunkban elsőnek, 1790-ben alakult ez az önképzőkör a magyar nyelv és irodalom védelmére és ápolására. Méltó és illő, hogy a háromnapos emlékünne­­" pély itt a templomban, Isten házában fejeződjék be. Abban a templomban, amely a Magyar Társaságot alapító Kis János püspöknek temploma, igehirdető szolgálatának szent műhelye volt. Sok örömmel, lelki-szellemi gazdago- . dóssal teljes két nap van mögöttünk. ^ Örülhettünk a diákutódok szép müso­­' rainak, öreg iskolánk homlokára került új, Döbrentei-emléktáblának, a fényes i: országos megemlékezésnek, régi tanár­­^ elnökünk lelkes tanításának, a sok és * rangos köszöntésnek. Láthattuk az or­­n szag első önképzőkörének nemzetünk és i- egyházunk múltjával összenőtt emlékei,­­is bői készült kiállítást. Koszorút tehet­­a tünk tanáraink sírjára a temetőben... Felejthetetlen napok voltak. Örvendező .. hálaadás tölti meg itt most szívünket! Köszönjük Istennek szabad hazánkat, j. egyházunkat, ősi 433 éves iskolánkat! Hálát adunk tanárainkért, akik tudás­ban és gondolkodásban gazdagítottak minket. Hálát adunk édes Szüléinkért, akiknek szeretete és munkája által ide- 11 kerülhettünk az ősi falak közé. Magasz­­táljuk Istent, hogy eljöhettünk ma is ide, megfoghatjuk barátaink, osztálytár­­■ saink kezét. A számtalan ajándékért ha­­k rangok szavával, énekkel és orgona­­ál zúgással együtt dicsőítjük Urunk, Iste­nünk nevét! Szívünk tele örvendező ma­­gasztalással, mert Istenünk hatalmas, minket nagyon szerető mennyei Atyánk! Teremtő Istenünk felsorolhatatlan sok drága ajándéka között most különö­sen is köszönjük meg neki egyik csodá­latos ajándékát: a nyelvünket! Azt, hogy tudunk beszélni! El tudjuk monda­­ni gondolatainkat, érthető és hallható módon ki tudjuk fejezni érzéseinket. Gondoltál már arra Testvérem, hogy Is­ten nyelveddel, beszélőképességeddel milyen nagy ajándékot adott neked? At­­' tói kezdve, hogy kisgyermekként ki tud­tuk mondani az első szót: „ma-ma”, „pa-pa”... addig, amikor talán akadoz­va, halkan mondunk már csak pár 1 szót... talán az utolsót. Igen, a nyelv csodálatos ajándék! Egy áldott emlékű : hűséges licista, a Nemes Magyar Társa­­? ság kiváló tagja, Zsiray Miklós nyelvé­szünk így vallott nyelvünkről: „Szere­tem ezt a minden előttem élő magyarok leikével átitatott drága örökséget, - ezt a minden utánam élő magyarra átszár­maztatandó szent muzsikát!” Bizony, magyar nyelvünk „drága örökség” és „szent muzsika”! Alapigénkben is nyelvről, beszédről van szó. „Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön szátokon, hanem sokkal inkább az, ami alkalmas az építésre!” A régi magyar szövegek förtelmes, rothadt, tisztátalan, megveszett nyelvről és beszédről szól­nak. De mi, az előző versek szerint, már felöltöztük Krisztust! Szent keresztsé­­günkben, már csecsemőkorunkban kap­csolatba kerültünk Krisztussal. Azután tanultunk is Jézusról!- Éppen evangéli­kus egyházunk régi, soproni iskolájában tanították, szívünkbe vésték Krisztust. Mi, reméljük, hogy mindnyájan, levetve szennyes, bűnös óemberünket - mint piszkos, avítt gúnyát felöltöztünk egy új, más embert, Jézust! Ennek meg kell látszania beszédünkön is. Isten nekünk a nyelvet nem ölésre adta. A nyelvünk nem szúró-döfő szerszám, amit haszná­lat előtt vitriolban kell áztatni, és nem is mézbe, mázba mártogatott húsdarab, vagy injekcióstü, amellyel mérget, kese­rűséget, félelmet fecskendezünk a másik ember szívébe! Nyelvünket Isten annak szánta, „ami alkalmas az építésre”! A nyelv építőeszköz! Látjuk, hogy or­szágunkban mennyi a rom, a pusztulás és mekkora szakadékok tátonganak em­berek, közösségek között. Mi mindent kell itt még építenünk és újraépítenünk! De mivel? Hogyan? Alapigénk ezt mondja: az igaz, tiszta, jó szó építőesz­közével! Építésre kaptuk a nyelvet! Ezt látták meg kétszáz évvel ezelőtt a Ma­gyar Társaságot alapító ifjak. Jól tud­ták, hogy nemzetünk, népünk a nyelvé­ben él! Tudták, hogy nyelvünk és irodal­munk sorsa magyar népünk sorskérdésc is. Akkor is, kétszáz év óta js, és ma is. Ezzel a nyelvvel építenünk kell és nem rombolni. Trágár, ocsmány beszéd, mocskos szó rombol és zülleszt. De mint áldott építőeszköz felemel, vigasztal, összekapcsol, utat mutat - és igét hirdet. Országunk és népünk válságos állapot­bán van. Ha mi most erkölcsben nem újulunk meg és nem nemesedünk gondol­kodásunkban - aminek éppen áldott esz­köze és jele a nyelvünk -, akkor végleg lekopunk Európa térképéről és kihul­lunk a történelemből! Evangéliumi lel­kületű, erdélyi nagy költőnk, Reményik Sándor, ama „Végvári” írta: „Vigyáz­zatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítat­tal ejtsétek a szót! A nyelv ma néktek végső menedéktek, a nyelv ma tündérvár és katakomba...” Egy házaspár között megrendült a hűség. Egyikük ki-kitekintgetett a há­zasságból. Egy nap, éjjeliszekrényén pár szál ibolya mellett egy kis papírlap volt. Rajta egyetlen szó: „Szeretlek!” És ez a jó, egyetlen szó - rendbe tette a házas­ságot. íme egy szó csak, egy építő, drá­ga ige: szeretlek! Megbocsátok! - ál­dott eszköz, sokszor gyógyszer tud len­ni. Nekünk itt új Magyarországot, meg­újult egyházat kell építenünk. Miből? Hogyan? Ez nem dollár és nem forint kérdése, Testvérem! Ez a nyelv kérdése, azaz menjünk még mélyebbre: valójában ez szív kérdése! Sok mindennel van tele a szív! Te is tudod, mi minden gondolat, kísértés, vágy van a szívedben. Üdvözítő Urunk így mondja: „a szív teljességéből szól a száj!” Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Hiszem, hogy szívünk nem üres kődarab, hanem az hajlék, otthon- amiben hit által Krisztus lakik! Pál apostol éppen az cfezusi gyülekezetnek írt levelének előző fejezetében írja: „Krisztus lakjék szívetekben a hit által és a szeretetben meggyökerezzetek...” Igaz ez a mondás: „Ami a szívemen, az a számon!” De ezzel vissza is lehet élni. A sátán ezt is elronthatja. Mi is lenne, ha mindent elmondanánk, amit tudunk? Micsoda zűrzavar támadna a világon, ha mindenki mindent elmonda­na, amit csak a másikról tud. Igen, de a szívben ha szeretet, jézusi indulat van, azt mondjuk is ki! Az legyen a szánkon, építő szándékkal! Áll az, amit Remé­­nyik Sándor költőnk így mondott előbb idézett versében: „Úgy beszéljen ma ki­ki magyarul, Mintha imádkozna, mint­ha aranyat, tömjént hozna!”. Szív és nyelv együtt! Idegen, divatos szóval így mondhatnánk: szívnek és nyelvnek szinkronban kell lennie. Baj, ha nincs! Az etTéle eltérésről mondja Isten igéje: „Ez a nép csak ajkaival tisz­tel engem, a szíve azonban távol van tőlem!”. A tisztátalan, trágár, mocskos szó, hazug beszéd forrása a, tisztátalan, szennyes szív! Üdvözítő Urunk éppen arra utal, hogy ez a Krisztus-lakta szív nem tud másról beszélni, mint tisztán, őszintén és szeretettel Istenről. Mert a szíve tele van Isten szeretetével! Gondol­kodásába, beszédébe beleszövi Istent, igéjét, a róla való bizonyságtételt. A szív teljességéből szól a száj. Ezzel és így épít! Nekünk nemcsak a szép magyar nyelv hordozóivá kell lennünk, hiszen erre emlékeztet minket a Nemes Ma­gyar Társaság kétszáz éves jubileuma is- hanem elsősorban Jézus apostolaivá kell válnunk, akik tiszta szívvel szólják az élet beszédét - magyarul, őszintén, szívből - igazán! Építő szándékkal! Szí­vünk és nyelvünk összefügg. Ezen az emlékünnepélyen kérjük Istentől, amit egyszer Dávid király kért igaz .bűnbá­nattal: „Uram, Istenem, tiszta szívet te­remts bennem, és az erős lelket újítsd meg énbennem!” Tiszta szívű és tiszta ajkú néppé kell válnunk és nevelnünk egymást, hogy megmaradjunk, hogy jö­vőnk legyen! Az építő jó szó áldást hoz azokra, akik hallják... mondja végül alapigénk. Hatalmas, szent megbízás: áldássá lenni magyar népünk és egyházunk számára. Áldássá lenni a társadalomban, a csalá­dunkban, az emberek között - Krisztus­lakta szívvel, tiszta nyelvvel és igaz be­széddel, mint egy nagy, nagy Nemes Magyar Társaság! „Aki pedig ezt meg­teheti, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk - a bennünk munkálkodó erő szerint -, azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nem­zedékről nemzedékre, örökkön örökké! (Ef. 3,20-21) Ámen! Sümeghy József A templomszentelés 50 éves ünnepe Nyírszőlősön A nyíregyházi gyülekezet hatal­mas szórványában alig három hó­nap leforgása alatt másodszor hí­vogattak hálaadó istentiszteletre a harangok. Október 7-én a nyírsző­­lősi templom építésének 50. évi ju­bileumát ünnepeltük. A zsúfolásig megtelt vörös tégla kis templom falai között először az Erős várunk csendült fel, magasz­talva a gyülekezet Urát, aki 50 éve építi, megtartja és óvja ezt a ma­roknyi nyájat. A bevezető oltári szolgálat után Szabó Gyula espe­res hirdette Isten igéjét a 84. Zsol­tár 2-13. versei alapján. „Mit üzen az Úr a zsoltárral a jubiláló gyüle­kezetnek! Szeressük áldozat árán is jobban altemplomainkat, ezt az 50 éves templomot is, mint eddig! Lássuk benne Isten ajándékát, so­kak bizonyságtételét, mert ez volt a megszületése, az 50 évnyi szolgá­lata és megmaradása. Ez a hajlék . is egy tenyérnyi felhőből született, mint Illés zápora, és egy mustár­­magnyi hitből és kezdetből, mint Isten országa. Szeretni még a templomot se lehet másként, csak áldozattal.” Ezután az Úr üzenetét 5 pontban foglalta össze az espe­res. 1. A mi felkentünk. Urunk*, a Krisztus háza, s ezért az Ige, az evangélium bünbocsánatot hirde­tő csodájának háza; az élő Krisz­tus kenyérben és borban alázkodó érkezésének a háza. Nyisd ki a szi­vedet számára, vidd az útra, itt ne felejtsd! 2. Az imádság, a könyör­gés, a dicséret és a hálaadás háza. Legyeit hosszú karja az imádság­nak! Sokat és sokakat öleljen oda Isten elé. 3. Ne kényszeredetten menjünk házába - vagy sehogy -, hanem örömmel! Az Ótestamen­tum kegyes nagy utat tett meg; áldozatos, veszélyes utat. Mégis ragyogott az arca, amikor szemébe ötlött a csodás salamoni templom, az irgalmas Isten érkezésének, je­lenlétének bizonyossága. 4. Az Ő háza a közösség, az összetartozás háza! Akik rendszeresen belejár­nak, összetartoznak. Azok tudnak együtt örülni, együtt sírni. Tudnak osztozni az örömben, a gondban, a feladatokban. Önmagukat csal­ják meg és megkárosítják a közös­séget, akik kivonják magukat be­lőle. Senki sem elég magában és magának. 5. Ne szegje kedvünket, hogy a siralom völgyébe vezet az utunk! Ott is Urunk van jelen, úgy hogy Napunk és pajzsunk. Élte­tőnk, védelmünk, mentségünk. Adja az-útra valót, az örök életre valót! Van forrás, van áldás végig. Indítson az Úr üzenete hálára ezért a hajlékért! - fejezte be az esperes az igehirdetését; - azokért is, akik hittek, szerettek és áldoztak ezért. Jöttek, voltak, vannak.” Az ünnepi istentisztelet úrvacso­ra osztással folytatódott. ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS A közgyűlést a gyülekezet jelen­legi lelkésze, Bozorády Zoltán nyi­totta meg. Majd ifj. Tomasovszki Pál köszöntötte a templomépítő lelkészt, Megyer Lajost és felesé­gét, Vilmi nénit, aki egyben férje segítőtársa, valamint a gyülekezet kántora is volt. Megyer Lajos is­mertette ^ gyülekezet történetét; jelentése tanúvallomás, élő bizony­ságtétel volt. Előttem, ami volt és ahogy volt, minden fontos és min­den lényeges. Természetesen a leg­lényegesebb: - „Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (118. Zsolt 23.) És ezért most, 50 év múlva is csak áldani és magasz­talni tudjuk az Ö szent nevét mind­azért, amit köztünk és általunk cselekedett. Isten mozgósítása alatt éltünk és élünk!" 1934-ben alakult meg a Délsza­bolcsi Evangélikus Missziói Egy­házközség. Papja és temploma nem volt. Első lelkészei Joób Oli­vér, majd Tarján Béla voltak. D. Geduly Henrik nyíregyházi lelkész 25 éves püspöki jubileuma alkal­mából rendezett ünnepségen hatá­rozták el. hogy a két legnépesebb helyen, Kálmánházán és Nyirszö­­lösön templomot fognak építeni. 1936-ban egy gyülekezeti konfe­rencián elindult lelkileg is a meg­ajánlások felmérése. Elérkezett a cselekvés ideje. A templomok ter­veit Sándy Gyula készítette. 1936. okt. 1-jétől Megyer Lajos lett a gyülekezet lelkésze. A templom telkéül, több lehetőség közül özv. Pósa Jánosné földje szolgált, ill. hozzávásároltak még egy kisebb te­rületet. Á megajánlások, helyi gyűj­tések számbavétele után nyilvánva­lóvá lett, hogy saját erőből nem tudjuli a terveket megvalósítani. De a munkát el kellett kezdeni. 1938. ápr. 10-én, Virágvasárnap tették le a két templom alapkövét. Ezek után Megyer Lajos beszá­molt nagy részletességgel arról a gyűjtőkörűiről, melyben a gyüle­kezet apraja-nagyja, a nyíregyházi tanyabokrok hívei, majd később az egész ország evangélikussága bekapcsolódott. Több mint 10 000 P-t güjtöttek össze. A hívek társa­dalmi munkájával 1940. okt. 31-re felépült a templom adósságmente­sen. A berendezési tárgyakat sze­mélyes ajándékként a nyíregyházi vezető emberek adták (padok, csil­lár stb.). A külső ház felépültével nem állt le a „mozgósítás”: egymás belső házát is építették evangelizációk sorozatával. Kiemelkedő volt a 20 éves jubileum, amikor a nyíregyhá­zi lelkészek egy hetes sorozatot tar­tottak." A templom életében az 50 év alatt történtek, változások. Ma­gasabb egyházi érdekből Nyírsző­lős az egész délszabolcsi egyház­­községgel visszatért az anyagyüle­kezetbe, de a templom megmaradt személyi változások közepette is, teljesítve és betöltve hivatását, kül­detését: Isten akaratából minden­kor mozgósított. Az evangélium mozgósította egy édesanya 2 lá­nyát arra, hogy ezt az 50 éves jubi­leumot előkészítsék; áldozatukkal, szolgálatukkal templomunkat új színbe öltöztessék. Csak egyet tu­dunk tenni, újra megköszönni Is­tennek, egyházunk Urának azt a végtelen nagy szeretetet, amellyel ennek a kis szórvány gyülekezet­nek ügyét felkarolta, és mozgásba hozta; és arra kérjük továbbra is, álljon mellettünk, mozgósítson minden szívet és életet arra, hogy ki-ki felismerje a maga feladatát, küldetését, és azt be is töltse!” - fejezte be a beszámolót, visszaem­lékezést Megyer Lajos esperes. Ezután Vilma néni énekekkel, a nyírszőlősi gyermekek szavalatok­kal, majd a nyíregyházi ifjúság gi­táros énekekkel szolgált. Az ünne­pen részt vett a helyi római és gö­rög katolikus, valamint a reformá­tus egyház képviselője is, és kö­szöntötte a gyülekezetei. A jubi­leumi közgyűlés a Himnusz el­­éneklésével zárult. Szabó Magda Olvasói levél. AMELYET SLAJKÓ PÁL A KISKŐRÖSI GYÜLEKEZET GONDNOKA MONDOTT EL AZ ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSEN Engedjék meg a Testvérek, hogy egy 1 kicsit visszatekintsek a múltba, egyhá­• zunk múltjába. Édesapám mint presbi­ter halt meg, igen előrehaladott kor­ban. Tőle hallottam - de mint ősz hajú, t nem fiatal ember, aki mindig aktív tag­• ja voltam gyülekezetemnek -, sosem • felejtem; az egyház hajója sosem járt • vagy legalábbis nem sokszor, csendes i vizeken. Mi, kiskőrösi gyülekezet, csak . az én időmben is sok megpróbáltatá­­, son mentünk keresztül, őseinkről nem , is beszélve. Csak néhányat említsek: az , ötvenes évek elején elkészült az imahá­zunk, alig használtuk, a kulcsokat cl­' vették az akkori lelkésztől, őt elhurcol­ták. becsukták. Édesapám járt Kalo­­' csára lovaskocsival a tárgyalásokra, ' hogy amennyire lehet, mentse lelkészét. Isten megmutatta hatalmát, hazasegí­­’ tette lelkészünket, s együtt énekclhct- 1 iük: „ütött a boldog óra, rabságomnak 1 vége.” i De jött a baj, baj után. Naponta meg i kellett harcolni a hit nehéz harcát. Volt i időszak, amikor már úgy éreztük, nincs • tovább. Isten adott olyan segédlelkészt, - aki felrázta a gyülekezet egészét, külö­­. nősen a fiatalokat. Nem egy esetben a .fiák hite által tértek meg a szülök. Ez sem tartott.sokáig. Szétszéledtek a fia­talok, csak töredéke maradt a gyüleke­zetben, de a gyülekezet megmaradt. (Lelkészeink sorban megbetegedtek, ki­öregedtek, meghaltak. Isten adott lel­készeket, noha a gyülekezetnek nagyon .fájt, hogy le kellett mondania lelkész­­választó jogáról. Az is megtörtént, hogy már sejtette valaki, ki.lesz a lelké­szünk, de mondani nem volt szabad. Amit elmondtam, csak töredéke a sok gondnak, de Isten kegyelméből el­mondhatjuk: mindeddig megsegített 'minket az Úr! Most térek rá arra, ami fáj. Ami a kiskőrösi gyülekezet gondja volt, az egész egyházunk gondja. Ami nagyon fáj, ami nagyon elszomorít, hogy ezek után sem tanultunk. Nem tanultunk meg békességben élni. Ahe­lyett, hogy kihasználnánk a lehetősége­ket, keressük egymásban a hibát. Nem szép szóval tanácsoljuk egymást, ha­nem a másikat megalázva, a másik be­csületébe beletaposva ország, világ előtt kiteregetjük hibáinkat, figyelmen kívül hagyva, hogy elvérzik az egyház. Én, mint gyakorló apa, nagyapa, akit Isten megáldott azzal, hogy egész csa­ládom szereti gyülekezetét, hogyan ma­gyarázom meg, ha valamelyik megkér­dezi tőlem egy világi újságcikk elolva­sása után, hogy mi ez? Nem mondha­tom: fiam ez így jó, amikor hemzseg a gyűlölettől s írja az, akinek a szeretet­­ről, megbocsátásról kellene írni, vagy talán másnap a szószékről arról pré­dikál? Gondolok itt a Püspök falat címen a Magyar Hírlapban megje­lent cikkre. Bármilyen problémája van az em­bernek emberrel vagy akár Istennel, legjobb a békés megoldás, de ha bé­kétlenség van, ott mindkét fél vesz­tes, ott csak az ördög a győztes. Ez tény! Mi a jobb?? Még annyit szeretnék a gyülekeze­tek, de talán a lelkészek érdekében is' elmondani. Ha Isten segít, készülni fog az új egyházi törvény. Nem lehétne-e, egy olyan törvény­cikk, amely lehetővé tenné: mint a gyülekezeti gondnokot, felügyelőt, s presbitériumot bizonyos időnként új­ra kell választani, ugyanígy a lelké­szeket is? Ahogy ez a múltban is így volt. így talán szorosabb lenne a kapcsolat. S talán azért is, mert nemcsak püspökökre vonatkozik, hogy demokratikusan kell megvá­lasztani, hanem a lelkészekre is! Köszönöm, hogy meghallgattak. Ami jó, kérem fogadják cl, ami rossz, azt vessék el a Testvérek. SCHOLZ LÁSZLÓ Esztendőfordulón Évtizedszámra függ szobánk falán egy régi kép, szőtt kép: gobelin, aranyozott keretben - mely közben megfakult -középütt egy ovális vonal zár teret s azon belül színes fonállal szőve maga a kép: kehely s kereszt s köztük az aranysárgából alig kiteíszön halványkék, stilizált horgony. Ki sző ma már ilyesmit? Micsoda régimódi kézimunka! Avulóban a jelentése is: hit, remény, szeret - ma már a falakon sincsenek. S ahol még függ a kép, nem hamisságot takar-e? Nem sodródtunk-e mind bele tömegesen a kor gyűlöletébe minden másféle ember iránt? És nem büszkélkedik-e hetykén bús nemzedékünk nyílt hitetlensége? S a legfájóbb, hogy mindez már nem is fáj. Temérdek ínségünkben mégis egy valami mintha keserítne: az, hogy ijesztőn szűkölködünk ^reménység nélkül! „Legnagyobb a szeretet” - zengi a himnusz csúcsán az apostol s vele a keresztyénség. Én. sem kétlem, igaz kinyilatkoztatás. Hit, remény, szeretet, kell mind a három, új esztendőnkbe lépve újonnan előkeresnünk kellene mind a hármat bármi áron, lelki tusakodásban magunk legyőzve, mert egyik nélkül sem állhat fenn ép világ! Jóllehet rendhagyón, szokatlanul - mégis legyen szabad ma azt kiáltanom, s oly hangosan, hogy távoliak is megértsék: Testvéreim! jövőnkbe .lépve, most ez órán legnagyobb a reménység! Vö. lKor. 13,13. (A szerző Fények s felhők alatt c. most megjelent kötetéből.) OLVASÓINKHOZ! Nehéz szívvel, de bizodalommal fordulunk Olvasóinkhoz. Nehezen szokjuk meg, de már évek óta így van, hogy az év elején kezdenek felfelé menni az árak. A nyomdai és postai árak is. Nem szívesen tettük, de jelen számunkkal lapunk árát is emelnünk kellett. Lapunk új ára: egyes szám 12,- ft. Előfizetés fél évre 300,- Ft, egész évre 600,- Ft. Nagyon szeretnénk, ha emiatt egyetlen kedves Olvasónkat sem kellene elveszítenünk. Havi ötven forintot jelent lapunk a családi költségvetésben, ennyit talán még elbírunk. Kérjük Olvasóink szere­­tetét és bizalmát, megértését és további előfizetését, érdeklődését. \ Szerkesztőség KÜLFÖLDI HÍR Evangélikus püspöknő? Karlheinz Stoll, az Észak-Elbai Evangélikus Egyház schleswigi kerü­letének püspöke, a Németországi Egyesült Evangélikus (Lutheránus) Egyház (VELKD) vezető püspöke, Teológiai Akadémiánk díszdoktora, az elmúlt év őszén betegség miatt nyugalomba vonult. Utódját az egy­ház november 21-én Rendsburgban (Hamburg közelében) tartott zsina­tán választották meg az egyházkerü­let élére. A tisztségre két jelölt volt, Rut Rohrandt, az egyház nőreferen­se és Christian Knuth esperes. Roh­randt asszony 58 szavazatot kapott, míg Christian Knuth 77-et, ketten tartózkodtak. „Jól vagyok, mégha vesztettem is” - mondotta a női jelölt, aki mégiscsak jelentős számú szavazatot kapott. Győzelme esetén ő lett volna a világon az első evangélikus püspöknő. A meg­választott püspök arra kérte a zsinat, illetve az egyház tagjait, hogy az ered­ményt ne elvi döntésnek tekintsék 'a nőkkel szemben, (lwi - szp). „Mi akar ez lenni?” Valami történt Angyalföldön. Vala­mi, amire nagyon vártunk, amit sokan vártak, amit ember megadni nem tud. Pünkösd, csoda: a bábeli zűrzavarban TALÁLKOZÁS, ODAFIGYELÉS, MEGÉRTÉS. BÜNBÁNAT, a legkü­lönbözőbb típusú, kegyességü, irányza­tú ember között. Harmincán voltunk,\ nagyrészt lelkészek. Ugye hihetetlen? Félretettük az előítéleteket, hogy vég­re beszélgessünk, „kibeszéljük magun­kat”, a meglévő különbségek ellenére meglássuk a másikban a testvért, az em­bert. A különböző egyházi irányzatok egyeztető kerekasztal tárgyalásai megle­hetősen kudarcosak voltak eddig. Sokakat elszomorít az ingerült, tü­relmetlen, evangéliumhoz méltatlan hang, stílus. Miközben rengeteg a munka, a szolgálat, megengedjük ma­gunknak azt a luxust, hogy széthúz­zunk, hogy eltávolodjunk egymástól. A régi kígyó ósdi furfangja ez: „oszd meg és uralkodj". Átéltük, hogy a legkülönbözőbb tí­pusú. kegyességü, irányzatú keresztyé­nek is tudnak szeretetben, toleránsán,­­alkotó módon együtt lenni. Csak aka­rat kell, szeretet és intelligencia. „Mi akar ez lenni?” - kérdezték so­kan bizalmatlanul, mint az első Pün­kösdkor. Igen, vállaljuk, hogy „része­gek” vagyunk! Ittunk a szeretet borá­ból, a Krisztus MINDENKIÉRT(Ü) kiontott drága, szent véréből. Igen, meg akarunk „részegedni”. Csak így szabad, csak igy van értelme, hitele és gyümölcse a szolgálatnak. A válaszfa­lak csak ettől a szeretettől dőlnek le. De ettől ledőlnek! Istennek semmi sem lehetetlen. Folytatása következik. Szevercnyi János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom