Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-10-20 / 42. szám
JÉZUS NÉLKÜL NEM LÁTJUK MEG A FÉNYFORRÁST... Confirma üeus... Hazai egyházunk egyik legjobban hagyományőrző területe Nógrád megye evangélikussága. Hagyományaik nem kövültek bele a múltba, azokat a mában is élik és érvényesítik. Ebben a hagyományban különösen erős a közösség megtartása, a közösségi élet ápolása. De ehhez vezető kell, aki összefog, célt mutat, lelkesít, élére áll a közösségnek. A múlt év folyamán 18 évi szolgálat után Rezessy Miklós, az ipolyvecei gyülekezet lelkésze Vecsésre távozott. A gyülekezet nehéz időnek nézett elébe, mert kérésére minduntalan azt a választ kapta, hogy nincs lehetőség arra, hogy önálló gyülekezet maradjanak, lelkészt kapjanak. Kilenc hónapig a balassagyarmati lelkészek jártak ki istentiszteletet tartani, lelkészi szolgálatot végezni. A gyülekezet meghirdette az állást, rendben tartotta épületeit, várt, hogy mégis csak lesz pásztora a nyájnak. A nemrég felavatott diakónuslelkész Benkö Ferenc megérezte a hívásban Isten hívását és küldő szándékát és vállalta a szolgálatot. Benkö Ferenc a budavári gyülekezetben nőtt fel, ott lett presbiter és a gyülekezet jegyzője. Közben végezte el a levelező tanfolyamot a Teológiai Akadémián és felavatása után először a saját gyülekezetében végzett szolgálatot. Most önállóan egy nógrádi kis községben folytatja a gyülekezet örömére a pásztori munkát. Szeptember 22-én, vasárnap délután kicsi volt az ipolyvecei templom, nagyobb volt a gyülekezet, mint amennyit befogadhatott volna. Igaz, ez a nap egyúttal két gyülekezet találkozása - és reméljük, hogy tartós kapcsolatának kezdete - is volt. A budaváriak egy autóbusznyi népe kísérte el új szolgálati helyére Benkö Ferencet. Mindenkinek arcán ott ült az öröm, de azt hiszem a legsugárzóbb arcúak az ipolyveceiek voltak; ezek az arcok azt fejezték ki, mégis van papunk, megmarad a közösségünk, nem hiába hoztunk áldozatot. Mert hoztak. Nem kell sokat magyarázni, hogy egy alig kétszáz lelkes gyülekezetnek milyen fenntartási járulékot, adakozást kell fizetni ahhoz, hogy tisztességgel fogadja és megtartsa lelkészét. Készek voltak erre és lám, meglett a gyümölcse áldozatkészségüknek. Peskó Gyögy orgonamüvész - a budaváriak „kán-Az ünnepi istentisztelet gyülekezete Olvasói levél tora” - is eljött. Keze alatt az orgona is beállt az örvendezök sorába, és vezetésével zengett a gyülekezet éneke. A budaváriak énekkara pedig szolgálatával segítette áhítatunkat. Kalácska Béla a nógrádiak esperese Gál 3,28 alapján hirdette az igét. A szolgálatába induló lelkésznek és a gyülekezetnek egyképpen mondta el, hogy Saulusnak korábban megvolt az Istene, erkölcsi rendje, de mindez egy csapásra összeomlott. Új világ érkezett el Krisztusban, nincs többé a régi, vele kell menni. Tovább Krisztussal! Az ige kínálja a mai azonosságokat: a nemzetiségek története bukások története, nem lehet megoldani. A felekezetek szembenállása sem szűnik meg. Társadalmi szinten sok a baj, bővül a szakadék szegények, gazdagok között. Az a baj, hogy nem Krisztusban keressük a közös nevezőt. Az új indulás Krisztussal legyen a lelkész és a gyülekezet megújulása és összeforrása a szolgálatban. Benkö Ferenc Lk 14,1-12 alapján arról tett bizonyságot, hogy Isten szeretete végtelen és csodálatos, ez mutatkozik Jézus gyógyításaiban. Szeretetet és segítséget mindenkor kell gyakorolnunk. Jézus nélkül nem látjuk meg a fényforrást, mely a célt mutatja. Rossz helyen keresünk. Jézus nélkül nem találjuk meg az utat. Bátorító köszöntések hangzottak az induláshoz. Az esperes az agapé jelenlétére kérte a lelkészt. Rezessy Miklós, az előd, a stafétabot átadásáról szólt és egy kánonnal megénekeltette a gyülekezetét. Garami Lajos a balassagyarmatiak, a Lelkészi Munkaközösség és a maga nevében kérte: „Becsüld meg ezt a kis gyülekezetét.” Tóth József a község polgármestere kérte, hogy erősítse a hitet, tanítson és neveljen. Madocsai Miklós a budaváriak nevében mondta: „a jó hírről érdemes beszélni!” Köszöntött még a szomszéd bánki gyülekezet nevében Lehoczky Endre lelkész és az évfolyamtársak nevében Köhler Julianna mezőberényi gyülekezeti munkatárs. ígéretes volt a kezdés, adja Isten, hogy akarata szerint legyen a folytatás is. tsz.m A Vecsési Evangélikus Gyülekezet - amely hivatalosan 68 éve alakult meg - október második vasárnapján ünnepelte harmadik templomának 20 éves jubileumát. Az első templom pontosan 60 évvel ezelőtt épült fel a mostani helyén. Ennek a templomnak már csak sárguló fényképét láthatjuk, mert mindössze 12 évig tölthette be rendeltetését. Az utolsó istentisztelet 1944 október 31-én, reformáció ünnepén volt. A hálaadás és könyörgés emberi hangját ekkor már a harci repülőgépek zúgása és a bombák robbanása nyomta el. A kiürítés következtében szinte lakatlanná vált községben féktelenül tombolt a háború. A végzetes napon, december 9-én az ófalusi rk. templom és a malom kéménye után 13.30-kor az evangélikus templom is megsemmisült. A gátlástalan cinizmus jeleként a robbantásokat még keskenyfilmre is vették a filmhíradó részére, és levetítették a budapesti mozikban. Ezek után, bár a háború végétért, a kritikusan lecsökkent lélekszámú gyülekezetnek még reménye sem lehetett arra, hogy elpusztított templomát újból felépíthesse. Más megoldást készített elő Isten. Mégpedig olyan gyorsan, amire senki sem gondolt. A második templom fából készült. A romok eltakarításával egyidőben már a cölöpök helyét kellett sürgősen kiásni, mert 1946 nyarán az Egyházak Világtanácsának ajándékaként megérkezett Svájcból - teljes berendezéssel együtt! - az a fatemplom, amely 25 éven át oly’sok vecsési evangélikusnak nőtt a szívéhez. Hagyományőrzésként a fatemplom oltára az első templom oltárának kisebb másolata lett; s az egykori oltár helyén, a romok között lett felállítva a harangláb. A három helyett csupán két harang maradt meg a háború után, de a nagyobbik az újraöntés során az eredeti „békeharang” anyagát is magábaötvözte. A fatemplom kicsi tornyán az első templom oltárának megmentett keresztje állt. Az isteni gondviselés csodájaként szolgált ez a hangulatos, kedves templom abban az átmeneti időszakban, amíg a gyülekezet hitében is megerősödve elkezdhette az első templom alapjaira az új - immár harmadik - templomának építését. A harmadik templom felszentelése 1971 október 10.én történt. Az akkori fényképeken látható kis vadgesztenyefák ma már árnyékba borítják a templomot. A gyülekezet evangélizációval készült fel a 20 éves jubileum megünneplésére. „Találkozások Jézussal” címen Széli Bulcsú kispesti lelkész tett bizonyságot arról esténként, hogy Jézus Krisztus nem csak az egykor élt tanítványokat hívta megtérésre, hanem ma is, minket is hív, hogy kövessük Őt. A köböl épült templom így nyújt lelki otthont azoknak, akik „élő kövekként” épülnek egymásra, és imádkozó közösséget alkotva segítik egymást Krisztus követésében. Ma is megszívlelendő számunkra az az üzenet, amely a templom alapkő-okiratában olvasható: „Az a vágyunk, hogy ez a templom legyen béke-templom. Találjon benne Istennel békességet sok szív, és sugározzon belőle a segítő szolgálat ereje hazánk és a világ békéjének megőrzésére. Álljon ez a templom az isteni- és emberi béke szolgálatában, és ne legyen soha áldozatává háborús pusztításnak.” így legyen! Ezért imádkozzunk továbbra is a felrobbantott templom alapjaira épült 20 éves templomban. Rezessy Miklós ÚJRA MEGALAKULT A SOPRONI LÍCEUMI DIÁKSZÖVETSÉG Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton szeretném megköszönni az Evangélikus Élet augusztus 4-i számában megjelent „Tizenkét év múltával" című cikket. A személyes emlékezés valóban hozzájárult, hogy az idei első kántorképző tanfolyam zenés istentisztelete a kelenföldi templomban július 7-én olyan közvetlen hangulatban zajlott. De úgy érzem, ez ennek az alkalomnak csupán egy momentuma volt. Szeretnék bepillantást adni arról, ami ezeknek az ünnepi perceknek a hátterében áll. A június 24—július 13. között folyó fóti tanfolyamra jelleínző volt a gyerekek öntevékenysége. Volt olyan áhítat is, melyen előadó sem szóban, sem zenében nem szerepelt: az előkészítéstől a megvalósításig minden a hallgatók munkája volt. így a kelenföldi istentisztelet szolgálatának legnagyobb részét is ők végezték. A tanfolyam első napjaiban szinte reménytelen feladatnak tűnt a közel negyven helységből, különböző zenei előképzettséggel érkezett, mintegy hatvan gyerekből egységes énekkart kovácsolni. Zentai Katalin és Stréda Eszter énektanárnők munkájának és a gyerekek lelkesedésének köszönhetően alig két hét után színvonalasan szólaltatta meg a kórus Palmer, Rezessy László és Gárdonyi Zoltán müveit, kánonokat és egy spirituálét is. A júniusi tanfolyamokon az utóbbi években egyre színvonalasabb kamarazenélés folyhat. Ezt a csoportot F. Varjú Gyöngyi fuvolatanárnö készítette fel. Hadd álljon itt azoknak a gyerekeknek a névsora, akik az amúgyis sűrű napi programon túl vállalták a sok öröm mellett fáradsággal is járó gyakorlást, próbákat: Babinszki Zsuzsa, Bálint Gergely, Bátori Piroska, Benkö Dóra, Bokor Tamás, Cziczka Anita, Gálik Eszter, Makán Hargita, Márton Anikó, Raisz Borbála, Torgyik Tímea. Ők Bach, Vivaldi, Händel és régi német mesterek muzsikáját Szeptember 1-én a líceum öregdiákjai is ünnepeltek Sopronban: az egyház visszakapta 434 éves ősi iskoláját. Kegyelettel emlékeztek meg a II. világháborúban hősi halált halt iskolatársaikról, s résztvettek a templomban a tanévnyitó istentiszteleten. Délután ünnepi közgyűlés volt a tornateremben. Mintegy 60 öregdiák mondta ki a határozatot: felújítja a régi Diákszövetséget. Elfogadta a közgyűlés az alapszabályt, meghatározta a Diákszövetség nemes céljait, s megválasztotta az elnökséget és a 12 tagú választmányt. Elnök: Görög Tibor, alelnökök: Mersich Endre és dr. Nikolics Károly, titkár: Molnár Ernő, számvevő bizottsági elnök: Hollósy Elek, pénztáros: Körös László. A Diákszövetség legközelebb június 7-én tartja országos nagytalálkozóját. Még novemberben a választmány levéllel keresi meg a közel 1000 öregdiákot és várja a további jelentkezőket e nagymúltú baráti egyesületbe. Soproni Líceumi Diákszövetség Választmánya JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS A LÍCEUMBA A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) az 1992/93. tanévre várja azon nyolcadik osztályos vagy általános iskolát végzettek jelentkezését, akik tanulmányaikat egyházi középiskolában kívánják folytatni, az általános iskolában jó eredményeket értek el és elképzeléseik között a főiskolai-egyetemi továbbtanulás szerepel. A választható szakirányokról, nyelvekről és a felvételi módjáról a jelentkezési lap beszerzésével együtt a Győr-Soproni, Vasi, Veszprémi, Zalai Evangélikus Egyházmegyék lelkészi hivatalainál, valamint a Gimnáziumban (Sopron, Széchenyi tér 11., tel.: (99/12-250) lehet érdeklődni. A felvételi előreláthatóan 1991. november és december hónapban lesz. szólaltatták meg, életkorukat meghaladó művészi színvonalon. Egyházzenénk jövője szempontjából biztató, hogy köztük lehet a bécsi, a pesti, és a szabadkai konzervatórium egy-egy növendéke is. Reméljük, hogy művészetüket, - hegedűn, fuvolán, zongorán, és orgonán - felnőttként is a musica sacra szolgálatába állítják majd. Ez a zenés istentisztelet a tanfolyam idejének kétharmadánál ízelítőt adott egy gyülekezetnek a kántorképzésben folyó munkás hétköznapokról melyet mégis ünneppé varázsol a mindannyiunkat összekötő zeneszeretet és a hasonló gondolkodásúak már-már családias közössége. Köszönet az előadóknak és a hallgatóknak, akik nyári vakációjukból három hetet komoly munkára szánnak, és köszönet az otthonvetőnek, Gulyás Erzsébetnek, aki olyan megnyugtató hátteret biztosít a munkának, és túl minden embernek szóló köszönetén Isten előtti hálával őrizzük meg a három hét emlékét - a tanulás, az igehallgatás, a beszélgetés és a vidám együttlét lehetőségét. Velem együtt azt hiszem sokak szívében visszhangzik még a kánon, mely nemcsak a kelenföldi istentisztelet, de egy héttel később a tanfolyam záró istentiszteletének is búcsúdarabjavolt: Gloria, gloria in excelsis Deo, halleluja, halleluja! Finta Gergely Budahegyvidéken megszólalt az űj orgona... (Ceruzasorok a finn-magyar testvérgyülekezet találkozójáról) Vasárnaponként és hétköznap estéken a csendes budai utcában orgona tiszta hangjára figyelhetnek fel az arra járók. Van, aki az ismerős egyházi dallamokra pillanatra megáll... Talán emlékezik, vagy elgondolkozik? A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet egykori villából kialakított kis templomában a régi öreg harmóniumot a finn testvérgyülekezet segítségével új orgona váltotta fel: hangja talán messzebbre is elhangzik, azokhoz is, akik több évtized előtt még ennek a gyülekezetnek voltak építő tagjai. Az új orgona történetéről beszélgettünk Köszeghy Tamással, a gyülekezet halkszavú, mindig segítőkész lelkészével.- Tudom, hosszú volt az út, amíg az orgona ideérkezett. Milyen segítséggel és honnan került ez a külsőre is szép, komoly építmény, a „hangszerek hangszere” a Tartsay utcába?- Régóta szerettünk volna a finnekkel testvéri kapcsolatot létrehozni a fiatalabb generáció révén, akik a mai finn-magyar egyházi kapcsolatot ápolják. Megtettük az első lépéseket, de ebben a finn egyházi vezetőségnek kellett döntenie, mert ez a kapcsolat a testvér-gyülekezet bizonyos anyagi támogatásával is jár. 1989. augusztusában a puhjonrantai egyházi konferenciai központban tartott magyar-finn-észt lelkészi konferencián én is résztvettem. Vasárnap a tuusulai istentiszteleten prédikáltam, már mint a magyar testvérgyülekezet lelkésze. Ugyanis akkor tudtam meg, hogy kérésünket elfogadták és velük vehetjük fel a kapcsolatot. A konferencia végén bemutattam gyülekezetünket, feladatait és terveit. A következő évben egy gyülekezeti delegáció jött hozzánk látogatóba Kristi Suomi vezetésével, aki hazatérve javasolta gyülekezetének, hogy nagyon öreg harmóniumunk helyett nyújtsanak segítséget új orgona vásárlásához. Javaslatát a gyülekezet elfogadta. Az itthoni árak nagyon magasak voltak, ezért egy nyugatnémet céggel vettük fel a kapcsolatot, mely igen kedvező ajánlatot tett. Miután a finnek által felajánlott összeg így sem volt elegendő, a Luther Márton Szövetség főtitkára, dr. Peter Schellenberg felajánlotta, hogy kiegészíti az összeget. Természetesen az orgona „megszületésében” a gyülekezet tagjai is résztvettek, anyagi és gyakorlati segítséggel. Dr. Széchey Béla presbiter, diakonuslelkész ismeretsége révén jutottunk el a nyugatnémetországi Ahlborn orgonakészítő céghez, a hazaszállítást ugyancsak presbitereink vállalták: Gadó Pál Volkswagen mikrobuszával, Kézdy Pál segítségével került haza. Az orgona már május közepe óta használatban van, de avatására - a finnek kívánságára, - csak most kerülhetett sor. így lett a budahegyvidéki gyülekezet szép ünnepe szeptember 15-e. A vasárnap 11 órai istentiszteleten Szebik Imre az Északi Egyházkerület püspöke Köszeghy Tamással, a gyülekezet lelkészével és a finn vendégek közreműködésével látta el a bensőséges avató-szolgálatot. A Luther Márton Szövetség főtitkára meghívásuknak nem tudott eleget tenni, levélben köszöntötte az ünneplő gyülekezetét. Baráti szavakkal szólt a templomot zsúfolásig megtöltő evangélikusokhoz Sakari Vuorinen, a tuusulai gyülekezet vezető lelkésze a kíséretében lévő két küldött nevében is. Az istentiszteleten Maija Vuorinen kántor, karmester művészi játékával matatta be az új orgonát. A következő napon a finn küldöttség találkozott a pesthidegkúti gyülekezettel is. Megismerkedtek Budapest nevezetességeivel és Köszeghy Tamás és presbiterek kíséretében ellátogattak a Dunakanyarba, Esztergomba és Pannonhalmára. Ez a kirándulás öröm és meglepetés volt a finn vendégek számára: öröm, mert megismerték hazánk szép tájait és egyik értékes műemlék-együttesét, a pannonhalmi főapátság felbecsülhetetlen értékű egyháztörténeti gyűjteményét - a gimnázium igazgatója, angol tanára kalauzolásával. Meglepetés amit hazafelé is emlegettek, - az a megkülönböztetett szeretet, amellyel fogadták őket. A világhírű könyvtár bemutatása után megvendégelték látogatóikat, majd ebéd után kötetlen beszélgetés következett, amely mindannyiok számára emlékezetes. A testvérgyülekezet küldöttei kedves emlékekkel távoztak Magyarországról. Hazautazásuk előtt még megbeszélték a gyülekezeteik közötti kapcsolat további erősítését, a cserelátogatásokat, tapasztalatcseréket. Orgonájuk szép hangja azóta is fel-felhangzik. Lehet, hogy eljut azokhoz is, akik évtizedekkel ezelőtt a budahegyvidéki gyülekezet tagjai, hívei voltak. Sebeiken Pálma EBRED A HAJNAL... Az Őrség lankái között csendesszerényen meghúzódó őrimagyarósdi templomból egy héten át reggelente ennek a szép éneknek a dallamai szüremkedtek ki az igazi kánikulát hozó nyár forróságától szenvedő poros falusi utca térségeire, hogy áhítattá édesedjenek. Odabenn negyven gyermek énekelt szívvel, szájjal, buzgó lélekkel. Valamennyien a Vasi Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett fiatalok, akik - immár másodízben - zenei táborba gyülekeztek össze, hogy zenei ismereteikben, az orgonajáték és az éneklés tudományában, s nem utolsósorban keresztyén hitükben képességeiket fejlesszék, elmélyítsék és gazdagítsák. A foglalkozás egyik része az énektanulás volt. Új énekeskönyvünk reggeli és esti énekeivel, valamint az ún. gitáros énekekkel ismerkedtek a fiatalok. Ez utóbbiak - Koczor György és Varga Gyöngyi vezetésével - különösen is nagy népszerűségnek örvendtek. Az énekkari munkát ebben az esztendőben is Horváth Imre karnagy vezette, aki feleségével együtt kezdettől fogva nagy lelkesedéssel, odaadással és szakértelemmel irányította a tábor kórusát. Míg tavaly a kánonéneklés mellett csak egy négyszólamú éneket sikerült megtanítani, addig idén már öt hasonló darab megtanulására is futotta erőnkből. A fiataloknak tíz hangszer állt rendelkezésére a gyakorláshoz. A tanítás szolgálatában a szakoktatók mellett az egyházmegye lelkészei is segítségünkre voltak. Öröm volt hallgatni, ahogyan az apró kezek ügyeskedése nyomán a szép koráldallamok megszólaltak az oktató termekben. A legügyesebbek közülük már arra is vállalkozhatnak majd, hogy odahaza egy-egy istentiszteleten kántori szolgálatot végezzenek. Nagy szükség lesz rájuk, hiszen megyénkben sok gyülekezetben nincsen kántor. A napi munka mellett jutott idő a pihenésre is. Felüdülést a közeli Vadása-tó hüs vize biztosított, ahová hála a ragyogó jó időnek - minden nap elmehettünk. Kiss István táborvezető mindenben segítségünkre volt, Irénke és Erika néni pedig a kánikulában nem éppen könnyű konyhai szolgálatot végezte jó szívvel és sok szeretettel. Valami végérvényesen elkezdődött. S ahogyan a felkelő Napot sem lehet többé visszaparancsolni, úgy a mi Napunk is Isten jóvoltából végérvényesen feltámadt. Hosszúak a nyári nappalok. Sokáig kell várnunk, míg a Nap újra nyugodni tér. Hisszük, hogy előttünk is még nagyon hosszú út áll. Az éjszaka elmúlt, s a nappal elközelgett. Ébred a hajnal... Weltler Sándor 20 éves a vecsési evangélikus templom