Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-08-25 / 34. szám

Hol tart ma a zsinat?

Ha egy zsinati tagnak a fenti kérdést teszik fel, a kérdező a legritkábban kiváncsi, ha egyáltalán kíváncsi valamire, és nemcsak udvariaskodás az érdeklődés, a tételes ötrvényalkotás pillanatnyi fázisára. Sokkal valószínűbb, hogy a különböző szemléletű csoportok és egyének zsinaton és zsinattal kapcsolatosan lehangzó véleményütköztetéséröl, az érvek térnyeréséről, a frontvonalak jelenlegi elhelyezkedéséről szeretne hallanj, valóban izgalmas és sokszor kiszámíthatatlan eseményei ezek a testület munkájának. S mivel a zsinatok történelmileg is elsősorban az egyházon belüli politizálás színtereként szerepeltek, a véleménykülönbségek az egyes csoportok között megvannak, artikulálásuk indokolt, és az ezt körülvevő érdeklődés is érthető.

A zsinat azonban akkor töltheti be hivatását, ha a neuralgikus feszültségek oldásán kívül munkájával lehetővé tesz egy új törvényes rendet, amelyben az egyházközségek, benne a gyülekezetek döntései meghatározóak az cgyházkormányzásra, megszűnnek azok a joghézagok, melyek ma közvetlenül is forrásai egyes testvérieden megnyilvánulásoknak, és aminek segítségével egyházunk az evangélium hirdetésének korszerű formáit is be tudja építeni munkájába. A változni és változtatni akarás fenti céljait széles körben vallják maguknak az eltérő szemléletű egyházi rétegek. Az ehhez vezető utat azonban sokan egyházunk féltéséből a teljes jogi folytonosság jegyében, sokan a változás határozottságát féltve cezúrák kitételével képzelik bejárhatónak. Ez a nézetkülönbség jelentkezett az első zsinati ülésszakon is, s vált az egyik legfontosabb kérdéssé.

Ha tárgyilagos szemlélő próbál helyzetképet adni a zsinat jelenlegi állapotáról, nem hagyhatja ki leírásából a zsinat megnyitásának történelmi súlyát, az ünnepi eseményeket, az ilyenkor szokásos, többé-kevésbé formális jelentéseket és tájékoztatókat. Híradásának összefoglalójában az első ülésszak eredményei között szerpclnc a tanácskozási és ügyrend nagyobbik felének megvitatása, a zsinati törvénymódosítása, új elnökség és tisztikar választása, egy korszakot lezáró zsinati nyilatkozatról történő tárgyalás.

Egy optimista, tenni vágyó zsinati tag nem hagyná ki beszámolójából az előkészítés egyes meghatóan alapos részleteit, az elhangzott vélemények nyitpttságát, a felelősség- és munkavállalás megnyilvánulásait. írna a viták időnként éles, időnként oldott hangvételéről, a kisebb döntéseknél

megnyilvánuló kompromisszumkészségről, szellemes huszárvágásokról.

Ha valaki híradásában kritikus hangot is meg akar ütni, akkor nem hallgathatja el a zsinat körüli feltűnő érdektelenséget, mely a „külső” érdeklődők kicsiny számában tükröződött. Nem maradnának ki a felsorolásból a tárgyalások során megjelenő fölösleges rögtönzések, és a cinikus hangon bírálható levezetési fordulatok sem.

Abban azonban közös lenne mindhárom, hogy a legjelentősebb pontja az első ülésszaknak, az induláson túl, a zsinati törvény módosítása körül kialakult vita és döntés volt. Erről beszámoló és egy ítéleteket is tartalmazó állásfoglalás már megjelent, igy csak röviden utalok rá. Az 1966-os törvény két gyorsan megvalósítható módosításával szemben állt egy előkészített, teljesen új zsinati törvény. Ennek választással és életbeléptetéssel kapcsolatos változatai között szerepelt olyan javaslat is, amely lényegében tükrözte a MEVÍSZ nevével fémjelzett elképzelést, amit legtöbbször csak „kétlépcsős” zsinatként emlegettek. Az előbbi, az általam már említett, folytonosság igényével fogalmazódott, cs az új választások nehézségeivel érvelt, az utóbbi a történelmi választóvonal határozott meghúzásának reményét hangsúlyozta. Végül a törvény módosítása mellett született döntés, ami lehetővé tette az új elnökség azonnali megválasztását. Ez a tény, a választási eredményeket is figyelembe véve, az egyházi tisztségeket betöltőkkel együtt sokak számára a vezetők széles körű elfogadottságának, a zsinati tagok újraválasztását igénylők számára a jelenlegi zsinati összetétel gyengeségének bizonyítéka.

A fenti esemény még várhatóan több hullámban jelentkezik egyházunk és a zsinat életében. A közeli ülésszakon gondot jelenthet a törvények tárgyalási sorrendje, ezen belül a zsinati törvény helye. A viták egyik veszélye, ha az önmérséklet hiányzik, hogy a most már megmaradni látszó zsinat legitimitását kérdőjelezi meg, ami, a történelmileg szükségszerű törvényalkotást figyelembe véve, senkinek sem lehet érdeke.

Ugyanakkor reménységem, hogy az egyházon belüli politikai csatározások mellett egyre közelebb kerülünk a zsinat törvényhozó munkájának megindulásához, a valódi célok eszközrendszerének biztosításához.

Koczor Zoltán

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATÁNAK

TANÁCSKOZÁSI

(A zsinati jegyzőkönyv 7. sz. melléklete. Az 1-30. § elfogadott hiteles szövege.)

A tanácskozási és ügyrend célja, hogy minden zsinati tag számára egyenlően biztosítsa a részvételt a vélemények alakításában, a határozatok megformálásában és a döntések meghozatalában, de ugyanakkor biztosítsa a zsinat munkájának rendjét, és tegye lehetővé a lendületes munkavégzést.

I. A ZSINATI TAGOK

Minden zsinati tagnak, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjának, és úgy is mint az Úr Jézus Krisztus tanítványának arra kell törekednie, hogy a tárgyalások az egymás iránti gyengéd testvérszeretet, az egymást megelőző tisztelet és a megértés légkörében, fáradhatatlan szolgálatkészségben, lelki buzgósággal, az Úrnak szolgálva (Rm 12,10-11) történjenek.

II. ZSINATI PLENÁRIS ÜLÉS 1- § Jegyzőkönyvhitelesítés

Minden plenáris ülés kezdetén felolvassák és hitelesítik az előző ülés jegyzőkönyvét. 1/1 * 11 *<r* *' * *

2. § Az elnökség bejelentései

(1) A jegyzőkönyvhitélesítés után az elnökség a zsinathoz - az ülés megkezdéséig-érkezett beadványokat a napirend tárgyalása előtt tárgyuknak és a benyújtó nevének közlésével bejelenti, s egyúttal előterjesztéseit is megteszi, melyek felöl a zsinat határoz.

(2) Ezt követi a bizottságok jelentéseinek beadása, a további kezelésük, tárgyalásuk felöl való döntés, majd az önálló indítványok bemutatása.

(3) Mindezek után következik a napirendre tűzött tárgyak feletti tanácskozás.

3. § A napirend megállapítása

(1) A napirendet a zsinat mindig az előző ülésen állapítja meg, s az egyes napirendi pontokat az ott megjelölt sorrendben tárgyalja.

(2) Áz ülés, határozatképtelenség esetének kivételével, mindaddig be nem rekeszthetö, míg a legközelebbi ülés napirendjét meg nem állapította.

(3) Amennyiben a következő ülés napirendjét határozatképtelenség következtében, vagy az ülésnek rendzavarás folytán történt kényszerű bezárása miatt nem lehetett megállapítani, akkor az ülés a következő tárgyalási napon tartandó meg s annak napirendjét az előző ülés napirendje képezi.

(4) A mindenkori ülés az aznapi napirendet megváltoztathatja, amennyiben a kijelölt napirendi pontok közül egyeseket máskorra halaszt, vagy ha minősített többséggel a napirend megváltoztatására határozatot hoz.

(5) Ülésnaponként a napirend tárgyalására szánt időt az elnök indítványára a zsinat állapítja meg. Minden olyan indítvány, mely e határozat megváltoztatására irányul, az elnökségnél írásban nyújtandó be, az elnök az indítványt azonnal ismerteti, s a bejelentést követően az ülés végén a zsinat vita nélkül határoz.

4. § Napirend előtti felszólalás

(1) Napirend előtti felszólalást az ülés megkezdése előtt az elnökség engedélyezhet.

(2) Ha az elnökség a felszólalást nem találja megengedhetőnek, és az elnökség döntését az érintett nem fogadja el, akkor az elnök a zsinathoz kérdést intéz, mely erről vita nélkül dönt.

5. § A tanácskozás félbeszakítása

Ha a napirendre kitűzött tárgyak feletti tanácskozás már megkezdődött, ezt a tanácskozást megszakítani, félbehagyni, más kérdés tárgyalásába fogni, vagy a napirendtől eltérve más tárgyról szólni - a 12. §-ban, a 18. § (3)-ben és a 35. § (6)-ben foglalt esetek kivételével - a zsinat külön engedélye nélkül nem lehet.

6. § Általános vita

Minden javaslat vagy indítvány felett előbb általános vita kezdődik s csak ennek befejeztével térhet át a zsinat a részletes és pontonkénti tárgyalásra.

7. § Részletes vita

A részletes tárgyalás rendszerint szakaszonként történik. Az elnök javaslatára a zsinat több, egymással kapcsolatban álló szakasznak együttes tárgyalását is elhatározhatja.

8. § Az eLső szó joga

(1) Az első szó az indítványozót, vagy ha bizottságban megtárgyalt javaslat tárgyalásáról van szó, a bizottság előadóját illeti; utána az cllenindítvány beadójának, bizottsági javaslat esetén a kisebbségi vélemény előadójának van joga szólni.

(2) Az előadó leírt előteijcsztésének fölolvasásától eltekinthet, ha azt előzőleg a zsinati tagok kézhez kapták.

9. § Szólásra előjegyzés

(1) A többi - a 8, §-ban nem említett - zsinati tag szólás végett az ezzel megbízott jegyzőnél iratkozik fel.

(2) Szólásra előjegyzésnek azonban csak az illető tárgynak a

ÉS ÜGYRENDJE

napirendre tűzése után van helye, az ülés megnyitása előtt vagy annak folyamán bármikor.

(3) A jelentkezés személyesen, de a tárgy írásos megjelölésével történik.

(4) Az előjegyzés a jelentkezés idői sorrendjében történik, és figyelemmel arra is, hogy a jelentkező a javaslat mellett vagy ellene kíván-e szólni.

19. § A szólás rendje

(1) A tárgyaláskor az elnök a szólni kívánókat a jelentkezés sorrendjében hívja szólásra, lehetőleg felváltva a javaslat mellett és ellen szólók közül.

(2) Ha kisebbségi vélemény nincs bejelentve, az előadó után először az indítvány ellen feljegyzett, ha pedig kisebbségi vélemény is van. a kisebbségi előadó után az indítvány mellett feljegyzett első jelentkezőt illeti a szó.

(3) Ha a felhívott nincs jelen, úgy tekintendő, hogy nem is jelentkezett.

. . (.4) Az általános yitábaiiippenúgy, npint a i^letes.tárgyaMskor az egyes szakaszoknál - a 11. és 12‘. §-ban meghatározott, i kj-yetplql^kcl - egy^zjy mindenki szólhat.

(5) Az előadó, vagy az indítványozó - mások kívánságára és a 12. § értelmében felvilágosítást vita közben többször is adhat.

11. § Vita bezárása. Zárszó

(1) Ha szólásra többé senki sincs följegyezve, az elnök kérdést intéz az üléshez, hogy kíván-c még valaki szólni, s ha a felhívásra senki sem jelentkeznék, a vitát bezárja.

(2) A vita befejeztével a szavazás előtt még egyszer szólhatnak:

a) a bizottság és a bizottság kisebbségi véleményének előadója és a különvélemény benyújtói;

b) az önálló indítvány benyújtója vagy az ellcnindítványt tevő, ha az ilyen indítványt legalább tízen aláírták.

12. § Személyes kérdés, félreértett szavak helyreigazítása, tanácskozási és ügyrendre való hivatkozás és napirend indítványozása

(1) A vita folyamán bármikor és azonnal szót kapnak azok is, akik:

a) a tanácskozási és ügyrend valamely előírásának megsértése miatt kívánnak felszólalni;

b) személyükkel kapcsolatos megtámadásra akarnak válaszolni ;

c) félreértett szavaik valódi értelmét akarják tisztázni;

d) napirendi indítványt tesznek.

(2) Ilyen alkalommal semmi egyéb kérdésről nem lehet szó.

(3) Az elnök, ellentmondás esetén a zsinati ülés vita nélkül dönt, hogy valóban az (1) a), b), c), d)-ben felsorolt esetekkel kapcsolatos-e a szólásra jelentkezés.

(4) Az (1) a), b). c), d)-ben meghatározott ügyekre vonatkozó hozzászólás szándékának jelzése a szokásos egy kézzel jelentkezés helyett a két kéz felnyújtásával való jelentkezés.

13. § Indítványok írásba foglalása és benyújtása

(1) A vita során indítvány, ellenindítvány és módosító javaslat mindig írásba foglalva nyújtandó be az elnökséghez, melyek sokszorosítása és közzététele felől a zsinat vita nélkül határoz.

(2) Olyan önálló indítványok és javaslatok is, melyek nem tárgyalás alatt álló ügyre vonatkoznak, ugyancsak írásban nyújtandók be az elnökséghez. Az elnök ezeket a legközelebbi ülésen ismerteti, a zsinat pedig határoz sokszorosításuk, tárgyalásuk módja és esetleg bizottsághoz utalásuk felöl.

(3) Magániratokat vagy hirdetményeket a zsinaton szétosztani nem szabad.

14. § Indítvány visszavonása

Az indítványozónak jogában áll indítványát visszavonni, ha azonban valaki azt magáévá teszi, az eredeti indítványozó jogaiba lép s az esetleg már megkezdődött tárgyalás tovább folyik.

15. § Bizottsághoz való utalás

(1) A zsinat a tárgyalás alatt levő tárgyat vita közben is kiadhatja egy erre a célra választott bizottságnak, vagy egy ilyen bizottsághoz visszautalhatja, s annak beszámolójáig végleges határozathozatalát felfüggesztheti.

(2) Ha mindez a javaslatnak csak egyes részeire vagy pontjára vagy valamely módosító indítványára nézve történt, a további szakaszok és pontok tárgyalását a zsinat tovább folytathatja.

16. § Felszólalások időtartama

Egy hozzászólás nem tarthat tovább öt percnél. Ezt az időt cgy-egy tárgynál - javaslatra -a zsinat vita nélküli döntéssel három percre korlátozhatja.

17. § Tárgytól eltérések, sértő kifejezések

(1) A szónoknak a napirenden levő tárgytól eltérnie nem szabad, bárkit sértő, az illemet bántó, vagy gyűlöletet keltő nyilatkozatoktól tartózkodnia kell.

(2) Az elnöknek joga és kötelessége is, jelen zsinati ügyrend előírásai szerint, hogy megvonja a szót azoktól, akik az (1) pont ellen vétenek.

Zsinat elé:

Egyháztagság

(Néhai Sólyom Jenő teológiai tanár tanulmánya az 1948. évből) .

Közkívánalom egyházunkban az egyháztagság rendezése. Hogy milyen körülmények és milyen külső hatások tették közkívánalommá, ez mellékes ahhoz a tényhez képest, hogy egyházunk tételes joga nem szabályozza az egyháztagságot. Ma tagja a Magyarországi Evangélikus Egyháznak az ország minden evangélikus vallású lakosa. Hogy pedig ki evangélikus vallású, az állami jog szabályozza. (Az Egyházi Alkotmány 34. §-a a tulajdonképpeni egyháztagságra nézve semmit sem mond.) Mindamellett szokásjog értékű az a követelmény, hogy aki egyházunk tagja, meg legyen keresztelve. Sőt szokásjog értékű a konfirmáció „kötelezettsége” is; bármenynyire problematikus és tartalmilag ingadozó is a konfirmáció, megkívántatik egyházunkban a „nagykorúságához. Mindezért, a szokásjogot is számba véve, vészes hiba nincs egyházunkban az egyháztagság körül. Mégis kétségtelenül elérkezett az ideje, hogy egyházunk tételesen szabályozza az egyháztagságot: foglalja bele jogszabályaiba, amit eddig magától értetődőnek tartott, s ne hagyatkozzék az állami jogra; járjon a maga lábán.

Szerintem az egyháztagsági jog rendezésének a sarkpontja éppen az, ami eddig kimaradt az egyházi törvényből: a keresztség. Az egyháztagságnak elengedhetetlen feltétele a keresztség; és ezt az egyház törvényében is meg kell állapítani. Ebben bizonyára - egymás meggyőzésének szüksége nélkül - egyetértünk. A nehézség ott kezdődik, hogy mi legyen még feltétele az egyháztagságnak. Ne feledjük, hogy vizsgálatunk középpontjában ez a kérdés van: ki a tagja a Magyarországi Evangélikus Egyháznak. E kérdésünkre adandó feleletünkben alap és mérték a dogmatika, de nem elég a dogmatikai fejezet az egyháztagságról. Hogy ki a tagja egy bizonyos állambeli, szervezett egyháznak, valamelyes fokig meghatározza annak az államnak a joga: akár úgy, hogy az állam maga végzi a vallásmegállapítást (ez a jog nem érinti a vallásváltoztatás szabadságát), akár úgy, hogy korlátokat szab, ki lehet nyilvántartott tagja az általa elismert, ill. a megengedetten működő vallásfelekezetnek. Ezért a Magyarországi Evangélikus Egyház számára is elkerülhetetlen, hogy az egyháztagságot szabályozó törvényébe bele ne foglalja e szavakat: „a mindenkori állami jogszabályok korlátain, belül”. Ez voltaképpen megint nem okozhat problémiát számunkra. -.r tr-f-Ellenben igenis latolgatni való az a kérdés, hogy egyházunk maga milyen feltételeket szabjon az egyháztagságnak (természetesen a keresztségen felül). Szerintem csak egy feltétel szabására van lehetőségünk. A keresztyének (megkeresztellek) közül azok tagjai a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, akik egyetértenek az evangélikus egyház tanításával. Az egyetértés elegendő az evangéliom sommájának tanításában. (Vö.: Bornemissza Péter bölcs megállapítását az egyház tagjairól: „Kik a hitnek fundamentomiba egyesek, de ha mi cikkeibe egyet nem érthetnének, annak is megjelentését várják az Úr Istcntül." Lásd: Schlulek Tibor müve 241 lap.) Ezt az egyetértést a 8. parancsolatban kötelességünkké tett jóhiszeműséggel meglévőnek kell tekintenünk mindazoknál: 1. akik egyházunknak eddig tagjai voltak

(elvégre kiléphettek volna, ha akartak volna), 2. akik egyházunk új tagjaiul jelentkeznek és kellő oktatás után is fenntartják belépési szándékukat, 3. akiket mindkét vagy legalább egy szülő (ill. helyettese) egyházunkba bevezetett, ill. bevezet. Amikor tehát én a keresztség mellett a szervezett egyházbcli tagság egyetlen feltételének az egyház tanításával való egyetértést kívánnám törvényileg megszabni, akkor nem áltatom magamat azzal, hogy az egyháztagok szakadatlanul, folytonosan egyetértenek az egyház tanításával, és legkevésbbé gondolok az egyházunk tanításával való egyetértés felnőttkorbeli egyszeri vagy ismételt próbájára. Ilyent még egy jogi átrendeződés idején sem tartok helyesnek, nem tartom reálisnak, sem megengedhetőnek. Valakit megkísérteni még az egyház számára is tilalmas.

Számot kell vetnünk azzal az esetleges javaslattal, hogy a hitet tegyük mértékké az egyháztagságban. Való igaz, hogy hitvallásaink szerint is Jézus Krisztus egyházának holt tagjai a hitetlenek, de viszont éppen hitvallásaink mondják világosan, hogy istentelenek is vannak az egyházunkban; az egyház külső közösségéhez hozzátartoznak mindazok, akik egyetértenek az egyházi tanításban, hallgatják az evangéliomot és élnek a szentségekkel. Ne feledkezzünk meg az Ágostai Hitvallás VII. és VIII, cikkéről! Tanuljunk a magyar hitvallásokból is! Az 1549-ből való Ötvárosi Hitvallás VIII. cikke szerint .jóllehet azok végképen az igaz Ecclésia, akik bizonnyal szentek és igazak és szent Lélcktül birattatnak az ige által, mindazonáltal gonoszok is vannak e gyüleközetben, külső tagjai az Ecclésiának, akik néminemű módon egyetértetnek a tudományban és a szentségekkel való élésben.” Az 1559- ből való Bányai Hitvallás szerint „az egyház azoknak a látható coctusa együttessége, gyülekezete), akik az evangéliom tiszta és hamisítatlan tanítását hallgatják, hiszik és befogadják és a szentségekkel élnek; e coetusban Isten tevékenykedik a szolgálat (értsd: az ige szolgálata) útján és sokakat újjáteremt az ötödik életre; e coetushoz sokan vannak hozzákapcsolva, akik nem születtek újjá, de mégis megegyeznek a tanításban”. Isten nem adja meg nekünk a képességet, hogy megítéljük, melyikünk hisz valóságosan, - nem is szólva itt arról, hogy egyikünknek sem szakadatlan a hit, hanem pillanatról-pillanatra Isten kelti és éleszti bennünk mindig új ajándékképpen. (Olvasd el a 414. sz. .éneküpket!) Egyházunkban nincs helye hitpróbának. Minden olyan kísérlet, hogykisWrfcssenek ahitetlcmekfa'hieg-'1 ncmértök, a felnemébredők, hogy csak egy bizonyos kegyesség mértéke szerint valók maradjanak meg az egyházban, sőt akár csupán egy szűk, helyi csoportban, - vagy rajongásba gyökerezik, vagy abban a tévedésben, hogy az egyház, a gyülekezet egyesület.

Mindebből nyilvánvaló, hogy az cgyháztagság szempontjából is szüntelenül figyelembe kell vennünk, hogy az egyházat ugyan egyfelől az evangéliomhallgató hívek közössége, de másfelől az evangéliomhirdctés és szentségnyújtás szolgálata alkotja. Az egyháztagság ügyét nem elég az egyháztagok együttességének az oldaláról nézni, nézi kell azt az egyházi szolgálat oldaláról is. Az egyháztagság ügye gyakorlatilag az evangéliomhirdetés függvénye. Isten Szent Lelke ugyan ott és annyiban működik, ahol és amennyiben Neki tetszik; de ahol

gyakorlati szempontból baj van az egy. háztagok „tagsága",,: holt vagy eleven tag mivolta körül, ott először az cvangéliomhirdetés körül kell keresni a hibát!

Az egyházi szolgálat homloktérbe kerülésében mindjárt elénk nyomult az a kérdés is, hogy milyen a viszony a Magyarországi Evangélikus Egyház és az anyaszetnegyház másfelekezetű magyarországi tagjai között. Ezt a viszonyt mai egyházi törvényeink teljességgel figyelmen kívül hagyják. Szerintem egyházi törvénybe való annak a megállapítása, hogy egyházunk evangéliomhirdctö szolgálata kiterjed az anyaszentegyház minden tagjára, tekintet nélkül azok emberi jog szerinti vallásfelckezetiségérc (Ef 4, 4kk.), továbbá annak megállapítása is, hogy egyházunk mint közösség - a szeretet reménységének mértéke szerint - szintén magához tartozónak vall és maga közé vár minden e hazabcli keresztyént. (Hogy az egyház missziói munkája mindenkire irányul, és hogy az ország határain túl közösségben vagyunk az anyaszentegyház minden tagjával, ez nem esik bele ebbe a gondolatsorba.) A nagy kérdés számomra annyi, hogy miképpen lehet az anyaszentegyház másfelekezetű magyarországi tagjainak a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházi szolgálatához és közösségéhez való viszonyát egyházi jogszabályban megállapítani.

Az cgyháztagsági jog rendezésének tervével érintkezik az egyházközségi közgyűlési tagság reformjának a szüksége. De ebben az összefüggésben elég, ha egyetértésre jutunk ebben: nem szabad összezavarnunk a kettőt, az egyháztagságot és az egyház kormányzatában való részvételt. Ne beszéljünk „teljes jogú" meg „felelős” egyháztagságról! (A Magyarországi Református Egyház tavaly törvényt hozott a „teljes jogú egyháztagság”-ról. „Akik az egyháztagsági jog teljességét igénylik”, ún. nyilatkozatot kel aláímiok; ez hálaadás a kercsztségért, megújítása a konfirmációi vallástételnek és fogadalomnak, ígéret és fogadalom.) Maradjunk meg a régi úton; nem volt az rossz, csak nem tartottuk meg. (Lásd a Lelkipásztor 1947. januári számának 19-20. lapját.) Beszéljünk csak szárazon egyházközségi közgyűlési tagságról. Ennek új szabályozásánál ám mérlegeljük a konfirmáció útján elnyerhető jogosítványokat, ám emlegessünk egyházfegyelmct, ha nem tudjuk nélkülözni e szót, ám szigorítsuk meg az egyház kormányzatában és képviseletében való részvétel jogát. Gsa'k'okwíuktdjük!“1 V; hogy ez mind emberi doloj^Sosefelajt'.,. SükJ'h'o'g^ akit kirekesztőnk egyhazulik'' ki kormányzati és képviseleti közösségéből, az egyházközösségi közgyűlési tagságból, az nem rekesztetik ki az anyaszentegyházból és nem szabad kirekesztetni az evangéliomhallgatók egyházi közösségéből.

Szövegkísérletem:

x §: A Magyarországi Evangélikus Egyháznak tagja Magyarországnak minden olyan megkeresztelt lakosa, aki a mindenkori állami jogszabályok korlátain belül hozzátartozik és tanításával egyetért.

y §: A Magyarországi Evangélikus Egyház Magyarország minden másfelekezetü megkeresztelt lakosát is magához tartozónak vallja.

§: A Magyarországi Evangélikus

tor

Egyház az egyház kormányzatába csak meghatározott feltételekkel bíró tagjait vonja be.

S

u

18. § Közbeszólás, rendzavarás

(1) A szólót félbeszakítani, vagy közbeszólások kai zavarni, s minden olyan cselekmény, mely a zsinat méltóságát, az illemet vagy a tanácskozás rendjét és csendjét sértené, tilos.

(2) Egyedül az elnöknek van joga, ugyanakkor azonban kötelessége is, - a jelen tárgyalási és ügyrendben meghatározott esetekben - a szólót beszédében megszakítani, s őt a tárgyra térésre, vagy őt és az ülés részvevőit általában a tanácskozás szabályainak megtartására figyelmeztetni.

(3) Ha az elnök figyelmeztetése ellenére a rendzavaró magatartás folytatódik, az elnök az ülést felfüggesztheti (vö. 38. §).

III. SZAVAZÁS

19. § A tanácskozás befejezése

Az elnök a tanácskozásnak a 11. § szerinti befejezése után szavazásra teszi fel a kérdést.

20. § Kérdésfeltevés

Az elnök mindig úgy teszi fel a kérdést, hogy arra mindenki igennel vagy nemmel felehessen. Ha a szavazással eldöntendő tárgy több részből áll, a kérdés az egyes részekre külön tehető fel.

21. § Indítványok újbóli felolvasása

A szavazás megkezdése előtt bármelyik zsinati tag kérheti az indítványok és módosítások újbóli felolvasását. Ha ezek szövegét nem osztották szét, vagy a tervezet a kiosztott szöveghez képet módosult, az elnök a kérésnek helyt ad.

22. § Határozatképesség

(1) Határozatképességhez a zsinati tagok legalább kétharmadának kell jelen lennie.

(2) A határozatképességet minden ülés kezdetén és határozathozatalok előtt meg kell állapítani.

23. § Határozathozatal

Teljes törvények elfogadásához minősített többség, tehát a határozatképes zsinati ülésen jelen levő zsinati tagok legalább kétharmadának, de legalább az összes zsinati tag fele plusz egy fő szavazata, minden egyéb ügyben abszolút többség, tehát a határozatképes zsinati ülésen jelen levő zsinati tagok több mint felének szavazata szükséges.

24. § Egyszerű szavazás

(1) A zsinat a feltett kérdést rendszerint egyszerű szavazással dönti cl.

(2) Az egyszerű szavazás kézfeltartással történik.

(3) Az igennel és a nemmel szavazók, valamint a tartózkodók .

száma jegyzőkönyvbe veendő. W

25. § Név szerinti szavazás

(1) Minden megtárgyalt törvénytervezet felett név szerinti J

szavazással kell dönteni. *í

(2) Tizenöt jelen levő tagnak a kérdés feltevése előtt írásban le

beadott kívánságára név szerinti szavazással kell dönteni. K

(3) Név szerinti szavazásnál a tagok írásban, nevükkel ellátott i

és összehajtott szavazólapon, szavazatukat aláírásukkal hitelesítve szavaznak. , j.

(4) A szavazatok összegyűjtését és számlálását a jegyzők

végzik. *

(5) A jegyzőkönyvben a tagok névsorában a nevek mellett : feltüntetendő, hogy igennel, nemmel szavazott-e a küldött, tar- n tózkodott-e a szavazástól, vagy pedig távol volt.

26. § Titkos szavazás a

(1) A választásoknál a szavazás mindig titkosan, összehajtott szavazólapokkal történik.

(2) Minden más ügyben pedig tizenöt zsinati tag írásban beadott kívánságára is titkos szavazást kell lefolytatni.

(3) A szavazatok összegyűjtését és számlálását a jegyzők, pi azok megválasztásáig a körjegyzők végzik.

(4) A jegyzőkönyvbe fel kell venni az egyes jelöltekre leadott a

szavazatok számát. ;

27. § Az elnök szavazata

Az ülést levezető elnök az általa vezetett üléseken tartózkodik { a szavazástól. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök dönt.

28. § Sorrend a szavazásnál ;

(1) az elnök rendszerint a módosításokat bocsátja szavazásra f úgy, hogy minden indítvány esélyt kapjon a zsinat általi meg- • 1 fontolásra.

(2) Ha valaki a szavazás elhalasztását indítványozza - a 3. §

(4); 12. § (1) (d); 15. § (1) értelmében ügyrendi javaslatként, - akkor az bocsátandó legelőször szavazásra.

29. § Szavazás eredményének kihirdetése

A szavazás befejeztével az elnök az eredményt azonnal kihirdeti.

30. § Óvás

A zsinat határozataival szemben semmiféle óvásnak vagy ellentmondásnak nincs helye.