Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-08-04 / 31. szám
56. ÉVFOLYAM 31. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 4. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 10. VASÁRNAP Akárhányszor felnyitom a Bibliát, mindannyiszor célzást találok benne az életemre. Goethe A TARTALOMBÓL A PÁPALÁTOGATÁS - EVANGÉLIKUS SZEMMEL „NEM TI VÁLASZTOTTATOK ENGEM” IRATTERJESZTÉS RÁKOSPALOTÁN JELENTKEZÉS HITOKTATÁSRA Az 1991 /1992 iskolai tanévben mindazok a tanulók továbbra is résztvehetnek a hitoktatásban, akik az előző tanévben beiratkoztak. Azok számára akik eddig nem jártak, vagy most kezdték el iskolai tanulmányaikat a jelentkezést az illetékes tanintézet igazgatójánál, illetve az illetékes lelkészi hivatalban lehet megtenni a tanév megkezdéséig. Augusztinusz írja: „A gazdagság férge a kevélység”. Szép, megszívlelendő gondolat. Ám mi vessünk egy pillantást arra, hogy mi a gazdagság, s mi a véleménye, tanítása a gazdagságról a Szentírásnak. Eddigi érdeklődésünk fókuszában a szegénység állt, s szembetűnő, hogy Isten törvényei, a Biblia, tanrendszere, etikája, de legfőképpen Jézus Krisztus milyen megható szeretettel viselteik az elesettek, kiszolgáltatottak, szegény szerencsétlenekkel szemben. Isten gyermekei ők nyomorúságuk közepette is, s ki oltalmazná őket, ha nem a teremtő és megváltó Isten és a szerető, értük is meghalt Krisztus? De hogyan viszonyul a Szentírás a gazdagsághoz, a gazdagokhoz, s milyen erkölcsi tanítás származik ebből a viszonyból a hívő ember számára? A kérdéssel kapcsolatban elöljáróban le kell szegeznünk, hogy a Biblia nem szociológia, amely tudományos módszerességgel kutatná és dolgozná fel akár a szegénység, akár a gazdagság problematikáját. Abból a mindennapi gyakorlatból épül fel szemlélete, amellyel a szentírók, a próféták és az apostolok korukban találkoztak, majd azután döntő kérdés lesz mindannyiuk számára, hogy milyen erkölcsi magatartást tanúsítanak az egyik, vagy másik táborba tartozók. Ezzel máris megütöttünk egy, ugyan határozottan ki nem mondott, de a szemlélet mélyén meghúzódó alapvető igazságot, hogy ti. a szegénység önmagában nem üdvözít, mint ahogyan a gazdagság sem lehet önmagában a kárhoztatás oka. A keresztyén etikával foglalkozók könnyen vonták le a hamis konzekvenciát a két társadalmi antipólusról, hogy ti. a szegények számára nyitottabb az ég, a gazdagok útja pedig közelebb visz a kárhozathoz. A dolog természetéből fakadóan egyszerűbb és bonyolultabb. Nem véletlen, hogy a keresztyén etika is gyakran került veszélyes zónába, főként akkor, amikor a kérdést intézményes, ideológiai .úton, egy bizonyos rendszerhez kötötten próbálta megoldani. Az államosítások, a vagyonok elvétele, megdézsmálása, kollektivizálása kritikus helyzet elé állította a keresztyén etikusokat, s magát a keresztyén etikát is, amely a magántulajdon elvén alapszik. De ugyanilyen gondba került a múlt században az eldurvult, ún. „manchesteri kapitalizmus” félelmetes szellemének elburjánzásakor. Bármilyen izgalmas lenne ezt a kérdést feszegetnünk a privatizáció, vagy reprivatizáció kurzusában, most mégis forduljunk alapkérdésünkhöz, mit tanít a Szentírás a gazdagságról. Először is a Szentírás kétféle gazdagságot ismer. A lelki és anyagi gazdagságot. Az csak természetes, hogy a Szentirás számára az előző a fontosabb. A lelki gazdagság a lélek javaira vonatkozik. Bölcsesség, értelem, jóság, szelídség, elnézés, megbocsátás, szeretet, irgalom, megértés, jóindulat, jámborság és hasonló jótulajdonságok és erények ellen törvény sincs. Az Ó- és Újszövetség alapján valamennyi Isten kegyelmi ajándéka. Isten és az ő szent Fia az „igazán gazdag”, s mindezek az ő gazdagságából juttatott javak az ember üdvösségére. Már az evilági, vagyis a földi javakkal, gazdagsággal és annak kérdéseivel szemmel láthatólag nehezebb a dolgunk. Ezért gyakran estek pl. az írásmagyarázók is abba a kísértésbe, hogy a földi gazdagság és szegénység dolgait allegorikusán magyarázták. Egyebekben is meg kell vonnunk e tekinteben a különbséget az Ó- és Újszövetség között. Az Ószövetség hitéből általában még hiányzott a.túlvilági jutalmazás hite. így a földi gazdagságot tekintette elsőrenden Isten jutalmazó tevékenységének, amellyel a kegyesek felé fordult. Az Újszövetség - noha nem lát a földi gazdagságban megvetendő és bűnös dolgot - Jézus tanítása alapján főként a lelki és erkölcsi gazdagságot hangsúlyozza. Ezeknek a javaknak a megszerzését ajánlja, vagyis amelyeket „a rozsda és a moly meg nem emészt, tolvajok el nem lopnak”. Amelyek nem veszendők, nem maradnak el az embertől a halál pillanatában sem, mint ahogy a földi javakat itt kell hagynunk. Ám a lélek javait, kincseit mindenki magával viheti a túlvilági életbe. Kárt szenvedünk lelkűnkben, ha csak kizárólag a földi javakat hajszoljuk, vagy azok rabjává válunk. A földi javak, a vagyonok felhalmozása terén is adódik bőven probléma. Erre nézve már egyértelműbb a Szentírás tanítása. Kárhozhatja a Biblia a földi vagyonszerzés minden olyan módját, amelyhez bűn és főként vér tapad, amely vagyon Isten törvényei, parancsa ellenére jött létre, ill. állt egybe. Rablás, lopás, sikkasztás, csalárdság, erőszak, kapzsiság, zsarolás, harácsolás és minden igaztalan módon szerzett vagyon felett Isten átka van. Míg becsülettel, Isten nevében, szorgalommal és takarékos módon, munkával szerzett vagyon felett Isten áldása nyugszik. Egy fontos szempontot még meg kell említenünk. Nevezetesen az a rejtett gondolat is végighúzódik a Szentíráson, hogy a vagyonszerzéshez nem elegendő az ember igyekezete, fáradsága, tehetsége, annak adományozója és Ura éppen úgy, mint a lelki gazdagságnak, maga az Isten. Ebből következik, hogy Isten nem ellenzi a gazdagságot, vagy a gazdagodást, a kapitalista és a polgári jólétet. Ő Isten, aki a bűnös embert Fia áldozatos halálával meg akarja váltani. Jézus számos példázatában a mennyei Atya, mint gazdag ember jelentkezik és sehol sem találkozunk olyan kijelentésével, amelyben szociális forradalomra buzdítaná tanítványait, híveit. Sőt Isten felhozza napját a „gonoszokra is, esőt ád az igazak és a hamisak földjére”. Az azonban egyértelműen kiderül a Szentírás lapjairól, hogy a gazdagoknak fontos kötelességeik vannak. Mégpedig segíteni másokon, legfőképpen a szegényeken. Bűne a gazdagnak a fösvénység, szívtelenség, kegyetlenség, vagy mint Augusztinusz írja, a kevélység, a földi Mammon imádata, amely bálványimádás számba megy, de erénye lesz mindenkor az alamizsnálkodás, segítökészség, jócselekvés, amelyekre az apostolok külön is gyakran felhívják a figyelmet. Egyszóval - s tán ebben foglalható össze e rövid jegyzet tanulsága - a gazdagság nem bűn, s ha elkárhozunk, nem a gazdagságunk miatt kárhozunk. Ámde szívünket és magatartásunkat, vagyis cselekedeteinket szüntelenül vizsgálja a Mindenható, valahányszor üdvösségünk szóba kerül. Rédey Pál „Az örök élet pedig azt jelenti, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és azt, akit elküldték a Jézus Krisztust." Jn 17,3 Vannak virágok, melyeket nem kell öntözni, mégsem száradnak el máról holnapra, ha vázába helyezzük. Nem művirágok, hanem élők. De ezért a tartósságért sokszoros árat kell fizetni. Szabad Isten népének háláját csokorba szedni, mert élő virágokkal ajándékozza meg Ura. Nem pár napig élőkkel. Ezért sokkal értékesebbek és drágábbak. Tartós élettel az tölti meg, AKI a legdrágábbat életét adta. A soproni gyülekezet nyári hála csokrát nézegetve ismeretlen elnevezésű „virágokkal” találkozom. BEVONULÁS. Nem az iljúnak a katonai bevonulásra kell készülnie, hanem az újra evangélikus gimnáziumként megnyíló soproni Berzsenyiben lehet megtanulni a szellemi fegyverek használatát és a lelkiek forgatását. Június 30-án ünnepi keretek között megtörtént a Megállapodás aláírása és hitelesítése egyházkerületünk és a polgármester részéről. Több mint 40 év után ismét bevonulhat egyházunk soproni líceumába és használatba veheti. Még sok gonddal és feladattal kell megküzdeni. De lehet hálát adni ezért az ajándék-virágért! KIVONULÁS. Igazi és őszinte hála Isten iránt akkor ébred a szívekben, ha egy kivonulás nem jár családokat és népeket gyászba borító vérontással. Ha idegenek úgy mehetnek vissza hazájukba, hogy nem dobnak utánuk követ és ők is hálával gon-NYILATKOZAT II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmából Mi, a Magyarorszgi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházai, nevezetesen a Református, Evangélikus, Baptista, Metodista, Ortodox egyházak tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Római Katolikus Egyház fejét II. János Pál pápát országunkban történő látogatása alkalmából. Egyben emlékeztetőül és bátorításul gyülekezeteinknek a következő tájékoztató Nyilatkozatot adjuk: 1. Elsőrenden e látogatás során azt hangsúlyozzuk, ami összeköt bennünket római katolikus testvéreinkkel. Mivel mi is az egyetemes egyház tagjainak tudjuk magunkat 2000 éves múltunkra emlékeznek. Összeköt az 1000 éves magyar keresztyénség múltja és itt Európa közép-keleti részében. A Reformáció ideje óta is egymás mellett éltünk, mint különállók, mégis együvétartozók, akik Isten népeként az egy nagy Krisztus test tagjai voltunk. Az e hazában élő ma is mintegy 2 és lel millió nem római katolikus keresztyén térben és időben is összetartozónak tudja magát a Magyarországi Római Katolikus Egyházzal és így köszönti a Római Katolikus Egyház vendégeként hazánkba, a Magyar Köztársaságba érkező egyházfőt. Mi nem-római katolikus keresztyének is szeretnénk megszólalni e látogatás alkalmából, ezért fordulunk gyülekezeteink népéhez, presbitereinkhez, egyházi vezetőinkhez e Nyilatkozatunkkal. 2. Rendkívülinek tartjuk ezt az alkalmat, mivel valójában római pápa most végez első ízben pasztorális látogatást hazánk területén, hogy egyháza tagjaival, népünkkel és benne a testvéregyházak tagjaival találkozzék. Mi nem-római katolikus keresztyének is figyelemmel kísérjük II. János Pál pápa őszentsége fáradozásait, egységtörekvéseit, saját egyházáért és az egész keresztyénségért folytatott munkáját Európában és világszerte. Utazásait jelentősnek tartjuk bárhol jár is a nagyvilágban, megnyilatkozásait, körleveleit, írásait őszinte érdeklődéssel követjük egészen a szociális kérdésekkel, gazdasági és emberi válsággal foglalkozó Centesimus Annus encyklikáig, hiszen ebben az 1989-es év Közép és Kelet-Európát közvetlenül érintő eseményekkel is úgy foglalkozik, mint amelyeknek hatása az egész mai világra kiterjed. 3. Illőnek tartjuk, hogy röviden beszámoljunk múltunkról és jelenünkről, hiszen gondolatok kicserélésére nem kerülhet sor a zsúfolt látogatási program keretében. Hangsúlyozzuk, hogy a mögöttünk levő időben, a kölcsönös türelmetlenség ellenére sem szakadtak el véglegesen közös gyökereink, sőt úgy véljük alapvetően több az, ami közös, mint ami elválaszt. Különösen az utolsó években ismertük el ezt. Mindenekfelett közös a Szentháromság Istenben vetett hitünk és Jézus Krisztusban, a megfeszített és feltámadott Úrban való bizodalmunk és a Róla szóló hitvallásunk. Örömmel tapasztaljuk, hogy a II. Vatikáni Zsinat hatása ha talán késéssel is -, de hozzánk is megérkezett. Eredménynek tekintjük, hogy ma már van közös szövegű Miatyánkunk, Apostoli Hitvallásunk (Credo), rendszeresen tartunk imahetet, szószékcserével ökumenikus istentiszteleten, igeliturgia keretében. Valóban jóval előbbre jutottunk ökumenikus kapcsolataink terén, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt voltunk, ugyanakkor még hátrább vagyunk, mint közös Urunk és Főpapunk Jézus Krisztus akarja (Jn 17.) Megtapasztaltuk, hogy világméretekben is tudunk együtt munkálkodni gondolunk itt pl. az 1990-ben Bázelban tartott konferenciára, ami az Igazságosság, Béke és a Teremtettség megőrzésével foglalkozott. Különböző segélyakciók keretében is jelentősnek tekintjük az együttes tevékenységet. - Hazánkban azt is meg kell állapítanunk, hogy az utolsó évtizedekben közös volt a sorsunk. Az egyház ellen küzdő erők azonos módon kezeltek bennünket. Vagyis az adott történelmi helyzetben mind a megpróbáltatásokban, mind azokban az erőfeszitésekben, amelyekkel igyekeztünk betölteni hivatásunkat sok közös elem fedezhető fel. A sorsforduló 1989. esztendő után közösen tettünk lépéseket, hogy részben az egyházat ért károkat megszűntessük, részben gyülekezeteink építésével felkészítsük híveinket az új helyzetben betöltendő küldetésük teljesítésére. 4. Őszintén meg kell vallanunk, hogy a múltban kölcsönösen hamis kép élt bennünk egymásról. Ez a kép évszázadokon keresztül joggal nevezhető ellenségképnek is. Vitáink messze túlmentek a teológiai discussiók határain. Lelkészeink, tanáraink gályarabságra kerültek, épületek cseréltek gazdát. Tanitásbeli különbségeken kivül sok gyakorlati ügyben okoztunk fájdalmat egymásnak (vegyesházasságok pl.). - Úgy érezzük most, hogy ha valóban újat akarunk kezdeni, úgy le kell zárnunk a múltat ebben a tekintetben is. Mindent, ami bűn volt Isten átölelő bűnbocsánatába ajánlunk. Ez a szeretet egymással is kiengesztelődésre indít. Hadd legyen fordulópont a mostani pápalátogatás az egymás közötti kapcsolatokban is. A béke és megbocsátás szellemének kell felülkerekednie mind a felhalmozódott keserűségen és nézeteltérésen. 5. Az a reménységünk, hogy a jövőben megszűnik az egymással szembenállás, sőt az egymás melletti közömbös magatartás helyet egymásért tudunk élni kiengesztelődött különbségeinkkel együtt. Szándékunk: egy állandó vegyesbizottság létrehozása a MEÖT és a MRKE között- szeretnénk még ebben az évszázadban egy közös Újszövetségfordítást készíteni,- egyeztetni akarjuk a tanulmányi munkát, hogy alapvető és hitünket, életünket érintő legszentebb kérdéseket testvéri párbeszédben vethessünk fel, mint pl. az egyházról, a Szentírás értelmezéséről, a keresztségről, úrvacsoráról-eucharisztiáról-intercommunióról, egyházszervezetről, egymás szertartásairól, szolgálataink elismeréséről való kérdéseket. Folytatnunk kell a világszerte ismert Lima Dokumentum (keresztség, úrvacsora, lelkészi szolgálat) anyagának magyar értékelését,- rendkívül fontosnak tartjuk a vegyesházasság kérdésében a toleráns szeretetben történő rendezést,- szükséges közös álláspont kialakítása az emberi méltóság, az etnikai és kisebbségi jogok, az emberközpontú gazdasági rend kérdésében. Bizonyosak vagyunk, hogy a szekularizálódott/elvilágiasodott Európában közös a missziói küldetésünk és ennek csak közösen tudunk eleget tenni. A főpapi imádság missziói hangsúlyát egyre sürgetőbbnek érezzük: „hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem” - imádkozta Jézus Urunk. - Mindezzel nem kívánunk a középkori Európa képzelt eszményéhez visszatérni, ellenkezőleg: előre akarunk lépni a 21. század Európájába, ahol az evangéliummal akarjuk áthatni és a krisztusi erkölcs gyógyító és új életet formáló erejével szolgálni az életet. 6. Az a jó reménységünk, hogy ezeket a célkitűzéseket II. János Pál pápa látogatása hazánkban előmozdíthatja, közös bizonyságtételünket, tanúskodásunkat erősíti. Nem szűnünk meg imádkozni Pál apostol szavaival: „Aki pedig mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről-nemzedékre, örökkön örökké. Ámen.” NYÁRI HÁLACSOKOR dóinak az itt töltött évtizedekre. Ha népünk a szabadság levegőjét nem azzal fertőzi, hogy a gyűlölet mérgével permetezünk egymásra. Ha az idegen csapatok békés elvonulása is arra inspirál, hogy végre mi magunk ne legyünk idegenek egymás számára, családokban, hazánkban, egyházakban. És legyen a „testvér, testvérem” valóban „a legszebb szó a világon” - Reményik vallomásával úgy, hogy éljük meg tartalmát az ajándékba kapott szabadságunkban. - Ilyen gondolatok kerültek elő ugyancsak június 30-án, este a soproni evangélikus templomban, amikor ökumenlikus istentiszteletre jöttek össze a város egyházai pártjai, önkormányzata élén a polgármesterrel valamint a városból sokan mások. Ének és zeneszámok keretezték a három egyház lelkészeinek ige- és imaszolgálatát. A résztvevők adománya a város 2. világháborús emlékművére folyt be. Minderre a város templomainak harangjai mondták rá az áment. MEGERŐSÖDÉS. Egyházi iskoláink, fiataljaink „bevonulásával” az ismeretek csarnokába, már önmagában is az egyházak megerősödésének és megfiatalításának tükreivé válhatnak. Ezt megélni igazán szabad hazában és egyházban lehet. Amikor a soproni gyülekezet a presbitériumi tisztségek lejártával a jelölő bizottsággal hozzálátott az előkészületekhez, a fiatalítás szempontjait tartotta szem előtt. Ezért lehetett csökkenteni a presbitérium túlméretezett létszámát és ezzel is könnyebben mozgósíthatóvá válik. Erre gondolt az eddigi felügyelő Hollósy Elek is, aki a renoválás (templom) nehéz éveiben hűségesen helytállva jelölését már nem tudta vállalni - amikor javasolta a fiatalok erősebb bevonását. Kebelei Ferenc új felügyelő úgy vette át a július 7-i beiktatás után az új presbitériummal együtt a szolgálatot, hogy azt már gyakorolta, mint másodfelügyelő. Kell a hittel telitett fiatal erő, mert nemcsak a templomtorony felújításra vár, hanem élni akaró gyülekezet! Kétkarú presbiterek kellenek, egyikkel a gyermekeket és fiatalokat érik el, a másikkal felemelik az idős elesetteket. Bevonulás az egyházi iskolába a lelki értékekre éhes ifjúság érdekében; kivonulás a szabadság után vágyó nép javára és megerősödés egy gyülekezet megfiatalított presbitériumának szolgálatával. Rekkenő nyári hőségben illatozó hálacsokor ez, mely nem hervadhat el a jövőben, mert tartóssá teszi az Úr, aki kaput nyitott a bevonulóknak és kivonulóknak és megerősíti azokat, akik a gyülekezet javára nyomába szegődnek. Szimon János
