Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-07-21 / 29. szám
éó- Áádzczafóy GYÉMÁNT FINN KONFIRMANDUS-TÁBOR SÁRSZENTLŐRINCEN Az elmúlt tíz napban érdekes esemény színhelye volt a sárszentlőrinci gyülekezet. Finn testvérgyülekezetünk, a Kaleva Gyülekezet konfirmandusok előkészítését végezte körünkben. Két éve járt tőlünk gyülekezeti csoport a Tamperében rendezett finn egyházi napokon, s akkor támadt Simo Koho igazgató lelkésznek az a gondolata, hogy - bár neki mint vezető lelkésznek nem kell konfirmandusokkal foglalkoznia -, egy ilyen tábort mégis szeretne lefolytatni, éspedig Sárszentlőrincen. A múlt év karácsonya előtt hirdette meg a tervet, s neki is meglepetésére 59-en jelentkeztek az ilyen felkészülésre. Persze ez túl sok lett volna egy csoportban való beható, közös munkához, azért 25-re csökkentették a konfirmandusok számát, s a velük foglalkozókkal együtt 30-an érkeztek hozzánk. A tiz nap órarendszerű, szorgos munkával telt, reggeli, esti áhítatokkal, amelyeket a résztvevők egyegy kisebb csoportja tartott az egyházi év ünnepei istentiszteleti rendjével. Bevezetés volt ez a gyülekezet istentiszteleti életébe. Ezeken az igehirdetést se végezték lelkészek vagy gyülekezeti munkások, hanem fiatalok olvastak fel egy-egy nyomtatott igeüzenetet, amiről úgy gondolták, hogy az ifjú szíveket is megérinti. Ezekből közlök kettőt az ÉLŐ VÍZ rovatban (Tékozló fiú, Házaló angyalok) azzal a gondolattal, hogy nekünk is tanulságunkra szolgálnak. Az elsőről elmondom, hogy Tapio Nousiainen „Kenyér és só” c. könyvéből való, amelyből az 1978-ban megjelent 12. kiadás példánya járt a kezemben a használattól már erősen megkopva. A tábor résztvevői gyülekezeti tagoknál voltak elhelyezve, s a foglalkozásokon helybeli és környékbeli fiatalok is részt vettek rendszeresen. Külön örömünkre szolgált, hogy ittlétük alatt ünnepelhettük Simo Koho lelkész 50. születésnapját. Csepregi Béla Június 30-án, vasárnap országunk népe sok helyszínen sokféleképpen ünnepelte szabaddá válásunk napját. A látványos ünneplések közepette a fasori templomban is sokan gyűltek össze, hogy kegyelettel emlékezzenek a második világháború mindmostanáig keveset emlegetett áldozataira. A fasori gyülekezet és a Gimnázium öregdiákjainak szeretete hozta létre azt a művészi dombormüvet, melyet a templom homlokzati részén helyeztünk el és amelyet ezen a napon, az ünnepi istentiszteletet követően avatott fel dr. Harmati Béla püspök. A dombormű alkotója Dr. Pfahler Pál orvos, fasori öregdiák, annak az 1944-ben érettségizett osztálynak volt tanulója, amely talán a legtöbb áldozatot adta a hazának, hiszen az érettségi után azonnal megkapták a behívót. Az alkotó iskolai éveiben Oppel Imre gimnáziumi tanárnak, majd Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművésznek volt a tanítványa. Sokan jöttek el az istentiszteletre a hozzátartozók, barátok, volt iskoltársak közül. Sokan emlékeztek soha nem feledett halottaikra, akik mind a világháború vérzivatarában áldozták életüket, közöttük a gyülekezet akkori lelkészének, Kemény Lajos esperesnek egyik fia és Algőver Andor hittanár két fia is. Jó, hogy napjainkban már emelt fővel emlékezhetünk rájuk és köszönhetjük meg Istennek hősies életüket. A püspök igehirdetése az aznapra előírt textus alapján az emlékezésről és hálaadásról szólt. „Áldást örököljetek” - hangzott az igében és bár a halál inkább átok és gyalázat, akik az Úrnak éltek, azoknak halála sem hiábavaló, hiszen halálukban is az Úréi maradnak. „Legyetek készen számot adni a bennetek élő reménységről”, hogy Krisztust szentnek tartva, igazmondással, az élet tiszteletével, tiszta szívvel és élő reménységgel élve mutassunk utat kortársainknak és az utánunk jövő nemzedéknek. Az emlékmű avatásánál az 1944-es évfolyam nevében dr. Patay István orvos mondott emlékező beszédet, a gyülekezet mai lelkésze pedig a ma is aktív gyülekezeti tagok szeretteire, háborús halottaira utalt. Megtisztelő volt két szomszédos kerület polgármesterének és munkatársainak, valamint országos és kerületi egyházi felügyelőnk jelenléte is. A felemelő perceket a templom előtti teret betöltő gyülekezet éneke fejezte be: „Erős vár a mi Istenünk!” Szirmai Zoltán Nem drágakőről van szó, hanem azoknak, akik kapták, annál értékesebbről: egy oklevélről, amely tanúsítja, hogy 60 évvel ezelőtt végezték el a teológiát, álltak evangélikus lelkészi szolgálatba, és ahogy erejük bírja, még ma is végeznek szolgálatot egyházunkban. Teológiai Akadémiánk ad ilyen oklevelet, kifejezve irántuk való megbecsülésünket, egyházunk szeretetét. A soproni gyülekezet istentiszteletén adta át rövid köszöntés keretében ezeket az okleveleket az Akadémia dékánja azoknak, akik erre az ünnepre el tudtak jönni - megköszönve szolgálatukat és hűségűket. Az istentiszteleten az egyik évfolyamtárs, az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar evangélikusok volt esperese, D. Brachna Gábor is beszélt az odakinn élő magyar evangélikusok életéről, a gyülekezet imádságaiba és gondjaiba ajánlva őket. Mesterházy Sándor pedig a jubilánsok nevében szólt. Miért Sopronban gyűltek össze erre az alkalomra? - kérdeztük. A válasz rövid volt: mert sokan közülük az itteni evangélikus líceum elvégzése után lettek az Evangélikus Hittudományi Kar hallgatói, és sok-sok kedves emlékük fűződik ehhez a városhoz és ezekhez az iskolákhoz. Az istentisztelet után együttesen mentek el a volt líceumba, majd felkeresték a soproni evangélikus temetőben elhunyt tanáraik és professzoraik sírját, elhelyezve a sírokon az emlékezés virágait. A megújult, csodálatosan szép Zerge utcai evangélikus üdülőben együtt elfogyasztott ebéddel, testvéri-baráti beszélgetéssel folytatódott és fejeződött be a mindnyájuk számára kedves, emlékezetes ünnep. Hadd álljon itt azoknak névsora, akik megérhették ezt a nevezetes évfordulót, és átvehették a szolgálatukat tanúsító gyémánt oklevelet: Bándy István, D. Brachna Gábor, Blázyné Gömöry Erzsébet, Fónyad Pál, Gerhát Sándor, Jakus Imre, Lehel Ferenc, és Mesterházy Sándor. Isten adjon nekik egészséget, erőt - sok áldást eddig végzett és talán ezután is végzendő szolgálatukra! Muntag Andor SZOLGÁLAT VAKOKÉRT ÉS GYENGÉN LÁTÓKÉRT Sok embertársunk érzi magát hátrányos helyzetűnek, mert nem kapták meg a látás csodálatos kincsét. Nem gyönyörködhetnek a teremtett világ pompájában, ezernyi csodájában. Önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Mi, jól látó embertársaik, sajnálkozva nézzük próbálkozásaikat, küzdelmüket. Pedig ők is teljes értékű emberek. Nem szorulnak a mi sajnálatunkra. Megpróbálják ők is megtalálni helyüket abban a világbanV'áttWfybcrt'Sok.jól látó.ercibec-n társuk sem találja helyét. Nem sajnálkozni kell rajtuk, hanem megkeresni a módját annak, hogy megkapják ők is az élettől mindazt, amit minden ember igényel és vár. A rajtuk való önzetlen segítség, szolgálat. Ilyen szolgálatot vállalt fel Gombosi Lilla, a mosonmagyaróvári Huszár Gál könyvtár munkatársa.- Szeptemberben jutott eszembe az ötlet - mondja Gombosi Lilla -, amikor elmentem a vakok és gyengén látók klubjába. Az első érzés bennem is a sajnálat, a szánalom volt. Aztán eszembe jutott valami! De hiszen rendelkezik a könyvtár néhány ún. hangos könyvvel, ami nem más, mint magnószalagra olvasott irodalmi alkotás. Miért ne ajánljam fel ezt a lehetőséget számukra? így a következő klubestjükre átvittem néhány hangos könyvet, amelyet ők örömmel fogadtak. Időközben a megyei könyvtár küldött még kazettákat, így hangoskönyv készletünk 80 regényre gyarapodott.- Sok vak és gyengén látó számára gondot jelent a kölcsönzés. SEGÉLY BULGÁRIÁNAK Ismét segélyszállítmányt indított a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat BULGÁRIÁBA. Úticél: Russe, Szófia, Várna. A WCC Egyházak Világtanácsa Segélyügyi Osztályának megbízásából és finanszírozásával, magyarországi vásárlásokkal telt meg a 20 tonnás teherautó. 3 600 000 Ft értékben gyógyszereket, alapvető élelmiszereket (liszt, cukor, rizs, száraztészta, tartós tej, kakaó, kávé, sajtok, húskonzervek, levesporok) kerültek az egyenként 12 kilogrammos családi egységcsomagba. Bulgáriai kis protestáns egyházakat, és a közelmúltban alakult Ortodox Papi Egyesülést segíti a Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat a szállítmány-F Félnek eljönni, kölcsönözni. Félnek az újtól, az idegentől, a szokatlantól. Nem akarják a megszokott kört elhagyni. Ezért sokszor magam megyek hozzájuk és házhoz viszem a kazettákat. Ez nem is olyan egyszerű dolog, mert pl. Norman Mailer: Hóhér dala c. könyve maga 55 kazettát tesz ki. Mégis örömmel teszem meg feléjük ezt a gesztust. Ha valamelyikük egyedül kívánja a kazettákat meghallgatni, arra is mód van, mert a .kazfcUáJci. Braille írással vannak megszámozva.- A hangos könyvek között is vannak ún. sláger könyvek. Robert Merle könyveit olvassák szívesen. Az idősebbek Berkesit, Zilahyt keresik. Általában elfogadják azokat a könyveket, amelyeket én ajánlok, de van aki csak hangot kér. Mindegy, hogy mi a regény témája, csak Bodor Tibor hangját hallják.- Nem könnyű ez a szolgálat, de amikor meglátom azok arcán az öröm és hála rezdüléseit, akik kevesebb örömöt kaptak az élettől, mint mi, jó érzés fog el. Valami olyat tudtam a számukra nyújtani, amit mástój, máshol nem kapnának meg. Éppen ezért szeretném valamilyen módon kiszélesíteni a hangoskönyv nyújtotta lehetőségeket. Szeretném azokat eljuttatni a kórházba is. Az ágyban fekvő, olvasni képtelen beteg ezen a módon hozzájuthatna a szellemi táplálékhoz és néhány órára kikapcsolódva elfeledkezhetne betegségéről. Hiszem, hogy ez is hozzájárulna, még ha kismértékben is a beteg gyógyulásához. Kiss Miklós nyal, melynek a tevőleges szétosztásában is részt vállalnak munkatársai. 1991. június 27-én érkezik rendeltetési helyére a küldemény. ALBÁNIA A World Council of Churches (CICARWS) - az Egyházak Világtanácsa Segély és Menekültügyi Osztálya, az albániai egyházak megsegítése érdekében, tényfeltáró bizottságot küld Albániába. Feladatuk július 1-8. között a különböző egyházi segélyprogramok előkészítése, kidolgozása. A négytagú nemzetközi küldöttségbe meghívást kapott a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője, Lehel László lelkész. s FÜLE LAJOS MI ITT, TI OTT Élünk, vagyunk és dolgozunk, de főleg követjük JÉZUST tőlünk telhetőleg, mi itt, ti ott. Másnak talán ez nem túl érdekes, de másként nekünk már nehezünkre esne, Ö már az út. Terhűnk elég, de elbírjuk hitünkkel, s könnyebbedik, ha máséból veszünk fel, mi itt, ti ott. Ha kérdezik, hogy merre és miért így, megváltjuk Öt, bár sokszor meg sem értik sem itt, sem ott. Támad a bűn sőt tombol néha köztünk, vesztett csaták és holtak is mögöttük, hol itt, hol ott. De felkelünk, a hétszer is elesve, könnyek között is új kegyelmet esdve, mi itt, ti ott. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztálya pályázatot hirdet a Kerepestarcsai Evangélikus Papné és Johannita Szeretetotthon megüresedett otthonvezetői állására. Az otthonvezető feladata: az Otthon szakmai, gazdasági és lelki életének irányítása. Egy szoba, összkomfortos szolgálati lakás van. Fizetés megállapodás szerint. Érdeklődni és jelentkezni lehet írásban július 31-ig ifj. Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkész címén (1134 Budapest, Kassák Lajos u. 22.) KINEK VAN KEDVE fogyatékos embereket gondozni és nevelni? Nyugat-Németországban lehetőség van 3 éves elméléti és gyakorlati képzés során a szükséges szakismeretek munka melletti megszerzésére. Fogyatékos emberek nevelése és gondozása modern és felelősségteljes feladat azok számára, akik másokon segíteni akarnak. Értelmi fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek, súlyos és halmozottan fogyatékosok, hallás- és beszédsérültek ill. pszichés betegek különösen is a segítségünkre szorulnak. A szakképzett gyógypedagógiai nevelőkre, gondozókra, ápolókra („Heilerziehungspfleger”) minden nem oktatási területen nagy szükség van. A 3 éves gyakorlaton való részvétel feltételei: 1. német nyelvtudás 2. egy éves előgyakorlat fogyatékosok között, melyet a helyszínen is meg lehet szerezni 3. érettségi vagy más előző szakképzettség A tanfolyam helye (lakáslehetőséggel): a nyugat-németországi Haslachmühle a Bódeni-tó közelében. Kereseti lehetőség a lakáson és ellátáson kívül: az esetleges előgyakorlati évben havi kb. 350 DM; a képzés 1. évében kb. 600 DM; a 2. és 3. évben valamivel több. Információ ill. jelentkezés lehetőleg német nyelven: Haslachmühle, Heim für Mehrfachbehinderte BRD-7981 Horgenzell I Tel.: 00-49/7504/790 A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT HÍREI E H I A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívással fordul a gyülekezetekhez: - Szeptembertől néhány mozgáskorlátozottak (pl.: Sclerosis multiplexes) számára létfontosságú eszköz áll rendelkezésünkre (önjáró kocsik, 1 db akkumulátoros). Használatukkal a rászorultak elszigeteltségén lehetne változtatni. Kérjük a gyülekezeteket, segítsenek felkutatni azokat a személyeket, akiknek sokat jelentene, ha ilyen eszközhöz juthatnának. Jelentkezni lehet írásban: Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1026 Budapest, Bimbó u. 127. EGYHÁZI VEZETŐK LÁTOGATÁSA HONVÉDSÉGI INTÉZMÉNYEKBEN Előző számunkban írtunk egyházi vezetők látogatásáról. Most megérkeztek a képek, ebből adunk közre kettőt. Az első képen a Központi Katonai Kórház új épületének félig kész folyosóján ismertették a rekonstrukció célját. A második a Budapesti Helyőrség Katonai Fogdájában készült délelőtti foglalkozás közben. Mindkét helyen nagy szükség lesz a lelkipásztori szolgálatra. Fotó TólhlásHó Segítsen, hogy mi is segíthessünk! „Pax Rádió” Az új vallási ökumenikus rádióadó elsősorban a hívő emberekhez akar szólni, de természetesen célja az is, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz - függetlenül felekezeti hovatartozásunkról. A szerkesztőbizottság az Ön véleményét kéri a műsorstruktúra kialakításához, hogy ez az adó az öné is legyen! Kérjük 8z alábbi kérdőívet kitöltve, a megfelelő válasz aláhúzásával a MAHIR Sajtófigyelő Osztályára visszaküldeni szíveskedjék. (Bp. IX., Üllői út 51.1450 Pf. 76) A borítékra írják rá a „Pax Rádió” jeligét és azt, hogy a díjmentesítést a címzett fizeti. 1. a) Vallásos vagyok igen -nem 8. fontosnak tartom, hogy tájéb) vallásos vagyok a magam koztassanak módján igen -nem a) értékes kulturális és művészeti eseményekről igen -nem 2. szívesen hallgatnék vallái téb) nemzetközi egyházi hírekmájú rádióadásokat igen -nem- néha ről és álláspontokról igen -nem c) a hazai egyházak esemé-3. hozzátartozik az általános nyeiről, híreiről igen -nem műveltséghez a vallások, a 9. szükségesnek tartok Biblia ismerete igen -nem - nem tudom a) életvezetési tanácsokat igen -nem b) riportokat, előadásokat, 4. szívesen venném, ha segítsétanításokat: get adnának .A vallás és szerelem", a) a Biblia rendszeres olva„A vallás és szexualitás" sásához, alaposabb hittatémában igen -nem ni ismereteket közölnének igen -nem- néha c) a hit és a testi-lelki b) imádságaimhoz, elméikéegészség összefüggéseidésemhez igen -nem- néha ről szólni igen -nem 5. szükségesnek tartom, hogy 10. összeegyeztethetőnek tara liturgiákat, a vallás szimbótóm, hogy az adóban reklumait és nyelvezetét mai kölámblokk-összeállitások zelségbe hozzák igen -nem - nem tudom hangozzanak el igen -nem- esetenként 11. elképzelhető, hogy hirde-6. érdekel az egyházak és az tést adok közre az adón -állam kapcsolata Magyarormagán vagy közületi igen -nem- néha szágon, ill. más országban igen -nem- talán 12. a rádióm URH-adók vételé-7. szükségesnek tartanám, ha re alkalmas igen -nem az adó egyéb észrevételem, hozzászólásom:........ a) a szeretetszolgálatok működését támogatná igen -nem- néha b) az egyházak nevelésioktatási mukáját támogatná igen -nem- esetenként c) az egyházak szociális ta-Köszönjük, hogy válaszával munkánkat segítette. nításaival foglalkozna igen -nem- néha a Szerkesztőség