Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-06-09 / 23. szám

A pápalátogatás evangélikus szemmel A II. Vatikáni Zsinat Előzmények és következmények -Ez év karácsonyán lesz harminc esztendeje annak, hogy az akkor 77 éves XXIII. János pápa uralkodásának harmadik évében egybehívta, majd 1962. október 11-én ünnepélyesen megnyitotta a II. vatikáni zsinatot. Csaknem száz év telt el azóta, hogy az 1. Vaticanum az 1868-70-es években - mai szemmel bizony kétes értékű - végzéseket hozott a modern ember hitproblémáiról és az egyháznak a világhoz való viszonyáról. A régóta népszerű Roncalli biboros mint Szentatya hamar felismerte, hogy az egyház akkor szolgálhat jobban Istennek, az embereknek és a világnak, ha nem a szigor fegyverével fenyegető­zik, hanem „az irgalmasság olaját nyújtja”. A mintegy 2500 püspök részvételével három éven át tartott zsinat mindvégig kitar­tott János pápa hármas célkitűzése mellett. Ezek a következők voltak:- az egyház belső életének megújítása- az „elszakadt testvérek” egyházba való visszahívása- a mai világgal folytatott párbeszéd. Hazai evangélikus sajtónk akkoriban egyrészt az Állami Egy­házügyi Hivatal szigorú ellenőrzése, másrészt saját öncenzúrázása miatt kezdetben alig reagált e korszakalkotó eseményre. Utóbb a Lelkipásztor, majd 1964-től hetilapunk is óvatosan, mégis rend­szeresen tájékoztatta az evangélikusságot arról, hogy mi zajlik a katolikus egyház berkeiben és milyen kihatásai lehetnek reform­jainak. A kérdések részleteit és értékelését különösen a Lelkészi Munkaközösségeink dolgozatai tárgyalták, többnyire magas szín­vonalon és jó teológiai megalapozottsággal. A világ evangélikusságának sajtóját annál is inkább behatóan foglalkoztatta a zsinat, mivel azon hivatalos megfigyelőként pro­minens evangélikus személyiségek is részt vettek. így a Lutheránus Világszövetség képviseletében Skydsgaard dán rendszeres teoló­giai professzor, az EKD német protestáns egyházai részéről Schlink heidelbergi dogmatikus, az Egyházak Világtanácsa kül­dötteként Lukas Vischer. de meghívott vendégként Cullmann és Vajta Vilmos professzorok is. Három évtized távlatából ma úgy látjuk, hogy XXIII. János, századunk nagy karizmatikus pápája történelmi jelentőségű „ag­­giornamentot" hajtott végre: kitárta a római egyház ablakait egy gyermek naivitásával és egy próféta elszántságával. Mert ami újat hozott a zsinat, az neki volt köszönhető. Nagy veszteséget jelentett egyházának, a protestantizmusnak és az egész világnak, hogy az első ülésszakot már halálos betegség súlya alatt befejező pápa néhány hónappal később meghalt. Utóda, VI. Pál már a kiegyen­súlyozás, a lefékezés és a hatalom művészeként a pápai hatalom erősítésének vágányára vitte elődje örökségét. Számos jelentős változást eszközölt a „magasabb tekintély” címén a zsinati szöve­geken, elhalasztotta a vallásszabadságról szóló szavazást a kon­zervatív irányzat érdekében a zsinati többség akarata ellenére, Szűz Máriának pedig olyan címet adott - az Egyház Anyja - amelyet a zsinat János pápa idején megfontolásból került. A kezdetben csaknem forradalminak ígérkező zsinat tehát kompromisszummal zárult 1965. december 8-án. Ennek volt az is a jele, hogy VI. Pál javaslatára egyszerre indult meg századunk leghaladóbb és legkonzervatívabb pápájának, XXIII. Jánosnak és a Pacelli bíboros korából hazánkban is jól ismert XII. Piusnak a boldoggá avatási eljárása. Három évtized egy pillantásnyi idő a történelem óráján. A ka­tolikus egyház két évezredes történelme is feltartóztathatatlanul halad előre. Hogyan értékeli egy magyar evangélikus egyháztör­ténész mindazt, ami a XX. század pápaságának történetében és két Vaticanum hatásaként a közelgő pápalátogatás fényében nyilván­való lett és még nyilvánvalóbb lesz? A lutheri reformáció megindulása 475. évfordulójának előévé­­ben világosan látnunk és láttatnunk kell, hogy az Európa vallási térképét oly gyorsan megváltoztató 95 wittenbergi tétel már an­nak idején is a római katolikus egyház mélyreható belső reformját kívánta elősegíteni. Luther számos irata bizonyítja, hogy kezdet­ben még bízott a pápaságban és egy X. Leó által összehívandó zsinat reformáló erejében. Ez nem történt meg. Végülis két hó­nappal Luther halála előtt, 1545 decemberében nyitotta meg III. Pál pápa az utóbb húsz éven át ülésező Tridenti Zsinatot, amely látszólag eltemette a kiátkozott eretnek eszméket. „Non moriar, séd vivam et narrabo opera Domini” - idézte Luther a zsoltárost, és valóban: az Úr munkáját sem az élet, sem a halál nem tudja feltartóztatni. A reformáció szélsőségeit, emberi indulatait lefaragta az idő, mert megítélte az Isten. De az egyedül üdvözitőnek hitt egyház magabiztosságát, türelmetlenségét és erőltetett konzervativizmusát is megítélték és megítélik az elmúlt és eljövendő századok. Hálát adunk Istennek, hogy a mai római katolicizmus már nem azonos az inkvizítorok egyházával, sőt sok „protestáns” értékkel gazdagodott az elmúlt évtizedekben. De mi sem tekinthetjük Ró­mát többé Antikrisztusnak, sőt a pietás és spiritualitás terén taní­tómesterünk lehet a „pápás” egyház. Konvergencia ez? Lehet. De sokkal inkább „synbiósis”: együtt kell élnünk az egész lakott föld színén és nem külön, hanem együtt kell menetelnünk Krisztus zászlaja alatt! Fabiny Tibor 62+1 Pilis, 1991. április 7. 62 gyermek ünnepe. Ennek az ese­ménynek látványos, élénk külső színei: az autóparkolóvá változott templomkert. a lányok hófehér ru­­hakölteményei, a fiúk zakós öltö­zete; a'gyönyörű virágok az oltá­ron. a videokamera szorgalma, amivel igyekszik megörökíteni az egyszeri alkalmat. Azután a több százas sajnos csak alkalmi gyüle­kezet. Ami talán kevésbé látvá­nyos: az eseményt megelőző két év olykor kemény, ám örömteli mun­kája. A konfirmációt előkészítő év, ami fokozatosan igyekezett isme­retben és hitben gazdagítani a hat­vankettőt. Azután a konfirmációi órák egy éven keresztül a hit, az istenismeret útjára próbálták őket terelgetni. Ezeknek az óráknak emlékei, hangulatai a konfirmandusok és a lelkész közös titkai maradnak és maradjanak is meg. Jó lenne, ha nemcsak szép emlék­ként, hanem meghatározó időszakként maradnának meg bennük ezek az órák! A mai nap azonban sokak élménye. Túl az egy héttel ez előtti konfirmá­ciói vizsgán, túl egy számukra megrendezett kirán­duláson, most az oltár előtt térdel­nek. Talán megszeppenve hallgat­ják a „Jövel Szentlélek Úristen” kezdetű éneket, amit a nagyszámú gyülekezet fennállva énekel. Re­mélhetőleg „útravalónak” tekintik az egyenként kapott áldó igeverse­ket! Számukra csupa új, ünnepi mozzanat. Hozott-e új, ünnepi átalakulást ott belül? 62-en az ol­tár előtt, Isten színe előtt... Előt­tünk titok marad, hogy ebből a szép számú konfirmandus gyüleke­zetből vajon hányán álltak való­ban Isten színe elé, bünbánattal véve életük első úrvacsoráját? Pilis, 1991. április 28. Egy lány ünnepe. Ilona a faluban lévő nevelőotthon egyik hittanosa. 18 évesen, saját elhatározása ered­ményeként térdel az oltár előtt. . A gyülekezet számszerűleg szeré­nyebbnek bizonyult. A padokban az intézet igazgatója, nevelők, is­merősök, a gyülekezet ifjúsága egy volt abban, hogy egy lány ünneplé­(Folytatás az I. oldalról) egy-másfél órára is. Az istentiszteleteken pedig egy nagyon komoly idegenforgalom lelki szolgálatáról van szó, ami egyházunk egészének szolgálata is. Vi­szonzásul is azok felé a német és északi testvéreink felé, akiktől már annyi segítséget kaptunk, a finnektől éppen Siófokon is. Szolgálat feléjük jelen lenni nyara­lásukban a viszontszeretet gesztusával, igei alkalma­kon. Megéreztetni, hogy egyházunkhoz is jöttek, test­vérekhez is. Befogadni őket. Alkalmat adni ide láto­gató finn énekkaroknak a szolgálatra, német egyházi csoportoknak az elcsendesedésre. Ez az épületegyüt­tes egy kicsit Európa s a világ evangélikusságának is épül. Álmuk egy lelkészházaspár, akik belülről értik vál­lalják fel ezt a páratlan szolgálatot. Isten fog adni ilyen embert, - bizakodnak a presbiterek. Rengeteg a gond, de ha a templomra néznek, megnyugszanak. Ez ad erőt, hogy a gyülekezeti termet és a lelkészlakást is fel tudják építeni. A gondok valóban erő felettiek. Az idei központi egyházi segélyből megvehettek negyven köbméter fa­anyagot. Az ács ajánlata 1,1 millió, - az OTP betétál­lomány 200 ezer. Az asztalos munkákra is kellene 1 millió, erre sincs fedezet. S ha a papiak egy része készül is el, az is legalább 4 millió. A gondoknál csak a reménységük nagyobb. „Isten nem engedi, hogy a reménységünket a pénztárcánk­ban hordjuk, - a szívünkben kell” - válaszol a 74 éves építő lelkész a helyi TV riporterének, aki már több­ször is megszólaltatta. S most újra nem érti: „Honnan van Önben ez a hatalmas erő, a legyőzhetetlennek látszó nehézségek ellenére is?!” „Nincs bennem hatal­mas erő - hangzik a válasz. Az erő abban a Feltáma­­dottban van, akinek szobra a templomhajó magasá­ban emelkedik. Ha hisszük, hogy Jézus él, félve is félelem nélkül tudunk templomot, lelkészlakást építe­ni. Félve se félve...” Miközben hallgatom a készülő riportot az épülő falak előtt, arra gondolok, hogy a minap is összeesett az ABC áruházban. De rosszullé­­tei ellenére is mosolyogva remél. Hiszen csodákat is átél. A templomszentclés után az építő kőműves mondta: Maguknak most úgysem lesz pénzük. Vállalom, hogy a gyülekezeti termet és lelkészlakást karácsonyig felépítem, elég lesz '91 jú­niusig kifizetni... S karácsonyra álltak a falak, az 1 milliót érő munka negyedéért, hitelben. S egy másik: egy tamperei presbiternő 70 éves születésnapja előtt egyházi lapjukban hirdetést adott fel. Barátait, tiszte­lőit kérte, hogy neki szánt ajándékok helyett a siófoki építkezésre adakozzanak. Az ünnepen kitett dobozt személyesen hozta el: Marci bácsi, sírtam, 20 ezer Márka... Ők építik nekünk, vagy mi építjük 7 nekik? Mind­nyájunknak az Úr. Hiszen „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” (Zsolt 127,1). Siófokon azonban nem hiába fáradoznak. Zászkaliczky Pcter „A kölcsönzési listát a Biblia vezeti” Néhány gondolat az emberek olvasási kultúrájának változásáról A könyv jóbarát. De valóban az? Napjaink tendenciája nem ezt mutatja. Szinte minden koncepció, amely a jelen válságból való kilábalást hivatott meg­mutatni, leszűkül a gazdasági szférára. A közművelődés, mint szükséges rossz, a perifériára szorult. Márpedig a szel­lem, a tudás az, ami egy nemzet felemel­kedésének aranytartaléka. Az „aki töb­bet tud, legyőzi a másikat”, ma is érvé­nyes igazság. Ám könyvek nélkül, olva­sási kultúra nélkül meglehetősen nehéz ilyen mértékű tudásra szert tenni. Emlékszem, a teológiai akadémián sében (megerősödésében!) osztoz­hattak. A lelkész zsoltár verssel ál­dotta meg a konfirmálót: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik..." - Zsolt. 37,5. Az ünneplő gyülekezet gitárszóval és énekkel próbált valamit adni „útravalóul”: ...„Vigyázz a közösségedre, hogy Jézust lássa középen, hisz Ö ad mindennek értelmet, hát vigyázz az üdvösségedre!"... A 62+ 1 cím két időpontra utal. Ez év tavaszán vajon hány időpont­ban és hányán térdeltek először bünbocsánatért az oltár előtt? Va­jon hányán élnek közülük a lehető­séggel, hogy egy-egy gyülekezet tagjaivá váljanak? Vajon tudunk-e értük ismeretlenül is imádkozni? Konfirmáció = Megerősítés. Nem kellene „újrakonfirmálkodnunk”, hogy hordozni tudjuk őket, hogy be tudjuk őket szeretni gyülekeze­teinkbe? Vonzza-e majd őket gyü­lekezeti (egyházi!) életünk?... Krahulcsán Borbála egyik professzor szokta mondani, hogy a lelkész egyik kezében könyv, a másik­ban újság kdl. hogy legyen. De vajon ma milyen könyveket tudunk kézbe venni? Milyen irodalmi táplálékot kap az olvasni vágyó ember? Mert liberali­zálódó korunkban minden mennyiség­ben, válogatás nélkül, korlátok nélkül, ömlesztve zúdul ránk az írott sajtó és a könyvkiadás számtalan terméke. Tuba László, a mosonmagyaróvári Huszár Gál könyvtár igazgatója vegyes érzelmekkel beszél ezekről a benyomá­sairól.- Úgy látom, hogy az elmúlt egy-két évben kedvezőtlen változás követke­zett be a könyvkiadás és az emberek olvasási kultúrája terén. Az 1950-1970-es években igaz túl sok szo­cialista-realista könyvet adtak ki, de mellettük jó és értékes műveket is ol­vashattunk. Viszont nem jelent meg tö­megesen a szennyirodalom. Egysze­rűen elkeseritö és szomorú, nekem a könyvtárosnak, hogy mekkora igény van az olvasók részéről az ilyen müvek iránt. Az is szomorú, hogy ebből a fajta irodalomból milyen sokan tudnak na­gyon jól megélni. Szomorú, hogy csök­ken az olvasók száma, és ezen belül leginkább a gyermekolvasók fogynak. Egyrészt az iskolai oktatás nem szorítja a gyermekeket olvasásra, másrészt pe­dig a TV és a video elveszi az időt az olvasástól. Pedig könyvek nélkül minden téren megszegényedik az ember. A gyenge színvonalú látványkultúra leszoktat a gondolkodásról. Ellenben egy Verne könyv megmozgatja a fantáziát. Egy népmese nyelvi kifejezőkészséget fej­leszt. Könyvek nélkül, olvasás nélkül primitívvé válik szókincsünk, beszűkül szemléletünk, világnézetünk. Minden tekintetben károsnak tartom ezeket a negativ változásokat.- Hány könyvet olvas el havi átlag­ban?- Havonta legalább 2-3 könyvet ol­vasok, ezenkívül naponta jónéhány fo­lyóiratot. Ezen felül havonta 800-1000 könyveimet böngészek át. hogy a könyvtár számára választani tudjak a kínálatból. Ezt nem minden könyvtá­ros teszi meg. Egyébként az én vélemé­nyem szerint az átlagembernek havi egy könyv és 8-10 újság elolvasása kel­lene, hogy a minimum legyen.- Mennyire és hogyan változott meg az utóbbi időben az érdeklődés a vallási témájú könyvek iránt?- Ugrásszerűen. Nem dicsekvésként mondom, de ebben a könyvtárban a pártállam idején is megtalálható volt jónéhány egyházi kiadvány. Például a Vigíliára és a Confessióra hosszú ideje előfizető a könyvtár. Mindig azt vallot­tam, amit a nyugati liberális könyvtá­rosok, hogy nincs joga senkinek meg­szűrni az irodalmat. Adja kézbe és az olvasó döntse el, kell vagy sem. Vissza­térve a kérdésre: tapasztalatom az, hogy a Bibliát keresik a legtöbben. Azonkívül az olyan jellegű önvallomá­sokat; „hogy lettem keresztyén hívő ember.” Evangéliumi iratmissziós könyveket szép számmal kölcsönzünk. A félelem oldódásával egyre többen fordulnak a vallásos szépirodalom és az egyéb egyházi kiadású könyvek felé.- A beszélgetés elején elég pesszimis­ta képet festett az emberek olvasási kul­túrájának és a könyvkiadásnak negatív változásáról. Ilyen pesszimistán látja a jövőt is?- Nem, pesszimista egyáltalán nem vagyok. Ellenkezőleg! Optimistán te­kintek a jövőbe. Minden csoda három napig tart. Az emberek lassan betelnek a pornóval, horrorral, a nívótlan salak­kal. A video is lassan elfoglalja megille­tő helyét. Az emberek nem felejtenek el olvasni. A könyv szeretetét nem tudja semmi kiirtani. A könyv mindig társ, mindig jóbarát marad. Csak még egy kis türelem kell, amíg a kibillent érték­rend helyreáll. Akkor újra visszanyeri méltó helyét és rangját a „könyv", az értékes irodalom. Kiss Miklós Ml AZ ÉLET ÉRTELME? Segítség Bangladesnek Bekapcsolom a televíziót, Kupa Mihály pénzügyminiszter elégedet­ten számol be az Egyesült Álla­mokban tett látogatásáról. Sike­rült kieszközölnie több millió dol­lárt hazánk számára. A külföldi államokban járt üzletemberek elő­nyös kapcsolatokat teremtenek a magyar ipar fellenditésére. Hazai vállalkozók magánszemélyektől kölcsönöket kérnek 50%-os ka­matra. Pénz, pénz, sok pénz a jó szakemberek kezében! Ez volna AZ ÉLET ÉRTELME, CÉLJA? Felteszem a kérdést néhány em­bernek Salgótarjánban: Középko­rú üzletvezetőnő: Nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Végzem a munkámat becsületesen. Nem va­gyok kapzsi, megelégszem azzal, ami-van. Véleményem az Isten­ről? Nem gondolkodtam rajta. Ta­lán majd idősebb koromban ... Szerelő szakmunkás: No, jótól kérdez ilyet! miért? - A felesé­gem szovjet állampolgár ... - De hiszen ez egyáltalán nem baj. - Életünk középpontjában a munka és a család áll. Van egy kis ker­tünk, sokat dolgozunk. Egy tizen­öt és egy hároméves gyermekünk van. Nagyon szeretnénk, ha még a Kárpátalján élő 73 éves nagyszü­lőknek bemutathatnánk a kisuno­­kát, még nem látták. Ők TSZ-ben dolgoznak, s a háztáji gazdaság­ban jószágot, tehenet tartanak. Nem vagyunk vallásosak, de a gyermekeket megkereszteltettük. A férj: „Sokat voltam beteg s ilyenkor Istenhez fohászkodtam! Még senkit sem hallottam, hogy betegségében a pártot, vagy Kádár Jánost hívta volna”. Huszonhat éves villanyszerelő: Nem tudjuk, hogy meddig élünk! A környező országokban, s világ­szerte háborúk! Örüljünk az élet­nek, használjunk ki minden lehető­séget! A nő és a férfi kapcsolata, a szex jelenti a boldogságot! Ez min­den, ez az ÉLET! Főiskolai hallgató: Hivatáso­mul a pedagógus pályát választot­tam. Vizsgáim befejezése után férj­hez megyek. Szüleim vallásos ne­velésben részesítettek. Hiszem, hogy van Isten. Ez a tudat adja életem, cselekedetem mércéjét. Hi­szem, hogy a földi lét után az ÖRÖKKÉVALÓSÁG az élet folytatása. Célom a hivatásom gyakorlása, s majdan hitvesi és anyai feladatok végzése az Isten dicsőségére! Vezető óvónő: Értelmes, kitelje­sedett emberi életet élni. Amíg szükség van rám másoknak, amíg birtokolom a hitet, becsületessé­get, tisztességet, átadhatom má­soknak, amíg megtalálom az élet gyönyörűségét. Tudjak örülni ap­ró sikereknek ez számomra a BOLDOGSÁG! Idősebb korban az önismeret birtokában megtalál­ni azokat a módokat amivel a fel­gyülemlett élettapasztalatokat to­vább adjam. Ez tölti ki a vágyam abban, hogy értelmes emberi életet éljek. Lényeg, hogy az ember min­den korban tudjon épülni. Kishitű­séggel ne tegye tönkre életszemléle­tét. Ha szeretjük az embereket, azok is szeretnek minket. Szeretet és hit nélkül nem lehet élni. Hiszek az emberben, hiszek önmagám­ban. A járdaszélen rokkantkocsi. A ragyogó napsütésben vakít a hó­fehér ing, tiszta zakó. A férfinak 1962-ben baleset következtében a két lábát és a bal karját levágta a vonat. Most ötvenöt éves. - Az élet értelme?? - jobb lakáskörülmé­nyeket szeretne. Hatodmagával él egy szoba-konyhás lakásban. La­káskérelmüket évek óta elutasít­ják. Szociális segélykérelmét nem veszik figyelembe „nincs rá keret”, ez a válasz. - Szava nyugodt, meg­fontolt, indulat nélküli. - Mi ád erőt a gondok, nehézségek, nyo­morúságok elviseléséhez? Fekete szeme csupa ragyogás, arca átszel­lemült: Isten! Isten nélkül nem le­het élni: nélküle nem létezik az em­ber! Egy nyugdíjas: Az élet célja a munka, ez által folyamatos az em­ber fejlődése. Ehhez pénzre van szükség és müveit emberekre. Fon­tos a külföldi tőke és technika be­áramlása, hogy a jelenlegi helyzet­ből előbbre jussunk, s felzárkóz­hassunk Európához. Az emberi boldogsághoz szükség van az Is­tenbe vetett hitre. Ez határozza meg az emberekhez való viszonyát, amely egy igazságosabb társada­lom kibontakozását eredményezi! Kozmetikus: Az élet állandó mozgás. Az élet igazi értelme az örök élet útján járni. Jézus tanait követve. Éljünk vidáman, boldo­gan, megelégedve. Az egyik legfon­tosabb dolog az életben a SZERE­TET. Embertársaink iránt érzett szeretet, a munkához való viszony, mindez ad egy belső nyugalmat, békét! A kérdésemre adott válaszok őszinte, közvetlenül kitörő meg­nyilvánulások összessége. Egy-két személyt ismertem, de a többség számomra ismeretlen volt. Ennek ellenére szívesen és készségesen mondták el gondolataikat, érzései­ket. Ami közös, a munka szerepe és szeretete az életük egyik köz­ponti meghatározója. Az elmúlt évtizedek gátolták a vallás gyakor­lását, de nem tudták kiölni az IS­TENBEN való hitet! Ez a hit és szeretet adhat új erőt hazánk gaz­dasági fellendüléséhez, és egy jobb élet kibontakozásához. Fenyvesiné Unatényi Magdolna Újságok, rádió és tele­vízió heteken keresztül adtak hírt a bangladesi katasztrófáról. Megszó­lalt a világ lelkiismerete és mindenütt szervezik a segítés módjait, küldik az adományokat. Két­százezer azoknak a szá­ma, akiken már nem tu­dunk segíteni, akik meg­haltak vagy eltűntek a tengerár pusztítása nyo­mán. Több millió azok száma akik fedél nélkül maradtak. Sikerült elme­nekülniük a tengerár elől, életüket megmen­tették, de amikor vissza akartak térni, falujukba házaiknak csak romjait találták vagy még azt sem, mert a föld­kunyhókat elmosta a víz. Fedél és éle­lem nélkül élik keserves életüket. Amikor a világ lelkiismcrcte meg­mozdult, velük együtt mozdult meg a keresztyéneké is. A különböző egyházi segélyszervezetek gyűjtéseket indítot­tak. Az elpusztult területen találjuk Hatia szigetét is, leginkább itt élnek Bangladesben keresztyének. A rászo­rultak segítését a Bangladesi Keresz­tyén Szolidaritási Bizottság szervezi igen aktívan. Az egyházi segélyszerve­zetek ennek a helyi bizottságnak a munkáját segítik és ehhez a segítőszol­gálathoz csatlakozik a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat is. Kérjük egyének és gyülekezetek hozzájárulását annak a Jézusnak nevében, aki életét adta értünk, hogy mi is tudjunk adni, segíteni másoknak. Offertóriumok, szeretetvendégségek bevétele egyéni felajánlások és adományok útján bárki segíthet, akinek szíve megindult e ter­mészeti katasztrófa által sújtott embe­rek nyomorúságán. Adományok feladhatók a következő csekkszámlára: OTP V. kér. Deák Ferenc u. 7-9. 218-98055 508-41.831-7 Az adományok megérkezéséről és felhasználásáról -, mihelyt arról hírt kapunk - beszámolunk. Legyen Isten áldása Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálatunk ezen a munkáján!

Next

/
Oldalképek
Tartalom