Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-04-08 / 14. szám

Krisztus, a mi királyunk mindenét feláldozta. Tudd meg ebből, hogy az ő országa nem e vi­lágból való. Keresztyén hited nem arra való, hogy végigélvezd vele minden szükség nélkül e földi életet. Luther ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 55. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1990. ÁPRILIS 8. BÖJT 6. VASÁRNAPJA VIRÁGVASÁRNAP ÁRA: 8,50 Ft Pahnarum A hagyomány szerint a 4. században egy Etheria nevű zarándoknő Jeru­zsálemben látta, hogy a nagyhetet be­vezető vasárnapon Jézus Jeruzsálem­ben való bevonulásának emlékére körmenetet tartottak, a résztvevők pedig pálmaágakat vittek, jelképezve a régi történetet (Jn 12,13). így jutha­tott el ez a szokás Európába, Galliá­ba, majd a többi országba is. Innen ered a vasárnap régi elnevezése: Do­minica in Palmis, vagy Dominica Pal­marum: Pálmák Vasárnapja. Ahol nem voltak pálmafák, a körmenet résztvevői fűzfaágat, vagy barkát vit­tek magukkal. Azt hiszem, tőlünk ered ennek a vasárnapnak ez az elne­vezése: Virágvasárnap. Jézus jeruzsálemi bevonulására va­ló emlékezésünknek két fontos voná­sa van, mindkettőt megtaláljuk azok­ban az evangéliumi igékben, amelyek ezt a történetet elmondják (Mt 21,1-11; Mk 11,1-10; Lk 19,29-38; Jn 12,12-16). Az egyik: A királyi bevonulás. A sokaság Jézust messiáskirályként ünnepelte, és igy emlékezünk ma is Jézusra: ő Isten országának Királya, ő a Megváltó, aki győzött bűnön, halálon. így ez a vasárnap is örömün­nep böjtben. Ezért szokás sok virág­gal feldíszíteni a templomokat. A Ki­rály Jézust köszöntjük ezen a napon. A vasárnap másik jellemvonása azonban megmarad a böjt világában. Hiszen ez a nap a Nagyhét első napja. Egyre közelebb kerülünk Nagypén­tekhez, a Golgotához. A legtöbb gyü­lekezetben ezen a héten minden nap van istentisztelet, amelyen a gyüleke­zet sorban előveszi a szenvedéstörté­netet. Ezért kezdjük, bevezető zsoltár­ként, istentiszteletünket a 22. zsoltár néhány versével: „Uram, te ne légy távol tőlem, erősségem, siess segítségemre! Tebenned bíztak atyáink, hozzád kiáltottak és megmene­kültek. Rólad szól dicséretem a nagy gyü­lekezetben, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.” (Zsolt 22,20.5-6.26.28) Ebből a kettősségből kaptuk meg a vasárnap témakörét is: Az a Krisz­tus, aki meghalt bűneinkért: az aláza­tos Király. A zakariási prófécia szólal meg, amelyet Máté is idéz: „ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve” (Zak 9,9; Mt 21,5). Király ő, mert legyőzte az ember minden ellenségét, a bűnt és a halált. De olyan Király, aki megalázta ma­gát és vállalta a kereszthalált. Amire a legjobban figyeltünk eb­ben a próféciában az az, hogy így mondja: a te királyod. Nem szabad elfelejtenünk: Jézus értünk lett a ke­resztfa töviskoronás királya. Muntag Andor • • Ülésezett az Országos Presbitéri in AZ 1990. MÁRCIUS 21-1 ÜLÉS HATÁROZATAI Az Országos Egyházi Elnökség FELHÍVÁSA A GYÜLEKEZETEKHEZ 1. Az elmúlt két év egyházi élete, a körülöttünk zajló tár­sadalmi-politikai változások meghaladták az 1966-os egy­házi törvényeket, a törvény- könyvet bevezető, az egyház­nak a szocializmust építő Ma­gyar Népköztársasághoz fű­zött viszonyát meghatározó Ünnepélyes Nyilatkozatot. Alapvető jelentőségű volt a Magyar Köztársaság 1989. ok­tóber 23-án történt kikiáltása. Az Országos Presbitérium örömmel fogadja a Magyar Köztársaság és a Magyaror­szági Evangélikus Egyház kö­zött 1948-ban kötött Egyez­mény felbontását, ami az emlí­tett folyamatok döntő esemé­nyét jelenti, és ami formailag és tartalmilag is hatályon kívül helyezi az Ünnepélyes Nyilat­kozatot és a törvénykönyv ez­zel összefüggő paragrafusait. Az Országos Presbitérium megkéri az országos egyházi Alkotmány- és Jogügyi Bizott­ságot, ho'gy a törvénykönyv deregulációját végezze el, egy­ben megállapítva azon érvé­nyes törvénycikkelyek körét, amelyek alapján a törvényho­zó zsinatig biztosított az egy­ház jogszerű működése. 2. Az Országos Presbitérium kijelenti, hogy az egyházak kü­lön parlamenti képviseletét a Magyarországi Evangélikus Egyház korábban nem kérte és a jelen parlamenti rendszerben most sem kéri. 3. Az Országos Presbitérium kijelenti, hogy a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház mint or­szágos egyház nem kíván tagja lenni a Hazafias Népfrontnak, az Országos Béketanácsnak és a Keresztyén Békekonferenciá­nak. Minden egyháztag és lel­kész előtt azonban nyitva áll a lehetőség, hogy személyi jogon részt vállaljon olyan egyesüle­tek vagy szervezetek munkájá­ban, amelyek célja és tevékeny­sége nem áll ellentétben hitbeli, bibliai meggyőződésünkkel. Egyházunk támogatja a hazafi­as kérdésekkel, a béke problé­máival való foglalkozást teoló­giai, gyülekezeti és nemzetközi egyházi szinten. 4. Az Országos Presbitérium megbízza az Elnökséget, hogy az országos egyházi munka­ágak adminisztrációjának át­szervezésére dolgozzon ki rész­letes tervet és ezt terjessze a kö­vetkező, még 1990. első félévé­ben tartandó presbiteri ülés elé. 5. Az Országos Presbitérium megállapítja, hogy a Magyar- országi Evangélikus Egyház Országos Egyházi Elnöksége a lefolytatott választások és be­iktatások után a következő: Dr. Frenkl Róbert országos egyházi felügyelő, dr. Harmati Béla püspök-elnök és Szebik Imre püspök. 6. Az Országos Presbitérium a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat vezetőjét, dr. Karner Ágoston lelkészt, volt főtitkári nyugdí­jazásával kapcsolatban tiszté­ből fölmentette és a segélyszol­gálat vezetésére megkéri dr. Nagy Istvánt, az Északi Kerü­let Gusztáv Adolf Segélyszol­gálatának vezetőjét. A Magyarországi Evangélikus Egy­ház Országos Egyházi Elnöksége az egyházunkban lefolytatott választá­sok után új személyi összetételben kérő szóval fordul a gyülekezetek­hez. Istennek adunk hálát, aki meg­újítja egyházát, gyülekezeteinket és bűnbánatra, hozzá való megtérésre hív. Egyházunk az 1948-ban az egy­házunkra erőltetett Egyezmény adta működési lehetőségek évtizedei után, az új vallásügyi és lelkiismereti sza­badságról szóló törvény adta közjogi keretek között élhet és szabadon vé­gezheti munkáját. Egyházunk szer­vezeti megújítását, új törvényeink, egyházi rendünk szabályozását az 1991-re összehívott zsinat fogja elvé­gezni. A zsinati előkészület idősza­kában kérjük gyülekezeteinket, hí­veinket és lelkészeinket, hogy együt­tes erővel, egységben és szeretetben, egymást segítve építsük gyülekeze­teink életét, végezzük az evangélium szolgálatát. Az új Országos Elnökség kéri min­den gyülekezet, egyháztag és lelkész támogatását. Az egyházunk előtt megnyílt szolgálati lehetőségekkel csak úgy tudunk élni, ha összefogás­sal, együttes tervezéssel végezzük feladatainkat. Hiszen igehirdetési, oktatási, diakóniai, menekültügyi if­júsági, építési-renoválási területen sok a tennivalónk. Az egyházunkban meglévő teológiai, kegyesség! és egy­házpolitikai különbségeknek nem szabad együttes szolgálatunk rová­sára tért kapniuk. Bizalmunkról biz­tosítjuk a különböző egyházi csopor­tok, egyesületek, szövetségek tag­jait, egész egyházunkat és kérjük tá­mogató szeretetüket. Munkánkra, jövőnkre vonatkozó különböző el­képzeléseinket Isten színe előtt, együttes megbeszélések keretében kívánjuk feldolgozni. Isten áldja meg egyházunkat és szolgálatunkat! Erős vár a mi Istenünk! Szebik Imre Dr. Harmati Béla s.k. püspök püspök Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő ÜZENET KELET-KÖZÉP-EURÓPA NÉPEIHEZ A Magyarok Világszövetsége megrendezte a Magyar- országgal szomszédos országokban élő magyar szerve­zetek és egyesületek első tanácskozását. Ezekkel a szavakkal kezdődik az üzenet, melyet sajtótájékoztatójukon Pátkay Róbert londoni evan­gélikus egyházelnök (püspök) ismertetett. Első ízben hívták össze a szomszédos országokban élő magyar szervezetek képviselőit. Öt szomszédos országból ti­zennégy magyar szervezet képviselői beszélgettek ker­telés nélkül sok gondjukról és kevés örömükről. Beje­lentette, hogy 1992. augusztusában rendezik meg a Magyarok Világszövetséged. Világkongresszusát Bu­dapesten. Ezen nagy hangsúlyt fog kapni a szomszé­dos országokban kisebbségi sorsban élő magyarság kérdése. Az üzenet e szavakkal fejeződik be: Most, hogy a régió népei megint a saját útjukon indulhatnak el, és most, hogy a térség minden népe úgy akarja, hogy ez az út Európához vezessen el, kölcsönös megértésre és összefogásra van szükség. Ez az összefo­gás azonban csak akkor jöhet létre, ha a szomszéd országokban élő magyar milliók otthon lehetnek szülő­földjükön és az összmagyarság belső életét nem akadá­lyozzák tiltások és korlátozó intézkedések. A magyar nemzeti kisebbségek helyzetét meghatározó szemlélet és politika revíziójára van szükség. Arra, hogy a hatá­rok ne válasszák el a hazai, az erdélyi, a szlovákiai, a kárpátaljai, a jugoszláviai és a burgenlandi magyarsá­got egymástól, s hogy a világ bármely részén élő ma­gyarok mindig szabad összeköttetésben legyenek. Arra, hogy a magyar népcsoportok - A Helsinki Záróok­mány rendelkezéseinek megfelelően - a teljes jogegyen­lőség, az egyéni és közösségi jogok és a fennmaradásu­kat és fejlődésüket megalapozó politikai és kulturális intézmények birtokában élhessék életüket. ( ; \ A Pesti Evangélikus Egyházmegye 1990. április 7-én, szombaton du. 2-órai kezdettel a Rákospalotai Evangélikus N agy templomban (Budapest XV. kér. Régifóti út 73.) ünnepi istentiszteleten és rendkívüli közgyűlésen beiktatja esperesi tisztébe Bolla Árpád rákospalotai lelkészt, felügyelő tisztébe Pintér Győző építészmérnököt, kispesti másodfelügyelőt és az egyházmegye tisztségviselőit. Az iktatási szolgálatot Dr. Harmati Béla a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke végzi. Erre az alkalomra a Pesti Evangélikus Egyházmegye nevében tisztelettel és szeretettel meghívjuk. Budapest 1990. április A Pesti Evangélikus Egyházmegye Elnöksége \ ________________________________________/ A hit vizsgája A hívők közössége gyakorlatban „Engedelmességedben bízva írtam így neked, mert tudom, hogy te úgyis többet teszel majd, mint amennyit én mondok." Fi lem 21 „Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket a velem levő testvérek." Fii 4,21 I £ £§ n fik) i­Pál nagyon szép bizonyítványt állított ki Filemonról: dicséri a hitét, mellyel az Úrhoz kapcsolódik és a szeretetét, mellyel a keresztyén testvéreket körül­veszi. Otthona is keresztyén otthon, hi­szen feleségét, Appiát, „a szeretett­nek”, fiát, Árhippuszt, „bajtársának”, Filemont magát „munkatársának” ne­vezi, s a levél végén annak a reménysé­gének is kifejezést ad, hogy még meglá­togathatja őket. Többször lehetett Pál vendégük, de nemcsak ő, hanem más keresztyének is. Erre utal „a te házad­ban levő gyülekezet” kifejezés is. Filemon elismert, megbecsült, köz­szeretetben álló keresztyén lehetett, mégis most vizsgázik igazán, amikor megjelenik előtte a szökött rabszolga. A hitnek az az igazi vizsgája: tud-e megbocsátani, elfogadja-e a megtérő bűnöst, tudja-e a megromlott kapcso­latot egészen újra kezdeni? Már előbb mondtuk, hogy a Jézus vérében elfogadott bünbocsánat köte­lez a megbocsátásra. Szeretnénk azon­ban világosan hangsúlyozni, hogy nem feltétele Isten bocsánata elnyerésének, hanem természetes velejárója, folyo­mánya, ismertető jele és bizonyítéka. Az evangélium megbocsátásra szóló felhívása olyanoknak szól, akik már maguk részesedtek kegyelemben: a ta­nítványoknak, akik Jézussal járhattak, Isten gyermekeinek, akik méltatlan lé­tükre is az Atya szeretetében részesed­tek, az irgalmatlan szolgának, aki elen­gedést nyert tízezer talentomnyi adós­ságára is. Benső megváltozásunkat, Isten Lel­kének bennünk való munkálkodását mi sem árulja el jobban, mint az, tu- dunk-e megbocsátani. Minden egyes imádságnál vizsgázni kell megbocsá­tásból: „Mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen vala­mi panaszotok van, hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa nektek a ti vétkeiteket.” Mk 11,25. A Miatyánk 5. kérése: „Bocsásd meg a mi vétkein­ket, miképpen mi is megbocsátottunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek." Mt 6,12 Vizsgáztat Isten minden szolgálat­vállaláskor, úrvacsoravételkor (a mi ajándékunk már ott van az oltáron!) megbocsátásból: „Ha áldozati ajándék kodat az oltárra viszed, és ott megemlé­kezel arról, hogy atyádfiának panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, menj el, békülj meg előbb atyádfiával, és csak azután jöjj, és vidd fel a te ajándékodat.” Mt 5,23-24. Vizsgáztat Isten az üdvösség beteljesí­tésekor is megbocsátásból: „Az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot.” Jak 2,13. Emberek előtt, a világ előtt is vizsgá­zik a keresztyén hívő mindig, amikor a megbocsátás lehetősége, feladata, kö­telezettsége elé kerül. Vizsgázik abból, hogy hisz-e Jézus váltságának bűnt el- törlő, életet újító erejében. A golgotái kereszt váltságának mindenki számára elégséges voltát vonja kétségbe, teszi semmissé minden keresztyén, aki nem akar megbocsátani. Vizsgázik szeretetből, az elesett, a megbukott, a bűnös iránti szeretetből, ellensége iránti szeretetből: „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeret­nek, micsoda jutalmát veszitek? Nem ugyanezt cselekszik a vámszedők is?” Mt 5,46 Az egész egyház, a keresztyén- ség hasznos, áthidaló, sebeket gyógyító és társadalmat építő szerepéből vizsgá­zik azzal, tud-e megbocsátani. A világ szemében a legnagyobb botránkozás a vetélkedő, ítélkező, cívódó, egymást kárpáló csoportokra oszló, levizsgá­zott keresztyénség. Levelezőlapot kaptam egyszer felül­nyomással: „Valaki ezt örömmel várja. - „Minden üdvözlet örömöt szerez,” vagy valami efféle. Elgondolkodtatott, hogy ezt az árucikk propagálása írat­ta-e rá, vagy valaki felelősséget érzett olyanok iránt, akik ritkán vagy egyál­talán nem kapnak üdvözletét. Az utób­bi feltételezés felé hajoltam. A kapcso­lattartás öröm - akár egy üdvözlőkár­tya küldéséig - s ennek a propagálása is örömszerző, dicsérendő szolgálat. Pál apostol leveleiben is mindig van üdvözlet, ami építi és erősíti a szemé­lyes kapcsolatot. A levél tartalma álta­lában magvas tanítás Isten és az em­ber kapcsolatáról, bűnről és kegyelem­ről, az evangélium teijedéséről, de az­tán előkerül a személyes viszony a le­vélíró és a címzettek között. Benne ér­zem ebben a szentek közössége gya­korlatát. Nem elég megváltani a hit­vallásban, valósággá kell tenni a min­dennapi életben is. Történhetik ez le­vélírással, látogatásokkal, összejövete­lek formájában. Ha a fent említett szöveggel felülnyomott levelezőlapok eladatlanul a boltok polcain marad­nak, akkor sokan öröm nélkül marad­nak, az üdvözlés, az érdeklődés, a kapcsolattartás öröme nélkül. Pedig talán ők is beletartoznak a szentek megvallott közösségébe. Pál levelei személyi részébe mindig belefoglal másokat is. Kezdősorokba az éppen vele levő testvéreket, mint a levél íróit is (Pál és Timóteus Fii 1,1), a záró sorokba pedig távoli testvéreket is, mint üdvözlendőket - „köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban” - és az üdvözlethez csatlakozókat - „kö­szöntének titeket is a velem levő testvé­rek.” Különösen is megkapó a Római levél, amelyben egy egész fejezetet szen­tel Pál (16.f.) az ott lakó, általa ismert hívők névszerinti felsorolására, s kü- lön-külön mindegyikhez fűződő kap­csolatára. Pedig a levél írásakor Pál még nem járt Rómában. A hívőknek tudniok kell egymásról, kell, hogy ér­dekelje őket a másik személye, ügye- baja, feladata és öröme. Feltétele ez az imádságban való hordozásnak is. Mi­nél többet tudunk egymásról, annál gyakrabban és konkrétabban kerülnek elő könyörgéseinkben és hálaadásaink­ban. Jól tudom, s a magam bőrén tapasz­talom, hogy ennek idői és munkabírási koriátai is vannak. Véges az erőnk, vé­ges at időnk, és véges az emlékezésünk. De végtelenül fontos az összetartozá­sunk s annak az érdekében az erőfelet­tit is meg kell próbálnunk. Az evangéli- záció körül mindig nagyon sok moz­gás, levelezés, körlevelezés és.együttes imádkozás volt. Lehet, hogy az bénult meg, akadt el a leghamarabb, azért hűlt ki a heve, tört meg az ereje. És a testvéri közösség hiányában indul olyan nehezen. Malaga Elza nővér emlékével foglal­kozva futnak be hozzám levelek, me­lyek feltárják, milyen fáradhatatlan volt ő a kapcsolattartásban is. Csak egy levélből idézek: „Mikor meghallot­ta, hogy tüdőgyulladásom van, kará­csony estéjén átjött Répcelakról, maga is betegen, gyalog, otthagyva a tanfo­lyamosokat, ünnepi előkészületeket... Habozás nélkül jött falunkba a háború alatt is, ha hívta a szolgálat. Nem nézte a veszedelmet. Nyugodtan szabadban maradt velünk, mikor egy légicsata zaj­lott felettünk...” Imádkozzunk a hívő közösségi élet megelevenedéséért, a testvéri összetar­tozás-tudat erősödéséért, a kölcsönös jóhatások fokozódásáért, az egymáson való segítés készségéért, a szentek kö­zössége gyakorlati valósulásáért, össze- vezérlő és összetartó hit erejéért. Csepregi Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom