Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-16 / 50. szám

r V#.» ^ V/ l trv (- I99U. UUVI-*»' A HELSINKI EGYETEM JUBILEUMÁN 1 eleiemben hitem tartott meg A finn tudományos élet jubileu­mi éve volt az 1990. esztendő. Krisztina svéd királynő rendeletére 350 évvel ezelőtt, 1640-ben alapí­tották meg Finnország első egyete­mét Turku (Abo) városában Kirá­lyi Akadémia néven. Amikor az épület tűzvésznek esett áldozatul, 1828-ban I. Sándor cár oroszorszá­gi finn nagyfejedelemségének új fő­városában, Helsinkiben nyitotta meg kapuit. Az ország 1917-ben elnyert függetlensége óta a Helsin­ki Egyetem 27 000 főnyi hallgató­ságával első helyen áll húsz finn egyetem élén. * Az egyes fakúltások már ez év tavaszán megkezdték ünnepélyes „prométiójukat”. Csak aki átéli, tudja igazán, milyen magasztos al­kalom ez. A Teológiai Kar ünnep­ségére, amelyre hivatalos voltam, -november 16-án került sor. A ha­talmas, antik díszteremben félkör­ben elhelyezkedő 800 főnyi hallga­tóság ünnepi díszben várta az egye­tem kancellárja és rektora által ve­zetett professzorokat, tiszteletbeli és rite doktorokat.'Az ünnepélyes­séget.- Ba9h és Grieg klasszikus művei mellett~ a űnn zenei élet két kiemelkedő mai művelőjének, Joo- nas Kokkonennek és Harri Viita- nennek ének- és zenekarra irt kom­pozíciói is emelték. Az utóbbinak e célra írt hatalmas műve - Jákob álma - egyúttal ősbemutató is volt.. Tommila rektor és Tamminen teológiai dékán beszédei után Man- nertnaa rendszeres teológiai pro­fesszor tett fel kérdést a legmaga­sabb pontszámot elért doktorje­löltnek: azonos-e az evangélikus egyház mai tanítása Luther tanítá­sával? A mintegy húszperces válasz szabadon kifejtett előadás volt. Több, egyházunkban is ismert külföldi professzor és püspök ka­pott honoris causa doktorátust, így a 90. évében lévő Lennart Pino- maa, Aimo Nikolainen, Leif Grane, Lorenz Grönvikj Joachim Heu­bach, Fairy von Lilienfeld, s a na- míbiai Kleöpas Dumeni. A most avatott doktorok között egyhá­zunk és ifjúságunk régi barátját, Paavo Kettunen egykori budapesti ösztöndíjasakat üdvözölhettem. Magyarországi Evangélikus Egyházunkat e felemelő ünnepsé­gen hárman is képviselhettük. Én már jelen voltam és előadást tar­tottam azon a négynapos, pietiz- mussal foglalkozó tudományos ülésszakon, amelyet Pentti Laasor nen prodékán rendezett. Ezen a skandináv országokat Üppsala, Turku, Helsinki, Svájcot Basel és Bern, Németországot Düsseldorf, Köln, Marburg, Berlin és Halle teológiai fakultásainak egy-egy egyháztörténésze képviselte; Az egyetem promócióján leiké- szí karunkat Karíné Csepregi Er­zsébet sárszentlőrinci lelkész, Teo­lógiai Akadémiánk hallgatóit pe­dig Baranyay'Csaba képviselte: utóbbi ebben a tanévben a helsinki fakultáson folytatja tanulmányait. Öröm volt számomra, hogy eljött egy délelőtt a szimpozionunkra is Jussi Rytkönen tavalyi finn ösz­töndíjasunk kíséretében. Mind a promóción, rpind az esti, 400 sze­mélyes ültetett Vacsorán viszont­láthattam a finn egyház sok püspö­két, professzbrát és sok kedves is­merőst, mint Martti Voipio tiszte­letbeli doktorunkat és a finn lelké- szi kar egyetlen magyar doktorát, az idén 75 éves egykori monori lelkészünket, Molnár Rudolfot is, finn feleségével együtt. Az egyik kitüntetett, Perlitt göt- tingeni professzor úgy jellemezte a finn egyházat, mint amelyikben harmóniában van a föld és.az ég. Mi magyarok, akik oly spkat köszön­hetünk a finn teológiának és ébre- dési mozgalmaknak, példaként nézhetünk Észak őrállóra, akik ma is magasra tartják a tudomány és a krisztusi hit fáklyáját. Fabiny Tibor Vannak, akikről sokat beszélnek, akik sokat szerepelnek, akik ismertek. De nem biztos, hogy méltóak a hírnévre. Az-* után vannak sokan olyanok, akik meghúzódnak, nem hival­kodnak és nem szerepelnek. Egyszerűen, csendben végzik szol­gálatukat a közért, a másik emberért. A névtelenek ezrei-ők, akik szolgálatukért nem várnak elismerést, hírnevet, de akik mégis felvállalják a munkákat, feladatokat és nélkülük meg­szegényedne mindenféle szolgálat. Pócza Zoltán, a győr-soproni egyházmegye felügyelője.is azok közé tartozik, akik a szó nemes értelmében, szolgálnak. Csendben, alázattal, de annál nagyobb hűséggel.- Lelkészcsaládba születtél. Kérlek, beszélj gyermekkorod­ról, a szülői ház hangulatáról, atmoszférájáról.- Édesapám potyondi származású, édesanyám beledi. Apai ágon színtiszta evangélikus volt a család. Anyai nagy­anyám katolikus volt ugyan, de felnevelt három evangélikus leányt. Édesapám Németországban folytatott teológiai ta­nulmányokat, utána Gyurátz püspök káplánja lett. 1906- ban Sikátorra került mint parókus lelkész és ott szolgált 1933-ig, nyugdíjazásáig. Elemi iskoláimat magam is Sikátoron végeztem. Tanítóm Halvax Károly a Mosonmagyaróvárhoz közeli Oroszvárról származott. Erdőben nevelkedett gyermek voltam, mert a község a Bakony alján feküdt és mi időnk nagy részét az erdőben töltöttük. Itt szerettem meg a természetet, ami mindmáig megmaradt. Édesapám szigorú ember volt. Emlékszem, egyszer kala­pácsvetést játszottunk és egy nagy uborkásüveget sikerült is összetörni. Bátyámnak azt javasoltam, tagadjuk le. Apám ezt hallotta, de nem szólt. Esté csak'annyit kérdezett: „Nem akarsz valamit mondani?" Amikor azt válaszoltam, hogy nem, olyan derekas verést kaptam, hogy többé nem tagad­tam le semmit. A másik, ami jellemző volt apám szigorúságá­ra, az, ahogy eltüntette belőlem a zivatartól való félelmet. Egy komoly zivatar idején szabályosan kituszkolt az ajtón. Éppen abban a pillanatban csapott a villám a templom tornyába. Igaz, azóta nem félek a vihartól.- Aztán Pápára kerültél. Hogy teltek diákéveid? J - Tízéves koromban kerültem Pápára, a református gim­náziumba. A hitoktató lelkészeim Faddgyás Aladár, Havasi Dezső és Bárány László voltak. Ez utóbbi különösen is kedves emlékű. Sokszor látogatott el hozzánk, de a többi tanítványhoz is. Pontosan ismerte családi problémáinkat, ne­hézségeinket. -Külön diák-istentiszteleteket tartott nekünk ­Nyolc éven keresztül heti két órában tanultuk a hit- és erkölcstant. Életemnek meghatározó időszakát jelentették ezek az évek. Kívülről megtanultam a Dunántúli Énekes­könyv szinte minden énekét. Olyannyira, hogy istentisztele­tekre énekeskönyv nélkül jártam.- Aztán életed nehéz időszaka következett. A háború és az azt követő évek. AZ EGYHÁZ LEGYEN ÉS MARADJON EGYHÁZ! A fenti mondat volt a vezérgondola­ta az Országos Presbitérium november 15-én tartott ülésének, Már maga a tény, hogy. .idén; negyedszer jött össze . egésznapos tanácskozásra a presbité­rium, jelzi egyrészt az egyházi élet vál­tozását, a felgyorsult ritmust, a megnö­vekedett feladatokat, másrészt a testü­leti döntések helyreállításának, a lelké- szi és világi elem egyensúlyának az igé- _ nyét, - kezdte jelentését Dr. Frenkl Ró­bert országos felügyelő. Dr. Harmati Béla püspök-elnök je­lentésében pedig megemlékezett a Vi- zsolyf Biblia kiadásának négyszázéves jubileumáról. Isten igéje számadóra hív, mert a régi szép kifejezéssel „iu­dex”, azaz bíró felettünk, norma és re­gula, mérték egész életünk, tanításunk és erkölcsi magátartásunk számára. Önvizsgálatunk fontos része a realitá­sok tisztelete. A szabadságot nem lehet elszakítani a felelősségtől. Vélemény- szabadságunkat csak másokért és má­sokkal együtt, s csak felelősen gyako­rolhatjuk mindnyájunk javára. Az egy­ház csak akkor töltheti be hivatását a világban, ha szolgálatában első helyre sajátos kincse, a Krisztusról szóló evangélium kerül. Ezért hangsúlyos és fontos: Az egyház legyen és maradjon egyház! Mindkét elnöki jelentést, valamint az egyházi munkaágakról, intézmé­nyekről és bizottságokról szóló tizenki­lenc jelentést élénk eszmecsere követte. , A beszámolásokban kifejeződött az egyházunk iránti szeretet és felelősség.' Sokan mutattak rá a gyülekezetekben folyó .lelkiismeretes munka és a misz- sziói lelkűiét 'fontosságára,' amelyek nélkül nincs megújulás. A saját identi­tásunkat kell megtalálnunk. Az egyéni lelki megújulásból következik egyhá­zunk megújulása. A jelentésekben és hozzászólások­ban előkerültek a gondok, a szoronga­tó és megoldásra váró feladatok, de a hálaadásra késztető tények is. Társa­dalmunkban felértékelődött a gyüleke­zeti diakónia, de új szeretetotthonok is épülnek. (KisJcőrÖApn. és, .Nyíregyhá­zán), a meglévők pedig bővülnek. Job­ban a gyülekezetek ügyévé-kell tenni a Gusztáv Adolf Segélyszolgálatot. Min­den nehézség ellenére elevenedik a gyermek- és ifjúsági munka. Örvende­tesen emelkedik a teológiai hallgatók száma, de egy ideig még szorongató gond marad a lelkészhiány. Sió volt a zsinati előkészületekről, sajtószolgála­tunkról, egyházunk anyagi ügyeiről, a • már működő és újra megnyíló gimná­ziumainkról, a menekültügyi szolgálat­ról az 1966. óvi Ünnepélyes Nyilatko­zat deregulációjáról, személyi kérdé­sekről és még sok egyébről. A gazdag programban aktívan részt­vevő presbiterek egyházunk iránti fele­lős. szeretete jól tükrözte egyházunk mai helyzetét, feszültségeit, de a hit re­ménységét is. Sárkány Tibor A mélységből kiáltok Uram... (130. zsoltár) Ai idei Evangélikus Naptárban több írás címében is találko­zunk ezzel a szóval: kiáltás. Életünk folyamán sokszor kerülünk olyan mélységekbe, amikor csak a kiáltás mentheti meg életünket. A bűnösök mélységéből csak akkor tudunk szabadulni, ha segítsé­gért kiáltunk. Az idézett zsoltár is erre biztat. Minden nehéz helyzetben találhatunk szabadulást, ha az Úrhoz kiáltunk. Az Úr Jézus keze bármilyen mélységből ki tud menteni, ha kiáltunk hozzá: Uram, segíts! Még gyermekkoromban, hallottam ezt a történetet. Ebben is egy nagy mélységbe került emberről hallhatunk. Egy közel-keleti országban történt. A történet szeréplője vásárra indult, hogy ott szamarat vehessen magának. A város távol volt és igy még este el kellett indulnia, hogy időre odaérhessen. Útonáljókra, rablókra is számíthatott, ezért pénzét jól elrejtette. Hogy hamarább odaér­jen, rövidebb, kevéssé járatos utat választott. Indulás előtt térdre borult és kezeit az égre emelve igy imádkozott: Uram, kérlek adj sikeres vásárt. Arra is kérlek, hogy ne legyen eső, hogy ne ázzak egész úton és a sár ne nehezítse utamat. Úgy látszott, imája meghallgatásra talált, mert szép, csendes időben kelt útra. Hamar besötétedett! Csak nehezen haladt előre az ismeretlen úton. Senkivel sem találkozott. Az út egyik kanyaru­latánál figyelmetlenül lépve, egy mély gödörbe zuhant. Azon a vidéken sok ilyen kiszáradt kút volt található. (József történeté­ben is szó van ilyen száraz kútról.) Rémületbe esett! Mit tegyen? Kiáltozni kezdett: emberek se­gítsetek! Mivel azon a járatlan útón nappal is csak ritkán jártak emberek, bizony hiábavaló volt a kétségbeesett kiáltozás. Külön­ben is, ha jártak volna is, nem mentek volna oda, félvén, hogy kelepcébe eshetnek! A hiábavaló ordítozástól teljesen berekedt. Ezután azzal pró­bálkozott, hogy a kút oldalán keresett valami kapaszkodót. Sem gyökerek, sem mélyedések nem voltak segítségére...- Igen. 1942-ben Oroszországba irányítottak. Szevaszto- polba kellett volna mennem egy tiszti étkezdét vezetni. De addig nem jutottam, mert a II. hadsereg veresége Varsóban ért. Onnan visszatértem és elvégeztem egy kórház-üzemgaz­dasági tanfolyamot, és ezzel két behívót megúsztam. Aztán Kassára irányítottak számvevőszéki gyakornoknak. Innen hívtak be újra 1944. április elsején és én újra az orosz fronton találtam magamat. 1945 májusában fogságba estem, ahon­nét csak 1947-ben jöttem haza.- Mégis, a kassai idűszak hozta meg számodra életed ké­sőbbi boldog szakaszának lehetőségét azzal, hogy feleségedet ott ismerted meg.- A (éleségem kolléganőm volt.. Egy esztendőn át kerül­gettük egymást, mielőtt megismerkedtünk. 1943-ban Kassán házasodtunk össze. Feleségemben egy vallásos, mély érzésű asszonyt kaptam. Nem éltünk jómódban, de kapcsolatunkra mindig a tiszta szeretet, őszinteség, egymás megbecsülése volt a jellemző. Alig pár hónapos házasság után hívtak be katonának. Másfél évig nem tudott rólam semmit. Mivel eltűntként szerepeltem, ő lett a családfenntartó és mint ilyen megkapta a csehszlovák állampolgárságot. Amikor a fog­ságból hazatértem, nehéz volt neki áttelepülni. Házassá­gunkból egy fiú született. 1970-ben halt meg a feleségem, mindössze ötvenesztendős volt. Emlékét nem tudom feledni, távozásával kitölthetetlen űr maradt bennem.- Mikor kezdődött az egyházban szolgálatod?- 1954-ben lettem presbiter, négy évvel később választot­tak meg a mosonmagyaróvári gyülekezet felügyelőjének. 1976 óta pedig mint egyházmegyei felügyelő végzem szolgá­latomat. Mandátumom a zsinatig szól. Addig lelkiismerete­sen, hűségesen akarom a rám bízott munkát végezni. Hogy utána mi lesz? Az a jövő titka.'- Mit adott neked a hit életed során?- Nem volt könnyű életem. Hit nélkül nem bírtam volna végig. Háborúk kísérték életemet. Születésemet és fiatalságo­mat. Fogságból nem jöttem volna vissza, ha nem ad erőt hitem. Feleségem halála után hitem tartott meg, hogy össze ne roppanjak. Csak a hit tud olyan gerincet adni az ember­nek, ami segítségével mindenen túlteheti magát. Hittem min­dig, hogy a szenvedés nem tart örökké, egyszer megszabadu­lunk. Csak addig kell bírni. Sok ember nem tudja, mi hiányzik életéből. Szeretetle­nek, türelmetlenek, reménytelenül tekintenek a bizonyta-' lan holnap felé. De, ha rájönnek arra, hogyha hitük van, mindenre másként tudnak tekinteni, akkor minden nor­malizálódik, életük tartalmat kap. Én ezt megtapasztal­tam életemben és erről mindig boldogan tettem és teszek bizonyságot. I^ten adjon erőt további életedhez, szolgálatodhoz, Köszö­nöm a beszélgetést. Kiss Miklós Hálaadás Csepelen Könnyezve tekintett fel a mélységből. Látta a ragyogó csillago­kat. Reménység ébredt szívében: hátha onnan jönne á segítség? Arra gondolt, hogy jöhetne egy zivptar és akkor megtelne ez a kút vízzel és ő felemelkedne a felszínre..! Ám keserűen gondolt arra, hogy ő indulás előtt éppen arra kérte Istenét, hogy ne adjon esőt, hogy könnyebb lehessen az útja. Kérése meghallgatásra talált: nem volt eső... Szorongó szívvel gondolt arra, hogy nem jól imádkozott. Nem azt kérte imájában, amire most szüksége lenne! Fájdalmasan érezte, hogy Istenre kel­lett volna hagynia útját, ő tudja, mikor mire van szükségünk. Feltekintve a nagy mélységből látta, hogy a ragyogó csillagok biztatóan integetnek felé. Uj remény ébredt szívében. Istentől jöhet még segítség... Térdre esve újból fohászra nyílt a szája: Uram, segíts! A tiszta szívvel elmondott imádságra hatalmas záporral vála­szolt az ég. Olyan hatalmas zivatar keletkezett, hogy a száraz kút is megtelt vízzel. A vízzel együtt a mélységbe zuhant ember is felemelkedett. Megmenekült és folytathatta útját... Ez a történet sok tanulságot rejt magában. Ezek közül néhány: Sokszor fordulunk imádságunkban olyan kérésekkel a mi Urunkhoz, amit később megbánunk. A döntést bizzuk mindig Istenre. 0 az, aki tudja, hogy mire van szükségünk! Amikor mélységbe kerülünk, embertársaink csak nagy ritkán hallják meg segítségért kiáltó szavunkat. Van úgy, hogy nem is akarják meghallani. Azt is tanulságként kell elfogadnunk, hogy a kevésbé járt uta­kon nehezebb célhoz érni. Sok váratlan dolog akadályozhatja célhoz érésünket. A legfőbb tanulság az, hogy igazi segítség mindig onnan felül­rőljön. Jézus keze minden mélységbe leér, hogy megmentsen. Isten kegyelmének esője eláraszthat bennünket, mint a víz azt a kútba esett embert - és szabadulást ad. Csilló Mihály 1927-ben szentelték fel Budapest elővárosában, Csepelen az evangé­likus templomot, melyet Vojtka József tervezett. Nincs tehát kerek évforduló, melyet megünnepelni szokás, de a hálaadásra mégis van ok. A templomban elkészült a fű­tés és a belső, felújítás, vezetékek cseréje és a teljes belső festés. Nyá­ron számoltunk be a hármas test­vér-találkozóról, finnek, erdélyiek és helybeüek együttlétéről. A fin­nek komoly segítséget adtak a ki-1 csíny evangélikus gyülekezetnek a fűtés adományozásával. Ezen túl­menően van miért hálát adni, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt negyven év alatt megmaradni egy gyülekezetnek itt Csepelen: Isten csodája. Érthető, hogy november 11-én összegyűlt a gyülekezet hálát adni Istennek és köszönetét mon­dani a segítőknek. Az egyházkerü­let püspökét hívták meg erre az alkalomra, közös hálaadásra. Szebik Imre püspök Kol 1,12-14 alapján a világosságért adott hálát. A világos Isten-ismeretért, világis­meretért és önismeretért. Hála azért, hogy Istent olyan Atyának ismerhetjük, aki tékozló fiát visz- szafogadja, azért, hogy a világ Is­tenhez tartozik a teremtés és meg­váltás jogán és meg is újítja vilá­gunkat, s a megújításban minket is felhasznál, mert önmagával tett rokonságba, azt akarja, hogy egé­szen az övé legyünk. .A templom nem önmagáért újult meg. Az ünnepi istentisztele­ten iktatott be Mezősi György, a r gyülekezet lelkésze öt új tisztségvi­selőt. Pethe Istvánné másodfelü­gyelő, Kajcsa Márton és Jakab Sándor gondnok, Oravecz .István pénztári ellenőr és Knódel Márton presbiter tette le az esküt az oltár előtt. Nem elég megújítani a temp­lomot, kell, hogy legyenek, akik a megújult templomban szolgálnak a gyülekezet mindennemű dolgai­ban és segítik a leikéset munkájú- ban. Öröm volt hallani, amikor a lel­kész felsorolta, hogy a templom, mint egyetlen olyan hely, ahol ösz- szegyülekezhetnek, miként szolgál szinte a hét minden napján gyer­mekeknek, - a három csoport hit- tanosoknak - az ifjúságnak, bib­liaóráknak és igen gyakran öku­menikus találkozás céljára. Ideje volt már fűthetővé tenni. A püspök is rámutatott, hogy szorosan összefügg a templom 'megújítása és az új tisztségviselők beiktatása. Az igehirdetésre hivat­kozva két dologban buzdította a csepelieket: yállaljanak feladato­kat a társadalom, a lakóterület egészéért való munkában. Ne hú­zódjanak vissza, mert szükséges, hogy erkölcsös, alkalmas emberek kezében legyen a vezetés és a társa­dalom megújulásának, formálódá- sának/ügye. A másik buzdítás ar­ról szólt, hogy a csepeli gyülekezet nagy kihívásnak kell, hogy eleget tegyen. Fel kell ébreszteni az alvó lelkiismereteket, hogy az elfordul­tak és a közömbösek mássá legye­nek, visszataláljanak. A lelkésznek munkatársakra van szüksége, ve­gyék körül őt szeretettel és felelő­séggel. A hálaadás így lesz igazzá. Nem­csak szavakban hangzik el, ünne­pélyes pillanatban, azután múló hangulattá lesz, hanem tettekben folytatódik, a gyülekezetben foly­tatott mindennapi törődésben, se­gítésben, szolgálátban, úgy, ahogy kinek-kinek adatott Isten mértéke szerint. Úgy jó, ha ez a szolgála­tunk Isten iránti hálánkból fakad, mert életet adott, megváltott és na­ponként megújít bennünket! KÜLFÖLDI HÍREK MEGSZŰNIK A VALLÁS TILALMA ALBÁNIÁBAN Albániában, amely 1967 óta hivata­losan ateista állam volt, és az egyházi, vallási cselekményeket szigorú bünte­téssel sújtották (például egy keresztelé­sért a szülőket nyolcévi börtönnel), új­ra megnyílhatnak a templomok és a mecsetek. Ezt Ramiz Alia elnök jelen­tette be riovembei! 7-én a kommunista párt központi bizottságának ülésén, amint arról a napilapok is beszámol-' tak. A vallásgyakorlás tilalmának fel­oldására a tervezett alkotmányreform keretében kerül sor. (Iw - szp) A NÉMET EGYHÁZAK ÉS AZ ÜVEGHÁZHATÁS Németországnak, gazdasági és tudo­mányos-technikai lehetőségeire való tekintettel élenjáró szerepet kellene vál­lalnia a légkör általános felmelegedésé­vel járó káros hatások megelőzésében, ülefve enyhítésében. Ezt tartalmazza a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) és a Német Katolikus Püspöki Konferencia október végén kiadott kö­zös nyiulatkozata. A dokumentum, amelyet a két szervezet elnöke, Martin Kruse nyugat-berlini püspök és Paul Lehmann würzburgi püspök írt alá, fi­gyelmeztet az üvegházhatás és az ózon­réteg csökkenésének beláthatatlan kö­vetkezményeire. Megállapítja, hogy a légkör védelmének lehetőségeit vizsgá­ló parlamenti bizottság jelentése ele­gendő elvi alapot szolgáltat: „Eleget tudunk ahhoz, hogy cselekedjünk. Most már valóban tetteknek kell kö­vetkezniük”. Nem szabad, hogy mai életszínvonalunkat, életmódunkat ma­gasabbra értékeljük, mint gyermekeink és unokáink életének minőségét - ol­vasható a közös protestáns-katolikus nyilatkozatban, (lw - szp) ÖKUMENIKUS TANÁCS ALAKUL ROMÁNIÁBAN A romániai egyházak képviselői októ­ber közepén Nagyszebenben megálla­podtak arról, hogy ökumenikus tanácsot szerveznek,^ amelynek minden, az öku­menikus mozgalom alapelveit elfogadó egyház a tagja lenne. Az ortodox, a refor­mátus és az evangélikus egyházak veze­tői a tanács megalakításával kapcsolat­ban emlékeztettek „arra a jó együttmű­ködésre, amely már az ateista-kommu­nista diktatúra.alatt fennállt”. Ugyanígy tervbe vették a romániai bibliatársulat megszervezését, amely majd gondosko­dik arról, hogy minden tagegyházban „a hívek nyelvén” legyen elegendő Szentírás és bibliamagyarázat. Várható, hogy előbb-utóbb ökumenikus román fordí­tás is megjelenik, (lwj - szp)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom