Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-21 / 42. szám
Evangélikus Élet 1990. október 21 I GYERMEKEKNEK * ILYEN A KIÉ HOLLANDIÁBAN A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ Kedves gyerekek! Először olvassátok el a példázatot Lukács evangéliumából — 18. részben a 9-14. verset. A farizeusok azoknak az embereknek a csoportjához tartoztak, akikről azt mondták elismeréssel : ezek korrekt, igazán húsé- 'ges, megbízható emberek. Bárcsak minden ember ilyen lenne! Sajnos vannak másfélék is: csalók, házasságtörók, vagy olyanok, mint éppen a vámszedó is. Szerencsére mi nem az „ilyenek" közé tartozunk — gondolták ók. Ezt a gondolkozásmódot könnyű a mai emberekre, keresztyénekre is alkalmazni. Vannak, akik részt vesznek az ifjúsági- gyermek-órákon, hívogatnak másokat is, imádkoznak, valamilyen segítő szolgálatot is vállalnak. Ezek éppen olyan megbecsült tagjai a gyülekezetnek, mint Jé! zus korában a farizeusok voltak. Mit lehetne ilyen jó emberek, farizeusok ellen vádként felhozni? Nem az ellen emel szót Jézus, ha valaki Isten akaratának engedelmeskedve, valami Istennek tetsző, embertársai javát szolgáló életet akar élni! A baj az: ezek az emberek azt gondolták magukról, hogy ók igazak Isten előtt. Hálát adok Isten, hogy kegyelmedből nem vagyok olyan, mint a többiek - imádkozták. A farizeus tudja, hogy Isten ajándékát kapta, de gőgösen, beképzelten, az Isten szeretetének a birtokosaként a másikat ebből a szeretetból kizárja. 1 Pedig azok az Istentől igazán megragadott és megérintett emberek, akik felismerik: Isten segítségére, irgalmára és kegyelmére szorulunk életünk minden napján. Lehet,thgy most azt gondoljátok, jobb lenne talán vámszedó- nek lenni? Akinek bűntudata van, alázatos, kétségbeesett önmaga miatt? A vámszedó a gyűlölt Rómával együtt munkálkodó, csaló, megvetésre méltó. Neki tudnia kell, hogy életfolytatása nem kedves Isten elptt, de mégsem tud ebből a bűnös körből, amely körülveszi, kitörni. Távol áll meg. Nem mer azok közé állni, akik istenfélőknek, Isten előtt igazaknak tudják magukat. Mellét veri, nincs más lehetősége, Isten kegyelmére hivatkozik. A vámszedó nem arról beszél, amije van, hanem azért könyörög amije neki nincs: Isten bocsánatáért. Neki Istenre, Isten szere- tetére, irgalmára, kegyelmére van szüksége. Azért könyörög Istenhez. Nem olvasunk arról, hogy a vámszedő ez után az imádsága után mint megújult életű ember állhatott volna Isten elé ezt mondva: Köszönöm Istenem, hogy már nem vagyok olyan bűnös, mint röviddel ezelőtt voltam. Azt tudjuk: á vámszedó megiga- zulva ment haza! Igen képmutató dolog lenne nekünk most megjátszani a „vámszedó alázatát". Nem lehetünk farizeusok, de nem tudunk igazán vámszedók sem lenni. Mi mind Isten kegyelmére szorulunk. Csak így állhatunk Isten előtt. A templomban olyan emberekké kell lennünk, akik nem azt nézik, milyen is ez vagy az a társuk, barátuk és ismerősük. Számukra az Isten a fontos, aki kegyelmes szeretetével hozzám hajol. Nekem hirdet búnbocsána- tot, mielőtt feltárta szívem indulatait és bűneit. Isten nem érdemeink, hanem végtelen irgalma szerint cselekszik velünk. Ezért mehetünk el a bűnbocsánatot kapott ember örömével haza! Nagy Edina Rejtvény Britt G. Hallqvist Három bibliai történetet vagy igehelyet kell találnod azok közül, amikben ez a képen látható lény szerepel. Hogy mit ábrázol? Talán már rájöttetek. Ez természetesen csak a kép egy kis darabja. Ha az eddigi képecskéket összegyűjtötted, akkor biztps, tudod is már. Ha nem, még mindig van lehetőséged arra, hogy a további dobóiról «hétre megjelenő — részecskékből összeállítsd. Jó munkát! BALESET Egy fasorban volt. Három-négy kocsi állt az úton. Megállítottak minket. Egy férfi feküdt a fűben, nyöszörgött és véres volt az arca. Robogóval rohant egy fának. A rendőr és a mentők még nem értek oda. Valamit kérdeztek tólünk magyarul, mért ez Magyarországon volt. Azt hiszem, doktort mondtak, de se papa, se mama nem doktor. Mikor továbbmentünk, azt mondta papa: „Biztosan élt még. Nyöszörgött." És mama: „Semmit sem tehettünk." Aztán csend lett a kocsiban. Ha jobban belegondolunk, a fenti cím ellentmondást rejt magában. Hogy is kerülne a KIÉ - azaz a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Hollandiába? S vajon miért nem a németalföldi testvérszervezet nevét - CJV, azaz Christelijk Jongeren Verbond - választottam a címbe? A választ a következő rövidítés rejti magában: YMCA. A Young Mens Christian ^sso- tiation elnevezést egy jó másfélszáz éves, nagy hagyományokkal rendelkező ökumenikus világszervezet viseli, a YM- CA-CJV pedig ennek a hollandiai tagozata, mint ahogy a Magyarországon a csaknem 50 éves kényszerű csend után újjászerveződő KIÉ is a közös alapokra épít. Nemcsak nálunk, hanem a környező közép-kelet- európai országokban is megindult már az újjászervező munka: ehhez kívánt segítséget nyújtani az a „YMCA-East- West Summer Consultation” nevet viselő kéthetes nyári tábor, amelyet a YMCA-CJV szervezett és vezetett 1990. augusztus 4-től 18-ig a hollandiai Den Dolder Ernst Sillem Hoeve nevű konferencia telepén. írásom célja bemutatni táborunkat; azonban be kell vallanom, hogy egy cikk keretén belül főként csak információközlésre szorítkozhatom - számomra azonban sokkal fontosabb, hogy felidézhessem Ernst Sillem Hoeve atmoszféráját, mivel meg vagyok róla győződve, hogy ez volt a legszebb élmény, a legnagyobb ajándék, amellyel hazatértünk. Augusztus első két hetében együtt vakációzott 35 fiatal a világ 9 országából - 3 német, 2 norvég, 3 lett, 4 lengyel, 3 cseh, egy francia, öt amerikai, s 11 holland, akik az irányító „staf’-ot alkották. Magyarországot négyen képviseltük: Hamar Ildikó, Hamar Balázs, Ku- lányi Erika és jómagam. Ha felsorolásszerűen felidézem, hogy mi minden történt az együtt töltött idő alatt, szinte hihetetlen, hogy mindez belefért 14 napba. Egyrészt bepillantást nyerhettünk vendéglátóink - Hollandia - világába, úgy, ahogy erre egyetlen turistának sincs módja: következetesen megvitatott témáinkhoz - a médiák szerepe; demokrácia; az ifjúság és a jövő; környezet- védelem; keresztyén bizonyság a XXI. században - kapcsolódva megismerkedhettünk pl. az NCRV keresztyén rádiótársaság munkájával és munkatársaival, magunk is készítettünk Interjúkat Hilversum utcáin; voltunk a hágai Békepalotában s a Parlamentben, ahol a látogatáson túl beszélhettünk egy kereszténydemokrata képviselővel is, s a környezetvédelemhez kapcsolódva elmentünk egy víztisztító állomásra és a híres Delta-gáthoz. Sőt itt, a tengernél, megvendégeltek bennünket egy lazac-, ill. osztriga- és kagylótenyésztő telepen is. De voltunk múzeumokban Utrechtben, hajókáztunk Amszterdam kanálisain, a közeli Baarn-ba pedig a vasárnapi istentisztelet alkalmával látogattunk el. Az „intellektuális” elfoglaltságokkal minden szempontból teljesen egyenrangú programként szerepelt a testi-szellemi kikapcsolódás: biciklitúra, röplabdameccsek, ki- dobósozás, tavi-túra piknikkel - hogy csak néhányat említsek. Az egyre inkább közösséggé szerveződő csapatnak módja nyílt kreativitását is bemutatni: két alkalommal csináltunk műsoros estet, ahol mindenki „produkálta magát” a kifejezés nemes értelmében. Egészen- különleges élményt jelentettek számomra a „csendes percek”. Mindig más és más tartotta közülünk az esténkénti „evening prayer”-t, mely ily módon sajátos és megismételhetetlen jelleget nyert, bár záróeleme mindig azonos volt: a közösen, „soknyelvűén” elmondott Miatyánk. Beszámolóm végéhez közeledem. A teljesség igénye nélkül igyekeztem képeket felvillantani az útravalóul kapott hatalmas élményanyagból: remélem, sikerült érzékeltetnem napjaink sokszínűségét és dinamizmusát, a programok zökkenőmentes pergését, mely a professzionális szervezés érdeme. Az együtt töltött idő jelentősége nemcsak a visszaemlékezésben rejlik, hanem sokkal inkább iránymutatásul szolgálhat az itthoni munkában. Azt szeretném, hogy a tapasztalatokat kamatoztatva, s a gyakorlott szervezők segítő kezét elfogadva hasonló élményekkel gazdagítsák a fiatalokat a KIÉ táborai majd Magyarországon is. Naszályi Dóra Kedves Péter! Az Evangélikus Életben megjelent írásod azt bizonyítja, hogy szíveden viseled iskolánk sorsát, mert 16 évesen komoly felelősséggel szólsz hozzá. Épp ezért néhány dologra felhívnám a figyelmedet, ami talán bizonyos kételyeket eloszlathatna. Az évnyitókon és évzárókon valóban szó volt a hagyományokról, de nem az elit iskola hagyományairól! Arról hallottatok, hogy ebben az iskolában a Tízparancsolat a törvény, ezt minden fasori diáknak tudomásul kell vennie. Azt is mondtuk nektek, hogy mi Luther Márton és Melanchton Fülöp útmutatásait akarjuk követni. Elit iskoláról nem igen beszéltünk, csak mások szoktak így nyilatkozni. Mi azt mondtuk, hogy a mércét magasra fogjuk tenni, mert szeretünk benneteket és igcfr-: - - -■ 1 ..'V' 1! •• ' A mert erre van szüksége mind az evangélikus egyháznak, mind a magyar társadalomnak. Egy dologra hívnám fel a figyelmedet. Minden kezdet nehéz, különösen áll ez a szellemi életre. Ha 45 éven át elszokik egy társadalom attól, hogy minden lépésénél először arra gondoljon, hogy tevékenységével nem árt-e másnak, akkor könnyen lesz úrrá az önzés, akkor minden dolgot hajlandó a gyakorlati hasznosság szempontjából megítélni. ■ A fasori hagyományok pedig az eszményekért való lelkesedést jelentik, a másokért való áldozatvállalást, az értéktelen elvetését és a tiszta értékek követését! Ez nehéz feladat, áldozatos, önzetlen munkát kíván, de meg vagyok győződve, hogy tanulmányaitok végén erre az erkölcsi alapra fögtok lépni, hogy müjdan igaz emberek, felelősségteljes felnőttek lehessetek. Gyapay Gábor Szeretet, tolerancia, tiszteletadás- Beszélgetés Udvaros Béla rendezővel A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület október 26-án, pénteken este 7 órai kezdettel rendhagyó módon emlékezik meg a reformáció indulásáról. A budapesti József Attila Gimnázium dísztermében Lessing Bölcs Náthán című darabját adják elő neves színészek Udvaros Béla rendezésében. Udvaros Bélával, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület választmányi tagjával beszélgetünk, akiben ennek a rendhagyó reformációi estnek a gondolata megszületett. N. L.: Ezen az ünnepi esten miért éppen ez a nem reformációi történet kerül bemutatásra? U. B.: Elöljáróban annyit, hogy nem egy hagyományos színházi előadást tartunk. Sajnos erre nem nyílt mód. Oratórikus formában fogják előadni a darabot, bizonyos színpadi jelzésekkel. Azért használom mégis az „előadás” szót, mert azért bizonyos hangulati játékok lesznek a felolvasás keretében is. Megpróbálunk valami színházszerűséget nyújtani. Az utóbbi években egyre inkább teret nyer a keresztyén egyházakban az ökumenikus összefogás gondolata. Amikor újra kézbe vettem az általam jól ismert darabot, megdöbbenve tapasztaltam, hogy ennél időszerűbb világirodalmi remekmű kevés van. A darab három főszereplője: a keresztyén templomos lovag, a zsiszultán, mint az iszlám legfőbb képviselője. A darab során mindegyik úgy érzi, hogy saját vallása képviseli az igazságot. De mégis melyik az igazi? Erre válaszként Lessing bölcs Náthánnal elmondat egy ősi ázsiai legendát, ami tulajdonképpen egy parabola. Élt régen egy idős atya, aki a bölcsességnek és a hatalomnak a birtokában rendelkezett egy aranygyűrűvel, ami különleges, egyedi példány volt. Nem tudta eldönteni, hogy halála után három fia közül melyik is örökölje majd. Hiszen mindegyiket egyformán szerette. A gyűrű ugyanis olyan csodagyűrű volt, mely megvédte a család és a közösség életét is. Hosz- szas töprengés után fölkeresett egy aranyművest, akit fölesketett, hogy titkát megőrzi. Készíttetett vele két tökéletes másolatot. Amikor már haldoklóit az apa a fiúk a különleges örökségre vártak. Hiszen tudták, hogy aki a gyűrűt megkapja, az apa örökébe lép. Ekkor fiait külön-külön hivatva átadott apjuk mindegyiküknek egy gyűrűt. Már ő sem tudta, hogy melyik az eredeti. A fiúk mindegyike azt hitte, hogy ő kapta meg „a gyűrűt”. Csak apjuk halála után derült ki, hogy mindegyiknél van egy. Hogy melyik az igazi, arra soha nem derült fény. Viszont örökségül azt is meghagyta az apa, hogy aki a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elvet megtartja, ság jegyében jár, annak biztosítja a gyűrű a hatalmat és a bölcsességet. A tanmesének ezzel vége. Bölcs Náthán ezt Szaladin szultánnak és a templomos lovagnak mondja el, mert mindegyik csak a maga vallásának igazságáról akar tudni. A parabola lényege pedig az, hogy mindenki a maga vallását, ha tiszta szívvel, igaz módon éli meg, akkor az igazságnak a birtokosává válik. Ezek után nem véletlenül mondom, hogy az ökumenikus gondolatot ilyen egyértelműen sehol nem találjuk, mint a Bölcs Náthánban. A főszereplők nemcsak a maguk igazságát védik, hanem a másikkal vitatkozva mindvégig toleránsak, egymást tiszteletben tartják. Egyik sem a másik eltiprásával akarja megvédeni a maga igazát. A történethez tartozik, hogy a zsidó Náthán nevelt leánya Recha keresztyén anyától született. A templomos lovag azonban őt, mint zsidó lányt szerette meg. Később derül ki, hogy testvéreié. Apjuk pedig Szaladin szultán testvér- bátyja, aki keresztyén nőt vett feleségül. így fonódik össze vér szerint is elválaszthatatlanul a három vallás. N. L.: A két szó: szeretet és tolerancia túlmutat nemcsak a darabon, de a vallások keretein is. Kulcsfogalmakká kellene, hogy váljanak mindennapjainkban. U. B.: Egyetértek ezzel, ezért is bot nem tudnék bemutatni a vallási türelem és az újrarendeződés szükségességének hirdetésére. Azért is vállalták el ennek az üzenetnek a továbbadását neves színészek, ingyen felajánlásként, hogy példát mutatva hirdessék: hangozhat ebben a tülekedő, zajos világban az az ige, mely békét, szerete- tet, türelmet, megértést, egymás kölcsönös tiszteletét hirdeti. N. L.: Elmondhatjuk tehát azt, hogy Udvaros Bélának, mint evangélikus keresztyén embernek ez a két szó: szeretet és tolerancia jelenti a darab tulajdonképpeni üzenetét? A rendhagyó ünnepi est végén pedig elmondhatjuk majd, hogy a mai Magyarországon, ebben a nehéz gazdasági, zajos politikai életben újra és újra hirdetnünk kellene azt, hogy szeretet és tolerancia nélkül nem tudunk együtt élni? U. B.: Hozzáteszem a tolerancia és a szeretet mellé még a tisztelet- adást, ami oly mértékben devalválódott a magyar társadalomban is, hogy az már kétségbeejtő. Ez a darab arra is példa, hogyan kell a másikat meghallgatni és megérteni tudni. Szeretet, tolerancia, tisztelet- adás. Ez a három az, amit szeretnék a müvei érzékeltetni. E pillanatban ennél időszerűbb gondolat úgy érzem nincs, sem ennél örökkévalóbb igazság. N. L.: Köszönöm. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület 1990. október 26-án, pénteken este 7 órakor a reformáció évfordulóját LESSING: BÖLCS NÁTHÁN c. drámájának előadásával ünnepli. Áz előadás szervezésében a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület mellett A Magyarok Világszövetsége, a Református és az Evangélikus Teológia is részt vállalt. Az előadás.színhelye: a József Attila Gimnázium díszterme (Budapest, XI., Villányi út 27. II. errv.) Megközelíthető a Moszkva térről vagy a Móricz Zsigmond körtérről a 61 Jes villamossal. Belépődíj nincs. Szives adományaikat köszönettel elfogadjuk. Szereplők: Szaladin szultán ....................................... Sz ittah, a húga........................................... Ná thán, gazdag jeruzsálemi zsidó . . . Recha, fogadott leánya............................ Dajka, Recha társalkodónője................ If jú templomos lovag............................... De rvis..................................... Sz erzetes barát....................................... . Bitskey Tibor . Sunyovszky Szilvia . Darvas Iván • . Fehér Anna . Venczel Vera . Safranek Károly . Pataky Jenő . Bánffy György A darabot fordította: Lator László Rendező: UDVAROS BÉLA Az előadásra szeretettel hívjuk és várjuk. (Előző számunkban tévesen jelent meg a szombat! időpont 1)
