Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-06-03 / 22. szám

Evangélikus Élet 1990. június 3. AZ ÉSZAKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET 1990. MÁJUS 17-1 KÖZGYŰLÉSÉNEK NYILATKOZATA Súlyos eseményekkel megterhelt 40 esztendő van mögöttünk. Isten­nek köszönjük meg, hogy gyüleke­zeteinket, híveinket és presbitere­inket, lelkészeinket és munkatársa­inkat a kiszolgáltatottság, a szelle­mi-lelki elnyomás, a keresztyén hit felszámolására törekvés fájdalmas időszakában megőrizte. Istennek köszönjük meg, hogy ezernyi meg­aláztatás, méltánytalanság és szen­vedés, közepette is hangzott az evangélium, együtt ünnepeltük a szentségeket és nem szűnt meg az egyház imádsága. Istennek kö­szönjük most meg, hogy új kor­szak örvendetes kezdetével ajándé­kozott még. Bűnbánattal tekintünk vissza a kö­zel fél évszázadra. Erre kötelez egyházunk megújulásáért hordo­zott felelősségünk, és az 1948-ban a Magyar Köztársaság és Egyhá­zunk között létrejött Egyezmény felbontása is alkalom a számadás­ra. Megrepedt nádszálhitünk félel­mek és megfélemlítések között gyakran megingott. Emberekre néztünk, amikor Urunkra kellett volna jobban figyelni. Ezért egyes teológiai állásfoglalásaink politi­kai érdekek kiszolgálóivá lettek. Szóltunk, amikor hallgatni kellett volna. A zsarnokokat dicsőítők kórusában az egyház hangja is megszólalt. Hallgattunk, amikor szólni kellett volna. Egyházunk néma maradt, amikor a kor szám- űzöttjei, kitelepítettjei, megbélyeg­zettjei védelmei vártak volna tő­lünk. Gyakran panaszra nyílt az ajkunk, amikor imádkozni kellett volna. Pislogó gyertyabél hitünk nem világított -s egymás iránt sem sugárzott mindig együttérző krisz­tusi szeretet. Urunk, irgalmazz ne­künk! A történelmi változások is­tenadta új korszakának kezdetén nem vádolunk senkit és nem ítélke­zünk mások felett. Egyedül Istené az igazságtétel joga. Mégis Isten előtt megállva valljuk, hogy a múl­tért felelősségünk nem egyenlő mértékű. Voltak, akik haszonélve­zőkként, mások mártírként vagy háttérbe szorítottakként élték meg ezt az időszakot. A személyes ön­vizsgálatra mégis mindnyájan kö­telezettek vagyunk. Most egyet te­szünk : ami mögöttünk van, azt el­felejtve, ami pedig előttünk van, annak nekifeszülve futunk egye­nest a cél felé. (Filippi 3,14) Egyházunk, benne Északi Egyház- kerületünk újragondolja szolgála­tát hazánkban. Jézusi küldetése alapján tartozik az evangéliummal minden embernek. Elvilágiasodott emberek kopogtatnak újra temp­lomaink ajtaján. Új kapuk nyílnak előttünk a szolgálatra kórházak­ban, börtönökben, iskolai hitokta­tásban, korábban kényszerítő kö­rülmények között államosított is­koláink fokozatos visszaállításá­ban. Az 1991-ben összeülő zsinat új egyházi alkotmány létrehozásá­ra vállalkozik. Fokozott elvárások és egyre nö­vekvő feladatok megújulást sür­getnek sorainkban. Csak teológiai gondolkodásában, hitében és sze- retetében megújult egyház tudja betölteni Urától kapott megbíza­tását, melyet egyedül Isten Szent­lelke végezhet el közöttünk. Kérjük gyülekezeteinket és lelké­szeinket, továbbra is hprdozzák imádságban az evangélium szolgá­latát, és összpontosítva erőnket a jövő feladatokra - a lutheri józan megfontoltság alapján -, lássák az evangélium szolgálatának elsőbb­ségét. Minden vélt vagy jogos sére­lem elszenvedésével szemben az Is­tentől nyert bűnbocsánat és az egymás iránti kölcsönös megbo­csátás alapján végezzék munkáju­kat a gyülekezetekben előremutató missziói lendülettel, új munkatár­sak szolgálatba állításával, hűsége­sen. Isten Szentlelke vezesse Északi Egyházkerületünket az erőnek, szeretetnek és bölcsességnek útján. r ■ Az Északi Evangélikus Egyházkerület 1990. május 17-én megválasztott tisztségviselői és bizottsági tagjai, valamint zsinati képviselői névsora: Egyházkerületi felügyelőhelyettes, világi főjegyző: Póttagok: Dr. Conrád Zoltán Puskás János Dr. Dely Lászlóné Püspökhelyettes, jegyházkerületi egyházi főjegyző: Szimon János Sztruhár András Lábossá Lajos Egyházi jegyző: Fehér Károly Világi jegyző: Dr. Grynaeus Tamás Kerületi jogtanácsos: Dr. Török Gábor Kerületi számvevőszéki elnök: Egyházkerületi törvényszék: Választott bírák: (lelkészek) Bárány Gyula Fehér Károly Missura Tibor Sárkány Tibor Varga György (világiak) Dr. Conrád Zoltán Dr. Garami László Joób Árpád Dr. Kovács Ilona Petőcz György Sárkány Tibor Egyházkerületi Tanács Választott Zsinati képviselők: (lelkészek) Balicza Iván Bálint László Bödecs Barnabás Magyar László tagok: (világiak) ifj. Benczúr László Benkő Imre Bozóky Éva Dr. Garami László Rendes tagok: Dr. Boleratzky Loránd Fehér Károly Lábossá Lajos Dr. Török Gábor Póttagok: Balicza Iván Bálint László Dr. Garami László Sárkány Tibor Fasoriak Aszódon Egész napos kirándulás Gödöl­lőre és Aszód környékére - hirdet­te a Fasori Öregdiákok Baráti Kö­rének útiterve, de hogy mit rejtett, mit adott ez a szűkszavú mondat, arról nehéz röviden beszámolni. A látottakat - a műemlékeket és emlékhelyeket - könnyű felsorol­ni, annál nehezebb a kirándulás ad­ta belső tartótomról, a szívvel és szeretettel teli első találkozásokról, beszélgetésekről, az összetartozás felvillanó érzéséről írni. A rideg pa­pír nem adja vissza azt a melegsé­get, az emberi kapcsolatok oly rit­kán tapasztalható összefűző erejét, amely a látogatók és a fogadók, a házigazdák között pillanatok alatt kialakult. A gödöllői Agrártudományi Egyetem patinás épületétől vitt az egyetem* autóbusza Aszódra. Az útvonal hazánk egyik jellegzetes táján . vezetett a célállomásig. Aszód nagyközség, volt járási székhely emlékei elválaszthatatla­nok a Podmaniczky család 200 éves múltjától: ők építették az evangélikus templomot, iskolát. Műemlékké lett udvarházuk, kas­télyuk, a dombtetőn álló homlok­zati tornyos templom, melynek karzatából kiemelkedik a szép or­gona. A művészi egyházi alkotá­sok nagy értékű emléke a XVIII. század elejéről a kolozsvári meste­rek faragta, fából készített, festett ás Hiícan aranvn7r>tt nitár A PaH. maniczky-Széchényi Kastély tosz- kán oszloppal tagolt, szobordiszes kapuja előtt is sokszor kattogott a fényképezőgép. Az épület az el­múlt évtizedekben középiskolai kollégium lett. A kastély középső részében 1891-től a Bányai Evan­gélikus Egyházkerület leánynevelő intézete talált otthonra. 1945-től általános iskola. Az épületegyüt­tesben volt 1931-ig az aszódi evan­gélikus gimnázium, . amelynek 1835-től 38-ig diákja volt Petőfi. A Galga völgyében meglátogat­tuk a domonyi, Koren Istvánról elnevezett általános iskolát, meg­nP7tiilf 9 lfptg7i'ntpc mnHAm óniilol Fotó. Dr. Pallérdy Lászlóné jól felszerelt tantermeit; voltunk az ikladi iskolában is. Oktató-nevelő munkájában bármely nagy váro­sunk iskolájával versenyre kelhet­ne. Fehér blúzos, fekete szoknyás diáklányai már a bejárati kaputól kísérőink lettek az iskolát bemuta­tó igazgatónővel és tanáraival. (íz­lésesén terített asztaloknál az óvo­dai konyhások által készített kitű­nő túrós és káposztás rétes várta az „öregdiákokat'’.) Váckisújfalun az iskola és szépen gondozott környe­zetének megtekintése után kerti vi­rágokkal és a kis óvodások rajzai­val köszöntötték a vendégeiket. /(/»ciÁm O éniUtli» <»n w/In w „Hiszem... az egyetemes anyaszentegyházat” „Hiszek Istenben - hiszek Jézus Krisztusban - hiszek a Szentiélek­ben.” Megszoktuk a régi fordítású hitvallásban a „hiszek” e három helyét. Az új fordításban is három­szor hangzik a „hiszek” hitvallása, de m^s elrendezésben. A második hitágazatnál elmarad, a harmadik­ban kétszer is elhangzik. Lehet vi­tatni. Mégis, maga az a tény, hogy a Lélek munkájával kapcsolatban többször is mondjuk, pozitívum is. Hiszem a Lélek munkáját, hiszem, hogy a Szentlélek üdvösségre segí­tő munkája és útja: az egyház, a bocsánat, a feltámadás. Fontos ez, mert valljuk meg, itt a legtöbb bi­zonytalanság bennünk. Hogy Isten felettünk munkálkodik, hbgy Jé­zus értünk cselekedett, ide talán még eljutunk hitünkben, de hogy Isten bennünk hogyan munkálko­dik, itt bizonytalanokká leszünk. Pedig döntő, hogy éppen ezen a ponton is őszintén, szívből is hittel el tudjuk mondani: hiszek. Mostani feladatunk ezen belül ezzel a kicsiny, de fontos hitvallási résszel szembenézni: „hiszem az egyetemes anyaszentegyházat”. Vol­taképpen két szó, a hitvallás két kifejezése, amiről el kell gondol­koznunk és magunkba is néznünk. Egyetemes egyházat hiszünk. Az eredeti latin és görög szövegben a „katholikosz” megfelelő alakja áll. Azt jelenti ez, hogy a „katolikus” egyház az igazi? Semmiképpen. A szó jelentését így lehetne vissza­adni : az egészre kiterjedő, az egé­szet átfogó, a teljesség irányában élő, az oszthatatlan. Kezdetben ez a kifejezés arra figyelmeztetett, hogy az egész egyház tanítására kell figyelni a kisebbségi, eretnek tanításokkal szemben. Ma pedig ez a kifejezés arra tanít: Istennek mindenütt van népe, ahol hivő né­pe él. Senki nem mondhatja, hogy a „miénk” az igazi másokkal szem­ben. Ahol az ige igazán hangzik, ahol a szentségeket helyesen nyújt­ják, ahol a Lélek munkálkodik, ott mindenütt Isten népe él, bárhol a világon. Mi emelhetünk falakat, elválaszthatnak egymástól nem­csak 'rácsok, hanem előítéletek is. De Isten Lelkének munkáját nem lehet behatárolni, nem lehet eléje falat emelni, mindenütt munkál­kodik a világban, s van egy nép, ahol nincsenek fajok, nemzetisé­gek és társadalmi határok, Isten népe világot átfogó, mindenütt élő nép. „Más juhaim is vannak né­kem” - mondja Urunk. Neki való­ban sokféle juha van, de egyetlen, oszthatatlan és világot átfogó nyája. Az anyaszentegyházat valljuk. Talán nem mindenki tudja, hogy ebben a kifejezésben egy magyar „specialitásról” van szó. Az eredeti szöveg így szól: „hiszek egy egyete­mes szent egyházat”. A német for­dításban : „hiszek egy szent keresz­tyén egyházat”. Az anya és az egy­ház szó ilyen összetétele egyedül a mi magyar nyelvünkben fordul elő. Miért éppen* anya-szentegy- ház? Nincs arra hely és idő, hogy kifejtsük, hogyan és mi módon ke­rült ez hitvallásunkba, s hogyan terjedt el ez a kifejezés nálunk. De figyeljünk csak Luther Mártonra, aki a Nagykátéban így ír: „a világ­ban mindenekelőtt van egy sajátos közösség, amely - mint az édes­anya - szül és hordoz minden egyes keresztyént Isten igéje által, melyet a Szentlélek nyilatkoztat ki és hirdet, aki a sziveket is megvilá­gosítja és lángra gyújtja, hogy azt megragadják, elfogadják, hozzá ragaszkodjanak és benne megma­radjanak.” - „Mielőtt tagjaivá let­tünk ennek a közösségnek, az ör­dögé voltunk...” Van tehát egy kö­zösség, egyetlen közösség e vilá­gon, amelyik úgy szül bennünket újjá, mint az édesanya gyermekeit, úgy hordoz és erősít, táplál, mint az édesanya sajátjait, ez az egyház. Voltaképpen erről ír Pál apostol is: „De a mennyei Jeruzsálem sza­bad, ez a mi anyánk. - Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak” (Gál. 4,26 kk). Igaz, hogy ez az „anya” na­gyon elhagyottnak tűnik sokszor, Isten mégis gyümölcsözővé, „sok- gyermekessé” ^udja tenni a Lélek által. Igaz, hogy kevesen fedezik fel és születnek újjá benne, de ez az „anya” erős arra, hogy tartson, tápláljon, erősítsen és növekedést adjon az üdvösségre. Boldog, aki erre az anyaszentegyházra rátalált, benne él újjászületve és táplál­kozva. Hiszünk az egyház csodájában. Mert csoda, hogy létezik évszáza­dokon át, próbákon keresztül, sokszor rostára téve. Csoda, hogy létezik, hiszen sokszor mi magunk is rontjuk, deformáljuk. így volt ez mindig, így volt az elmúlt évtize­dekben is. Mégis van egyház. Van Istennek népe. „Hiszem az egyetemes anya- szentegyhäzat” ez végül Krisztus Urunkban való hitet jelent, s an­nak csodálatát, őszinte ámulatát, hogy külső és belső rontás ellenére van népe, van egy közösség, amely anya módjára hordoz, amely min­den rontás ellenére újra meg újra képes megújulni, mert Urunké és nem a miénk. S mert az egyházat teremtő Lélek ma is kész munkál­kodni, közöttünk is. És erre van szükségünk ma is. Pünkösdre van szüksége az egész egyháznak, evangélikus egyházunknak, s ben­ne nekünk mindnyájunknak. A „hiszem az egyetemes anya­szentegyházat” - hitvallása indít­son éppen ezért együttesen kitartó és komoly imádságra az idén.” Jö­vel Szentlélek Úristen.” Keveházi László A DÉLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET PRESBITÉRIUMÁNAK NYILATKOZATA A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének 1989 végén megválasztott presbité­riuma, attól az óhajtól vezéreltet­ve, hogy egyházi életünk megúju­lását és ezzel kapcsolatban a múl­tunk terheivel való leszámolást elősegítse, első ülésein Isten előtt megalázkodva, bűnbánó szívvel tekint vissza az elmúlt negyven év egyházi eseményeire, a Déli Egy­házkerület vonatkozásában is. Ezt a számvetést időszerűvé te­szi az állam és az egyház között népművészeti és népviseleti bemu­tatója és Vankóné Dudás Juli nép­művész állandó kiállítása jelentett qem mindennapi élményt. Innen hazai tájaink egyik szép vidékén, Vácegres, Erdőkertes, Veresegy­ház, Szada útvonalon tértünk visz- sza Gödöllőre. Az egyetem gondo­zott belső területét autóbusszal kö­rüljárva, az egyetem étkezőjében várt a terített asztal. Délután foly­tatódott hazánk egyik legrango­sabb felsőoktatási intézményének megtekintése és kitűnő tájékozta­tást kaptunk dr. Cselőtei László professzortól, az egyetem volt rek­torától az egyetem történetéről, je­lenéről és jövő terveiről. Cselőtei professzor volt tanulságos utunk vezetője, a sokak előtt ismeretlen táj történeti emlékeinek magyará­zója. Egész nap kísérőnk Volt Ba- gyin József, az Aszód nagyközségi közös tanács elnöke és Tóth And­rás galgamácsai tanácselnök, bizo­nyítva az iskoláik pedagógusaival való jó együttműködésüket. A „tanulmány út” nagy értéke, hogy felhívta figyelmünket a vidék pedagógusainak sokoldalú - sok nehézséggel is megbirkózó, de jó szívvel, összefogással végzett és vé­gül is eredményes - munkájára. Csöndben, szerényen végzett munkájukra ideje felfigyelnünk: érdemes időnként a főváros és nagyvárosok „határát" átlépni! 1948. december 14-én megkötött Egyezmény közelmúltban történt felbontása is. Egy korszak zárult le ezzel. Ez is kényszerít arra, hogy szembenézzünk mindazzal, ami bennünket ezzel a korral összeköt, s amiért felelősek vagyunk Isten, egyházunk és önmagunk előtt. Érezzük, hogy az események túl közeliek még, s összetettebbek an­nál, hogy tárgyilagosak lehetnénk. E korszak átfogó elemzése és érté­kelése kellő távlatból történhet majd meg, egy széles körű egyetér­tés eredményeként is. Ugyanakkor egyházunk mulasztásai, bűnei olyan tehertétel rajtunk, amelyek­kel szembenézve meg kell valla­nunk azokat, hogy Isten és egymás bocsánatát elnyerhessük. A múlt most lezáruló szakaszá­ban egyházunk egy totalitárius ál­lam keretei között élt, amelyik szétrombolta intézményrendsze­rünket, megbénította missziónkat, elvette szabadságunkat, korlátozta életünket, még az Egyezmény adta kereteken belül is. Ebben a rend­szerben egyházunk a prófétai kül­detés helyett a rendszer kiszolgáló­ja lett, nem vállalva a társadalom lelkiismeretének szerepét. Azokat, akik azt vállalni merték, s amiatt a kor mártíijai lettek, egyházunk hi­vatalos hangja is elítélte. Cserben­hagytuk a politika áldozatait is, az elhurcoltakat, a kitelepítetteket, a kulákoknak minősített testvérein­ket, az 1956 utáni megtorlás áldo­zatait. Közben fennmaradt egy lát­szat: mintha minden rendben len­ne, sőt teológiailag is igazolt. S mi­közben a magasztalás hangján szólt egyházunk a rendszer mellett a kor diktátorairól is, vezetési módszerük az egyházba is betört, és eluralkodott a félelem légköre. Ez meghatározó maradt a diktatú­ra enyhülésével is, amikor az állam és az egyház között egy látszólagos jó viszony alakult ki. Néhány terü­leten új lehetőségek nyílhattak vol­tésére, de a bennünk élő reflexek és a tovább élő félelem miatt sokszor nem használtuk ki azokat. Óvakodnunk kell az egyoldalú szemlélettől. Isten Szentlelke ebben az időben is működött népe között, erőt adott sokaknak a hitben való megmaradásra és a helytállásra. De ez a hűség és egyházmentő szeretet nem menti a vétkeket. A múlt bűneiért nem mindenki egyformán felelős. Egyesek a hata­lom kiszolgálói voltak, mások ál­dozatai. Egyesek karriervágytól hajtva követtek el erőszakot lelki- ismeretükön, míg mások félelem­től hajtva, maguk, családjuk vagy gyülekezetük sorsának féltése miatt. Sokan nem mertek ellenállni gonosz követeléseknek, jutalmak, anyagi és egyéb előnyök kisértései­nek. Míg egyesek aktív közremű­ködésükkel szolgálták ki a kort és önmaguk érdekeit, mások hallga­tásukkal lettek kényszerű, de tény­leges cinkosok. Mindezért a közös bűnvallásban is maradjon meg a személyesség. Mindenkinek magá­nak is meg kell vizsgálnia felelőssé­gét és elismernie, hogy miben és milyen mértékben vétkezett. Ugyanakkor a Déli Egyházke­rület Presbitériumát és annak el­nökségét tisztségük miatt is terheli a múlt öröksége, hiszen e testüle­tek nevében számtalan igazságta­lan, az egyházi életet károsító dön­tés született. Egy, az egyházunktól idegen világi és egyházi önkény- uralmi rendszer kiszolgálásában játszott szerepükkel, püspök és lel­készek eltávolításával vagy elítélé­sével sok méltánytalanságot követ­tek el, s hoztak szégyent egyhá­zunkra. Vállalva a kontinuitást, mint a Déli Egyházkerület Presbi­tériuma bűnbánatot tartunk eze­kért a bűnökért. Kérjük a lelkésze­ket és a gyülekezeteket, tegyék meg ugyanezt. Kérjük Isten irgalmát a bűnöket elkövetőkre,-az egyházke­rületre és egész egyházunkra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom