Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-07 / 40. szám
MP ■■■«» millJli MS IVIIJ.J (Uli.IHR 'I kl! Uli!!»*; in IMKB1 MIMTE fl ilSIlffltlSBI ’ »«mEM-r MillMIiMBMBBMBimiBlilliinil Ev angélikus Élet 1990. október 7. JÍ*ÍS GYERMEKEKNEK F I A T A L 0 K N A K KI SZEREZ ELEDELT A HOLLÓNAK, AMIKOR FIÓKÁI ISTENHEZ KIÁLTANAK... (JÓB 38, 41) Elsőként hadd idézzek Szántó Szilvi leveléből: „Kedves Tamás bácsi! Ez a rejtvény kicsit nehezebb volt a múltkorinál. Azért is, mert nekem régebbi kiadású Bibliám van és abban nem a Jób könyve 38. 41-nél van, hanem a Jób könyve 39. 3-nál. Szerencsére van nekünk egy újabb kiadású Biblia is, és így megtaláltam a kiválasztott részt. A holló különben máshol is szerepel a Bibliában. Például Noé először egy hollót engedett ki, hogy megtudja, kijöhet-e a bárkából? Illésnek a hollók hoztak ételt, amikor a hegyekben bujdosott." Valóban nagy baklövést követtem el, amikor természetesnek tűnt számomra, hogy elég a rejtvény alapjául az újfordítású Biblia szövegét néznem. Az történt ugyanis, hogy a Ká| roli fordítás fejezet-vers beosztása egy-két helyen eltér az újtól. Szerencsétlenségemre a rejtvényünk éppen egy ilyen verset talált el. Ezért történhetett az, hogy Orsi ezt a képet küldte el: A harmadik betű B |f 18.40) így jött ki a JÓB. A számok jöttek ezután. Pál háromszor szenvedett hajótörést (2Kor 11.25). Gedeon serege 300. Jákobnak 12 fia volt. Tíz csapás érte Egyiptomot. Hét napig kürtőitek Jerikónál. A végső szám a 8 lett. Jézus ruháit négy részre osztották (Jn 19.23). Jerémiás pedig egy korsót tört szét (Jer 19.1). A végső igehely: JÓB 38.41. A jó rajzok beküldői: Kozma Judit - Lajoskomárom Hegedűs Márton - Nyíregyháza Szabados Anita és Suska Hajnalka — Dunaegyháza Zalán András - Budapest Vili. kér. Merkva Attila - Dunaegyháza Zalán Eszter - Budapest Vili. kér. Szabados Zsolt — Dunaegyháza Sumitz István — Dunaegyháza Illés Adél 4 Egyházasdengeleg Pityer Gabriella - Sopron Varga Ferenc — Bakonytamási Somogyi Viola — Pécs Benke Sándor — Ajka Bánki Renáta - Várpalota Szántó Szilvia — Budapest II. kér. Remélem, nem felejtettem ki senkit. Három könyvet sorsoltunk ki. A szerencsések: Hegedűs Márton, Nyíregyháza, Merkva Attila, Dunaegyháza és Somogyi Viola, Pécs. Talán olvastátok már a következő játékot, ahol képeket kell összegyűjteni. Ez a harmadik képecske. Az ösz- szeállított rajzzal kapcsolatban három bibliai történetet vagy igeverset kell beküldeni majd. Jó játékot és köszönöm az előzőt! Koczor Tamás Ferkó rajza pedig még izgalmasabb: Egy kedves néni pedig Bonyhádról írt levelet, amiben elküldi a jó megfejtést — természetesen az ott nyaraló keresztfia nevében —, de írja, hogy a Bibliában ilyen szakaszt nem találtak. Igazuk van! Valóban csak az újban van benne. Bocsánatot kérek tőlük. Nagyon sokan azonban kutatni kezdtetek és ez jólesett. A megfejtésről röviden. A tanítvány neve: Jakab. A második betű az óborból az Ó. (Lk 5. 39) Ars moriendi - a halál művészete A Ráday Gyűjtemény új kiadványsorozatot indított Incze Gáborra emlékezve. E nagybányai születésű és negyedszázada elhunyt református lelkipásztor ugyanis számos hungarikát - régi ritka magyar nyomtatványt - mentett meg újbóli kiadással az utókor számára. Méltó tehát, hogy az új sorozat reá gondolva folytatja a sajnálatosan félbeszakadt munkálkodást, amikor modern kiadásban megjelenteti KULTSÁR GYÖRGY: „Az halálra való készületről rövid tanóság” című művét, melyet 1573-ban nyomtattak Alsólindván (ma Ausztria). Emberségűnkhöz hozzátartozik az élni-tudás mellett a haláltudat. A teremtettségben csak az ember tudja, hogy meg kell halnia. A keresztyén ember készül is reá. Eleink különösen is komolyan vették a felkészülést. Luther Márton már 1519-ben írt egy kis könvecs- két „A halálra való készülődésről”. Reformátorunk nagyon józanul, de bölcsen és biblikusán tanított és bátorított a szentségekkel való élés komolyan vételére, s dolgaink külső elrendezésére egyaránt. Példáját mások is követték. Magyar nyelven leginkább fordítások jelentek meg e tárgyban. így Heltai Gáspár 1551-ben német forrásmunka alapján készítette „Vigasztaló könyvecskéjét”. Magyari István, sárvári prédikátor pedig latinból fordított egy munkát 1600- ban „az jól és boldogul való meg- halásnak mesterségéről”. Alsólindva evangélikus prédikátora, Kultsár György azonban saját műveként adhatta kézbe tanítását. A 417 éwel ezelőtti kiadásból csak egyetlen példány maradt fenn az Országos Széchenyi Könyvtárban. Ennek alapján készült a mai írással és értelmező szószedettel is ellátott új kiadvány. A bevezető tanulmányt teológiánk professzora és „Móra Fe- renc-díjas” muzeológusunk: dr. Fabiny Tibor írta. Olvasmányos és érdekfeszítő írásában bemutatja a tájat, Muravidéket, a kort, majd a patrónus Bánffy családot, akik anyagilag fedezték a kiadást, Hoff- halter Rudolf nyomdászmestert és természetesen a szerzőt: a lutheránus eszméket valló prédikátort, Mi, mai fasoriak nagyon jól ismerjük ezt a szót. Hiszen ebből építkezik iskolánk vagy inkább építgetik, de nagyon lassan. Sokat hallottuk ezt a szót évnyitókon, évzárón és máskor is. Igen, a Fasor elit gimnázium volt. És most... valahogy nem az igazi. Talán bennünk diákokban van a hiba, talán a tanárokban, valószínűleg mindkettőben. Nem lehet, hogy rosszul fogtunk, fogtak hozzá az újjáépítéshez? 1989-ben is 1952-t akartak Kultsár Györgyöt. Maga a könyvecske a szerző ismertetése szerint négy részre oszlik: az ember életének rendjéről, a halálra való felkészülésről, az ördög kísértéseiről, valamint a hívők halál előtti vigasztalásáról. A tudós lelkipásztor több, mint 200 igehelyet idéz rövid munkájában, s mindezt majdnem két évtizeddel a vizsolyi biblia megjelenése előtt teszi. A könyvecske - különösen is az egyházi esztendő vége táján - nagyon alkalmas arra, hogy bibliaórákon ismertessük és nyomában, vagy akárcsak vele tanítsuk híveinket. Hiszen a téma: a halálra való készülés nemcsak a 16. században volt aktuális! írni, de közben eltelt 37 év. Mások a diákok, mások a tanárok, más a külvilág. Mi, diákok, nem lettünk rosz- szabbak, csak mások. Később születtünk, ez nem lehet nagy baj. Próbáljunk meg egy ÚJ FA- SOR-t felépíteni. Nem kell vakon lemásolni a régit, mert csak egy torz képet kaphatunk. Felnőttekként szeretnénk kikerülni EBBŐL a gimnáziumból. Ugye segítenek...? Kendeh Péter II. B Bencze Imre Hagyományok... „Mert az én igám E szavak - Máté 11,30-jutnak eszünkbe, ha visszagondolunk 1990 nyarára, nekünk, akik együtt töltöttünk néhány napot, hetet fogyatékosokkal, állami gondozottakkal a MEVISZ-Bárka táboraiban. Két, tíznapos turnusban mozgássérültekkel, harmadjára pedig vak gyerekekkel népesült be az erre a célra átalakított, felújított kemenesmihályfai parókia. A 10-12 táborozó az ország különböző pontjairól (Pécs, Gyula, Nyíregyháza), és más-más környezetből (Pető Intézet, szociális otthon, család) érkezett, kiegészülve a „kísérők” - kereső, illetve hivő evangélikus, vagy más felekezetű, Bárka-tag és újonnan bekapcsolódott fiatalok - 15-20 főnyi csapatával. A júniusi táborban a tavalyi borgátai együttlét során már összekovácsolódott társaság találkozott ismét. A júliusi tíz napot pedig az idős mozgássérültek jelenléte határozta meg - közülük többen évtizedek óta nem mozdultak ki az otthon, az intézet falai közül. Fokozatosan értettük csak meg, milyen kétségbeesett bátorsággal szánták rá magukat a hosszú útra, az ismeretlennel és az ismeretlenekkel való találkozásra. Mert eleinte mi is a saját érzéseinkkel - ösztönös félelmeinkkel, görcseinkkel, tapasztalatlanságunkkal- voltunk elfoglalva. így vált mindannyiunk számára nagy élménnyé a felkapaszkodás a Sághegy kürtőjébe, a Balaton és a szombathelyi csónakázás, a vidám délután Géza bácsi pincéjében, de mindenekfelett a hétköznapi élet - a fürdetés, öltözés, étkezés, beszélgetések, esti áhítatok - ünnepi percei. Különleges volt augusztusban a kisiskolás, vak, részben állami gondozott gyerekek tábora is, ahol a legnagyobb meglepetést a jelenlévő egészséges kicsik természetes, segítő viselkedése jelentette. A nyár legnehezebb hetének az állami gondozottakkal közös őrimagyarósdi tábor ígérkezett. Bár jól indult együttműködésünk a balatonalmádi fiú nevelő- otthonnál - májusban már csendesnapot is tartottunk ott - mégis a tetőfokára hágott izgalmunk, amikor huszonnégyen először „szembenéztünk” a buszokból kiözönlő negyvennél is több lurkóval. Ők azok, akik törődő szülők, rokonok híján a nyarat is az Intézetben töltik, akik családi hátterük, bőrszínük, képzetlenségük miatt eleve vesztésre ítéltettek, s akik érthető módon vonzódnak az abszolút tagadás külsőségeihez- a fekete ruhához, Pokolgéphez, sátánizmushoz, szipuzáshoz. Innen indultunk... S amilyen nehéz volt az idősebbek már kiépült betonfalait áttörni, legalább olyan élménynek bizonyult megtapasztalni a kicsik nyitottságát, fogékonyságát, a bizalmat, amivel a sze- retetre válaszoltak. Amikor eljött a búcsú pillanata, az egész társaság ott állt a kiforduló buszok ablakaiban s könnyes szemmel, integetve énekelte ä tábor legkedvesebb dalának refrénjét: „Maradj velünk, úgy kérünk Jézus, maradj velünk...” Nehéz erről a nyárról a szenvtelen hírmondó hanggyönyörűséges.. Útban a Sághegyre ján beszámolni. Pedig a problémáknak sem voltunk híján. Gyakran bizonyult kapkodónak az előkészítés, az utolsó pillanatban készültek el az épületek, állt össze az anyagi fedezet, érkezett meg a kísérő csapat. Köszönettel is tartozunk mindazoknak, akik munkánkat segítették: a két falu kedves gyülekezeteinek, győri, veszprémi, pécsi testvéreinknek adományaikért, a Vas megyei Tanácsnak, a vönöcki termelőszövetkezetnek és az Északi Egyházkerületnek pénzbeli támogatásáért. A táborokban fotó- és hanganyag is készült - így azokról részletesebb beszámolót is tudunk tartani. Mi viszont hívunk minden érdeklődőt a Bárka bibliaóráira (Bp. VIII., Üllői út 24. Józsefvárosi gyülekezet terme szept. 3-tól minden második hétfőn 18.00 órakor), ahol tájékozódhat és bekapcsolódhat a munkába. Cserháti Péter (----------------------------------------------------------------'i DIÁKISTENTISZTELET 1990. október 9-én, kedden du. 7 órakor diákistentisztelet lesz az Üllői út 24. szám alatti evangéükus templomban. Igét hirdet Szeveré- nyi János ifjúsági lelkész. i __________________________________________* SZ EBERÉNYI GUSZTÁVRÓL 100 éve halt meg „Ároni” lutheránus papi családok hosszú évtizedeken, évszázadokon át adtak egyházunknak hűséges lelkipásztorokat, espereseket, teológiai professzorokat, püspököket, akik hitükkel és tudásukkal embereken keresztül, egész életükben szolgálták Istent. Szeberényi Gusztáv Adolf 1816. október 14-én Vágkohányban született. Édesapja, Szeberényi János, a későbbi bányakerületi szuperintendens (püspök) ott volt lelkész. 1819-ben édesapját a Selmecbányái egyházközség hívta meg lelkészének, és így fia is Selmecbányán folytatta elemi- és középiskolai tanulmányait. Még elemista volt, amikor édesapja Szecsőre küldte, mint „cseregyermeket”, hogy tökéletesen elsajátítsa a magyar nyelvet. Németül is korán megtanult. A Selmecbányái líceumban a diákok önképzőkörének a tagja volt. A líceumban befejezte tanulmányait, és ezután Pozsonyban tanult; megtanult franciául, és zenével is foglalkozott. Másokat tanítva tanult maga is; így nemcsak pedagógiai képességeit fejlesztette, hanem édesapjának könnyebb volt a jó képességű fiú taníttatása. Amikor pályaválasztásra került a sor, a lelkészi szolgálatot választotta élethivatásának. Nyilvánvaló, hogy a családi otthonból, édesapjának egyre nagyobb jelentőségű szolgálatából is ilyen irányú indíttatást kapott. Előtanulmányai után, mint „kandidátus”, került 1838-ban a jénai egyetem teológiai karára. A lutheri reformáció szülőföldjén tovább gazdagította ismereteit, gyarapította tudását. Ellátogatott Weimarba, Eisenachba, Haliéba, Göttingába, Berlinbe. Az egyházi élet mellett megismerte a német politikai, gazdasági és társadalmikulturális életet. 1840-ben tért haza. Világosra került nevelőnek, Székács ajánlatára, Bohus Jánosékhoz. Elfoglaltsága mellett szorgalmasan tovább tanulta a bibliai szlovák nyelvet. A már ekkor is nagyon tekintélyes békéscsabai szlovák nyelvű próbaprédikációt tartott; ennek eredményeként ide meghívták segédlelkésznek. Szeberényi János 1831-ben a bányai egyházkerület szuperintendense (püspöke) lett, fiát még 1840-ben felavatta, és maga mellé vette segédlelkésznek. Fél év elmúltával, a Hont megyei Egyházasmarótra választották meg rendes lelkésznek. Tíz évig működött Egyházasmaróton. Az egyházmegye is észrevette rendkívüli képességeit; megválasztották egyházmegyei jegyzőnek. Család- alapítása szintén erre az időszakra esik: feleségül vette a volt csővári lelkész árváját. 1853-ban Békécscsaba hívta meg egyhangúlag, az idős Haan Lajos mellé. Szentháromság Ünnepe utáni 1. vasárnap iktatta be tisztébe Placskó István szarvasi esperes. Új szolgálati helyével teljesen összeforrt a neve, és igazán kibontakoztak a képességei; tartalmában és formájában egyaránt több irányban. Ffaan Lajossal együtt sokat tett a nagytemplom és a kis templom rendben tartásáért; Békéscsaba-Erzsébethelyen pedig külön egyházközség alakult működése alatt. Nagy gyülekezetében - megerőltető és kimerítő - szolgálatai mellett irodalmi tevékenységet is folytatott: szlovák nyelvű Ágendát adott ki, majd kiadta Kézi Ágen- dáját magyar, magyar-szlovák, majd magyar-német-szlovák nyelven. Konfirmációi Kátéja is megjelent. Egyházmegyéje 1867-ben főesperessé választotta, a bécsi egyetem teológiai kara pedig „a teológia tiszteletbeli doktora” címmel tüntette ki. Egyre többen felfigyeltek működésére és népszerűségére. Székács után, 1872-ben Szeberényi Gusztávot választotta püspökévé a bányai egyházkerület. Október 1-jén iktatták be hivatalába. 17 éven keresztül, a nagykiterjedésű egyház- kerületnek több, mint 200 gyülekezetében végezte hűségesen a reá bízottak meglátogatását. Az adatok mögött vegyük észre a korabeli nehéz közlekedési viszonyokat, és a püspöki látogatásokkal kapcsolatos, terhes külsőségeket. 140 végzett teológust bocsátott ki a lelkészi szolgálatra. Működésével igyekezett elősegíteni, hogy a nemzetiségi kérdés kiélezése és mesterséges szítása helyett, terjedjen a megértés, megbecsülés, józanság és a hazaszeretettel összekapcsolt együttmunkálko- dás. Nagy egyházkerületében, mint püspök, hűséges lelkipásztor maradt. Egyik útjáról betegen tért haza. 1890. augusztus 18-án halt meg, és 20-án temették el Baltik Frigyes, Zelenka Pál püspökök, valamint Bachát Dániel budapesti esperes szolgálatával. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7.) B. B.