Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-07 / 40. szám

MP ■■■«» millJli MS IVIIJ.J (Uli.IHR 'I kl! Uli!!»*; in IMKB1 MIMTE fl ilSIlffltlSBI ’ »«mEM-r MillMIiMBMBBMBimiBlilliinil Ev angélikus Élet 1990. október 7. JÍ*ÍS GYERMEKEKNEK F I A T A L 0 K N A K KI SZEREZ ELEDELT A HOLLÓNAK, AMIKOR FIÓKÁI ISTENHEZ KIÁLTANAK... (JÓB 38, 41) Elsőként hadd idézzek Szántó Szil­vi leveléből: „Kedves Tamás bácsi! Ez a rejtvény kicsit nehezebb volt a múltkorinál. Azért is, mert nekem régebbi kiadású Bibliám van és abban nem a Jób könyve 38. 41-nél van, hanem a Jób könyve 39. 3-nál. Sze­rencsére van nekünk egy újabb ki­adású Biblia is, és így megtaláltam a kiválasztott részt. A holló különben máshol is szere­pel a Bibliában. Például Noé először egy hollót engedett ki, hogy megtud­ja, kijöhet-e a bárkából? Illésnek a hollók hoztak ételt, ami­kor a hegyekben bujdosott." Valóban nagy baklövést követtem el, amikor természetesnek tűnt szá­momra, hogy elég a rejtvény alapjául az újfordítású Biblia szövegét néz­nem. Az történt ugyanis, hogy a Ká| roli fordítás fejezet-vers beosztása egy-két helyen eltér az újtól. Szeren­csétlenségemre a rejtvényünk éppen egy ilyen verset talált el. Ezért történ­hetett az, hogy Orsi ezt a képet küld­te el: A harmadik betű B |f 18.40) így jött ki a JÓB. A számok jöttek ezután. Pál háromszor szenvedett hajótörést (2Kor 11.25). Gedeon serege 300. Já­kobnak 12 fia volt. Tíz csapás érte Egyiptomot. Hét napig kürtőitek Jeri­kónál. A végső szám a 8 lett. Jézus ruháit négy részre osztották (Jn 19.23). Jerémiás pedig egy korsót tört szét (Jer 19.1). A végső igehely: JÓB 38.41. A jó rajzok beküldői: Kozma Judit - Lajoskomárom Hegedűs Márton - Nyíregyháza Szabados Anita és Suska Hajnalka — Dunaegyháza Zalán András - Budapest Vili. kér. Merkva Attila - Dunaegyháza Zalán Eszter - Budapest Vili. kér. Szabados Zsolt — Dunaegyháza Sumitz István — Dunaegyháza Illés Adél 4 Egyházasdengeleg Pityer Gabriella - Sopron Varga Ferenc — Bakonytamási Somogyi Viola — Pécs Benke Sándor — Ajka Bánki Renáta - Várpalota Szántó Szilvia — Budapest II. kér. Remélem, nem felejtettem ki sen­kit. Három könyvet sorsoltunk ki. A szerencsések: Hegedűs Márton, Nyíregyháza, Merkva Attila, Duna­egyháza és Somogyi Viola, Pécs. Talán olvastátok már a következő játékot, ahol képeket kell összegyűj­teni. Ez a harmadik képecske. Az ösz- szeállított rajzzal kapcsolatban há­rom bibliai történetet vagy igeverset kell beküldeni majd. Jó játékot és köszönöm az előzőt! Koczor Tamás Ferkó rajza pedig még izgalma­sabb: Egy kedves néni pedig Bonyhádról írt levelet, amiben elküldi a jó meg­fejtést — természetesen az ott nyaraló keresztfia nevében —, de írja, hogy a Bibliában ilyen szakaszt nem találtak. Igazuk van! Valóban csak az újban van benne. Bocsánatot kérek tőlük. Nagyon sokan azonban kutatni kezdtetek és ez jólesett. A megfej­tésről röviden. A tanítvány neve: Ja­kab. A második betű az óborból az Ó. (Lk 5. 39) Ars moriendi - a halál művészete A Ráday Gyűjtemény új kiad­ványsorozatot indított Incze Gá­borra emlékezve. E nagybányai születésű és negyedszázada el­hunyt református lelkipásztor ugyanis számos hungarikát - régi ritka magyar nyomtatványt - men­tett meg újbóli kiadással az utókor számára. Méltó tehát, hogy az új sorozat reá gondolva folytatja a sajnálatosan félbeszakadt munkál­kodást, amikor modern ki­adásban megjelenteti KULTSÁR GYÖRGY: „Az halálra való ké­születről rövid tanóság” című mű­vét, melyet 1573-ban nyomtattak Alsólindván (ma Ausztria). Emberségűnkhöz hozzátartozik az élni-tudás mellett a haláltudat. A teremtettségben csak az ember tudja, hogy meg kell halnia. A ke­resztyén ember készül is reá. Eleink különösen is komolyan vet­ték a felkészülést. Luther Márton már 1519-ben írt egy kis könvecs- két „A halálra való készülődés­ről”. Reformátorunk nagyon józa­nul, de bölcsen és biblikusán taní­tott és bátorított a szentségekkel való élés komolyan vételére, s dol­gaink külső elrendezésére egy­aránt. Példáját mások is követték. Magyar nyelven leginkább fordítá­sok jelentek meg e tárgyban. így Heltai Gáspár 1551-ben német for­rásmunka alapján készítette „Vi­gasztaló könyvecskéjét”. Magyari István, sárvári prédikátor pedig la­tinból fordított egy munkát 1600- ban „az jól és boldogul való meg- halásnak mesterségéről”. Alsólindva evangélikus prédiká­tora, Kultsár György azonban sa­ját műveként adhatta kézbe tanítá­sát. A 417 éwel ezelőtti kiadásból csak egyetlen példány maradt fenn az Országos Széchenyi Könyvtár­ban. Ennek alapján készült a mai írással és értelmező szószedettel is ellátott új kiadvány. A bevezető tanulmányt teoló­giánk professzora és „Móra Fe- renc-díjas” muzeológusunk: dr. Fabiny Tibor írta. Olvasmányos és érdekfeszítő írásában bemutatja a tájat, Muravidéket, a kort, majd a patrónus Bánffy családot, akik anyagilag fedezték a kiadást, Hoff- halter Rudolf nyomdászmestert és természetesen a szerzőt: a lutherá­nus eszméket valló prédikátort, Mi, mai fasoriak nagyon jól is­merjük ezt a szót. Hiszen ebből építkezik iskolánk vagy inkább építgetik, de nagyon lassan. Sokat hallottuk ezt a szót évnyi­tókon, évzárón és máskor is. Igen, a Fasor elit gimnázium volt. És most... valahogy nem az iga­zi. Talán bennünk diákokban van a hiba, talán a tanárokban, való­színűleg mindkettőben. Nem lehet, hogy rosszul fog­tunk, fogtak hozzá az újjáépítés­hez? 1989-ben is 1952-t akartak Kultsár Györgyöt. Maga a köny­vecske a szerző ismertetése szerint négy részre oszlik: az ember életé­nek rendjéről, a halálra való felké­szülésről, az ördög kísértéseiről, valamint a hívők halál előtti vi­gasztalásáról. A tudós lelkipásztor több, mint 200 igehelyet idéz rövid munkájában, s mindezt majdnem két évtizeddel a vizsolyi biblia megjelenése előtt teszi. A könyvecske - különösen is az egyházi esztendő vége táján - na­gyon alkalmas arra, hogy biblia­órákon ismertessük és nyomában, vagy akárcsak vele tanítsuk hívein­ket. Hiszen a téma: a halálra való készülés nemcsak a 16. században volt aktuális! írni, de közben eltelt 37 év. Mások a diákok, mások a tanárok, más a külvilág. Mi, diákok, nem lettünk rosz- szabbak, csak mások. Később szü­lettünk, ez nem lehet nagy baj. Próbáljunk meg egy ÚJ FA- SOR-t felépíteni. Nem kell vakon lemásolni a régit, mert csak egy torz képet kaphatunk. Felnőttekként szeretnénk kike­rülni EBBŐL a gimnáziumból. Ugye segítenek...? Kendeh Péter II. B Bencze Imre Hagyományok... „Mert az én igám E szavak - Máté 11,30-jutnak eszünkbe, ha vissza­gondolunk 1990 nyarára, nekünk, akik együtt töltöt­tünk néhány napot, hetet fogyatékosokkal, állami gondozottakkal a MEVISZ-Bárka táboraiban. Két, tíznapos turnusban mozgássérültekkel, har­madjára pedig vak gyerekekkel népesült be az erre a célra átalakított, felújított kemenesmihályfai parókia. A 10-12 táborozó az ország különböző pontjairól (Pécs, Gyula, Nyíregyháza), és más-más környezetből (Pető Intézet, szociális otthon, család) érkezett, kiegé­szülve a „kísérők” - kereső, illetve hivő evangélikus, vagy más felekezetű, Bárka-tag és újonnan bekapcso­lódott fiatalok - 15-20 főnyi csapatával. A júniusi táborban a tavalyi borgátai együttlét so­rán már összekovácsolódott társaság találkozott is­mét. A júliusi tíz napot pedig az idős mozgássérültek jelenléte határozta meg - közülük többen évtizedek óta nem mozdultak ki az otthon, az intézet falai kö­zül. Fokozatosan értettük csak meg, milyen kétségbe­esett bátorsággal szánták rá magukat a hosszú útra, az ismeretlennel és az ismeretlenekkel való találkozás­ra. Mert eleinte mi is a saját érzéseinkkel - ösztönös félelmeinkkel, görcseinkkel, tapasztalatlanságunkkal- voltunk elfoglalva. így vált mindannyiunk számára nagy élménnyé a felkapaszkodás a Sághegy kürtőjébe, a Balaton és a szombathelyi csónakázás, a vidám délután Géza bácsi pincéjében, de mindenekfelett a hétköznapi élet - a fürdetés, öltözés, étkezés, beszélge­tések, esti áhítatok - ünnepi percei. Különleges volt augusztusban a kisiskolás, vak, részben állami gondozott gyerekek tábora is, ahol a legnagyobb meglepetést a jelenlévő egészséges kicsik természetes, segítő viselkedése jelentette. A nyár legnehezebb hetének az állami gondozot­takkal közös őrimagyarósdi tábor ígérkezett. Bár jól indult együttműködésünk a balatonalmádi fiú nevelő- otthonnál - májusban már csendesnapot is tartottunk ott - mégis a tetőfokára hágott izgalmunk, amikor huszonnégyen először „szembenéztünk” a buszokból kiözönlő negyvennél is több lurkóval. Ők azok, akik törődő szülők, rokonok híján a nyarat is az Intézet­ben töltik, akik családi hátterük, bőrszínük, képzet­lenségük miatt eleve vesztésre ítéltettek, s akik érthető módon vonzódnak az abszolút tagadás külsőségeihez- a fekete ruhához, Pokolgéphez, sátánizmushoz, szi­puzáshoz. Innen indultunk... S amilyen nehéz volt az idősebbek már kiépült betonfalait áttörni, legalább olyan élménynek bizonyult megtapasztalni a kicsik nyitottságát, fogékonyságát, a bizalmat, amivel a sze- retetre válaszoltak. Amikor eljött a búcsú pillanata, az egész társaság ott állt a kiforduló buszok ablakai­ban s könnyes szemmel, integetve énekelte ä tábor legkedvesebb dalának refrénjét: „Maradj velünk, úgy kérünk Jézus, maradj ve­lünk...” Nehéz erről a nyárról a szenvtelen hírmondó hang­gyönyörűséges.. Útban a Sághegyre ján beszámolni. Pedig a problémáknak sem voltunk híján. Gyakran bizonyult kapkodónak az előkészítés, az utolsó pillanatban készültek el az épületek, állt össze az anyagi fedezet, érkezett meg a kísérő csapat. Köszönettel is tartozunk mindazoknak, akik mun­kánkat segítették: a két falu kedves gyülekezeteinek, győri, veszprémi, pécsi testvéreinknek adományai­kért, a Vas megyei Tanácsnak, a vönöcki termelőszö­vetkezetnek és az Északi Egyházkerületnek pénzbeli támogatásáért. A táborokban fotó- és hanganyag is készült - így azokról részletesebb beszámolót is tudunk tartani. Mi viszont hívunk minden érdeklődőt a Bárka bibliaórái­ra (Bp. VIII., Üllői út 24. Józsefvárosi gyülekezet terme szept. 3-tól minden második hétfőn 18.00 óra­kor), ahol tájékozódhat és bekapcsolódhat a munká­ba. Cserháti Péter (----------------------------------------------------------------'i DIÁKISTENTISZTELET 1990. október 9-én, kedden du. 7 órakor diák­istentisztelet lesz az Üllői út 24. szám alatti evangéükus templomban. Igét hirdet Szeveré- nyi János ifjúsági lelkész. i __________________________________________* SZ EBERÉNYI GUSZTÁVRÓL 100 éve halt meg „Ároni” lutheránus papi csalá­dok hosszú évtizedeken, évszáza­dokon át adtak egyházunknak hű­séges lelkipásztorokat, esperese­ket, teológiai professzorokat, püs­pököket, akik hitükkel és tudásuk­kal embereken keresztül, egész éle­tükben szolgálták Istent. Szeberényi Gusztáv Adolf 1816. október 14-én Vágkohányban szü­letett. Édesapja, Szeberényi János, a későbbi bányakerületi szuperin­tendens (püspök) ott volt lelkész. 1819-ben édesapját a Selmecbányái egyházközség hívta meg lelkészé­nek, és így fia is Selmecbányán folytatta elemi- és középiskolai ta­nulmányait. Még elemista volt, amikor édesapja Szecsőre küldte, mint „cseregyermeket”, hogy töké­letesen elsajátítsa a magyar nyel­vet. Németül is korán megtanult. A Selmecbányái líceumban a diá­kok önképzőkörének a tagja volt. A líceumban befejezte tanulmá­nyait, és ezután Pozsonyban ta­nult; megtanult franciául, és ze­nével is foglalkozott. Másokat tanítva tanult maga is; így nem­csak pedagógiai képességeit fej­lesztette, hanem édesapjának könnyebb volt a jó képességű fiú taníttatása. Amikor pályaválasztásra került a sor, a lelkészi szolgálatot válasz­totta élethivatásának. Nyilvánva­ló, hogy a családi otthonból, édes­apjának egyre nagyobb jelentősé­gű szolgálatából is ilyen irányú in­díttatást kapott. Előtanulmányai után, mint „kandidátus”, került 1838-ban a jénai egyetem teológiai karára. A lutheri reformáció szülőföld­jén tovább gazdagította ismereteit, gyarapította tudását. Ellátogatott Weimarba, Eisenachba, Haliéba, Göttingába, Berlinbe. Az egyházi élet mellett megismerte a német politikai, gazdasági és társadalmi­kulturális életet. 1840-ben tért haza. Világosra került nevelőnek, Székács ajánla­tára, Bohus Jánosékhoz. Elfoglalt­sága mellett szorgalmasan tovább tanulta a bibliai szlovák nyelvet. A már ekkor is nagyon tekintélyes békéscsabai szlovák nyelvű pró­baprédikációt tartott; ennek ered­ményeként ide meghívták segédlel­késznek. Szeberényi János 1831-ben a bá­nyai egyházkerület szuperinten­dense (püspöke) lett, fiát még 1840-ben felavatta, és maga mellé vette segédlelkésznek. Fél év elmúltával, a Hont me­gyei Egyházasmarótra választot­ták meg rendes lelkésznek. Tíz évig működött Egyházasmaróton. Az egyházmegye is észrevette rendkí­vüli képességeit; megválasztották egyházmegyei jegyzőnek. Család- alapítása szintén erre az időszakra esik: feleségül vette a volt csővári lelkész árváját. 1853-ban Békécscsaba hívta meg egyhangúlag, az idős Haan Lajos mellé. Szentháromság Ün­nepe utáni 1. vasárnap iktatta be tisztébe Placskó István szarvasi es­peres. Új szolgálati helyével telje­sen összeforrt a neve, és igazán kibontakoztak a képességei; tar­talmában és formájában egyaránt több irányban. Ffaan Lajossal együtt sokat tett a nagytemplom és a kis templom rendben tartásáért; Békéscsaba-Erzsébethelyen pedig külön egyházközség alakult műkö­dése alatt. Nagy gyülekezetében - megeről­tető és kimerítő - szolgálatai mel­lett irodalmi tevékenységet is foly­tatott: szlovák nyelvű Ágendát adott ki, majd kiadta Kézi Ágen- dáját magyar, magyar-szlovák, majd magyar-német-szlovák nyel­ven. Konfirmációi Kátéja is megje­lent. Egyházmegyéje 1867-ben fő­esperessé választotta, a bécsi egye­tem teológiai kara pedig „a teoló­gia tiszteletbeli doktora” címmel tüntette ki. Egyre többen felfigyeltek műkö­désére és népszerűségére. Székács után, 1872-ben Szeberényi Gusztá­vot választotta püspökévé a bá­nyai egyházkerület. Október 1-jén iktatták be hivatalába. 17 éven ke­resztül, a nagykiterjedésű egyház- kerületnek több, mint 200 gyüleke­zetében végezte hűségesen a reá bízottak meglátogatását. Az ada­tok mögött vegyük észre a korabeli nehéz közlekedési viszonyokat, és a püspöki látogatásokkal kapcso­latos, terhes külsőségeket. 140 vég­zett teológust bocsátott ki a lelké­szi szolgálatra. Működésével igyekezett elősegí­teni, hogy a nemzetiségi kérdés ki­élezése és mesterséges szítása he­lyett, terjedjen a megértés, megbe­csülés, józanság és a hazaszeretet­tel összekapcsolt együttmunkálko- dás. Nagy egyházkerületében, mint püspök, hűséges lelkipásztor maradt. Egyik útjáról betegen tért haza. 1890. augusztus 18-án halt meg, és 20-án temették el Baltik Frigyes, Zelenka Pál püspökök, valamint Bachát Dániel budapesti esperes szolgálatával. „Ne feledkezzetek meg vezetői­tekről, akik az Isten igéjét hirdet­ték nektek. Figyeljetek életük vé­gére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7.) B. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom