Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-05-06 / 18. szám
Mikor az édesanya megpillantja gyermekét, többé nem is gondol a fájdalomra. Megpróbáltatásaink halálos veszedelmeiben minket is egye55. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1990. MÁJUS 6. , HÚSVÉT UTÁNI 3. VASÁRNAP JUBILATE dűl Isten vidámíthat rrieg s adhat békét, örömöt, nyomorúságunk és szorongattatásunk helyébe. Luther ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÄRA: 8,50 Ft HH Ratkó József ZSOLTÁR Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek miden halottal - harmadnapra föltámadnak, mire virradna. Adassák nekik gyönyörűség, szerelmükért örökös hűség, s adassák könny is, hogy kibírják a világ összegűjtött kínját. Falu Tamás ANYÁD Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, Minden pillanatban gondolt ő reád. Ha sorsod megvadult, s látt,a, hogy elüt, Félre tolt az útból, s elé ő feküdt. Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, Ha fáztál, a lelkét terítette rád. Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd, Simogatta sebed, sírta könnyeid. Hogyha megbántottad - mért bántottad őt? Nem sírt ő sohasem a szemed előtt. Nem hangzott ajkáról soha-soha vád, Akihez rossz voltál, az volt az anyád. Köszönet azért, ami vagy Kaj Műnk anyja és otthona Néhány napja vettem meg férjemnek a Móra kiadó kis könvét: Anyák napján szeretettel apának. Tréfának is, meg komolynak is szántam. A gyerekregény ifjú hősével teljesen egyetértettem, ebből a szép napból nem lehet az apákat kihagyni. A nevelés terhe, a felelősség közös, mindkét szülőé. Ma, amikor édesapák is gyesre mehetnek, és élnek is sokan a lehetőséggel, talán már senki sem kérdőjelezi meg állításom helyességét. Az óvodai ünnepségeken a piros szí- vecskéket mégis az édesanyák kapják. Jelképes is ez. Van valami, amivel az apák nem versenyezhetnek. Az anyai szív. Szívet írtam, de tudjuk, többet rejt ez a szó puszta érzelmeknél. Jelenti az aggódást, a féltést, önfeláldozást, a derűt, a büszke örömöt és a mindent elfedő szeretetet, és valami titkot, amit szavakba önteni nem lehet. „Köszönet, Máma, azért, ami vagy!” - Egy misszióba készülő ifjú búcsúzott ilyen szokatlan, de irigylésre méltó módon anyjától. Mit akarhatott vajon szavaival kifejezni? Őszinte háláját, de nem csupán azért, amit anyjától tanulhatott. Nemcsak a sok-sok fáradozást, a gyermeknevelés küszködő perceit szerette volna megköszönni. A hála annak szólt, akinek lényéből, jelleméből fakadt minden jóság s odaadás. Talán már ott áll a vitrinedben, kedves édesanya, nagymama, a piros karton szív, vázádban pompázik a virág. Csak néhány szál, de nem is kell több. Ebben az ünnepnapban ez a szép, hogy egyszerű és őszinte. Talán már tegnap meghozta a postás távol élő fiad, vagy lányod dísztáviratát. Felköszön- töttek, gondolnak rád, szeretnek. Ne kételkedj benne, ne is szerénykedj, hálájukat, odafigyelésüket megérdemled. Lehet, hogy ma apjukkal a gyerekeid vállalták magukra a főzés gondját. Tegnap azonban te mostad ki a szennyesüket. S tudod, hogy holnap is te fogsz késő estig vasalni rájuk. Ezt az önfeláldozó szeretetet nem árt, ha néha észreveszik, megköszönik. Most azonban együtt, hiszen én is édesanya vagyok, nézzünk önmagunkba! Vajon a családunk azért is köszönetét mondana, „amik vagyunk”? Mi árad belőlünk, a lényünkből? Mogorva kötelességtudat, vagy Istentől kapott őszinte és felszabadult derű? Keresztyének vagyunk, Krisztus követői. Mit jelent betölteni az Istentől kapott anyai hivatást? Nem véletlenül idéztem az ifjú misszionárius szavait. Édesanyja léte különleges belső békét, derűt, Istentől kapott erőt sugárzott környezete felé. Jézus egy helyen a „föld sójának” nevezte tanítványait. A só nemcsak ízt ad, hanem szomjúságot is okoz, vágyat támaszt a frissítő víz után. Ez lenne az édesanyák feladata is, hogy szomjúságot ébresszenek családjuk tagjaiban Jézus szava, az Élet vize után. De hogyan vihetnénk közel szeretteinket Krisztushoz? Wilhem Bush, a híres német evangélista mondta egyszer édesanyjáról: „Hogy belőlünk gyermekekből lett valami, sőt megfoghatatlan módon valameny- nyi sógorunk, sógornőnk és az ösz- szes unoka a Jézus útját járja, azt mi mindnyájan az ő szüntelen imádságainak köszönhetjük.” Nagy lehetőség ez. Vajon mennyire vesszük komolyén? Élünk-e elégszer vele? Az egyháztörténelem és napjaink gyülekezeti élete is számtalan példával szolgálhat arra, hogy egy-egy édesanya imádsága milyen erővel bírt és bírhat ma is. Ez az elcsendesedés nemcsak a hordozás alkalma, hanem a feltöl- tődésé is. Hiszen csak akkor lehet hiteles, Krisztusra mutató az életünk, ha az valóban Isten erejéből táplálkozik. A szó nem elég. Nem elegendő csak beszélni arról, hogy Istennek gondja van ránk, ténylegesen rá kell hagyatkoznunk. Szavainkat nem szabad, hogy elnyomják tetteink, félelmeink. Tudom, ez nehéz. Az édesanyai szívhez hozzátartozik a féltés, az aggódás. Talán még ezen a szép napon is telve vagyunk kétkedő gondolatokkal. Együtt tudjuk tartani a családunkat? Megőrizhetjük őket? Sok anya van, aki ezt a napot is egyedül tölti. Aggódó szívvel gondol „tékozló” gyermekeire, akiktől idén sem érkezett levél. Vagy kiballag szerettei sírjához. Mind elmentek mellőle. Remegve gondol a magányos holnapra. Ki szabadíthat meg félelmeinktől? Nemrégen egy hétre elutaztam otthonról., Érthetetlen szorongás vett erőt rajtam a búcsúzáskor. Aggódtam, hogy mi lesz a gyerekekkel, s életemben először félni kezdtem a repüléstől. Az útra vitt gyermek-imádságoskönyvben olvastam: Kedves Isten! Azért írok, mert én és anya húsvétkor meglátogatjuk Bea nénit. Anya viszont nagyon fél a repüléstől. Valószínűleg egyáltalán nem félne, ha Te velünk jönnél. Isten velünk jön. Nemcsak egy repülőútra, hanem életünk útján végig. Családban élő és magukra maradt édesanyák bátran rábízhatják magunkat terheinkkel, szorongásainkkal együtt! Tőle kaptuk életünket, tőle van hivatásunk, s ma, amikor minket köszöntenek köszönjük meg neki, hogy azok lehetünk, akik vagyunk. Brebovszkyné Pintér Márta Az újabb kori dán szépirodalom egyik legnagyobbja, egyben Dánia egyik legkisebb gyülekezetének lelkésze, Kaj Műnk, korán elvesztette apját is, anyját is. Féléves volt, amikor apja meghalt, s már emlékeket szívébe fogadó gyermek, amikor anyját is elveszítette. Eddig csak „messzire ment” apját foglalta esti imáiba. Anyja halála után ez volt az esti imája: „Jó éjt apám, jó éjt anyám, jó éjt Istenem, Jézus, jó éjt minden kicsi angyalok!” Vékonydongájú fiúcska volt, s az ismerősök annyira jósolgatták az ő korai halálát is, hogy a szülők fejfáján helyet hagytak a „szegény kicsinek” is. Erre Kaj Műnk írásaiban később gyakran visszatért. „Vajon megbocsáthatatlan az - írta ha ugyanez a szegény kicsi most öt gyermekével játszik s győzelemittas gondolatokat küld a Maribo temetőjében álló facölöpnek? Anyjának unokatestvére, s annak férje, egy parasztházaspár, fogadták gyermekükké az ily korán árvaságra jutott gyermeket, akik nem vér szerint, de szív szerint valóban szülőkké lettek számára. Első közős karácsonyfájuk alatt fakadt fel először ajkán az „apaanya” megszólítás. Ha az önfeláldozó, szeretetet sugárzó házaspár a munka miatt egyszerre volt távol, a nagymama volt a gyermek mellett ugyanolyan meleg szeretettel. Kaj egyszer így szólt hozzá:- Öreg Nagyanyó! Az én kis szívemben hihetetlen sok hely van a szeretet számára. Kívántam is a szeretetet nagyon, s gondold el: akkor jöttél te! A mostohából igazi anyává vált asszony édes gyermekeként nevelte a fiút, aki már gyülekezeti lelkész volt, amikor eltemette őt. Persze akkor már nem a régi otthonból, hanem a parókiáról. De Vedersö-ből el vitette a koporsót a szülőföldre, a régi gyermekkor vidékére, Lollandba. A búcsú kétszeresen fájdalmas volt. íme a dán irodalom kincsévé vált anyabúcsúztató temetési beszéd egy részlete: „Hat év az egyetemen. Mély, igen mély az a boldog érzés, hogy van otthonom vidéken. Győzelmes boldogság ez! Az életnek, az életútnak biztos háttere ez a tudat. Levelek és csomagok hazulról hozzátartoztak minden héthez. Minden kimosva, 'minden megvarrva és megstoppolva. Tiszta ruha akasztóra téve minden szerdán. Sült kacsa és pástétom és kalács, olykor nyúl és fácán. Mindig a legjobb falatok. És nem elég, hogy nekem tette félre, de volt ideje csomagolni és feladni a postán. Óramű pontosságával. Hát még . a szünidő! Apám a pónilóval, Ida ővele, ott vártak az állomáson, anyám otthon várt terített asztallal, mintha ünnep volna. Az otthon, amely régi helyeivel hívogatott, és amely áldott változatlanságában maradt lovaival és teheneivel, kutyáival és macskáival, fűzfáival és gyümölcsöseivel, vetéseivel és rétjeivel - az étkezések és beszélgetések, s aztán a lefekvések a durva gyolcs ágyneműbe, amely Loj- land televény humuszát s a keleti tenger hűvös szelét illatozta.” „Ó, te kicsiny zsúpfedeles ház a gesztenyefa árnyékában, hogy megtanítottál szeretni minden kicsi dán otthont! Mert éppen az volt benned a legpompásabb, hogy nem volt benned semmi különös, hogy apám és anyám ugyanolyanok voltak, mint a többi emberek. Épp ezért ismerem, hogyan harcoltok és dolgoztok ezekben az otthonokban ti mind, és hogyan szeretitek egymást... Te, gyermekkorom kicsiny otthona, te tanítottál meg észrevenni a kicsiben a nagyot, ami mindenben a legnagyobb.” Erről a búcsútemetésről később így írt: „Nehéz volt elengedni. Úgy éreztem, mintha másodszor halt volna meg. Azt szerettem volna, ha sírja itt lett volna a templom kapujánál, hogy minden vasárnap isten- tisztelet előtt megállhattam volna ennél a sírnál, elsuttogva hálámat, s magammal víve onnan a virágok mosolyát.” íme az anya-, otthon- és haza- szeretet! Koren Emil Anyáknapi imádság Csecsemők Édesatyja - Teremtő Istenem! Áldott légy a létért, a kicsinyekért, az életért A te csodád, hogy a sok emberi beavatkozás ellenére, a sok meggyilkolt, meg nem született, vagy önvérébe fojtott életkezdemény dacára MÉGIS VAN ÉLET. A te csodád, hogy én is gyermekeim is élhetünk. Irgalom Atyja - Jó Uram! Áldott légy a gyermekekért, az ifjúságért, e felhőtlen, boldog korszakért. A te‘ titkod, hogy annyi hibás nevelés, tévedés ellenére mégis formálódik, alakul, felcseperedik, s Emberré válik a gyermek. A te csodád, hogy éppen ezeken az Embereken keresztül véded meg az emberiséget az e névre nem méltó tagjaitól. Neked köszönjük ezért, hogy VAN ÉLET. Könyörülő Atya - Reménységem! Áldott légy, hogy teremtésed eszközéül választottál engem is, szüléimét és gyermekeimet is. Bölcsességedről beszél ez az elszakíthatatlan fonál, melynek sem gyűlölködés, sem ármány, sem halál nem vethet gátat. A te titkod az a belső kényszer, remegő boldogság, mellyel a kisleány magához szorítja babáját, az édesanya átöleli kicsinyét s a nagyszülő megsimogatja unokája fejét. Á te csodád, hogy bár bűneink miatt kivétel nélkül mindannyian a megsemmisülés, az el- vettetés szakadékja felé rohanunk, Atyai szived megkönyörült és nem enged a pusztulásba, hanem a születés titkához utalva minket így szólsz: HA ÚJJONNAN SZÜLETSZ, TIED AZ ÖRÖK ÉLET! Mindenható! Te, aki bölcsen mindannyiunkat megajándékoztál a születés adományával, segíts a Lélek által újra születnünk! Egyetlen Fiadért, Jézusért kérünk, hallgass meg, mert TE VAGY AZ ÉLET!
