Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-04-15 / 15. szám

Evangélikus Élet 1990. április is. Emmausi úton 1990'ben Húsvéti marasztalás AZ EGYHÁZ, A HIT ÉS A POLITIKA Beszélgetés egy protestáns jogásszal Emmausi úton 1990'ben I ! I „Maradj velünk, Urunk!” Lk 24,29 Az emmausi tanítványok húsvé­ti marasztalását idézi énekesköny­vünk 121. éneke: Ó, maradj vélem, az est közelget, Nő a sötétség, ne hagyj engemet! Nincs más segíte, ki fogná kezem, Gyengék gyámola, te maradj velem! Ez a kérés szólal meg Löhe Vil­mos esti imádságában is énekes­könyvünk 731. lapján: Maradj velünk, Urunk, mert es­teledik, és a nap aláhanyatlott. Maradj velünk és egész egyházad­dal. Maradj velünk a nap alko­nyán, az élet alkonyán, a világ al­konyán. .. Ez a kettős idézet is mutatja, hogy az emmausi tanítványok ké­résében Krisztus követőinek egye­temes vágya szólal meg: Maradj velünk, Urunk! Olyan imádság ez, amely összhangban van a feltáma­dott Jézus utolsó ígéretével: íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20). így bi­zonyosak lehetünk a meghallga­tásban. E tényszerű, józan és igaz megállapítások azonban ne fojtsák el a Krisztus jelenléte utáni vágy­nak lobogását, azt a mindent felej­tő, szent hevületet, amely ennek az imádságnak igazi tartalma. Meg­kopott, elszürkült, érzelmi töltését elveszített hitünknek éppen arra lenne szüksége, hogy szívünkből elnémíthatatlanul, elemi erővel törjön fel ez az imádságos vágy: Urunk, maradj velünk! Életutunkon sok minden elma­rad mellőlünk: tárgyak, amelyek hozzánk nőttek- életek, amelyek­kel eggyé lettünk. A kisgyermek­nek el kell engednie maciját, a ked­ves társat, színes álmok és könnyes szomorúságok néma tanúját. El­maradnak az iskolatársak is, a copfos kislányok, langaléta kama­szok. Elfakul az első szerelem szí­nes káprázata. Aztán az egyre gyorsuló évek szédült forgataga fe­lelős döntésre kényszerít: mihez ragaszkodjam minden áron? mitől búcsúzzam csöndes megadással? mit dobjak el, mint értéktelen sem­miséget? és mit szorítsak magam­hoz drága kincsként? Korunk elbi­A fodrászüzletben üldögélek „szépítkezésre” várva. Két asszony - akiket korábbról arcról már is­merek - jó hangosan beszélgetnek egymással.- Hogy vagytok? - kezdi a meg­szokott kérdéssel az idősebb a be­szélgetést. . - Ne is kérdezd 1 válaszolja az ifjabb. Ma reggel telefonált a só­gornőm, hogy beteg az apósom, menjünk azonnal haza. Tudod, hogy 150 km-re laknak az öregek. Mondtam a férjemnek, aki mérge­sen az kérdezte: miért mi men­jünk? van még 3 testvére, meg kü­lönben is miért menjünk? Nem or­vos az én férjem! A betegnek orvos kell. És tüdőd, most éppen annyi a munkája a páromnak. Beindult az üzem, már négyen dolgoznak. Hogy hagyhatná ott? Meg a ben­zin sem ingyen van. Most fizettük ki az utolsó adósságunkat a BMW kocsira. Majd a hétvégén haza- ugrunk. Ha tényleg nagy a baj, úgyis be kell vinni a faluból a váro­si kórházba. Különben is négy hete voltunk otthon, mikor disznót vágtunk, amit minden évben hiz­lalnak nekünk apósék. Gyenge volt már, de hát végül is 80 felé jár. Lelki szemeim előtt megjelenik az idős, falusi bácsi. Mennyit dol­gozhatott, mire 4 gyermeket felne­veltek. Még öreg korukra is igye­keznek disznóval ellátni a főváros­ba költözötteket, akik talán nin­csenek is rászorulva, ha BMW ko­csit vehetnek. Talán már csak az élteti ezt az idős embert, hogy még egyszeriássa gyermekeit. Az is le­het, hogy valamit mondani szeret­ne, mint a hosszú, végső útra indu­ló. Nincs idő! Pénzt kell keresni! Még többet! Mit lehet tenni egy haldokló mellett??? Talán „csak” megsimogatni, talán „csak” meg­fogni a kezét, megtörölni a homlo­zonytalanodott értékrendje nem tud segíteni a döntésben. A köz­hangulatnak és pillanatnyi indula­tainknak befolyása alatt sokszor teszünk elhibázott lépéseket. Az emmausi tanítványok imád- . sága a legfontosabbnak felismeré­sére tanít: Te maradj velünk, Urunk! A Feltámadott közelsége a legfőbb érték és biztonság a nyug­talanító tétovaságban. Jézus jelen­léte a kételkedés örvényéből a hit bizonyosságára vezet (Jn 20,24— 29). Közelében szeretetre lobban és új megbízatást kap a kiégett szí­vű, csalódott tanítvány (Jn 21,15-19), s még ellensége is köve­tésére indul (ApCsel 9,1-18). Jézus közelsége megtöri a bűn démoni erejét, belső örömre hangol, felold­ja az idegesség görcseit és a meny- nyei otthon reménységét ébreszti fel. Szülessék hát meg szívünkben és soha ne némuljon el a régi imád­ság: Urunk, maradj velünk. Az emmausi tanítványok Jézus­nak ezt a gyógyító közelségét nem fizikai jelenlétében, hanem az írá­sok feltárásában és a kenyér meg­törésében élték át. Istentisztele­teinken ma is e kettős titok révén részesülhetünk Jézus jelenlétében. Az egyik, hogy a Biblia szavaiban feltárul előttünk Isten szeretete s egyszeriben megszólítottak le­szünk, akiknek válaszolni kell erre a szeretetre. A léleknek ebben a dialógusában Jézus közelsége szin­te kitapinthatóvá lesz. A másik ti­tok a kenyér megtörése, az úrva­csora misztériuma. Milyen kár, mekkora veszteség, hogy sok gyü­lekezetben csak nagyünnep alkal­mával hangzanak el az ősi igék: vegyétek és egyétek, ez az én tes­tem... Pedig az úrvacsorában ki­váltképpen élhetjük át Jézus jelen­létét, amely feledteti bűneinket és gondjainkat, részesít a testvéri kö­zösség erejében és az eljövendő üd­vösség reménységében.. Mindezt meggondolva, Jézust marasztaló imádságunk nemcsak húsvéti kérés legyen, de szívünk mindennapos vágya: Urunk, ma­radj velünk! Madocsai Miklós kát. Talán „csak” még egyszer el­mondani: mindent, mindent kö­szönök. Ha ezért „nem érdemes” menni, rohanni, akkor miért??? 10 nap múlva - véletlenül - is­mét összetalálkoztam a két asz- szonnyal a fodrásznál. Most már figyeltem őket, hisz korábbi beszél­getésük mély nyomot hagyott ben­nem, és hosszú gondolatsort indí­tott el. Ok pedig mintha „kedvem­be” akartak volna járni, folytatták témájukat, ahol abbahagyták.- Mi van veletek, él még az apó­sod? - kezdte az idősebb. I Két napja temettük el - foly­tatta az ifjabb.- Hazamentetek még halála előtt?- Igen, két nappal előbb otthon voltunk, de már eszméletlenül ta­láltuk. Óriási temetést rendeztünk. A férjem kitett magáért, 3500 Ft­ért csináltatta a koszorút, alig tud­tuk hazavinni. Minden gyerek, unoka megjelent. Igazán nem szól­hatott a falu semmit.- Idegesnek látszol, még a teme­tés nyomai? - érdeklődött az idő­sebb.^- Áh, dehogy, hagyd el. Az előbb hívtam telefonon a fiamat, hogy jöjjön el a hét végén segíteni, mert tapétáztatunk, és ki kell pa­kolni. Nem érek rá, már progra­mom van, felelte. Hát nem felhá­borító? Mi vettük-neki a Lada ko­csit fél éve, és most minden hétvé­gén programja van a barátaival. Nem számíthat az ember a gyere­kére, mikor szüksége volna rá. A „diskurzus” befejeződött, mert a fodrásznő szólította az idősebbet. Nekem pedig szüntelenül Jézus in­tése járt a.fejemben:.. .amint akar­játok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen csele­kedjetek azokkal” Lukács 6:31/ T. Kathona Zsuzsanna „Megszabadultam...." 9 nem egy narkós, nem egy iszákos, hanem egy jogász, az NSZK egykori al­kotmánybírójának, Dr. Helmut Si­monnak ajkán hangzott el ez a kije­lentés. Múlt év nyarán ő volt a Nyugat-Berlinben tartott Kirchen­tag („protestáns napok”) elnöke. Ezzel kapcsolatban készített vele interjút a „Die Welt” riportere. Az inteijút magyarul is olvashatjuk a Profil címen havonta megjelenő s a nyugatnémet köztársaság életé­ről tájékoztató színvonalas kiad­ványban. Mitől s hogyan szabadult meg Dr. Simon? így nyilatkozott: „...a hitnek köszönhetem belső felsza-? badulásomat, azt, hogy megszaba­dultam töprengéseimtől és tépelő- déseimtől, a tökéletlenségem miat­ti önvádtól, ami miatt főleg ifjúsá­gomban szenvedtem sokat. Hogy megszabadultam a kétessé vált ér­tékek zsarnokságától és az önmeg­valósítás szenvedélyes1 akarásától, a tehetetlenség érzésétől, amely a világ hatalmasaival szemben töl­tött el és az élet válságaival szem­ben érzett félelemtől.” „A 67 éves elnök teológiai tanul­mányokat is végzett - olvassuk a Profilban -, ma azon értelmiségiek közé tartozik, akik éberen, kritiku­san és felelősségérzettel szemlélik a társadalmat.” Amikor a riporter a Kirchentag- nak az ifjúságra gyakorolt hatása felől érdeklődött, így válaszolt: „Vonzóereje alighanem onnan ered, hogy módot ad résztvevőinek a politikai elkötelezettség és a hit­buzgalom összekapcsolásával járó; az egész embert betöltő öröm érzé­sére.” „Persze, mint ismeretes, a társadalmi elkötelezettség az átte­kinthetetlenné vált modern társa­dalomban - Habermans szerint - gyakran teszi az embert tehetetlen­né és tanácstalanná, sőt sodorja néha a rezignáció határára is. Én azonban bizonyos vagyok benne, hogy ai Isten eleven realitásba ve­tett hit, ahogyan azt a Bibliából megismerhetjük, még a legalkal­masabb arra, hogy erőt adjon a kitartáshoz.” Hogyan indokolja az egyházon belüli szerepvállalását? - kérdezte a riporter. „Mennél inkább elmé­lyültem a hit gazdagságában - s ezt nagy nevű teológusok hatására tet­tem -, annál inkább éreztem a se­gítséget, amelyet a problémáim és nehézségeim megoldásában tőle kaptam.” „Ennek a hitre irányult­ságnak köszönhető, hogy az egy­Végre, hosszú évek után múltkor ta­lálkoztunk. Szakállat eresztettél, hajad meg elment. Lelkesen sietted velem kö­zölni, hogy országgyűlési képviselőjelölt lettél. Meglepődtem, sőt őszintén meg­vallom, kicsit meg is ijedtem, mert én bizony igen magas, felelős és nagyon fontos szolgálatnak tartom az or­szággyűlési képviselői megbízást! Hirte­len meglepetésemben ennyit mondtam: „Te, Csabi, sokat olvass, tanulj most! Készülnöd kell, hogy becsületesen meg­állhass a választópolgárok előtt. Nem­zeti történelmünkben igen nagy felada­tok várnak most a tisztelt honatyákra.” Azután megjelent feleséged, mennetek kellett. Még utánam szóltál, „Jóska bá­tyám, írd meg a véleményedet, kérlek!” így íródott meg ez a levél. Úgy emlékszem, hogy gyorsan, már akkor néhány hiteles, alapvétő könyv elolvasására felhívtam a figyelmedet. Most még hozzáteszem - olvasd a Bib­liát is! Nézd, például Mózes milyen fele­lősséggel vezette népét az ígért ország, szebb jövő felé! Szüntelenül kapcsolat­ban volt Istennel imádságban, reáfigye- lésben és engedelmességben. A negyven év nagy idő volt ott is! Azután ott van­nak a többi próféták is! Milyen izzó szeretettel szóltak népükhöz! Jeremiás­ra, Ézsiásra, Ezékielre, Dánielre gondo­lok hirtelen. De a többiek szívére is oda­helyezte az ÚR népe megtartásának ügyét. Vagy emlékeztetlek Lutherra, mi­lyen felelős hűséggel szólt német népé­hez! Vagy gondolj Izrael népe között szertejáró Üdvözitő ÚRra! Sohasem felejtem el, amikor teoló­gus koromban egy irodalmi esten üd­vözölhettem Móricz Zsigmondot, aki előadását így kezdte :„Nekem a Bibliá­ban az a legmegdöbbentőbb jelenet, amit Lukács evangéliuma 19. fejezete 41. versében olvasunk: „És mikor kö­zeledett Jézus, látván a várost, síra azon.” Úgy szerette népét, hogy még sírni is tudott miatta - és érte. Nagy írónk országjáró tapasztalati nyomán beszélt a sok panaszról, könnyről és fájdalomról. Éreztem, hogy mennyire együtt tud szenvedni népünkkel, meny­nyire együtt érez az elnyomottakkal és milyen mélyen és igazán beleéli magát népünk sorsába. Gondolom, hogy aki országgyűlési képviselői megbízást sze­Ti is akképpen cselekedjetek házban - teljesen függetlenül számtalan fiaskótól, amely szinte kitölti az egyháztörténetet - mind­untalan összegyűlnek társadal­munk legelevenebb tagjai. Egysze­rűen jól éreztem magam ebben a közösségben.” Mivel foglalkoztak a berlini egy­házi napok ? - „Elsősorban a töme­ges munkanélküliség, a nők hátrá­nyos helyzete a munkahelyeken, valamint a külföldi munkások és a kisebbségek helyzete képezi a fő napirendi pontokat. Ezen kívül belső leszerelés címszó alatt kívánunk foglalkozni a konfliktu­sok demokratikus megoldásának módszereivel.” „Az igaz, hogy a bibliatanulmányozó munkaközös­ségek a Gyűlés legjobban látoga­tott csoportrendezvényei közé tar­toznak. Azt hiszem, ezekben a bib­liakörökben különösképpen meg­nyilatkozik a Gyűlés előnyös tulaj­donsága, hogy kitűnően össze le­het hangolni az istenhitet a világ­gal szembeni felelősséggel.” A riporter kérésére önmagával kapcsolatban — többek között - még a következőket mondotta: „A meggyőződéses pluralisták közé sorolom magam, akik nem hiszik magukról, hogy a teljes igazság birtokában vannak... A relatív jobb megoldások megtalálásához a keresztyén hit értékes útmutatá­sokat tartalmaz.” Két megjegyzés az interjúhoz: 1. Olyan tömegekét megmozga­tó egyházi rendezvényeket, mint aminők a németországi Kirchenta- - gok, vagy aminők hajdanában ná­lunk a reformáció hetében tartott „protestáns napok” voltak, ma nincsenek hazánkban. Talán még nem érett meg rá az idő, vagy ép­pen mi magunk. Annál jelentőseb­bek lehetnek az időnként rendezett egyházi fórumok s főleg az ifjúság konferenciái. 2. Az a benyomásom támadt az interjú nyomán, hogy közéletünk­nek és egész társadalmunknak első­sorban nem napi politikával foglal­kozó papokra, hanem teológiailag is felkészült politikusokra lenne szüksége, és nem csupán az egyház érdekeinek képviselete, hanem első­sorban a megoldásra váró kérdések és a velük kapcsolatos konfliktusok türelmes, felelős, értő kezelése mód­szereinek kialakítása érdekében. Érdemes még Dr. Helmut Simon egy mondatán elgondolkozni: „Nincs keresztyén egzisztencia politikai tartalom nélkül.” Benczúr László Baj van a látásunkkal. Mit nem látunk? Nem látjuk Jézust, nem látjuk Isten munkáját. Csak „víz­szintesen” látunk, „fölfelé” nem. Magunkat látjuk és más embere­ket. Mit látunk? Testi dolgokat: egészség-betegség. Múlandó dol­gokat: pénz, siker, dicsőség, földi boldogulás. Hitetlen tömegeket lá­tunk magunk körül a világban - névleges keresztyéneket az egyház­ban, akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét... Húsvét ünnepe van. Sorozatunk utolsó pontjában Lukács evangé­liuma 24. rész 16. és 31. verse fog­lalkoztat. Itt arról van szó, hogy valami akadályozza az emmausi tanítványok látását. Majd később arról, hogy megnyílt a szemük és felismerték Jézust. Húsvét egy bizonyos irányba akarja megnyitni a szemünket. Hogy végre lássuk Jézust. De nem egyszerűen Jézust, nem csupán azt, hogy Ő tanított, gyógyított, szen­vedett és meghalt a kereszten - ha­nem, hogy lássuk az élő Jézust. Jézus él! Él Jézus! Ezt kellene meg­látnunk többek között hívő testvé­rek életében, kereszthordozásában vagy éppen örvendező életében. Húsvét azt akarja, hogy meglássuk Jézus erejét, munkáját. Húsvét azt jelenti, hogy nem csupán egyházi statisztikákat látunk, amelyek csüggesztőek, vagy akár biztatóak, hanem azt, hogy Jézus ma is él. Volt-e már találkozásod az élő Jézussal? Mit jelent ez? Azt, hogy szólhatsz Hozzá és Ő felel. Meg azt, hogy szól hozzád és szava erőt, örömöt, nyugalmat, békességet, türelmet ad. Húsvét azt akarja, hogy meglássuk, Jézus él, vegyük észre ennek jeleit. Hogyan kapjuk ezeket a jeleket? Nem kell valami különleges dologra gondolni, csu­pán ilyenekre: imádkozol és meg­látod, hogy Ő meghallgat, mert él... Kinyitod a Bibliádat és meg­tapasztalod, hogy személyesen ne­ked üzen valamit, mert ismeri ba­jodat, megköt;özöttségedet, szo­rongásaidat és terheidet. És megol­dást ad, mert Ő él és a te gyógyítód is akar lenni. Ma nagyon jellemző, hogy em­berek találkoznak és panaszkod­nak egymásnak, de a panaszkodó, a gondokat, körülményeket felso­roló emberekben ott a vágy, hogy szeretnének boldogok lenni. Az em­mausi tanítványok története arra tanít, hogy a hiba rendszerint nem a körülményekben, hanem a sze­Csabi, képviselőjelölt vagy? (Baráti levél volt tanítványomnak) retne kapni népünktől, annak is hason­ló módon kell gondolkodnia. A mö­göttünk lévő 50 évet nem lehet meg nem történtté tenni. De elszántan okul­nunk kell belőle. Isten mennyi termé­szeti kinccsel áldotta meg kis hazán­kat: föld fölött, föld alatt, klímában, napfényben. És milyen szorgalmas nép lakik itt! (Legalábbis nagy többségé­ben.) - És mégis, ilyen állapotban kell lennünk? Isten gondolatainkat egy szörnyű valóságra irányítja most, ami­nek a neve: bűn! A bűn bizony iszo­nyatos valóság! Ha majd választóid elé állsz, Himnuszunk, nemzeti imádsá­gunk szavai emlékeztessenek: „Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebled­ben...” Kölcsey nagyon jól látta ezt! Azzal kezdődik egy nép felemelkedése, hogy bűnbánatot tart. Ne félj, bátran mondd csak ezt el! És ne feledd, hogy ebben az országban 10 millió ember még van keresztelve! Ez meghatározó tény. Nem élhetünk és nem gondolkod­hatunk úgy, mint a pogányok. Nem viselkedhetünk akárhogyan! Látjuk, hogy erőszakra, hazugságra és lopásra nem lehet jövőt, hát még egy nemzet jövőjét építeni! Politizál az ország, az állam ügyein gondolkozunk és jövőnk­kel foglalkozunk. De ezt nem lehet Is­tent tagadva, erkölcsöt sárba taposva, az önzés és egyéni érdek parancsára tenni! Nagyon jól tudom, kedves Bará­tom és Tanítványom, hogy az evangé­liummal nem lehet a világot, vagy ép­pen országunkat kormányozni. De ar­ról mélyen meg vagyok győződve, hogy az evangéliummal megérintett emberek tudatosan áldássá akarnak válni má­sok, népünk, hazánk javára és segítésé­re. Minél több ember életében kell ál­dássá válnunk! Csabi, Te evangélikus ember vagy. Mindkét ágon ősi magyar evangélikus családból származol. Ez sem mindegy! Gondolj azután nevelésedre, azokra a szellemi-lelki kincsekre, amiket kaptál tőlünk. Ezek nem jelszavak! Manapság úgyis annyi a szebbnél szebben hangzó jelszó. De vajon a megvalósítás cselek­vő akarása és elszántsága ott van-e a szép szavak mögött? Az igaz, jó csele­kedetek édes-illatos gyümölcsei megta- Iálhatók-e a szép jelszavakat mondoga­tok életvitelében? Emlékezz, Krisztus Urunk mondta, hogy nem megy be az Országba az, aki csak kiabálja-hangoz- tatja: Uram, Uram - hanem aki csíelek- szi az én mennyei Atyám akaratát! Lá­tod, mi, evangélikus emberek nem jel­szavakban, de még csak nem is elvek­ben gondolkodunk, még kevésbé forin­tokban vagy dollárban - hanem embe­rekben. Hogyan él és hogyan gondol­kodik az ember?! És most Te odaállsz eléjük és megnyitod szádat. Hiszem, hogy netn hitető beszédet mondasz, nem is semmitmondó frázisokat dö­rögsz, de nem is a-régi sok szomorú képviselő-választás ravasz kortesfogá­saival akarsz élni, felelőtlenül ígérgetve füt-fát-virágot-forintot-jólétet (munka nélkül). Csabim, ennek a szegény ma­gyar népnek már annyi mindent össze­vissza hazudtak, ígértek - már ezekből elegünk van! Nem azt várom el Tőled, hogy prédikálj. Ez a mi feladatunk, lelkipásztoroké. De azt tapasztalatod­ként is elmondhatod, de mondd is el! - hogy ez a világ és benne édes hazánk az Úr Isten hatalmában és még mindig: szeretetében van! Gondolj mindarra, ami 1989-ben itthon is, Európában is történt! Sem sortűz, sem harckocsi, sem gumibot nem volt nálunk. Isten harcolt értünk - de erről meggyőződött emberekre van szükség! Minél többre. Egy minőségileg, gondolkodásában is megújult népre! Ezt pedig csak népünk igaz, őszinte szeretete hozza elő. Az országgyűlés feladata: a törvény- hozás. A törvény biztosítja a jó rendet, békés, nyugodt munkát. Nem mind-, egy, hogy milyenek a törvények - de éppen ebből kifolyólag az sem mind­egy, hogy kik hozzák a törvényeket. Jó törvényeket csak jó erkölcsök alkot­hatnak. Évszázadok távlatából kiálta­nak porrá vált magyarok és üzennek ilátás műnkben van. A hiba, hogy nem azt nézzük, amit kell. Lám, az em­mausi tanítványok is belesüllyed­tek a maguk reménytelenségébe és szomorúságába. Talán ismeijük azt a régi képet, amelyen egy gör­nyedő ember mindig csak lefelé néz és mindig csak a földön gereb- lyél. Ott keresi a kincset. Mellette áll egy fenséges alak, koronát tart a feje fölé, de az ember nem tekint fel, ügyet sem vet rá. Az. emmausi tanítványok szá­mára is adva volt a megoldás, ké­szen volt az öröm, hiszen velük ment Jézus, csak ők nem látták. Mire lett volna szükség? Arra, hogy szemükről leessenek a pikke­lyek. Miután meglátták, hogy Jé­zus velük van, attól kezdve minden megváltozott... Attól kezdve rá­jöttek, hogy semmiben sincs hiá­nyuk és egyetlen vágyuk lett, hogy velük maradjon Jézus. Élet és halál kérdése, hogy mit látunk. Jelenün­ket és jövőnket határozza meg, hogy élő vagy halott Jézusunk van-e. Térjünk vissza a 31. vershez, amely a szemek megnyílásáról szól. A húsvéti látás a nyitott sírra, a Feltámadottra irányul. A góti­kus festészet tele van angyalokkal. A húsvéti képeken az angyal szala­got tart a kezében ezzel a felirattal: „Surrexit, non est hic”, azaz „Nin­csen .itt, feltámadott”! A keresz- tyénség első századaiban teljesen a feltámadáson volt a hangsúly. Ezért az egyházművészet eleinte nem is ábrázolta a nagypénteki ke­resztet. Pontosabban a kereszten is a diadalmas, feltámadott Jézust ábrázolták. A kedves húsvéti szo­kások ellenére lássuk meg, hogy ma húsvét, a maga lényegét tekint­ve háttérbe szoruló ünnep lett, Nagypéntek vagy Karácsony mö­gött. Meg kellene értenünk, hogy Húsvét nem az ész, hanem a hit ünnepe. Jézus feltámadását nem „megmagyarázni” kell, hanem mint csodát imádattal elfogadni. Szemünknek kell meggyógyulni, hogy rá tudjunk csodálkozni a nyi­tott sírra. Végül még egy üzenet. Igénk szerint Jézus később eltűnt az em­mausi tanítványok szeme elől. Ez a mi hitünk feszültsége is: Jézus él, de nyomorult testi szemünkkel itt a földi életben nem láthatjuk Őt. De hit által mégis láriuk, tapasztal­juk, mert - ahogy Ő mondta Ta­másnak -: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek!” Gáncs Aladár v magyarságról, népről, hazáról, helytál­lásról. Figyeled az irodalom, a magyar história hangját? Hozzánk oly közelál­ló költőnk, Berzsenyi Dániel is, ugye, de tisztán vallja „A magyarokhoz” irt hatalmas költői kiáltványában: „S egy gyenge széltől földre téríttetik! így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész: Ró­ma ledül s rabigába görbéd.” Ez nem egy szép irodalmi idézet, hanem bor­zasztó történelmi tapasztalatunk! Eze­ket csak mondd el a választói gyűlése­ken. És merd ezt képviselni is! Nem tehetek róla, de valahányszor megállók legnagyobb és legdrágább történelmi kincsünk', jelképünk, a ma­gyar királyi korona előtt és látom tete­jén az elferdült keresztet, mindig arra gondolok, hogy ezer év alatt talán so­kan le akarták azt a keresztet onnan dönteni, tömi... De nem sikerült! All még és emlékeztet arra a Jézusra, aki azt mondta: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön!” Magyar- országon is! Tudod, Csabi, úgy van, ahogy Üdvözítő Urunk mondta egy­szer: „Nálam nélkül semmit sem csele­kedhettek!” (János 15,5) Még orszá­got, parlamentet, de demokráciát sem. Áldással csak Vele lehet. Gondolom, belső izgalommal ké­szülsz a választásra. Az Ószövetségben olvasunk arról, hogy Isten is megsza­vaztatta népét. Eléjük adta az élet útját és a halál útját. Dönthetünk, választha­tunk. Böjti csendben írom Neked, ked­ves Barátom ezeket a sorokat. Jézust gondolatban, szeretetünkkel elkísérjük szenvedése útján a sírjáig. Halála nap­ján, iszonyú testi kínjai mellett egy vá­lasztási vereség gyötrelmét is el kellett viselnie. Pilátus választatott. A nép közfelkiáltással Jézus helyett a gyilkos Barabbás mellé állt. De ezután jött hús- * vét feltámadása, örökkévaló hatalmas győzelme. Ez adjon Neked is reményt, Csabi. Be kell fejeznem a hosszúra nyúlt beszélgetést. Mielőbb örömmel vá­runk! Folytatjuk majd a beszélgetést nálunk. És ha majd úgy látom, hogy levelem szívedbe hullott, megértettél - mi is Rád fogunk szavazni! Isten áldjon meg! Szeretettel ölel: Sümeghy József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom