Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-03-04 / 9. szám

Evangélikus Élet 1990. március 4. A ^ VASÁRNAP IGÉJE 2Kor 6,1-10 AKIKÉ MÉGIS MINDEN Intünk titeket, írja Pál apostol, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Az ember élete folyamán sok hiábavaló dolgot tesz. Mennyi felesle­ges aggodalom előz meg sokszor egy-egy eseményt. Hányszor fára­dunk hiába kitartó munkában, vagy hányszor töltünk tétlenkedéssel talán egy egész napot. Mindez elkerülhetetlenül hozzátartozik az emberi élethez. Van azonban az életnek egy olyan területe, ahol végzetes lehet a hanyagság, ahol nem legyinthetünk lemondóan, hogy úgyis hiába. Amikor Isten előtt állunk, mikor életünk értékét és értemét mérlegel­jük, akkor tisztán kell látnunk, hogy mennyit kaptunk és kapunk most is, akkor tudatában kell lennünk annak a gazdagságnak, mely­nek birtokosai vagyunk a reménység által. Istennel szemben állva életünkben semmi sem hiábavaló, semmi sem sikertelen amit az ő kezéből veszünk. Nem lesz hiábavaló az Ő kegyelme irántunk, ha az bennünket hálaadásra indít. Érdekes az a felsorolás, melyről itt Pál apostol saját élete kapcsán beszél, s melyben olyan szavakkal találkozunk, mint pl. nyomorúság, szükség, szorongattatás. Mindez számára része annak az isteni kegye­lemnek, melyről életével tett bizonyságot. A szakasz utolsó versében lesz legfeltűnőbb az ellentét az általunk , jónak” és „rossznak” neve­zett fogalmak között, melyek viszont Pál szerint Isten kegyelmének megnyilatkozásai. így ír: „mint szomorkodók, de mindig örvende- zők, mint szegények, de sokakat gazdagítok, mint akiknek semmijük sincs, és akiké mégis minden”. Az apostol számára ebben a feszültségben, ebben a kettősségben lett teljessé Isten kegyelmének a gazdagsága. így nem volt hiábavaló a kegyelem. így érezte saját életében azt, hogy Ézsaiás próféta szavai érvényre jutottak, hogy „íme most van a kegyelem ideje, ime most van az üdvösség napja!” Mi általában másképpen gondolkodunk. Számunkra évszámokkal van egymástól elválasztva a múlt, jelen és jövő, mi elválasztjuk a megpróbáltatás idejét az üdvösség napjától, a szorongattatást a vi­gasztalás és békesség napjától. Ezért van az, hogy még hivő emberek is sokszor olyan mélyre tudnak süllyedni a saját nehéz helyzetük miatti kesergésbe, és kétségbeesetten kérdezik, miért hagyott el engem az Isten? Meg kell tanulnunk az életet nagyobb távlatokban és összefüggés­ben nézni, hogy ne kételkedjünk Isten irántunk megmutatott kegyel­mében, hogy meglássuk a teljes valóságot, mégpedig azt, hogy ime most van a kegyelem ideje. Figyelnünk kell arra, hogy Ézsaiás próféta szavai több száz évvel Pál apostol kora előtt hangzottak el, mégis jelenidőben idézi azokat. Isten kegyelme életünket örökös jelenné teszi, még akkor is, amikor mi a múltat sírnánk vissza, vagy a jövő után áhítozunk. Ő jelen van itt és most és erre vonatkozik a figyelmeztetés: Ne tegyétek hiábavaló­vá az Ő jelenlétét életetekben, ne legyetek ábrándjaitokban máshol, mint ahova Isten helyezett benneteket, ne adjatok senkinek okot a megütközésre azáltal, hogy panaszkodtok vagy haragra lobbantok, mintha nem Isten kegyelnie és jelenléte lenne mindennapi életetek valósága. De ma, 1990-ben' talán különös időszerűsége is van ezeknek a bibliai verseknek a tűrésről, szükségről, türelemről, mivel sok ember számára úgy néz ki, hogy ez a közvetlenül érezhető és megtapasztal­ható valóság. Ne felejtsük, hogy ez csak a valóságnak egyik oldala. A másik az, hogy most van a kegyelemnek és üdvösségnek ideje is. Ne felejtsük el azt, hogy Isten jelen van minden helyzetünkben, és ezért tudjuk Őt magasztalni mint szomorúságban is örvendezők, mint szegénységben is gazdagok, mint akik Jézus Krisztus által az életet a maga teljes gazdagságában megkapták. Szilas Attila IMÁDKOZZUNK Mindenható Istenünk! Add, hogy valóban képmutatás nélküli szeretet uralkodjék bennünk. Keressük az igazságot a Te erőddel, s ne eléged­jünk meg féligazságokkal. Ébressz bennünk türelmet, jóságot. Ámen. „írok nektek, ifjak...” Teológusok között Erdélyben „Mára már minden normalizá­lódott” - hangzik a fellengzős, jól értesült kijelentés. Persze, lövése­ket nem lehet hallani. Gyakran sorban állni is érdemes. Van szalá­mi, akad néha kávé és banán is, csak türelem kell hozzá. A ház fa­lán a kézzel írt tábla: „Bulevardul 22 Decembrie Sugárút”. Ez szívet melengető. De ez a kis langy elkel ma még odaát. Az átszállóhely kis állomásán csak a Clujt értik. A tervezett (ér­vényes menetrendből kinézett) csatlakozás egyszerűen nincs. Hét hosszú, de tanulságos óra a követ­kező vonatig. A tető cserepei kö­zött még ott lebeg a kidugott fehér zászló, de az emberek már újra él­nek és dolgoznak. A mozi műso­rán is látszik a változás: egymás után az amerikai kommersz fil­mek. Minden csak a többségi nyel­ven. A kellemetlen szagú folyó hiú­ján átkelve egy nyomortelep köze­pébe toppanunk. Van mit helyre­hozni. De nem csak az épületek romosak... Kolozsváron már várnak min­ket. A televízió éppen a négyek perét közvetíti. Csodáljuk a ragyo­gó, képernyőre tapadó tekintete­ket és sajnáljuk, hogy tolmácsra szorulunk. Programegyeztetés után séta a szinte teljesen kihalt­nak tűnő városban, látogatás a család egy barátjánál. Mesél a bölcs öreg, szavaiba az öröm mellé keserűség is vegyül. Fájdalmas ta­pasztalni azt, amiről itthon már a világi sajtó is beszámol. Nem lesz testvérré néhány nap alatt az, aki­ről időtlen idők óta azt tanítják, hogy más, hogy rossz. Beszélgetés püspökkel, profesz- szorral, lelkésszel, teológusokkal. Bizakodó szavak vigyázva kiejtve. Egy sereg terv, de még több kér­dés. Nagy bátorság és higgadt óva­tosság. Heves indulatok és végig­gondolt bölcsesség. Ugyanakkor minden mögött eltökélt tenniaka- rás. Mást, jobbat akarunk és nem sajnáljuk az időt, az energiát. Hi­szen az egyetlen igaz ügy bízatott ránk. Meg kell szólítani a fiatalo­kat, össze kell végre gyűjteni őket. De hogyan? Beszámolónk szavait isszák a teológusok, (ők az egyetlen re­gisztrált ifjúsági közösség.) Mit és hogyan csináltok? Mi történik egy csendesnapon vagy egy nyári tá­borban? Igen, ilyen programok nálunk is legyenek! Ugye, segíte­tek? Hallgatjuk a kéréseiket, érez­zük a tapasztalatlanságot. Szelle­mi, lelki hiány éget. Tanulni szeret­nénk, látni, kinyílni. Ezekkel szem­besülve roppanunk össze, hiszen még nekünk is rengeteg tapaszta­latlanságból eredő hibánk van. Ahhoz hasonlítható a helyzet, mint amikor egy szülő a 2 éves gyerekét a 4 évesre bízza, mert ő áll hozzá legközelebb. Lehet, hogy még alkalmatlan a vigyázásra, de előttük az együttnövekedés csodá­latos esélye. Ezek a fiatalok még ma is fáz­nak, de hiszik - talán erősebben, mint mi -, hogy van meleg. Talál­kozni kell és melegíteni egymást. Több, mint kis langy lehelet, amire szükség van. Hazafelé a vonaton velünk egy­korú fiú mesél csillogó szemekkel a forradalomról. Karszalagos iga­zoltató járőr volt, tüntetett, ment, kiabált, ott volt, részt vett benne. Az övé is, a sajátja. De kérdésünk­re, hogy meddig marad Magyaror­szágon, elszomorító'véterszt’ad :Te®“ mélem, életem végéig. Hát akkor miért csináltad? Érdemesvcrtt? Hi2*' szem, hogy igen, már melegedik. ifj. Zászkaliczky Pál Sajtóosztályunk könyvadománya AZ ERDÉLYI GYÜLEKEZETEKNEK Az erdélyi gyülekezetek magyar nyelvű egyházi irodalommal való ellátása érdekében Sajtóosztályunk 200 000 Forint értékű könyvet küldött el az erdélyi gyülekezeteknek. A könyveket egységcsomagokba csomagolva juttatták el a lelké- szi hivataloknak azzal a céllal, hogy alapja legyen gyülekezeti kiskönyvtáraknak. A budapesti norvég misszió 30 000 Forintot utalt át hasonló könyvjuttatási céllal - ebből szintén valamennyi lelkészi hivatalnak küldtünk egységcsomagokat, főként a lelkészek munkájához szükséges kommentárokat és más teológiai mun­kákat. ÉLŐ VÍZ A szeretet hídverése: 3. Valaminek történnie kell! „Pál, fogoly a Jézus Krisztusért..." Filem 1 Kísértés Olvasói filmlevél Ha Pál apostol legkisebb levelének, ennek a magánlevélnek a hátterében meghúzódó nagy szakadékot ember és ember között igazán felfogjuk, akkor ösztönösen is érezzük, hogy ez így nem maradhat. Valaminek történnie kell. Történt is, különben nem született voF na meg ez a levél. Kezdem azon, ami a levél Írójában történt. Pál úgy kezdi levelét, hogy ma­gát fogolynak, rabnak nevezi Krisztu­sért. Egyes régi, újtestamentumi görög kéziratok itt a „rabszolga” (doulos) szót használják. - Másutt is nevezi ma­gát Pál Isten, Jézus Krisztus rabszolgá­jának (Tit 1,1; Fii 1,1; Róm 1,1) - aki ráadásul be is van börtönözve Jézus Krisztusért. Bővebben kifejezve Jézus Krisztus uraságának vállalásáért, az ebből folyó üzenet bátor hirdetéséért. Nem kell itt részleteznünk, hogy ez a Krisztus-kapcsolata abból eredt, hogy a keresztyének esküdt ellenségé­ből az evangélium hitvallójává úgy lett, hogy Jézussal, mint feltámadott Úrral személyesen találkozott. Ő maga mondja el ezt az eseményt ismételten is, kétségbevonhatatlan valóságként (Ap- Csel 9,1—22; 23,3-16; 26,9-18; lKor 15,8). S hogy ez az állapot milyen való­ság számára, azt emberekhez való vi­szonyban is vállalja, (2Kor 4,5). Leg­meggyőzőbb kifejezése ennek lKor >,19. ahol azt írja le: „bár én mindenki­vel szemben szabad vagyok, magamat mindenki szolgájává - rabszolgájává - tettem, hogy a többséget megnyerjem.” Különösen érezzük ennek rendkívüli jelentőségét, ha tudjuk, hogy Pál a ró­mai állampolgárságba beleszületett, ami akkor még a magasrangú katona, Lisiás ezredes szemében is irigyelt ki­váltság volt. S hogy mennyire gyakorlati életvitel volt Pál számára a másik ember szolgá­jává lenni, azt nagyon érzékelhetően illusztrálja a felsorolással: „zsidóknak zsidóvá lettem... törvény alatt levők­nek törvény alatt levő - noha nem va­gyok a törvény alatt -. A törvény nél­kül valók számára törvény nélkülivé lettem, - noha nem vagyok az isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvé­nye alatt állok. Az erőtlenek számára erőtlenné lettem...” (lKor 9,20-21). • Pál itt a legnagyobb különbségeket so­rolja fel, amelyek embereket, csoporto­kat, néprétegeket egymástól elválasz­tottak. Át tudta lépni a szakadékot, fel tudta adni nem lekicsinyelhető kivált­ságait. Azonosulni tudott a másik ol­dalon levő, tőle legmesszebb eső embe­rekkel is csak azért, hogy ne legyen közöttük különbség. Hogyan lehetett ez?' Csak úgy, hogy átélte azt a mérhetet­lenül nagy szakadékáthidalást, amit Jé­zus vállalt, „aki, mikor Istennek for­májában volt, nem tartotta Istennel va­ló egyenlőségét zsákmánynak, hanem megüresítette magát, szolgai - rabszol­gai - formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá. És emberként is megalázta magát, engedelmes volt - ő, a legfőbb Úr! - halálig, mégpedig a keresztfán elszenvedett haláláig.” (Fii 2,6-8.) Ez a Jézus jött elébe a damaszkuszi úton: az üldözött az üldözőjéhez, a napnál fé­nyesebb ragyogásé a gyűlölettől elva­kulthoz, a szerető üdvözítő ártatlanok halálra keresőjéhez. Az irgalmas Jézus eltüntette a szaka­dékot közte és Saul között. Akkor Pál se ismerhetett szakadékot közte és más emberek között. „Mindenkinek min­denné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részesüljek annak javaiban.” (lKor 9,22b-23.) Nagyon hangsúlyos Pál apostol itt kifejezett forró óhaja: hogy ő is része­süljön az evangélium üdvös javaiban. Egyenest a maga üdvösségét látja ve­szélyeztetve azáltal, ha nem tesz-meg mindent mások üdvösségéért, bármily távoliak is azok. Részesülnek-e abban az egyik olda; Ion nyugodtan maradók? A másokat túloldalon hagyok vagy túloldalra íté- lők? A szakadék meglétébe hidegen be- lenyugvók? Csepregi Béla Megváltó Urunk utolsó megkí­sérlése az egyik lator szava volt a kereszten: „Ha te vagy a krisztus, szabadítsd meg magadat és min­ket!” (Luk. 23,39.) Kazantzakisz merész gondolatokat rejtő regénye és Scorsese abból készített filmje is ilyesmire gondol. A nagyszabású és lenyűgöző műalkotásnak becsü­letére legyen mondva, hogy felirat­ban figyelmeztet: nem az evangé­liumok alapján készült. De ezt könnyen feledtethetik az élmény hatásosabb eszközei. Nincs helye itt a film régészeti tévedéseivel vitá­ba szállni, sem a lépten-nyomon felmerülő biblia- és történelem- torzításokra egyenként rámutatni. A film apróra töri az evangéliu­mot, válogatott törmelékét idegen kötőanyaggal önkényesen állítja össze és festi át. Kazantzakisz a test és lélek, a gonosz és jó gyötrő emberi kérdéseire keresi a választ, s úgy tűnik, szerinte sincs más meg­oldás, mint Jézus váltsághalála (és feltámadása). Ezt azonban jóval nehezebb meglátni a filmből, mint áldozatául esni azoknak a vesze­delmes tévedéseknek, amelyek el­lenkeznek nemcsak a keresztyén- ség apostoli hitével és közel két évezred tanfejlődésével, de minden józan erkölcsi gondolkozással, sőt a puszta jóízléssel is. Elég harmat meggondolni a film kísértéséiből: 1. Ha Jézusnak politikai és sze­xuális bűntudata lett volna, nem le­hetett volna megváltónk, mert ak­kor saját bűnéért kellett volna hor­doznia Isten haragját. 2. Ha Jézus, a csodatevő halott­feltámasztó Megváltó, nyilvánvaló bűnökben élt volna, akkor én is bát­ran élhetek azokban. 3. Ha Júdás árulása Jézus rábe­szélésére történt, s a becstelenség vállalása nagyobb áldozat a ke­reszt vállalásánál, ahogy azt a film Jézusa elismeri, akkor nemhogy fölmentés, de erkölcsi megdicsőülés a része mindenkinek, aki azért vál­lalta a „piszkos munkát”, hogy más ne tegyen a helyében meg rosszabbat. Nagy házban sokféle edény van, de amit szennyes célra használtak, azt utána nem tesszük az asztalra. (Lásd 2Tim 2,20-21) Ha a néző a filmét szellemi táp­láléknak vagy csemegének veszi, jó, ha az csak megfekszi a gyomrát (még akkor is, ha sósavpepszint vett be mellé). A film kísértésé, hogy a hívőt bántja, az érdeklődőt félrevezeti, a gondolkodót pedig eltaszítja Krisztustól. Meg kell tanulnunk a szellemi pluralizmusban megkülönböztetni a Jó Pásztor szavának visszhangját a hamis prófétákétól, mert aki éle­te megoldását és megoldóját keres­ve sötétben tapogat, arra a féligaz­ságok gyilkos hazugságként hat­nak. Zsigmondy Árpád Csanád Béla Böjti szelekkel Most menedék a bánat a város puszta lett rád farkascsorda támad hófúvás betemet Ha zord böjti szelekkel a tavasz visszatér a múltad is feledd el s mi másnak többet ér add oda aki kéri még boldogtalanabb élj mint a mesebéli toronyban aki rab szabadulást remélve szárnyára vesz § hit mert nem bírod ki élve hogy ne válj valakit NEHÉZ, DE JÓ- GYERMEKEKNEK A bocsánatkérés mindany- nyiunknak nehezen megy. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Elgondolkoztál-e már azon, ha szüléiddel enge­detlenül viselkedsz, akkor Is­tent is megszomorltod vele? Is­ten mégis szólít téged, mert na­gyon szeret. Amikor az istentisztelet bűn- vallási része kerül szóba, min­dig az a történet jut eszembe, amelyet Jézus Krisztus mon­dott el egyszer arról a fiúról, aki elhagyta az otthonát. Nagyon jó dolga volt otthon, de ő még­sem érezte jól magát a szülői házban. Egy napon ez a fiú ezt mond­ta az apjának: „Add ide az örökségemet!" Az apa nem szí­vesen tetté ezt, és nem akarta, hogy a fia elköltözzön, mert na­gyon fontos volt neki, szerette őt. Mégis odaadta neki összes pénzét, ami pedig csak a halá­la után illette volna meg. A fiú pedig elment. Nagyon messzire utazott. Mulatozott, költekezett, barátokat szerzett és együtt szórakozott velük. Nemsokára azonban minden pénze elfogyott. Ekkor elhagy­ták a barátai is, hiszen nem voltak igazi jó barátok, csak a : pénzéért szerették: A fiú ekkor így szólt magá­ban: „Most már dolgoznom kell, hogy ennivalót vehessek.” Éhezett, de .hazamenni nem mert. Talált egy gazdát, aki ezt mondta neki: „Kimehetsz a mezőre és legeltetheted a disz­nóimat.” Ez nem volt valami szép munka. A fiú nagyon bol­dogtalan volt, senki sem törő­dött vele. Nem sajnálta senki és nem hívta meg egyetlen ebédre sem. Most már nagyon vágyott arra, hogy mégegyszer otthon lehessen az édesapjánál. Nap mint nap hazagondolt. Tudta, hogy otthon még a szol­gáknak is van mit enniök. De nem mert hazamenni. Attól tar­tott, hogy már az apja sem akarja, hogy otthon éljen, és bizonyára nagyon haragszik rá, mert elment hazulról. Egy napon azután így szólt magá­ban: „Miért is maradnék itt to­vább? Hiszen olyan boldogta­lan vagyok. Haza akarok men­ni. Azt mondom majd apám- ‘nak: „Apám vétkeztem az ég ellen és te ellened! Elmondom neki azt is, hogy mennyire meg­bántam azt amit tettem. Talán megbocsát. S ha fiának nem is, de talán szolgájának elfogad." Ezzel a fiú elindult haza. És - tudjátok, mi történt? Az apa egész távolléte alatt a fiára gondolt. Még mindig szerette. Naponta figyelte az országu­tat, hátha, megjön a fia. így amikor a fiú feltűnt a távolban, az apa észrevette, élébe futott és átölelte. Ennyire örült a vi­szontlátásnak. A fiú sírt, s ezt mondta: „Apám vétkeztem...” Az apa azonban nem engedte, hogy végigmondja. Isten olyan,, mint ez az apa. Ha megbánjuk azt a rosszat, amit elkövettünk, megbocsát, mert nagyon szeret minket. f Gondolkozz el azon, hogy te hasonlítasz-e a történetbeli fiú­hoz? Ha igen, miben hasonlí­tasz? írd meg ezt Tamás bácsi­nak! Címe: 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. Surányi Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom