Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-07 / 1. szám
Evangélikus Elet 1990. január 7 33 JT írok nektek, ifjak. 33 — GYERMEKEKNEK --------11 SZ ERVUSZTOK! Koczor Tamásnak hívnak. Mostantól, amíg tetszik nektek, én vezetem az újságnak ezt a rovatát. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden cikket én írok majd itt - elég unalmas is lenne -, de az én feladatom lesz az, hogy gondoskodjam arról, hogy ez a sarok nehogy üresen maradjon. Elég furcsa is lenne. Néhány mondatot írnék magamról is. Lelkész vagyok. Egy Dabas nevű városban lakom. A városnak azt a kerületét, ahol a templomunk van, Gyónnak nevezik. Három gyermekünk van: két fiú, egy lány. Még elég kicsik. Nálatok biztos hogy kisebbek. Kutyánk nincs, de a szomszédék kutyája mindig átjár hozzánk és úgy őrzi a házunkat, mintha a sajátja volna. Néha bosszant is, mert a gyer- mekbibliakörösök és az idősebbek megijednek az ugatásától. Igazából azonban az eb egyáltalán nem harapós. Nem olyan régen voltam harminc éves. Itt lehet látni ergem, kezemben a torta. Valójában ennyire nem vagyok kopasz - egy kicsit igen -, és nincs ekkora hasam - azért van az is. No, térjünk vissza ahhoz, hogy miről is szeretnénk írni. Elsősorban azt szeretném, ha néha Ti is írnátok ide. Ennek az a módja, hogy levélben meg- külditek nekem, hogy egy-egy cikkel kapcsolatban mi a véleményetek. Az olyan levelekből, amik segítik közös gondolkodásunkat, válogatnék és részleteket megjelentetnék az újságban. Fontos tehát, hogy írjatok. Ide is írom a címemet: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. Első témánk: AZ ISTENTISZTELET. Azt a furcsaságot vettem észre, hogy az I istentisztelet bizonyos részletei, amiket a templomban vagy máshol közösen végzünk, mintha az J életben is megismétlődnének egy-egy esetben, cselekedetben. Magamban így nevezem ezt: az I élet istentisztelete. Természetesen mások a külső- i ségei és más a helyszín, de a hétköznapoknak is I van istentisztelete. Talán hétről hétre világosabbá § válik, hogy miről is van szó. I Voltatok már istentiszteleten? Ha igen, írjátok I meg nekem, hogy tetszett, milyen élményeket élte- I tek át. írjátok meg azt is, ha valami nem tetszett I vagy ha nem értettetek valamit. Van-e Nálatok jj olyan istentisztelet, amin csak gyerekek vannak? Ismered-e az énekeket, amiket az istentiszteleten I énekelni szoktatok? Várom leveleiteket. Koczor Tamás MIM B VÍZKERESZT UTÁNI 1. VASÁRNAP IGÉJE Rom 12,1-5 VISSZA A FORRÁSHOZ! Nem túl elvont az, amikor Isten dicsőségéről beszélünk? Érti ezt valaki rajtunk, keresztyéneken kívül? S egyáltalán: mi jól értjük, gondolataink megfelelnek a valóságnak? Jézustól számonkérték: ha azzal az igénnyel jött, hogy Ő az Isten Fia, akkor hol és miben látszik rajta a Mindenható dicsősége? Jézus nem felelt meg az elvárásoknak. Királlyá akarták tenni - s ő eltűnik szemük elől. A három tanítvány sátrat akart építeni a megdicsőülés hegyén, hogy maradandóan élvezhessék a csillogó-villogó, látványos dicsőséget. A Mester nem engedte nekik. Vissza kellett jönni az emberek közé. Virágvasárnap nem díszes kísérettel, hanem egyszerű külsőségek közt - s szamár háton vonult be Jeruzsálembe. S az út végén a királyi korona tövisből volt. Mennyire mást jelent az Úristen szótárában ez a kifejezés: dicsőség... A mai vasárnap mottója így hangzik: „Isten dicsősége megjelenik a világban." De hogyan, ha nem szokványosán, nem úgy, ahogy mi várnánk? Pál az előző fejezetet éppen azzal zárja, hogy Isten dicsőségét emeli ki: Övé a dicsőség mindörökké. Ez a dicsőség pedig itt népe életében jelenik meg. Ha mi, keresztyének, okos istentiszteletben, megújult élettel, testvéri közösségben élünk, akkor emberek számára megjelenítjük, megta- pasztalhatóvá tesszük, bemutatjuk az Isten dicsőségét. Pál kér minket erre? Igen, ő - de kérése másokért való. Bíztatása mögött missziói érzület húzódik meg. E világ - mint másutt írja - sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését... Mert bennük, rajtuk keresztül találkozhat Istennel. Ma újra reflektorfényben állunk, ügyelik a kereszténységét, érdeklődnek életformánk iránt. Szégyent vallunk, vagy el tudjuk vinni az embereknek, amire - akire igazán szükség van: Isten szeretetét - Istent magát. Döbbenetesen nehéz feladat. Már-már megvalósíthatatlannak látszó küldetés. Pál tudja ezt - ezért hivatkozik az erőforrásra: „Az Isten irgalmára kérlek titeket...” Azért élünk, azért lehet erőnk, azért adhatunk másoknak, mert Isten irgalmas volt hozzánk. Jézus Krisztus emberré létele, sok-sok cselekedete, tanítása, megváltó keresztje, üres sírja benne van e szóban: Isten irgalma. Ennek az irgalomnak logikus folytatása (okos istentisztelet), hogy odaadjuk életünket. Annak a kezébe tesszük le teljes valónkat, aki ennyire szeretett minket. Ennek az irgalomnak a következménye, hogy Hozzá igazodunk. Nem világ-idegen keresztyénségre, hanem Isten szeretetéhez igazodó, s a tőle elválasztó erővel szakitó tanítványi életre bíztat Pál. Ennek az irgalomnak hatására megváltozik értelmünk, gondolkodásunk. Többé nem a rosszat látjuk jónak és fordítva. Isten irgalma talpra tudja állítani ítélőképességünket. Helyreáll az értékrendünk, tudunk az ő mércéjével, s tetszésének megfelelően dönteni. Ennek az irgalomnak a hatása, ha helyreáll a gyülekezetben a rend. Sajnos sokszor éppen az egyházban lehet látni embereket, akik nem tudják helyüket, többre tartják magukat, mint akik valójában. S mennyivel visszásabb ez a gyülekezetben, mint bárhol másutt, ha összevisszaság, hatalmi harc, vagy veszekedés van. Aki Isten irgalmából él, megtalálja helyét. Hisz életét, szolgálatát az Istentől kapott - irgalomból nyert hit mértéke határozza meg. A gyülekezeti élet látvány misszió kell, hogy legyen. Bizonyságtétel kifelé. Isten dicsősége megjelenik a világban. Hordozói mi lehetünk, hisz erre a feladatra hívott el Urunk. Ne erőlködjünk, ne eredményeket hajszoljunk, ne akaijunk a magunk erejéből teljesítményeket felmutatni! Térjünk vissza és meg a forráshoz, Isten kegyelméhez, irgalmához. Hagyjuk életünkben ezt a csodálatos erőt munkálkodni - s akkor természetes következmény lesz az okos istentisztelet, a megújult gondolkodás, a harmonikus gyülekezeti élet. ifj. Hafenscher Károly IMÁDKOZZUNK Urunk! Kérünk formálj minket kegyelemből élő emberekké, hogy életünkben valóság legyen bűnbocsátó irgalmad dicsősége. Ámen. Ifjúsági Csendesnap Pilisen Hatan indultunk, a zuglói ifjúság tagjai Pilisre. Hűvös reggel volt. Most, amikor ezt írjuk, nehéz szavakba önteni az utazás örömét, a kíváncsi várakozást, a megérkezést, az ottlétet. A megérkezés varázsa még most is előttünk van: derűs, vidám fiatalokkal tele terem vett körül minket belépésünkkor. Az újonnan érkezőknek jólesett az ismerős vagy ismeretlen arcokon felvillanó szeretetteljes üdvözlő mosoly. A nap témája a gazdag és Lázár története és ennek kapcsán az utolsó ítélet volt. A délelőtt folyamán Szeverényi János előadását hallgattuk. Nagyon jó volt, hogy az előadói stílusban megelevenedett egyik régi keresztyén örökségünk, a vidámság, a derű. Komoly, súlyos kérdések vetődtek fel a derűs reménység hangján. A jelenlévők figyelme nem lankadt el, mert az újabb és újabb, vidám formában elhangzott bizonyságtétel magával ragadott mindenkit. Az együttnevetés összekapcsolt minket, de sokkal fontosabb volt, hogy a humor váratlan fordulataival rávilágított a kérdések lényegére, s a váratlanságban rácsodálkozhattunk Istenre és közel kerülhettünk Hozzá. A mintegy 120 fiatal kitűnő ellátásáról a pilisi gyülekezet gondoskodott. A vendéglátók kedvessége, a szívélyes kínálás, a finom ételek biztosították, hogy nemcsak szellemünk-lelkünk kapott táplálékot. Az étkezés ideje alatt nem érezhette magát senki se egyedül, mert nemcsak a régi ismerősök beszélgettek egymással, hanem új barátságok is kötődtek. Ez a családias közösség az Ur ajándéka volt. Egymást a bibliaköri munkában ismertük meg jobban, a kötetlenebb beszélgetések során egymás hite által erősödtünk. A nap csodálatos ifjúsági istentisztelettel fejeződött be. Áhítatunkat fokozta Koczor Tamás ifjúsági zenekarának szolgálata, majd az igehirdetés után mindannyian úrvacsorát vettünk. Jó érzésekkel, hitünkben erősödve jöttünk haza. Egyik társunknak, Kálmánnak még két héttel ezután is a csendesnap jutott eszébe. Mindig az „Emlékeztek?” szóval köszöntött minket. Ajándék volt ez a nap: a szolgálatok, az együttlét, a közösség az Úrral és egymással. Szakács Tamás, Fodor Viktor „Az Úristen nagy nevének... A föjdön, égben zeng az ének, Az Úr neve felséges... A korái a protestáns egyházak népéneke, de leggyakoribb az evangélikus liturgiában. Az evangélikus gyülekezetek közös énekét orgonajáték készíti elő. Ebben megszólal a korái dallama is. Később ezek az előjátékok már nemcsak a liturgiában, hanem hangversenyszerüen is elhangzottak mint korálvariációk, korálelőjátékok, korálfantáziák...” A fenti sorokat abban a napokban megjelent felbecsülhetetlen értékű zenei ismertető könyvben olvashatjuk, amelyre - még a kézirat átolvasásakor- Bárdoss Lajos azt irta: „Nagy misszió vár rá! - Régi tapasztalat: a zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt.” Pécsi Géza négy évtizedes pedagógiai pályájának, áldozatos munkájának eredménye a Kulcs a muzsikához című, művészi összeállitású és kiállítású, több mint 300 oldalas mű. Kulcsot kíván adni a muzsikához mindazoknak, akiket az élet okkal, vagy ok nélkül többé-kevésbé kizárt a zenfei jEfc&fl1 készítette a 15 lemezből álló sorózátot, melynek utolsó léniezö ^közelmúltban jelent meg. A kön^V riéftíősák'zéiiéí istheftétő, kiegészítője a hanglemez sorozatnak, hanem önmagában is tanulságos olvasmány. A szerző a zenéhez az Ókortól napjainkig a társművészetek bemutatásával vezet el. Keresi és megtalálja az összefüggést az egyéni és társadalmi sorsok, történelem, irodalom, képzőművészet, vagyis a társművészetek között. Gazdag színes kép, rajz, zenei illusztráció egészíti ki az ókor, középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus, a romantikus s századunk stílusait, rámutatva az egyházi zene szerepére. A korok templomainak bemutatása mellett hangsúlyozza, hogy a művészetek elindulása, kiindulása a templomokba, az egyházakba vezet vissza, hiszen az építőművészet, a képző- művészeti alkotások és minden művészet születése szorosan kapcsolódik a templomokhoz, az egyházi szertartásokhoz. Világosan megismerhetjük az ősi nagy kultúrák zenei örökségének beépülését is a keresztyén egyházművészetbe Pécsi Géza szép könyvéből. S ha valaki hozzájut a 15 hanglemezhez is, nemcsak a zene történetét ismeri meg, hanem a zene hitet árasztó, megnyugvást, harmóniát teremtő hangja is beköltözik otthonába. Schelken Pálma Kulcs a muzsikához VÍZKERESZT ÜNNEPÉNEK IGÉJE Híradás Kékén András: Deáktéri esték című előadásgyűjteményéről Ézsaiás 60,1-6 ÉGI CSILLAG TISZTA FÉNYE... Csillogással teli ünnepeket tudunk magunk mögött. Karácsony és az év fordulója sokféle fényes kulisszát tárt elénk. Kivilágitott kirakatok tömege, gyertyákkal, lámpákkal teleaggatott fenyőfák, villogó utcai reklám és hangulatfények. Ilyen külsőségek szempontjából bizonyára szürkének, jellegtelennek, jelentéktelennek tűnik a mai nap, vízkereszt ünnepe. Milyen érdekes: épp most van I az Isten számunkra szokatlan értékrendje szerint - az igazi világosság ünnepe. Egy évre szóló biztatás 1990-ben, s egy életre szóló örömhír, amit bibliaolvasó útmutatónk vezérigéje elénk tárt Jézus saját bemutatkozásaként: Én vagyok a világ világossága! S hozzáteszi ezt is: Aki engem követ, nem jár sötétségben. Nyilvánvaló, köztudott, hogy a világosság, a fény nem valami ráadás-tartozéka, luxuscikke életünknek. Az élőlény számára létkérdés a fény. Ha van - természetesnek tartjuk, ha nincs - belebetegszünk, s elöbb-utóbb belepusztulunk. Ha hiányzik, megpróbáljuk pótolni. Mennyi mindent próbál ma az ember „mű”-dolgokkal helyettesíteni. Fényt is - a műfénnyel. Ragyogó fényforrások állnak rendelkezésünkre. Úgy látszik, nincs megállás a fejlesztés területén, hiszen nap mint nap újabb lámpatesteket reklámoznak. Új fénycsövek, kvarclámpa, vagy solarium-fény. Valójában csak áltatás ez. Ideig-óráig helyettesíti a természetes fényt, de nem pótolja. Nekünk az igazi fényre van szükségünk. S ezt a képet alkalmazhatjuk keresztyén életünkre. Jézus Krisztus az igazi világosság. Megpróbálták - s teszik ezt ma is - sok mindennel, sok mindenkivel helyettesíteni. Nem megy. Őrá, egyedül őrá van szükségünk, szüksége az egész világnak. Nélküle elsorvad az élet. Vele teljessé válhat. Milyen világosságra vágyunk? Szükségünk van az értelem világosságára. Olyan nehéz tisztán látni, helyesen ítélni, jól dönteni. Sokszor csak tapogatózunk, félhomályban érezzük magunkat. Életlen a kép, nem látjuk tisztán a kontúrokat. A biblia egyértelműen magyarázatot ad erre: az értelmünket is átjárja a bűn. Homály, sötét uralkodik rajta. De Jézus meg tudja változtatni ezt a helyzetet. Ő adhat világos látást, jó átélőképességet. Őrá van szükségünk! Milyen világosságra vágyunk? A tiszta élet világosságára. Nem csak értelmünket, szívünket is beborítja a bűn sötétsége. S ezért tudatos, vagy ösztönös cselekedeteink is a sötétség tettei. Gyűlölet, önzés, mások hántása, s lehetne még sorolni, mi minden. Igaz, amit Pál mond: nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlen egy sem. Az evangélium azonban éppen arról szól, hogy Jézus közelében megváltozhat ez a szomorúan általános helyzet. Emberi életek talpra állnak, elrontott kapcsolatok rendbejönnek, kialakul az igény a jóra, természetessé válik az áldozathozatal - másokért. Jézus megszünteti a sötétség tetteit, s indukálja a világosság cselekedeteit. Milyen világosságra vágyunk? Az élet világosságára - szemben a halál rémisztő sötétségével. A halál életünket végigkísérő ténye sötét ravatalozóvá változtatja világunkat. A húsvéti üres sir jó hire arról beszél, hogy a halál fölött győztes Jézus Krisztus elhozta az élet világosságát. Az ézsaiási ígéret beteljesült: megjött az igazi világosság. A próféta Isten népének mondja: fölötted már ott ragyog, de a földet még sötétség borítja. Itt a mi feladatunk: „Vinni fényét szerteszét” - ahogyan 185. énekünk mondja. Továbbadni a számunkra már életet - új és örök életet jelentő világosságot. S ha ezt tesszük, akkor újra vonzó lesz a ke- resztyénség, akkor realizálódik újra meg újra igénk szava: „Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.” Ne érjük be kisebb élménnyel: megfürdeni az igaz fény sugaraiban. S ne érjük be kisebb feladattal: továbbsugározni a világ számára is életet jelentő világosságot. if]. Hafenscher Károly IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy eljöttél közénk, s belevilágítottál szívünk, értelmünk, életünk sötétségébe. Add, hogy ne elégedjünk meg mással, csak Veled, az igazi világossággal! Ámen. Ehhez a kötethez, mely kapható sajtóosztályunkon is, nem kell ajánlás. Kékén András előadásait gyűjti egybe bő válogatás alapján. Azokat a bibliaórákon és szeretet- vendégségeken elhangzott előadásokat, amelyek egész értelmiségi nemzedéket neveltek egyházunk számára, és amelyek erősítették, ébren tartották a megviselt, megfáradt, gyakran reménytvesztett felnőtt generációk hitét, miközben mindannyiuk tudását gazdagították, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Deák tér a legnehezebb időkben is erős vár maradt. Ezekben az előadásokban a tanár Kékén András szólal meg, az igazi keresztyén nevelő, aki bármiről szól is, a mindenséget összefoglaló Egyre, Istenre mutat. Érdeklődése hihetetlenül sokirányú, tudása mégis alapos, biztos és mély, olyannyira, hogy minden témáról egyszerűen, közérthetően képes szólni - Einstein és Planck fizikai-filozófiai gondolatai épp oly világos tolmácsolásban szólalnak meg, mint a pszichiáter Jung vagy a skolasztika atyja, Aquinoi Tamás - mintha hirtelen napfényben fürdő tisztást fedeznénk fel, és csodálkozunk, miért nem vettük észre eddig?! Aki értő kíváncsisággal járta végig a középiskolát, az minden nehézség nélkül megértheti ezeket a kis tanulmányokat, miniatűr esszéket. Ez a végtelenül nyitott, nagy szellem könyvek és folyóiratok tömegét olvasta el mások számára, mások helyett, hogy a lényeget kiemelve és a maga lényén átszűrve adja tovább hallgatóinak, tiszta szép magyar nyelven, élvezetesen, stílusával, módszerével és emberi példájával egyaránt példát adva. Mert Kékén András nemcsak ismereteket adott át, hanem velük együtt - bármiről szólt is - az Evangélium üzenetét közvetitette. Nem valami erőszakos betoldással, hanem egész világlátásával, életérzésével. Kékén András szerette Istent, az embereket, a világot, a természetet, a szépséget, a művészeteket : ez az a fény, mely minden mondatát átvilágítja, könyvét igazi karácsonyi ajándékká teszi. Számomra „eretnek” kijelentése a legvonzóbb, s a legjellemzőbb is: „Ha kárhozat létezik, akkor az üdvösség elképzelhetetlen. Az ember nem lehet boldog, ha más szenved.” A kötet négy főfejezetre őszük: a teológiai, filozófiai, etikai témák nyitják a sort; majd a „Keresztyén Panteon” cimű, évfordulók, emléknapok, halálozások alkalmából született előadások következnek, amelyek Euszébius egyháztörténésztől Sőderblom érsekig, Pascaltól Gandhiig, Zrínyitől Petőfiig és Adyig igen sok hazai és külföldi jeles személyiséget mutatnak be, az illető életidejének kronológiáját követve. A harmadik fejezet az „Élet és Halál” címet viseli, témájánál fogva az első fejezetbe is beleillett volna, de több, összecsengő, nagyon időszerű előadás miatt (Orvosok és papok együttműködése, Euthanásia?!, Haldoklók ápolása stb.) miatt külön kiemelést kapott. Végül az „Időszerű kérdések” következnek, ezek éppen aktualitásukkal lepnek meg: húsz év múltán is elevenek, sőt fájdalmasabban sűrgetőek, mint valaha voltak. (Népesedés, Környezetvédelem, Ä személyiség befolyásolása kémiai és pszichikai úton stb.) Az olvasó azt is meglepődve látja, hogy egy szigorúan cenzúrázott korszakban mennyi mindent - bírálatot és bátorítást - el lehetett mondani. (Igaz, szűk körben.) Persze csak akkor, ha valaki kellő bölcsességgel és árnyalatgazdagsággal fogalmazott, és ha értett a képzet- társítások terelgetéséhez. Befejezésül egy személyes, szubjektív szerkesztői vallomás: életemnek egy nehéz és tanácstalan korszakában Kékén András volt - anélkül, hogy tudta volna - a jó pásztor, aki visszatérített tévútjaim- ról. Előadásait ugyanis szorgos kezek jegyezték, s a jegyzetek - nagy titokban - kézről kézre jártak. Jóbarátok hozták el nekem, és én meghallottam belőlük a hívó szót. Hála és köszönet érte. Bár töltene be ez a kötet hasonló küldetést sokak életében! Bozóky Éva
