Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-18 / 46. szám
imilWIMMIWffrilWt1iniffi:vri>'TBI U IH’JiimHi . H»Ulir.ini''.lft 111 I« ti II u. i n im ttT ■ stl >, Ev angélikus Élet 1990. november is. jfls GYERMEKEKNEK KIZÖLDÜL A VILÁG Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láAiató- vá váljék a száraz. És úgy történt Azután elnevezte Isten a szárazát földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó. így lett este, és lett reggel: harmadik nap. (Mózes első könyvének első részéből) Gondoltál már arra, hogy ha beleharapsz egy almába, akkor valami olyat láthatsz benne, amit előtted még senki soha nem látott? Kivéve persze, ha előtted már egy kukac megnézte. Jártál már úgy egy gyümölcsöskertben, hogy felnyúltál az ágak közé és letéptél egy puhára érett sárgabarackot? Gondoltál már valaha arra, hogy micsoda csodája ez Istennek, hogy a földön vannak olyan természetes ajándékok, amit nem kell főzni, elkészíteni, hanem csak beleharapsz, és finom? A harmadik napon Isten befejezi a második napon félbehagyott vízrendezést. Az égi és földi vizek után most összegyűjti a földi vizeket egy helyre. Ez lesz a tenger. Aztán az így letisztult rész lesz a föld. Jó, hogy lett föld, hiszen szörnyű lenne, ha mindenhol csak víz hullámzana. Az is jó, hogy víz is van, hiszen szörnyű sorsuk lenne a halaknak víz nélkül. Kialakult tehát egy szép egyensúly. A part pedig elkezdett zöldülni. Ültettél már füvet életedben? Néhány éve befüvesítettem a kertünkben egy kis részt. A fölásott földbe elvetettem a magot. Utána pedig öntöztem. Napok múlva elkezdett halványan zöldülni. Még nem volt igazán fú, de távolról ránézve már zöldült a terület. Aztán egyre nagyobb és szebb lett. Valami ilyesmi történhetett ott is. Az Isten szavára fák kezdtek nőni. Nem is egyféle, hanem a fajok sokasága. Gondold el, milyen lenne, ha minden fa egyforma lenne! Hova lenne akkor az a csodaszép őszi erdős hegyoldal például a Mecsekben? Minden fa egyensárga lenne. És nem volna vörösesbarna, sárga, fakózöld, sötétbarna, rozsdás, örökzöld. Nagy ürességet éreznék. Jó, hogy Isten arra is gondolt, hogy nekünk tetszen a világ. Nem csupán a hasznosság vezette, hanem a szépség is. A fák nem csak arra jók, hogy oxigént termeljenek, hanem arra is, hogy örömünket leljük látványukban. Ilyen Istenünk van, akinek még ez is fontos volt. A teremtés harmadik napjának leírása után talán máshogy érted már ezt a két igét: Mert minden test olyan, mint a fú. és minden dicsősége, mint a mezó virága: megszárad a fú és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. (Péter első levele 7. rész, 24-25. vers) Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tövisről nem szednek fügét, csipkebokorról sem szednek szólót. A jó ember szíve jó kincseiből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hoza elő a gonoszt. Mert, amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok? (Jézus szavai Lukács evangéliumának 6. részéből) Szeretném, ha kérdéseiteket, gondolataitokat megírnátok ezekkel az igékkel kapcsolatban! Mivel a rejtvény beküldése i« esedékes, ezért ide írom a címemet: Koczor Tamás, 2373 Dabas - Gyón, Luther u. 14. REJTVÉNY A rejtvényünk utolsó darabkája ez a mostani. Ebből aztán még a legkisebbek is tudhatják már, hogy mit ábrázol. Most jön a neheze. Ki kell ugyanis keresnetek három olyan történetet a Bibliából, esetleg mondatokat, amikben ez szerepel, amit a képen látsz! Ezt a három történeteimet vagy igehelyet küldd el nekem! A nagyobbaktól szeretném kérni, hogy jelöljék meg a pontos helyet is, de ez természetesennem feltétele a sorsolásba kerülésnek. A megfejtést a fenti címre küldjétek! FIATALOKNA K NÉZZ FÖL! Kell, vagy szabad? Nem kell! - A lázadó ifjak kiáltásával kezdődik egy meditáció. Ki nem kiáltott még így? Mi is így énekeltünk másfél évtizede egy rockoratórium kezdő számában : Nekem nem kellenek sablonos dallamok, nekem nem kellenek szokásos ritmusok... Lázadás ez a javából. Komoly és szívből jövő lázadás. Annak a lázadása, aki nem akarja az életét kényszerpályán leélni. Kezembe veszek egy marionettfigurát. Izgalmas, hogy én irányíthatom minden mozdulatát. Sokszor mennyire jól imitálja az ember mozgását, kacagást fakaszt az esetlensége: rajtam múlik, hogyan lép, merre néz, hogyan mozdul a keze, a feje, a lába. Imitálja, utánozza, hallatlanul jól mímeli - ha elég ügyes vagyok - az ember minden mozdulatát, s ha lerakom a mozdítózsinegeket, tehetetlenül csuklik össze. Megborzadok: ennél talán több szabadságom van. Felülök egy vonatra. Jó tudni, hogy a végállomásig elvisz. Hacsak a váltókat nem állítják rosszul. Megyek, haladok, céltudatosan előre, de vajon minden váltó jól áll? Feltekintek az égre. Fejem felett köröz egy ölyv. Arrébb egy gerle röppen ágról ágra. Lábaim a földre nehezednek. Ikarosz módján felszállni volna jó, de olyan megkötözött vagyok, s kesernyésen dúdolom Zorán dalát: ...szabadon jó, mindig, minden szabadon jó!... Te azt mondod: madárszabadságra volna szükséged. A madár szabadságára. De miért szabad a madár? - No nem a törpepapagájodra gondolok, amely ha jóllakott kölessel, vigan rikácsolja: Lórika vagyok!...) Miért szabadabb, mint az ember? Miért lett a szabadság jelképe? Azért, mert tud szállni? Hát nem szabadabb az ember, aki tervez, épít, újat hoz létre? A madár szabadsága azért teljes, mert az Isten teremtési rendjébe - a természet rendjébe - simul bele PRÁGA EURÓPAI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Taizé, 1990. dec. 28.-1991. jan. 2. A Taizéi Közösség idén Prágában szervezi a szilveszteri ifjúsági találkozót, amelynek célja lelki osztozás a vendéglátó gyülekezetek és a különböző népek és egyházak fiataljai között; együttes imádkozás a kiengesztelődésért, az emberi közösségek közötti megbékélésért az élő Krisztus világosságában bízva Minden fiatalt (18-30 év) hívnak és várnak. Napi program.'reggeli közös imádság a vendéglátó gyülekezet templomában, majd beszélgetés a szolgálat és a szolidaritás lehetőségeiről saját közösségeinkben, délben és este taizéi liturgikus ima nagy templomokban, délután előadások, beszámolók. Egyszerű szállás családoknál vagy közös hálóteremben (hálózsák, könnyű matrac szükséges). A Prágában fizetendő részvételi díj 300 Kős. Ha teheted, támogasd majd a romániai, kárpátaljai fiatalok részvételét is! A 16-17 éveseket csak felnőtt csoportkísérővel fogadják. Különvonat indul XII. 27-én este Budapestről, vissza Prágából I. 2-án este, érkezik Budapestre 3-án délelőtt. Oda— vissza-jegy ára 750 Ft, + 130 Ft a fekvőhely; befizetés november végéig. Jelentkezni lehet december 1-jéig Csorba Gábornál (1121 Budapest, Járőr u. 13.). Kérjetek - felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot küldve - részletes információt és jelentkezési lapot /Budapesten jelentkezi lehet a péntek esti taizéi imák után is, amelyeken bekapcsolódhatsz a felkészülésbe; XI., 16.: Szilágyi D. téri ref., XI., 23.: Villányi úti r. kát templom, 20 órakor. Thumay Béla az élete. Nem aggódik, nem önző, s nem épít magának s főleg másoknak falakat. Szabadságunk éppen akkor lesz teljes, ha ebbe a rendbe simul bele az életünk. Nem vagyok marionettként rángatott báb, de nem is tehetek azt, amit akarok. Az Isten sínén fut az életem, egy jó rend alapján. Persze vigyázni kell, mert sok a váltó, DE AZT IS TUDOM, HOGY VAN MEGVÁLTÓ! S vele érhetek csak célba, ő így mondta: senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam! A szabadság Benne lesz teljes. Ezért, ha lázadó szívünk azt kiáltja: nem kell... mert gátol, mert megköt, mert mást akarok, mert én én vagyok, - ha vonakodunk attól, ami kötelesség, s ódzkodunk attól, ami ránk bízatott, akkor példája legyen számunkra is példa", hisz engedelmes volt mindhalálig. Nem kényszerből, mert az engedelmességet mindig a szabadság szüli. (A szolga nem engedelmes, legfeljebb kötelességét teszi.) A jó rendbe belesimulójói érzi magát, aki lázad, az azért teszi, mert nem érzi szabadnak magát, de ha sikerül is kitörnie, kényszerpályát immár az jelent számára, hogy maga ura. Megretten. Mint ahogy megretten az a kicsiny gyermek is, aki - bár alig totyog - mégis kiszakítja magát az édesanya vezető, biztos kezéből. Biztonságot csak az atyai kéz ad. Életünket, s közösségeink életét így keretezi, foglalja magában a Tőle kapott jó rend. Lehet számunkra elkeserítő kényszer, hogy le kell mosogatni, hogy segíteni kell, hogy meg kell látogatni a beteg nagymamát, hogy csendben kell maradni, amikor az éjszakai műszak után apa alszik, hogy feladatom van... de mert tudom, hogy Jézus mindent vállalt értem, másokért vállalni, tenni a szabadság örömében tudok. (Olvasd el a Nézz föl könyv 9-10., illetve 47-52. lapján található meditációkat!) ifj. Bence Imre Virágokat ültetni Akár fúj a szél Vagy a nap ragyog Erre küldettünk • Virágokat ültetni Ha sok bűn kisér S a kínok nagyok Erre küldettünk De ha sikeres is utunk S egész életünkben hirdettük a Krisztust Mégis az utolsó órában Üresen állunk Előtte. (F.F.) I KERTÉSZ LETTEM A kkor történt, amikor a csabai nagy- ^ templom toronysisakablakán kinézve merengtem a tájon. Szemlélődésem helyén kevesen jártak. Nem mindennapi, hogy 70 m magasban - ennyi a templom tornya -, az egész tiszántúli alföld legmagasabb pontján nézhetek körül a tájon. Nem any- nyira a vidéket nézem. Más távlat nyílik meg előttem. E monumentális épületnek csúcsán a saját gyermekkorom, az életem alapköve fölött állok, innen rátekinthetek a múltamra. Itt van közvetlen alattam kicsi gyermekkorom háza, kertje, udvara: nagyapám parókiája. Olyan hangyányi kicsi, mintha az időbeli távolságot is jelezné. A kistemplom tornya is valószínűtlenül kicsi. Pedig arra felnéztünk, amikor harangjai bongtak, s körerkélyén a négy égtáj felé dudálva jelezték a negyedórákat. Mindez milyen messzire lent van! Bizony, egészen a múlt messzeségében. Innen nem láthatom, de tudom, hogy az irdatlan magas torony dereka táján itt van a felírás, amit anyai ősöm, Haan János festtetett fel annakidején latinul: Gloria sit Coeli Domino - Dicsőség legyen az ég Urának... Magasan volt ez is lentről, de innen fentről mélyen; mint a múlt. A másik tetőablakon kinézve, a templomhajó és apsis piros cserepei fölött a „Rét” felé nézek. Kerestem egy kicsi pontot, anyai nagyanyám szőlejének fenyőkkel, nyírfákkal körülvett kicsi házát, diákkorom éveinek boldog nyári fészkét. Végigfutott tekintetem onnan felülről is az úton. Hiszen onnan kintről is felénk intett egykor a torony, a harangszót is kihallottuk, hogyne találnám meg innen fentről. Innen fentről egy rövid utca csupán s már a Körös-csatornánál vagyunk, mögötte a Liget - még az út hajlataira is emlékszem -, majd a titkokat susogó nádas, 1 túlpartján a sekély vízhez békalencsét gyűjteni jártunk a kacsáknak ínyenc eledelül -, a körgáton át tértünk rá a híres Stark- szőlő mellett (a Csabagyöngye nemesítője) a pusztai dűlőútra s onnan búzatáblák, kukoricások és távoli tanyák között néhány száz méter - nekünk végtelen hosszú vándorút - után a „Rét”. A diákköri csodák földje. Orgonabozót a kerítés mellett: indiáncsaták kedvelt búvóhelye. A hatalmas tölgyfa, elhaló ágával : oda építettük fel szőlőkarókból titkos tanyánkat, várunkat ég és föld között, szüléink rémületére és nadrágunk, bőrünk vesztére. Virágágyak és bukszusok rengetege, vörös salakos kerti utak, tenyérnyi zöld gyep fehér törzsű nyírfákkal, a mi „nyíresünk”, körönd a fenyőkkel, ahol középen esi tüzek parazsánál sütöttünk szalonnát magunk faragta nyársakon. Hátul a szőlők végtelen sorai a Saszla és Csabagyöngye csillogó fürtjeivel. Messze a végeiben a szabadság tágas világa: a gyümölcsös, ahová a felnőttek szeme el sem lát. Mindez gyermekkorom birodalma, nagyanyám teremtette csodás világ.- Adám, nekem mennem kell! - s futottam le a toronyból. Meredek falépcső- fokekon, galambokat riasztva fel fészkeikről. Lent a kapunál, a Luther utca sarkán, a Kossuth-szó borral szemben, a templom oldalában indulok. Történelmi távlatok magasából szorongatott a vágy: vissza a múltba! Könnyű útra találnom, hiszen minden a helyén van: itt a liget mellett a Rosen- thal-malom, amott a körgát is, bár túl az egykori dűlőút már köves, kis családi kertek s házak között vezet, s nem rengő búzatáblák között visz. A vándorlásnyi hosszú út csak néhány száz méter. De az egykori ház még olyan, mint régen, bár sokszor renoválhatták. Gledicsiasövény a kerítésen belül, s csak a vaskapun át nézhetek be, s élhetem át az emlékezés gyötrelmes és örvendetes folyamatát. Amíg szemlélődöm. mögöttem elballag egy hajlott hátú, fehér hajú, botra támaszkodó öreg ember. Elmentében visszanéz, hogy ugyan miért álldogálok a kapu előtt. Ránézek én is, s örvendezve kiáltok fel:- Szikora bácsi! Hiszen az öreg kétségtelenül nagyanyám egykori vincellérje volt. Az öreg hunyorogva nézett vissza. Látszott, hogy a múltba pislog, s keresi helyemet az emlékei között. Nem ismert meg. Anyámat s nagyanyámat emlegetem, s így már felderül az arca. Néhány szóval emlé- kezgetni kezdünk.- Megvan-e még a citerája, Szikora bácsi? - idézem a messzi múltat, amikor nyári estéken az oly jellegzetes tücsökciripelés mellett megszólaltatta a lúdtollal pengetett régi citerát, s megtöltötte az estéket kedves nótákkal.- Meg, meg, de már csak a sublóton porosodik. Amióta elment a feleségem, s egyedül maradtam, nincs már nékem kedvem se a citerához, se a nótához. S hogy váltson a szomorú témán, ő kérdez:- Hát az úrfi mivé lett azóta?- Lelkész lettem.- Ahá, kertész!- Lelkész! - nyomom meg jobban a szót, mert az öreg már rosz- szul hall. *- Értem, értem, szóval kertész! - ismétli Szikora bácsi. Az szép. Apolgatni a virágokat, látni a rügyfakadást, s hogy nőnek a fák... Látom, hiába vitáznék az öreggel. Nagyanyám képe réved föl előttem. Ő kapálgatta a virágokat, kötözgette a szőlőt, óvta a fákat. Milyen messzi világ ez már tőlem! öt, hat évtized, ha nem több. Azóta távoli vidékek utasa lettem, s új világ vándora. Elszakadtam nagyanyám világától. Meg a Szikora bácsiétól. Messzi városokba és országokba vitt erről a dűlő- útról indulva az utam s más való világok küzdelmes terei nyitottak meg előttem. Egykor indiánharcokban dagadó izmaim sokszor feszültek harcra azóta, * mesékre nyíló kicsi gyermekszívem nagyobb csodákat látott. Galamb temetésén könnyező gyermekszemem nagyobb Tragédiákat sirt át, s szőlőt majszoló gyermekszájam sokszor lett fanyarrá az élet izén. Tücsökhegedűn és citera hangján gyönyörködő lelkem csodás szimfóniák előtt nyílott meg azóta s a pagoda teraszán távlatokba vágyó tekintetem hókoronás.hegycsúcsokról merengett a messzeségbe. Tölgyfán ütöttem egykor tanyát. Ez a kalandos romantika sokszor kisért tovább s vándorlásom útjain sokfelé táboroztam. A gyermek tízéves koráig rögzíti a világot - mondják a lélek kutatói. Minden későbbi onnan nő ki, terebélyesedik, vagy rakódik rá. Amint a rügy magában hordozza a később kibomló virágot, vagy a kicsiny, parányi magban benne rejlik a később kiterebélyesedő fa. A dús lombokban benne van az egykori mag. Csodálatos ez az élet! Vissza kellene mennem a toronyba, hogy újra végignézzek immár életem tájain. Lent a parókia műemlék épületként áll, persze mások lakják, a Kistabán utcai házat, ahol élete utolsó éveiben apai nagyapám lakott, eladták, a Deák Ferenc utcai családi ház, hol anyai nagyanyám élt, szintén idegen kezekre került, s a rét, a „Rét” is áll még, ráismertem, de bemenni már nem mertem, ne bontsa meg a legkisebb változás látásával se azt a képet, ahogyan az én szívemben él. Életem maghozó gyökerei rég elmentek már. Apai, anyai nagy- szüleim a bogárháti temetőben - nagy idői különbségekkel - végül is párjuk mellé feküdtek, sőt szüleim hamvai is együtt vannak, s életük virága a múltból sejtelmes fénnyel csillog. Mindez itt hetven méter magasból, mennyire összefolyik. De én magam mivé is lettem hát? Igaza van, Szikora bácsi: kertész lettem valóban. Elődeim csokrait őrizgetem és ápolga- tom. Nem, nem hervadtak el, sőt egyre jobban virítanak, tündökölnek. Nem én ültettem őket, de nekem virágoznak. Magam is szórtam a magot, bár tudom, tapasztaltam, hogy más a vető, és más az arató. Plántáltam és nevelgettem a fakadó növényt, virágot. Vannak, akik elszáradtak, de vannak, akik visszamosolyognak rám. Ápolgatom a virágokat... Fiatalok bizonyságtevő szava bomlik ki előttem. A megújult élet fakadása zsong benne. Már nem is virág, de gyümölcs, amikor egy „neveltem” megszólalt: láttam, hogy nem beszéd az Isten országa, hanem erő, élet, s ettől olyan boldog vagyok! Milyen jó látni, hogy fakad a rügy, a Krisztus-követésben érlelődnek, s gyümölcsöt érlel, amit elvetettünk. Már nem fáj, hogy minden elmúlik, mert látom, ■ hogy nőnek a fák... Igen, Szikora bácsi, igaza van: kertész lettem. Koren Emil .JÉZUS, TE EGÉSZEN MÁS VAGY Te odaléptél a házasságtörő asszonyhoz, amikor mindenki megvetően távol tartotta magát tőle. Te beléptél a vámszedő házába, amikor mindenki többre tartotta magát nálánál. Te magadhoz hívtad a gyerekeket, amikor mások el akarták őket küldeni tőled. Te megbocsátottál Péternek, amikor ő kárhoztatta magát. Te dicsérted az áldozathozó özvegyasszonyt, amikor mások átnéztek rajta. Te megígérted a latornak a mennyországot, amikor mindenki a pokolba kívánta őt. Te elhívtad Pált követésedre, amikor féltek tőle, az üldözőtől, követőid. Te elhárítottad a dicsőséget, amikor mindenki királlyá akart tenni téged. Te szeretted a szegényeket, amikor csak a gazdagok számítottak valakiknek. Te meggyógyítottad a betegeket, amikor mindenki lemondott róluk. Te hallgattál, amikor vádoltak, gúnyoltak és megostoroztak téged. Te meghaltál a kereszten, amikor mindenki a Páskát ünnepelte. Te magadra vetted az emberek bűneit, amikor mindenki felmentette önmagát. Te feltámadtál a halálból, amikor mindenki úgy gondolta, hogy neked végleg befellegzett. Te ma sem hagyod el a tiéidet, amikor olyan sokan nemlétezőnek tartanak téged. Te eljössz ítélni élőket és holtakat, amikor csak kevesen várnak vissza téged. Te örök életet adsz a hozzád térteknek, amikor sokan csak okoskodnak a halál utáni létről. Jézus, köszönöm neked, hogy Te egészen más vagy, mint ahogyan sokan vélik. Göllner Pál
