Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-02-04 / 5. szám

Evangélikus Elet 1990. február 4.------------ GYERMEKEKNEK -----------­LE VÉL ROMÁNIÁBÓL Bár az előző alkalommal azt .ígértem, hogy az istentisztelet elemeivel folytatjuk, most mégis meg kell állnunk egy pillanatra. Néhány nappal ezelőtt ugyanis a levelek között, amikkel a pos­taládánk tele volt, egy furcsa bélyeggel ellátott borítékot is kaptam. Levél Romániából. Ki gondolta volna, hogy ott is ol­vassák pzt az újságot? Tudjá­tok talán azt is, hogy Romániá­ban karácsony táján háború volt. Örülök, ha nem tudjátok pontosan, mi az a háború, jde az fontos, hogy tudjátok, a szomszédos országban sokan szenvedtek, meghaltak. Romá­niában még ma sem teljes a béke. Igazából azonban nem is ez okozza a legnagyobb bajt, hanem az, hogy az elmúlt évek­ben a Románfában élők - ro­mánok, magyarok, szászok és más nemzetiségűek - olyan rabságban éltek, amit mi el sem tudunk képzelni. Nem volt ennivaló sem, de még nagyobb szenvedést okozott sokaknak, hogy a gondolatokat és lelke­ket is rabságban tartották. A magyarok különösen sokat szenvedtek. Reméljük, hogy ennek vége. A romániai esemé­nyeket ismerve Judit mondatai egészen más tartalmúak. Az, hogy ő ismeri az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű éneket, neki a magyarság megtartását és a bajokban való megmaradást is jelenti talán. Tisztelete? Uram! A levelemet bemutatkozás­sal szeretném kezdeni. Judit­nak hívnak és Kolozsváron születtem 1975. január 30-án. Evangélikus vagyok. Az „Evan­gélikus Elet" című laphoz egé­szen véletlenül jutottam hozzá. Egyházi járadékot voltam fizet­ni, és a lelkészünk, Kiss'Béla a kezembe nyomott két újságot meg egy folyóiratot. Ezek kö­zött volt az is, amelyikben meg­találtam az ön cikkét. Kedvet kaptam rá, hogy írjak. A követ­kező újságot már nem fogom megkapni, sajnos. Istentiszteleten már voltam és szeretek templomba járni. Elsősorban azért, mert szeretek énekelni és szeretem az orgo­nát hallgatni. Az énekeket saj­nos nem ismerem, csak keveset közülük. Ez azért van, mert ami­kor én vallásórára jártam, nem nagyon tanultunk énekeket, ha­nem inkább a bibliai történetek­kel voltunk elfoglalva. A kará­csonyi énekeket azért ismerem és az „Erős vár á mi Istenünk” cimú egyházi himnuszt is. Sze- . rettem vallásórára járni, és bár tavaly már konfirmáltam, néha még most is megyek. Amikor konfirmáltam, kap­tunk konfirmálási emléklapot és mindenkinek volt rá írva egy-egy ige. Nekem ez volt: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10). Én pedig kiválasztottam magamnak egy kis imádságot: „Megváltó Jézusom! Kezed­be teszem le sorsomat, Te ve­zess engem úgy, hogy egyko­ron elnyerhessem az örök élet koronáját.” ★ ★ * Kedves Judit! Mire ez az írás megjelenik, néhány nappal már lekéssük a születésnapodat. Hadd kíván­junk mégis Magyarországról Neked sok boldogságot. Raj­tad keresztül népednek, tár­saidnak, gyülekezetednek. Is­ten áldjon meg Titeket békével, örömmel, szeretettel. Ereznetek kell azt, hogy mennyire fontos számunkra az, hogy boldogok legyetek. Isten győzzön le min­dent, ami rossz és vigye győze­lemre a jót! Fogadj el tőlünk egy csokor virágot is, még ha csak rajzolva is. Hadd legyen ez a csokor egyben Romániáé is. (A gyermekrovat levélcíme: 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14.) ^ A "V VASÁRNAP IGÉJE 2Pét 1,16-21 ■ ----­VEDD ÉS VIDD! Mennyi testvéri felelősségérzésrőt; mennyi féltő szeretetről tesz tanúságot a közeli halálát már sejtő apostol, ebben a korabeli keresztyénekhez írt levelében. Talán az utolsó lehető­ségét használja ki arra, hogy emlékeztesse a gyülekezet tagjait azokra a tanításokra, azokra a bizonyságtevő igehirdetésekre, amelyeket ő és társai ottlétük alkalmával Krisztusról, s isteni hatalmáról tettek. Sorozatos bizonyságtételük nem volt hiá­bavaló. A Szentlélek munkája nyomán sokak szívében ko­moly krisztusi hit ébredt. Ez azonban időközben súlyos pró­bák terhe alá került. Ez okoz most a gyülekezetben nehézséget s az apostolnak is nyomasztó gondot. Levelével ezért fordul most újólag hozzájuk. Ottlétükkor az apostolok nem egy kitalált személyről, egy mitológiai hősről prédikáltak, hanem egy valóságos történeti személyről, akit maguk is nagyon jól, nagyon közelről ismer­tek. Azt a Jézus Krisztust hirdették, akinek példabeszédeit, hasonlatait maguk is hallották, csodálatos gyógyításait lát­ták. Halálának szemlélői, feltámadásának tanúi voltak. Aki azt ígérte tanítványainak, hogy az idők végén visszajön és megítél élőket és holtakat. így ők Krisztus isteni erejéről, hatalmáról, dicsőségéről hitelesen tettek bizonyságot. Nem kitalált meséket szóltak hallgatóiknak, hanem evangéliumot, örömhírt hirdettek. Illetékességüket erre naég inkább növelte, hogy a megdicsőülés hegyén „egyenesben” hallották magának Istennek a Krisztus istenfíúságáról szóló szózatát s szintén „egyenesben” látták azt a fénylő ragyogást, amely Jézus Krisztus arcáról sugárzott az ő istenségének bizonyosságául. De erről a Krisztusról jövendöltek már az ószövetség nagy tekintélyű prófétái is. Vajon nem helyénvaló-e ma is az apostoli aggódó félelem? Mennyi az okoskodásba bölcselkedés, a hitető beszéd! Krisz­tushoz, egyházához való hűség kötelékei mennyire lazává tudtak válni, sőt szakadtak el csak az elmúlt időkben is. De hála legyen Istennek, hogy a Szentlélek által hirdetett ige szült és szül ma is olyan igaz tanúkat, akik számára Krisztus nem csupán történeti személy, hanem az élő Istennek Fia. Aki a r Szentlélek által szól, cselekszik, munkálkodik ma is. Akik számára a Biblia, a Szentírás nem csupán a mesére éhes gyermekek szórakoztatására való szép, olvasmányos könyv, hanem mécses, világító szövétnek. Fényforrás, amely belevilá­gít a lélek, a gondolat sötétjébe. Értélembéri, szívbén, életfoly­tatásban képes rendet, utat mutatni. Mert itt is, most is, ezután is mindig erre lesz szükségünk. Addig, ameddig csak fel nem ragyog a nap, és fel nem kel a hajnalcsillag a szívünk­ben. Amíg csak meg nem leljük, meg nem találjuk a Szentírás­ban élő, jelenlévő Krisztust. Akinek isteni hatalmát a mi bizodalmas hitünk, dicsőségét szeretetből fakadó cselekede­teink, hozzá való hűségünk, tesz nyilvánvalóvá, láthatóvá a kívülállók számára. Vedd és vidd ezt a Krisztusról szóló tanítást. Légy szem- és fültanú. Olyan, akinek hallásra a fülét, s látásra a szemét Isten Szentlelke nyitotta meg. De ajkát sem hagyta némán a bizonyságtevésre. Zoltán László IMÁDKOZZUNK Urunk! Dicsőséged meglátása ne múljék rajtunk. Segítő szeretettel növeld hitünket s erősítsd bizonyságtevésünket, szenteld meg életünket. Tükrözzék ezek a te dicsőségedet. Ámen. Egy mérnök útja az evangélikus gimnázium padjaitól a világhírnévig Ha lapozzuk a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium értesítőit az 1880-as évek közepétől, Kandó Kálmán 1869. évi, budapesti születésű tanuló nevére találunk. Ha a mai Gimnázium előtt trolibuszra szál- lunk, néhány perc alatt Kandó Kál­mánnak a Közlekedési Múzeum előtt .álló szobrához jutunk. A másik irány­ba indulva a Keleti pályaudvar mellett találjuk eredeti szépségében kiállítva a „Kandó” mozdonyt. Az elektromos vontatás 100 éves jubileumára 1979- ben Münchenben kiadott emlékkönyv hosszú oldalakon ismerteti Koloman von Kandó magyar mérnök úttörő munkásságát. Az 1931 januárjában el­hunyt csodálatosan sokoldalú, nagy el­méleti tudású, eredeti, egyéni ötletek­ben kimeríthetetlenül gazdag fantáziá­jú mérnök sírján, sőt szeretett feleségé­nek a rozsnyói temetőben található gyönyörű márvány síremlékén is min­dig friss virágok vannak. Magyar embernek nem kell őt bemu­tatnunk. Munkásságát, eredményeit a szakemberek világszerte ismerik. A Ganz-gyár egykori vezérigazgatójá­nak, a Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktorának, a Mérnöki Kamara elnö­kének, a felsőház és a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagjának életútját minden lexikon és szakkönyv ismerteti. E helyen, ha emlékezünk rá, mint az evangélikus gimnázium egykori diákjá­ra, akkor elkerülhetetlenül az a kérdés merül fel, hogy a mai Magyarországon élőknek, köztük az újra indult gimná­zium tanulóinak, mit üzen életútja? Ez az életút az Evangélikus Főgim­názium padjaiban olyan tanárok keze alatt kezdett formálódni, mint Dr. La­kás Ferenc, Lehr Albert, Petz Vilmos, Ulbrich Sándor, Welsz Rudolf. Ijzek a tanárok is főleg evangélikus iskolából indultak el és a legjobb német egyete- mek elvégzése után kerüllek a_Gjmnáv zium tanári karába. Például Kandó magyar tanára, Lehr Albert francia, német és latin nyelvből fordított, Arany-szótárat készített. Petz Vilmos, aki a latint és a görögöt javította, Óko­ri lexikont készített, később egyetemi tanár és akadémiai tag lett. Ilyen hu­mán alapozó, mellett a reál tárgyakban kitűnő Kandó sokoldalúan készülhe­tett fel az akkor még előre nem látható fényes pályára. Kandó az érettségi bizonyítvány, majd 1892-ben a Budapesti Műegyete­men oklevelének megszerzése után Pá­rizsban kezdett dolgozni. Miután meg­felelő gyakorlatra tett szert, nem lett hűtlen hazájához, hanem visszatért Bu­dapestre. Napjainkhoz hasonlóan ak­kor is, a századforduló idején, orszá­gunk szegény volt műszaki kultúrában. A jobb lehetőségek csábítására akkor is sokán külföldre szakadtak. Kandó ezzel szemben a Ganz-gyár fiatal mér­nökeként jó érzékkel olyan feladat megoldásának szenteli életét, amely e szegény országnak alapvetően segített kaput nyitni a technikai fejlődés és az európai kapcsolatok területén. Ez a fel­adat a vasút villamosítása volt. Kandó ezen a területen kezdeti meggyőződé­sét, eredeti elképzelését a kor minden nehézsége ellenére, rendkívüli akarat­erővel és egy élet szorgalmával olyan diadalra vitte, amely országunknak nemcsak jó üzleti kapcsolatokon ke­resztül sok pénzt, nemcsak az alkotó­nak elismerést, hanem valóban kaput jelentett és jelent még ma is. A villamos expresszvonatok ma is elviszik hírün­ket a világba, de Kandó életének üze- nete ma az, hogy ezek a hírek attól függőek, hogy a mai generáció mennyi­re tud és fog tudni a nagy elődök nyo­mába lépni. A Ganz gyárnak elsősorban a fiatal Kandó merész tervei alapján, nagy si­kere volt, amikor versenytárgyaláson 1898-ban elnyerte az olasz Valtellina Vasút villamosításának megbízását. A versenytársak olyanok voltak, mint pl. a Siemens & Halske, az Oerlikon, a Brown, Boverie & Co, a General Electric, az AEG stb. A korabeli be­számoló szerint „a rendkívül nehéz út­vonalon, amelynek fele ide-oda ka­nyargó görbékből áll, harmadrésze pe­dig alagútban fekszik és amelyen 300m-es görbületi sugarak és 1 kilo­méterre 20 méternyi emelkedések is előfordulnak, Cserháti Jenő és Kandó Kálmán, akik az üzemet berendezték, ugyancsak nehéz föladattal állottak szemben. Annál nagyobb megelégedé­sükre szolgálhatott, hogy a vonalat elektromos üzemmel 1902-ben való­ban átadták a forgalomnak és az első három év üzleti eredményeiből az álta­luk kezdeményezett eljárás föltétien előnye volt megállapítható úgy a gő­züzem, mint az akkor ismert elektro­mos üzem fölött.” A Ganz gyár üzleti sikere volt a 106 km-nyi villamos vasútvonal kiépí­tése, 10 db 4 tengelyes villamos motor­kocsi és S db villamos mozdony eladá­sa, valamint az olasz Societa Italiana Westinghouse Gyárban a villamos mozdonygyártás bevezetése. De mi volt Kandó Kálmán sikerének a titka? Kandó egy évvel az 1898-as versenytár­gyalás előtt Amerikában járt tanul­mányúton, ahol többek között az őrü­letes tempójú fejlődést látta, és látta a Baltimore & Ohio vasúttársaság 1060 kW teljesítményű 91 tonnás villa­mosmozdonyát, az első villamos moz­donyt, amely a gőzmozdonyokat is fe­lülmúlta. Ezek után Kandó nem azzal tért haza, hogy mi milyen szegények vagyunk, hogy az amerikai tempó, az amerikai technikai csoda számunkra soha nem lesz elérhető. Ő azzal a meg­győződéssel jött haza, hogy a csodák előtt nem hasra esni kell, hanem az alkotó értelemmel kell őket megnézni. És Kandónál ez az értelem azt a felis­merést adta, hogy sem az újvilágbeli 600 V-os egyenáramú rendszer, sem az akkori svájci 750 V -os háromfázisú rendszer nem lesz képes az elektromos vasúti vontatás feladatának gazdasá­gos megoldására. Ma már felmérhet­jük, mit jelentett Kandó felismerése. Az egyenáramú és a többi nyugati von­tatási rendszert napjainkig fejlesztették tovább. Nagyon jók lettek, de annak a rendszernek a tökéletességét soha nem érték el, amit Kandó megalapozott. Mert ő nem félt bízni a saját szellemé­ben és igazában, nem került a kényel­mes megszokás, az adott, a meglévő befolyása alá, hanem létrehozta azt 4 vontatási rendszert, amelyik minden másnál gazdaságosabb, ami az olyan elmaradt kis országok részére is meg­engedhető, mint a mi hazánk, és ami napjainkig is hálára kötelez, hogy nem más utat választottunk. Igen, előtte kell kalapot emelnünk azért, mert ha­zai mozdonyaink a legkorszerűbb 25 kV-os, egyfázisú, 50 Hz-es villamos rendszerű vonalakon közlekedhetnek. Mit üzen Kandó Kálmán életútja? „írok nektek, ifjak...” TŐKÉS LÁSZLÓ TEMPLOMÁBAN A MEVISZ Erdélyben (2) A Str. Timotei Cipariu és a Bl. 6. Martié sarkán kétemeletes, kopott ház áll, előtte jókora tömeg. A falon ma­gyar és román nyelvű feliratok: Traias- ca Tőkés László! Várunk! Azt az em­bert, lelkipásztort éltetik, aki fel merte emelni szavát a politikai és egyházpoli­tikai önkény ellen, síkra szállva a ma­gyar nemzeti kisebbség és az egész nép jogaiért. A bejárat előtt, mint oly sok­felé Temesváron, gyértyák és házilag készített plakátok, az áldozatok emlé­kére. A tömeg egy része segélyre vár - sokan hangoztatják, tört magyarság­gal, hogy ők reformátusok... Történelmi ez a hely. Ami innen elin­dult, az nemcsak Románia győztes for­radalmának gyújtózsinóija volt, de szerte a világban- is sokak hitét adta vissza, hogy lehet, igenis érdemes szem-. beszállni a zsarnoksággal. A lépcsőházban a gyülekezet presbi­terei irányítják az embereket. Sepsi Bé­la, a lelkipásztor mindvégig hű munka­Éppen a palástját vette magára, amikor a templomból énekszó szűrődött ki. Gondolta, itt az a szokás, hogy isten- tisztelet előtt énekelnek a hívek. De amikor belépett, döbbenten látta, hogy az előző este a templomba beköltözött Tőkés László már a szószéken áll, ép­pen prédikációját kezdi. Amikor a püs­pökhelyettes próbált szólni, a gyüleke­zet lehurrogta. Paprikavörösen távo­zott. A presbiter aztán a drámai decem­ber 16-17-i eseményekről beszél: a ha­talmas embergyűrűről - magyarokról és románokról - a ház körül, a kezdő­dő tüntetésről, majd-arról, hogy a Se- curitate emberei éjjel kettőkor végül is betörtek a házba. A papné már pizsa­mában volt, kisfiúk, Máté szerencsére a nagyszülőknél. Tőkés László palást­ba öltözve a templomba zárkózott be: az ajtót rátörve, az Úr asztala előtt tepertők a földre, palástját letépték ró­la. „Régóta vártam erre a pillanatra” -, sziszegte a hatalom embere, miközben Tőkés László szobájában: Sepsi Béla presbiter és Unterweger Tibor fögondnok (Fotó': Rózsai’ Gy.) társá kísér fel minkét, kőbányái Me- visz-küldötteket a templomba. Az eme­letről nyíló bejárón még ott az erősza­kos behatolás nyoma, ahogy Tőkés Lászlóra éjjel rátörték az ajtót. A belül meglepően tágas, több száz embert be­fogadó templomban most a segélyszál­lítmányok várnak szétosztásra. Á szó­szék és az Úr asztala nemesen egyszerű, ízlésesen kialakított. Az asztalon piros- fehér-zöld virág. Vezetőnk László Ilona presbitertársával együtt beszéli el, mi minden történt az elmúlt időszakban. Hőbb derűsen, mintha egy jól sikerült csínytevésről szólnának, mesélik, ho­gyan akadályozták meg korábban a püspökhelyettest, hogy az eltiltott Tő­kés helyett prédikáljon. Megérkezvén lakájaival a lenti irodában készült a szolgálatra, amelyen a temesvári lel­kész elmozdítását kívánta bejelenteni. Azt, hogy rögös út vezetett a budapesti Evangélikus Gimnázium padjaitól a vi­lághírnévig. Azt, hogy mindvégig ta­nulni, becsülettel kitartani, a felismert jó célt minden eszközzel megvalósítani kell még akkor is, ha valakit az övéi nem fogadnak be. A hazai villamos vontatás ellen dolgozott az ország ne­héz gazdasági helyzete, az első világhá­ború, az „illetékesek” óvatossága és technikai tájékozatlansága. Ezekre Kandó válasza a kérdés tudományos feltárása, a leggazdaságosabb megol­dás kidolgozása, a világon egyedülálló technikai rendszer megvalósítása és a kísérleti vizsgálatok végrehajtása volt. Munkája alapján a Ganz-gyár 1923- ban - ajándékként, kipróbálásra - át­adott egy olyan mozdonyt a MÁV- nak, amelyben már megvalósult a zse­niális ötlet, a szinkron fázisváltó, a Kandó tervezte újfajta kerékmeghaj­tás, amely korának minden mozdonytí­pusát messze maga mögé utasította. Üzeni ez az életút, hogy még akkor is, ha a kísérleti próbaüzem 10 évig tart, még akkor is, ha a nehézségek újból és újból késleltetik a cél elérését, hazánkban is lehet alkotni. A MÁV 1931-ben elkezdte a Budapest-Hegyes- halom vonal villamosítását és megren­delt a Ganz-gyárnál, illetve a MÁ- VAG-nál 36 db mozdonyt a villamosí­tás nagy úttörője által kidolgozott fá­zisváltós mozdonyokból. Kandó élete üzeni azt is, hogy ma­gyar ember számára nem volt és ma sincs más út, mint ezt a harcot meghar­colni, még akkor is, ha előre tudnánk, amit Isten bölcsessége elrejt. Amikor 1932. szeptember 13-án szabad jelzést kapott az első Kandó mozdony vontat­ta közforgalmú vasúti szerelvény, min­denki fejet hajtott az 1931-ben elhunyt mérnök előtt. Tóth Endre elfogta a hős lelkipásztort. Végül is akarva-akaratlan talán éppen ők men­tették meg a házaspár életét azzal, hogy a véres felkelés hajnalán néhány holmi­jukat teherautóra hajítva erőszakkal Szilágymenyőre vitték őket. A szószék alatti irattárat is feldúlt állapotban találjuk. A spontán ökume- né szép példájaként az aradi reformá­tus és a szegedi baptista lelkésszel rövid áhítatot tartunk az Úr asztala körül. Van miért hálát adni! A lelkészi hivatalban óriási a forga­lom. Segélyért kopogtató helybeliek és távoli újságírók ostromát egyaránt jól állja a 31 presbiterből álló csapat. A fa­lakon Kálvin, Zwingli és a korábbi lel­készek képei, a földön csomagok és kempingágyak, minden talpalatnyi he­lyen. Unterweger Tibor főgondnok iga­zi, mélyből fakadó testvéri szeretettel fogad minket, Sepsi Béláné forró teát hoz. Zavarban vagyunk, hiszen mun­kájukban nem akarjuk hátráltatni őket, de egyre marasztalnak, s a gyüle­kezet életéről mesélnek. Joggal büsz­kék arra, hogy éppen idén 100 éves templomukat Tőkés László vezetésével rendbehozták, imatermet alakítottak ki. Azelőtt talán ha 60-an jártak a va­sárnap 10 órás istentiszteletre - most 400 fölött vannak, a lépcsőkön is áll­nak. Utána gyerekbibliakör követke­zik - kiemelik, hogy lelkészük milyen szívesen foglalkozik fiatalokkal, gyere­kekkel. Jelen időben beszélnek róla, hiszen visszavárják. Telefonon rend­szeresen beszélnek vele, számon tart­ják, hogy mikor hol szolgál, de ők is' kérik, hogy egyelőre még maradjon biztonságos helyen. (Azóta már járt Temesváron Tőkés László, templomá­ban fogadta a nyugatnémet külügymi­nisztert.) Az irodából nyílik a lelkészlakás, ami most szintén a segélyek raktározá­sára szolgál. Az egyik ablakon ott tá­tong a belőtt puskagolyó nyoma. Az egyik összetört székről mondja Pataki Károly presbiter, hogy ezzel védte ma­gát Tőkés László, amikor két héttel elhurcolása előtt egy éjjel álarcosok törtek be a parókiára. A temesvári református templomot elhagyva egyszer csak harángszót hal­lok. Égy másik nagyszerű erdélyi, Ká- nyádi Sándor versét motyogom: azért harang a harang hogy hívja az élőket temesse a holtakat s hogy árvíz jégverés tűzveszély idején s hódító horda láttán félreveijék Valaki másként nem tehetett: félre kel­lett vernie a harangot, veszély és hódító horda láttán. A harang azóta a holta­kat, a mártírokat is eltemette. Most már az élőket hívja. Fabiny Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom