Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-28 / 43. szám

Evangélikus Élet 1990. október 28 A reformáció igéi Az igaz ember hitből él A megújulás folyamatában az egyház építése jelentsen értéket Amiről Pál és később Luther itt be­szél, az számukra létkérdés és nem szép, elmélkedés a hitről. Ezekben a napokban különösen is érezzük: a teremtett világ és az emberi­ség a múlandóság és TOthadandóság törvénye alá rendeltetett. A bűn félel­metes hatalom. Tönkretesz családokat, elidegenít Istentől és embertárstól, zsarnoki hatalmával ellenségeskedést szít népek és nemzetek között. A halál­tól való félelem egész életünkben ra­bokká tesz minket. Megmentőre, megváltóra, szabaditó­ra van szükségünk, - ismeri fel Luther, amikor a római levelet tanulmányozza. Feltárul előtte a szabadulás lehetősége és az örökélet ajtaja. A megrettent, büntetéstől. Isten ítéletétől, a haláltól remegő Luther Jézus Krisztusban talál szabadítóra, megmentőre. Amikor a szerzetesi fogadalmat letette, lelke nem talált békét és nyugalmat. „Amikor a fogadalmat letettem, olyan voltam, mint egy ma született, büntelen csecse­mő, akit éppen megkereszteltek és az Isten által megkívánt tökéletességre el­jutott. Örülhettem volna, hogy én Krisztus vére és keresztje nélkül is az Isten által megkívánt tökéletességre el­jutottam. Igen jól esően hallottam a dicsérő szavakat rendkívüli teljesítmé­nyemért, de ezek a dicséretek a benne levő félelmet és konfliktusokat nem ol­dották fel”. A római levél olvasásakor rádöb­bent arra: Jézus Krisztusban Isten mentő szeretete lesz nyilvánvalóvá minden ember számára. „Végre rádöb­bentem arra, - Írja Luther, - hogy Isten igazságát az evangéliumban nyilatkoz­tatja ki, ahogyan meg van írva: Az igaz ember hitből él. Akkor értettem meg, hogy Isten igazsága azt jelenti: Isten ajándéka az, hogy a bűnös embert Jé­zus Krisztusért igaznak fogadja el, s ezáltal az ember most már hitben él­het.” Egyszerre megszűnt az áthidalha­tatlannak látszó szakadék a mindenha­tó, félelmetes, ítélő Isten és a szenved­Rm 1,16-17 ve-szerető Jézus Krisztus között. Lu­ther Krisztushoz menekülése nem az igazságos Isten elől menekülés volt. El­lenkezőleg: Jézus Krisztusban találko­zott először az igazságos Istennel, aki­nek igazsága abban van, hogy a bűnöst igazzá teszi, a Jézus Krisztusban való hit által. „Az elrejtett isteni igazság Jé­zus Krisztus keresztjében lesz nyilván­való. Jézus Krisztusban Isten az elve­szett ember keresésére indul. Aki hisz az evangéliumban az Jézus Krisztus ál­tal megigazított ember.” (Luther.) A Jézus Krisztus által megigazított em­ber igen alázatos. Á Reformátor figyel- mezlet: „Óvakodj attól, hogy azt mond: az én életemben most már min­den rendben van, hogy már nem akarsz többé a bűnösökhöz tartozni, hanem a tökéletesek és bűntelenek közé. Jézus csak a bűnösök között lakozik.” Az életünk nem állhat másból, mint hogy meggyűlöljük magunkat mint elveszett bűnösöket és keressük, hogyan lehe­tünk új emberekké. Nekünk is szabaditóra, megmentöre, megváltóra van szükségünk. Annak van szüksége megmentőre, szabadítóra, aki tudja, hogy halálos veszedelemben van. Ha egy tízemeletes házban tűz üt ki, s mi a nyolcadik emeleten vagyunk, nem érdekel többet, hogyan lehetünk bol­dogok a földön, hogyan sikerül az üzle­ti vállalkozás, mennyi haszonnal jár az üzletem, gondjaink és életbevágónak tűnő élet-kérdéseink egyszerre eltör­pülnek. Egyetlen kérdés érdekel: ki ment meg minket a lángoló házból. Ki segít, hogy ne legyünk a lángok marta­lékává. De hát nekünk is szükségünk van ma megmentőre? Létünket és éle­tünket hasonlíthatjuk azoknak az éle­téhez akik az égő ház nyolcadik emele­tén vannak? Pál olvasói Rómában tud­ták, hogy a világtörténelem Isten ítélő­széke elé siet, s vele mi emberek is roha­nunk Isten ítélete felé. A pogányok is megsejtettek valamit ebből. Jön az utolsó ítélet, hogyan találok én szaba­ditóra? Pál és Luther nem a megváltás elméletét dolgozza ki erre a kérdésre. Ha az evangéliumban csak a menekü­lés elmélete lenne leírva, nem sok hasz­nát vehetnénk annak. A lángoló házból senki nem szabadulna ki azzal, hogy a menekülés lehetőségéről kezdene el ott egy könyvet olvasni. Valakinek ki kell menteni az égő házból! Meg kell ragad­ni a felénk nyújtott kezet, amit a tűzol- tólétráról, vagy a helikopterből kötélen leereszkedő megmentő menekülésünk­re felénk nyújt. Bűnből, halálból csak Istennek ereje, amely Jézus Krisztusban hajolt hoz­zánk, menthet meg minket a bűnből és halálból. A pokol mélyéről is kiment ez az isteni erő! Isten valóságát mi mentő szeretetébén tapasztalhatjuk meg. Semmiféle bizonyítékkal nem győzhet­jük meg az embereket Isten mentő sze- retetéről, csak úgy, ha mi modern em­berek Isten megmentő, megszabaditó erejét átéljük és megtapasztaljuk. Világvége, Isten Ítélete, a halál, távo­linak tűnik előttünk; Sokkal nagyobb félelemmel tölt el egy háború kirobba­násának a veszélye, egy atombomba pusztító hatalma, mint Isten ítélete, s ezért az örömhír Isten szeretetéről és megmentő erejéről nem is mond neked semmit? Luther tudta, mindennél rettenete­sebb Istentől távol élni, elveszett em­bernek lenni. Ezért hirdeti: Isten meg­mentett minket az ördögtől, haláltól és kárhozattól! Megmentetésünkért mi semmit nem tehetünk! A lángoló ház­ból csak úgy menekülhetünk, ha bele­kapaszkodunk Isten mentő kezébe, a lángoló házba utánunk nyúló kézbe. Ez a hit. Isten Jézus Krisztus által hív, meg­ment! Isten nem azért fordul hozzád, mert te megindultál Isten felé és megér- demled azt, hanem azért teszi, mert beteljesíti ígéretét. Nem hagylak el'és el nem távozom tőled. Én vagyok a te szabadítod. Nagy István Idén egyházunkban különösen hangsúlyt kap az egymást követő há­rom ünnep egy szempontból teljesen egybehangzó üzenete. A reformáció ünnepe, ádvent és újév együtt arra fi­gyelmeztet, biztat, hogy immár ne hát­ra, hanem előre tekintsünk, a megúju­lás folyamatában az egyház építése je­lentsen elsősorban értéket. Úgy vélem egyháztörténetünk olyan szakaszának értünk a végéhez, amely még évszázadok múlva is vizs­gálódások tárgya lesz, kialakulását, ■ működését, hatását... tekintve egy­aránt. Amikor tehát a mai teendők között a múlton rágódás helyett a jövő építését, program megfogalma­zását helyezzük előtérbe, ez nem zár­ja, nem is zárhatja ki a múlt tanulságai­nak az elemzését. Egyszerűen arról van szó, hogy még a zsinattól joggal igé­nyelt hitelvi nyilatkozat, - a legkitű­nőbb erők gondos munkája után, - sem vállalhatja fel a korszak teljes lezá­rását, legfeljebb erkölcsi értelemben. Ez sem kevés. Ahogy a napi sajtó is hírül adta, egy­házunk elnöksége, a református és a metodista egyház vezetőivel együtt, lá­togatást tett Antall József^niniszterel- nöknél. A másfél órás beszélgetés nagy részét a rendszerváltást követő társa­dalmi élet - benne az egyházi élet, - nagy kérdése, a korábbi rendszerben is különböző tisztségeket betöltők hite­lességének a kérdése töltötte ki. A mi­niszterelnök nem titkolta, nézete sze­rint minimális kollaborációval minden­ki vádolható. A kormány tagjainak a felkérésekor is megelégedett azzal, hogy sohasem voltak párttagok, de szükségszerűen többségük korábban is vezető állásban volt, másképpen nem lehetnek szakmailag alkalmasak fel­adataikra. Ami az egyházat illeti, egyértelmű, hogy az állam nem szól bele az egyház ügyeibe, ugyanakkor igényli a társa­dalmi bajok orvoslásában az egyház segítségét. Ilymódon állami érdek is, hogy az egyházakban végbemenjen a megújulási folyamat, erőikkel a holna­pot szolgálhassák. A miniszterelnök véleménye, hogy az egyházakban is humánusan kell megoldani az óhatatlan személyi kér­déseket, nyugdíjazásokkal, áthelyezé­sekkel, lehetőleg az érintettekkel egyet­értésben. Egyházunk elnöksége nem sokkal a látogatás előtt a Magyar Demokrata Fórum elnökségi képviselőivel találko­zott. Mindkét alkalommal tájékozta­tást adtunk egyházunk életéről, benne az említett problémák alakulásáról. A pluralizmus - politikai értelemben is - természetes jelenség az egyházban is, mind a lelkészeket, mind a híveket te­kintve, de a más nézetek tiszteletben tartása, a tolerancia itt még inkább kö­telező. Vonatkozik ez többségi és ki­sebbségi álláspontokra egyaránt. Miután a miniszterelnöknél tett láto­gatásra a lelkész képviselők parlamenti sajtótájékoztatója után került sor, ért­hető, hogy a beszélgetésben ez a téma is előjött. Derültséget keltett, amikor a kormányfő elmondta, hogy két foglal­kozás - állatorvosok és lelkészek - kép­viselői alkottak nemhivatalos parla­menti frakciót. A maga részéről ezt nem helyesli, hiszen a képviselők vá­lasztóikat, pártjukat és nem szakmáju­kat képviselik, de nézete szerint sem mint miniszterelnök, sem mint pártéi-' nők nem tilthatja meg ezt a szervező­dést. Ugyancsak nem ért egyet azzal, hogy lelkészképviselők a parlamentből „üzennek” egyházuknak, de ez ellen sem léphet fel hatalmi szóval. Megértve és tiszteletben tartva a kor­mány elnökének és a legnagyobb parla­menti párt vezetőjének álláspontját, az azóta eltelt időben lezajlott események ismeretében rá kell mutatnunk arra, hogy a nem teljesen tisztázott viszo­nyok, főleg konfliktushelyzetben, kor­mánynak, pártnak, egyháznak, formá­lódó zsenge demokráciának, egyaránt ártanak. Kormánynak, pártnak is van módja elhatárolódni olyan jelenségek­től, amelyekkel nem ért egyet. Ez nem beavatkozás egyházi ügyekbe, talán ennek elmaradása inkább kelti a köz­vetett befolyásolás látszatát. Ha mást nem, az elmúlt 45 évben azt feltétlenül meg kellett tanulják az egy­házak, hogy ha engednek a politikai nyomásnak akkor nincs megállás, jöj­jön bármely irányból a presszió. Sajátosan érdekessé és hosszú távon is bonyolulttá válik a probléma egy olyan, világviszonylatban is korszerű alkotmánnyal bíró országban, amely­ben egyfelől megvalósították állam és egyház szétválasztását, másfelől vi­szont magukat keresztyénnek valló pártok működnek. „Keresztény érté­kekre”, „Zsidó-keresztény kulturális örökségre” stb. hivatkozás nem jelent­heti azt, hogy ezen pártok tevékenysé­gét az egyháznak igenelnie kell. Az egy­ház kincse az evangélium, az egyház Ura Jézus Krisztus, a „keresztény érté­kek” hangoztatása - önmagukban - félrevezető is lehet. Mindez azt is jelzi, hogy az egyház útja - szükségszerűen - küldetéséből adódó feszültségekkel terhes minden társadalmi rendszerben. Visszatérve az induló gondolathoz, a jövő feladatainak, az előretekintésnek a prioritásához, ennek a felfogásnak a múltra nézve is van üzenete. A hang­súly ugyanis azon van, hogy mindenki­nek a megítélésében, legyen szó múlt­ról, jelenről, vagy jövőről, a tények, az elvégzett munka, ennek hatása, kell le­gyen'a döntő szempont. Ami a múltat illeti, véget kell vetni a vádaskodásnak, pártállamra hivatkozásnak, hiszen mindenkit — lelkészeket, híveket, veze­tőket. .. - próbára tett a rendszer. Nem kollektív felelősségről van szó, ellenke­zőleg, egyéni megmérettetésről, de nem pozíciók, hanem valós tények alapján. Egyébként olykor épp azok a leghan­gosabbak, akiknek lenne okuk csend­ben lenni. Reformáció, ádvent, újév, felgyor­sult egyházi életünkben, sajátos üzene­tükön túl, azonos igényt jelez! Frenkl Róbert A belső ember erősítését nem lehet elég korán kezdeni Óvodaavatás Soltvadkerten Hol kezdődik a keresztyén nevelés? Gyor,s felelettel mondhatjuk: természetesen a családban. És a közös­ségi nevelés? Nem lehet elég korán kezdeni. Tehát jó, ha már óvodás korban. Ezt látta meg jó érzékkel a soltvadkerti gyülekezet, amikor elhatározta, hogy visszaigényli volt iskolaépületét és abban óvodát nyit, még hozzá kétnyelvű foglalkozással. így történt, hogy szeptember utolsó vasárnapján délután ma­gyar-német nyelvű evangélikus óvodát avattak Solt­vadkerten. FotOk I cii- ,i . a Uyola Az avatás istentisztelet keretében történt, melyen dr. Harmati Béla püspök és Káposzta Lajos esperes­lelkész szolgált Ef 3,16 verse volt az alapige: „adja meg nektek dicsősége gazdagsága szerint, hogy hatal­masan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által". Két hangsúlyos gondolatot helyezett a gyüle­kezet szívére: Van belső emberünk és ennek a belső embernek szüntelen erősödnie kell. Nemcsak enni és aludni szükséges, nem elég materiálisán kielégíteni testünket. Van belső emberünk, van lelküsmeretünk! Erre a gyermekeket is már meg kell tanítani. Nem lehet elég korán elkezdeni. Erre való ez az óvoda. Azután ennek a belső embernek állandóan erősödnie kell. Erősíteni a spiritualitást, művelni a lelket és te­remni a lélek gyümölcseit. Mit is akarunk ma egy óvodával? Induljunk el megerősödni a belső ember­ben. Szülők is, gyermekek is! Adjunk a reformáció gazdag tradícióiból a legkisebbeknek is. Magasra emelve a múlt hagyományait, nézünk most előre, a jövő felé! Jelkép értéke is van ennek az óvodaavatás­nak: At-quu magyar evangélikus egyház részt kér és részt vesz. az ifjúság nevelésében. A.befejező oltári szolgálat keretében történt az 56 kis óvodás felvétele. Öröm volt nézni, ahogy a gyer­mekek édesanyjuk vagy édesapjuk kezét fogva bevo­nultak az oltár elé, ahol a vezető óvónő pár szóval köszöntötte őket: „Szeretettel köszöntünk benneteket ezen az örömteli napon, kívánjuk, hogy ugyanolyan jól érezzétek magatokat az óvodában, mint, otthon, leljetek jó barátokra és minden napotok olyan vidá­man teljék el, mint ez a mai nap!” Jól esett, hogy a gyermekeket örömre és vidámságra hívták! Ezután mondott áldást a püspök az óvodára és a gyermekek­re Jézus szavára emlékeztetve: „Engedjétek hozzám a kis gyermekeket...” „Legyen Isten áldása a munkán, mely itt folyik, nőjjenek a gyermekek Isten félelmé­ben, szüleik örömére és embertársaik javára.” Az óvoda két csoportjában 28-28 gyermek fogja napjait eltölteni, közülük 9 református, 16 római kato­likus és 31 evangélikus. 3 + 2 rendszerben folyik majd a foglalkozás, ami azt jelenti, hogy 3 napon át magya­rul, 2 napon át németül beszélgetnek. Az óvónőket is így választották, Köhlerné Schiszier Agnes és Fritt- mann Istvánné a magyar, és Németországból hívták Linda Schuhmachert a német foglalkozás vezetésére. Az Országos Egyház nevében köszöntötte a gyüle­kezetét dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, aki a kétnyelvűséget igen jellemzőként emelte ki. „Ez az óvoda magyar és német nyelvű és evangélikus. Azt mondják sokan, Európa felé megyünk. Ebben az óvo­dában a jelen tisztelete, az ősök tisztelete és az Isten tisztelete együtt van. Ez a gyülekezet, a soltvadkerti közösség - nem mondja, hanem teszi - elindult Euró­pa felé, magyar, európai és keresztyén akar lenni.” Meghívta a gyülekezet dr. Alexander Arnot német nagykövetet, aki az elhívást elfogadta és melegen gra­tulált az első evangélikus gyülekezetnek, mely ma­gyar-német nyelvű óvodát nyitott. „A nyelvek kötik össze a népeket egymással, ha szóban nem értjük meg egymást, nem is tudunk együtt élni,” - mondta többek között. Az Ökumenikus Tanács főtitkára Lehel László azt üdvözölte, hogy „a soltvadkerti gyülekezet, miközben a saját evangélikus értékeit nagyra becsüli, közben keresi azokat a pontokat, ahol felvállalhatja a közös ökumenikus gondokat is.” Szavait a gyerme­kek felekezeti aránya igazolja. Káposzta Lajos a gyülekezet lelkésze az óvoda létesí­téséről elmondta, hogy többször próbálták már az isko­la épületét visszakérni, de mindig találtak valami okot a halogatásra. Múlt év okt. 25-én kelt utolsó levelük, melyben azzal az indokkal kérték vissza az épületet, hogy a „Württembergből származó gyülekezet má- gyar-német óvodát akar nyitni abban.” Már másnap megérkezett a válasz, - a tanács átadja az épületet, mert „községünk és ifjúságunk fejlődését, jobbítását szolgál­ja” a gyülekezet terve. Némi késéssel kapták meg a kulcsokat július 9-én és azóta készült el az óvoda sokak összefogásával. Azért kétnyelvű, hogy kedvcsinálás le­gyen harmadik és további nyelvek megtanulására is. Hogy miért óvodát létesítettek, arra vonatkozólag az esperes ezt á választ adta: „Sokszor halljuk ma, hol kellene folytatni hazánkban mindent? Sehol! Elölről kell kezdeni mindent. Ezért nyitottunk óvodát... a 21. századba nemcsak átlépni kell, hanem oda sok mindent kell vinni fejben, szívben és lélekben...” Harmati püspök érdekes történetet mondott el az óvodával kapcsolatosan. Előző nap becsönge­tett lakásán egy ismeretlen kerepestarcsai férfi, aki azt közölte, hogy autót vásárolni ment Né­metországba. Elvetődött Württembergbe (Solt- vadkert testvérgyülekezete) és miután megvette kocsiját, haza akart indulni. Az eladó kereskedő visszatartotta, felhívta telefonon a lelkészét és je­lentette, hogy van itt egy magyar, aki üres kocsi­val indul haza, gyorsan hozzák az ajándékot, mert elviszi Soltvadkertre. így is történt, a játé­kok a megnyitásra időben megérkeztek. Szállító­juk mit sem tudott az egyházi óvoda megnyitásá­ról. Württembergbe kellett mennie, hogy ezt meg­tudja. Az ünnepély szépségét és áhítatát emelte, hogy a Kiskőrösi Zeneiskola fúvós kamaraegyüttese több darabbal szerepelt, Boldoczky Sándor tanár vezeté­sével. Hangszerszólót dr. Pethö István igazgató és Samu Zsuzsanna tanár játszott. Éjszakába nyúlt az a beszélgetés, melyen a volt evangélikus iskola tanítói - köztük Szakács László kántortanító - beszéltek munkába állásuk nehézsé­geiről, munkájuk szépségéről és eredményeiről. Október elsején megindult a gyermekekkel való foglalkozás az óvodában. Ezzel nagy segítséget ka­pott a nagyközség, ahol az egyházi óvoda nem „el- íenintézmény”, hanem szolgálatával belesimul a nagyközség társadalmának életébe és, mint egyházi intézmény céljának tudja a gyermekek hitéért való felelősséget is. Tóth-SzöUös Mihály KÜLFÖLDI HÍREK Német egyházi egység a jövő év novemberéig A korábbi NDK-ban működő Egyház­szövetségnek (Kirchenbund) a jövő év novemberéig kellene a Németországi Evangélikus Egyházzal (EKD) egye­sülnie. Az Egyházszövetség szeptember 25-én Lipcsében tartott ülésén hozott erről határozatot. A 60 zsinati tag kö­zül mindössze egyetlenegy tartózko­dott a szavazástól, ellenszavazat nem volt. A két országrész egyházai diakó- niai szervezeteinek egyesülése október 3-án, az állami egység helyreállításának napján megtörtént. A tervek szerint az EKD és a Kirchenbund a jövő év máju­sában közös zsinatot tart, az egyesült zsinat alakuló ülése november elején várható. A korábbi NDK-beli zsinati tagok szeretnének az össznémet egyhá­zi szervezet tartalmi munkájához minél nagyobb mértékben hozzájárulni, (lwi - szp) Az egykori NDK lakosságának hetven százaléka nem részesült vallásos nevelésben. Er­ről nyilatkozott a közelmúltban Tho­mas Gandow lelkész, a nyugat-berlini egyház szektákkal foglalkozó megbí­zottja. A hiány hagyon is érzékelhető a különböző szekták mostani előretöré­sekor. Az okkultizmus és a szélsőséges vallásos jelenségek elleni belső védelem vagy ki sem alakulhatott, vagy pedig nagyon gyenge. Az egyesült Berlinben az egyház kisebbségi helyzetbe került: csak a lakosság egyharmada tartozik valamilyen egyházhoz. Az egykori Nyugat-Berlinben az arány 50, Kelet- Berlinben 10 százalék volt. A korábbi NDK-ban az egyház nevelő szerepének visszaszorulása, más vallások és világ­nézetek térnyerése Németország többi részére is nagymértékben fog hatni. A szakértő szerint az egyházaknak az NDK egykori területén többek között iskolaalapítással is foglalkozniuk kelle­ne, a fiatalság felelősségre és párbe­szédkészségre való nevelése érdekében, (lwi - szp) Körmenet Moszkvában Hetvenkét esztendei szünet után szeptember 23-án a moszkvai Kreml hívőkkel zsúfolásig megtelt Uszpensz- kij székesegyházában istentiszteletre került sor. Az ünnepi liturgiát II. Alek­szij pátriárka celebrálta. A szertartáson a szovjet és az orosz állam képviselői is resztvettek, mint Ivan Szilajev, az Orosz Föderáció minisztertanácsának enöke, Anatolij Lukjanov, a Szovjet­unió Legfelső tanácsa Elnökségének el­nöke és Gavriil Popov, Moszkva pol­gármestere. A mise befejeztével a hívők a pátri­árkával az élen körmeneten, kereszt alatt vonultak a Kremltől a városon át az Arbaton lévő Krisztus Urunk Mennybemenetele templomhoz. Ez a templom többek között arról is neve­zetes, hogy itt esküdött egymásnak örök hűséget Natalja Goncsarova és Alekszandr Puskin. A Moszkvai Patri- arkátus nemrégen kapta vissza ezt a templomot, s most az ünnepi körme­net estéjén itt is istentiszteletet tartot­tak. II. Alekszij atya a hívőkhöz szólva azt mondta, hogy a Kreml évtizedeken át múzeummá változtatott szent épüle­tei haiottsápadtan fénylettek, s most a templom nem a restaurátorok keze nyomán, hanem a falai között felhang­zott liturgia és imádság erejétől kelt új életre. AN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom