Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-21 / 42. szám

Evangélikus Élet 1990. október 21. ■ - - - , 'SW. 5ZZ« EGYÜTT ISTEN ELŐTT Í53£ A szeptember végi szombat reg­gelen istentiszteletre hívogattak a celldömölki evangélikus templom harangjai. Az istentisztelet a har­madik ökumenikus-regionális női találkozó bevezető alkalma volt. Miskolc és Budapest után most Kemenesalja falvaiból, gyülekeze­teiből érkeztek a résztvevők Cell- dömölkre. Mersevát és Szentmár- ton, Mezőlak és Mihályháza, Kis- somlyó, Vönöck és Magasi elküld­te képviselőit. De jöttek távolabb­ról is: voltak Szombathelyről, Kő­szegről, sőt Őrimagyarósdról is. Jöttek idős asszonyok, akik valaha részt vettek a celli csendesnapo­kon, de a 130 résztvevő között vol­tak egész fiatalok és középkorúak is. Örömünkre néhány férfi is el­jött, és aktív résztvevője volt a ta­lálkozónak. A többséget az evan­gélikusok alkották, de ott voltak a református és római katolikus egy­házak képviselői is. Baptista és me­todista gyülekezetek ezen a kör­nyéken nincsenek, két szolgáló testvérünk személyében mégis je­len volt ez a két felekezet is. „EGYÜTT ISTEN ELŐTT’ volt a nap témája. Arról a közös felelősségről gondolkoztunk, mellyel családban, gyülekezetben, Krisztus egyházában szolgálatun­kat végeznünk kell. A nyitó áhítatban Jézus szavát, figyelmeztetését hallottuk: „En­gedjétek hozzám jönni a kisgyer­mekeket. ..” Hallatlan felelősség és boldog lehetőség ma édesanyának, nagymamának lenni! Az egyik előadás azokról a gaz­dag szolgálati lehetőségekről hangzott, melyek a nőkre az egyes gyülekezetekben várnak: a gyere­kek összegyűjtésétől, a gyermek- munkán, látogatáson keresztül egy-egy alkalom megrendezéséig. Asszonyi szolgálatunk sok ötletet, melegséget vihet a gyülekezet életé­be, hogy az valóban egy családdá, szeretetközösséggé válhasson. A második előadás kitekintés volt egy nagyobb közösség életére. Az európai keresztyén nőket össze­fogó Ökumenikus Fórum munká­jával ismerkedtünk meg. Az Euró­pa népeit elválasztó különbségek ellenére ez a szervezet híd és háló, mely kapcsolatot próbál kiépíteni különböző országokban és feleke­zetekben élő, sokszor egymásról ke­veset tudó asszonyok között. Ké­pekkel színesített élménybeszámoló is elhangzott a Yorkban megrende­zett nyári konferenciáról. A munka ezután csoportokban folytatódott. Elmélyítettük, meg­beszéltük az előadásokban hallot­takat, kicseréltük saját tapasztala­tainkat. Volt egy csoport, mely környezetünk veszélyeztetettségé­ről, közös feladatainkról, keresz­tyén felelősségünkről gondolko­zott együtt. Egy másik csoportban nagyon élénk beszélgetés folyt az ökumenikus látásról, jó és rossz tapasztalatokról. Közeledni Krisz­tushoz, hogy egymáshoz is köze­lebb kerüljünk - összegeztük a vé­gén. Keressük, aki összeköt! Hallottunk beszámolót a BÁR­KA szakcsoport munkájáról, mely mozgássérültek számára rendezett nyári táborokat. Lelki és anyagi támogatásra van szükség ebben az eddig elhanyagolt szolgálatban! Az előadások közben, szünetben folyt az énektanulás, szállt az ének: vidám kánonok csendültek fel és az ortodox liturgia ünnepé­lyes Kyriéje. Éreztük a régi csen­desnapok légkörét. A gyülekezet lelkészei: Bálint né Varsányi Vilma, Bálint László és sok-sok asszonytestvér szíves sze­retettel forgolódott körülöttünk, gondoskodott rólunk. Az egyik résztvevő ajánlatára ■„morzsaszedést” tartottunk. Né­hány morzsa: - Jó volt együtt.., tanulnunk kell az ökumenét... el kell fogadnunk egymás mássá­gát. .. komolyan kell vennünk szol­gálatunkat! Az alkalom közös úrvacsoravé­tellel zárult, mely a hűséges Isten nemzedékeket hordozó szereteté- ben erősített meg bennünket. Áldás­hordozók vagyunk - hangzott az ige, adjuk tovább a drága örökséget! Valami elkezdődött Kemenesal­ján is. Hisszük, hogy lesz folytatás! Keveháziné Czégényi Klára Élő Szeretetszolgálat - Élő Gyülekezet Az elmúlt hónapban adtunk hírt az Evangélikus Élet hasábjain ar­ról, hogy 40 esztendei kényszerű szünet után újra kezdi működését a Győri Evangélikus Diakonissza Anyaház. Ebből az alkalomból ke­restem meg Gincsay Erzsébetet, aki maga is diakonisszaként végezte embermentő szolgálatát 1935-51- ig az anyaház keretében. Szeretettel beszél az anyaház in­dulásáról és működéséről.- A győri volt az első magyar állomása a pozsonyi diakonissza anyaháznak. Akkor már műkö­dött a Kálvária u. 25. szám alatt egy szerény árvaház. Ok kértek két diakonisszát Pozsonyból. 1910. február 9-én érkeztek, hogy meg­kezdjék szolgálatukat. Nagy szere­tettel fogadták őket a győri gyüle­kezet tagjai és az árvaház kicsi la­kói. Huber Etelka főnöknő vissza­emlékezésében meg is említi, mint jellemző epizódot, hogy érkezésük­kor meglepődve tapasztalta: „Az árvák homjoka sebes volt. Azt gondoltuk, valami bajuk van. Utó­lag derült ki, hogy a néni erős lúg­ban mosta meg fejüket, hogy tisz­ták legyenek, ezért voltak sebe­sek.” Az árvaház hamarosan szűknek bizonyult. Csak egy nagylelkű adomány segített ezen a gondon. Bálint Mihály, a győri gyülekezet jótevője nem kevesebb, mint 60 0Ó0 koronát adományozott, eb­ből épülhetett meg az új szeretet- ház. 1912-ben Gyurátz püspök szentelte fel. Első főnöknője Hu­ber Etelka lett, első igazgató­lelkész, Pálmai Lajos. V 1914-1918-ig hadikórházként működött. 1919-ben a szeretetház beszüntette működését, mert a gyülekezet nem volt képes azt fenntartani. Csak 1925-ben nyitot­ta meg kapuit és akkor már a győri gyülekezet örömmel vállalta egy diakonissza anyaház létesítését is, vállalva az azzal járó. felelősséget és esetleges kiadásokat. Később egyre nagyobb keretek között tudta végezni szolgálatát az intézmény. Leány internátus is működött a fiú és leány árvaház mellett. 1938-ban megvalósult Pálmai Lajos igazgató-lelkész régi álma: Börcsön is megnyílt a kis, evangéli­kus iskola mellett egy árvaház. A II. világháborút mint hadikór­ház vészelte át, ' - Hogyan került kapcsolatba a győri diakonissza anyaházzal?- Nyíregyházi származású va­gyok, ott annak idején FÉBÉ dia­konisszák dolgoztak. 1933-34-ben a leánykört Balczó András öttusá­zó édesapja id. Balczó András ve­zette, mint segédlelkész. Az ő hatá­sára kezdtem rendszeresen forgat­ni a Bibliát, ő indított el komolyan a hit útján Isten felé. Amikor édes­apám beszélt Turóczy Zoltán dia- kóniai munkájáról, már éreztem, hogy erre a szolgálatrá indít Isten. 1935-ben kerültem Győrbe és a kétéves diakonisszaképzés után kezdtem el a szolgálatot.- Hogyan élte át az anyaház kényszerű megszűnését?- Már 1951 elején figyelmezte­tést kaptunk, hogy a nővéreket lás­sák el civil ruhával és keressenek maguknak civil állást. 1948 óta Mosonmagyaróvárott végeztem gyülekezeti szolgálatot és amikor megszűnt az anyaház működni, ott maradtam, mert visszamenni már nem lehetett, A város kórházában kaptam ápolónői állást. Ott dol­goztam 1980-ig.- Milyen reménységgel tekint az anyaház újraindítása felé?- A diakónia gyökere a Szent- • írásban van.Mt.' 25,55 ezt nurndja: „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jö­vevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám.” Vallom, hogy a szeretetszolgálat nemcsak az elsa keresztyének éle­téhez tartozott szervesen hozzá, hanem azóta is, mindig, így ma is Krisztus egyházához. Ahogy ak­kor, úgy ma is szükség van a dia­konissza szolgálatra. Ázok szolgá­latára, akik csak Krisztusra tekin­tenek. Élő gyülekezet csak ott van, ahol élő szeretetszolgálat is ván. Én hittem mindig abban, hogy ez a szolgálat újra meg fog indulni. Isten külön kegyelme, hogy részese és átélője lehettem ennek az újrain­dulásnak. Hiszem azt is, hogy az új, a diakonissza szolgálat nehéz, de szép terhét most felvállaló dia­konisszák is átérzik ennek a szol­gálatnak lényegét és fontosságát, ezzel is segítve azt, hogy a diakó- niai munka visszanyerje igazi he­lyét és rangját. Kiss Miklós Az Úr csodásán működik Bizony igaz. Igaz ez Csorváson és Gerendáson, ebben a két békés megyei községben. Új szolgálati területet kaptam, így búcsúzni kellett hatévi szolgálat után a két gyülekezetből. A búcsúistentiszteleten, Csorváson már kezdtem volna az igehirdetést, amikor bevonult lelkészestül a római katolikus és a református gyülekezet. Milyen öröm és ajándék! Egy vasárnapi istentiszteleten együtt a három történelmi feleke­zet. De ezzel még nincs vége. Hó első vasárnapja lévén, úrvacsora i$ volt. A szememnek nem akartam hinni, amikor a gyónási kérdéseknél felállt a római katolikus esperes- plébános. Úristen, mi történik itt? Hiszen ez „hivatalosan” nem lehetséges. Közben szóltam a református lelkésznőnek, hogy jöjjön, segítsen az osztásnál, mert sokan voltunk. Egy református és egy evangélikus lelkész osztott úrvacsorát egy katolikus papnak. Közben odasúgtam a plébánosnak, hogy Karcsi, most te következel. Mi pedig általa vehettük az Űr szent testét és vérét. Kérem, ezt lehet magyarázgatni, esetleg lekicsinyelni, ez mégis CSODA volt. Semmi nem volt megbe­szélve előre. Isten jelenlévő szeretete cselekedte ezt. Egyértel­művé vált, hogy mi mindnyájan az ő gyermekei vagyunk és ő a mi egy Atyánk. Istennek nincs felekezete, a Mennyország nem felekezeti állapot. Az Isten országa bennetek van, mondja Jézus. O azért imádkozott, hogy TÖKÉLETES egy­ségben legyünk Istennel és egymással. Akiket pedig megra­gad az Úr, azok között lehullanak a falak. Akik keresztyé­neknek mondják magukat, sokszor eősebb falakat építenek és tűrnek meg, mint a berlini fal. Krisztusban niriés különbség. Ha pedig olyan sok különb­ségről tudok beszélni, akkor egyszerűen nem vagyok Krisz­tusban. Mint minden jó égésnek, ennek is van salakja, de nem baj. Minden születés fájdalommal jár, de amikor meg­születik a gyermek - ez az új állapot - az öröm határtalan. Halleluja! Ennek a csodának, örömünnepnek nálunk is meg­volt az előzménye. Ezek a gyülekezetek az utóbbi évtizedek­ben nehéz helyzetbe kerültek. Isten megadta azt a kegyelmet, hogy a lelkészek, prédikátorok térdeiken együtt keresték az Urat és könyörögtek megújulásért.' Volt például olyan Hús­vét, amikor előtte egy napot töjtöttünk együtt böjtöléssel, imával, népünkért, magunkért. Öt felekezet hét lelkésze éve­ken keresztül együtt akart szolgálni. Persze a diabolos, az ördög, a szétdobáló is bevetette időzített bombáit. De az Emberfia - ha vele voltunk - mindig hatástalanította ezeket. Természetessé vált, hogy közösen tartunk alkalmakat a hiva­talos imahéten kívül is. Minden hónapban közös bibliaóra, szeretetvendégségek, gyermekdélutánok. Egyik legszebb él­ményem az ökumenikus futballbajnokság volt hetven gyer­mek részvételével. Öt évvel ezelőtt ez nálunk'nagy szám volt. A lelkészek sokszor helyettesítették egymást hitten- és biblia­órákon, sőt még vasárnapi istentiszteleten is. Egyszer nem találtam helyettest a vasárnapi istentiszteletre Gerendáson, így nem maradt más hátra, megkértem erre a katolikus plébánost. Annyit mondott, hogy ehhez neki már át kell térnie. Én is megerősítettem, hogy valóban át kell térni háromszáz métert az egyik templomból a másikba. A követ­kező héten valaki megállított a faluban: „Maga aztán jól összeházasodott a plébánossal!” Mondtam neki, hogy há­zasságról nincs szó, de jól megvagyunk egymással. Még egy eset. Egy hétköznap reggel fontos ügyben kellett volna bemennem Békéscsabára, de a kocsi gyengén ment. Átvittem a plébánoshoz, mert ő a szereléshez is ért. Benyitottam a plébánia kápolnájába, és éppen kezdődött volna a mise. Ő azonnal kijött, hiába szabadkoztam, hogy menjen vissza, nem akarom zavarni. Fehér miseruhában - ezt nem felejtem soha - hóban, sárban villámgyorsan szerelte a Trabit, persze sikerrel. Már szaladt is vissza misézni, csak úgy suhogott a besározódott ruha. Az Úr gyönyörködik az ilyen papi köntösben. „Ahol szeretet és jó akarat, ott 'az Isten.” Szeverényi János Hétköznapok a gyülekezetben A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség abban a különleges helyzetben van, hogy a templomon kívül nincs épületingatlanja. A lel­készlakás és az egyszobányi iroda állami tulajdon. Terveztek ugyan parókiát is, mikor a templomot építették, de nem került rá pénz. Volt is ugyan parókiánk, de az ál­lamosítás és más ügyek következ­tében állami tulajdonba került. Ma múzeum. Építünk hát parókiát - mondtuk - s már kész is a gyö­nyörű terv, Csutiné Schleer Erzsé­bet munkája. De miből építsük fel? A gyülekezet szépen adakozik, kö­zel egymillió forintunk van már, s még néhány százezernyi felajánlás. Székesfehérvár De mi az a mai világban? Országos Egyházunk is ígért támogatást, ám tudjuk: vannak ennél fontosabb, országos érdekű ügyek is. Sokra tehát nem számíthatunk. „Vágja­tok bele! - mondják többen. Ak­kor majd lesz pénz!” De honnan? Németországból, Finnországból? Nekik ezt a pénzt nem Magyaror­szágra kellene küldeniük, ahol ugyank sok nehézséggel küzdünk, hanem olyan országokba, ahol nem az a kérdése a gyülekezetek­nek, hogy építsenek-e templomot, hanem az, hogy a ma megkeresz­telt gyermek holnap nem hal-e éhen. Nekünk is ez a jó, hiszen keserves lenne az a parókiaavatás, ha harminc-negyven hittestvérünk gyermekének életébe kerülne! Akkor adjon pénzt az önkor­mányzat kártérítésként, hiszen az birtokolja régi épületünket. így gondoljuk mi is. De tisztában va­gyunk avval is, hogy az önkor­mányzatnak lesz mire költenie a pénzt: munkalehetőségeket terem­teni, közműhálózatot fejleszteni stb. Szóval, nem mi vagyunk az első rászorultak. Mi tehát a megoldás? Elsőként a tusakodás Istennel: mi az Ő aka­rata ebben az ügyben. Másodszor: meglévő pénzünk értékének meg­őrzése tiszta úton. Harmadszor: a .gyülekezet életképességének erősí­tése. Ez utóbbit megmagyarázom. A gyülekezet életéhez terület kell, ahol a különböző körök összejön­nek. Mint írtam fentebb, a templo- rrfon kívül, amely jószerivel befűt- hetetlen, csak kicsiny irodánk és a lelkészlakás áll rendelkezésre. Ez kevés. Az lenne jó - s van már erre példa -, ha családok fogadnák be a csoportokat, sőt új csoportokat alakítanának maguk körül. Ezek a csoportok esetleg nem egy család­nál jönnének össze mindig, hanem más-más tagjánál a csoportnak, így kevésbé lenne megterhelő egy- egy család számára. Ezekben a csoportokban jobban megismer­nénk egymást, könnyebben elmon­danánk gondolatainkat, kérdé­seinket, bátrabban imádkoznánk együtt, könnyebben találnánk meg feladatainkat. Ez azért is volna jó, mert így kevésbé választódnék szét családi és gyülekezeti életünk. Ta­lán vonzóbbak is lennénk a kívül­állók számára. Álom ez. De, mint a jó álmok általában,-ez is megvalósításra vár. Utóirat: Gondunk ezen megol­dásával valószínűleg nem minden­ki ért egyet a gyülekezetből sem. Beszélgetünk róla. Bencze András EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN A TV1 1990. október 28-án, vasár­nap 9.55 órai kezdettel reformációi istentiszteletet közvetít a pápai templomból. Igét hirdet: Szebik Imre püspök. ’ "-----------------—-----------------------------------------------------------------­Pa rdi Anna IMA Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni. Drámai béklyóban, kíntelt kibontakozásban, reális alfát irrealizáló ómegában, békemenetben és halottasszobákban. Bármi ér, Istent egyrefjobban és jobban lehet szeretni. Rossz arcokért is könnyekben égve, élet-ellenes, apró, hétköznapi merényletek szüntelen áldozataként is, ártalmak helyén a jót remélve. Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni. Teljes elménkből és teljes szívünkből, s egész kivetkőzött, megtévedt természetünkből a kiutat keresve. Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni, Akkoris,-ha egyelőre nem a hit lett egyetemes, hanem az embériség krízise és sérülése. Egyik szép szeptemberi vasár­nap délelőtt, amikor Poprád város- központjában leszálltam az 1-es autóbuszról, 6-8 fős kis csoport­ból ketten odajöttek hozzám és magyarul megkérdezték, nem tu- dom-e hol van az evangélikus templom?- Én is oda igyekszem, jöjjenek velem - mondtam és közben tájé­koztattam őket, hogy a prédikáció szlovákul hangzik el.- Sajnáljuk, de azért meghall­gatjuk, mi is evangélikusok va­gyunk, Egerből és Miskolcról jöt­tünk - kicsit távolról, szomszédol- ni. Meghatva léptek be a klasszicis­ta stílusú, 1833-ban épült temp­lomba. Az istentisztelet végeztével elmondták, milyen nagy élményt jelentett számukra a Szlovákiában szokásos énekes liturgia, Kowarik Sándor (Alexander Kowarik) egy­kori késmárki lelkész prédikációja. Poprádi üdülésem alkalmával két­szer is meglátogattam a lelkészt, akinek a helybeliek és a látogatóba érkezett magyarok oly nagy figye­lemmel hallgatták lendületes, hí­veit magával ragadó prédikációját, az énekes szertartást és nagy tiszte­lettel tekintettek a hófehér hajú 82 esztendős papra. Kowarik Sándor a felvidéki, tát- raalji evangélikus egyház történe­tének szép és válságos évtizedeinek egyaránt kitűnő ismerője - talán utolsó krónikása. Késmárkot, a sok történelmi eseményt átélt vá­rost nyugdíjbamenetelekor cserélte fel Popráddal. Felesége .halála után négy leánya közül az itt élővel sikerült egy házban lakást kapnia. Meleg, kedves otthon, kicsit mú­zeum is 13 éve elhunyt felesége szép kézimunkáival, mindkettőjük értékes emlékeivel és csupán há­rom emelet választja el leánya csa­ládjától, az unokáktól. A nagy ab­lakon a messzeségből a Magas- Tátra napfényben csillogó havas csúcsai tekintenek be, a ház körül sok a zöld és kerti virágok teszik barátságossá a lakónegyedet. Legjobban annak örül, hogy szép könyvtárát is sikerült jól elhe­lyezni, szívesen mutatja könyveit, főleg egyháztörténeti könyveit; la­pokat, folyóiratokat szed elő, me­lyeket az egyház felkérésére szer­kesztett - még magyar nyelven... Édesapja pozsonyi születésű s a pozsonyi evangélikus állami iskola igazgatója volt, édesanyja tanító­nő, aki szintén sokat tett az iskola érdekében, erősen egyházi szellem­ben működtek, ő maga a pozsonyi evangélikus líceumba járt, ott vé­gezte az evangélikus teológiát is, Okályi Adolf magyar evangélikus lelkész alapítványának segítségé­vel. A pozsonyi német esperesség káplánjaként szepesolaSzi hívta meg lelkészének: németül kellett prédikálnia, minden második va­sárnap szlovákul is, háromszor egy évben magyarul... Mutatja az^ Evangélikus Naptárokat. Kiadta a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetség, mely 1920-ban alakult. Volt idő, amikor több mint 40 gyü­lekezetben használták a magyar evangélikus énekeskönyvet... Az Evangélikus Naptár szerkesztésére Fábry Viktor eperjesi lelkész kérte fel.- 1940 júniusában elhunyt Fáb­ry Viktor, tipikus szepességi család feje volt, erős evangélikus öntudat, hűség jellemezte... Megtiszteltetés volt számomra, hogy utódjaként 1941. május 11-én az eperjesi ma­gyar-német ágotai hitvallású evangélikus egyházközség engem választott lelkészének. Szívesen beszél az eperjesi évek­ről, de még többet az evangéliku­sok nagyjairól, az egyház erőssé­geiről, a világi munkatársakról, Szent-Ivány Józsefről, a szlovákiai magyar evangélikusság egykori ve­zéréről, az Íróról, kultúrpolitikus- ról, dr. Zsedényi Lászlóról, a göl- nicbányai ügyvédről, a SZMESZ elnökéről, aki az Evangélikusok Naptárában 1942-ben némi büsz­keséggel írja „...kevés kivétellel már csaknem minden magyar evangélikus Szlovákiában tagja a Szövetségnek.” 1945-ben az eperjesi magyar-né­met evangélikus egyházközség megszűnt! Akkor került Kowarik Sándor Késmárkra és lett a gyüle­kezet lelkésze és a történelmi emlé­kek kutatója. Élete egyik nagy eredményének tartja az egyház könyvtárának megmentését - munkatársai, lelkész barátai segít­ségével. Aztán jöttek az elmúlt év­tizedek jól ismert fordulatai... Hittantanítás mindig volt, kon­firmálás is, de az iskolákban ezt nem vették jónéven. A vallásokta­tás az iskolákban a 2-7. osztályok­ban volt, Dubcsek idejében felélén­kült, aztán szűkült isimét, volt, hogy csak öten jelentkeztek. Ifjú­sági munka bár nehezen, de min­dig folyt, kéthetenként tartották a magyar-német, szlovák bibliaórá­kat. Vasárnap, éppen ottlétemkor hirdette ki a szószékről, hogy meg­kezdődött a hittantanítás - a lelké- szi hivatal helyiségében, várják a jelentkezőket... Én pedig várom beszélgetésünk folytatását, melyre a késmárki evangélikus templomban és a tör­ténelmi értékű könyvtárban kerül sor, ahová legközelebbi poprádi tartózkodásomkor, elkísér, de ad­dig is kéri egyházi kiadványainkat, amelyeket mindig szívesen olvas. Mi pedig jó egészséget és to­vábbi szellemi frissességet kívá­nunk a 82 esztendős Kowarik Sándornak. Schelken Pálma ■HMM fi WWttűíll» JW-f> fttftMMŰffllfc 1T t mmmum JP SÍ ili IfffflIB illiilT Ií*líi Ml: Äí f!3 M ÍÉSSÜ Iffií IBMHMfiT BB4BWIÍW.ttWHUHIW—HBBW Ev angélikus templom a Tátra aljában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom