Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-09 / 36. szám
Evangélikus Élet 1990. szeptember 9: Aland, a nagy kaland... II. Szt. György-templom Mariehamnban Rövid áhítat és köszöntő szavak után szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába, hogy ki-ki új erőre kapjon gazdájánál. Az esti program vacsorával kezdődött Kastelholmban, ahol megnéztük a speciálisan helyi szokás a „Mittsommer” fa feldíszítését és felállítását, amely különböző díszes változatban behálózza az egész szigetvilágot a maga 6400 szigetével. Majd körbe táncoltuk a fát kéz a kézben együtt énekelve velük a „Kislány gyere Alandra” című dalt. Az éjszakai.tüzeket már ki-ki a vendéglátóival nézhette meg, ha volt még hoázá ereje. A következő nap délelőtti szabadtéri istentisztelet biztos sokak számára élmény marad, de a nap eseményeihez tartozik az Alandi Rádió halk szavú riportere is, aki közel fél órás riportot készített vendéglátónkkal, Stefan Snellman lelkésszel, Detre János lelkészünkkel és velem. Csoda érzés volt figyelni a két gyülekezet lelkészének élményeit, terveit, miközben egymástól mit sem tudva ugyanazon Istenbe vetett hittel és szerénységgel beszéltek a jövő lehetőségeiről. így készülünk májusra, amikor a mariehamni gyülekezet ifjúsága egy zenés darabbal jön hozzánk. Azt hiszem abban egyetértettünk, hogy kapcsolatunk akkor lesz gyümölcsöző, ha alapjait az ifjúsággal, a gyerekekkel együtt tudjuk lerakni. Délután még meglátogattuk a lunparlandi templomot, amely a XI. században épült és amelynek lelkésze az első felavatott lelkésznő Sirkka Liza Enquist, aki e sorok írójával együtt sokat tett ezért a kapcsolatért. Büszkén mesélte, hogy szigetük azért is különleges, mert a város polgármestere is nő és ez is egyedülálló ebben az országban. A nap és az egész utazásunk csúcspontja azért mégis az esti Szent György- templomi istentisztelet volt, ahol a két gyülekezet találkozott, s átadtuk gyülekezetünk üdvözletét. Detre János prédikációja és énekkarunk szolgálata után vendéglátóink külön kérésére egy svéd nyelvű népdalt is elénekeltünk. A legnagyobb meglepetést a „Vem Kam segla för után vind’.’ - „ki tud hajózni szél nélkül” kezdetű ének jelentette, melyet az északi, hűvös hangulatú templomok oda nem illő reakciójával, vastapssal köszöntek meg a vendéglátók. Már csak tőinondatokban írok a hátralevő napokról, hiszen egész könyvet lehetne írni arról a néhány napról. Vasárnap esett az eső, de minket nem zavart a programban, mivel hajókiránduláson voltunk Saltvikban (tóhegyek). Esti legkedvesebb programjaink közé tartozott a szigetvilágban éppen zajló és virágzó zenei élet megtekintése. Neves japán, lengyel, finn és más nemzetiségű orgona muzsikusok játékában gyönyörködhettünk az ajándékba kapott hangversenybérlet segítségével. Hétfőn a hegyvidéket látogattuk meg. Legmagasabb pontunk 105 méterre volt a tenger felett, s ők már erre is büszkék. Kedden protokolláris élményekben volt részünk. Volt-e már valakinek olyan élménye, hogy a magyar háromszínű zászlót a parlament tetejére az ő tiszteletére húzták fel? Hát nekünk ilyen csodálatos élményben volt részünk, hogy a kis magyar csoport tiszteletére a finn és az álandi zászlók között ott lengett a magyar zászló a parlament tetején, s a miniszterelnök Sune Erikson több estén készült erre a látogatásunkra.' Köszönjük a könnyeket kicsaló élményt és a parlamenti kávét neki. A búcsúebédet Mariehamn város adta tiszteletünkre, ahol szóba került a városok közötti kapcsolatfelvétel is. A búcsúvacsora a gyülekezet másik templomában a Szent Márton- templomban volt. Ezen megjelent tiszteletünkre az Európa parlament finn tagjá*, aki éppen egy hármas csoportban a magyar ügyek megbízottja. Tájékoztatott munkájáról és megköszönte információnkat, amelyek jobban segítenek neki abban, hogy ezután az Európához való felzárkózásunkban nagyobb figyelemmel kísérje az egyházak életét, szabadságát, hogy a jövőben mindenkori előrelépés jellemezze társadalmunkat és ne a visszarendeződés. Ennek éppen az egyházi életben még mindig meg van a lehetősége, veszélye (lásd hittan beiratkozások, egyházi iskolák ígéretes elindulása és megtorpanása a rendezetlen jogi és anyagi viszonyok miatt stb.). Nem győztük megköszönni a sok-sok élményt, melyekben részünk volt. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetét mondjak hűséges tolmácsainknak: Ildikó Strombonnak, aki végigkísérte levelezésünket, mint az egyház- község titkára, Ágnesnek és az utolsó nap megjelent Erzsébetnek. Reméljük élményeinket nem zúzza porrá az idő malomköve, mert évenként újra és újra megerősödnek, mélyülnek és tágulnak. Legyen ez a mi utunk az Úr Jézus Krisztusban megszentelt kapcsolat kezdete! Viszontlátásra jövőre nálunk: Fischlné dr. Horváth Anna az Aszódi Egyházközség felügyelője Találkozás a rozsnyói gyülekezettel Augusztus 5-én az ózdi és a putnoki gyülekezet tagjai 40 fővel, reggel 6 órakor külön autóbusszal indultunk Rozsnyóra, hogy a 9 órakor kezdődő istentiszteleten közösen vegyünk részt az ottani evangélikus gyülekezet tagjaival. Időben érkeztünk, meleg szeretettel, forró kávéval, teával, süteménnyel fogadtak. Veczán János rozsnyói tisztelendő úr elszomorodva mondta, hogy a kántora megbetegedett, igy nincs ki orgonáljon. Közöttünk volt Engler István, az ózdi gyülekezet kántora, aki boldogan vállalta a helyettesítést. Az oltári szolgálat után a lelkésznőnk, Tóth Melinda hirdette az igét a szószékről Lukács ev. 19. r. 1-10 alapján, melyet a rozsnyói gyülekezet tagjai is áhítattal, figyelemmel és örömmel hallgattak. Csodálatos ajándéka volt Istennek, hogy mi éppen e napra mentünk Rozsnyóra, hogy az orgona hangjait is magyar kántor szólaltatta meg. Veczán tisztelendő úr igen hálás volt érte. Megtekintettük a krasznahorkai várat, a Mauzóleumot, majd közösen ebédeltünk, jó hangulatban. Hazafelé jövet még megálltunk a sajógömöri csodálatosan szép, de renoválásra váró öreg templomnál is. Itt Rusznyák Dezső tisztelendő úr imádságával ért véget testvéri látogatásunk. Gazdag élménnyel este 7 órára értünk haza. Csodálatos öröm volt a közös út, hol fiatalok- idősebbek együtt örülhettünk az igen szép és jó hangulatban, jó időben és jól megszervezett kirándulásnak, amit a rozsnyói udvaron készült felvétel is megörökített. Az ózdi gyülekezet itthon maradt tagjai sem maradtak árván,mert az igét Tóth Eszter testvérünk hirdette nekik. A kirándulás szervezéséért köszönetét mondunk fiatal lelkésznőnknek, Isten áldását kérjük további munkájára. Burghardt Eta KÁNTORKÉPZŐ INTÉZETÜNK KÓRUSA Egyházi munka szempontjából az utolsó évtizedben igen fontos időszak lett a nyár. Hol vannak már az „uborkaszezon” kifejezéssel jelölt nyarak, amikor heteken át „nem történt semmi”. Igaz, több idő jutott talán pihenésre, erőgyűjtésre. Ma azonban arról adunk számot, hogy nincs „ünneptelen félévünk”, sok és reménytkeltő esemény követi egymást a nyárban. Teljes üzemmel dolgoztak az egyre szaporodó konferenciai központok: Gyenesdiás, Fót, Piliscsaba és sok egyházmegyei központ. Hitmélyítő konferenciák, hitoktatásra felkészítő tanulmányi alkalmak és a megszokott mederben folytatódott a kántorképzés is. Augusztus 15-én a rákospalotai templomban a kántorképzősök kórusa adott ízelítőt abból, amit közel három hét alatt tanultak, gyakoroltak és készre érleltek a kórusművek tanulása, megismerése és lehető legtisztább előadása terén. Ez évben is iß. Hafenscher Károly tanította őket, aki immár a szekszárdi lelkészi szolgálata mellett mint „A” kategóriás karvezetői diplomával rendelkező szakember, szívét-lelkét adta bele a szaktudás mellett ebbe a szolgálatba. Negyven év óta figyelem kántorképzésünket, mindig voltak eredményeink és örültünk is azoknak. De látSZERETETTEL VÁRUNK! X Fébé evangélikus Diakonissza Egyesület 1924- ben alakult, hogy egyházunk missziói és diakóniai munkájába bekapcsolódva végezze szolgálatát. 1951- ben az egyesületet feloszlatták. Most, hogy újra lehetősége nyílik a munka folytatására, szeretettel váijuk azoknak a testvéreinknek, nőknek és férfiaknak jelentkezését, akik életüket Krisztus szolgálatára szentelik, és az Egyesület otthonában (anyaházában) vállalják a közösségi életformát, a közös felkészülést a szolgálatra, emberek javára és Isten dicsőségére. Hívjuk azokat is, akik a Fébé Egyesület missziói és diakóniai munkájában pártoló tagokként szeretnének részt venni. A levélben jelentkezőknek részletes tájékoztatást küldünk a személyes kapcsolat mielőbbi felvételének reményében. Címünk: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület 1021 Budapest, Vöröshadsereg útja 193. Tel.: 136-7624. szik, hogy jó kezekben van a kórusmunka, mert finomság, könnyedség, szép pianók és jó szövegérthetőség egyaránt jellemezte előadásukat. Jól összeforrtak karvezetőjükkel és ez a dinamikai árnyalatoknál különösen megmutatkozott. Negyven gyülekezetből jöttek össze a fiatalok, hogy készüljenek a zene nyelvén hirdetni az igét. Az egyházzenei áhítaton ez alkalommal Bach, Scheidt, Cornelius, Bárdos, Győrffy, Szokolay és Til- lai művekből adtak elő. Szólót énekelt Háuszer Bea, Károlyi Edit, orgonán kísért Szebik Ildikó, két Bach darabot adott elő orgonán Gálos Miklós. Az igehirdetést Kertész Géza Budapest-Józsefváro- si lelkész Gál 5,13 alapján tartotta, Isten szeretetének szabadságára hívogatva a gyülekezetét. Lelkészvizsga a Déli Kerületben A Déli Egyházkerület Lelkészképesítö Bizottsága előtt 1990. augusztus 27-én a következő segédlelkészek tettek eredményes lelkészvizsgát: Blázy Árpád (Siófok), Brebovszky Éva (Buda- . pest-Deák tér), Brebovszky János (Paks), Csepregi András (Györköny), Nagyné Szeker Éva (Kisapos- tag), Schreiner Tamás (Nagyszénás), Tamásy Tamás (Iharosberény), Tamásyné Szabó Erzsébet (Vé- se) és Vajda István (Zalaistvánd). Kossuth Lajos pilisi kapcsolatai Olvasói levél Á kapcsolat első szálai a XVIII. sz.- ba vezetnek. Régi, egyházi Anyaköny- veipkben több adatra is bukkantam. Mikor Beleznay Miklós tábornok - Mária Terézia hős hadvezére -, Pilis földesura, 1771-ben egy új kastély építésébe kezd, ünnepélyesen rakják le az alapkövet. Sztehló András evangélikus esperes végzi a szolgálatot és erről rövid írásban is megemlékezik. Felsorolja a jelenlévő családtagokat és az ünnepélyes aktusra meghívottakat. így értesülünk, hogy jelen volt nemes Kossuth Mihály és felesége, nemes Kiss Erzsébet, kiről azt írja, hogy urasági gabona- kereskedő volt. A következő években többször is találkozunk a nevével. Ferenc nevű fiának nálunk volt a keresztelője: 1773. évben. Kossuth Mihály nem pilisi lakos volt. Valahol Gyón vagy Alsó-Dabas környékén lakott. Ezek ismeretében könnyen érthetjük, hogy később, közeli rokóha - Kossuth Lajos édesapja - miért költözött ide Sátoralja-Újhely községből, ahol mint ügyvéd munkálkodott. Itt élt haláláig (1839) és itt is temették el. Az első, említésre méltó kapcsolat a báró Nyáry család tagjaival szövődött. Nyáry Antal 1836-ban került Pilisre, amikor is megvásárolta a Beleznay- birtok egy részét. Kiváló ember volt. Tudjuk róla, hogy Koronaőr, Septem- vir, Valóságos belső titkos Tanácsos és sok, egyéb kitüntetés birtokosa. Szép családot nevelt. Hét fia és egy leánya volt, akik mind kiváló emberek lettek. Albert és Jenő a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak. E két fiú volt az, aki szoros kapcsolatba került Kossuthtal. Meg kell említenem Alfonz nevű fiát is, aki kiváló festő volt, Ő festette a ma is látható szép oltárképünket. Nem hallgathatom el, hogy a koronaőr és Gyula nevű fia a pilisi evangélikusok szeretett világi felügyelői voltak. És itt is előkerül az Okumené. A Nyáry család református volt. Ennek ellenére szívesen vállalták ezt a tisztséget. Anyagilag is sok alkalommal siettek gyülekezetünk segítségére. Bár időben előbb szövődött a „kormányzó Úr” kapcsolata az idősebb Al- berttel, mégis Nyáry Jenőről szeretnék előbb írni. Nyáry Jenő cs. kir. kamarás, komoly tudós és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Sok tudományos művet írt. Egyik szép művét: Az Aggteleki barlang mint őskori temető” c.-t elküldte Turinba Kossuth Lajosnak. E munkával kapcsolatosan Kossuth jegyzeteket készített és később ezek is megjelentek nyomtatásban. Ezek után több levelet is írt a „kormányzó ífr- nak”. 1882 és 1886 között 5 levelet írt és mind az ötre válasz érkezett. Ezeket a leveleket a pilisi Nyáry könyvtárban őrizték. A II. világháború alatt sajnos eltűntek ezek a becses emlékek. Nyáry Jenő személyesen is felkereste - Turinban - a nagy szabadsághőst. Emlékeket is kapott tőle. Egy fényképét aláírással és egy diszpoharat, melyen a K. L. betűk voltak olvashatók. Az idősebb fiú: Albert sokkal előbb került kapcsolatba a „kormányzó úrral”. 1828-ban született. Jogásznak készült. Amikor a magyar szabadság szelei fújdogálni kezdtek, ő is ott van a „márciusi ifjak” között és részt vesz a híres 12 pont megszerkesztésében. Petőfi, Irinyi, Vasvári és a többiek mind barátai. Az elsők között csap fel honvédnek. A Sándor-gyalogezred főhadnagyaként Kossuth hadsegéde lett. A szabadságharc nagy vezéréhez fűződő barátságát az 5 Kossuth-levél igazolja. Amikor Kossuth emigrációba kényszerül, Albert báró a határig is elkíséri. A világosi fegyverletétel után - hazatérve - kedvenc tudományának a történelemnek élt. Kiváló tudósa lett a Heraldikának. Mikor azonban hírét vette Garibaldi olaszországi harcainak, nem habozott egy pillanatig sem. Olaszországba ment és Garibaldi mellett, mint kapitány vett részt a harcokban. Többször is kitüntették hősies magatartásáért. Amikor hazatért, ismét a tudománynak szentelte életét. Kiválóságát igazolja, hogy tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, a Milánói Tudományos Akadémiának és a francia Heraldikai Társaságnak. Műveit több nyelvre is lefordították. Az Akadémia megbízza egy nagy összefoglaló mű megírásával. A munka el is készül. Címe: „A heraldika vezérfonala.” Rövid élete nem engedte, hogy ezt a művét nyomtatásban is láthassa. Pedig, de szeretett volna egy példányt elküldeni a nagy hősnek Turinba... Nyáry Jenő 1883. április 23-án írt levelében arról tudósította a „kormányzó Urat”, hogy bátyja: Albert meghalt. Ugyanebben a levélben tesz említést arról, hogy bátyja féltve és kegyelettel őrizte azt a hálóinget, amelyet Kossuth azon éjszakán viselt, mielőtt elhagyta az országot. Ugyanilyen szeretettel vigyázott arra a tolira is, amelyet az utolsó aláírásnál használt. Kossuth válaszlevelében így ír: „...én őt 'mindig nagyra becsültem s a mondhatni családias bensőségű viszony, mely szabadságharcunk nehéz napjaiban őt hozzám csatolta s a hűség, melyet hazánk szent ügye iránt és a ragaszkodás, melyet személyem iránt tanúsított, mindig kedves emlékeim közé tartozik és most is tartoznak...” Ebben a levélben azt is megemlíti, hogy az Aradon töltött éjszaka nem az utolsó volt hazájában. „.. .Aradon váltunk el, de az utolsónál már Albert báró nem volt körömben. Az utolsó éjszakát Orsován virrasztottam át...”. 1886. május 24-i levelében - volt hadsegéde halálhírét érintve - ezt íija: „.. .levele felelevenítette bennem a bánatos megilletődést, melyet fivére halála lelkemben felkeltett...”. A már említett levélben külön is megköszöni a küldött könyvajándékot. így irt kedves hadsegédéről - a könyv szerzőjéről „...őbenne egy ritka felkészültségű szaktudóst vesztett el a magyar haza...” A gyönyörű, értékes Nyáry-könyv- tár a háború alatt megsemmisült. Az öt Kossuth-levél is eltűnt. Nem tartom kizártnak, hogy valamelyik pilisi családnál őrzik! A következő kapcsolat egy hires pilisi jegyzőhöz kapcsolódik. Jancsovics Sámuel felesége Kossuth Johanna volt. Neve a családfán szerepel. Két gyermekük itt született és itt van az anyakönyvben beírva. Gyula 1834. és ída 1836- ban. Mivel Jancsovics Sámuel 1837- ben (fiatalon) meghalt, felesége féijhez ment Tessényi János evangélikus lelkészhez. Egy szomorú esemény kapcsán is Pilishez kapcsolódik a nagy szabadsághős neve. Amikor 1894-ben Turinban meghal Kossuth, minden igaz magyar arcát és szivét a gyász ülte meg. A nemzet nagy halottját április elsején a Nemzeti Múzeumból kisérték utolsó útjára. Az országban százezrek gyászoltak a kis családdal együtt. „A Budai Dalárda elénekelte a Himnuszt, majd Sárkány Sámuel evangélikus püspök lép elő és vigasztalóan int a két Kossuth-fiú felé és beszélni kezd...”. A himnuszszerű beszéd néhány gondolata: „...ébressz bennünk hitet, hogy azok, akik nemzetüket megdicsőitették e földön - nem halnak meg... az egész magyar haza fájdalommal virraszt nagy fiának: Kossuth Lajosnak ravatala mellett... tanuljuk meg tőle a hazát szeretni. .. csak teste nyugszik itt, mert szelleme örökké él... terjeszd ki szárnyadat az egész magyar hazára...”. Ez a himnuszszerű, magávalragadó beszéd mindenkit lenyűgözött. A család tagjai könnyezve hallgatták, de sirt a százezernyi tömeg is. Sárkány Sámuel püspök Pilis nagyhírű papja volt. Nagy hálával gondolunk Istenre, aki ilyen hősöket ad egy kis népnek. Csilló Mihály Meglepetéssel olvastam Szepesfalvy Gábor 29. számukban megjelent levelét. A levél írója szerintem alaposan félreértelmezte Kosa nagytiszteletű úr cikkét, e tárgyban írom le véleményemet. Á lelkész úr arról írt, hogy az egyház szeretetközösség, amit a Szentlélek teremt. Ez úgyis értelmezhető, hogy a láthatatlan egyház az, amelybe minden igazi hivő beletartozik felekezeti hovatartozás nélkül. Ez az onnan felülről való congregáció sanctorum. Ebben az egyházban az egyházjog idegen test és itt Nagytiszteletű úrnak igaza van. A látható egyházban, amely evüági intézmény, szervezet, itt van helye az egyházjognak. Az egyházjog azonban csak formát szabályoz, nem szeretettel, csak paragrafusokkal, mint azt Nagytiszteletű úr irta. Ezért az egyház belső lelki életére hatni nem tud. Az elmondottak miatt nem lehet a tízparancsolatot összekeverni az egyházjoggal. Nem lehet a kettő közé egyenlőségjelet tenni, még csak együtt emlegetni sem, amint azt a levélíró teszi. Téved a levélíró az úgynevezett „re- formálós testvérek” megítélésében is. Ők nem vitatkozók, hanem követelődzők. Röpiratukban egyszerűen ráparancsolnak az egyház vezetésére, hogy vegyék tudomásul megalakulásukat, kezdjen velük párbeszédet és tegyék lehetővé, hogy az egyházvezetés intézkedéseit, megnyilatkozásait ellenőrizhessék. Nem tudom, ez a követelődzés mennyiben legitim dolog? Talán a teljes színtiszta igazság birtokában vannak, hogy igy lépnek fel? Ők nem vitatkozók, hanem a körülöttünk zajló politikától megittasodva az egyházi vezetés teljes lejáratására törekszenek. Röpiratuk telve politikai jelszavakkal, az egyházba a politika farkastörvényeit hurcolják be. Az egyházi vezetés rendelkezéseit, megnyilatkozásait patikamérlegre teszik és ahol csak lehet belekötnek egyházjogi csű- rés-csavarás árán is. A zsinat összehívását minden eszközzel sürgetik. Mindenkit le akarnak mondatni egyházi tisztségéből, mert szerintük nulláról kell indulni. Mindez a jelenség a tiszta pozícióharcot jellemzi. Sokszor egyházunk negyvenöt év előtti múltját emlegetik, mondván, jelenünk a múlt árnyéka. A régi egyházmegyei közgyűlési jegyzőkönyveket böngészik, megállapítva, hogy azok menynyivel nívósabbak voltak és akkor a megyei közgyűlések társadalmi eseményszámba mentek. Most pedig mindezek szürkévé, alacsonyszintűvé váltak. Mindezt a pár éve hivatalban lévő vezetés nyakába varrják. Minden romlásért ők a felelősek. Elfeledkeznek arról, hogy evangélikusságunk akkor az ország lakosságának 6%-a volt, részesedésünk az értelmiségből viszont 12%-ot tett ki és a jelenben jó ha számarányunk eléri a 3%-ot, értelmiségi szinten viszont 1 %-kal ha részesedünk. Ekkora aránykülönbség természetes, hogy érezteti hatását. Az egyházmegyei közgyűlések szintén más összetételűek voltak. Csak a lelkészek létszáma kétszerese volt a mainak. Nagy részvételi arányt tett ki a tanítói és tanári kar, ami most teljesen hiányzik. Ott volt a gyülekezetek színe- java, akikből most csak mutatóba akad néhány. A régi egyházmegyei közgyűlés nívósabb lehetett a mainai, nem csak a résztvevők magasabb műveltsége, hanem a szélesebb intézkedési spektrum miatt is. Hiszen akkor létezett iskolaügy, volt ifjúsági mozgalom stb. Mindez ma hiányzik vagy csak induló csirái léteznek néhol. Ezsaiás írja: „A régi dolgokat ne emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek.” Pál apostol írja: ....de eg yet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtem, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé...” A mai korból is idézek, Churchill írjaAki törvényt ül a múlt felett, könnyen elveszítheti a jövendőt”. Babos Sándor Csáfordjánosfa ■ i iinun. JV.’.__ I Az üdvözletek átadása
