Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-09 / 36. szám
Evangélikus WKKmlet \ 55. ÉVFOLYAM 36. SZÁM 1990. SZEPTEMBER 9. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 13. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 8,50 Ft Helyezkedjünk szüntelenül a legalacsonyabbra és képesek leszünk a legmagasabbra, mert a legmagasabbnak a legmélyebb az alapja. Kempis NEHÉZ LECKE Első evangélikus Történelmi kihívás, igazi lecke a szabad állam - szabad egyház helyzet, a közelmúlt egyik nagy változása. Érthető, hogy a hazai egyházak - így egyházunk - számára nem könnyű a száznyolcvan fokos fordulatot gyülekezetben, intézményekben, kőzegyházban megélni. A szabad egyház helyzet az államfüggő egyház helyzetet váltotta fel, ami egyben azt is*jé- lenti, hogy a függőség helyett immár egyenrangú, önálló partnerként munkálkodik állam és egyház - ki-ki identitásának, feladatainak megfelelően - a nemzet boldogulásáért. Sok idő nincs a tépelődésre. Az egyháznak örvendetesen megnőtt saját feladatai mellett - hitoktatás, konferenciák, iskolaügy... - késznek kell lennie, mint intézményrendszernek és hívei, lelkészei révén is, résztvenni a társadalmi megújulási folyamatban. Ennek előttünk álló igen lényeges elemét képezik a hely- hatósági választások, ezek eredményeként a helyi önkormányzatok létrejötte. Magam az országgyűlési választások előtt a hivatalos egyházi álláspontnál pozitívabban ítéltem meg azt a tényt, hogy több választókerületben evangélikus lelkészeket kívántak jelölni képviselőnek. A gondot praktikusnak véltem. Figye- lembevéve a súlyos lelkészhiányt, nehéz lemondani tehetséges lelkészekről. Márpedig eleve nehezen volt elképzelhető a teljesértékű parókus lelkészi és képviselői tevékenység összeegyeztetése. Bíztam az okos kompromisszumban, ma is úgy gondolom, ez esetenként kialakítható. A lelkészképviselők mandátumuk idején is szolgálhatnak, csak nyilvánvalóan nem tudhatnak önállóan ellátni egy gyülekezetét. Mégis be kell látnom, hogy túlzottan optimista voltam. Bár végül csak három evangélikus lelkészképviselő van, a helyzet nem konfliktusmentes, q. tisztázás a jövőt illetően is fontos. Egyszerűen arról van szó, hogy a lelkészképviselők választóikat, pártjukat képviselik a Parlamentben, nem az egyházat. Természetesen hivatásuk nyilván éppúgy befolyásolja egy-egy kérdésben véleményüket, mint a mérnök, állatorvos, tanár, vagy egyéb foglalkozások esetén, de ez más kérdés. A másik oldalon a lelkészképviselőknek, mint politikusoknak tartózkodniok kellene attól, hogy egyházi folyamatokra befolyást próbáljanak gyakorolni. Ez többek között alkotmányellenes. Érthető, mégsem fogadható el, hogy lelkészképviselők - nemcsak egyházunk- , ból - mindkét oldalon szerep- konfliktusba kerültek. Úgy vélték, képviselhetik az egyházat a Parlamentben, másrészt politikai tevékenységükkel próbálták fokozni súlyukat az egyházban. Mindez időszerűvé vált a helyhatósági választások kapcsán. Remélem nem ér csalódás, miután e kérdésben egyértelműen úgy látom, hogy az egyházaknak, még pontosabban a gyülekezeteknek, lelkészeknek és híveknek egyaránt jelentős feladatuk, talán írhatom így, szolgálatuk lesz a helyi önkormányzatokban. Úgy gondolom e kérdésben teljesen nyitottnak, sőt aktívnak kell lennünk. Ez esetben sem politikai pártokat, hanem a helyi közösségeket támogatja az egyház. A választásokat megelőző hetekben igen fontos, hogy a keresztyén emberek álláspontjukkal, példájukkal, segítsék a szeretet, a békesség, a türelem érvényesülését az indulatokkal, az acsarkodással, gyűlölködéssel szemben. A helyi igények - és természetesen a választások - döntik majd el, hogy a választott tisztségekben, testületekben jelen- nek-e meg a lelkészek, gyülekezeti munkások, vagy a választások után alakul ki a megválasztott testület és a gyülekezet együttműködésének a medre. Természetesén a kettő nem vagylagos, sok helyen nyilván együtt valósul meg. A lényeg: a demokratizálódó, decentralizált, polgárosodó hazai közéletben az egyházra, a gyülekezetre jelentős szerep vár. Nem a hatalomban való részesedés, mint ahogy ettől az egyháztól távol élők közül sokan tartanak, hanem a szolgálat vállalása, együtt az állami-társadalmi szervekkel, és sajátosan ott, ahol elfogynak az egyéb erőforrások és csak az áldozatos szeretet segíthet. Ma különösen erős a veszélye annak, hogy a sokféle gazdasági, probléma miatt a többségi érdek, a még valamennyire anyagilag konszolidáltak, egészségesek érdeke lesz meghatározó a különböző nehéz döntésekben. Kevesebb jut a szegények, a betegek, az elesettek támogatására. Nekünk az ő gondjukat is fel kell vállalnunk, a hivatalos testületekben is, méginkább a teherhordásban. Van ebben sok közegyházi és sok gyülekezeti feladat. Együtt kell tanulnunk, keresnünk a jó megoldásokat. Erre kötelez hitünk mellett az a kegyelem, amelynek a csodájára ma is naponta ráocsudunk. Immár nem a túlélés kételye és reménye között hányódunk, hanem a bőség zavarával küszködünk a szolgálatban. Ebben a folyamatban kristályosodási pont az önkormányzati rendszer kialakulása, amely új távlatot nyit az egyházi munka: misszió, oktatás, karitas... előtt. Frenkl Róbert MEGALÁZKODVA, DE NEM REMÉNYTELENÜL! Isten kegyelméből különleges alkalomra szólítottak a harangok augusztus 20-án délelőtt Ecsenyben, amikor nemcsak a gyülekezetben élők, hanem az ország és világ sok-sok távoli részéből érkezők gyülekezhettek azért, hogy méltóképpen emlékezzenek azokra, akik a II. világháború áldozataivá lettek ebben a községben. Gyülekeztek azok, akik árháborút követő kitelepítések folytán, az azt követő falusorvasztás következtében kerültek közelebbre és távolabbra. Ezen a napon emlékeztek azokra, akik közül legtöbben a doni harcokban estek el, azokra, akiket a háború befejezése után fogolyként hurcoltak munkaszolgálatra, orosz földre, ahonnan többé nem térhettek vissza... A 63 áldozat - alig kettő kivételével -, németajkú evangélikus volt, sokuk bűnéül akkor talán éppen az utóbbi tulajdoníttatott. Ma már emléktábla hirdeti áldozatukat, alsó részén a következő zsoltárverssel: „Életem ideje kezedben van, Istenem." (Zs 31,16) Az ünnepi istentisztelet alkalmával ennek az igének alapján hirdette Isten igéjét dr. Harmati Béla püspök, az oltári és úrvacsorái szolgálatban Dubovay Géza esperes és a helyi lelkész segédleAz igehirdetésben - amely német és magyar nyelven hangzott -, augusztus 20-a jelentősége mellett, különös hangsúlyt kapott az emlékezés a régi időkre, amelyben nem csak a szép emlékek, hanem azok is helyet kapnak, amelyek keserűséggel és fájdalommal töltenek el bennünket. „Az életet nem lehet arra kormányozni, amerre akarjuk, hanem csak megadott pályán. Ez a pálya az élet ideje, maga az élet, amely Isten kezében van. Az emlékezésben is szükséges az előrenézés, a reménység és a szeretet előrenézése, amely nem lehet utópia, amint azt az utóbbi ...és tartsd 1 Evangélikus ember nem igen tudott úgy elmenni Várpalotán a volt parókia mellett, hogy be ne nézzen az udvarára. S a pillanatok töredéke alatt megelevenedett a múlt. Nagyon közel volt a szívünkhöz ez az udvar, az épület, és olyan elérhetetlenül messze lett mégis. Pedig egy méterrel sem került odébb a kerítés, csak mi evangélikusok nem használhattuk rendeltetése szerint. Veszprém megyében következetesen végrehajtott akció volt a parókiát a templom közeléből áttelepíteni távolabbi helyre. Ez a hullám érte el a várpalotai gyülekezetei is, amikor a hetvenes évek közepe táján a Városi Tanács kisajátította a lelkészlakást. A tervek között fontolgatták, hogy helyére költözik a tanács, esetleg a párt veszi birtokába. Végül is óvodává alakították át. Ismerte ez az udvar a gyerekeket. Istentisztelet után ide zsibongtak be a bibliakörösök Bányai Béláné, Vilma néni, később Németh Ferencné hívására. A csapat egy része a nyári szünetben is együtt volt a terebélyes diófa hűvösében. A kisajátítás után a gyülekezet szomorú szeretettel vette körül a régi paplakot. 1990. augusztus 19-én ez a szeretet valóságos emberláncot alkotva nagy karéjban vette körül a már régen elérhetetlen épületet készen a második „honfoglalásra”. Eljöttek az egykori bibiliakörösök is gyerekeikkel, a református és a római katolikus gyülekezet lelkészei és tagjai, szép számmal érdeklődők a városból. És az érintettek, a kicsik, akiknek ezzel a történelmi dátummal ajtót nyitott a gondoskodó szeretet. Az egyház életét és szolgálatát megnehezítő évtizedek után az első egyházi óvoda felszentelésére gyűltünk össze. Szebik Imre az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke a gyermekeket magához hívó, sőt önmagát a gyermekekkel azonosító Jézusra mutatott. Jézusra van llvg aKIKvl 1116 szüksége a gyermeknek is, hogy megtanulják, megbocsátás az élet alapja. Ez az óvoda legyen olyan hely a gyerekeknek, ahol az evangélikus - egykori bibliakörös - óvónők segítik őket jé- zusi tiszta emberségre és kegyességre eljutni. Egyháztörténeti dátum, de várostörténeti esemény is, evangélikus irányítással, tanácsi támogatással, ökumenikus szellemben beindítani 1990-ben egy óvodát - mondta köszöntőjében Csővári János tanácselnök. A várpalotai óvodaügy eszmei elindítója Pintér Mihály, a gyülekezet új lelkésze, a Tanács részéről a szervező és összekötő Madaras Annamária volt. Másnap tényszerű rádióhír adta tudtára az országnak, megnyílt az első evangélikus óvoda, de a gyülekezetnek és új lelkészének a nagy reipények, álmok megvalósulása volt, amikor újra kinyíltak előttünk az ajtók és az épület bejárásával birtokba vettük. Érezhető volt, hogy az egész gyülekezet nagy örömét szólaltatta meg az énekkar az óvodaavató ünnepet követő istentiszteleten, amikor lelkészek sora kísérte az oltár elé Pintér Mihályt, hogy elhangozzék vendégek előtt is, amit már féléves helyettesítő szolgálata idején megtapasztalt a gyülekezet, hogy vállalja a várpalotai gyülekezet gondozását. Szebik Imre püspök szavai nyomán lélekben tisztelegtünk a gyülekezet történelméből ismert Balogh Ádám püspök és a személyesen ismert dr. Bányai Béla és Németh Ferenc lelkészelődök előtt. Tudós felkészültségű, evangéliumi lelkületű elődök áldozatos élete és szolgálata kötelezi az új lelkészt, hogy méltó legyen az evangéliumhoz és példa legyen a hívőknek, ahogyan Pál apostol inti Ti- mótheust lTim 4,12-ben. Olyan megszentelt és fegyelmezett élet legyen a lelkészé, amelyben kirajzolódik az Isten gváltottál... képmása, a keresztyén élet típusa. Magyar átok a kemény, durva, Istent káromló beszéd. Kell az igehirdető,1 aki megtisztult szive teljességéből igazán, őszintén, tisztán szól. A beiktatást Sághy András espereshelyettes végezte. Majd a lelkészek álltak meg élete határkövénél lévő társuk előtt. Egy-egy igében van lehetőség bíztatni, áldást kérni rá, Isten, erejére és a munka nehézgyönyörű voltára mutatni. • A befogadó és megáldó szeretet gyűrűjével vettük körül Pintér Mihályi Minden lelkésziktatásnak vannak pillanatai amikor alig lehet megszólalni, amikor a férfitérdek is megremegnek. Mert nagy bizalom és nagy elvárás gyülekezet élére állni, nehéz az előző, az eddig otthont adó gyülekezettől az eredmények és mulasztások tudatával búcsúzni, az elkísérő szülői szeretetet megköszönni, megmérni az egész eddigi utat. A legnehezebb, hogy. megbízatásunk Istentől magától való és Neki tartozunk számadással. Mindkét ünnepen köszöntötte a gyülekezetei Frenkl Róbert országos felügyelő. Nem biztos, hogy a mögöttünk levő 45 esztendő volt nehezebb annál, mint ami most vár feladatokban és lehetőségekben, de elvárásokban is az egyházra - mondta. Meleghangú személyes köszöntések után a gyülekezet gazdag ünnepi asztalhoz várta vendégeit. Két nagy mérföldkövet tett le a várpalotai gyülekezet ezen az egy napon. Fölvállalta az első magyarországi evangélikus óvodát, és szövetségre lépett egy lelkésszel. Hogy az óvodai nevelés Isten dicsőségére legyen, a gyülekezet hitélete megújuljon épüljön mindkét munka az igazi, élő alapon, Jézus Krisztuson. Kezdődjék hát az építés Várpalotán Isten nevében. Bálintné Varsányi Vilma amit Isten megígért nekünk! Többre és előbbre, tnint amit magunk előtt látunk, újra rátalálva Jézusra, aki az út, az igazság és az élet. Hálát adhatunk azért, hogy helyére került a Szent Ist- ván-i örökség, hogy ne következzen többé a háború iszonyata, hogy békesség legyen.” A gyónást és úrvacsorát követően - amelyben csaknem 300 testvérünk vett részt -, a templomkerítés külső falánál álltunk meg, ahol az I. világháború hőseinek táblája közelében került kialakításra a leleplezésre kerülő tábla helye. A harangok zúgása közben került sor a nevek felolvasására, amelyet igen megrendültén, folyamatos zokogásban hallhattunk. Gyermekeink egy-egy szál virágot helyeztek a vázába. A névsor felolvasója, Meiszner János felügyelő, emlékezésében utalt arra, „személyesen ismertem ezeket az embereket és állíthatom, hogy magukat magyarnak vallva, becsületes és ártatlan emberek voltak.” Utalt arra az időre, amikor hiába várt haza hitves hitvestársat, szülő gyermeket és gyermek szülőt... Ő maga is csaknem 9 esztendőn keresztül élte át a borzalmakat, amíg hazaérkezett. Isten békességét kívánva köték, hogy méltó helyen és körülmények között emlékezhessünk. „Soha többé ne legyen szükség ilyen táblákra!” hangzott Végh Imre tanácselnök szavaiban, m^jd a kitelepítettek nevében emlékezett Heinrich Reitinger, a Bajor Evangélikus Egyháztól. Dubovay Géza esperes zsoltárvers felolvasásával fejezte ki együttérzését a hozzátartozókkal, a gyülekezettel. A koszorúzások és emlékezések közben versek hangzottak el, amelyeket jgen mély átéléssel mondtak el testvéreink, Scherer Denise az idén konfirmáltak közül, Réth Krisztina kaposvári és id. Walter Józsefné polányi filiánkból. Végül a püspök ajánlotta áldásában Isten oltalmába az áldozatokat és emléktáblájukat, amelyet követően az ünnep a Himnusz eléneklésével zárult. Rendkívül megható volt látni a sok emjéke- zőt, akiket Isten ilyen formában, mint egy nagy családot gyűjtött egybe ezen az emlékezetes napon. Sokakat hosszú esztendők, évtizedek eltelte után. Akik*megalázkodva Isten Ítélete alatt, bár' könnyek között, de mégis örömmel és reménységgel tekintettek fel együtt a keresztre... O Irilr laUaéJCnA ♦/%» A.
