Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-08-05 / 31. szám
ORSZÁG EVÄNGEÜKÜS HETILAP 55. ÉVFOLYAM 31. SZÁM 1990. AUGUSZTUS 5. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 8. VASÁRNAP Reménységben várunk drága örökségre. Reménységhez pedig a hitünkkel jutottunk. Mert a sorrend ez: az igéből hit születik, a hitből újjászületés, az újjászületésből reménység, hogy teljes bizonyossággal tudjuk várni örökségünket. Luther Évzáró ünnepély a Fasorban UJ ELET HAZA Tőlük kapott jutalmat Szerem- ley Réka III. oszt. tanulója is, aki az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből miniszteri dicséretben részesült. Hasonlóképpen genfi jutalmat kapott Mészáros József I. e. oszt. tanulója, mert ő kitűnő eredményt • • r Orömünnep Ozdon Június 17-én vasárnap, ünnepre készülve nagy szeretettel köszöntöttük Szebik Imre püspökünket és feleségét, kik meghívásunknak eleget téve eljöttek Ózdra, hogy beiktassa gyülekezet új felügyelőjét és négy új presbiterét. Fél tizenegykor megkondult harangzúgás után püspökünk vezetésével Tarjáni Gyula korábbi ózdi lelkész és Tóth Melinda s. lelkész, az új felügyelő és presbiterek bevonultak a szépen megtelt templomban. Istentiszteletünk az „Erős vár a mi Istenünk” eléneklésével kezdődött, s az oltári szolgálatot is mindhárman végezték. Szebik Imre püspök igehirdetése után négy gyermeket keresztelt meg, melynek a gyülekezet tagjai könnyes szemmel és közös örömmel voltak részesei. Ezután került sor az új felügyelő ; Burghardt Eta és a négy új presbiter; Bereczki Arpádné, Istók Károly, Váradi Jánosné és Újpál Lász- lóné eskütételére és ünnepélyes beiktatásukra. Köszöntések sorát Dr. Kovács Akosné sz. Marcsek Sárika nyitotta meg, kinek édesapja hosszú évekig volt Ózdon lelkész. Sárika néni így gyakran „hazajár” templomunkba. Segíti gyülekezetünket és sok áldást, erőt kért munkánkhoz. Petőfalvi Gusztáv gondnokunk, a gyülekezet Guszti bácsija is meleghangú szavakkal köszöntötte az új munkatársakat, Isten kegyelmét kérte munkánkra. Nagyon megható volt a putnoki gyülekezet presbiterének köszöntése, ki testvéreinek fogadta az új presbitereket. Tóth Melinda lelkészünk megható szavakkal fejezte ki Isten csodálatos útját, mely vezeti és ad mellé új segítőtársakat is, akikkel közösen a régebbi presbiterekkel úgy érzi, könnyebb lesz a munkája. Az új felügyelő megköszönte a bizalmat, hangsúlyozta, hogy a hittel, szeretettel végzett közös munka, közös imádság viheti csak előre a gyülekezeti munkát. Közös úrvacsora vétel erősítette meg mindannyiunk hitét, reményét, s adott erőt menni azon azl úton, melyen ez a kis csapat most fiatal lelkésznőjévél kézenfogva elindul. Istentiszteletünk után fehér asztalnál a gyülekezti termünkben közös ebéden vettünk részt. Ezúton is megköszönjük Püspökünknek azt az átfogó tájékoztatást, melyet egyházunk jelenlegi helyzetéről, küzdelmes munkájáról, renffcnységéről kaptunk. Burghardt Eta Harminchét évi szünet után ismét lehetett évzáró ünnepély a Fasorban az első sikeresen befejezett tanév végén. Felemelő érzés volt ez mind a diákoknak, mind a tanároknak, mind a szülőknek. Az érdeklődők tömegét nem tudta kelEzután a tanulók év végi jutalmainak a kiosztására került sor. Ez is az adakozók nagylelkűségét dicséri. A Frankfurt/M-ban működő „Egyetértés” egyesület 200-200 DM jutalmát 15 tanuló kapta meg. Az egyesület azt helyezte kilátásba, hogy ezt a jutalamt minden évben megismétli a tanulmányok befejezéséig - amennyiben az illető méltó marad rá. Ez komoly erkölcsi és szellemi ösztönzést jelent a megju- talmazottak számára. Tizenegy tanuló franciaországi üdülésre és nyelvgyakorlásra utazhat a párizsi protestáns gyülekezet áldozatvállalásából. Hat tanulónk ausztriai üdülésre és nyelvgyakorlásra utazhat Peter Ziermann lelkész szervező munkája eredményeként. Kivette részét a Fasori Öregdiákok Baráti Köre is a jutalmak előteremtéséből. A Fasori Öregdiákok Genfi Egyesülete ugyanis 24 kiváló tanulónak juttatott magatartása és tanulmányi eredménye alapján 1000-1000 forintot. Osztályfőnök jutalmazása Ünneptelen félév (?) így nevezték régen a Szentháromság ünnepe utáni időt, egészen Adventig. Örömmel olvasom az Evangélikus Élet 22. számát: Templomszentelés Siófokon Tanévzáró a Teológiai Akadémián Végzett hallgatók kibocsátása A 60, 50 éve végzett lelkészek köszöntése, - köztük sok ismerős név, kiemelve Bottá István nagytiszteletű urat, aki nagyon nehéz időben a tordasi gyülekezet mellett vállalta a gyúrói gyülekezet gondozását húsz éven keresztül. Valóban megdobbant a szívünk, mikor nevét olvasva Istennek köszöntük meg szolgálatát. Lelkészszentelési meghívók Nagyvelegfe és Diósgyőrbe. Mennyi ünnep és mennyi öröm. Kicsi gyülekezetünk életében is nagyon gazdag volt a júliusi hónap. A hónap első vasárnapján úrvacsorái istentisztelet, amelyre névre szóló meghívót küldtünk a 10, 20, 30, 40, 50, 60 évvel ezelőtt konfirmáltaknak, hogy az úrvacsora közösségében találkozhassanak Jézussal és egymással. Megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek ott a találkozón, mert Isten hazahívta őket, s az Ő hívását nem lehet visszautasítani. Július 8. vasárnap du. 5 óra. A konfirmációi előkészítő tábor résztvevőit vártuk templomunkba. Szüleikkel együtt mindenki megérkezett Székesfehérvárról, Bakony- csernyéről és Budapestről. Az igehirdetésben a 2000 éves evangélium szólalt meg: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el tőlem...” A szülők boldogan hagyták gyermekeiket Jézus közelében és oltalmában. Egy héten keresztül délelőttönként Jézus tanítását hallgatták, délutánonként kirándultak, sportoltak. Este a gyülekezet tagjaihoz mentek vacsorára és szállásra, ahol mindig elmesélték, hogy aznap mit tanultak, merre jártak. így nekünk, szállásadóknak is ünneppé lett az egész hét. Július 15. vasárnap délelőtt. A gyermekek ismét szüleikkel együtt voltak a templomban. Gyermekek szolgáltak az oltár előtt, a szószéken. Ruth története, a samáriai asszony, Zákeus, Saul megtérése elevenedtek fel előttünk ének és gitár kísérettel. Megható volt a záró oltári szolgálat, ahol a gyermekek a maguk gyermeki hitével mondták el imádságaikat; kéréseik mellett köszö- netüket és hálájukat az elmúlt hétért. íme nem ünneptelen Isten népe számára az ünneptelennek vélt idő! Mert Isten mindig készít népének örömet és ünnepet, amikor hirdeti igéjét, és adja a szentségeket.- Ahogy 86. énekünk 2. versében énekeljük: „Ha rám derül ismeretlen utamon egy kis öröm azt is a te véghetetlen jóságodnak köszönöm hálakönnyem csillogása szent neved magasztalása.” Udvaros Dénes Gyúró Zászkaliczky Pál igét hirdet a tanévzáró istentiszteleten A sportdíj átadása adnak az optimizmusra. Természetesen utalt a tanulságokra és a jövő évi feladatokra is. Megható jelenet következett ezután, mert a Dérer alapítvány nagylelkű alapítója személyesen adta át az első kitüntető díjat Olbrich Jánosné matematika-fizika szakos tanárnőnek, mint a legeredményesebben működő osztályfőnöknek. (A Dérer alapítvány a tanárok továbbképzését szolgálja és 20 000 dollár évi kamata lesz a jövőben kiosztható összeg.) ért el az év végén és ő volt az a tanulója az iskolának, aki a legtöbbel javított az év folyamán (10 tantárgyból javított!) Az 1940-ben érettségizett öregdiákok négy tanulót részesítettek év végi jutalomban, a Deák téri Leánygimnázium volt növendékei pedig két tanulónak ismerték el eredményes munkáját. Az évközi versenyek helyezettjei, illetve az egyes egyesületekben kiemelkedő munkát végző tanulók igen sok könyvjutalmat kaptak, de Igazgatói beszéd ez az idő rövidsége miatt nem az ünnepélyen osztották ki, hanem az osztályfőnökök a bizonyítvánnyal együtt nyújtották át. Az évzáró ünnepély a Himnusz közös eléneklésével fejeződött be. * 10 lóképpen befogadni sem a fasori templom, sem az iskola díszterme, így sokan kiszorultak ez alkalommal is, az évnyitóhoz hasonlóan. Az évzáró istentiszteleten Zászkaliczky Péter prédikációjában tette mérlegre a tanévet és utat mutatott a jövő felé: (a később megjelenő iskolai Értesítő a rövidített szöveget közölni fogja). Az ünnepi hangulatot növelte, hogy az istentiszteleten a nürnbergi Wilhelm Löhe Gimnázium énekkara is fellépett. (Az énekkar már 15-én nagysikerű hangversenyt adott az iskola dísztermében.) Köszönet illeti meg a kórus lelkiismeretes művész karnagyán Christoph Müller tanár urat, aki eddig is aktívan szolgálta a két iskola barátságát, és aki sok segítséget is nyújtott kibontakozó iskolánknak. Az ünnepély a díszteremben az Erős vár a mi Istenünk közös éneklésével kezdődött, majd Ma- gassy Gergely III. oszt. tanuló elszavalta Kipling Ha... című versét Kosztolányi Dezső fordításában. Az igazgató ünnepi szavaiban felsorolta azokat a nehézségeket, amelyeket az év során le kellett győzni, és számba vette az eredményeket is, amelyek igencsak jogot Kettős jubileuma volt az egri gyülekezetnek június 30-án. ötven évvel ezelőtt avatta fel a gyülekezet templomát Túróczi Zoltán püspök és ezen a napon iktatta be parókusi tisztébe Tóth Attila lelkésztestvérünket Szebik Imre egyházkerületünk püspöke. A kettős ünnepre kicsinek bizonyult a templom. A „kívülrekedtek” hangszórókon keresztül hallhatták az igehirdetéseket és köszöntéseket. Sokfelől érkeztek a hívek az egriek ünnepére. Jöttek Ózdról, Nyíregyházáról, Miskolcról, de még a távoli Finnországból is. Eljött Garant Lajos a templomépítő lelkész és felesége, valamint Soile Kallioniemi, hogy átadja a finn testvérgyülekezet köszöntését. Szebik Imre püspök Rm 6,3-11 alapján hirdette az igét. Ez az ige hangzott ötven évvel ezelőtt a templomszentelés alkalmával. Az Ige a régi, de üzenete ma nekünk JELENTKEZÉS HITOKTATÓI TANFOLYAMRA Kedves Testvérek! A Bétel Evangélikus Missziói Otthon (2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8.) augusztus 16—26-ig hitoktatóképző tanfolyamra várja mindazokat, akik egyházunk hitoktatói munkájában részt kívánnak venni. Jelentkezni lehet írásban a Pesti Evangélikus Esperesi Hivatalban (1152 Budapest, Juhos u. 28. Tel: 189-0758) legkésőbb augusztus 7-ig. A jelentkezőktől a következőket kérjük: 1. Kézzel írott önéletrajzot, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körülményeit, legmagasabb iskolai végzettségét, tájékoztat eddig végzett gyülekezeti munkájáról, és meghatározza a hitoktatásra való jelentkezés okait. 2. Kérjük lelkészének ajánlását. A konferencia költsége bentlakással és teljes ellátással napi 200,- Ft. Szükség szerint hétvégi bekapcsolódásra is van lehetőség. A konferencián - személyes tárgyain kívül szüksége lesz teljes Bibliára, Evangélikus Énekeskönyvre, jegyzetfüzetre és írószerre. Megérkezés Bp. Nyugati pu.-ról vonattal Piliscsabára augusztus 16-án a délutáni órákban, elutazás augusztus 26-án ebéd után. Az időben beérkezett jelentkezéseket postafordultával visszaigazoljuk. Az Otthon vezetősége nevében szeretettel hívom és várom az Útmutató augusztus 16-i biztató igéjével: „Nem taszítja el népét az Úr, nem hagyja el örökségét.” Zsolt 94,14. Bolla Árpád szól, minket erősít, és minket akar megajándékozni új élettel. Új életünk alapja és bizonypssága az, hogy meg vagyunk keresztelve. Ezzel lettünk Isten gyermekeivé. Isten azonban azt akaija, hogy új életben járó emberek legyünk. Azt akaija, hogy új életben járó népe* legyen Egerben is - hangsúlyozta a püspök igehirdetésében. A beiktatás szolgálatát Szebik Imre püspök, Dr. Cserháti Sándor professzor és Sárkány Tibor esperes végezték. A lelkészek áldása és az ősi confirma éneklése után Tóth Attila igehirdetését hallgatta meg a gyülekezet, aki 2Tim 2,19 alapján arról a szilárd alapról tett bizonyságot, amelyet semmiféle hatalom, még a történelem viharai sem képesek megingatni. Az ünnepi istentisztelet úrvacsorával fejeződött be, melyen részt vett az egész gyülekezet. Az úrvacsora ünneplése után megalakult a közgyűlés, melyen Sárkány Tibor esperes és Csikor László felügyelő elnökölt. Az ő megnyitó és köszöntő szavai után a meghívott vendégek köszöntötték a beiktatott lelkészt és a gyülekezetét. A köszöntések sorát Szebik Imre nyitotta meg, aki rövid tájékoztatást adott egyházunk életéről. A római katolikus egyház nevében Czakó István érseki irodaigazgató, a református gyülekezet nevében Ősz József lelkipásztor köszöntötte a lelkészt és gyülekezetét. A város nevében Békési József mb. elnök adta át jókívánságait. Az ünnepség az Egri Dohánygyár kultúrtermében folytatódott, ahol gazdagon terített asztalok mellett emlékezett és adott hálát a gyülekezet Isten megtartó kegyelméért - és az új élet reménységéért. Veczán Pál