Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-21 / 3. szám

Evangélikus Élet 1990. január 21

GYERMEKEKNEK

IMMANUEL!

A tél Kárpátalján nagyon szép és nagyon hideg. Már novemberben lehullott az első hó és nem olvadt el a tél végéig. A hegyeket vastag hótakaró borította. Befagyott az Ung folyó is. A házak ereszeiről vastag jégcsapok lógtak, mintha a télkirály szakálla lettek volna. Az utcákon időként csilingelő szánok suhantak végig. Akkoriban még kevés volt az autó, leginkább gyalog járt mindenki.

Nekünk, gyerekeknek a kedvenc téli szórakozásunk a sízés és szánkózás volt. Kezdetleges sítalpainkkal és szánkóinkkal felmentünk a városhoz közeli Kopasz-hegyre és enyhe lejtőiről vidáman siklottunk le. Szánkóztunk esténként is. Leckeírás után kimehettünk még az utcára -, amely nagyon csendes volt-és ott „lovacskáztunk”: egymást húzogattuk a szánkókon. Magyarok, ruszinok, zsidók voltunk együtt és valamennyien jól megértettük egymást. Együtt építettük a hóembert is, aki a tél végéig nem olvadt el.

Iskolából hazamenet szívesen tértem az ungvári vár irányába. Onnan szép kilátás nyílott az egész vidékre. Elképzeltem, milyen is lehetett akkor a tél, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem főkapitánya, Bercsényi Miklós lakott a várban és fogadta vendégeit. Milyenek lehettek akkor a szánok, a lószerszámok? Milyenek voltak a ruhák?

A legkeményebb az 1939-40. évi tél volt. Ez a tél a szokottnál is hidegebb volt. Az Ung folyó jegén szekérrel is át lehetett menni, olyan vastagon fagyott be. Az erdőben állatok, volt, hogy emberek is megfagytak. Hideg volt azonban ez a tél a háború miatt is. Mert háború volt és sokakat elvittek a harctérre katonának. így ment el édesapánk

A gyermekrovat postacíme:

Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón

is. Nagyon szomorúak voltunk, mert nehezen kaptunk hírt róla.

Az ungvári evangélikus gyülekezet nagyon kicsi volt.'A templom egy platánkert közepén állt. A hólepte platánok mesebeli tündérkerthez hasonlítottak.

A gyülekezetben valamennyien ismertük és szerettük egymást. Mi gyerekek Sokmindenben segítettünk a felnőtteknek. Fát hordtunk a fűtéshez, fújtattuk az orgonát. - Az 1939. évi kemény tél még jobban összekovácsolta a gyülekezetét. Együtt imádkoztunk a távollevőkért.

(gy érkeztünk el karácsonyhoz.

Édesanyám, fivérem és én szomorúan indultunk a templomba az esti istentiszteletre. Szomorúak voltunk, mert csak hárman voltunk. A negyedik, édesapánk első alkalommal nem volt velünk. A templomban leültünk a szokott helyünkre, baloldalt a fal mellé. Néztük az égő gyertyákat, hallgattuk a prédikációt. Magunkban mindhárman ezt imádkoztuk: Mennyei Atyánk, hozd haza édesapánkat! - Istentisztelet után egy kicsit még beszélgettünk az ismerősökkel, azután hazaindultunk a csikorgó, fehér hóban. Némán, gondolatainkba merülve bandukoltunk.

Amikor az utcánkhoz értünk és a saroknál befordultunk, a kapunk előtt egy várakozó árnyékot pillantottunk meg. A várakozó hátizsákos alakja ismerős volt, de nem akartunk hinni a -szenünknek. Csak amikor felénk fordult és a hold fénye arcára világított, tört fel belőlünk a kiáltás: „Édesapánk!”

Ezen a nagyon hideg téli éjszakán éreztem először mit jelent ez a név Imman'.ip! - Velünk az Isten!

Ok*.

. Luther u, 14

A

VASÁRNAP

IGÉJE

Róm 12,17-21

NE RAJTAM MÚLJÉK

Nem elég a békés egymás melletti, de még az egymásért való élés sem, ha az csupán a gyülekezet szűk határain belül valósul meg. Kifelé nyiló széles ájtóra mutat az apostol intésével, amikor felszólítja a római gyülekezet tagjait a minden emberrel békességben való élésre. A más egyházhoz, valláshoz, nemzetiséghez tartozók, vagy a másképpen gondolkodók sem lehetnek kivételek. De azok sem, akik nem udvariasak, nem barátságosak, nem készségesek velünk szemben. Esetleg sértő szándékkal, sőt rosszindulattal viseltetnek irányunkban. A Krisztusban kapott szeretet, Urunk példája és tanítása feléjük is kötelez. Hiszen Krisztus őérettük is paeghalt. A nagyparancsolat nem ismer kivételt a felebarát szeretete tekintetében. A minden ember felé és a minden ember érdekében való békességre és békülési készségre kötelez bennünket. Korlátolt, behatárolt, személyválogató szeretetet az apostol sem ismer. Ezért is figyelmeztet: rosszért rosszal, gonoszságért gonoszsággal, sértésért sértéssel való visszafizetés helyett inkább a megbocsátó, tűrőképes, szóban és cselekedetekben megnyilvánuló szeretetet tartja helyénvalónak, az igaz keresztyén magatartásnak. Pereskedés, bíróság, jogorvoslás, a mindenáron való igazságkeresés, erő, egészség, költségek, vagyon pocsékolása helyett a békétlenséget kiváltó igazi ok őszinte megkeresését és feltárását és bevallását helyezi a keresztyén gyülekezet tagjainak a szivére Pál. S ez ne múljék egyik félen sem. Vesztett remény nélkül adj ennie, ha éhezik s adj innia, ha szomjuhozik ellenséged. Hadd égesse lelkiismeretét, hadd perzselje, hadd gyötörje mindaddig, amíg be nem látja a rosszat, a gonoszt, a vétket amellyel megrontotta az egymásért békességben élés rá is kötelező parancsát. Ha nem teszi: lelke rajta! Hagyd az igazságosan ítélőre. Az eleven parázs szításáról Isten Lelke maga gondoskodik. Nincsen reménytelen helyzet. Ami késik, nem múlik. Ne múljék rajtam sem!

Ügy fogadd be a testvért,

Mint Krisztus tégedet!

Más minden embertársad,

Ám egy test-vér veled.

Te is gyarló vagy, mégis Személyed vállalod:

Gőggel mások szívébe Ne olts hát bánatot.

Nincsr ami megújíthat Se mást, se tégedet,

Csak a Krisztusból tűző,

Forró, hű szeretet.

Mindennap erre vágyik,

Ki épp utadba jött.

Testvér, mint Krisztus téged,

Te úgy fogadd be őt! 474. é.

Zoltán László

„írok nektek, ifjak.

33

GYENESI

HÁLANAP

NAGYTARCSÁN

X ■

' Sokaknak mond többet a szokványosnál ez a cím. Ezt mutatta az első ádventi hétvégén a nagytarcsai gyülekezet temploma és gyülekezeti terme egyaránt. Közel nyolcvan gyülekezetből majdnem 3 50 fiatal vett részt ezen a csendesnapon abban az örömben, hogy tíz év nyári országos ifjúsági konferenciáit köszöntük meg Istennek imádságban és énekben, valamint a testvéri találkozás örömében. Megható volt látni az utcát, a fiatalok kígyózó sorát. Abban pedig egy hatalmas ügyszeretet mutatkozott meg, hogy Ne- mescsótól Nyíregyházáig, Sárvártól Kiskőrösig volt képviselő a gyülekezetekből. Egyetlen egyházmegye kivételével valamennyiből érkeztek fiatalok.

Nem előadásra, nem is nagy kiértékelésre jöttünk össze, hanem a találkozás örömére, s azért, hogy valóban megragadjuk a nap mottóját: „Ne feledd el...” (Zsolt 103,2)

Ez a hálanap azt mutatta, hogy mélyre hullhatott a magvetés, nemcsak felszíni, alkalmi beszédek hallatszottak a 10 év közel ötven konferenciáján. Isten igéje egy új nemzedék szívében ott él és dolgozik mind a mai napig. Fontos a figyelmeztetés a hálára és az ébrentartásra. Maradjon tartós egy-egy nyári, gyenesi indítás! Legyen erőnk a nehéz napokban is visszatérni azokhoz, akik lélekben erősítettek minket! Hordozzuk egymást imádságban mindig Istenünk előtt!

Egyházunk jövője találkozhatott Nagytarcsán. Ezt láthatta a konferenciák „örökös háziasszonya”, Szabó Fe- rencné, a Kapernaum vezetője, aki eljött, hogy együtt adjon hálát velünk. Ezt érezhette az a két lelkésztestvérünk is, Eszlényi László és Solymár Péter, akik a gyenesi stáb tagjain kívül resztvettek ezen a napon.

Szirmai Zoltán nyitó áhítatában megszólalt az a testvéri szeretet, amely sok munkatársat nevelt és erősített meg az évek során. Gáncs Péter köszöntése magában hordta mindazt a melegséget és szeretetet, amit a hétvégén oly bőven

Úrvacsorái közösség

kaptunk. Köszönet érte Gáncs Péter- ' nének és az egész gyülekezetnek. Fa- biny Tamás mini-fórumán egymás után kapták a kérdéseket mindazok, akiket ő a tömött sorokból megszólított. A korai konferenciások közül lelkésszé „cseperedett” Fodor Viktor, a fasori diákká nőtt Férjéntsik Viola, a MEVISZ-vezetővé kibontakozott, hajdani, nagy bibliaversenyes, Zászkalicz- ky Pál. De nem volt kisebb öröm a résztvevőkben, amikor az első gyenesi konferencián megismerkedett, azóta két gyermeket nevelő házaspár, Rózsai György és Horváth Éva vallott életéről. De kaptunk kérdéseket mi, előadók is. Nem kis megilletődöttséggel feleltem a kérdésekre Koczor Tamással, a konferenciák zenei vezetőjével együtt. Nagy öröm volt ezen a napon látni a 10 éve még az általános iskolai osztályokba járogató, ma már felnőtt, komoly evangélikus fiatalokat.

Rengeteg élmény, rengeteg jókedv, sok derű és elfogyhatatlan mesélnivaló volt bennünk ezen a napon. Jó volt a két kondíciót erősítő alkalom is. A nagytarcsai iskola menzájának kitűnő és bőséges ebédje. De Laborczi Géza lelkész testet mozgató tornatermi órája is adott okot a kötélhúzásra és a nevetésre. A csoportos beszélgetés rövidke órája után már megint úgy éreztük magunkat, mintha egy hétig együtt lettünk volna. így készültünk a záró úrvacsorái istentiszteletre is. A napnak erre a részére a pilisi ifjúsági ének- és zenekar tett le egy gyönyörű ajándékot szolgálatával. Istenre tekintve nagy-hálával dúdolhattuk együtt velük az éneket, és tanulgattuk szívünkben a szöveget:

„Biztos pontja világunknak egyedül te vagy,

Lelked törjön utakat...”

Ebben a hitben és bizonyosságban gondolunk arra Nagytarcsa óta is, hogy Isten Lelke utakat talál és tör, erősíti és újítja egyházunk ifjúsági .szolgálatát a jövőben Gyenesdiáson is.

Szabó Lajos

A riporter kcrde/.

„Emlékezés Győr nyomdáira”

Ezzel a címmel szép kivitelű, albumszerű kötet jelent meg pár hónapja a győri Széchenyi Nyomda kiadásában „belső használatra - kézirat gyanánt” jelzéssel. Bennünket közelebbről érdekelhet, mert egyházunk e századi sajtómunkájának jelentős részletéhez szolgáltat adalékot. Az emlékező: Fias István. 1927-ben serdülő fiúként lépett be az egyik győri nyomdába dolgozni, s a nyomdászat ifjúságától kezdv4e életét betöltő hivatássá lett. A győri nyomdák történetének utolsó hatvan esztendejéhez valóban személyes emlékezése fűződik. Munkája azonban messzemenően több az idős kor visszatekintő emlékidézésénél: szorgos kutatásokon alapuló történeti mű, számos dokumentumértékű fényképfelvétellel gazdagítva.

A könyv 1727-től tálja elénk napjainkig a győri nyomdák történetét. Köztük szerepel a Baross Nyomda, amely 1932 októberében kapott megbízást a Harangszó című országos evangélikus hetilap előállítására. A lap szerkesztői - ahogyan kötet felsorolja - D. Kapi Béla püspök, Túróczy Zoltán lelkész, leghosszabb ideig Szabó József, majd Lukács István. A nyomda számos evangélikus kiadványt készített Kapi Béla: Isten hárfása és Túróczy Zoltán: íme! c. könyve nyitotta a sort. „A ha- rangsző szerkesztőgárdája egyre fokozta a könyvkiadást” - olvassuk. A nyomda teljesítőképességének növelésére a Harangszó kiadóhivatala második külföldi szedőgépet vásárolt, és azt bérbe adta a nyomdának.,, A minőségi és mennyiségi, valamint anyagi eredmény bátoríthatta fel a nyomda nagy megrendelőjét és mecénását a következő még merészebb lépésre, az egész üzem megvételére.” 1937. december 4-én írták alá D. Kapi Béla püspök dolgozószobájában a vételi szerződést. A Harangszó nyomdájában jelent meg a Kisharangszó c. gyermeklap, a Lelki- pásztor c. lelkészi szakfolyóirat, a Missziói Lapok, s a magyar evangélikus értélmiség folyóirata, a Keresztyén Igazság. Egymás után láttak itt napvilágot evangélikus kiadványok. Néhányat idézek az emlékező kötetből: gyógyíts meg engem, Uram (beteg-imádsá- goskönyv), Szabó József: A nagy reformátor, Túróczy Zoltán: Én azonban és az én házam népe az Úrnak szolgálunk; Szabó József fordításában két kötet: Jer örvendjünk keresztyének, és Krisztus a világ országútján. Kamer Károly: Evangélium - magyarság. Túróczy Zoltán újabb prédikációskötete: „És hívják nevét csodálatosnak”. Schulek Tibor mindmáig pótolhatatlan könyve, a nyomda rendkívül gondos kivitelezésében: Bornemisza Péter. Nagy példányszámban évenként a Harangszó Naptár. A háború vége után változott címmel, nagy formátumban jelent meg az evangélikus hetilap: Új Harangszó. Szerkesztője 1948-tól a lap kényszerű megszűnéséig e sorok írója volt. Megemlékezik a könyv mint igen

jelentős egyházi jellegű munkáról, a Harangszó-vállalat kiadásában 1948- ban megjelent (néai) D. Dr. Prőhle Károly: A hit világa című kötetről, mely az idős professzor életművét foglalta magában. 1949 decemberében ezt a nyomdát is államosították, de az Új Harangszót a kővetkező év augusztusáig még előállította. 1951-ben Baross Nyomdát is beolvasztották az összes győri nyomda jogutódjaként létrejött Szabad Győr Nyomdába. Már csak néhányak emlékezete őrzi. Az enyém is.

Lelkészi'pályám úgy alakult, hogy ifjú koromban összenőttem az egyházi sajtómunkával, s ez a kapcsolat késői éveimben újra megerősödhetett. Első találkozásom a kötet emlékező írójával mindkettőnk fiatal felnőttkorára esett: amikor szinte nap mint nap megfordultam a Harangszó nyomdájában, ő volt az egyik gépszedő. Akkor szerettem meg a nyomdászatot, s lett kedves helyemmé Gutenberg világa. A gépszedők különösen intelligens munkaerők voltak, öröm volt velük dolgozni. Fias Istvánhoz azóta is barátság fűz, melyet tetéz, hogy ő mindig egyházunk hű fia maradt, s az egyházban ún. világi tisztségek érdemes betöltésével szolgálta ugyanazt az ügyet, amely az én életeidnek is tartalma. Köszönjük, hogy emlékezése egy parányi, villanásnyi egyháztörténeti’visszapillantás is.

Veöreös Imre

Néhány gondolat Karner Károly „Időszerű hitvallás99 című könyvéről

Harmadszor olvasom el Karner Károly volt teológiai professzorom „Időszerű hitvallás” című müvét, amelynek mondanivalójával egyszerűen nem tudok betelni.

Olyan hitvallás ez a ma élő kersztyén ember számára, amely a múlandóság és halandóság, az apostoli keresztyénség története, az egyetemes egyháztörténet, a középkori egyház és a reformáció, életünk más alapkérdései, valamint magyar evangélikus egyházunk története több fontos történését tárgyalva ad ismeretet és útmutatót az olvasónak.

E hitvallás középpontjában természetesen Isten, a Szentírás és Jézus Krisztus áll.

Karner professzor részletesen foglalkozik az „istenbizonyitékok” rendszerével, az Isten tagadásával kapcsolatos elméletekkel, a világmindenséget mozgató - az arisztotelészi filozófiából eredő - primum movens (első mozgató)

oksági törvényszerűséggél. Mert

.....az

isten

kérdés hozzátartozik emberéletünkhöz. Emberi egzisztenciánk alapvető kérdése, hogy megtaláljuk az istenkérdésre a helyes feleletet... - írja a szerző. És itt jut el ahhoz a megállapításhoz, miszerint „emberi értelmessé- günkböl és ismerő képességünkből, de intuitív képességeinkből sem vezet út Istenhez. De az az Isten, aki annyi vo- i natkozásban állítja az embert az istenkérdés elé, nem akar titokban maradni az ember előtt, nem akar „ismeretlen Isten” maradni...”

Pál apostolt idézi, aki ezt írja: „Ami Isten felöl tudható, világos előttünk (ti. az emberek előtt), mert Isten tette nekik nyilvánvalóvá. Hiszen, ami benne láthatatlan, ti. örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megérthető és látható:” (Róm 1,19-20), Isten „örökkévaló hatalma” azonban túlmutat minden,- e világban tapasztalható hatalmon.

A Szentírás középponti alakja Jézus. Amit Jézusnál a történeti kutatás módszereivel megállapíthatunk, azt elsősorban az evangéliumokból tudjuk - írja Karner Károly.

E szempontból részletesen elemzi az evangéliumok forrás jellegét, kiemelve azt, hogy a teológiai és történeti tudományok határterületén mozgó Jézus élete-kutatás éppen azért bukott meg, mivel nem vette figyelembe az evangéliumok sajátos jellegét.

Mert az evangéliumok nem történeti tudósítások - így nem más kutatók számára alkalmas „forrásiratok” akartak lenni, hanem az „evangéliumot” - a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, „örömhírt” - akarják tanúsítani.-Karner Károly meghatározásával: „gyülekezeti (ti. istentiszteleti) használatra szogáló tanúbizonyságok”. Közérthetően és bizonyító erejűén foglalkozik Karner professzor Jézus csodáinak sokat vitatott „kérdéskörével”, Jézus isteni felhatalmazottságávak az „Ember fia - Jézusnak” azzal a küldetésével, hogy „megkeresse ’és megtartsa, ami „elveszett”. Jézusnak ez az elveszettekhez, a tékozló fiúhoz, a megvetett vámszedőhöz és nyivánvalóan bűnösökhöz lehajtó megmentő szeretete teljesül ki abban, hogy „életét adja váltságul sokakért” Jézus feltámadása pedig „olyan megmagyarázhatatlanul titokzatos esemény marad, melyet a tudományos kritika fegyvereivel megoldani nem lehet.” Mert Isten a halott Jézust azért hívta elő a sírból, hogy benne teljesítse be az Ószövetségi ígéreteket, ilyen értelemben téve őt „Úrrá és Krisztussá.”

Talán nem helyénvaló és „hézagos” a hasonlat, mégis leírom (mert így érzem): Kamer Károly e kis könyvében az evangélikus teológia egyes alapkérdéseit mintegy kodifikálva úgy adta közre, hogy az mindennapi olvasmányként útmutatás és iránytű lehet lelkésznek, teológusnak és hívő evangélikusnak egyaránt.

A professzor e könyvet gyermekeinek, szeretteinek ajánlotta. Magam úgy éreztem: nem adhatok szebb és nemesebb ajándékot útrávalóul 1989. év karácsonyán felnőtt gyermekeimnek, mint volt tanárom „Időszerű hitval- lás”-át. Megismételve e könyv „Utószóban írt Pál apostoli szavakat:

„Ó Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mily. kikutathatatlanok ítéletei és kinyo- mozhatatlanok újtai!... Őtőle, Őáltala és Őreá nézve van minden! Övé a di- i csőség mindörökké! Ámen.” (Róm 11,33-36).

lllanicz György