Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-05-21 / 21. szám

zvangetiKus met isb9. május 21. Hálaadás Győrújfaluban SZÍVÜNK HÁLAÉNEKE” r 99' (Folytatás az 1. oldalról) „aktív” pedig Bárány Gyula espe­res, a gyülekezet lelkésze. A töb­biek, a gyülekezet volt lelkészei, nyugdíjasok. Erre a szép ünnepre öltötték fel újra a Luther-kabátot. Fájó lábbal, betegségekkel vesződ­ve, de eljöttek szeretett gyülekeze­tükbe, ahol évtizedeken át, mindig megbecsülték a szolgálatukat. Ko­vács Géza, Bojtos Sándor, Plachy Lajos meghatott örömmel tapasz­talhatták, hogy a gyülekezet szere- tete nem kopott egyenes arányban a múló idővel. Bojtos Sándor a liturgikus szolgálatban is részt vett. Bácsi Sándor - bár ő is na­gyon készült - betegsége miatt nem lehetett jelen. A püspöki igehirdetés sem a „megszokott” volt. A 138. zsoltár 1-3. és 12. verse alapján „szívünk hálaénekét” tolmácsolta. Szavait át meg áthatotta a személyes érin­tettség, s éppen ez tette igehirdeté­sét bizonyságtétellé. Győrött volt diák, 46 évvel ezelőtt itt kezdte lel- készi szolgálatát. A háború vérzi­vatarában, az akkori győrújfalui iskolában, máig emlékezetesen hir­dette Isten gondviselő, megváltó és megszentelő kegyelmét a Jézus Krisztusban. Meggyőzően hang­zottak a mondatai, amikor a múl­tért, jelenért és jövőért adott hálát; és kérése is, amellyel befejezte ige­hirdetését: „Soha ne némuljon el a hála énekei itt, ebben a szent temp­lomban és a szívetekben, Isten örökké tartó szeretetéért.” Az örömünnep nem volt „zavar­talan”. Az emlékezés és hála köny- nyei közé a szomorúság könnyei is vegyültek. Mesterházy Lajos gondnok megemlékezése után a gyülekezet a templom kertjébe vo­nult, ahol a bejárati ajtó két olda­lán, a falba épített I. és II. világhá­borús emléktáblákat avatta fel dr. Nagy Gyula püspök, és mindket­tőn elhelyezte a megemlékezés ko­szorúját. Az áldozatok nevei - nemcsak evangélikusok - még ma is sok szívben sebeket tépnek. De a templomban elhangzott ige­hirdetés itt is időszerű volt: emberi gonoszság elvehette az életet, de Isten üdvözítő szeretete örök életet ajándékoz a Jézus Krisztusban. Kicsiny gyülekezet nagy ünnepe volt a győrújfalui ünnep. Hisszük, hogy áldása tartósan megmarad a hétköznapokban is. Bárány Gyula Evangelizációs csendesnap Zuglóban „Kérjük a gyülekezetek lelkészeit, hogy az április 22-i presbiteri csendesnapra a résztvevők számát jelezzék...’’-olvas­hattuk a meghívón. Az eredmény : S gyülekezetből 36 fő jelentkezett. Isten­nek legyen hála, hogy megnyitó szavai­ban Szirmai esperes mégis 120 presbi­tert köszönthetett. A köztünk lévő Szentlélek sodró erejű bizonyságtételekben munkálkodott. Farkas János presbiter szémélyes bi­zonyságtétele a Jézus Krisztusba vetett hitéről drága gyöngyszemekből láttatta meg velünk a hívő ember gyöngysorát. - Ahogy a világosságban minden szenny meglátszik a ruhán, így jártam én is az Ő világosságában. Rádöbben­tem, hogy látnom, tudnom, ismernem kell, hogy kárhozatra méltó ember va­gyok. Ezért kegyelemre szorulok. Meg­kaphatom, mert Jézus halálos szeretet­tel szeret engem. Bűnbocsánatot adott. Ezáltal képes lettem cselekedni akara­tát. Isten távol volt tőlem, most Atyámmá lett. Nekem örök életem van. Ezért állított szolgálatba. Vele fél évszázad teljes élet és öröm volt. Bizonyságtételét így fejezte be: Ha ne­ked kellene ideállnod, mit mondanál? Reuss András szolgálata a Szentlélek erejét hordozó beszéd volt. Csak töre­dékét tudpm visszaadni. Pál a Lélek által megkötözve szolgált. Mi pedig: megengedett keretekben megengedett szavakat recitáltunk. Keresztyénsé- günk még most is félelmekre alapozott, üres szólamok vagy éppen hallgatás, kiválóságunk alaptalan emlegetése az, ami megkötöz. Megdöbbenéssel nézhe­tünk gyülekezeteinkre, egyházunkra és arra, ami a mi részünk mindebben. A Lélek indít: ez így nem mehet to­vább! Cselekedetekre, változásra’ van szükségünk. Kitől várjuk? Megdöb­bent, ha a Lélekkel találkozik az em­ber. Ez egy egészséges és szükséges meg­döbbenés. Látom, újra kell kezdeni az életet. A Lélek indít. A Lélek munkál­kodik. Imádkozzunk a Lélek sodró erejéért. Lehetne legalább minden va­sárnap reggel. De az imádság után cse­lekedni kell, sokkal többet mint eddig. Pintér Tibor presbiter, veretes lutheri evangélikus. Az Istenhez való megté­résről beszél. Rámutat, hogy a refor­máció is ezzel indult: Térjetek meg! És Luther át is élte a megtérést. De még a felvilágosodás korának egyik etikai könyve is így kezdődik: megtérni! Ma is; £s$kV a Jxtegfiérésben megváltozott embernek lehet azt mondani: ezt csele­kedő! A presbiternek is meg kell térni, mert nem él úgy, ahogyan Jézus akarja, hanem csak ahogyan vallásos meggyő­ződése diktálja. A befejező úrvacsorái istentiszteleten Szabó Lajos szolgált, aki többek kö­zött a következőket mondta: Amit ma kaptunk, az nem kevés. Bebizonyoso­dott, egy szombat délelőtt hatalmas erőtér lehet. A Csel 20-ban Pál nem fantáziabeszédet tartott, hanem klasz- szikus értékeket munkált általa a Lé­lek. Mik ezek? Helyreállított küldetés tudat, feladattudat, öntudat és értéktu­dat. Ha ezekben nem ég át az egyház hite, addig megújulás nem lesz. A csendesnap az épülő új Teológiai Akadémia megtekintésével ért véget Pintér Tibor szakvezetésével. A szervezők: Szirmai Zoltán esperes, Húsz Róbert egyházmegyei felügyelő, a Zuglói Gyülekezet boldogok lehet­tek, Istentől gazdagon megáldott csen­desnapon lehettünk együtt. Hála le­gyen a Szentlélek Istennek csodás je- lenlétéért. Bolla Árpád SZENIOR IFJÚSÁGI KONFERENCIA BALATONSZÁRSZÓN Egyházunk idén is meg­rendezi a 18 és 30 év közöttiek konferenciáját a szárszói lelkészüdülő­ben, augusztus 26. és szeptember 2. között. (A kezdés tehát a püspö­ki körlevélben közölthöz képest 2 nappal koráb­ban lesz!) Elsősorban azok jelentkezését vár­juk, akik a gyülekezeti ifjúsági munkában már vezetőként dolgoznak. Részvételi költség 1.200,- Ft, amit majd a helyszínen kell rendez­ni. A jelentkezéseket jú­nius 15-ig az alábbi cím­re kell küldeni: Fabiny Tamás Budapest Kápolna u. 14. 1102 El tudjuk látni szolgálatunkat? j Miről tanácskozott az Országos Egyházi Elnökség április végén? Országos érdekű egyházi ügye­ink megvitatására találkozott április 27-én a kibővített orszá­gos egyházi elnökség - dr. Nagy Gyula püspök-elnök és Farkasházi Ferenc országos fel­ügyelőhelyettes vezetésével - az Üllői úti tanácsteremben. Először beszámolók , és értéke­lések hangzottak el. Első alka­lommal kereste fel hazánkat a nyugatnémet protestáns egyhá­zak szövetsége (EKD) magas szintű küldöttsége, dr. Martin Kruse nyugatberlini evangéli­kus püspök vezetésével. Talál­koztak egyházunk vezetőivel, az ökumenikus tagegyházak képviselőivel, részt vettek egy közös teológiai konferencián, és Kruse püspök igét hirdetett acsádi új evangélikus imahá­zunk felszentelésén. Egy héten keresztül látogatta végig sze­retetotthonainkat Csizmazia Sándor diakóniai igazgató kísé­retében Lehmuskallio finn dia­kóniai főtitkár, és tárgyalások folytak a finn-magyar evangéli­kus diakóniai kapcsolatok megerősítéséről. Dr. Harmati Béla püspök beszámolt az Evangélikus Menekültügyi Szolgálat új budapesti köz­pontja megnyitásáról és vég­zendő munkájáról. Beszámo­lók hangzottak el a Teológiai Akadémia és Teológus Otthon építkezése jelenlegi állásáról, valamint az evangélikus Gim­náziummal kapcsolatos új fel­adatokról, tervekről. Az Evan­gélikus Gimnázium Bizottság befejezte hároméves munkáját, és megalakult a Gimnázium Igazgatótanácsa és Intéző Bi zottsága. Megvitatta az elnökségi ülés az Országos Egyháztanács (Pres­bitérium) áprilisi ülésének ha­tározatait és azok. végrehajtá­sát. A következő ülést június 2-re tűzte ki: ezen történik majd meg az országos felügye­lő-választás kiírása és az Evan­gélikus Gimnázium tanári ka­rának megválasztása. Foglalkozott az Elnökség ülése a Taizé-i Ökumenikus Közös­ség pécsi és budapesti ifjúsági találkozóival, a május hónap­ban Gyenesdiáson tartandó „fiatal lelkészek konferenciájá­val” és a hitoktatási szakkonfe­renciával. Támogatásáról biz­tosította a nyári ökumenikus Billy Graham-evangelizáció (Népstadion, július 29.) előké­születeit. Végül elhatározta, hogy egyházunk Gusztáv Adolf Segélyszolgálata szep­tember 23-án országos előadói találkozót és ünnepséget tart Celldömölkön. Ha az író leadja kéziratát a nyomdá­ban, ez látható jele, hogy a mű elké­szült. Ha egy találmánnyal pályázaton jelentkezik valaki, akkor amögött át­gondolt alapos munka van, aminek eredményével kiállhat a bíráló bizott­ság elé. De mikor mondhatja el a lel­kész, hogy elvégezte a feladatát? Mihez képest mondhatjuk, hogy elvégezte? Mi a mérce? A megtartott istentisztele­tek száma, a megtett kilométerek, a hittanórák, látogatások, a lehetőségek, a körülmények, az erőnlét? A lelkészi esküben az evangélium hir­detése, a szentségek kiszolgáltatása mellett a hívek pásztorolását és példa­mutató életet fogadtunk. A gyülekezet számára ünnepi a pilla­nat, amikor a lelkész a méltóságot su­galló Luther kabátban megjelenik az istentiszteleten. Minden gyülekezet frissnek, elevennek, sodró erejűnek szeretné az igehirdetést. Számára ez az alkalom az, ami ünneppé teszi a vasár­napot, a reformáció ünnepét vagy a nagypénteket. A lelkész aznap pedig már negyedszer vagy ötödször ölti magára a Luther kabátot, és amíg gombolja, erőért, Lélekért sóhajt, mert minden fogytán van m^r. A hang, a lendület, a frissesség. Tu­dom, hogy nem minden lelkésznek van enjiyi vagy még több szolgálata vasárnaponként, de kevesen vannak, akik feladatuk ellátása után maguk is ünnepelhetnek. Anyagyülekezetek, társgyülekezetek, szórványok között ingázva szaporodnak a kilométerek a szolgálati vagy a saját autó km óráján, és egy-egy vasárnap elmúltával igen­csak megugrik az óra állása. Miköz­ben a gyülekezet féltékenyen tekint a távozó után „már megint siet, miért kell máshová mennie, miért nem lehet csak a miénk?” Sok gyülekezetünknek szívszorító kérdése ez; sokat van távol a lelkész. A meglátogatottak meg min­dig keveslik az időt, ami nekik jut. Hogy nem vagyunk elegen, annyian, ahány lelkészi állás van, az statisztikai­lag szomorú tény. De amikor egy gyü­lekezet, vagy körzet a saját életében szenvedi meg a hiányt, az nagyon ne­héz heteket, hónapokat vagy akár éve­ket jelent számukra. Nyugdíjba ment a lelkész, vagy egészségi állapota miatt kénytelen volt feladni, más beosztást kapott, vagy meghalt? A gyülekezet számára a lényegen ez nem változtat. A harangok máskor kondulnak meg, mint ahogy megszokták, törvénysze­rűen ritkulnak az istentiszteleti alkal­mak. A szomszédos gyülekezet lelkésze után meg a saját népe néz szorongva,- hogy ezentúl még kevesebb jut nekik is, mert ki kell segíteni a lelkész nélkül maradt körzetet. A hétköznapok annyiban izgalmasab­bak, hogy a néptelenedő falvakból többfelé járnak iskolába a gyerekek, nekik kell alkalmas órát találni a nap­„A nemzet igaz fia, a Magyar föld szerelmese, a nép tanítómestere'' Tessedik Sámuel szelleme él! Az Albertirsai Általános Iskola ta­nulói többfordulós vetélkedőn vet­tek részt az iskola leendő névadó­ja, az alberti születésű és híres szarvasi lelkész életéről és munkál­kodásáról. Ugyanis az eddig név nélküli iskolát 1989. április 21-én nevéről nevezték el. 1989. április 19-én az iskola tanu­lói hat csoportban versenyeztek az első helyekért. Major Jánosné ta­nárnő állította össze a vetélkedő anyagát és bámulatba ejtő módon tudtak a villámkérdésekre, de a komoly munkát igénylő feladatok­ra is válaszolni az albertirsai gyere­kek. A zsűri elnöki tisztét Roszik Mihály alberti lelkész látta el, aki szarvasi származása miatt felké­szülten beleszólhatott a diákok versenyébe. Különösen is nagy örömmel hir­dette ki az eredményt, mert ez al­kalommal az első helyet 3 alberti evangélikus konfirmandus leány nyerte el: Koska Ágnes, Koska Márta és Szamos Hajnalka. Az al­berti gyülekezet a 18 versenyzőnek értékes adományt ajándékozott. Az iskola igazgatónőjének figyel­messége volt, hogy a verseny végén a zsűri elnökét egy szép Tessedik képpel ajándékozta meg a Tesse­dik Sámuel iskola. Czerman Mi- hályné és a tanári kar, de a Haza­fias Népfront és a Tanács vezetői is egyet értettek abban, hogy mél­tóbb nevet nem adhattak volna is­kolánknak, mint Tessedik Sámue­lét, akit az egyik leány mint evan­gélikus lelkészt úgy jellemzett, hogy az embereket az Isten felé igyekezett fordítani és emberibb életre igyekezett nevelni. Tessedik egyik mondata is feladat volt: „A jó iskola mind az államra mind a népre áldást és boldogságot hoz.” A névadó ünnepséget 1989. április 21-én tartották meg. Ezen irodal­mi műsor keretében Tessedik mon­datait idézték a diákok. Az ünnepi avató beszédet dr. No- vák István, a Pestmegyei Tanács Művelődési osztályának vezetője tartotta. A névadó okiratot Czer­man Mihályné vette át. ígéretet, tett, hogy az iskola nevelői Tesse­dik nevéhez és munkálkodásához méltóan végzik ezután is szolgála­tukat. t Az iskola énekkara és a zenei isko- ,1a fúvós zenekara is közreműkö­dött. Ezt követte a színvonalas sport bemutató. Keres Emil szín­művész elmondta a Szózatot. Igazi ünnepi hangulat volt. Az em­léktáblára ez a mondat került; „a nemzet igaz fia, a Magyar Föld szerelmese, a nép tanítómestere.” Czerman Mihályné igazgatónő so­kaknak megköszönte, hogy a név­adó ünnepség megtörténhetett. Külön is megköszönte az alberti lelkésznek a segítségét és szolgála­tát. Az ünnepség után a falu vezetői átmentek a Tessedik parókiára és még sokáig elbeszélgettek azokról az eseményekről, amelyek az el­múlt hónap alatt erősítették a nagyközség egységét. 1942-ben emléktáblát helyeztek el a lelkészlakás falára. A márványba vésett bibliai ige jól foglalja össze Tessedik Sámuel szolgálatát: „Ha valaki első akar lenni közöttetek, legyen mindenki szolgája.” Márk 9,35. Roszik Mihályné közi, szakkörök, szabadidős elfoglalt-. ságok után. Hogy a még olvasni alig tudó gyerek ne a konfirmandusokkal együtt tanuljon, két-három vagy hat­hét gyerekkel külön csoportot lehet al­kotni, hogy aztán a szűkös időben vált­sák egymást. Pedig olyan jó lenne még önfeledten énekelgetni, rajzolni vagy csak beszélgetni és élvezni, hogy együtt lehetünk, hogy Jézus a gyermekeket is szereti. A gyülekezetek szolgálatigénye is na­gyon eltérő. Néhol a lelkész közelségé­nek tudata is megnyugtató és elegendő a közösség számára, másutt kórházi felvételben, lakásügy intézésében, stb. is számitanak a lelkész segítségére. De mindenek felett bármekkora körzetben kell is helytállnia, mégis bármikor, bár­ki számára elérhető legyen. A ránk vá­ró feladatokat nagyon különböző adottságokkal végezzük. A hívekkel való kapcsolatteremtést, az egész gyü­lekezeti organizmus működtetését hosszú időn át tanulják a kezdő fiata­lok nem mindig kedvező tapasztalatai­kon. A lelkész, ha nő és gyermeket vár vagy nevel, már az indulásnál más esélyekkel indul mint civil sorstársai. Nem teheti magát függetlenné 3 évre a munkájától, hogy egészen gyermeke fejlődését szol­gálja. Óriási lelkiismereti terhet vállal, hol a családjának, hol a gyülekezetének eleget téve. Mert ehhez sincs ember, aki tehermentesítené a lelkész-édesanyát erre az időre. Nagy tisztelettel gondolok azokra a számomra ismerős, de az ismeretlen lelkésztársakra is, akik hogy még na­gyobb hiány ne nehezítse egyházunk életét, elérve a nyugdíjas kort, végzik tovább erőnlétükhöz, egészségükhöz mérten a teendőiket. Még néhány év ilyen módon való vállalása is nagy se­gítség, de akik nem számolják az évek múlását, az Istentől nyert egészség, szellemi és lelki frissesség ajándékával maradnak őrhelyükön „míg az égi... hatalmak megengedik”, azok minden megbecsülést' megérdemelnek egyhá­zunktól. Szolgálatunk minél színvonalasabb el­látásához elengedhetetlenül hozzátar­tozik a háttérmunka, az önképzés, a hitbeli erőnlét szinten tartása vagy in­kább növelése. Erre szinte csenni kell valahonnan, többnyire az éjszakából az időt. A címben feltett kérdésre Jézus szavai­val kell válaszolnunk: „ha teljesítetté­tek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: haszontalan szolgák vagyunk”. De hol vagyunk mi a min­dentől. A készség, a jó szándék és az igyekezet meg lehet bennünk, de buz­gón kell kérnie az egyház népének az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat vetésre és aratásra, mert kevesen va­gyunk. Bálintné Varsányi Vilma Menekültügyi segélyszolgálatunk új központja Harmati Béla püspök avató beszédét tartja Az avatásról megjelent tudósí­tást most képekkel egészítjük ki. Dr. Harmati Béla püspök avatóbeszédében teljesség igé­nye nélkül megemlítette azok nevét, akik önzetlenül segítet­tek, sokat fáradoztak az elmúlt év során & menekültek gondo­zásában. Álljon itt a szolgála­tot végzők neve és ezzel is fejez­zük ki köszönetünket, - az egész egyház köszönetét - munkájukért: Bencze Imre és felesége, Mis- sura Tibor, Rozsé István, Bízik László Budapesten, Békéscsa­bán Táborszky László, Debre­cenben Szabó Gyula, Tatabá­nyán Lábossá Lajos esperesek’. Kelenföldi eddigi központunk­ban áldozatos munkát végez­tek : dr. Regényi Emil és felesé­ge, dr. Törzsök Erika, Erdélyiné Módly Agnes, Buzeczky Tünde, Csere István és a bicskei-tata­bányai körzetben Nobilek Si­mon. A jelenlegi központ kiala­kítása és az eddigi rákospalotai munka Bolla Árpád lelkész és felesége vezetésével történt. Isten áldja őket segítő szere- tetükért! A résztvevők egy csoportja Fotó: Ruppl György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom